Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-01 / 227. szám

NEVELÉS A TÜDŐSÖK EGYÜTTMŰKÖDÉSE Történelmi évfordulók az iskolában Egy hétig voltak hazánk ven­dégei a szocialista országok tu­dományos akadémiáinak kép­viselői, hasznos eszmecserét folytattak fővárosunkban a ta­nácskozáson részt vett kilenc ország — Bulgária, Csehszlová­kia, a Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság, Kuba, Len­gyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjet­unió — tudományos akadé­miáinak együttműködéséről, a kapcsolatok, a közös tevékeny­ség további fejlesztéséről. Nem az első ilyen megbeszé­lés volt ez, 1962 óta immár ha­todszor ültek közös asztalhoz A budapesti munkaértekezle­ten világosan és egyértelműen foglaltak állást a részvevők a szocialista országokban folyó tudományos kutatómunka in­tegrálásának szükségessége mellett. A mostani tanácskozás megállapította, hogy konkreti­zálni keil a további együttmű­ködést, s ki kell dolgozni a kö­zös munka leghatékonyabb módszereit Ezekről a kérdé­sekről a legközelebbi, buka­resti találkozón tárgyalnak majd. Jelentősen előbbre viszi a szocialista országok tudomá­nyos integrációjának ügyét az az állásfoglalás, hogy fokozni kell az egyes kutatóintézetek és az ott dolgozó tudományos kutatók közötti közvetlen kap­csolatokat, az eddiginél jobban elő kell segíteni a tudósok köl csönös látogatásait. Ugyancsak a jövő szempontjából nagyon hasznos az a most elfogadott közös álláspont, hogy a szocia­lista országok képviselőinek a jövőben az eddiginél összehan- goltabban és aktívabban kell részt venniük a nemzetközi tu­dományos egyesületek munká­jában. ÄZ integráció kibontakozását segíti az a — szintén elfoga­dott — javaslat is, amelyet a lengyel tudósok terjesztettek az értekezlet elé: közös tudomá­nyos intézeteket, centrumokat hozzanak létre a szocialista or­szágok. A Moszkva melletti Dubnában már régóta műkö­dik ilyen közös atomfizikai ku­tatóközpont, s eredményes munkája azt bizonyítja, hogy más tudományos területeken is sikeres lehetne a közös erővel végzett, együttes munka. Már eddig is jelentős ered menyeket hozott a szocialista országok tudományos akadé­miáinak együttműködése. Fő­leg a föld mesterséges bolygói­nak megfigyelésében és a pla- netáris geofizikai kutatásokban vezetett szép sikerre a közös tudományos munka, az össze­hangolt kutató tevékenység. A kapcsolatok, a szorosabb együttműködés lényegesen ja­vította a baráti országok tu­dományos akadémiái közötti információcserét,_ amely azzal a közvetlen haszonnal járt, hogy egyrészt kiegészíthették a tudósok az azonos területeken elért tudományos eredményei­ket, megfigyeléseiket, másrészt pedig lemondhattak jó néhány olyan téma kutatásának meg­kezdéséről, amelynek vizsgála­ta egy másik szocialista or­szágban már nagyobb eredmé­nyeket ért el. A szocialista országok tudo­mányos integrációjának elő­mozdításához nekünk, magya­roknak közvetlen gazdasági érdekünk fűződik. 1968-ban 5,3 milliárd forintot költöttek hazánkban kutatásra és a tu­domány fejlesztésére, a nem­zeti jövedelem mintegy 2,5 szá­zalékát. Ez az arány már nem­zetközileg is figyelemre méltó. Körülbelül ugyanennyit áldoz­nak a tudományra nemzeti jö­vedelmükből az olyan fejlett tőkés országok is, mint például Franciaország és Svájc, míg Svédország, Belgium és Olasz­ország ennél kevesebbet költ Ugyanakkor — a korábbi években követett tendencia miatt — a mi kutatóintéze­teink fölszereltsége általában gyengébb, mint a fejlett tőkés országoké. A lakosság számá­hoz és a nemzeti jövedelemhez visizonyítva azonban nálunk többen foglalkoznak tudomá­nyos kutatással, mint egész sor fejlett ipari országban. Ma­gyarországon 11,8, Angliában 10,9, Franciaországban 6,7, az NSZK-ban pedig 6 kutató jut tízezer lakosra. Erős tudomá­nyos gárdánk van tehát, de nem elegendőek a kutatási műszereink. A tudományos ku­A magyar könyvtárügy jövője és feladata Befejeződött a könyvtárosok módszertani értekezlete A tanácsi könyvtárhálózat megalakulásának 20 éves jubi­leuma alkalmából a főhivatású könyvtárosoknak tartott két­napos módszertani értekezlet tegnap délután fejeződött be a megyei könyvtárban. Hét­főn a nagyberki körzeti könyvtárban folyt a tanácsko­zás, melyen megjelent Bíró Gyula, a megyei pártbizottság titkára, Sallai István, a Könyvtártudományi és Mód­szertani Központ főosztályve­zetője is. A tanácskozást levél­ben köszöntötte a Művelődés­ügyi Minisztérium. Elismerését fejezte ki mine- amit a megyei és •'z oi , ; könyv­tárügyért ,,öny\ - jink tet­tek. Bíró Gyula szintén elis­meréssel szólt könyvtáraink munkájáról, s a megyei párt- bizottság jókívánságait tolmá­csolta az értekezlet részvevői­nek. Somogy megye könyvtár­ügyének húszéves fejlődéséről Kellner Bernát, a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár igazgatója tartott bevezető előadást, visszapillantva me­gyénk mintegy száz esztende­jére. Ezután Pellérdi Gyula hálózati csoportvezető a nagy­berki könyvtár fejlődését mu­tatta be. Kovács József barcsi könyvtárigazgató a falusi könyvtárak állománygyarapí­tásáról, Frang József, a mar­éra járási könyvtár igazgatója a sörnyepusztai könyvtárról, Kovács János siófoki könyv­tárigazgató a katalogizálásról tartott előadást. Tegnap a megyei könyvtár­ban folytatódott a tanácsko­zás. A magyar könyvtárügy jövője és feladata címmel Sallai István előadását hall­gatták meg a részvevők, majd Szita Ferencnek, a megyei könyvtár igazgatóhelyettesé­nek vitaindítóját a körzeti könyvtárak szervezési és mű­ködési feladatairól. A bő program gazdag tar­talmat adott a kétnapos ta­nácskozásnak, melynek mottó­jául ezt jelölték meg: »Ügy emlékezzünk, hogy abból hasz. nunk legyen.« Fontos mondanivalója volt a tanácskozásnak, hogy a taná­csi körzetesítés mellett mi­előbb végre kell hajtani a mű­velődésügy integrálását is. A tanácskozás tudományos igény­nyel foglalkozott a művelődés- ügy egészével, a könyvtárügy­gyei. Sallai István fo­galmazta meg a magyar könyvtárügy jövő feladatait. Hangsúlyozta, hogy nemcsak azért jelentős a tanácsi könyv­tárhálózat húszéves jubileuma, mert húsz év telt el egy nagy­szabású munka megkezdése óta, hanem azért is fontos ez a dátum, mert most van kibontakozóban a magyar könyvtárügy korszerűbb, mo­dernebb koncepciója. Ennek a lényege: társadalmilag szüksé­ges irodalom kerüljön az ol­vasó kezébe. Az elmúlt húsz évben jó könyvtárszervezet született, de nem értük el. hogy valamennyi könyvtár élén szakképzett könyvtáros álljon. Feladat, hogy egy-egy falucsoport egy-egy központi könyvtárhoz tartozzon, s eze­ket szakképzett könyvtárosok vezessék. A kétnapos tanácskozás ven­dégei sikeresnek, hasznosnak ítélték az értekezletet. H. B. tatás mai követelményei vi­szont mind több — méghozzá nem is olcsó — kőrszem föl­szerelést igényelnek. Az együttműködés az integ­ráció szükségességének fölis­merése természetesen nem va­rázspálca, amelynek suhintá­sára azonnal megoldódik a szo­cialista országok tudományos együttműködésének problémá­ja. A szocialista országok tu­dományos akadémiáinak most lezajlott budapesti tanácsko­zása éppen ezért tekinthető je­lentősnek, mert az elvek tisz­tázása mellett eredményesen egyengette az utat a gyakorla­ti lépesek számára is. Sz. G. Az elmúlt tanév bővelkedett évfordulók megünneplésében. November 7., november 24., március 21., április 4. A ta­nulók számára mindegyik egy-egy ünnepélyes csapatgyű­lés, műsor, nyilvános szerep­lés. Ez az, ami a közönség, a szülők és a meghívott vendé­gek számára látható. De mi van emögött? Heteken át tartó készülődés, próbák sorozata, izgalom, lelkesedés, fáradság a tanulók és a nevelők szá­mára. A szülők részére pedig gond, mert megint tiszta úttö­rőing, vasalt nadrág, szoknya, tiszta zokni kell. Előre be nem ütemezett otthoni többletmun­ka. S ennek kísértjeképpen nem egyszer az anyák kifa- kadása: »Már megint próba?«'. »Már megint ünnep?«, »Te szegény gyerek, már megint rohannod kell?«, »Már megint verset tanulsz, és mi lesz a leckével?« Hát, ha így van, ha ennyi szülői méltatlankodással, a gyerekeknek ennyi megterhe­léssel jár ez, akkor megéri? Minek csináljuk? — hangoz­hatnának jogosan a kérdések. Hogy mennyire megéri, szá­mokkal mennyire ki nem fe­jezhető a kamata a nevelés­ben, a tanulmányi eredmény javulásában, az igaz hazafivá Moderntánc szakkör a kaposvári FÉK ben Rock, shake és társaik Tizenéves fiatalok, csíkos tri­kóban. A térem közepén mag­nó bömböl. Fáradhatatlanul táncolnak, órákon át, így szá­mukra ez a hobbi nemcsak szórakozás, kellemes időtöl­tés: kemény és nagyon fe­gyelmezett munka is. Csa-csa, twist, shake meg egy sor egyéb társastánc-elemiből szőtt kisebb etűdöt, képet, életünk­ből ellesett villanásnyi törté­netet táncolnak el. Ilyen pél­dául az Ismerkedés, a Kime­nő. Szólistájuk, egy feltűnően, muzikális, szép mozgású kis­lány két partnerével a dzsessz-balettösszeállításig is elmerészkedik és sikerrel. »Az élet megy tovább ...« — ezt táncolják hárman, s a próba miliőjében is érezni: a gon­dolat mélyebb, több, mint ze­nei társa, a nyári emléket idéző, nosztalgikus hangulatú muzsika. A Kaposvári Fegyveres Erők Klubjában működik Somogy­bán az egyetlen moderntánc »Az élet megy tovább« című dzsessz-balett egy mozzanata, A cserlszton groteszk, játékos figuráival hódít a fiatalok közt és a közönség előtt. és emberré válásban — est szeretném elmondani. Iskolánk irodalmi szakköre — amely az idén, év elején alakult jó, közepes és gyenge tanulókból vegyesen — arra törekedett, hogy ünnepélyein­ken tartalmas műsort, szép előadást produkáljon. Az előre összeállított műsorban vers, próza, szavalókórus, élőkép, történelmi hősöktől származó naplórészlet szerepelt; mikor mit kívánt a történelmi év­forduló hangulata. A feladato­kat kiosztottuk már hetekkel előbb. A gyerekek megtanul­ták, aztán jöttek a próbák: egy-egy mondat húsz-harrninc- _szori elismétlése, izgalom, lel­kesedés. Aztán végre a nagy nap. A színpad, a szereplés, a nézők várakozó tömege, a sok­sok kíváncsi gyerekarc. Mi, nevelők vártuk, hogy majd a széksorok mögött fegyelmezni és a tanulók figyelmét a szín­padra irányítani kell. De nem! A gyereksereg figyelt. Vajon miért, vajon mi maradt meg bennük? Vajon megértették-e, ami a színpadon történt? Ez foglalkoztatott bennünket a tanári szobában. Aztán határozat született: a legközelebbi osztályfőnöki órán tegyünk fel a tanulóknak írásban kérdéseket az elmúlt évfordulók megünneplésével kapcsolatban. A kis cédulákon született válaszokat izgatottan tanulmányoztuk tízpercekben. Ilyen válaszokat olvashattunk: »Amikor hallottam a Latinca- balladát, s hozzá az énekkar dúdolását, megborzongtam, olyan szép volt.« » .. .mennyit kellett az embereknek szen­vedniük régen azért, hogy mi szabadon élhessünk!« »Ügy éreztem, én is képes lennék olyan hőstettekre, mint a for- radalr. lírok.« ».. .gyűlöletet éreztem a fehérterroristák el­len, akik olyan szörnyen kí­nozták az igaz embereket...« -Szinte hallottam dübörögni a vörösök lépteit, amikor ró­námra indultak...« De volt egyszerűbb válasz is: »Szép volt.« »Meghatód­tam.« »legyen máskor is ilyen szép ünnepély.« S mit eredményezett az előadás a kis szakköri tagok között? Nagyon szeretik a verseket, rodalmi érdeklődésük roha­mosan növekedett. Kutatni kezdtek azoknak a költőknek az élete után. akiknek a ver­seivel sikert arattak az ünne­pélyeken. S nekünk, nevelőknek meg­érte-e? Az ünnepély után a színpa­don összement a függöny. Sze­replők és nevelők fáradtan mosolyogtunk egymásra. 1 k- kor odaállt elém az egyik sze­replő fiú, s ezt kérdezte: »Ta­nár néni,mikor lesz újra ünne­pély? Ugye akkor is szaval­hatok? ...« Bodolay Gyuláné szakkör. Huszonkét fiatal jár ide szorgalmasan a heti két­szer háromórás foglalkozások­ra, immár másfél éve. A FÉK próbahelyiséget, oktatót és részben kosztümöket is bizto­sít számukra. Többségük szakmunkásfiatal, néhányar d'ákok, ketten-hárman író­asztal mellett dolgoznak. S mivel az együttes nem bővel­kedik kosztümökben és a cél­szerű kis papucsokból is jó néhányat széttáncolnak a pró­bákon meg a szerepléseken, a szakkör tagjai nem riadnak vissza az anyagi áldozatoktól sem — a cél érdekében. Meg­takarított pénzükből erre is költenek. Ezt a célt a szakkör oktatója és koreográfusa. Csíkvár József fogalmazta meg: — Ezek a fiatalok szeret­nek táncolni és vállalják a ta­nulással járó fáradságot, fe­gyelmet is. Technikailag meg­oldható feladatokat viszünk a színpadra: a koreográfiák a régi és a legújabb társastán­cokból állnak össze. Van köz­tük némi cselekményességgel balett, karaktertánc és van néhány folklórfeldolgozás is. Minderre van igény a közön­ség részéről. Ügy gondolom, ki kell elégítenünk ezt az igényt... A huszonkét fiatal felváltva és a fáradtság legkisebb jele nélkül ropja a legváltozato­sabb régi és új társastánc- összeállításokat a próbaterem­ben. Tizenhét műsorszámuk közül eddig tizenkettő telje­sen kész és színpadra érett. Több ezer fiatal fogadta eze­ket viharos tetszéssel a lakta­nyákban; az ifjúsági építőtá­borok szabadtéri színpadain és a megye községeiben, s né­hányszor a megyén kívül is — szerepléseik egy éve alatt. Sok verejtékes óra van e föllépések mögött. Sok és na­gyon kemény munka nyomán szerezték vagy szerzik meg az előadáshoz szükséges állóké­pességet, illetve sajátítják el a harmonikus, kifejező moz­gáskultúrát és a modem tán­cok kedves, játékos, gro­teszk vonásait. S ha egyszer vannak ilyen értékeink a megyében, jó len-* ne látni is, hallani is őket. Vajon nem érné meg széle­sebb nyilvánosság elé vin­nünk a beatzené, a beattán- cok és a polbeat dalok nívós önálló előadóestjét Kaposvá­ron és másutt is, ahol szíve­sen fogadná a közönség? W. E. BÚCSÚZTATÓ Most Dúsa Gergely követ­kezett, a gyár közismert ha­lottbúcsúztatója. Hogy tudott beszélni! A múltkor is fel- indultan, könnyeivel küzdve mondta az özvegy: — Csoda, hogy szegény Jánosom föl nem támadt tőle. De legalább hallhatta volna, ki is volt ő. Hát igen, így harmoniku­sabb lett volna, annyi viszont tény, hogy most is nagyon ki­tett magáért Gergely bá. Szem nem maradt szárazon, hangja szárnyalt, minden szava a szívbe hatolt, a lélek mélyére. De kiállásra is olyan megindító volt. Lehajtotta a fejét, majd megtörtén fel­emelte, és sóhajtott hozzá, sőt a kezét is iördelte, hogy beleropogtak a porcogói. És papír nélkül csinálta az egé­szet, mintha abban a minu- tában találta volna ki, pedig hát... — Hát itt hagysz bennün­ket, édes jó Madari Marci, szentünk fénye, gyárunk büszkesége, áldozatos életű családatya, hű férj, jó barát, fájdalmas veszteség ez, pótol­hatatlan munkatársunk. Valaki hangosan felzoko­gott, amit innen is, onnan is nagy orrfúvások körítettek. Ziháló szipogásokkal telt meg a levegő. Gergely hang­ja, ha lehet, még borúsabb zengéssel telt meg, s bánatos szünetet tartva csukladozva folytatta: — Szinte .. . szinte el sem hisszük ... pár napja még .. mellettem ültél az ebédlő­ben ... etted a grízes tész­tát... hol szidtad, hol et­ted ... és holnap már — holnap már nem ülsz mellet­tem ... neked már hiába fúj a reggeli sziréna... nem lépsz be a gyárba ... Ebben a. pillanatban til4c- kozó rikoltás vágta ketté 0 letargikus szavalatat, Madr.ri piarc1 bácsi nem bírta meg­állni. hogy meg ne szaki4sa a nyugdíjas búcsúztatót. — Hadd el már. Gergely' Hát már miért ne lépnék be a gyárba'" Te talán nem jár­nál be azért a havi ötszá­zért? Nagy S. József ra SOMOGYI NÉPLAP kJ Szerda, 1969. október L **

Next

/
Thumbnails
Contents