Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-19 / 243. szám

Ff l AG PROLET AKI AI, EG YES UL JETEIM Arat I fortnt Földei éri a Ssojux—8 i» XXV. évfolyam, 243. szám 1969. október 19., vasárnap Felavatták a kaposvári szakmunkásképző iskolát A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat által készí­tett 503. sz. Rippl-Rónai Ipari Szakmunkásképző Intézet ava­tásán tegnap délelőtt Pintér Kálmán igazgató köszöntötte a vendégeket, köztük Pápai Bé­lát, a Munkaügyi Minisztérium Fellendülőben a mezőgazdasági versenymozgalom Eredményekről, gondokról tanácskozott a megyei versenybizottság A MEDOSZ-hoz tartozó me­zőgazdasági üzemekben hosszú évek óta kiterjedt, szervezett — s tegyük hozzá m’ndjárt — eredményes versenymozgalom bontakozott ki. Más a helyzet termelőszövetkezeteinkben, ahol lényegében egy-két év óta indultak meg és terjednek egyre nagyobb mértékben ;j munkaverseny különböző for­mái. Tegnap a megyei verseny- bizottság — melynek tagja a MEDOSZ, a KISZ, a nöta- nács, a Hazafias Népfront és a három tsz-szwvetség képvi­selője — dr. Szerényt János­nak, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztálya mun­katársának részvételével a versenymozgalom idei tapasz­talatairól és a soron követke­ző feladatokról tanácskozott. A részvevők beszámolóiból egyértelműen kitűnt, hogy a megye mezőgazdasági üzemed­ben — az állami szektorban éppúgy, mint a szövetkezetek­ben — ebben az évben tovább terjedt, erősödött a termelést és egyben a tudatformálást is segítő versenymozgalom. A MEDOSZ-hoz tartozó mezőgaz­dasági üzemekben például 242- röl 325-re emelkedett a szocia­lista brigádok száma, de kiala­kultak egyéb versenyformák is, igy összesen 486 brigád csaknem nyolcezerkilencszáz dolgozója fáradozik a saját maguk áltsl meghatározott oá- lok eléréséért. De említhet­nénk a 29 szocialista if­júsági brigádot, a kivá­ló ifjú mérnök, kiváló if­jú technikus címért indított felszabadulási versenyt, amely­ben negyven fiatal szakember nevezett be, és készíti meg­határozott szakdolgozatát Ugyancsak figyelemre méltó az a folyamat is, ahogy szövetke­zeteinkben terjed a szocialis­ta embertípust formáló, bri- gádmozgaíom. A köjaépsö- mogyi szövetség területén pél­dául 23-ról 4ß-ra emelkedett a megtisztelő címért küzdő brigádók száma. Am akkor, aráikor elismeréssel nyugtáz­zuk ezt a fejlődést, meg kell állapítani azt is, hogy éppen a termelőszövetkezeteknél sik­kad el nemegyszer sok hasz­nos kezdeményezés is. Jóné- hány helyen — mondhatnánk úgy is — gazdátlan marad a mozgalom. A javaslatokból ki­tűnt, hogy kívánatos volna ha többet és hatékonyabban fog­lalkozna a pár tveze tőség első­sorban a szövetkezeti párt- szervezet, a közösségben ki­alakuló mtmkaversemy külön­böző formáival.. Az eredményeknek és a gondoknak áttekintése, meg­vitatása időszerű volt. Felsza­badulásunk negyedszázados évfordulójára készülünk, s mint nem egy szép kezdemé­nyezés is igazolja már, mező- gazdasági dolgozóink is az ünnephez méltó vállalásokkal kívánnak megemlékezni a ju­bileumról. A versenybizottság hivatása — ahogy hangoztatta dr. Szerényi János is —, hogy ismerve a meglevő gondokat, segítsen azok megszüntetésé­ben. támogassa mezőgazdasági dolgozóinkat a jubileumi mun­kaverseny megszervezésében és lebonyolításában iá Pápai Béla főosztályvezető ünnepi beszédéiben hangsúlyoz­ta: Ezt az iskolát a parancsoló szükségszerűség hozta létre, s most fennállásával is bizonyít­ja a vidék gyarapodását Ez az iskola alkalmas arra, hogy korszerű ismeretekkel rendel­kező, modem gondolkodású szakembereket adjon az ipar­nak. Az itt végző fiatalok ké­pesek lesznek arra, hogy a korszerű eszközök alkalmazása mellett ápolják a munkásosz­tály haladó hagyományait is. Beszéde után a főosztályve­zető átadta Pintér Kálmán igazgatónak az intézet kulcsát, s ezzel jelképesen az intézetet A megyei pártbizottság ne­vében Bíró Gyula köszöntötte az intézet tanulóit és tanárait fejeződött be Somogybán. Űj üzemek telepítését szüjiséges- nek tartjuk nemcsak Kaposvá­ron, hanem a járási székhelye­ken és más. iparban szegény körzetekben is. Ez pedig azt jelenti, hogy fiatal munkások ezreire lesz szükségünk alig néhány éven belül. Jó érzés az, — folytatta a megyei párt- bizottság titkára —, hogy az intézetben tanulók több mint húsz százaléka' részesül emelt szintű képzésben. 1975-re ez a képzésforma válik uralkodó­vá. Ez is és a most felavatott intézet is jelentős mértékben növeli majd a szakmunkás- képzés hatékonyságát. Az eh­hez szükséges alapokat éppen az új szakmunkástörvény biz­tosítja. A szakmunkásképzés A* aj czaKmanKásKepzö iskola. CJ ipari szakmunkásképző intézetet avattak tegnap Ka­posvárom. A harmincnyolc és fél millió forintos költséggel — Erdélyi Zoltán Tbl-díjas pécsi tervező elképzelései alapján — készült, külső formájában is rendkívül korszerű iskolában tizenhat tanteremben folyik az oktatás. Diákott­honában 196 tanuló részére van hely, tanműhelyében — két műszakban — pedig 396 vasipari szakmunkástanuló dolgozik. Befejeződött a hzojiiz-program A Szojuz—*-3 szovjet űrhajó, amelyet Vlagyimir Satalov ez­redes űrhajós es Alekszej Je- hszejev fedélzeti mérnök ve­zetett, tegnap — magyar idő szerint 10.10 órakor — leszállt a Szovjetunió előre kijelölt térségében, Karagandától 155 kilométerrel északra, A pályáról való leereszke­déshez Satalov űrhajós a kézi irányítórendszer segítségével megfelelően betájolta az űr­hajót, és a kijelölt időpont­ban bekapcsolta a leszállási programozót. A fékezöművek működésének befejeződése után az űrhajóról! levált a le- szállóberendzés, amelyben a személyzet foglalt helyet. A légkörben végrehajtott fékezés után tizembe lépett az ejtőemyórendszer. A sima le­szállás hajtóművei biztosítot­ták a leszállóberendezés zök­kenőmentes földet érését Az űrhajósokat a földön me­leg fogadtatásban részesítették a felkutatásra indult csoport tagjai. Az űrhajósok egészségi állapota jó, közérzete kitűnő. A három szovjet űrhajó — a Szojuz-—6, a Szojuz—7 és a Szojuz—8 — csoportos repülé­se véget ért A Szojuz—8 leszállása után a moszkvai televízió riportot közvetített az űrhajóirányító központból. A riport kiemel­te, hogy a Szojuz—8-nak oly pontos leszállást sikerült vé­geznie, hogy a fogadó helikop­ter parancsnoka a levegőből megfigyelhette az űrhajó föld­re szállását, láthatta Satalovot és Jeliszejevet, amikor elhagy- , táfc az űrhajót. A Szojuz—8 sikeres leszál­lása és a három űrhajó cso­portos repülésének befejezése örömteli esemény volt a repü­lés előkészítői, elsősorban Nyi- kolaj Kainanyin tábornok, az űrhajósok pktatója számára, aki épp tegnap ünnepelte 61. születésnapját. A leszállást megelőzően Alekszej Jeliszejev rádión je­lentette, hogy úgy érzi magát, mintha közönséges repülőgé­pen ülne. Az űrha j óirányító központ­ban tartózkodó Pavel Beljajev űrhajós, értékelve az új űrkí- sériot eredményeit, kijelentet­te: a három űrhajó első közös repülése során több — a ma­nőverezéssel kapcsolatos — kézi műveletet hajtottak vég­re, gazdag tapasztalatokat sze­reztek az űrhajók csoportos repülésére vonatkozólag. »Az előirányzott Programot teljesítették. Mindegyig űrha­jós kitűnő hangulatban tért vissza a Földre, nagyszerűen érzik magukat, és teljesen meg vannak elégedve a végrehaj­tott munkával« — mondotta Andrijan Nyikolajev űrhajós. A% űrhajók manőverei szakoktatási főosztályának ve­zetőjét, Bíró Gyulát, a megyei pártbizottság titkárát, Böhm Józsefet, a megyed tanács vb- elmökét, Somogyi Józsefet, a városi pártbizottság első tit­kárát és Rostás Károlyt, a vá­rosi tanács vb-elnökét Az iskola Az iskola létrehozása egyik k'fejezője annak a gyorsuló ütemű társadalmi és gazdasági előrehaladásnak, amely me­gyénket jellemzi — mondotta — Elég utalni arra, hogy az utóhbi három évben nyolc­ezerrel nőtt a megye munkás­létszáma, s ma már több mint negyvenezren dolgoznak megyénk szocialista iparában. Az iparosítás azonban nem feltételeinek javítása a növek­vő igényeknek megfelelően azután is feladatunk marad. Ehhez a munkához szükség van a Munkaügyi Miniszté­rium hozzájárulására és a vállalatok meg a tanácsok kez­deményezésére. Az ünnepség után kultúrmű­sor köszöntötte a vendégeket: a BM-táncesyüttese és az in­tézet szavalókórusa lépett föl. — A három Szojuz űrhajó csoportos repülése során 31 manőverezési művele­tet végzett —, jelenti a TASZSZ tudósítója az űrhajóirányító központból. — Az űrhajók többször meg­változtatták röppályájukat, kö­zeledtek egymáshoz, és eltá­volodtak. E manővereknek csak egy részét végezte az űihajó személyzete az irányító- központból kapott utasí­tásokra. Az irányítóközpont operatív csoportjának egyik vezetője közölte, hogy minden űrhajós­parancsnok a kézi irányító- berendezést használva hajtotta végre a kölcsönös manővere­zést; az űrhajók közelítését vagy távolítását A személy­zet önállóan végezte a többol­dalú kísérleteket és a külön­féle manővereket a kozmosz­ban. • • • Egy tudós, aki részt vett a Szojuzok irányítóberendezésé­nek kialakításában, közölte, hogy »■a legjobb eredményeket az ember és az automata­berendezés ésszerű össze­hangolása adja«. A Szojuzok által végzett tu­dományos kísérletek között «•különösen fontodnak és ered­ményesnek bizonyultak a koz­mikus navigáció terén szerzett tapasztalatok«. A repülési vagy tengeri navigációtól eltérően — mondotta a tudós —, fit nem lehet válasz erre a kér­désre: »-Hol vagyok a jelen pillanatban?« E mondat kiej­tése közben az űrhajó körülbe­lül 40 kilométerrel halad to­vább a pályáján. Tehát azt határozzák meg, hol lesz a szputnyik vágy más kozmikus tárgy egy óra vagy egy nap múlva. Pénteken késő este Alekszej Jeliszejev a Szo­juz—8 utiprogramjának megfelelően ismét kipró­bált egy űj sextáns t, amelynek segítségével az űrhajós földi segítség nélkül, önállóan meg tud­ja állapítani hajója röp- pályájának elemeit. Ezt követően a kísérlet ered­ményét utánaszámolta az űrhajó elektronikus számító­gépén. ' Ezzel egyidöben a pa­rancsnoki mérőállomás szak­emberei igen pontos távközlési eszközök segítségével szintén meghatározták a Szojusz—8 pályájának elemeit. A három­féleképpen meghatározott ada­tok megegyeztek. (MTI) Vietnami nap a szakszervezeti világkongresszuson Foljtatja tanácskozását a Szakszervezeti Világszövetség VII. kongresszusa Vietnami nappá szervezték a Budapesten ülésező szak­szervezeti , világkongresszus tegnapi programját, amellyel folytatódott a plenáris tanács­kozás. Az ülésszak megkezdé­se előtt a több száz küldött és vendég a kongresszus színhe­lyén rendezett dokumentációs kiállítás ünnepélyes megnyi­tóján vett részt Mintegy 50 tablóm körűiből iil 200 fénykép szerepel »A vietnami nép har­ca az amerikai imperialista agres szórók ellen, a nemzeti függetlenségért és a világ bé­kéjéért« című kiállításom. A megrázó erejű anyagot — az északi és a dél-vietnami kül­döttség nevében — Tran Nam. a dél-vietnami dftásórt küzdő szóveiseg állandó nak tagja mutatta be a kong­resszus közönségének, és kö­szönetét tolmácsolta a bemu­tató megrendezéséért a Magyar Szakszervezetek Országos Ta­nácsának. a kiállítás megte­kintésekor a küldöttek és a vendégek a vietnami nép jrán, ti mély rokon szén wel vették szemügyre a dokumentum-fo­tókat és szóban is kifejezést adtak szolidaritásuknak. A kiállítás megnyitása után a világkongresszus megkezdte tanácskozását. Az elnöklő A. Selepin, a szovjet szakszerve­zetek központi tanácsának el­nöke, az SZVSZ alelnöke szí­vélyes szavakkal köszöntötte a Vieitnamá Demokratikus Köz­társaság és a Dél-vietnami Köztársaság delegációját, va­lamint az elnökségbe meghí­vott Hoang-Luongot, a VDK budapesti nagykövetét és Dinh Ba Thi-1, a Dél-vietnami Köz­társaság nagykövetét • Az elnök ezután kegyeletles szavakkal emlékezett meg Ho Si Mính-rői, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság el­hunyt elnökéről, a nemzetközi munkásmozgatom kiemelkedő egyéniségéről. Ezután megkezdődtek a fel­szólalások. Hoang Quoc. Viet, a Vietna­mi Szakszervezetek Szövetsé­gének elnöke elöljáróban kö­szönetét mondott azért, bogy a Szakszervezeti Világszövetség tanácskozásának napirendjére tűzték a vietnami nép ügyét, harcát, és vietnami napot szer­veztek a kongresszus program­jában. Kérte, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Ta­nácsa tolmácsolja az égés: magyar népnek a vietnami néj őszinte háláját, testvéri kő (Folytatás a 2. oidalon}

Next

/
Thumbnails
Contents