Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-24 / 247. szám
A vietnami értekezlet Cabot-Lodge nem tud vitába szállni az igazsággal Lehel Miklós, az MTI tudósítója jelenti: Való igaz, hogy a párizsi négyes konferencia zsákutcái**» van — jelentette ki a tegnapi ülésen Xuan Thuy miniszter, a VDK küldöttségének vezetője. — Eljutottunk a 39. üléshez — folytatta —, anélkül, hogy akár a legcsekélyebb problémát is meg tudtuk volna oldani. Ennek kizárólag az az oka, hagy a Nixon-kor- mányzat nem hajlandó lemondani agressziós céljairól Vietr namban. és lehetőséget keres arra, hogyan tudná meghosz- szabbítani a háborút és Dél- Vietnam katonai megszállását. Felszólalása további részében a VDK képviselője részletesen fel is sorolta azokat a tényeket, amelyek arra vallanak, hogy az amerikai kormányzat nem a béke gyors megteremtésére, hanem a háború meghosszabbítására törekszik. Ezek között sorolta fel például azt, hogy az amerikai elnök egymást követő beszédeiben mind későbbi időpontra helyezte kilátásba a háború befejezését (most már 1972 végéről beszélt), hogy Laird hadügyminiszter legutóbb kijelentette: az amerikaiak a béke megkötése után is katonai erőket akarnak Dél- V latnamban tartani. S végül erre mutat az a szándékuk, amellyel hatalmon akarják tartani a Thieu—Khiem-kor- mányzatot Saigonban. Nguyen Thi Binh asszony, külügyminiszter, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány küldöttségének vezetője, ismét rámutatott, hogy a háború »vietnamizálására« t-'aló törekvés valójában a háború meghosszabbítását célozza. Egyébként is ki hatalmazta fel az Egyesült Államokat arra —■ tette fel a kérdést —, hogy neki megfelelő kormányt, hadsereget és nemzetgazdaságot szervezzen Dél-Vietnamban? A háború »vietnami zá- lása« hiú ábránd, amely csupán a közvélemény megtévesztésére szolgál. Hogyan is lehet az Egyesült Államok »tekintélyét« összekapcsolni egy olyan agressziós háború folytatásával, amelyet maga az amerikai nép is elítél? Hogyan lehet az Egyesült Államok »becsületét« összekötni Dél-Vietnamban egy bábkormányzat sorsával, egy olyan kormányzatéval, amelynek eltávolítását az egész vietnami nép követeli? Henry Cabot-Lodge amerikai nagykövet nem szólalt fel a 39. ülésen. Az AP megjegyzi, hogy a Vietnamról folytatott párizsi tárgyalások eddigi történetében az amerikai nagykövetnek ez az eljárása példátlan lépés. Az ülésről távozóban Lodge kijelentette, hogy azért állt el eredetileg \ tervbe vett felszólásától, mert »a másik fél szidalmazó hangnemet használt felszólalásaiban, és szüntelenül megismétli az amerikai csapatok feltétel nélküli kivonására vonatkozó köteleléseket«. Hozzáfűzte egyben, lépése nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok ott akarja hagyni a párizsi tárgyalótermet. A 39. ülés egyébként négy óra és 25 percet vett igénybe, s a 40. ülést a kialakult szokásoknak megfelelően egy hét múlva, a jövő csütörtökön tartják meg. Az ülésről távozóban Xuan Thuy, a VDK, és Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK küldöttségének vezetője, elítélte Lodge-nak a 39. ülésen tanúsított magatartását, . azt, hogy nem volt hajlandó részt venni a vitában. (MTI) Az arab országok elítélik Libanon magatartását Ausztria A nagytőke irányítja az állami ipart Az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsága nyilatkozatot tett közzé azzal kapcsolatban, hogy a nemzeti tanács törvényt hozott az államosított ipar átszervezéséről. Az új törvény szerint az államosított vállalatok tulajdonjoga az állam kezéből átmegy az államosított vállalatokat irányító társasághoz, amely részvénytársasággá alakul át. E szerint a törvény szerint bármely államosított vállalat részvényeinek maximálisan 49 százalékát a parlament tudtán kívül el lehet adni annak, aki meg akarja venni. Ez a törvény sok tételt tartalmaz, és a tételek lehetővé teszik a burzsoázia képviselőinek, hogy irányító szerephez jussanak az ipar államosított szektorában. Hidrouénbombákkal repülnek a B—52-esek? A Kyodo japán hírügynökség »megbízható forrásokra-« hivatkozva tegnap azt jelentette, hogy hidrogénbombával ellátott amerikai B—52-es bombázók — okina wai támaszpontjukról kiindulva — rendszeres repüléseket hajtanak végre Kína és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság irányába. A Kyodo Washingtonból keltezett híre viszont arról számol be, hogy a Pentagon nem tagadja az állandó légi őrjáratot, de arról nem hajlandó nyilatkozni, hogy van-e hidrogénbomba a bombázók fedélzetén. (MTI) Az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsága hangsúlyozza: az új törvény eszköz lesz a nagytőke számára, hogy a maga befolyásának vesse alá az államosított ipart. A nyilatkozatban a központi bizottság megjegyzi még, hogy a törvény értelmében az államosított vállalatokat irányító társaság tanácsa egyszerű szavazattöbbséggel kinevezheti vagy visszahívhatja az államosított vállalatok igazgatóit. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy az Osztrák Néppárt (a kormánypárt) az államosításnak még több ellenséget, azaz a gyáriparosok szövetségének megbízható embereit küldheti a vállalatokhoz. (MTI) A Közel-Keleten most mindenekelőtt Libanon a legdrámaibb események színhelye. Ebben az országban ugyanis, az arab—izraeli háború mellett olyan konfliktus robbant ki, amelyben arabok küzdenek egymással. A legfrissebb jelentése szerint folytatódik a fegyveres szembenállás az ország reguláris egységei és a Palesztinái fel- szabadítási mozgalom gerillaalakulatai között. A libanoni katonaság komoly erőket vonultat fel a Palesztinái menekültek táborai köré, amelyeket szabályos ostromgyűrűbe fogott — páncélautókkal, aknavetőkkel, sőt tüzérségi alakulatokkal. Az »ostromgyűrű« kifejezés annyira helytálló, hogy a legjelentősebb Palesztinái ellenállási szervezet, az El Fatah értesüése szerint a libanoni alakulatok utasítást kaptak a bekerítettek kiéheztetésére. A megfigyelők emlékeztetnek arra, ho-gy a közvélemény jelentős része magában Libanonban is elítéli a hadsereg magatartását, és ez már nagyszabású tüntetésekben is kifejezésre jutott. Tekintettel Karami miniszterelnök lemondására, jogosnak tűnik az a vélemény, hogy ebben a kérdésben az ország vezetői között megoszlanak a vélemények. Az ország eddigi történelmének egyik legsúlyosabb krízisét éli át, A libanoni események nagy felháborodást váltottak ki az arab világban. Képünkön: Libanon-cllenes jelszavakkal felvonuló tüntetők a jordániai fővárosban. (Rádiótelefotó — AP—MTI—KS) Hírek az NSZK-bél A nyugatnémet szakszervezetek felhívása A Német Szakszervezeti Szövetség — a nyugatnémet dolgozók legtekintélyesebb szervezete — felhívást intézett az új nyugatnémet kormányhoz, tegyen hatékony intézkedéseket a szövetségi köztársaságban működő összes antidemokratikus erők ellen. Ezzel összefüggésben a szakszervezetek követelik az újnáci Nemzeti Demokrata Párt betiltását. A sajtójelentések szerint a Nemzeti Demokrata Párt vezetői a Bundestag-választáso- kon elszenvedett vereség után most azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy képviselőket juttassanak be valamennyi tartományi parlamentbe. Mozgolódnak a még nyíltabban fasiszta programmal fellépő csoportok is. Az egyik ilyen csoport novemberben Münchenben akarja megrendezni a nemzeti szocialisták találkozóját, mégpedig azoknak a sörözőknek az egyikéA Brandt-kormány az eddigi össznémetügyi minisztérium nevét megváltoztatta: az új név »a belnémet kapcsolatok minisztériuma«. A CDU—CSU e névváltoztatást azonnal élesen megtámadta. A szociáldemokrata sajtószolgálat tegnapi kiadványában Günter Wetzel, a minisztérium államtitkára megindokolta az átkeresztelést. Ezt írja: Az új név program, amely előtérbe állítja azt a törekvést, hogy az NSZK és az NDK között szabályozzuk a viszonyt. A minisztérium új elnevezése ben, ahol annak idején Hitler azonban egyben azt is tükrözi, beszédet mondott. | hogy az NDK-t nem tekintAz új kor- német politiA Renault figyelmestető sztrájkja Feszültség Franciaországban A CGT-hez és a CFDT-hez tartozó szakszervezetek felhívására tegnap négyórás figyelmeztető sztrájkot kezdtek a Renault autógyár B oulogne- Billancourt-i központi gyártelepének dolgozói. (Á francia kormánykörökben nyugtalanság mutatkozik az autógyáriak sztrájkja miatt, mivel az autógyári dolgozók mozgalma közismerten mindig befolyásolta a munkásharcok alakulását az egész országban. A sztrájk egyben jelzi, hogy a kormány terve (részvények szétosztásával érdekeltté tenni a dolgozókat az autógyár tevékenységében) elutasító fogadtatásra talált a iegérdekel- tebbek, a dolgozók részéről. Ezt fejezte ki az a sajtóértekezlet is, amelyet a CGT- hez tartozó vasas szakszervezet vezetői szerdán délután tartottak Párizsban. »A részvényesség — jelentette ki Lucienne Chavrot, a szakszervezet főtitkárhelyettese — voltaképpen nem ad semmilyen valóságos jogot a dolgozóknak arra, hogy belepillantsanak vagy beleszóljanak a vállalat vezetésébe.« A szakszervezetek a részvények szétosztása helyett a dolgozók valódi közreműködését követelik az államosított vállalatok vezetésében. (MTI) jük külföldnék. mány keleti és kája — folytatja Wetzel — minden szomszédos ország területi integritásából és a határok, valamint a demarkációs vonalak sérthetetlenségéből indul ki. Az a szándék, hogy az NDK illetékeseivel' tárgyalásokat kezdjünk és megtaláljuk a vitás kérdések rendezését, nem juthatna jobban kifejezésre, mint a kormány egyik reszortjának adott új elnevezéssel. • • * A hesseni tartom ányi parlament szociáldemokrata, szabad demokrata és CDU-párti képviselői tegnap tüntetőén kivonultak az ülésteremből, amikor Werner Fischer, az NPD-frakció vezetője szót kért és kapott. A teremben csupán az NPD hat képviselője és az elnökség maradt. Ä három frakció vezetője kijelentette, hogy nem hajlandók meghallgatni olyan ember felszólalását, aki ellen nyomozás folyik. A CDU—CSU parlamenti frakciója tegnap újraválasztotta a pártcsoport vezetőségét, Barzel frakoióélnök hét helyettese közül négyen a volt miniszterek közül kerülnek ki. és ez nemcsak a belpolitikára, hanem Beirut és az arab világ kapcsolataira is vonatkozik. Nyilvánosságra hozták annak az üzenetnek a szövegét, amelyet Hélou libanoni elnök intézett Nasszerhez, az EAK elnökéhez. Hélou az üzenetben sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy »az arab közvéleményt nem megfelelően tájékoztatták a tényekről«. A libanoni elnök kijelentette, hogy a libanoni hatóságok párbeszédet folytatnak a partizánok vezetőivel, es intézkedéseket tesznek a súlyos helyzet enyhítésére. Nem részletezte azonban, milyen intézkedésekről van szó. Az AP palesztinai forrásokra hivatkozva közli, hogy a partizánok csúcsszintű találkozót sürgetnek a libanoni vezetők (Hélou elnök Bus tani hadseregfőparancsnok, valamint a palesztinai felszabadító . mozgalom vezetői (Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője és Abdel Rázzák Jahja, a palesztinai felszabadító hadsereg parancsnoka) között. A MENA jelentése szerint a partizánok feltételként támasztják libanoni tárgyaló- partnereikkel szemben, hogy biztosítsák a partizánakciók szabadságát libanoni területen. H chilei helyzet Schuman és Szato az atomsorompáA szerda óta Japánban tartózkodó Maurice Schumann francia külügyminiszter tegnap megbeszéléseket folytatott Szato japán miniszterelnökkel az atomsorompó-szerződéssel kapcsolatos kérdésekről Ä francia kijelentette: Franciaország nem járulhat hozzá egy olyan atomsorompó-szerződéshez. amely »befagyasztja« a különböző országok atomfegyverkészletét. Franciaország — telaz koJamondotta Schumann — a jes atomleszerelés híre. Szato kijelentett? hogy atomsorompó-szerzödés moly tárgyalj.sg'.: i.éi .aja pánban, és elöbb-utóbb Japán is csatlakozik a szerződési alá- külügyminiszter .író országokhoz. Schumonnt tégnap délelőtt kihallgatáson fogadta Hirohito japán' császár. Délután Schuman beszélgetést folytatott japán ko1 tógájával, Aicsi Kiicsi- vel. (MTI) Eduardo Frei chilei elnök niszterré, miután Tulio Maszerdán este Sergio Ossa Pre- I rambio tábornok, az eddigi tot eddigi közmunkaügyi mi- hadügyminiszter a keddi kato- nisztert nevezte ki hadügymi- I nai lázadás nyomán benyújtotEduardo Frei chilei elnök drámai hangú sajtóértekezleten tájékoztatta az ország népét a levert, veszélyes katonai zendülés részleteiről. (Telefotó: 'AP—MTI—KS) ta lemondását. Ossa Preto szerdán letette az esküt Frei elnök kezébe. A santiagói jelentések szerint megalakult az a katonai törvényszék, amely megtárgyalja majd a keddi lázadás vezetőjének, Roberto Viaux tábornoknak és a lázadó Tac- na ezred 40 tisztjének ügyét. A tábornok és a többi lázadó tiszt házi őrizetben van. Ugyanakkor Viaux a házi őrizetben kijelentette, hogy a kormány beleegyezett a leikelők zsoldemelési követeléseinek teljesítésébe. Az egyetemek, a középiskolás és a közhivatalok legnagyobb része Szerdán zárva maradt Chilében, az üzleti élet azonban és a gyárakban a termelés normálisan folyt. A rádió és a televízió szerdán még csak zenét és hivatalos kormányközleményeket sugárzott. (MTI) Észak-írország Szélsőséges uszítás a polgárjogi mozgalom ellen Az angol kormány még kegyetlenebb intézkedésekhez akar nyúlni, hogy elfojtsa az észak-írországi polgárjogi mozgalmat. Freeland tábornok, a megszálló angol csapatok főparancsnoka, szerdán Belfastban egy sajtókonferencián nyíltan azzal fenyegetőzött, hogy fegyvert fognak használni a tüntetőkkel szemben. Az észak-írországi unionista párt igyekszik megszavaztatni a parlamenttel azt a törvényt, amely fokozott megtorlásokat helyez kilátásba a polgárjogi harcosok ellen. London és Belfast ilyenfajta készülődéseinek hátterében megélénkült az észak-írországi »fekete százak« és az unionista párt szélső jobboldali szárnyának tevékenysége. \V Craig ulsteri parlamenti képviselő szerdán az ifjú unionistákat arra buzdította, hogy »ragadjanak fegyvert« a fennálló rend védelmében. Nyílt buzdítás ez, hogy fizikailag leszámoljanak mindazokkal, akik harcolnak Észak-lrország függő helyzete ellen. (MTI) SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. október 24.