Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-10 / 184. szám

Isméi Európa legjobbjai a magyar női gyorsúszók Péntek óta folyik a magyar úszóbajnokság. A szakemberek kí­váncsian várták az idei bajnoki rajtot. A közönség is megmoz­dult. Az első versenynapon már mintegy kétezren voltak a Sport­uszodában. Talán, ha tudták vol­na, hogy Európa legjobb női gyorsúszóit láthatják, akkor még több szurkoló foglalt volna helyet a lelátókon. Az eredmény azóta már isme­Somogyi atléták a vidék bajnokságon Kovács Géza és Fertői Pál edző Krakkóban hét vécén az országos vidék- spartakiádján vesz részt, ahol bajnokság szólítja küzdőtérre vidéki sportkörök legjobbjait. Szombathelyen bonyolítják le az idei vidékbajnokságot, amely ha színvonal tekintetében nem is veheti fel a versenyt a fővárossal, minőség dolgában csöppet sem el­hanyagolható. Napjainkban erő­teljesen fejlődik a vidéki atlétika. A válogatott atlétacsapatban is számos vidéki versenyző kap minden alkalommal helyet. A pécsi Hositi, vagy a kaposvári Ko­vács Géza bármikor maga mögé utasítja a legjobb fővárosi futó­kat. A többi számokban is vannak á vidéknek reprezentánsai. Ez a tény rangot ad a szombathelyi találkozónak. Mit várhatunk a somogyi atlé­ták szombathelyi szereplésétől? Tavaly a K. Dózsa atlétacsapata a kilencedik volt az egyesületi pontversenyben. Igen rangos hely ez, amely fémjelzi a somogyi at­létika fejlődését, minősíti me­gyénk atlétikai életét, de egyút­tal kötelezi is. Schützenhofer 1 mil, a Somogy megyei Atlétikai Szakszövetség elnöke elmondta, hogy valamennyi számottevő so­mogyi atléta ott lesz a szombat­helyi viadalon. — Ennek ellenére sem biztos, hogy a vidékbajnokságon vezető szerepet tudunk majd játszani. Különböző okok játszanak közre. Kovács Géza például esetleg nem is egy számban biztosan hozná az első helyet. Vele a váltónk is esélyesebb lenne, ámde bajnokunk más irányú kötelezettségének tes2 eleget, Krakkóban a belügyiek DönteUennel mutatkoztak be az Olsztyni iiik Pénteken délután Lengyel­tótiban mutatkozott be a K. Kinizsi vendégeként Somogy­ba érkezett Olsztyni ifjúsági labdarúgó válogatott. Az Olsztyni kerület jóhírű ificsa­pata Lengyeltótiban sikerrel helytállt. Félidőben ugyan még a lengyeltótiak vezettek l:0-ra, de a második félidőben felülkerekedtek a lengyel ifik és kiegyenlítettek. Végül is 1:1 arányú döntetlennel ért véget a mérkőzés. Olsztyn ifiválogatottja ma délután az eredeti program­nak megfelelően Kadarkúton szerepel. Dózsás atléták egyik szakvezetője Fertő Pál, a K. Dózsa edzője. A kitűnő atléta és szakvezető hiánya érződik majd a szombathelyi ver­senyen, de remélem, hogy így sem vallunk szégyent — mondta a megyei atlétikai szakszövetség elnöke. retes. Turőczy Judit kerek 1 perc­re javította a 100 m-es gyorsúszás magyar és Európa rekordját. A huszonegy éves magyar úszónő az első Európában, aik elérte a bű­vös egyperces határt. Az egyik időmérő 59.9-et mért, ami azt sej­teti, hogy nem lesz hosszú életű az új Európa-csúcs. A hatalmas versenyben Turóczy nincs egyedül. Gyarmati Andrea — akinek pedig a szakemberek véleménye szerint nem is főszá­ma a gyorsúszás — mindössze 3 tized másodperccel maradt le az idei magyar bajnok mögött. A harmadik helyezett Patóh l:09-et ért el. A fiatal magyar női úszógenerá­ció a *régi szép időket« idézi feh amikor a magyar úszónők vezető szerepet játszottak az Eu­rópa és világversenyeken, olim­piákon. Aztán Székely Éváék után nagy lett az űr. Most éppen az egykori nagy úszók neveltjei vet­ték át a stafétabotot. Mint a most megkezdődött magyar bajnokság jelzi, az újak méltó .követői a régieknek, akik az élet fejlődésé­vel együtt haladva, messze túl is szárnyalják számszerű eredmé­nyekben a nagy elődöket. AUGUSZTUS 10 VASÁRNAP Lőrinc Milyen lesz az időjárás ? A várhátó időjárás ma estig: Változó mennyi­ségű felhőzet, helyenként újabb eső, zivatar. Időn­ként megélénkülő szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérs éklet 11—16, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 23—27 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap li órakor Siófoknál 23 fok volt Folytatódik a labdarúgó-bajnokság A rövidített munkahét új rendet szab a labdarúgó mérkőzések le­bonyolításában. A Csepel például bejelentette, hogy mostantól, ami­kor pályaválasztó, a szabad szom­batokra való tekintettel már pén­teken megrendezi bajnoki mérkő­zéseit. A csepeli nyitányt ugyan elmosta a péntek esti zápor, a vártnál kevesebb volt a néző. Az irreális, vizes talajon gyenge volt a játék Végül is a Csepel—Eger mérkőzés 0:o arányú eredménye került fel a bajnoki táblázatra. Szombaton két érdekes mérkő­zéssel folytatódott a bajnokság. Ezek eredményei: U. Dózsa—Egyetértés 4:4 (3:2) Megyeri út, 12 000 néző, ve­zette: Petri. Góllövők: Solymosi (2, mind­kettőt 11-esből), Bene, Zámbó, illetve Királyhegyi (2), Haran­gi és Kuharszki. MODELLEZÉS Az MHSZ megyei veze­tősége é„ az MTS kilenc me­gye részvételével ma rendezi meg az országos modellező versenyt a kaposújlaki repü­lőtéren. A versenyzők a »Ka­posvári Kupa« elnyeréséért mérkőznek. TENISZ Osztályozok Kaposváron Három napos nagyszabású ver­seny színhelye volt nemrég a Kaposvári Vasas teniszpályája. Itt zajlott le a város nyílt bajnoksá­ga, amely után csak pillanatnyi csönd következett. Most i&mét há­romnapos verseny színhelye e sporttelep. Péntek óta osztályozó mérkőzéseket játszanak a megyei bajnokok. Változik a bajnokság váza a teniszezőknél. Szélesebb alapokra kerül a nemzeti bajnokság, s az idei versenykiírás a megyei baj­nokoknak lehetőséget nyújt a föl­jebb lépésre. A feljutás nem könnyű. A kaposvári csoport öt csapata (Szekszárd, Dunakeszi, Zalaegerszegi TE, Pécsi Vörös Me­teor, és a K. Vasas) most egymás ellen küzd a továbbjutásért. A ka­posvári versenyt azonban még egy újabb minősítő torna követi, s csak ezután léphet a legjobb egy osztállyal följebb. A kaposvá­ri osztályozók mai befejező nap­ján kapunk majd feleletet, hogy ebből a csoportból melyik együt­tes előtt nyílik meg az út az NB III felé. Bp. Honvéd—MTK 3:1 (2:1) Hungária út, 10 000 néző. Vezette: Emsberger. — Kilenc szocialista brigád dolgozik a Balatonújhelyi Ál­lami Gazdaságban. Egy kol­lektíva tavaly, egy pedig az idén érdemelte ki a bronz jel­vényt — Üj gépek. Nagykapacitá­sú gépeket indítanak be a Pamutfonó-ipari Vállalat nagyatádi cérnagyárában. Az új berendezések között festő­gép, előorsózó és keresztorsó- zó gépek is lesznek. — Megkétszerezték a ka­posvári járás szövetkezetei az erdőtelepítésekre és felújítá­sokra fordított összeget. 1967-ben csaknem egymillió, tavaly pedig kétmillió forin­tot fordítottak erre a célra. Beköltözhetően el­adó 2 szoba összkom­fortos házrész a bel­városban. Kaposvár, Április 4. u. 9. sz. (77210) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy drága fér­jem, édesapánk, nagyapánk, Szulimán Ferenc kovácsmester életének 77. évé­ben hosszas betegség után elhunyt. Te­metése folyó hó 12-én, kedden du. 3 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (77378) Balatonszárszón a Fő u. 63. sz. alatt 270 négyszögöl telek eladó. __________________(77229) L ulla község belte­rületén 6500 n-öl te­lek eladó. Három ház­helyet lehet belőle kialakítani. Érdeklőd­ni : Schmidt Ádám lullai lakosnál. (9072) Jó állapotban lévő, beköltözhető, három­szobás, kertes családi házat vennék. Cím a kiadóban. (9084) Sötét szobabútor — sarokfekhellyel — el­adó. Kaposvár, Marx köz I. épület, I. eme­let l-es ajtó. Érdek­lődni: 5 óra után. Villanymotor, 220 V-os egyfázisú szi­vattyúval egybeépítve, hidrofor automata nyomáskapcsolóval, ugyanott fürdőszoba­olaj kályha eladó. Nagyatád, Aradi u. 12. Eladó ház vagy 2x2 szobás, összkomfortos házrész. Egyik lakás októberi beköltözhető- séggel. A város leg­szebb helyén. Kapos­vár, Bajcsy-Zsilinszky U. 33. ____________(77328) G aranciális hordoz­ható ola j cserépkályha, és egy Spengler cse­répkályha eladó. Ka­posvár, Füredi út 145. Vinczéék. (77329) Pannónia T 5-ös ki­tűnő állapotban el­adó. Szűcs, Ándocs. (77305) 500-as BMW R—51/3 MZ oldalkocsival jó állapotban eladó. Hor­váth, Öreglak, Vasút u. 11. (77340) Fiat Coupé nagyon jó állapotban eladó. Hodics, Kaposvár, Ez­redév u. 17., Tel.: 117-18. (77346) 125-ös MZ motorke­rékpár, tarkovédő si­sakkal eladó. Kapos­vár, Bajcsy-Zsilinszky u. 18. Érdeklődni: 5 óra után. (742) CSERE Elcserélném dombó­vári egyszoba-össz- komfortos új, közpon­ti fekvésű 2. emeleti tanácsi lakásomat ha­sonló kaposvárira, vagy nagyobbra. Aján­latokat: a 77238. szám­ra a kaposvári Hirde­tőbe. (77238) Bútorozott albérleti szobát keresünk egy III. osztályos gépipari tanuló fiú részére. Ajánlatokat: 77367. számra a Hirdetőbe kérünk. (77367) Kaposváron két­vagy háromszobás szö­vetkezeti lakást kész- pénzfizetéssel azonnal átvennék. Ajánlatokat: Papp, Balatonszemes, Fő utca 28. címre. Pótvizsgára középis­kolást matematikából, fizikából, kémiából, oroszból felkészítek. Kaposvár, Temesvár U. 24. ____________(77334) A lbérleti szoba kö­zépiskolás fiú részére kiadó. Cím a kiadó­ban__________ (118) K özöljük kedves meg­rendelőinkkel, hogy a nagyméretű, zománcozott öntöttvas FÜRDŐKÁDAK megérkeztek Megrendelés esetén rö­vid határidőn belül beszereljük. Kaposvári Vegyesipari ktsz. Ka­posvár, Áchím And­rás u. 2—6. sz., Tele­fon : 13-690. (9090) Termelőszövetke­zetek, egyéni tenyésztők, figyelem! A Bolyi Állami Gaz­daság 100—200 kg-ig bikaborjakat vásárol Ar megegyezés szerint. Értesítést az alábbi címre kérünk: Állami Gazdaság, Boly, Telefon: Boly 32. (9055) — Siófokra költözött a »Ki nyer ma?« — A rádió egyre népszerűbb komoly zenei rejtvényműsora hétfőtől pén­tekig a Hungária kávéház helyett a Balaton déli part­jának fővárosából, Siófokról, az Európa-szállóból jelentke­zik. — Üj üzlet. Üj élelmiszer- háztartási üzletet nyitott Nagyberkiben az általános fogyasztási és értékesítő szö­vetkezet. A bolt berendezését saját asztalosrészlegük készí­tette. — Megkezdődik a komló­szüret hétfőn a Daránypusztai Állami Gazdaságban. Ez a nagy munka mintegy kétszáz­ötven embernek jelent elfog­laltságot. Az idén gazdag termés ígérkezik: holdanként 55—60 ezer forint bevételre számít a gazdaság. Lottó-tájékoztató A Sportfogadósi és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 32. játékhéten öt találata egy fogadónak volt, nyereménye 1 711 383 forint. Négy talá­latot 127 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 13 475 fo­rint; három találata 7399 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 231 forint. A két találatos szelvények száma 163 366 darab. Ezeítre egyen­ként 13 for’ntot fizetnek. A nyereményösszegek a nyere­ményilleték levonása után ér­tendők. A nagy érdeklődésre való te­kintettel közöljük, hogy a »-Met­ro« zenekar és Zalatnay Sarolta keddi hangversenyére hétfő dél­előtt 12-től 1-ig, és délután 4-től 6-ig korlátozott számban még váltható jegy. Latinka Sándor Megyei Művelődési Ház. (9100) A kaposvári Mezőgazdasági Szakközépiskola levelező tagoza­tára aug. 20-ig még lehet jelent­kezni a 17. életévüket betöltött mezőgazdasági dolgozóknak, Ka­posvár, Kossuth tér 2. címen szó­ban vagy írásban. A felvételi vizsga augusztus 26-án lesz. Me­zőgazdasági Szakmunkásképzőt végzetteknek felvéíéii Vizsgát nem kell tenni. Bővebb tájékoztatást és a felvételi vizsgakérdéseket az iskola az ön kérésére meg­küldi. (9098) Értesítjük a lakosságot, hogy augusztus 13-án Berzencén orszá­gos állat- és kirakodóvásár lesz. (9091) Értesítjük vásárlóinkat, hogy Kaposváron a Berzsenyi tu 2L szám alatti telepünkön import bükk-parketta és duplafalú üveg­tégla kapható. TÜZÉP Vállalat. (77327) DOLGOZOK» RLKALMIZMK Gépírásban jártas adminisztrá­tort keresünk azonnali belépéssel. Cím a kiadóban. (333) Férfi és női segédmunkást augusztus 21-i munkakezdésre fel­veszünk. Sajtüzem, Kaposvár, Zal­ka Máté utca 8—10. (77211) Raktári segédmunkást, rakodót, valamint motorkerékpár-jogosít­vánnyal rendelkező hivatalsegédet felveszünk. Jelentkezés: Kaposvár, Jutái út. AGROKER. (9099) Balatonlcllei üdülőnkbe állandó munkára önállóan dolgozó jó ké­pességű bútorasztalost keresünk. Fizetés megegyezés szerint. A je­lentkezést csak helybeli vagy kör­nyékbeli lakosoktól — szeptember l-ig, írásban — kérjük a Telefon­gyár igazgatási főosztályára: Bu­dapest, XIV., Hungária krt. 126. A Badacsonyi Állami Gazdaság Alsótckeresi Faiskolája időszaki munkára gépírókat vesz fel. Je­lentkezés levélben: u. p. Balaton- világos címen. (9089) Adminisztratív dolgozót sziget­vári munkahelyre felveszünk. Je­lentkezés: Szigetvár, Sánc u. 2. Azonnali belépésre gabonakira­kó munkásokat keresünk. Üzemi étkeztetés és 44 órás munkahét biztosítva. Jelentkezés: Nagy ma­lom, Kaposvár. (77296) Felveszünk központi fűtés sze­relőt, lakatosok és gépkocsiszere­lők mellé segédmunkásokat, kő­műves szakmunkásokat, kőműves mellé segédmunkásokat. Városi Tanács Költségvetési Üzeme, Ka­posvár, Cseri út 16. (77332) A Csurgói Járási Napsugár Ktsz luhaipari technikusokat keres azonnali belépéssel. Fizetés meg­egyezés szerint. (9064) Üj, modern, önjáró növényvédő autók vezetésére, valamint e gép­pel elvégezhető munkák végzésére keresünk azonnali belépéssel jo­gosítvánnyal rendelkező növény­védő szaktechnikusokat vagy kö­zépfokú mezőgazdasági techniku­mi végzettségű dolgozókat. Fize­tés megegyezés szerint. Jelentke­zés a Somogy megyei Növényvé­dő Állomáson, Kaposvár, Május L u. 10L (9102) Kisiparos asztalos keres tanu­lót. Arató, Kaposvár, Május L u. 21. (77350) Felveszünk férfi- és női segéd­munkásokat, valamint 6 órás, fia­talkorú segédmunkásokat állandó munkára az ÉVM. Épületaszta­losipari és Faipari V. kaposvári üzemébe Kaposvár, Cseri u. 2. (77347) A Kaposvári Ruhagyár felvétel­re keres szabó szakmunkást, se­gédmunkást, takarítónőt, ablak­tisztítót. Jelentkezés a munka­ügyi osztályon. (77361) Kőműveseket (nyugdíjasokat is), segédmunkásokat felveszünk. Ka­posvári ÁFÉSZ, Budai Nagy An­tal u. 9. Ipari osztály. (9094) A tabi Egyetértés Tsz 500-as létszámú juhállományához szak­képzett juhászt keres. Ugyanott műszakilag vizsgázott Warszava személygépkocsi eladó. Érdeklőd­ni a tsz-irodán, telefon; 105. (3901) Villanyszerelő szakmunkást fel­vesz Egyed Lajos villanyszerelő mester. Fonyód, Fő u. 37., Tele­fon : 12L (3889) A SOMOGY MEGYEI TANÄCS VB CSECSEMŐOTTHONA (Kapos­vár, Dimitrov u. 26.) keres 1 vizsgázott szakácsnőt vagy ötéves gyakorlattal rendelkező dolgozót főzőnői munkára. 3 érettségizett, gyermekszerető 18—24 éves le­ányt gyermekgondozói munkakör­be, 1 dolgozót négy órás konyhai munkára, 1 dolgozót 4 órás taka­rítónői, délutáni munkára azon­nal, és 1 közgazdasági érettségi­vel rendelkező férfi dolgozót rak- tárosi teendők ellátására szep­tember 1-től felveszünk. Jelent­kezés : naponta 8—lö-ig az in­tézet vezetőjénéL (9095) 15-16 éves leánvok! Jelentkezzetek fonóipari tanulónak Jelentkezni lehet mindazoknak, akik az általános iskolát elvégezték. Jelentkezés személyesen, 1069. Vili. 29-én reggel 9 órakor a PAMUTFONÓ-IPARI vállalatnál, Kaposvár, Jutái út 6. sz. alatt. Általános iskolai bizonyítványát mindenki hozza magával! Szállást tudunk biztosítani. Iparitanuló-képzésünk 1 éves. Szóban bővebb fel­világosít''ssal szolgálunk. A ’’amutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára. (9096) Az Óbudai Gépipari Ktsz. 1. sz. üzemegysége, (Marcali, Széchenyi u. 11.) 44 órás munkahétre cssoBineaii BaeBégsóissel fölvesz — általános gépésztechnikusokat, — hegesztő, — általános lakatos, — esztergályos szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Magas osztalék. Jelentkezés: a fenti címen. (3381) A Somogy megyei Tanács V. B. Kórházának igazgató-főorvosa (Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 35. sz.) pályázatot hirdet az áthelyezés folytán megüresedett E. 402. kulcsszámú gazdasági igazgatóhelyettesi állás betöltésére Az állás betöltéséhez középiskolai érettségi, KÁLASZ képesítés és szakmai gyakorlat szükséges. Kórházi gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. Illetmény a kulcsszámnak megfelelő besorolás szerint. A kellő okmány kkal és részletes önéletrajzzal felszerelt pályázati kérvényeket a hirdetmény közzétételétől számított 15 nap alatt kell a kórház igazgató-főorvosának benyújtani. maty SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. augusztus tO.

Next

/
Thumbnails
Contents