Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-04 / 204. szám
Pályakezdés és bírálat Az őszi szállítási csúcs küszöbén IFA tehergépkocsival rendelkeznek. Mondani sem kell, hogy ezek az új kocsik sokkal üzembiztosabbak, mint a régiek voltak, s beállításukkal intenzívebb lett a szállítás. Segít az őszi feladatok megoldásában az is, hogy a toponár —zimányi egyesült tsz és a mezőcsokonyai fogyasztási szövetkezet szabad tehergépkocsijait a csúcsforgalom időszakára az AKÖV rendelkezésére bocsátotta. (A teljes fuvardíjat a tsz kapja meg, csupán 3 százalék szervezési jutalék marad az AKÖV-nek.) Nagyban segít a nagy szállítások lebonyolításában az a 16 tonnás autódaru, amely a napokban érkezett a kaposvári telephelyre. Ezenkívül egy Tátra vontatót és egy 20 tonnás trällert is kapott a vállalat, amellyel a különleges nagyságú gépek szállítását lehet megoldani. Ilyen nagy erejű szállítógépek még nem voltak Somogybán. Örökös problémája a vállalatnak a szerelőhiány. A most szabadult ipari tanulók is csak részlegesen enyhítenek ezen. Ezenkívül a kevés rakodó- munkás is sok gondot okoz az AKÖV-nek. A kézi erőt gépesítéssel igyekszik pótolni a vállalat. Újfajta bérrendszert dolgoztak ki a cukorgyári szállításokra. Ez fokozza az intenzitást, ugyanis a fordulóbérezési rendszerben fordulónként és távolságonként van meghatározva a gépkocsivezetők fizetése. Sok baj volt a múlt télen a tüzelőszállítással. Most ezen úgy akarnak segíteni, hogy biilenőkocsikat is beállítanak a tüzelő szállítására. Kevés volt a gépkocsivezetőjük. Nemrég huszonhatan tették le a vizsgát. Segéd-gépkocsivezetői szolgálat után most ezek az emberek is részt vesznek az őszi csúcsforgalom lebonyolításában, amely fokozott munkát, felelősséget és fegyelmet követel a 13. sz. AKÖV valamennyi dolgozójától. Fonai László A vezetés próbája bizonyításra ma már ALIGHA SZORUL, hogy a nagyobb vállalati önállóság megsokszorozta a vezetők felelősségét. Hogy mást ne mondjunk: a reform nyomán 20 hónap alatt nem oldódtak meg a népgazdaság évtizedes problémái, s így ma bizonyos feszültségek nem any- nyira az irányító szerveknél, mint inkább a vállalatoknál tapasztalhatók. Jelenleg sincs például lényegesen több erőforrás, anyagi eszköz felhalmozásra (fejlesztésre és a forgóeszközök növelésére), mint néhány esztendővel ezelőtt, a tervalkudozások idején. Csakhogy most a vállalatok kerülnek nehéz pénzügyi helyzetbe, ha tovább nyújtózkodnak, mint ameddig a takaró ér. A gazdasági vezetők felelőssége ma nem általánosságban, hanem nagyon is támasz rűen mérhető a vál’alatok gazdasági eredményeiben. Nem véletlen például, hogy az egyik főkönyvelő, még mielőtt teljesen összecsaptak volna feje fölött a hullámok, felmentését és alacsonyabb beosztásba helyezését kérte. Az irányító szervek által kezdeményezett leváltások indokolásában is gyakrabban szerepel : alkalmatlan a feladat ellátására. S a kádermunka esősorban azért lett szókimondóbb, mert a frontvonalak is nyíltabbak, a vállalatok és a fölöttes hatóságok felelőssége kevésbé mosódik össze, és szembetűnőbb a kisszerűség, a maradiság. A MEGNÖVEKEDETT és mérhetőbbé vált személyi felelősségnek azonban egyáltalán nem az alkalmatlanság a legjellegzetesebb kísérő jegye. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az igazgatók, főmérnökök, a főkönyvelők többsége képes új, kezdeményező módon vezetni, a kockázatot, a felelősséget vállalni. És nem lett igazuk azoknak, akik féltek az önállóság növelésétől, s a reform sikerét a vállalati vezetéstől féltették. A gazdasági vezetőgárda méltó- ( nak bizonyult a bizalomra, s a nagyobb követelmények hatására fejlődése is meggyorsult. Természetesen húsz hónap tapasztalatai alapján legfeljebb azt mondhatjuk, hogy a vállalatok szerencsésen túljutottak az első akadályokon, ám még senki sem szakította át a célszalagot. Az idei év már több munkát, feladatot adott, mint a tavalyi. A reform kibontakozásával — ahogy csökkentik, illetve megszüntetik az állami támogatásokat, a központi kedvezményeket és fékeket ,— a teljesebb körű önállósággal és felelősséggel mind élesebb határvonal kerül a jó és a rossz munka, a tehetséges és bátran kezdeményező, valamint az új módon dolgozni képtelen vezetők közé. Az idei szigorú — tegyük hozzá, nem mindig elég következetes és hibamentes — bankpolitika következtében a vezetés pénzügyi-gazdálkodó funkciója került előtérbe, gyakran elnyomva más teendőket. A szakmai felkészültség egyoldalú hangsúlyozásával korábban is találkozhattunk. Pedig nem szabad elfelejteni, hogy a vezető posztok betöltésénél az új mechanizmusban is változatlan követelmény a népi demokráciához való hűség, a szakmain kívül a politikai felkészültség, a szervező- és irányítókészség. Mindez persze magában foglalja az emberekkel való bánni tudást, s a példaadó vezetői magatartást, morált is. A VEZETŐI KÉPESSÉGEK ÉRTÉKÉT nem szabad arisztokratikusan önmagukban vagy néhány látványos megnyilatkozásban lemérni. A tehetség, az alkalmasság fokmérője az egész kollektíva eredményes munkája. Ezért az a jó vezető, aki a »csapatjátékra« épít, jól válogatja meg munkatársait. Nemcsak hogy érvényesülni hagyja minden szinten a tehetséges szakembereket, hanem el is söpri útjukból az akadályokat. Korszerűsíti például a vállalati szervezetet, amelynek régi formája sok középszintű vezető kényelmének, kiváltságainak, anyagi előnyének is mentsvára. A reform a vállalati munka minden szintjén változást igényel a szervezetben, a módszerekben, a szemléletben. S ez az igény mindenütt találkozik a dolgozók felfokozott várakozásaival is. HÚSZ HÖNAP ELTELTÉVEL egyre jogosabb követelmény a reform gyakorlatias végrehajtása, minden szinten, a munkapadokig bezáróan. Nem látványos, de elkerülhetetlen, hogy a vezetők ügyéből a tömegek napi munkájának részévé váljék mindaz, ami a vállalat új helyzetéből, nagyobb önállóságából adódik. Ehhez pedig mindenekelőtt az üzemi demokrácia fejlesztésével, a párt- és a szakszervezetek tevékeny közreműködésével fel kell számolni a vállalati munka és szemlélet megújítását, a tehetség, az alkotó kezdeményezések útját álló bürokráciát és középszerűséget. Ugyancsak a vezetés dolga a műhelyek számára is érthető nyelvezetre fordítani, mozgósító erejű feladatokra bontani a sok évre programot adó vállalati reformtennivalókat. Ma csak így lehet a dolgozó kollektívák összefogását, fegyelmét, tulajdonosi öntudatát erősíteni, magasabb szintre emelni, az igazi vezetői képességeket, a rátermettséget igazolni. — Ejnye, de régen jártak már nálunk — fogadott zsörtölődve a tapsomyi népfrontelnök, Papp Lajos. — Látogatóba persze be nem kukkantanának, csak akkor jelentkeznek, ha nincs témájuk, mi? Mindhárman elnevettük magunkat a kedves korholáson, helyet foglaltunk a verandán, s míg kollégám a fényképezéshez készülődött, Lajos bácsi gyorsan elmondta, hogy nagy munkában van, garázst épít. — Májusra ígérték az autót, áprilisban már melengettem a jogosítványt, de csak nem akar megérkezni az írás, hogy mehetek érte. Papp Lajost, a termelőszövetkezet tarigádvezetőjét tíz évvel ezelőtt ismerte meg a népfrontmozgalom, nemcsak mint a községi népfrontbizottság elnökét, hanem mint a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagját is. — Mit szólnak a faluban az emberek magas tisztségéhez? — örülnek neki, mert tudja, hogyan van az ilyesmi: a személyes ismeretség a közösnek is hasznára válik. Megyei tanácsülésen ültem egyszer, amikor hallom, hogy tizenhat fogorvosi állás van Somogybán. Mondom is magamban, hogy de jó volna ebből egyet Tap- sonynak is megszerezni. Megtárgyaltuk a község vezetőivel, hogy mennyi pénzünk van orvosi lakásra, rendelőre, és a fogorvos rövidesen elkezdte gyógyítani a rossz fogakat nálunk. A vidám, tréfára, viccre mindig kész Lajos bácsit (az ötödik X túllépésével egyidejűleg, úgy látszik, majd mindenkire ráragasztják a bácsi jelzőt még Tapsanyban is) szeretik a faluban. Akár az asz- szonyokat mozgósítja a kukoricaszedéshez, akár községfejlesztési tervekről van szó, egyformán tisztelik és hallgatnak rá az emberek. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának egyik ülésén »elkapta« a szünetben Magyart Andrást, az állattenyésztés professzorát, és részletesen megtárgyalta vele a somogyi állattenyésztés gondjait és eredményeit, pedig a nemzetközi szaktekintély zárkózott, nehezen bírható szóra. Jó szívvel, akarattal dolgozik a mozgalomban, szoáalis- ta mezőgazdaságunk fejlesztésének lelkes munkása, s ahol csak lehet, községének érdekében is vitatkozik, felszólal. Ez természetes, hiszen a községi tanács vb tagja is, megkeresik az emberek: — Panaszkodnak is, kémek is, kinek éppen mi nyomja a lelkét. Aztán jól összevitat- koZunk — persze harag nincs —, és a végén csak megtaláljuk a megoldást A termelőszövetkezet, a pártalapszervezet ás a tanács egy nyelven beszél Tapsony- ban, s ez Papp Lajos bácsinak is köszönhető. S. G. A két fogalom szorosan ösz- szetartozik a mindennapok gyakorlatában. Igen, a pályakezdő szakembereket — középfokú bizonyítvánnyal rendelkezőket és diplomásokat — munkába lépésük percétől kezdve számos, különböző megfogalmazású bírálat, kritikai megjegyzés éri vezetőik és idősebb munkatársaik részé- rőL Ez természetes velejárója az életnek, elengedhetetlen követelménye az egyén szakmai és emberi fejlődésének. Rendkívül fontos, nem egyszer meghatározó a környezet ilyen jellegű hatása, most azonban mégsem erről, hanem fonákjáról, a fordított irányú bírálat gyakorlásáról szeretnék szólni. Hogyan? — kérdezheti az olvasó. — Ilyen is létezik? Valaki, ahelyett, hogy igyekezne beilleszkedni munkahelye közösségébe, elsajátítani annak követelményeit, szokásait, bírálgatással kezdi pályáját? Van-e alapja ehhez a fiatal, élettapasztalattal és szakmai gyakorlattal még nem rendelkező szakembernek? A kérdés csupán az első látásra tűnik furcsának, esetleg mondvacsináltnak. Pedig sokan tudják — talán saját tapasztalatukból is —, hogy valós problémáról van szó, amely konfliktusok sorozatát okozhatja — és okozza is — a társadalmi és gazdasági élet legkülönbözőbb területein. Miről is van szó? A friss diplomás fiatal, tele ambícióval, tiszteletre méltó buzgalommal, szakmája legkorszerűbb ismeretének tudatával megjelenik a munkahelyen, amelynek feladatkörét elsősorban tankönyvből, legföljebb néhány hetes gyakorlatból ismeri, elképzelésében idealisztikus motívumok is találhatók az ott folyó munkáról, annak szervezettségéről, lehetőségeiről stb. Ennek megfelelően saját munkáját igen fontosnak tartja, és alig várja, hogy szerzett tudását a gyakorlatban kipróbálhassa. És eközben mi történik? Az első hetek után hibákat is vesz észre. Nem lát még kellően a felszín mögé, csupán a jelenségekből ítél, nem ké- p«s még a mélyebb okokat is megkeresni, elválasztani az objektív tényezőket a szubjek- tívoktól. Csupán annyit észlel, hogy bizonyos dolognak másképp kellene mennie, valahol mulasztás történik. És ez a felfedezés örömmel tölti el. Megnyugodva tapasztalja, hogy érti a szakmáját, össze tudja vetni a tanultakat a gyakorlattal. A felismerést ennek kinyilvánítása követi. Vérmérséklet, gondolkodásmód, egyéni alkat szerint a szűkebb családi és baráti környezetben, a közvetlen munkatársak előtt, és ritkábban az illetékes főnök jelenlétében, akikhez azonban a bírálat mindenképpen eljut. Kerülő úton vagy egyenesen, nemegyszer némi kérkedéssel: lássátok, öreg munkatársaim, én nem félek senkitől, meg merem mondani a magamét! A megbírált vezetők különbözőképpen reagálnak ifjú beosztottaik észrevételeire. Némi gúnnyal vagy fásult legyintéssel, valahogy így: köny- nyű beszélni az okok ismeretének hiányában. Előbb mutassa meg ki-ki, mit tud produkálni a gyakorlatban, töltsön el néhátny évet a szakmában, majd megtudja, mit lehet bírálgatni. Hiszen még nem tett ezért a vállalatért — intézményért, üzemért stb. — semmit. Csak kevesen fogadják a fiatalok meglátásait, ötleteit sértődés nélkül, jóindulatúan, figyelembe véve a pályakezdők fent említett indítékait, körülményeit. Nem a pátyolgatást és különleges jogok biztosítását kívánom a fiatalok részére! De azt tapasztaltam, hogy az ifjú szakemberek további sorsát jelentősen befolyásolja, sőt nem egy esetben meg is határozza korai véleménynyilvánításuk és ennek fogadása, a reagálás formája. A sértődé- kenyebb vezetők ugyanis hamar megfogalmazzák a jelzőt: nagyszájú, összeférhetetlen, közösségellenes, egységbontó stb. És e megbélyegzéseket nagyon nehéz lemosni. Másrészt az első ilyen jellegű konfliktus meg is szabja nem egy ésetben a további magatartás irányát, amely néha elvtelenségbe, cinizmusba torkollik. A fiatalok megjelenése mindig változást hoz egy-egy munkahelyen. Rendszerint friss levegő tör be velük, új, korszerű módszereket, ismereteket hoznak magukkal, no meg romlatlan hitet, munkájuk eredményébe vetett, szinte gyermeki bizalmat. Sajnos,1 sok esetben azonban a lelkesedés nagyon is hamar alábbhagy, a szakmai ambíciót kikezdi a konzervativizmus és féltékenység fojtó levegője. Jól tudom, hogy a bíráló megjegyzések fogadása ennek csak egyik tényezőjét jelenti. De fontosságát tekintve érdemes erre is gondolni minden illetékes politikai és gazdasági vezetőnek. Paál László Szeptember közepétől az őszi csúcsforgalom adta fel- ádatokkal kell megbirkózniuk a 13. sz. AKÖV dolgozóinak. Fokozott munka hárul az áru- szállítással, -továbbítással foglalkozó munkásokra, hiszen például a cukorgyár részére több mint négyezer vagon cukorrépát kell továbbítani. A tizenöt cukorrépa-átvevőhelyről, átlag 21 km-es szállítási távolságról futnak majd be közúton a répával telt teherkocsik és pótkocsik a gyárba. Erre a feladatra 40 kocsit és 20 pótkocsit ad a vállalat. Ahogy közeleg a tél, úgy nőnek az AKÖV feladatai. Szeptemberben átlag 20, októberben 30—35, novemberben 40— 45, decemberben pedig naponta 75—80 vagon répát fognak a szállítómunkások és kocsik a cukorgyárba behordani. De nemcsak. a cukorgyár! feladatok okoznak gondot a vállalat vezetőinek és munkásainak. Lemaradás van az útépítő vállalatoknál. Ez a munka is 12—15 nagy teherbírású kocsit vesz igénybe. A megnövekedett feladatokra felkészült a vállalat. Tervszerűen folyik a gépkocsipark minőségi cseréje. Pillanatnyilag már 105 darab 5 tonnás SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. szeptemberi.
