Somogyi Néplap, 1969. október (25. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-17 / 241. szám
Kj5/% v >• ' ’( A Pf; VII AG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára : 80 fillér | MSZMP SOMOGY MEGYEI XXV. évfolyam, 241. szám 1969. október 17., péntek líj tudományos űrsiker A Szojuz—6 teljesítette feladatát Tegnap Ötödször kívánt »Jó reggelit a földi irányító- kflzpont a Szojuz kozmonautáinak, amikor azok az űrben fiatalabb társaikkal együtt hajnalban megkezdték új munkanapjukat Az élet az »űrműhely ben« — mint a TASZSZ tegnap reggel kiadott jelentése közli — magyar idő szerint hajnali 3.00 órakor indult. Georgij Sonyin és Valerij Kubászov, a Szojuz—6 űrha- |6 személyzetének tagjai tegnap az űrbéli hegesztéssel kapcsolatos kísérleteket hajtottak végre. Ezeknek a kísérleteknek a célja az, hogy meghatározzák a különféle fémek űrbéli hegesztésének sajátosságait A korai felkelést szemlátomást könnyen viselték el az űrhajósok, hiszen jól kipihenték magukat, ugyanis több mint hét és fél órájuk volt az alvásra. A hét szovjet kozmonauta az ébresztő után tornázott, jó étvággyal reggelizett, majd ellenőrizte a fedélzeti berendezések működését Ezt követően a »kozmikus műhelyben« ismét hozzáláttak a soron levő manőverezésekhez, szükséges számítások elvégzéséhez. Ezeknek a manőverezéseknek külön érdekessége, hogy mint a Szojuz—7 és a Szojuz—8 esetében is történt, a két űrhajó legutóbb 500 méternyire megközelítette egymást A kozmonauták akár be is szüntethették volna rádiókapcsolatukat, mivel fényjelekkel is tudtak érintkezni egymással. Amikor a két űrhajó egymáshoz közeledik, a kozmonauták szabad szemmel mintegy 3 kilométerről pillantják meg a másik »égi járművet«. A tudományos kommentátorok továbbra is óriási jelentőséget tulajdonítanak a »Szo- juz-trió« kísérletének. Rogyionov professzor a Pravda tegnapi számában a kozmoszból való optikai megfigyelés jelentőségére hívja fel a figyelmet. Hangsúlyozza, hogy bolygónk tanulmányozásának új szakasza köszöntött be. A kozmoszból szemügyre véve a Földet, az ember új felfedezéseket tesz, s mind közelebb jut a természet titkainak megfejtéséhez. Hegesztés az űrben Leszállt a Szojuz—6 A hegesztés előtt Sonyin, a Szojuz—6 űrhajó parancsnoka, lezárta a kabinba vezető fedélzeti nyílást, és a 77. fordulat során légtelenítette az orbitális rekeszt. Ezután — amikor a rekeszben létrejött a rendkívül ritkított vákuum — Kubászov fedélzeti mérnök bekapcsolta a hegesztőberendezést. Sorozatban hajtották végre az automatikus hegesztés néhány fajtáját. Ezután hermetizálták az orbitális rekeszt, és a fedélzeti mérnök hegesztésmintákat vitt át az űrhajósok kabinjába. A végrehajtott kísérlet egyedülálló teljesítmény, nagy jelentősége van a tudomány és a technika szempontjából az űrbéli hegesztéses szerelések technológiájának kidolgozásánál. Magyar idő szerint tegnap reggel kilenc órakor a Szojuz —6 a 79., a Szojuz—7 a 63., a Szojuz—8 a 47. Föld körüli fordulatot tette meg, s az űrhajók folytatják a csoportos repülést. A Szojuz—6 űrhajó, amelyen Georgij Sonyin és Valerij Kubászov teljesített szolgálatot — a repülési program sikeres teljesítése után — tegnap, A KÖZÖS ÉRTÉK BECSÜLETE Korszerűsíteni a házkezelést! A városi tanács vb tegnapi ülésén Németh Gyula, a Somogy megyei Ingatlankezelő és Felújító Vállalat igazgatója számolt be a lakóházgondnokságok és tömbházfelügyelősé- gek egyéves tevékenységéről. Kaposváron öt házkezelési körzetet alakítottak ki, hozzájuk tartoznak a gondnokok, a ház- felügyelők és a járdatakarítók. Az idáig alkalmazott elv — egy lépcsőház: egy házfelügyelő — a munka és a megélhetés szempontjából már nem megfelelő, mert a havi 2—300 forintos házfelügyelői kereset »elvitte« az iparba a női dolgozókat. Az idősebbek — főleg nyugdíjasok közül sokan betegeskednek, s nem tudják feladatukat megfelelően ellátni. A házfelügyelői rendszert felváltotta a lakóházgondnokság, illetve a tömbök házfelügyelői szervezetének kialakítása. Ennek az a lényege, hogy 150— 250 — vagy ennél is több — bérlemény mindennemű munkáját egy gondnok vagy ház- felügyelő (megfelelő technikai személyzettel) végzi. Kaposváron az IKV vállalat három gondnokságot szervezett. Ahol régen 21 házfelügyelő és két takarító dolgozott, ma három gondnok és öt takarító tevékenykedik. Az első év — a próbálkozás esztendeje — azt igazolja, hogy a gondnoki rendszer megteremti az alapját a korszerű házkezelésnek, de továbbra is fenn kell tartani a régi ház- felügyelői rendszert, a kevés lakásos, szétszórtain fekvő bérlemények miatt A tisztaság, a rend, a társadalmi és személyi tulajdon védelme — a bérlők véleménye szerint is — javult de a közös értéknek még mindig nincs elég becsülete, a szándékos rongálások és szabálysértések mellett szemrebbenés nélkül mennek el az emberek, cselekedni senki, szólni ellene csak néhányan mernek. A végrehajtó bizottság javasolta, hogy az északnyugati városrészben hozzanak létre egy kihelyezett házkezelési gondnokságot. Ez a háromszázharminc lakásos szalagház elkészülésével kezdené meg munkáját magyar idő szerint 10 óra 52 perckor földet ért a Szovjetunió előre megadott térségében, Kara- gandátől 180 kilométerrel északnyugatra. A Föld körüli pályáról való letérést az űrhajó parancsnoka kézi irányítással hajtotta végre. A hajtómű működésének befejeződése után levált az űrhajóról a leszálló- szerkezet, benne a személyzettel. A leszállószerkezet az aerodinamikai erő felhasználásával a földi vezérléssel meghatározott röppályán haladt. A légköri fékezés után működésbe helyezték az ejtőernyő-rendszert, a sima leszállás hajtóművei pedig biztosították a lebegő földet érést. A Földön az űrhajósokat a keresőcsoport tagjai, barátok, sportmegbízottak, újságírók fogadták. A Szojuz—6 űrhajó sikeresen teljesítette küldetését. A kapott eredmények műszaki- tudományos szempontból rendkívül fontos jelentőségűek. A Szojuz—7 és a Szojuz—8 szovjet űrhajók magyar idő szerint 15 órakor befejezték 67., illetve 51. fordulatukat a Föld körüL Az űrhajók személyzete a programnak —felelően megvizsgálta a feaei^ bW-14. «L. .C_ lye- zett berendezések működését, folytatta a tudományos és műszaki kísérleteket, vizsgála tokát. Az űrhajósok szabad szemmel és optikai eszközökkel megfigyelték a csillagos égboltot és a Földet, fényképezték a Föld felhő-, illetve hótakaróját, valamint a Föld látható horizontját. A napi programnak megfelelően az űrhajósok megebédeltek. A rádióösszeköttetés során a parancsnokok közölték. hogy valamennyi űrhajós kitűnően érzi magát, hangulatuk bizakodó. A Szojuz—7 és Szojuz—8 folytatja űrrepülését BÉKÉT VIETNAMNAK! A stockholmi Vietnam-kon ferencia nemzetközi összekötő bizottságának a napokban tartott ülésén elhatározták, hogy november 15-ét szerte a világon a vietnami nép szabad' ságküzdelmét segítő szolidaritás és testvéri összefogás napjává nyilvánítják. A nemzetközi Vietnam-bi- zottság felhívást tett közzé, amely követeli, hogy »az Egyesült Államok és szövetségesei azonnal, teljesen és feltétel nélkül vonják ki összes csapataikat Dél-Vietnamból!« A felhívást magáévá , téve az Országos Béketanács is elhatározta, hogy a november 15-e körüli napokban Budapesten és vidéken egyaránt szolidaritási megmozdulásokkal erősíti az amerikaiak vietnami agressziója elleni nemzetközi tiltakozás hangját. (MTI) Kádár János fogadta a dél-vietnami küldöttséget Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság első titkára tegnap a Központi Bizottság székházában fogadta a Dél- v!etnami Nemzeti Felszabadí- tásd Front Központi Bizottságának és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának Tran Buu Kiérti vezette delegációját. A baráti találkozón részt vett dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a kormány elnökhelyettese és Erdélyi Károly külügyminiszter-helyette». II dél-vietnami küldöttség látogatása Fock Jenönéi A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bt* zottságának és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának Tran Buu Kiem vezette küldöttsége Fock Jenőnél, a kormány elnökénél. A jó módszerek terjesztéséért Bemutató» tapasztalatcsere a barcsi járásban Ha élénk vita, eszmecsere alakul kj kisebb-nagyobb csoportok között egy tapasztalat- cserén, az már magában is arra utal, hogy az eszmecsere érdeklődést kiváltó, szükséges és bizonyára hasznos is. A barcsi Vörös Csillag és a darányi Üj Élet Termelőszövetkezetben tegnap megrendezett őszi kükorieabetakarítási és fajtakísérleti bemutatót ilyen figyelem jellemezte. A délisomogyi tsz-szövet- ségnek ez a rendezvénye lényegében egy tavasszal megrendezett program folytatása. Ahogy azt a beszélgetések során nem egy részvevő vezetőtől — elnöktől, agronómus- tól — lehetett hallani, a kézi erő felhasználása egyre csökken, ezért igen lényeges feladata a nagyüzemeknek a kukoricatermesztés teljes gépesítése. Az ápolási -munkáktól már mentesültek a gazdaságok a különböző vegyszerek használatával. A ritkítást munka- folyamatot a szemenként vető gépek bevezetésével ugyancsak ki lehet iktatni. Ezért rendezte meg tavasszal a szövetség azt a tapasztalacserét, melyen a szemenként vető gépek eljárásáról tanácskoztak. Lényegében ennek a bemutatónak a folytatása volt a tegnapi, amikor most, a termés beérésének idején ismét a gyakorlatban tanulmányozhatták a szövetkezeti vezetők a gépi betakarítás módjait. A barcsi Vörös Csillag Tsz- ben Beke György agronómus útmutatása, tájékoztatása mellett a jelenlevő irányítók először a ZMAJ kukoricakomAZ MTI ÚJ KÖZPONTI SZERKESZTŐSÉGE A több mint 7 millió forintos költséggel kialakított, esőpostával, klímaszabályozó berendezéssel felszerelt, modern munkateremben működik ezentúl az MTI bel- és külpolitikai hírszolgálata^ bájrmal való betakarítást tekintették meg. Épp olyan érdeklődéssel figyelték* ennek, a gépnek a munkáját, mint a 3 SZK kombájn »kukoricaaratását«. Ez utóbbi módszert egészíti ki a szárítás, ezért örvendetes, hogy lehetőséget biztosított a gazdaság arra is, hogy a jelenlevők üzem közben látHassák a szövetkezet modern angol szárítógépét. Szakembereink, irányítóink előtt a termesztés technikai oldalával legalább egyenrangúan fontos a fajta kérdése. Természetes ez, hiszen kölcsönhatás, összefüggés van a két tényező között. Ezért jelentősen növelte a tapasztalat- csere értékét a barcsi szövetkezetben rendezett fajtakísérlet! bemutató. Keserű József elnök és Nagy István főagro- -nómus tájékoztató szavaiból jól kiderült: ma egy gazdaságban szinte nélkülözhetetlen annak ismerete, hogy az adott viszonyok között melyik növényfajta adja a legnagyobb, legbiztonságosabb termést. A darányiak 24 kukoricafaj távul kísérleteztek, vizsgálva termő- képességüket, tulajdonságaikat. öt jugoszláv és 19 magyar hibrid fajta verseng itt egymással. Ahogy elmondták a részvevők, azért tartják értékesnek ezt a bemutatót, mert most, az érés idején nyílott mód arra, hogy tanulmányozzák az egyes fajtákat. A bemutató után dr. Biacsi Imre, a Martonvásári Kutató- intézet igazgatóhelyettese adott a felmerülő kérdésekre választ. Ismertetett országos tapasztalatokat és a termelési móddal kapcsolatban néhány hasznos gyakorlati javaslatot is tett Említettük, élénk érdeklődés kísérte végig ezt a valóban a gyakorlatot segítő tapasztalat- cserét. Nem véletlenül alakult ki az a vélemény, hogy ezzel a rendezvénnyel jól szolgálta a Dél-somogyi Tsz-szövetség egyik igen lényeges feladatát: a jó módszerek, új eljárások terjesztését. Vörös Marta