Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-21 / 219. szám

A GYORSABB ELŐREHALADÁSÉRT I Vizsgának is megfelelt a Híradástechnikai Vállalat mindössze , másfél éves múlt­tal rendelkező pártszervezeté­nek életében, hogy a városi párt-végrehajtóbizottság meg­tárgyalta eddigi tevékenységét, s elsősorban a kibontakozás­hoz, a még gyorsabb előreha­ladáshoz adott eszmei és gya­korlati tanácsokat. Fontos pártmegbízatások A Híradástechnikai Vállalat­nak tekintélye, kisugárzó és vonzó hatása van Kaposváron és környékén. A szédítő tem­póban növekvő termelés és létszám mindenki számára bi­zonyította — s szinte kézzel­foghatóan — a part vidéki ipartelepítési politikájának megvalósulását. S a vállalat kis létszámú pártszervezete jó úton indult el, amikor fő fi­gyelmét a gazdaságpolitikai célok és elvek megvalósítására fordította, minden eszközzel támogatta a gazdasági vezetést az ipartelepítés tervezett üte­mének tartásában. A vállalat jövője megyeszer- te ismert, a fejlődés tovább gyorsul, ez az üzem egyre na­gyobb jelentőségre tesz szert Somogybán. Éppen ezért ítélte meg úgy a Városi párt-végrjj- hajtóbizottság, hogy még job­ban felkarolja ezt a pártszer­vezetet, s minden lehetséges segítséget és módszertani ta­nácsot megad neki. A gyakorlatlanság jelentette a legnagyobb nehézséget a huszonnégy kommunistából ta­valy január 3-án megalakult pártszervezetnek. Az öttagú vezetőségből négyen fiatal párttagok voltak. A Vas- és Fémipari Vállalat pártvezető­ségéből ketten kerültek át a Híradástechnikához a szétvá­láskor. A tapasztaltabb párt­tagok, a gazdasági vezetők és a kommunisták öscaafogása, lendülete segítette át az alap- szerVezetet a kezdeti nehézsé­geken, s másfél év múltán azért adhatott arról számot, hogy jó úton indult eL A kö­vetelmények azonban egyre nőnek, most már nagyobb kez­deményezőkészségre és önál­lóságra van szükség A párt- csoportok sokat tehetnek azért, hogy a mind több munkást foglalkoztató vállalat minden műhelyébe szétsugározzon a pártszervezet mozgósító, neve­lő és felvilágosító hatása. A pártszervezet tevékenysé­gében ugyanezért fordítottak nagy figyelmet a vezetőség tagjai a rendszeres pártmun­kára, a tömegszervezetek párt- irányítására. A vállalat dolgo­zóinak zöme fiatal, s ezért el­ismerésre méltó, hogy a KISZ- szervezet tartalmas munkát végez. A párthatározatok a kommunista csúcstitkár és a szervező titkár munkáján ke­resztül valósulnak meg. A ve­zetőség egyik tagja rendszere­sen segít az ifjúsági szerve­zetnek. Nem minden üzen' mondhatja el azt, amit a Hír­adástechnikai Vállalat: a KISZ-vezetöket rendszeresen meghívják a fontos tárgyalá­sokra és megbeszélésekre, be­vonják őket a tervek kidolgo­zásába, egyszóval egye rangú félként tárgyalnak a dolgozók kilencven százalékát kitevő fiatalok képviselőivel. Ugyan­ez mondható el a szakszerve­zet pártirányításáról is. Az alapszervezet több tagját meg­bízták a szakszervezeti moz • galom felkarolásával. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az alapszervezet önállóbban és hatékonyabban tevekenykedik, bátran él megnövekedett jo­gaival. Első helyen a pártépíiés A művezetők és az üzemve­zetők pártmunkája a szocia­lista brigádok segítése. S ez nagyon fontos megbízatás, hi­szen a szocialista címért har­minchét brigád küzd a válla­latnál. s a munkaverseny fel­lendítése elsősorban az ő ne­vükhöz fűződik. Az eddig meg­tett lépések elismerésre mél­tóak, azonban a jövőben még nagyobb figyelmet kell fordí­tania a pártszervezetnek a szocialista brigádokra. Érde­mes például összehívni időn­ként a vezetőit, tájékoztatni őket az időszerű vállalati fel­adatokról, s válaszolni a kér­déseikre. A szakszervezeti és a KISZ-vezetökkel is szervez­hetnének ugyanilyen találko­zókat. Ez a módszer a legal­kalmasabb arra, hogy minden goznak az üzemben. Akik más vállalatoktól kerültek a Hír­adástechnikához, azokkal még rövid ideig tevékenykedtek együtt. A pártszervezet első­sorban a KISZ-szervezet leg­jobban képzett és politikai szempontból érett tagjaira, a szakszervezetben tisztséget be­töltő munkásokra és a szocia­lista brigádok legjobban te­vékenykedő és legképzettebb tagjaira számít a pártépítés­ben. A kommunisták példát mutatnak az üzemben, többen kiváltak a mu nkaversenyben. kiváló dolgozó kitüntetésben részesültek, s ez vonzó hatást gyakorol a dolgozókra. A más­fél év alatt fölvett nyolc párt­tag is a KISZ-ben és a szak- szerveztben végzett jó munká­jával érdemelte ki a párttag­ságot, éppen ezért bízták meg továbbra is a KISZ-t és a szakszervezetet a még körülte­kintőbb munkára, a mind gya­koribb párttagajánlásra. Eb­ben a munkában nagy segít­séget ad a városi párt-végre- hajtóbizottság állásfoglalása: a régi munkásokat más párt- szervezetben tevékenykedő kommunisták is ajánlhatják, ha együtt dolgoztak velük a megyeszékhely egyik vagy másik üzemében. A gyorsabb előrehaladás zá­loga, hogy a városi pártbizott­ság ipari előadója a vb dön­tése alapján rendszeresen se­gíti a jövőben a Híradástech­nikai Vállalat pártszervezetét. Lajos Géza 9? Ég veled, Oroszlány!“ — A brigád- vezetőt kere­sem. — Ott a ma­gasban — mu­tatnak az épü­let felső szint­jére, ahova a toronydarú ereszti le ép­pen kézmozdu­latra emlékez­tető óvatosság­gal a blokkot — És melyik? — A fehér inges... A töb­bi meg a bri­gádja. Helyére iga­zítják az épület­elemet, és csak utána az épü­let nyers be­tonfalai között sikerült beszél­getni Závecz Tiborral, az Állami Építőipari Vállalat brigádvezetőjével. Brigádjával együtt alkotó ta­núja az északnyugati város­rész építkezéseinek. — 1964 óta dolgozunk itt, és itt kaptam lakást is. A »munkahelyhez-« állandóan kö­zel vagyok. — Hogy megy a munka? Nem üti el a kérdést egy »elég jól« vagy »mehetne job­ban« is válasszal — Megy-megy, de nem va­gyunk megelégedve minden­Gazdag burgonyatermést várnak Igyekeznek az őszi feladatokkal a barcsi járásban (Tudósítónktól.) A megyében a barcsi járás­ban termelik a legtöbb burgo­nyát. A 4 007 hold őszi érésű munkáshoz eljusson a kis lét- n,T- kÍS számú nártszervpzpt feLadat- Szeptember 12-ig számú pártszervezet szava. Érdemes párhuzamba állíta­ni két számot A pártszervezet soraiba nyolc tagot vettek föl a másfél év alatt, s így most már harmincnyolc kommunis­ta dolgozik a párt politikájá nak megvalósításán. Ugyan­ennyi idő alatt a vállalat lét­száma négyszázhatvanról ezer- ötszázra emelkedett, s nemso­kára további ötven százalék­kal nő. A pártépités ezzel az ütemmel semmiképpen sem tarthatott lépést, hiszen zö­mében húsz éven aluliak dől terület csaknem egyötödéről takarították be a termést Az eddigi tapasztalatok szerint jól fizet a krumpli. A kisvárdai rózsával elültetett területek holdanként 100, a gülbaba faj­ták 80, a somogyi sárga pedig 90 mázsás átlagot adtak ed- d!g. A nagy burgonyatermelő szövetkezeteknek van már bur­gonyaszedő kombájnjuk. Az NDK-ban készült tíz ilyen gép segíti ezt a munkát a járásban. Ezenkívül szövetkezetenként 2—3 verbecs is dolgozik, s a nagy termés miatt alig győzik Egyik kaposvári olvasónk nemrégiben Marcaliban üzem­anyagot vásárolt a benzinkút­nál. A berendezésen a műszer 8 liter áttöltött üzemanyagot jelzett A forintértéket muta­tó skálát fekete szigetelősza­laggal ragasztották le, így az üzemanyagot vásárló motor- vágy autótulajdonosok nem láthatják az összeget ame­lyet fizetniük kelt »Mielőtt meggyőződtem vol­na arról, hogy mennyit is kell fizetnem, a kút kezelője már átváltotta a kapcsolót, és kér- i te a keverékért járó 30 forin­galambeledellel való kereske- úrinő már nem engedett visz- esetleg kiadnak az olasz ható-J tot Megkérdeztem, hogy miért utána felszedni az asszonyok a termést Az idő sürget A legtöbb szövetkezetben őszi kalászoso­kat vetnek a burgonya után. Az esőzések miatt csaknem egyhetes lemaradás mutatko­zik. Ezt igyekeznek most pó­tolni a járás gazdaságai. 328 erőgépük 60 százaléka készíti az ősziek magágyát, s eddig több mint 2500 hold áll vetés­re készen. A számítások sze­rint egy hónap múlva szedhe­tik a magyar, másfél hónap múlva pedig a jugoszláv hibrid kukoricát. Napos, meleg hosszú őszt várnak járásszerte. S bár rangsort nehéz felállítani, Kálmáncsa, Istvándi, Barcs gazdasága áll az élen az idő­szerű munkák végzésében. nel. Magunkkal sem min­dig. Amíg iskolán voltam, csökkent a kereset. Jobban kellene hajtaná. _ De az anyag sem mindig a legjobb. A nyílászárókkal elég sokat bajlódtunk. És volt anyag­hiányunk is. Elharapja a szót, mert a daru hibás blokkot emel a magasba, néhány tégla leszakadt az al­járól. De a daruvezető máris óvatosan visszaereszti. Azon tűnődőim, hogy miért igyekszik ennyire ez a fia­talember, honnan ered szívós­sága, munkaszeretete. Mert így jellemezték a vállalatnál. El­mosolyodik, amikor kérdezem. — Talán a gyepről hoztam magammal. A Tatabánya ifi­ben fociztoni és úgy is hív­tak, hogy a »hajitós«. Szeret­tem volna átmenni az Orosz­lányba játszani. De a bátyám itt vett házat Kaposfüreden, és megismerkedtem itt egy kislánnyal, tgy aztán ég veled, Oroszlány! Ide nősültem, és már van két kislányunk is. — A focinak is búcsút mon­dott? — A Iában miatt. De a sport most is vonz. Így legalább hajitós drukker maradtam. Tudja, én az újságoknak az első oldalát olvasom legszíve­sebben és az utolsót Politika és foci. Ez érdekel legjobban. Vas megyei létére meg­kapta a Tegyünk többet So- mogyért! kitüntetést — Megszerettem a környé­ket És valóban van mit ten­ni érte. — Mit? — Például építeni. Nemcsak itt, a lakótelepen és nemcsak pénzért. Ha jön a dombóvári műúton, megláthatja a szov­jet emlékművet az ágyúval. Ketten csináltuk a talapzatot az egyik cimborámmal... — Iskolát amiitett az élőbb. — Igen. Nyolchónapos tan­folyamon voltam. Huszonki­lencen tettünk művezetői vizs­gái Mondta a főmérnök, hogy kiéli a képzett utánpótlás. Hát ha kell, akkor lesz. Nem saj­nálta az időt egyikünk sem, amit a könyv fölött töltöttünk. T. T. ADJANAK VISSZA EGY FORINTOT... Szabad árak — leragasztva i van leragasztva a forintot 1 mutató óra« — írja levelében Pallósi József. »A kutat keze- | lő fiatalasszony azt válaszol- | ta, hogy rossz a forintot jel- i ző óra. Kérdésemre, honnan i tudja ő pontosan, hogy 30 fo érte, amennyit kért Ekkor egy fiatalember szólt ki a ki­szolgálóhelyiségből, és ahogy olvasónk írja, »nem kívánt hangsúllyal oda vágta, hogy ad­janak neki vissza egy forin­tot«. Jogosan veti föl Pallósi Jó­zsef, hogy naponta száznál is többen megfordulnak a mar­cali benzinkútnál, akik nem győződhetnek meg arról, mennyit keli fizetniük a vá­sárolt üzemanyagért Ez visz- szaélésre ad alkalmat Az ille­tékesek mielőbb intézkedjenek, hogy ilyen ne forduhasson elő. Ugyanakkor megjegyzi Palló­si József, hogy a nyár folya­mán ugyanez a fiatalasszony adott ki neki benzint, és csak egy krétával megjelölt helyen szolgálta ki az autósokat Aki megkérdezte, hogy miért kell messze állni a benzinkúttól, annak csak annyit válaszolt, hogy ez a hobbija Az önké­nyeskedésnek is nevezhető ilyen hobbikat nem szabadna V» z uí S »* < Ul «J mJ'IU a a 14. déssel. szaténná. De volt olyan is, aki ságok a jugoszlávoknak. Aztán eljött az a nap, ami- — ha »véletlenül« elejtettem kor se kosztra se borbélyra valamit — nemcsak hogy visz­nem volt pénzem. szatetette, hanem még el is Már nem is éreztem a gyöt­Még szerencsém volt, hogy zavart és nem adott semmit a ró éhséget, alig vártam, hogy a szállásra nem volt különö- csomaghordásért. este legyen és hogy végrehajt­sebb gondom, mert elháltam a Olyan nyomorban éltem, kassám az »útonállást«. házak árkádjai alatt a többi hogy egyszer, mikor egy nyil- Napnyugta után kimentem száz meg száz munkanélküli- vános vizeldében észrevettem, a premkerületbe, és vártam az i rintot fizetek, azt felelte: ő ezt vei és a csavargó lazaronikkal. hogy a lefolyócsatomában »áldozatot«. Először egy ron-i már a gyakorlatból tudja«. A rendőrség tolerálta a haj-, valami fényes dolog fekszik, gyokba bugyolált néni jött.# Ezután Pallósi József kérte léktalanoknak ezt a »szállódé- óvatosan fölvettem. Egy ke- Szinte megharagudtam rá, ját«, de nem is volt tanácsos, rékpárlánc volt a végén egy hogy miért olyan szegény. Az-. hogy molesztálják őket. Ha k's lakattal, összehajtogatva a fán hatalmas termetű fér-#™-0!-!011 utana az üzemanyag előfordult, hogy véletlenül nadrágzsebembe tettem Ké- fi bukkant fel> akitől meg én<> árának, mert nem annyi jár megtűrni a munkahelyen. mégis odatévedt egy hatósági ____.__ , . . , , iiedtem meg, mert azt hittem. k özeg, úgy az illetőt egész azonban el akartam dob- hogy ő is abban sántikál, ami­biztosan kifosztották, a ruháját n', mert molesztálta menés- ben én, és én leszek az áldo­pedig elvették. közben a combomat, és minden : xt- í — *** * r? «fÄ 32£2Z* •T ✓ • . • «. eszembe juttclttä d bórtÖTlibGn rja TtYindí3 éviknél találtain va­Nagy azsioja volt a csavar- . ....... ,e mmaegyiKner taiartam vá­gók között a háborús vitézség! kezem-labamra rakott bilin- lamilyen kifogast, hogy miért érmeknek. Teleaggatták a mel- cseket. Hogy a zörgést meg- »«» utóm le>, lüket ezekkel az érmekkel, szüntessem, zseb redugtam a VeguUsjott egy sereg gye- mert azoknak a viselőjét a kezem és összetaetam a láncot legtöbbjüknél nagy ka­rendőrség nem merte molesz- k .\ ^ 3 reJ olaK>s kenyér volt (amit tálni. Ismerteim olyanokat, akik tijjaimon ereztem a Ián- soha sem szerettem). ^ Mikor nem tudtak sem írni, sem ol- con lógó kis lakatot. Megnéz- közelebb jöttek, rákiabáltam vasmi, soha nem voltak kato- tem, hogy nem lehet-e leven- az egípLk g7er^re: ., tÉ nák, és mégis a különböző ni ín71finlva arra hátha p, ^_.Tej_damdl!10á SSL VIDEOTON RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ GYÁR fölvesz: 1969-ben végzett olasz vitézségi érmeken kívül Az utolsó centimen én is az osztrák—magyar érmek is Azt ni, gondolva arra, hátha el Erre aztán mind körém se­tudom adni. reglettek. Én a legközelebb^ vettem egypár csomag madár- lógtak a kabátjukon. Azt A kezemben levő lánc pedig álló srác kezéből kikaptam af eledelt, s ezt feláron eladtam, mondták, hogy ezek az érmek olyan gondolatot ébresztett kenyeret és futásnak eredtem, f Láttam, hogy a turisták a ma- harc közben szerzett zsákmá- Közben hatra-hátratekmtvef dáreledel üres zacskóit eldob- nyok. Otthagyva a Szent Márk DennarT1’ amitől KesoDD m n- nagyokat haraptam a zsák-J ják, amit gyorsan felszedtem, htret, elmentem a vásárcsar- d*^ megborzadtam. Elhatároz- mányból. és a tele zacskókból kiszed- nokba, hátha akad valami tam, hogy leütök valakit, s á gyereksereg pedig futott gépész- és gyengeáramú villamosmérnököket, belső szállítási munkára tem valamit, amivel megtol- csomaghordás. De azt is be- kirabolom, hogy végre jóllak- után**111- Csakhamar utolértek, töttem az üreseket. Erinek ka- vaii0m, hogyha mód volt rá, hassak. Akkor már két nap- es,ne\atve kínalgatták félig rat a szegény galambok lat- lopogattam is néha egy kis ia nprn _ttpm sprmT,it me mar fogyasztott kenyerüket ták. sült halat vagy gyümölcsöt. J , , semmit Es tne Az akinek elvettem a ke­nekülni akaitam tovább. Az nverét állva maradt nipm fu- Sajnos, ez az üzlet sem tar- Később rájöttem, hogy nem volt a rögeszmém, hogy a tott utánam. Erre én vissza­tett sokáig, mert a detektívek erdemes lopni mert van más rb ^ , rendőrség gyű- mentem az »áldozatomhoz«, és állandóan razziaztak. Nem le- módja is az elesegszerzesnek. . . .......... g j , 0 j. , , vén más papirom, mint a Mi- Éspedig az, hogy a csomagot kossag miatt köröztet Gondol- a még megriadt Weret Ián Reszanovics névre szóló vagy a cekkert addig forgat- va arra a hamis vadra, hogy . ne*?- 9 £ fiumei igazolványom, ami nem tam, amíg ki nem esett vala- én folytattam meg a zágrábi lolanoz vagra, es ram aopon. f sokat őrt. ezért felhagytam a mi a földre, amit egy jobb börtönben a bankszolgát, és (Folytatjuk..) f lérfi segédmunkásokat Jelentkezni lehet a VIDEOTON Rádió és Televízió Gyár munkaerő-gazdálkodási osztályán, Székesfehérvár, Berényi u. (74939) El SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. szeptember 21.

Next

/
Thumbnails
Contents