Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-21 / 219. szám
A nagy rejtett kincs «grafikai teremben került a közönség elé: a Szépművészeti Múzeum legszebb rajzait állították ki, amelyek nemcsak helyhiány miatt nem láthatók mindig, hanem azért sem, mert árt nekik a fény. Kétszáz lap 500 év alkotásaiból, a korai reneszánsz ismeretlen nevű bolognai mesterétől Picassóig. A nagy nevek mögött itt valóban nagy művek állnak: Leonardo da Vinci tanuknányraj- zai, Rafaello, Tintoretto és Rembrandt munkái, Pieter Brueghel imádkozó parasztja és Dürer vázlatai. A múzeum grafikai gyűjteményében már nagyobb teret kapott a modern művészet, kialakulását legalábbis nyomon követhetjük. Az impresszionizmus korai jelentkezése figyelhető meg az angol Bonnington tengeri táján. Manet — az első nagy impresszionista — munkái közül egy igen szép és fontos akvarellt őriz a múzeum; láthatjuk Renoir és Degas könnyed, kecses vonalú vázlatait és Paul Signac élénk színű festékpontokból összeálló »pointillista« vízfestményét. A szobrász Rodin grafikusként is kiválót alkotott — lendületes kontúrókkal körülfogott, takarékos színikezelésű női aktjaival. Toulouse-Lautrec művészetét kedvenc témája képviseli: egy mulatóbeli asszonytársaságot bemutató színes rajz. A romantikus Delacroix egyik legromanti- kusabb képe: a villámtól megrettent, felágaskodó lovat ábrázoló akvarell nemcsak a festő, hanem a stílus- irányzat egyik legjellegzetesebb alkotása. Picasso kék korszakából egy »Anya és gyermeke« van a múzeum tulajdonában, és ha valamit kincsnek lehet nevezni, akkor ez a kép valóban az. A művészettörténet egészét még évek múlva sem nyújthatja a Szépművészeti Múzeum — de a reneszánsz, a barokk és a múlt századi realizmus örökségét tökéletesen tanulmányozhatják majd tudósok és érdeklődő nézők egyaránt. Sőt: a grafikai gyűjteményben akár a modem művészetet is. B arátaim és tisztelőim régen tudják, hogy ügyesbajos dolgaikban a legnagyobb készséggel állok rendelkezésükre, ha hivatalos óráim alatt felkeresnek , az Aligátor-kávéházban, a bejárattól mindjárt balra. Nem azért mondom, de kétségtelen, hogy az emberi lélek útvesztőiben otthonosan mozgok, és számos szerelmi csalódásom révén valóságos specialistája vagyok a női léleknek. Kiváltképpen, ha a mások dolgáról van szó. Legkevésbé sem lepődtem meg tehát, amikor tegnap délelőtt Miska és Ilonka állított be hozzám. Helyet foglaltak, s Miska azonnal elárulta, hogy létfontosságú ügyükben jöttek tanácsot kérni tőlem, mert szilárdan bíznak éleslátásomban, nyers őszinteségemben és pártatlan jóindulatomban. Tudtam, hogy Miska két éve udvarol Ilonkának. Szerelmük kölcsönös. Kérdő pillantást vetettem tehát feléjük. Negyedóra hosszat vitatkoztak, melyikük adja elő a problémát. Végül is Miska győzött: — Tudod, hogy Ilonka és én szeretjük egymást. Ennek ellenére életünk merő vitatkozás és veszekedés, nincs a tnlágon semmi, amiben egyet- értenénk. Azonfelül, hogy mélyen és őszintén szeretjük egymást, semmi kapocs sincs közöttünk. Civakodunk vendéglőben és színházban, a Margitszigeten és a Duna-korzón. Veszekedünk reggel, délben és este, olykor — ha időm engedi — délután is. Hallottál már ilyent? S am.i a legszo- morúbb. néha egészen jelentéktelen okok miatt. Például veszek a múlt héten magamnak egy zöld kalapot... Tanácsot kérnek Ilonka most egyszeribe kipirosodott, és idegesen vágott közbe: — Ugyan kérlek, hogyan állíthatod azt, hogy az a kalapügy jelentéktelen volt? Ide figyeljen, Lajos! Miska vett magának kétszáz forintért egy méregzöld bársonykalapot, sötétzöld szalaggal, hátul apró tollal. Kétszázért! Kérdem tőle: hát uradalmi intéző vagy te, Miska? Hogy lehet ilyen kalapot hordani egy milliós városban? Most mondja, Lajos... Volt ebben valami sértő? Ugye nem volt. Miska mégis kijött a sodrából, összekaptunk. De ez még hagyján. Hanem olykor csakugyan ok nélkül veszekszünk, ez a szomorú! Például a napokban azt mondom Miskának: »Szivecském, el kell látogatnunk Terka né ...« mjm iska az asztalra ütött: — Nahát, ez mégiscsak *9 furcsa! Hogy akkor nem volt okom a dühöngésre? Ide hallgass, Lajos... Van egy nénje Ilonkának, ez a Terka néni. Lehet, hogy kitűnő asszony, lehet, hogy nagyszerűen főz, hogy elmélyült természetbúvár — mit tudom én. Nem szeretem. Ehhez csak jogom van? Amikor én most egy fél éve vázoltam a jövőt Ilonka előtt, azt mondtam neki: »Fiacskám, minden jel szerint boldogok leszünk. Szép lakásunk lesz, egy drótszörű foxid, nyaranként elutazunk, veszünk egy kétszemélyes színházbérletet, és sohasem fogjuk Terka nénit látni.*< Szóval én világosan megmondtam, hogyan képzelem a boldogságot. Erre mi történik? Minden héten elcipel Terka nénihez. Nekem hetenként végig kell néznem Terka néni családi képesalbumát, végig kell hallgatnom a piaci helyzet ismertetését, és kell innom egy kávét, amelyet Terka néni bizonyára azért főz olyanra, amilyen, mert tudja, hogy nem szeretem úgy. Hát kötelezhető va... — Elég! — szóltam közbe erélyesen. — Most majd én beszélek. A lényeg az, hogy mindketten hibásak vagytok, mert a veszekedéshez kettő kell: egy, aki veszekszik, s egy, akivel veszekednek. Egyikötöknek alkalmazkodnia kell. Miska, légy te az engedékenyebb, és... — Hogy én? Erről szó sem lehet! Nézd, kérlek, mindenki azt mondja, hogy én vagyok a férfi. Miért legyek én az engedékeny? Hiszen mindig nekem van igazam z.. — Szent ég! — sikoltott Ilonka. — Hogy neki van igaza!?! — Csend! — szóltam. *— Hallgassatok meg türelemmel! Az életetek így pokol. Annak ellenére, hogy szeretitek egymást. Ha egyikőtök sem akar alkalmazkodni, van más megoldás. Elgondolkoztam. Nem szeretek felületes tanácsot adni. Alaposan mérlegeltem a helyzetet, aztán így szóltam: — Hát akkor csak egy lehetőséget látok. Búcsúzzatok el egymástól! Jól meggondoltam, mielőtt ezeket a súlyos szavakat klmondtam. De ez az egyetlen lehetőség, amit látok. A szerelem nem minden, s az olyan szerelem, amely állandó viták közt él, nem sokkal ér többet a hajítófánál. Ha alkalmazkodni sem tudtok, békülni sem tudtok, csak veszekedni tudtok — váljatok szét békességgel! Lehet, hogy egy-két napig nehéz lesz, de majd találtok valakit, aki a nyugalom kellemes érzésével ajándékoz meg benneteket. — Azt mondod —. kérdezte komoran Miska —, hogy ne találkozzunk többé? — Azt Legyetek erősek, és meg tudjátok tenni! És nyugodt életetek lesz. — Telefonon se hívjam fel Miskát? — kérdezte Ilonka megdöbbenve. — Nem hát. Kész. Slussz. Vége. Nem szabad erőltetni a dolgot. A ti szerelmetek optikai csalódáson alapul. Ne találkozzatok többé. — Mit szólsz ehhez, Miska? jgjjiska fölemelkedett a /w] helyéről. Különös mosoly lebegett az ajka körül. Ilonkára nézett, rám mutatott, és azt mondta: — Ez bolond... Ilonka is felkelt. Belekarolt Miskába, s fölnevetett. Mintha egy kis gúny is megcsillant volna a hangjában: —• A barátod! Azzal karonfogvást otthagytak a saját faképemnél. Még láttam őket elvonulni az ablaküveg előtt. Miska élénk taglejtésekkel magyarázott valamit. Nézetem szerint azon vitatkoztak, hogy bolond vagyok-e vagy sem. Tabi László ARATŐ KÁROLY: Incselkedünk: A holnap Ccmdolsz-e olykor kalandozásaid során nyugtalan híveidre, kik vágyódunk ölelésed után? Te igézőszemű, te céda, gondolsz-e velünk néha, kik érted nagy hőségben élünk — gyötrelmünk vagy és egyetlen reményünk! lm, a szomszéd cipész, aki aranytopánka díszével küldené lányát a bálba, egész nap foltoz, görnyed, szegecsel — ő hiszi, vallja: létezel! Hallottál-e az ifjú házasokról itt nem messze az utca végén? Egymáson átvetett nyakkal, mint a lovak, alszanak gőzölögve, békén. Kinézel-e kárpitjaid mögül, ha csak egy röpke, fürge percre is, óbégató kölykeinkre s árnyékbokszoló kis kezükre? Tudsz-e a kézről, mely utad kiméri, a vasat szeliditi, az ércet becézi, a szerelemről, mely árnyas erkélyeken felhúzott térdekkel tűnődik fényeden? O, mondd, távolodból figyelsz-e ránk, kik mézet gyűjtünk neked szorgalmas méhek gyanánt és napról napra egyre várunk, szépséges Incselkedünk, kacér Messiásunk! El kett már végre jönnöd, nyomunkba szegődnöd, amiként annyi csillagos elődöd és engedelmesen, mint egy gyerek, suttogva hozzánk simulnod: »Megérdemeltetek«. Baranyi Ferenc: KÉT VIRAQÉNEK Harangszó a te szerelmed, szívbe hintett honvágy, ha elnémul hangja bennem, hogy’ találok hozzád? Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat, gyönge lábam nem követhet, nem mehet utánad. A lovamat ha megkötöm, fogoly, míg eloldom, kérő szavam laza béklyó, nem léssz tőle foglyom. Ám a csókom pányvahurok, kezessé tesz téged, cseréld csókom rabságáért szabad messzeséged. IL Eredj, te dal, érd utol a párom, fogd kézen, hogy hozzám eltaláljon. Szerelme ág, nem moccan a lombja, légy te szellő: hajlítsd a karomba. Szerelme rét, aszály-ölte pázsit, légy te zápor s újra kivirágzik. Szerelme jég holt színén vizeknek, légy te napfény amitől fölenged. Eredj, te dal, érd utol a párom, fogd kézen, hogy hozzám eltaláljon. REJTETT KINCSEK Leonardo da Vinci: Lovasszobor... A budapesti nemzetközi művészettörténés z-kongresz- szus alkalmából mindegyik múzeumunk ki akar tenni magáért, mindenből a legszebbet igyekszik bemutatni. A Szépművészeti Múzeum kiállítása kincseiket rejt A tanulmányi gyűjteményben sok nagy értékű kép vár még restaurálásra, és akad olyan mű is, amelyről nem sikerült még megállapítani, hogy ki és mikor festette. Ezekből válogatták össze a rejtett kincseket bemutató kiállítás 120 festményét A képek a Régi Képtár anyagához kapcsolódnak: a korai reneszánsz itáliai mestereitől a németalföldi csendéleteken és zsánerjeleneteken keresztül a francia rokokóig és akadómizmusig mutatják be az európai festészet nagy állomásait, és olyan mesterek művei akadnak közöttük, mint Tintoretto, Rubens vagy Lucas Cranach. Rubens kis olajvázlatáról például csak a legújabb kutatás állapította meg, hogy sajátkezű alkotás — így maradnak rejtve a kincsek, míg a pontos felderítés meg nem történik. Az ifjabb Pieter Brueghel falusi búcsút ábrázoló festménye egyes részleteiben nein marad el apja művészete mögött; a holland csendéletek és tengeri hajókat ábrázoló festmények pontos visszaadásra törekvő szellemükkel a XX. századi nézőt is lenyűgözik. Bizonyára nem akad olyan látogató, akit ne kapna meg a XV. században élt sienai Liberale da Verona arany hátterű Madonnájának bája. Érdekes, egyedülálló alkotás a francia származású Monsu (nevét a »Monsieur«-ból torzították el az olaszok) temp- ábrázoló képe, és Ghirardini Gyógyszerészapácája, ez a rokokó festmény, amelyen sorsába csak töibbé-kevésbé beletörődő, meglehetősen kacér mo- solyú apácát láthatunk — Diderot századának apácáját Az olasz, német és németalföldi mesterek — Sebastiane, Ricci, Guido Reni, Lucas, Cranach, J. F. Schönfeld vagy David Teniers — kiállított mimikái minden valószínűség szerint nagyon jelentősek lesznek a tudományos kongresszus részvevői számára is. Albrecht Dürer: Vázlatok. Ismeretlen olasz festő: Orsina de’Grassi képmása. (XVI. század.) Kerék Imre: váz LAT Egy ágról 1 .fordul az ősz. Záporok ezüst-csilláma suhog. Szétmossa a madarak tollát, szét a vörhenyes dombokat, szavaid, mosolyod. Homlokomat is földre nyomja kövek, indázó gyökerek közé. A távolban tested hómezői ragyognak. S nincs, ki e reménytelen árvaságot megfejtené. SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. szeptember 21.
