Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-05 / 231. szám

Nincs haladás Közel-Kelet ügyében Egy hét a világpolitikában Élénk diplomáciai tevékenység; as ENSZ-ben Az elmúlt hetet ismét »dip­lomáciai nagyüzem« jellemez­te. Kekkemen firm elnök — a bukaresti és budapesti látoga­tón után — szerdán kelet-eu­rópai kőrútjának harmadik ál­lomására, Prágába érkezett. A finn államelnök budapesti tár­gyalásairól, amelyek szívélyes és baráti légkörben zajlottak le, közleményt adtak ki. A hét fontos eseménye volt, hogy Gomulka és Cyrankie- wicz vezetésével lengyel párt- és kormányküldöttség érkezett. Moszkvába, s Brezsnyevvel cs Koszidinnel folytatott eszme­cserét. Figyelemre méltó személyi változás következett be Svéd­országban: Erlander helyett Palme lett a szociáldemokrata párt vezére, s ez a svéd hagyo­mányok szerint egyúttal azt is jelenti, hogy hamarosan ő lesz az ország miniszterelnöke is. A vietnami háború elleni tiltakozó mozgalomban aktív szerepet vállaló Palme várha­tó kormányfői kinevezése meg­erősítheti az utóbbi időben ta­pasztalt pozitivabb fejlődést a svéd külpolitikában. Rendkívüli figyelem kísérte a héten az ENSZ keretében le­zajló diplomáciai tárgyaláso­kat. Az a tény, hogy az ENSZ- közgyűlés első szakaszában hagyományosan a külügymi­niszterek vezetik országaik delegációit, alkalmat nyújt élénk diplomáciai érintkezés­re. átfogó eszmecserékre. Gro- miko szovjet külügyminiszter a héten immár harmadszor ta­lálkozott Rogers amerikai kül­ügyminiszterrel. A megbeszélé­sek nyomán úgy vélik, hogy a közel-keleti válság ügye vala­melyest kimozdulhat az eddigi holtpontról. New Yorkban olyan hírek terjedtek el, hogy a két külügyminiszter valami­lyen dokumentumtervezetet te­kintette át Ez megerősítené az ENSZ eddig hozott határoza­tát, amelyet Tel Aviv nem haj­landó kötelező erejűnek elfo­gadni. A szovjet külügyminisz­ter e harmadik megbeszélés után elutazott New Yorkból, s a hét végién már Kanadában folytatta tárgyalásait. Nyilván­való azonban, hogy a Gromi- ko—Rogers tárgyalások témáit részleteiben tovább vitatják majd Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet és Sisco amerikai külügyi államtitkár eszmecseréin, melyeket ugyan­csak felújítottak. Folytatódnak majd a közel-keleti válság ren­dezésére a négyhatalmi megbe­szélések, és Jarring svéd diplo­mata, U Thant személyes meg­bízottja is felújítja tevékenysé­gét a közvetítésre. Ez az élénk diplomáciai munka azonban addig, sajnos, kevés kilátással kecsegtet, amíg Washington nem szünteti meg a Tel Aviv-i agresszív köröknek nyújtott támogatását. Az a tény, hogy a Nixon-kormány Golda Meir asszony washingtoni tárgyalá­sa során újabb fegyverszállító- si kötelezettségeket vállalt, be­árnyékolja a közel-keleti ren­dezésre irányuló, New York­ban most tett erőfeszítéseket. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter az A1 Ábrám­nak a’dott telefoninterjújában közölte, hogy a jövő csütörtö­kön hazatér Kairóba, miután az ENSZ-ben találkozott több ország külügyminiszterével. Mahmud Riad három pont­ban foglalta össze a helyzetet: 1. Jarring nem megy a Kö­zel Keletre, s bizonyos ideig még New Yorkban marad. A következő időszakban nem fog semmilyen pozitív szerepet ját­szani a közel-keleti válság ügyében, legalább is egy-más- fél hónapig. 2. A közel-keleti helyzetben semmiféle haladás nem tapasz­talható. 3. A Szovjetunió nem ter­jesztett elő új javaslatokat, amint ezt egyes hírügynöksé­gek tudni vélték, a Szovjetunió nem fogadott el semmiféle en­gedményt vagy határmódosí­tást, sem az EAK nevében, sem mint a négy nagyhatalom egyi­ke. Koalíció» megállapodás Bonnban A mailt vasárnap megtartott nyugatnémet parlamenti vá­lasztások — a jelek szerint — új belpolitikai kísérletre adtak lehetőséget Az NSZK fennál­lása óta első ízben nyílt mód arra. hogy a CDU—CSU nélkül próbáljanak koalíciós kor­mányt alakítani. Bár a válasz­tások eredményeként a ke­reszténydemokrata maradt az NSZK legerősebb pártja, a szociáldemokraták átlépték »a bűvös 40 százalékot«, és szava- zatnyereségük révén a szabad demolrratákkal — akik érzé­keny mandátumveszteséget szenvedtek — koalícióra lép­hetnek. A szociáldemokraták és a szabad demokraták együt­tes szavazatai ugyanis többsé­get biztosítanak ennek az úgy­nevezett »kisieoalíció«-nak a bonni parlamentben. A szociál­demokraták és a szabad de­mokraták feltűnő gyorsasággal szentesítették Brandtnak és Scheelnek, a két pártvezérnek alkuját. Az események olyan gyorsan zajlottak le, hogy a Kiesinger vezette CDU—CSU- nak nem nyílt alkalma igazi manőverezésekre. És amikor Kiesdnger ajánlatot tett a sza­bad demokratáknak, már késő volt. A szabad demokrata párt­vezérekre nem hatott az sem, hogy a kancellár »nagyvonalú­ságot« ígért a miniszteri tár­cák elosztásában. Így — a je­lek szerint — a CDU—CSU el­lenzékbe szorul. Valószínű, hogy áz új kormány kancellár­ja Brandt lesz, a jelenlegi al- kancellár és külügyminiszter. A kereszténydemokraták ki­szorulása a kormányzásból kétsétgelenül pozitív fejlemé­nye lenne a nyugatnémet poli­tikai életnek. A választási had­járat folyamán mind a szociál­demokrata, mind pedig a sza­bad demokrata pártvezérek el­látogattak a Szovjetunióba is. Megnyilatkozásaikban nagyobb rugalmasságot és megértést mutattak az európai realitások iránt, mint a CDU—CSU veze­tői, s nagyobb érdeklődést mu­tatnak az európai biztonság ügye iránt is. Persze kérdéses, hogy mennyiben befolyásolták ezeket pusztán kortes-meggon­dolások, s mit valósítanak majd meg a kormányzás hét­köznapi gyakorlatában. Konszolidáció Csehszlovákiában Csehszlovákiában a CSKP Központi Bizottságának múlt- heti plénuma állt a ügyelem középpontjában. A plénumról fontos dokumentumokat tettek közzé: visszavontak és érvé lég­telenítettek több korábbi hely­telen határozatot. Alexander Dubceket felmentették párt- elnökségi tagságából, Smrkovs- kyt törölték e testületből. Jósét Kerypnyt pedig beválasztották az elnökségbe. így személyileg is kedvezőbb feltételeket te­remtettek a CSKP konszolidá- lási harcának következetes folytatásához. A Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat munkakörbe férfi munkaerőket vesz föl. Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi u. 18. Jelentős fejleménye volt a helyzetnek a szövetségi gyűlés kommunista képviselőinek ta­nácskozása is. A képviselők tá­mogatósukról biztosították a központi bizottság határozatait, s bizonyságot adtak arról, hogy a jobboldalnak nem sikerült megsemmisítenie a parlament marxista—leninista magját Uáborűellenes akcióra készülnek az USA-ban Az Egyesült Államokban ki­éleződött a vietnami háború el­leni küzdelem. Bár a törvény- hozásban hangzott el olyan re­publikánus javaslat, hogy két két hónapon át senki se bírál­ja Nixon vietnami politikáját a háborúellenes demokrata honatyák a jövő keddre egész- napos vitát kezdeményeznek Vietnamról. Ugyancsak nagy nyomást je­lent a békés rendezés irányá­ban csak vonakodva és felemás lépéseket tevő kormányzatra, hogy október 15-re valameny­nyi amerikai háborúellenes erő nagyszabású tiltakozó meg- mozmozdulásokat készít elő. Tito ás Sarasat Saragat olasz köztársasági elnök tegnap megkezdte vi­déki látogatásait Horvátor­szágban és Szlovéniában. A Tito és Saragat közötti megbeszéléseken a legnagyobb hangsúlyt az európai kérdések kapták. Mind olasz, mind jugoszláv részről aggodalmak hangzottak el a Földközi-tenger katonai szerepének fokozódása miatt. A közel-keleti válság tekinte­tében és a vietnami háborút illetően érezhető, hogy je­lentősek a különbségek a ju­goszláv és az olasz álláspont között. A Jugoszlávia és Olaszország közötti kapcsolatokat mindkét fél jónak mondotta, az együtt­működés erősítését főként- gaz­dasági téren, valamint a -kul­turális kapcsolatok vonatko­zásában tartják fontosnak. (MTI) E Barcsi Építőipari Hisz fölvételre keres szakképzett vízvezeték-szereiét részlegvezetői állás betöltésére Jelentkezés személyesen a központi irodában: Barcs, Nagyhíd u. 1. sz. (9068) Tegnap Berlinben ünnepélyes külsőségek között átadták a 365 méter magas új URH és Tv-adótornyot. Képünkön: az új adótorony látképe. A VEI. magyar békekongresszus (Folytatás a 1. oldalarái.) Kállai Gyula hangsúlyozta beszédében: — A magyar békemozgalom továbbra is vállalja a harcot, s a jövőben is minden erejével a béke védelmének magasztos ügyéért küzd. E küzdelem to vábbi sikeres folytatásához ki vánunk a mostani kongresz- szussal újabb fegyvereket adni a hazai békemozgalom harco­sainak kezébe! Végül így fejezte be felszóla­lását: — Kívánom, hogy tanácsko­zásuk eredményes legyen: fo­kozza a békéért vívott harc lendületét, szélesítse a harco­lók táborát, hogy hazánk to­vábbra is értékes osztaga le­gyen a világméretű békeharc­nak. Meggyőződésem, hogy a népek legszentebb óhaját ki­fejező mozgalom teljesíti kül ­detését: megszilárdítja a bé­két, elmélyíti a népek közöt­ti barátságot és egyttműko- dést. Az ülésen felszólaltak a nemzetközi békemozgalom küldöttei is. Angel Siskov, a bolgár hazafias arcvonal titká­ra nemzetközi problémákról szólva kiemelte: Iía a NATO agresszív erőivel nem állna szemben oly szilárdan a Var­sói Szerződés által egyesített szocialista országok ereje, nem lehetne szavatolni kontinen­sünk békéjét. Erdey-Grúz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia főtit­kára'volt a plenáris ülés utol­só felszólalója. Rámutatott: a tudomány és a technika fej­lettsége ma már nemcsak azt teszi lehetővé, hogy kielégíthe­tő legyen az emberek elsődle­ges életszükséglete, hamm ah­hoz is biztosíthatja a feltétele­ket, hogy széppé, váltó latossá válhasson az emberiség élete, béke legyen a földön és kinek- kinek egyéni vágyai ű telje­sülhessenek. A felszólalások után a ta­nácskozás elnöke isméi tette a kongresszushoz az o-rsz lg kü­lönböző részeiből érkezett üd­vözlő táviratokat. Délután a kongresszus öt témabizottság­ban folytatta munkáját Kekkonen Csehszlovákiában Ahti Karjalainen finn kül­ügyminiszter sajtóértekezleté­vel és a közös közlemény ki­adásával tegnap befejeződött Kekkonen finn álamfő négyna­pos hivatalos csehszlovákiai látogatása. A finn diplomácia vezetője sajtóértekezletén kifejtette, hogy a román, a magyar és a csehszlovák vezetőkkel folyta­tott tárgyalásokon a finn kor­mány hasznos elképzelésekkel gazdagodott az európai bizton­sági értekezlet megrendezését illetően. Eddig 22 ország vála­szolt a űnn kormánynak arra a kezdeményezésére, amellyel a budapesti felhívás nyomán Helsinkit ajánlotta fel a kon­ferencia színhelyéül. A nyugatnémet Frankfurter Allgemeine Zéintung tudósító­jának arra a kérdéséré, hogy a »csehszlovák ügy« szerepelni fog-e a napirenden, Karjalai- 1 nen kijelentette: az úgyneue- -zett csehszlovák kérdés Cseh­szlovákia belügye. Helsinkiben a részvevő államok »a német kérdést« és az ezzel összefüggő európai biztonság problémakö­rét hivatottak megvitatni. • » » A kiadott közös közlemény megállapítja, .hogy a két elnök a barátság és a kölcsönö:, meg­értés őszinte légkörében tár­gyalásokat folytatott országaik kapcsolatairól es azok további fejlesztéséről. Viszonyukban r.incs tisztázatlan vagy vitás prpbléma, s ez lehetővé teszi a gazdasági, kulturális és politi­kai kapcsolatok széles körű bő­vítését. Kekkonen egyébként látoga­tást tett Gusiáv Hasaknál, a CSKP KB első titkáránál, és baráti légkörben a kétoldalú kérdésekről és a legfontosabb nemzetközi problémákról esz­mecserét folytatott vele. Svoboda köztársasági elnök elfogadta Kekkonen meghívá­sát, és későiobi időpontban Finnországba látogat. (MTI) Rózsák! Világhírű újdonságok, öt­száz különleges fajta. íuüpániiegymák tégy ven holland újdonság. Ezüstfenyők gyönyörű formák. Térje díjmentes, színes, is- nertető nagy árjegyzékün­ket. Szállítás postán. Szálkái dísznövénykertészet, Budapest, VI., Népköztársa­ság Útja 8. (9276) Kiemelt vállalat átképzés tanfolyamot indít érettségizettek és általános iskolát végzettek részére: központifűtés, vÍ2-, gázszerelő, villanyszerelő, festő—mázoló, tapétázó, hidegburkoló, mű anyagburkoló, parkettázó, szigetelő, üvegező, kőműves, ács, vasbetonszerelő, épületasztalos szakmákban. Házgyári épületek szerelésénél . a legkorszerűbb technológia mellett foglalkoztatjuk A tanfolyam sikeres elvégzése után minden hallgató szakképesítést kap A tanfolyam időtartama alatt havi 1600 Ft-os bért fizetünk, majd kiemelt bérrel foglalkoztatjuk. Minden szombat szabad. Vidékiek részére szállást adunk. Különélést fizetünk, utazási hozzájárulást térítünk, üzemi ebédet és vacsorát szolgáltatunk. Jelentkezés személyesen a 43. sz. AÉV SZAKOKTATASI CSOPORTJÁNÁL, Budapest, XI., Dombóvári út 19. (4 — 41 — 43 — 47-es vi’iamossal) ((9763) ■Ulär csak 3 napig! Mar csfak 3 napig! fi Circus Luxembourg! Kaposváron a Transzvilt-sportpályán október 5—6—7-én. A műsor kiemelkedő számai: Puspita Go-Go görlök, a tokiói tv- sztárok, anakonda óriáskígyók, berber oroszlánok és még 15 világszám. Az előadások kezdete minden este 1 2 8 órakor, vasárnap és hétfőn délután 1,2 4 órakor is. Október 7-én 5 órakor. Jegyek elővételben válthatók a színházi jegyirodában. Májas 1. u. 29. sz. Telefon: 11-103. FÜTÖTT NÉZŐTÉR. (77880) 2 SOMOGYI néplap Vasárnap, 1969. október 5. ) ^

Next

/
Thumbnails
Contents