Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-07 / 207. szám

Az „Olvasó népért” és a könyvtárak Interjú a Könyvtártudományi Központ főosztályvezetőjével Egy évvel ezelőtt új olvasómozgalom megindulását je­lentette be a Magyar Írók Szövetsége. Az »Olvasó népért« mozgalom sok szempontból különbözik a korábbi olvasó­mozgalmaktól. Mindenekelőtt tartalmában, konkrét célki­tűzéseiben. Az elmúlt évek igényes fölméréseiből, olvasás­vizsgálataiból világossá vált, hogy — ellentétben azzal, amit korábban könyvtáraink és könyvkiadásunk fejlődése láttán örömmel hirdettünk — még nem váltunk »olvasó néppé». Az ország lakosságának csupán mintegy 25 száza­léka rendszeres könyvolvasó; másik 25 százaléka csak időn­ként vesz könyvet, újságot a kezébe, 50 százaléka pedig egyáltalán nem olvas. Ezért javasolta az Írószövetség 1968 tavaszán, hogy az olvasó néppé válás érdekében szervezzünk átfogó társadal­mi mozgalmat. Ezt a célt Darvas József író a következő­képpen fogalmazta meg: »Lépésről lépésre emeljük az el­következendő évek, évtizedek folyamán az olvasottságnak mai alacsony fokát, s növeljük az olvasás belső tartalmát, a könyv megválasztásának igényességét is.« A mozgalom fontos közép­ponti alakja a könyvtáros. Az 6 munkájukkal. feladataik­kal kapcsolatban nemrégen Kaposváron ült össze három­napos tanácskozásra a moz­galom csatlakozó szerveinek képviselőiből álló koordiná­ciós bizottság könyvtáros munkabizottsága. Tanácskozá­sukról Sallai Istvántól, a Könyvtártudományi Központ főosztályvezetőjétől kértünk < interjút. — Minek köszönhető, hogy a munkabizottság az ön irányításával folyó tanács­kozások színhelyéül Ka­posvárt választotta? — Itt bontakozott ki a könyvtárügy néhány olyan kezdeményezése, amelyre ér­demes visszatérnünk több al­kalommal is. Több országos példa, több nagyszerű gondo­lat indult el Somogyból. Hogy mást ne mondjak, a könyv- barátházak gondolata is. Itt törekedtek először a gyakor­latban is arra, hogy a falusi könyvtár a művelődés köz­pontja legyen. Jelenleg sike­resen munkálkodnak a kör­zeti könyvtárhálózat kiépíté­sén. A társadalmi könyvtárosok munkáját nagyon becsüljük Tőlük azonban azért a tiszte­letdíjért, amelyet kapnak, nem is kívánhatunk többet, mint amennyit elvégeznek ők elsősorban kölcsönző könyvtárosok. A könyvtár­ügy, az »Olvasó népért« moz­galom azonban ennél sokkal többet követel. De erről ta­lán később majd bővebben. Ami Kaposvárt illeti: a könyvtári munka irányításá­ban itt szerencsésen találko­zik az elmélet és a gyakor­lat. Csaknem mindig találko­zunk olyan új példákkal, ja­vaslatokkal és kezdeményezé­sekkel, amelyeket országosan is szeretnénk elterjeszteni. — Az »Olvasó népért« mozgalomban kulcsszerepe van a könyvtárnak. E moz­galomnak milyen vonásait tartja különösen jellemző­nek és fontosnak — o könyvtáros szemével? — Ismét Somogyból indul­nék ki. Itt már jóval koráb­ban, az »Olvasó népért« moz­galom meghirdetése előtt fel­ismerték — és harcoltak iS annak érvényesítéséért — hogy jó könyvtári munka nélkül illúzió a művelődés- ügyi feladatok teljesítése. Minden közművelődési tevé­kenység alapja, bázisa a könyvtár. Következésképpen a könyvtárak munkáját a mű­velődésügy középpontjába kell állítanunk. A köztudatban azonban még nem áll megfe­lelő helyen a magyar könyv­tárügy. Az olvasók többsége is csupán a kölcsönző könyv­tár funkcióját ismeri. Pedig könyvtáraink feladatköre en­nél sokkal több: a művelő­dés. a tudat- és ízlésíormálás szellemi központja is kell hogy legyen. Ám ezt a funk­cióját még kevesen ismerik illetve ismerik el. Ilyen ter­mészetű szemléletváltozásra is szükség van, és ez is fon­tos. jellemző vonása az olva­sómozgalomnak. Kiemelném még azt is, hogy ez a mozga­lom nem kampányfeladat. Nem rohammunka, hanem év­tizedekre szóló szívós, cél­tudatos tevékenység. Voltak hangok: hol maradnak a moz­galom eredményei? Ezen túl vagyunk már... Nem lehet előbb aratni, mint vetni! Most vetünk és lesz vetni va­lónk tíz év múlva is ... — Milyen fontosabb fel­adatok várnak könyvtára­inkra az »Olvasó népért« mozgalomban? — Mindenekelőtt a társada­lom vezetőit — akit szüksé­ges — meggyőzni arról, mi­lyen az igazi, a küldetése tel­jességében működő könyvtár, és miért fontos az, hogy a könyvtárügy a művelődési élet középpontjába kerüljön. Ez egyik igen fontos feladatunk az »Olvasó népért« mozgalom­ban. A korszerű könyvtárak megvalósítása — társadalmi szükséglet. Ehhez kell mér­nünk a feladatokat. Körvona­lazva azt is, hogy egy ország könyvtárügye mit kíván meg a helyi vezetőktől a korszerű könyvtárak megvalósításában. Kérdés azonban, hogy az or­szág anyagi helyzetétől füg­gően mit képes megvalósítani ebből? Eddig az volt: ennyi pénzünk van — ekkora könyv­tárt építünk. Állítom, ez a szemlélet a legnagyobb pazar­láshoz vezet. Vagyis az, ha nem a társadalmi szükségle­tek, ha nem a könyvtár szel­lemi központ-funkciója sze­rint tervezzük meg az új léte­sítményeket. Csak példakép­pen: Zalaegerszegen néhány milliót »lefaragtak« a költség- vetésből, Kiskunhalason csu­pán 1,5 milliót. Az eredmény: nem fér be a gverekkönyvtár és egy sor más — a jövő, a mozgalom szempontjából fon­tos — tárgyi követelmény, több kiegészítő szolgáltatás nem valósulhat meg. Újat ter­veznek, újat építenek, az ere­detiből jóval nagyobb építési és fenntartási költségekkel. Eleinte sokaknak úgy tűnik, »nagy ez a könyvtár«. Néhány éven belül azonban kiderül az ellenkezője... Hasonló a hely­zet a kaposvári megyei könyv­tárnál is. Sokan »nagyolták«, most bővítésre szorul. (A gye­rekkönyvtári, fotólabor-, film­olvasó- és zenei szolgáltatások; raktár stb. céljából.) Utólag azonban sokkal drágábban le­het pótolni, mintha az eredeti terv szerint valósult volna meg. Summázva: a könyvtáraktól azt követeli meg az »Olvasó népért« mozgalom, hogy nö­velje hatókörét, mélyítse el szolgáltatásait. Ehhez azonban a munka tárgyi feltételeit is javítanunk kell. Ettől is függ, mennyi idő alatt és milyen erővel képes betölteni bázis szerepét a könyvtár. W. E. intézkedne már valaki??? Az utolsó pillanat Telefon a szerkesztőségnek. Nincs kézbesítő Kaposmé- rőn! Nincs újság, nincs le­vél. Telefon a postának. (Mert a központosok —, úgy látszik — még nem hagyták el a postát.) Nincs kézbesítő, intézkedjenek. Saj­nos. országos probléma — hangzik a válasz. — Tudunk róla. S a legjobb esetben egy strigula kerül a többi tíz vagy tizenöt mellé ... Mindenki tudja, mindenki beszél róla. mindenki sirán­kozik. A helyzet egyre ka- tasztrofálisabb. Es véletlenül sem jutunk tovább a tények regisztrálásánál. A paraszt- emberek nem hagyják oít a munkát, hogy bemenjenek érdeklődni a postára: jött-e levelém? Megkaphatom-e az újságomat? Más sem teheti ezt. S a nagyvilágtól elzárt községek száma egyre nő! Mintha megállt volna az élet. Nagy községek és kicsik. Mernye, Toponár, Kaposmérő, Karád, Nagyberki. Somogy- udvarhely, és a többiek. Ká­nya, Zimány, Somogyacsa — mondjuk tovább? Megállt az elet. Az embereket elzártuk a megye, az ország, a nagy­világ eseményeitől. Rádió még van, igaz. Televízió is —r szerencsére. Olvasó me­gyénkkel azonban évekig di­csekedtünk. Elmaradott fal- vainkat, pusztáinkat hallat­lan erőfeszítések árán be­kapcsoltuk az úthálózatba, villanyt — életet, kultúrát — vittünk a legkisebb tele­pülésekre is. És 1969 őszén csődöt mond a posta. Kéz­besítői egyre-másra másutt keresik boldogulásukat. Kié a felelősség? És ki intézkedik végre? Már csak egy lépés van hátra, hogy megszűnjön a telefonösszeköttetés is. Ott is postások dolgoznak. Med­dig várunk? Minisztérium és hírlapter­jesztő szervek, postaigazgató­ságok és lapkiadók jegyzik az újabb adatokat. A magyar sajtó már-már naponta köz­li a híreket a lakosság jo­gos felháborodásáról. íme, mégsem »nagyhatalom« az újság. Marad minden a ré­giben. Az elzárt községek ■száma nő ... Eljutott-e valaki a felisme­résig: a művelődést, a szol­gáltatást megelőzően politi­kai kérdésről van szó. S ha országos probléma ez, annál rosszabb. Ezt csupán észre­venni enyhén szólva felelőt­lenség! A sajt óterjesztésből — hogy mást ne említsünk — évente sok milliós nyeresé­get ér el a posta. Mikor óhajtja megteremteni a kor­szerű kézbesítés feltételeit? Ki gondoskodjék utánpótlás­ról? Tudunk róla. tehetetlenek vagyunk, országos probléma — ez a válasz. És cseng a telefon. És emberek állnak a nagyberki vasútállomáson »ürgét« fogni: hozz nekem Is újságot Kaposvárról. Húszat, huszonötöt egyszerre. Mert a tájékozódás, a lap életszük­ségletté vált. Ml akartuk így — és büszkék voltunk rá, hogy sikerült. Az utolsó pillanathoz ér­keztünk. ígéretet sem és re­gisztrálást sem várnak a falvak lakói. Elképzclhető-e, hogy az S. O. S. jelek soka­ságára egyszer csak föltárnád a lelkiismeret? Nem beszélni ?s nem sajnálkozni: nem jegyzetelni és nem magya­rázkodni: intézkedni kell végre ! ! ! J. B. Az építőipar ifjú szakmunkásairól Növelni az igényeket, nagyobb szakmai és politikai műveltséget A gép nem helyettesítheti... a Délszláv «iszonyok melleit Megyénkben zamosan fejlődik az építőipar is. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnak — ahol 1949-ben csak 142-en, 1969 el­ső felében pedig már 2267-en dolgoztak — megyénk gyorsu­ló iparosodásában fontos sze­rep jutott. Az építőipar előtt álló nagy feladatok végrehaj­tása szinte elképzelhetetlen a folyamatos szakmunkás­utánpótlás és a szakmunkás­fiatalok szakmai, politikai kép­zése nélkül. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál ebben az esztendőben 700—750 hu­szonhat éven aluli szakmunkás (háromszázai több, mint 1968- ban) vállalt munkát Kilenc­ven százalékuk fizikai, tíz pe­dig műszaki és adminisztrá­ciós dolgozó. Az MSZMP Központi Bi­zottságának és a KISZ köz­ponti bizottságának határoza­tai alapján a gazdasági ered­mények növelése, valamint a munkásosztály utánpótlása, az ifjúmunkások öntudatos ne­velése érdekében az eddiginél behatóbban kell foglalkozni a munkásifjúság helyzetével. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat párt-, KISZ- és szakszervezete gyakran ta­nácskozik a vállalat gazda­sági vezetőivel és a megyei KISZ-bizottság képviselőivel (mint a legutóbi KISZ- és szakszervezeti együtes ülésen is) az építőiparban dolgozó fi­atal szakmunkások élet- és munkakörülményeiről. A vál­lalatnál évről évre a szakem­berhiány okozza a legnagyobb gondot. Egyes népszerű szak­mákban mint például a fes­tőknél, a kőműveseknél 180— 200, ezzel szemben a vasbeton- szerelő vagy az ács szakmá­ban csak három négy fiatal dolgozik. Problémát jelent a négy főmérnöki és a hét fő­technikusi állás betöltése is. Az új ösztöndíjrendszer beve­zetésével, mind több szak­munkás beiskolázásával, vala­mint különböző szakmai tan­folyamok szervezésével pró­bálnak enyhíteni a szakmun- káshiánytm. A meglévő mun­kaerőproblémák és az. hogy a münkások nagy százaléka bejáró, nehezíti a vállalat más irányú tevékenységeit is. A hétszáz fiatalból kétszáznyolc­van tagja a vállalat KISZ- szervezetének, százan lakó­helyük szervezeténél végeznek KISZ-munkát. Többségük részt vesz az ifjúsági és szo­cialista brigádversenyekben. A fiatalok munkafegyelmére, közösségi szemléletére és gon­dolkozásmódjára rendkívül előnyösen hatnak ezek a ver­sengések. Az igazolatlan hi­ányzások száma a két év előtti 298-ról 1968-ban 182-re csök­kent. Szemléletükön azonban van javítanivaló. A vállalat párt- és KISZ-szervezete ritkán tartott tájékoztatót. Nem min­dig tisztázták azonnal a fia­talokban felmerülő kételyeket, sokszor nem ismertették velük pártunk állásfoglalását egy- egy politikai kérdéssel kap­csolatban. KISZ tag­hoz méltóan vett részt pél­dául a vietnami nép segíté­sére szervezett akcióban. Ter­mészetesen nemcsak a párt- és a KISZ-szervezet vezetői felelősek a munkásifjúság mű­veltségéért, politikai véle­ménynyilvánításáért, hanem maguk a fiatalok is. Az igé­nyeikkel viszont baj van. A művelődésre lenne lehetőség bőven az építőipari vállalat központjában és a kaposvári, a siófoki, valamint a nagy­atádi munkásszálláson is. Csak éppen a fiatalok nem látogat­ják a rádióval, tv-vel, lemez­játszóval, könyvekkel és tár­sasjátékokkal fölszerelt klu­bokat. A futballmeccsek és egy-két könnyebb műfajú mű­sor kivételével üresek a mű­velődési helyiségek. A könyv­tárak látogatottságával sem le­hetünk elégedettek. A megyé­ben működő öt letéti könyv­tárból az elmúlt évben 7586 A fiatalok többsége könyvet kölcsönöztek a fiata­lok. Kaposváron, Siófokon és Nagyatádon mindössze 510-en járnak rendszeresen könyv­tárba. Általában a szórakoz­tató, a könnyebb, és nem a kiemelkedő, szocialista eszmei- ségű könyvek iránt érdeklőd­nek. A klubokban pedig hiába szerveznek író-olvasó találko­zókat, ismeretterjesztő elő­adásokat, szellemi vetélkedő­ket A munkásifjúság nevelésé­nek alapfeltétele elsősorban a folyamatos szakmai kép­zés. Ehhez azonban nemcsak az építőipari vállalat éssze­rű intézkedéseire, hanem gondos pályaválasztási ta­nácsadására is szükség van — fokozottabb figyelemmel a társadalom igényeire. Az épí­tőipari vállalat igényei, ké­rései viszont jussanak is el az iskolákba. De ez csak a dolog egyik oldala. Mert szá­mos jó kezdeményezésen kí­vül (pl. KISZ-lakások jutta­tása, béremelés a jeles ta­nulmányi eredményért) a KISZ-szervezetek is sokkal többet foglalkozhatnának a munkásifjúság nevelésével. Elsősorban az 6 feladatuk, felszínre hozni a szakmun­kásfiatalokban rejlő értéke­ket Többet kellene a KISZ- vezetőknek személyesen is ta­lálkozniuk a KISZ-tagokkal. Ha mindenről idejében tájé­koztatják őket az igények alakítása és az érdeklődés felkeltése is könnyebb lesz. Tegyük azonban hozzá, hogy a vállalatok vezetőinek tá mogatása nélkül a KISZ- szervezet törekvései nehezen valósítható meg. A felmérések ““is". vállalatok középszintű veze­tőinek (üzemvezetők, műszak­vezetők) többsége sok olyan rendeletről, határozatról nem tud, mint például az a kor­mányhatározat amely a fia­talok érdekeit védi, és útmu­tatást ad a munkásifjúság neveléséhez. Bán Zsuzsa A Pécsi Há­ziipari Szövet­kezet negyven délszláv asiz- szonyt, foglal­koztat Somogy­bái. Töbibirégüik Lakácsán, illet­ve Szentbarbá- san él és dolgo­zik. Borbás Mi­hályné, a . nép­művészet mes­tere a csoport vezetője. öt lá­fogattuk meg otthonában. Lakócsán. Szo­bájában szállí­tásra várva sorra gyűltek össze, az asz­szonyok keze Borbás Mihályné, népművészet mestere futót alól kikerülő délszláv szőtte­sek: párr ík, térítők, falvédők, futók — a modem lakáskultúra nélkülözhetetlen darabjai. Borbás Mihályné harminc éve dolgozik a szövőszékén, ez idő alatt sokat alakultak a délszláv népművészeti fonnák. A hagyományos piros, fekete, fehér színek mellett újak is megjelentek: a zöld, a sárga és a barna elsősorban. A szövés­nek ezt a módját gép nem helyettesítheti — magyarázta el munka közben. A hagyomány tehát él, mert szükség van rá. Keresett áruk a népművészeti tárgyak. S hogy lesz-e utánpótlásuk a délszláv szövőasszoi y.jknak, erre örömmel Telelhetjük: igen. A kislányok Lakócsán mintha a szövőszékre teremnének... H. B. Golublcs Pálné, Gulyás Mihályné és Romolisz Jószefné a legújabb szőttesekben, munkáik­ban gyönyörködnek, mielőtt azokat Pécsre szállítanák. SOMOGYINEPLAI Vasárnap, 19«9. szeptember 7. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents