Somogyi Néplap, 1969. szeptember (25. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-19 / 217. szám
/ Magyarország a vegyszerártalmak leküzdésének élvonalában Az Egészségügyi Világszervezet főigazgató-helyettesének nyilatkozata Hétfőn a késő délutáni órákban Kaposvárra érkezett dr. Luden Bemard, az Egészségügyi Világszervezet főigazgató-helyettese. Kísérőivel néhány órás látogatást tett a Somogy megyei KÖJÁL székházában, ahol dr. Tóth Sándorral, a megyei KÖJÁL igazgató főorvosával és dr. Báron Ferenc laborfőorvossal tanácskozott. Bemard úr elmondotta, hogy a múlt héten részt vett a világszervezet európai területi bizottságának ötnapos budapesti tanácskozásán. A megyei székház működéséről és a megyei közegészség- ügyi hálózat szervezettségéről nagy elismeréssel nyilatkozott. Vendéglátói beszámoltak a KÖJÁL-laborban folyó munkaegészségügyi vizsgálatokról, a mozgó laboratórium feladatairól, előnyeiről. Sok szó esett a mezőgazdaságban használatos vegyszerek káros hatásainak leküzdéséről is. Ezek a kérdések világszerte mindinkább előtérbe kerülnek — mondotta dr. Bernard, majd a beszélgetés végén válaszolt a Somogyi Néplap munkatársának kérdéseire. — Mi a gyakorlati célja Bemard úr magyarországi látogatásának? — Az Egészségügyi "Világ- szervezet megbízásából sokfelé járok a világban. Mindenütt azzal a céllal, hogy vizsgálódásaim eredményeképpen hasznosítható anyagot, tapasztalatokat nyújthassak a nemes szervezet működéséhez. A magyar kormány felkérésére most az önök országának egészségügyi szervezettségét tanulmányozom. Ilyen módon a világszervezet újabb itteni elemeket is felhasználhat munkájában. Nagy öröm számomra, hogy ezt megtehetem. Annál !s inkább, mivel főigazgató-helyettesként már korábban meggyőződhettem Magyarország kiemelkedő törekvéseiről a népegészségügy fejlesztésében. — ön utalt a világszervezet legutóbbi bostoni ülésére, ahol sokat foglalkoztak a kemizáció hatásával. Hogyan értékeli Ön a vegyszerek alkalmazását és az ártalmaik ellen világszerte folyó küzdelmet? Általában viszonylag kiegyenlített, vagy erősen differenciált ez a törekvés a különböző országokban? — Igen nehéz kérdés ez. Szeretném elöljáróban kiemelni: talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy Magyar- ország kétségtelenül a kemi- zációs ártalmak leküzdésének élvonalában halad. Elég, ha arra utalok, hogy másutt is felvetődöttbe kellene tiítani a klórozott szénhidrogének, pl. a DDT alkalmazását. Magyarországon ez már befejezett tény. Szeretném aláhúzni: a megelőzés, a védekezés munkája másutt is folyik. A kérdés viszonylagos jellegét azonban nem szabad túlhangsúlyozni. A vegyszerek ártalmas voltáról sokat beszélnék mindenütt. Egereken már be is bizonyították ezt. Azonban egy tudományos munka sem bizonyította még be, hogy az emberre is közvetlenül ilyen vagy olyan káros hatást gyakorolnának. Ugyanakkor használatuk igen előnyös főleg a trópusokon, ahol évente sok százezer áldozatot szednek a különböző fertőző betegségek. Igen jellemző volt például az indonéz küldött felszólalása: »Inkább haljak meg idős koromban rákban, mint fiatalon maláriában ...« Itt tehát a vegyszerek alkalmazása lét- szükséglet. Gondolkodásunk és munkánk középpontjában áll ugyanakkor elősegíteni az emberi alkotóerő fejlődőképességét, amely rá van utalva, hogy a mezőgazdaságban és egyebütt a vegyszer okozta szennyezetts'g ártalmai leküzdhetők legyenek. Magyar- ország hasznos szellemi értékekkel járul ezekhez a törekvésekhez — hangsúlyozta az Egészségügyi Világszervezet főigazgató-helyettese. \y. E. Hallja, hogy a felesége sem alszik. De talán a szálloda minden vendége fölébredt a részeg hangoskodásra, legalábbis az ezen az oldalon lakók. — Anyu! Ébren vagy? — Amióta csak megérkeztek a művész urak. Hány óra? A férj felkattintja a villanyt. — Mindjárt három. És ezt reggelig hallgatnunk kell. — Talán bejönnek és lefe- küsznek. — Nem tűnik álmosnak a hangjuk. Le a.tol, közvetlen az ablak alól, nevetés csattan, női si- vítás tör fel, aztán mintha egy bádogtetejű asztal dőlt volna el. Pillanatnyi csend, majd egy akadozó nyelvű, rekedt férfi hangja: — Hüle! Nem tudsz vigyázni a nép vagyonára? — Te lágyfejű! Ez nem a népé, hanem a Szállodaipari Vállalaté. Ott tartják nyilván, tudod, olyan izéken... színes kartonokon. Röhej. Üvegesömpölés — Mi az? Nem volt jó neked egy darabban? — Gyerekek! Énekeljünk! Azt, hogy ... na, mit is? — Észnél legyetek! Fülébrednek a szálló lakói! Az előbb már ki is nézett egy torzonborz magyar férfiú. — Na és? Ök*is jöjjenek ki! Mindenki nótázzon! Mit alusznak ilyen szép nyári hajnalon? Megadom a hangot: lááá. A férj fölkel, fürdököpenyt húz. — Lemegyek és megkérem ULI SZ őket, hogy egy kicsit távolabb randalírozzanak. — Képes vagy ilyesmire? Híres színészek is vannak köztük. Hagyd a csudába, majd megunják és lefeküsz- nek. — Ezek? Talán ebéd után. Nagy mérgesen lecsattog strandpapucsában a hallba. Már a lépcsőről meglátja az egész társaságot. Egy pillanatra megtorpan, tekintete a sarokban pislogó portásra esik. Megörül a segítőtársnak. — Hallja, kérem, ezt az éjszakai rendbontást? — Igen, uram. A művészek két-három naponként igy térnek haza. Nyaralóhelyen vagyunk, kérem. Jól érzik magukat. — De az egész szálló nem tud aludni tőlük! Én azért, jöttem le, hogy intézkedjem, ha önök nem tudják biztosítani a vendégek nyugalmát. A portás enyhe mosollyal, szó nélkül meghajol. A férj pedig elszánt léptekkel indul az ajtóig, majd tovább, a hangoskodó társaság felé. Másodpercnyi csend fogadja megjelenését. Aztán egyikük gyorsan előlép — a férj azonnal felismerte benne az egyik fiatal, fővárosi színészt — és így köszönti, a gúny legkisebb árnyalata nélkül: — Jó reggelt2 kedves uram! Szívből örülünk, hogy meg- tisztele szerény, ámde vidám társulatunkat e szép nyári hajnalon. Kérem, érezze magát otthonosan nálunk. Tomi, italt a vendégnek! Éljenzés és taps csattan fel, körülfogják, poharat nyomKézzel, villannyal, figyelemmel A népi hiedelemvilág, a legtöbb mítosz a földet anyának nevezi. Hatalmas őselemnek, melyből minden bőség ered ... És válóban. Mennyi mindent ragad ki, sajátít ki magának az ember a föld rétegeiből; legmélyebbről a szenet, leg'felülről a termőföldet, de követ is meg agyagot is. A föld ágya a táplálékának, anyaga a hajlékának ... Edényeit is belőle készítette az ember. És ebből készíti ma is. Kézzel gyúrt és megható, mégis fönséges az a néhány edénylelet, mely az ősember első emlékei közül való. Éppen, hogy összeállt a sár, durva, kérges még a felület, és rajta az ujjak nyoma. Fölemelő a primitív egyszerűsége, és sokat bizonyító a szépsége. Mint minden agyagedényé, ma is. Hogy az agyag mekkora kincse a földnek, azt bizonyította a röpke óra is, amíg a fazekasokat figyeltem, az agyag munkásait, akik kézzel, figyelemmel és a korongot forgató villannyal gyúrják, formázzák, szépítik edénnyé, dísztárggyá az agyagot. Évezredes ez a szakma. Az ókori amforák szépsége, finom vonala ma is bámulatba ejt, hiszen hajlékony testükön hordozzák a korra jellemző nagyszerű arányérzéket, a kiegyensúlyozott élet- szemléletet, a klasszikus nyugalmat. Mintákká nőttek ezek... Voltaic korok, melyek azt tekintettek egyetlen célnak, hogy ezt másolják. A többi csak mesterség volt. De ebből a mesterségből megint új művészet fakadt. Kis falvakban, mezővárosokban űzték évszázadokon keresztül iparként, és a mestérné vitte a piacra. (Ma az Iparművészeti Vállalat és az Üvegértékesítő Vállalat a »piactér-«.) A modem ipar, a modern iparművészet uszályába fogta már. Fölfedezték, hogy a köcsögökben, a díszített falitá- nyérokban, a gölöncsérek kancsóiban egyszerű, tiszta forrású művészet fogant. Iparművészük keresik föl szinte naponta a Kaposvári Agyagipari Htsz-t is, ahol a fotóriporter lencséje próbálta megörökíteni az agyag és az ember viszonyát. Amíg bejártam a műhelyeket, megértettem ezt a kapcsolatot, amely a szakma művelőiből alakult ki és öröklődött nemzedékről nemzedékre. Kísérőm is hetedíziglen fazekas. Formatervező is (ez itt már új fogalom, régebben minden fazekas bírta ezt az »egzistanciát«), de fazekasmester is. Teremti a művészetet, de becsüli az egyszerű tányért is. Amikor feltekint az íróka mellől — népszerű nevén tutula — kritikus is egyben. De értő kritikus. »DiN. nak a kezébe. Bort töltenek, egymást túllicitálva kiabálják: — Kedves egészségére! Tessék csak, bátran, mi már kissé előre vagyunk a terv- teljesítéssel! Nem szabad abbahagyni! Fenékig! Jóféle bor volt. de a szokatlan idő miatt megrázkódott tőle. — Most pedig mutatkozzunk be a kedves vendégnek. Magam G. T. vagyok. Heten vannak, ,közülük három nő. Valamennyien elébe járulnak, értelmesen megmondják nevüket, mire ö is elmotyogja a magáét. Kettőt nem ismer csak, a többit látta két nappal előbb a szabadtéri színpad műsorában. — Most pedig — emeli fel hangját a fogadó és elsőként bemutatkozó színész — ismét ürítsük poharunkat találkozásunk és megismerkedésünk örömére! Éljünk' valameny- nyien sokáig, jó egészségben és vidám kedéllyel! Zsivili! Isznak, és a legfiatalabb újra tölt. — Remélem, nem hallatszott fel túlságosan a beszélgetésünk? — csicsergi az egyik bájos arcú színésznő. — Hát ugye, az első emeleten kaptunk szobát... «- kezdi körülményesen a férj. — Nagyszerű! Legalább nem kell sok lépcsőt mászni. Igaz? Figyeljetek, gyerekek! Firkád! Tudjátok, milyen szép a nyári hajnal? A frászt tudjátok, ti hétalvók! A parasztemberek, azok tudják! De nem ám ti! Na! Most legalább élvezzétek! Az egyik — úgy tűnik, köztük a legidősebb — művész feje az asztalra hanyatlik, miközben lesöpör egy üres palackot a cementlapra. Fölriad. Bambán nézi az előtte álló két üveget, az egyikből kitölti a maradékot, aztán mindkettőt a háta mögé hajítja. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, fejét újra az asztalra hajtja. — Észnél, Kari! — Hagyjátok! Most elnyugszik egy darabig. Gyorsan kivilágosodik. Az egyik nő — kiejtésén érezhető, hogy nem a színészek közül való — felsikolt: — Gyerekek, most már nem érdemes lefeküdni! Menjünk sétálni! — Nagyszerű ötlet — helyesel a mellette ülő színész. — Elporoszkálunk a piacig, ahol egy-két óra múlva sütik a lángost. Na? Gyerünk! Uram — fordul udvariasan a férj felé —, tartson velünk! — Köszönöm, köszönöm, de már ez a néhány pohár bor is, ugye, meg az öltözékem ... Igazán kedvesek ... — Részünkről a szerencse, mi örülünk, hogy találkoztunk! Gyerünk, lányok és fiúk! — Van még egy üveg borunk, búcsúzóul kiszippantjuk — áll elő a töltögető. — Ügy t>an! A vendégünk egészségére és további jó nyaralására! Kezébe nyomják a poharát, körülállják, koccintanak vele. Aztán kezet nyújtanak, egyik-másik a vállát is megveregeti, és hangos nevetéssel, karonfogva, kicsit dülöngélve elindulnak. A férj pedig felbotorkál a nejéhez, és kissé akadozó nyelvvel bejelenti: — Na látod! Elküldtem őket! Padi László vat mostan ez a szakma, és nem kell mindenáron hajszolni azt, ami népi.« Jó tanulság kínálkozik a szavaiból. (Szabad élni a folklór elemeivel, de amikor visszaélünk velük, már divathóborttá válik. Félő, hogy azzá teszi az olcsó, a tömegméretekben gyártó ipar.) Hogy is mondta? »Ha mindenáron egy népies motívumot tennék egv tányérra, mondjuk lemásolva egy térítőről, az kiabálna, ordítana ott.« Amit mondott, az az esztétika anyagszerűség elve — érthetően megfogalmazva. Szinte tolonganak a gondolatok az emberben, amíg a fazekasok kezét figyeli. Szeretném látni az agyagot a földben, a többi réteg, sáros, egymáshoz tapadó göröngy között. És ebbe az alaktalan, természettől formált tömegbe képzelni a tányér, a köcsög formáját. Valahogy így működhet a fazekas képzelete. A gyúrás fázisát örökítette meg először a lencse. Sűrű, kemény masszává dagadt az anyag, kiszorul belőle a levegő. Aztán a formázás. Az öreg fazekas már jóévtizede dolgozik itt. Valahonnan Tolnából került át Somogyba. Kikezdte lába erejét a korongforgatás, agyagtányérját a villany hajtja körbe... Festők. A könnyű kezűek asztalai. Az írókákból csillogó festék keiül a tálra. Itt ötvöződik a hagyomány az útkereséssel. A kályhacsempéknek külön történetük van, és külön motívumkincsük is. Már 1700-tól divatos volt az arisztokratikus, kereszthálós-virágmintás. Ma az emberek jobban szeretik a stuffoltat, melynek felületkiképzése a parazsak durva szemcséit idézi, vagy a hullámvonalasat, melyen a felszálló füstcsík kecses vonala éled újjá. A mai ínyencek pedig már a zöld tányércsempét keresik. Körülbelül háromszáz éve annak. hogy kiszorította ezt a kályhatípust a főúri rezidenciákból a henger' alakú, díszes virágmintás. elegáns óriáskandalló. De megmaradt a falvakban a tányércsempe, és ma ez a legdrágábbak egyike. Azt is kutattam, hogy melyik a legjellemzőbb fazekas- szerszám. Azt hiszem, a kéz. Finom és szépen mozgó, akár a szobrászé. De lehet, hogy a tekintet. Konokul szegeződik a tálra, égővé és beszédessé válik munka közben. Irta: Tröszt Tibor Fényképezte: Gyertyás László Hogyan lehet „visszacsalogatni“ a tihanyi visszhangot ? A kirándulókat és a szakembereket egyaránt régóta foglalkoztatja a tihanyi visszhang eltűnésének oka. Ko» rabban a visszhang idegen- forgalmi nevezetesség volt. Az apátsági templom fala tíznél több szótagot is visszavert. A visszhang »bújdosá- sa« a második világháborút megelőző években kezdődött, amikor tatarozták a templomot, s néhány éve már egyetlen szótagot sem ad vissza a templomjai. Ennek okát az újabb építkezésekben és a fák koronájának megnövekedésében keresték. Nemrégen azonban Rózsa Mihály, a műszaki tudományok kandidátusa érdekes tanulmánytervet juttatott el a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatalnak. A szakember vizsgálatai és számításai szerint a visszhang eltűnésének oka az, hogy a templom falfelületét sima vakolással képezték ki. Korábban az apátság épületét homorú vakolással látták el, ami kiváló forrása volt a visszhangnak. i SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. szeptember 19. >
