Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-23 / 246. szám

■»ME» f% XXV. évfolyam, 246. szám. Csütörtök, 1969. október 23. Fásítják a Kalinyin lakótelepet 1 Fenyő, juhar, nyír, olajfűz és díszalmafa Nem, a pad nem azért ke­rült a Kapósba, hogy a meg­fáradt emberek napozzanak rajta a bágyadt őszi fényben. Nem Is tudnák megközelíteni, mert a parttól két-három mé­terre áll a vízben. A pad a hídról esett a folyóba. Esett? Dobták. A domneri sétányról cipelték fel a hídra, hogy ott átlendítsék a korláton. Mi volt a céljuk vele? A kérdésre va­lószínűleg a dicstelen tett el­követői sem tudnának vála­szolni. Mint ahogy azok sem, akik a buszmegálló üvegeit ripityára törik, a lámpákat kl- csúzlizzák, a szeméttároló edé­nyeket felborítják. Értelmet­len cselekedeteiket nem is fel­tűnésvágyból követik eL Hi­szen általában a sötétséget használják fel tetteik elköve­tésére. Vandalizmus: ez a megfelelő szó az ilyen csele­kedetekre. L. L. A parkosítás és a játszóte­rek kialakítása után megkez­dődik a fásítás a Kalinyin la­kótelepen. A költségvetési üzem Szombathelyről, az erdé­szet faiskolájából rendelt meg kétszáz juhar-, százhatvan nyírfát, kétszáz vöröstölgyet, húsz olajfüzet, nagyven dísz- almafát, kétezer díszcserjét és tízezer sövénycserjét, valamint háromszázharminc fenyőt. Az utóbbiban a borókafajtáktól a bokor alakú, nyírható fenyőig minden megtalálható. Szorn bathelyről először a fenyők érkeznek meg, s még ezen a héten megkezdik a kertésze tiek a kiültetést Először a Petőfi és az Arany utca határolta 3. tömbben, majd a Krénusz is­kola melletti 5. tömbben, és végül a Honvéd utcai 4. tömb­ben ültetik el a fákat a há­zak körül, az utak mentén, a játszótereken. A fásítási prog­ram háromszázezer forintba kerül. A díszfákat november­ben helyezik ki. Dobolt Jenő,---- -----*/ ~ W - — O./ '■'"*** a kertészet vezetője elmondta,) a díszbokrok. hogy különösen szépek lesz­nek a vörös levelű, fehér kér- gű fák. Sokkal szebb és ottho­nosabb lesz Kaposvár új la­kótelepe, amikor tavasszal rügyezni kezdenek a fák ás Készül a „mini“ életrajza Egy divating születik (A Faris Match karikatúrája) Nem nagyon tetszik a nyel­vészeknek a mini kifejezés; olyannyira, hogy »tolakodó, falánk volta« miatt a jár­ványszó elnevezést kapta. A viharos gyorsasággal terjedő »mini«-nek többek közt azt róják fel, hogy fogalmi és árnyalati szempontból szegé­nyesebbé teszi a kifejezéseket, s megfoszt jogaitól olyan jel­zőket, mint például a rövid, a kurta, q. kis, a kicsi, a pici, az apró, a csöpp, a parányi, a kevés, a csekély. Az anti- pátia ellenére elismerik, hogy régen tört be kifejezés szó­használatunkba ilyen elemi erővel, hiszen — mint kimu­tatták •— ma már a mini szócskának mintegy 200 ál­landóan használatos összeté­telét és származékát tartják számon, s a kör szinte na­ponta tovább bővül. A pol­gárjogot nyert kifejezések kö­zött a miniszoknyától a mini- vizoron át a minikémig (apró mikrofon) ott van a legkü­lönbözőbb rendű és rangú szókapcsolás. A mini-járványt több okkal magyarázzák. Például azzal, hogy a divat területéről szár­mazott át, márpedig a divat ellen a nyelvben sincs orvos­ság. Megalapozottabb magya­rázata a gyors térhódításnak az, hogy az utóbbi időben el­terjedt és kedveltté vált a bi­zalmas társalgási nyelvben a szórövidítés és az »-i« vagy a »-esi« kicsinyítő. becéző kép­ző kombinációja (csini, fin­est,, vili, fagyi, Balcsi, pul­csi stb.). Ezek azután a gyer­meknyelv olyan szavaival, mint a papi, pancsi, mami, hami, valamint a becéző név­alakokkal (Lili, Mimi, Viki stb.) szinte ösztönzést, érve­ket adtak és adnak a nyelv­érzéknek a mini meggyöke­reztetéséhez. A hívatlan nyelvi jöve­vénynek egyébként már írják az életrajzát a szakemberek. Eszerint 1966 nyarán tűnt fel hazánkban az aligszoknya (amelyet — legalábbis mint kifejezést — a mini knock- autolt), s nyomban 1967 ele­jén kezdődött nyelvünkben a mini divatja. Sok szelíd és vadhajtása között az egyik legérdekesebb a közelmúltban látott napvilágot egy divat- bemutatóról szóló tudósítás ban: »rövid miniszoknya«. Száznegyven csőrepedés — de lesz víz Böhönyén Böhönyén kétszer alakult meg a törpevízmű-társulás Először 1964-ben, de akkor -ügyeskedéssel" jött össze a szükséges 51 százalék. így tu­lajdonképpen nem alakultak meg, a lakosság azonban igé­nyelte a jobb minőségű vizet, s végül sikerült tető alá hoz­ni a társulást. Jelenleg a veze­ték lefektetésén dolgoznak, november 30-ra szeretnék be­fejezni, de az öt-hat kilomé­ter hosszú csőhálózatban a nyomáspróba alatt — száz­negyvenszer volt csőrepedés!!! I Ez még egy városban is renge- " teg, nemhogy egy ekkora köz­ségben. A végrehajtó bizottság vezetői szerint ez még hagy- ján, mert máshol ennél sokkal több miatt mérgelődnek A 155 méter mély kút 273 liter vizet ad percenként, s ez máris ke­vés, azért még egy kutat kell fúrni. Ezt a termelőszövetke­zet vállalta magára. A község belterületén min­den utcában van vízvezeték, s ha a második kút is elkészül, a közületek után fokozatosan a magánosok is ráköthetnek. December 31-ig jó víznek kell lennie a faluban — dön­töttek a vb-vezetők A csőre­pedések mellé még egy újabb, nagy költséggel járó gond is társult, s ez kétségessé teszi a határozott kijelentést Az ivóvizük nagyon vasas, vas- talanító berendezésre volna szükség, ez pedig jócskán meg­emeli a költségeket. 1964-ben kétezer forintos hozzájárulás­ban állapodtak meg, ez az ösz- szeg ma már 3400 forint csa­ládonként Böhönye már annyit szen­vedett a rossz ivóvíz miatt, hogy mindenkinek csak egy a vágya: minél előbb legyen meg, még ha többe kerül is! Félretették a haragot Az elmúlt hetekben sok­szor árusítottak ez élelmi­szerüzletek a korábbinál gyen­gébb minőségű kenyeret pék­süteményt. Része volt ebben a sütőiparban mutatkozó szak- emberhiánynak, a rosszul szer­vezett szállításnak és a rossz lisztnek is. Abban, hogy valami javulás máris érezhető a kenyér minő­ségéhen, része van a gabona­felvásárlónak is. Korábban egy kötbérvita — melyet a sütőipar nyert meg a gabonafelvásárlóval szem­ben — ellentéteket szült a két vállalat között, és kárát a vá­sárlók is érezték. A malom megszüntette a liszt keverését, s a minőség bizony elég vál­tozó volt Most a vásárló érdekét néz­ve félretették a korábbi el­lentéteket Ismét keverik, pi­hentetik, előre raktározzák a sütésre kerülő lisztet Így a két vállalat érdekegyeztetésén máris nyert a vásárló, mert javul a nap mint nap asztal­ra kerülő kenyér minősége. Megielent a Delta legújabb száma A szívátültetés lehetőségei nagyon is korlátozottak, de a beültethető gépszivek rohamo­san fejlődnek, s egyre nagyobb szerephez jutnak a szívhalál elleni küzdelemben. A leg­újabb eredményekről részlete­sen beszámol a Delta Magazin októberi száma, amely izgal­mas cikkben tudósít az embe­ri álom jelentőségét vizsgáló kutatásokról is. Az álom ere­dete, időtartama, élettani sze­repe az elektronika fogalom­körében — úgy tűnik — meg­ismerhető lesz, és megfejté­sükben a korszerű kompute­rek segítik a tudományt Fon­tos és érdekes témákkal szol­gálnak az elektronika újabb forradalmát jelentő adattároló mágneses buborékok, a termo­nukleáris erőművek tervei, az új, »»ezerszemű" rádiólokátorok, a mesterséges fotoszintézis, a »falra festhető" központi fű­tés, valamint a régmúlt és az atomkor kerámiája. Ezeken kívül még számos hír, tudósí­tás, információ található a Delta új számában, amely ez­úttal is száznál több látvá­nyos fotót, közöttük színes fel­vételeket, humort, érdekessé­get tartalmaz. Űj épületet kapott a debreceni egyetem TARM ionok. Chaplin és a rendőr A rendőr megállítja Charlie Chaplint, aki a gépkocsiját meg nem en­gedett sebességgel vezeti Megbírságolja 20 dollárra, azután figyelmesen ráte­kint: — Ha nem csalódom, már láttam valahol az ön arcát — Ez nagyon lehetsé­ges — mosolygott Charlie Chaplin. — Látja: azonnal tud­tam, hogy nem először bírságolom meg. Mark Twain, a hazudós Egyszer Mark Twain, a híres amerikai író elment horgászni. Csakhamar mellette termett egy férfi, és megkérdezte tőle: — Nos, jól harapnak a halak? — Éppen most Jöttem, nem tudom. Tegnap azon­ban 15 pisztrángot fog­tam itt.\ — Nagyszerű! — neve­tett a férfi. — S tudja, ki vagyok én? Ennek a fo­lyószakasznak az őre. Most pedig megbírságolom orv­horgászatért. Twain elmosolyodott: — S tudja, ki vagyok én? A környék legnagyobb hazudozója! Férfiparókák Rövid hajú férfiparóká­kat hoztak forgalomba New Yorkban. A hosszú hajú fiatal férfi alkalmai zottakkal ugyanis mind gyakrabban közölték szi­gorú főnökeik: vagy rövid haj, vagy a felmondás! A különös problémát az öt­letes parókakészítők oldot­ták meg. Olyan kiviálé műfrizurá­kat készítettek, amelyen a hajzat klasszikusan hagyo­mányos hosszúságú. A len­gő sörényű titán munka­helye bejáratánál egysze­rűen — alágyűrheti le- omló hajzatát... A virágcsokor Tűz ütött ki az egyik londoni filmstúdióban. A szolgálatos tűzoltókkal együtt a szereplők a stú­dió egyik asztalán heverő, nagy értékű, bérbe vett ékszerek megmentésén fá­radoztak, miközíben a ren­dező egy mindössze három dollár értékű művirág­csokrot még akkor is gör­csösen szorongatott, ami­kor a tüzet eloltották és jelentették, hogy az éksze­rek, sajnos, megsemmisül­tek. — Jó, hogy sikerült megmentenem ezt a virág­csokrot — mondotta a rendező. — Ennek a jele­netnek a filmezése ugyan­is még hátravan, az ék­szerek különben is bizto­sítva voltak... Átadták rendeltetésének az egyetem új épületét. A négy kémiai (fizika-kémia, szerves ké­mia, alkalmazott kémia, szervetlen analitikai kémia) tanszék mellett helyet kapott az épületben az elméleti fizikai, a meteorológiai és a fizikai kutatásokat szolgáló laborató­rium. A 140 millió forintos b-ruházás 500 hallgató és 150 oktató munkájához biztosít korszerű feltételeket. Képünkön: Harmadéves vegyészhallgatók laborgyakorlaton. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, L-atinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner Jó*

Next

/
Thumbnails
Contents