Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-08 / 182. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXV. évfolyam, 182. szám Ára: 80 finér 1969. augusztus 8., péntek Fehér Lajos látogatása Szolnok megyében Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese csütörtökön Szolnok megyébe látogatott. A vendéget a megyei pártbizottság székhazában Csáki István, a megyei pártbizottság első titkára és Fodor Mihály, a megyei tanács vb-einöke fogadta. A megye vezetői tájékoztatták Fehér Lajos elvtársat Szolnok megye helyzetéről. Ezután elkísérték a vendéget a MÁV-rekonstrukcióhoz és a Tisza-menti Vegyi Művekbe. A délutáni órákban Fehér Lajos megtekintette a kiskörei vízlépcső és öntöző- rendszer építkezéseit, végül ellátogatott az abádszalóki Lenin Termelőszövetkezetbe. Kaposvár fejlődésének kulcsa: a tervezők, beruházók és kivitelezők jó együttműködése Nemzetközi Tudományos és Műszaki Tájékoztatási Központ összehangolják a tájékoztatást Megyeszékhelyünk közeli és távoli jövője, fejlődése rajzolódott ki a városi tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén, amelyen Bór Pál tervcsoportvezető tájékoztatója alapján mérlegre tették a folyamatban levő beruházások állását. A város közvéleményét érdeklő és foglalkoztató építkezések megkezdéséről és befejezéséről kaptak képet a végrehajtó bizottság tagjai az ülésen részt vevő építőipari és beruházási szakemberek válaszaiból és kiegészítései- bőL Elsősorban az új otthonra várók figyelmébe ajánljuk, hogy Kaposváron háromszáz- ötvenk'lenc lakás épül 1969- ben és 1970-ben, mégpedig a harmadik ötéves tervben tervezetteken felül Még ebben a hónapban elkészül az Arany utca 6. számú ház, amelyben ötvennyolc család kap lakást. Az Állami Építőipari Vállalat az év végéig befejezi a Dimitrov utcai tömbbelsőben készülő negyvenhárom lakásos épületet, a költségvetési üzem pedig kilenc átriumos házat ad át az év végéig. A Géza utcai műtermes lakást is befejezik az év végére. Az őszszel vehetik birtokba a város lakói a versenymedencét és a gyermekek számára épülő oktató-medencét. Befejeződik a Gárdonyi Géza Általános Iskola bővítése, az északi ipartelep közművesítése, és a szennyvízcsatorna építése a Vöröshadsereg útján. Jövőre adja át az Állami Építőipari Vállalat a Berzsenyi utcában és a Dimitrov utcai tömbelsőben épülő 43— 43 lakásos házat, valamint a Léva utcai tömbbelsőben megkezdett négy házat, amelyben összesen százhetvenkét család talál otthonra. A Ka- linyin lakótelep további fejlesztése szempontjából fontos, hogy kitelepülhessen a Honvéd utcából az Agyagipari Htsz. A Tanácsi Építőipari Vállalat megígérte, hogy 1970 novemberére átadja új telepüket. Minden biztosíték megvan rá, hogy jövő szeptemberben felavathatjuk az új közgazdasági szakközépiskolát, s ha minden jól megy, akkor a Kalinyin városrészben épülő szolgáltatóházat is. A napi hét és fél ezer közméter teljesítményű szennyvíztisztító telep ugyancsak megépül jövőre. Elkészül a földgáztüzelésű kazánház a Kalinyin lakótelepen. Rendkívül nagy gondot okoz a városnak, hogy a Bartók Béla úti általános iskola négy új tanterme nem épül meg a tanévnyitóra, legföljebb november közepére várható az átadása, mert a Tanácsi Építőipari Vállalat objektív és szubjektív okokból megcsúszott az építkezéssel. Nem enyhíthet Kaposvár tanterem- hiányán ebben az ötéves tervben a Damjanich utcai tizenkét tantermes általános iskola, legföljebb 1971-ben fejezi be a kivitelező tanácsi vállalat. Két fontos építkezés megkezdését a tervek késése gátolja. Á legnagyobb gondot az okozza, hogy az Arany utcai százszemélyes óvoda csak akkor épül meg a jövő év végére, ha a Pécsi Tervező Vállalat na/polcon belül elküldi az elkésett terveket Veszélybe került a Somogy megyei Tervező Vállalat késedelme miatt a Ságvári lakótelep kereskedelmi központjának 1970-ben való elkészülése is, pedig az itt lakóknak igen nagy szükségük volna a bisztróra, a presszóra, az ÁBC-áruházra, a zöldségüzletre, a tejmintaboltra és a postahivatalra. A következő ötéves tervben készül tizenkilenc lakás a Kossuth, harminc a La tinea! utca sarkán, s ugyanekkor adják át a kilencameletes sávházat, amelyben 330 lakás lesz. A vita középpontjában mindvégig a város gyors fejlődése állt, s abban minden hozzászóló egyetértett, hogy a tervezet csak ákkor valósítható meg, ha a tanács teljesen gazdája lesz a beruházásoknak. Éppen ezért összegezte így az elhangzottakat Rostás Károly vb-elnök: Egyetlen és fő feladat, hogy a tanács, a tervezők, a beruházók és a kivitelezők mindent idejében előkészítsenek. Ez a kulcsa a további fejlődésnek. A gyors és rugalmas intézkedések, a jó együttműködés nélkül nem valósíthatók meg az ülésen tárgyalt beruházások sem. l. a Nyolc szocialista ország — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió — kormánya egyezményt kötött a Nemzetközi Tudományos és Műszaki Tájékoztatási Központ megalakításáról. Á központ feladata, hogy a tagországokat segítse a tudományos és műszaki fejlesztés minden eszközének felhasználásában, a tudományos kutatások hatékonyságának növelésében. A központ javaslatokat dolgoz ki a tagországok részére — a tudományos tájékoztatás legjobb módszereire^ technikai eszközeire, vagyis nemzetközi tudományos-műszaki tájékoztatási rendszert hoz létre. Tájékoztatást nyújt Magyar-szovjet építőanyag-ipari állandó munkacsoport alakult A Magyar—Szovjet Gazdasági és Műszaki Tudományos Együttműködési Kormányközi Bizottság döntésére — amelyet a Minisztertanács is jóváhagyólag tudomásul vett — újabb négy állandó ágazati munkacsoportot kell létrehozni. Ennek alapján az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és a Szovjetunió Építőanyag-ipari Minisztériuma már megkezdte az építőanyag-ipari állandó munkacsoport megalakításának előkészületeit. A KGST keretében, majd pedig a kétoldalú megállapodások alapján kialakított kölcsönös együttműködés már hosszú idő óta eredményesen segíti a két ország építőanyag- iparának fejlesztését. Ugyanakkor — amint a két minisztérium képviselőinek júliusban Budapesten tartott ülése megállapította — az együttműködésben bizonyos hibák is előfordultak. Néhány téma munkatervét csak késve egyeztették és a dokumentációcserét sem sikerült mindig határidőre megvalósítani. A késés nagy része abból ered, hogy az építőanyag-iparhoz, de ugyanakkor más tárcához tartozó intézeteket, vállalatokat érintő együttműködési feladatok ügyintézése bonyolultabb, lassúbb. Az állandó munkacsoport viszont lényegesen meggyorsíthatja az ügyintézést, mert hatásköre szélesebb. A testületben ugyanis nemcsak az ÉVM és á szovjet építőanyag-ipari minisztérium, hafiem más tárcák építőanyagiparának képviselői is részt vesznek, tehát közvetlenül, gyorsan intézkedhetnek. A két minisztérium kétoldalú kapcsolatai eddig úgyszólván csak a műszaki és tudományos együttműködésre szorítkoztak, az állandó munkacsoportban viszont sokkal szélesebb kapcsolatokra kerülhet sor. Hangsúlyozottan feladat a gazdaságilag hatékony, tartós termelési szakosítás és kooperáció előkészítése, majd megfelelő egyezmények alapján ennek megvalósítása. Több lehetőséget nyújt a munkacsoport az ágazati áru- cseire-forgalom bővítésére és meggyorsítására is. Egyébként a munkacsoport a két minisztérium hatáskörébe tartozó ügyekben érvényes határozatokat, döntéseket hozhat, az egyéb, jelentősebb kérdésekben pedig javaslatokat dolgoz ki, amelyeket a minisztériumok az adott ország illetékes vezető testületéhez terjesztenek feL A két minisztérium eddigi tárgyalásai szerint az építőanyag-ipari állandó munkacsoport fontos feladata lesz többek között a fontosabb technológiai, gyártási eljárások, korszerű berendezések közös kialakítása, s a kiválasztott új módszer vagy gép részletes terveit is munkamegosztás alapján készítik el. Az együttműködésben fontos teret kap a szabadalmak megvásárlásának, a nyersanyag-lelőhelyek közös fejlesztésének, a határmenti területek építőanyag- és termékellátásának összehangolása is. Jelenleg a munka- csoport magyar és szovjet tagozatának kialakítására készítenek előterjesztés' a fontos népgazdasági problémákat érintő új technika alkalmazásáról, tudományos kutató munkát végez hatékony tájékoztatás elméletének és gyakorlatának kidolgozására. A központ közreműködik a műszaki-tudományos tájékoztatással foglalkozó szakemberek képzésének továbbfejlesztésében. A KGST országok eddig is felhasználták az együttműködés adta előnyöket a műszaki—tudományos tájékoztatás javításában, korszerűsítésében. A most létrehozott központ az együttműködést fokozza, mert lehetővé teszi az országok gyakran egymástól eltérő tájékoztatási rendszerének ősz- szehangolását, s ily módon megkönnyíti a tapasztalatok cseréjét. A csehszlovák szakszervezetek állásfoglalása a szocialista társadalmi rend mellett A Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsának, valamint a cseh és a szlovák szakszervezeteknek elnökségei együttes ülést tartottak Karel Polacek elnökletével. Az ülésen nyilatkozatot fogadtak el, amely kiemeli, hogy a csehszlovák szakszervezetek mindenkor a szocialista társadalom programját támogatták és most is amellett foglalnak állást. A szocializmus fejlődésének döntő elve — amit a szakszervezetek VXI. kongresszusa is megerősített — a Csehszlovák Kommunista Párt vezető szerepének következetes érvényre ‘ juttatása — hangsúlyozza a nyilatkozat, majd megállapítja, hogy a Hazánk képviselői a genfi leszerelési értekezleten A leszerelési bizottság csütörtöki ülésén részt vettek a hat új tagállamnak, köztük Magyarországnak a küldöttei, amelyeket a társelnökök a közelmúltban hívtak meg a tanácskozásra. Az ülésen felszólalt hazánk képviselője, dr. Kőműves Imre nagykövet, aki többek között a következőket mondotta: «-Elnök úr, mindenekelőtt engedje meg, hogy ebből az alkalomból, amikor a Magyar Népköztársaság első ízben vesz részt e rendkívül fontos bizottság munkájában, kormányom köszönetét fejezzem ki a bizottság két társelnökének, s a bizottság minden tagjának a meghívásért Kormányom a meghívást azzal a szándékkal fogadta el, hogy a bizottság előtt álló nagy problémák megoldásának keresésében a Magyar Nép- köztársaság is, erejéhez mérten tevékenyen vegyen részt és hasznos munkát végezzen. A Magyar Népköztársaság és a magyar nép kezdettől fogva nagy jelentőséget tulajdonít, a leszerelési bizottságnak, amelynek munkája közvetlenül érinti az emberiség sorsát és jövőjét. A leszerelési bizottság tevékenysége jelentős szerepet játszik a fegyvérke- zés korlátozásában, valamint a leszereléssel kapcsolatos kérdéseik érlelése, s a megoldások előkészítése terén. Hozzájárul a nemzetközi közvélemény figyelmének ébren tartásához, a fegyverkezési hajsza veszélyével szemben Végül, de nem utolsósorban, elősegíti, hogy a két vezető nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok — amelyek a legnagyobb felelősséggel és egyben lehetőséggel rendelkeznek a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában — megállapodásra jusson a leszerelést előmozdító intézkedések megtételében. A Magyar Népköztársaság kormánya nagy várakozással tekint a bizottság további munkája elé. Szeretném biztosítani önt, elnök úr, és a bizottság valamennyi tagját, hogy a Magyar Népköztársaság a többi tagállammal szorosan együttműködve kíván hozzájárulni a bizottság munkájának eredményességéhez, az emberiség békéjének és biztonságának erősítéséhez.-« (MTI) VILÁGŰRKUTATÁS A világűrkutatás egyik Intézete. — Felvételünk a bochnmi világűr- és bolygókutató intézet félgömb alakú épületéről készült. CSKP konszolidációs törekvései a szakszervezeti mozgalom tagjai többségén ele támogatásával találkoznak. Értékeli a nyilatkozat a szakszervezeti szervek és szövetségek azon pozitív intézkedéseit, amelyek a politikai és a gazdasági konszolidációt, valamint az eredményesebb munkát segítik elő. A három szakszervezeti elnökség ugyanakkor bírálta a mozgalomban tapasztalható negatív jelenségeket. Határozottan elítélték egyéneknek és csoportoknak olyan törekvéseit, amelyek akadályozzák a dolgozók erőfeszítéseit és kísérletet tesznek újabb provokációk szervezésére, ellenséges fellépésre a szocialista társadalmi rend, valamint a szocialista szövetségesekkel szemben. A három szakszervezeti elnökség a leghatározottabban elítéli ezeket az akciókat, amelyek a munkásosztály érdekei ellen irányulnak, veszélyeztetik az új szakszervezeti politika elveinek megvalósítását és a szakszervezeti programban kitűzött célokat» (MT»