Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-07 / 181. szám

A Szovjetunió űrkutatási programja [NÉHÁNY ÓRA HAJNAL JENŐVEL Azoknak a rendszereknek a kikísérletezése céljából, ame­lyek biztosítják a szputnyikok manőverezését a Föld körüli pályán, a Szovjetunióban már 1963 novemberében felbocsá­tották a Poljot—1 nevű mű­holdat. Fedélzeti hajtóművé­vel — először a világon — számos manővert hajtott vég­re, majd négyszeresére fokoz­va magasságát új pályára tért át. A második manőverező műholdat, a Poljot—2-őt 1964 áprilisában bocsátották fel. Ez nemcsak pályájának magassá­gát változtatta, hanem dőlését is. A manőverező rendszerek sikeres kidolgozása a Poljot automata készüléken és a Kozmosz-műholdak közelítő és összekapcsoló rendszerének ki­kísérletezése biztosította a pilóta vezette Szojuz-űrhajók manőverezését és összekap­csolását. Kutató automaták A szovjet űrprogramban a Föld körüli térségben vég­zett repülések mellett fontos helyet foglal el a Hold és a naprendszerbeli bolygók ta­nulmányozása. Vezető szere­pet játszanak e kutatások le­bonyolításában az automata készülékek: sokkal olcsóbbak, mint a pilóta vezette űrhajók ói értékes tudományos inior- mációt kepese'k továbbítani a Földre, nehezen megközelíthe­tő térségekből. Ez természe­tesen nem zárja ki az ember részvételét a távoli világűr tudományos kutatásában. De a pilótás űrrepülés nem ön­cél, és csakis szükség esetén veszik igénybe. A világ ostroma a Vé­nusz—1 űrállomás 1961 feb­ruári fellövésével kezdődött meg. A kb. 650 kg súlyú ál­lomás 1961 májusában a Vé­nusztól kb. 100 ezer kilomé­ternyi távolságban repült el, és Nap körüli pályára tért át Irány: a Mars 1962 novemberében fellőt­ték a Mars—1 bolygóközi au­tomata állomást a Mars irá­nyába. Feladatai közé tarto­zott a világűr-kutatás, a rá- dióösszekötettés ellenőrzése bolygóközi távolságban és a Mars lefényképezése. Az ál­lomás sok tudományos infor­mációt továbbított a Földre 106 millió kilométeres távol­ságból. A Mars közelébe érve heliocentrikus pályára tért 1965 novemberében a Szov­jetunióban két bolygóközi automata állomást bocsátot­tak fel: a Vénusz—2-őt és a Vénusz—3-at A két állomás fel volt szerelve tv-kamerák­kal és világűrkutató tudomá­nyos műszerekkel. A prog­ramnak megfelelően a Vé­nusz—2 állomás a Vénusz mellett 24 ezer kilométernyi távolságban haladt el, és Nap körüli pályára tért. A Vé­nusz—3 automata állomás, amely 960 kg-ot nyomott, fel volt szerelve leszállókészülék- kel. Ez egy 90 cm átmérőjű gömb volt, amelynek burka hőálló anyagból készült. 1966 márciusában az állomás elér­te a Vénusz felszínét, s ezzel a világon először landolt űr­készülék idegen bolygón. A Vénusz-állomások A bolygóközi repülések fel­adatai egyre bonyolultabbak­ká váltak. A Vénusz—4 állo­vonalra irányítja. Mindezeket a műveleteket automaták hajtják végre nagyon ponto­san. Ennek eredményeképpen a Vénusz—5 és Vénusz—6 állomás 130 napi repülés alatt megtett kb. 350 millió kilométert, behatolt a Vénusz légkörébe, mégpedig 300 kilo­méternyi távolságra egymás­tól. A Vénusz légkörében az ejtőernyővel simán lefelé ereszkedő leszállókészülékek tudományos műszerei szaka­datlanul továbbították az in­formációkat a bolygó fizikai és vegyi tulajdonságairól. A Vénusz—5 és Vénusz—6 automata állomás fedélzeti rendszereinek zavartalan mű­ködése a repülés minden sza­kaszán, valamint a földi pa- rancstovábbító és mérő komp­más, amelyet 1967 júniusában 1 lexum pontos munkája bizto­lőttek fel, megtett 350 millió kilométert, és második koz­mikus sebességgel behatolt a Vénusz légkörébe. Az állo­másról levált a leszállókészü­lék, amely az aerodinamikus fékezés után ejtőernyővel si­mán leereszkedett a távoli bolygó légkörében. A tudo­mányos műszerek másfél órán keresztül mérték a Vénusz légkörének nvomását, sűrűsé­gét, hőmérsékletét és vegyi összetételét. A készülék el­juttatta a Vénuszra a Szov­jetunió címeres zászlaját A szovjet tudósok és mér­nökök a legnagyobb sikert 1968 januárjában érték el, amikor újabb két bolygóközi állomást — a Vénusz—5-öt és a Vénusz—6-ot — felbocsá­tották. Hogyan zajlott le ez? Mi­előtt az automata űrállomás a világűrbe távozott volna, a hordozórakéta utolsó fokoza­tával együtt Föld körüli mű­hold-pályára tért. Pontosan kiszámított időpontban, ami­kor az állomás az Atlanti­óceán déli része fölött tar­tózkodott, önműködően be­kapcsolódott az utolsó foko­zat hajtóműve. Az előre be­táplált, elektronikus proígra- mozó berendezés az állomást betájolta a Vénuszhoz vezető útvonalra. Akkor tért rá er­re a pályára, amikor műkö­désbe lépett a hajtómű. Az automata állomással időnként rádiókapcsolat léte­sül. Ilyenkor mérik a röp- pálya paramétereit, veszik a telemetrikus információkat a fedélzeti rendszerek állapotá­ról, és leadják a szükséges parancsokat. Ahhoz, hogy az állomás pontosan a Vénusz­ra érjen, repülés közben pá­lyamódosításokat hajtanak végre. A különleges, módosí­tást végző hajtómű kiszámí­tott időben bekapcsolódik, és a csillagokra előzetesen betá­jolt állomást a szükséges út­sította e kísérlet sikeres befe­jezését. A világűr automata felderítői, fontos szerepet ját­szanak és fognak játszani a világűr ember általi meghódí­tásában. Alekszandr Tumanov, az APN tudományos szemleírója. Aki Ady szónoklatát folytatta Lassan haladunk a part fái között. Percenként megáll, csodálkozik. Megvastagodott a fák törzse. Elszálltak az évek. — Ügy érzem, Magyarorszá­gon minden fa ismerősként köszönt — szólal meg hal­kan. Egy fél évszázad sok mindenre kevés lehet, de ar­ra elég, hogy megtanítsa az embert szeretni hazáját s tisz­telni a történelmi perceket. Amikor: gimnazista fejjel be­tettem a lábam Kaposvárra, s mint újságíró a Somogyvár- megye című lapnál elindultam szerencsét próbálni, örültem, hogy egy feketekávé árát ka­pok a munkámért. S vezethe­tem a »tüzrovatot«, vagyis én fűthetem a kályhát. Minden­hez szenvedély kell, mert csak akkor sikerül valóra váltani álmainkat. Hajnal Jenő író, újságíró, a Tolna megyei Hőgyészen szü­letett 1889-ben. Budapesten érettségizett, tanult egy fél­évig a kaposvári az Negyven év az igazságszolgáltatásban A megszokott élet- és mun karitmusból kizökkenni min­dig nehéz. A nyugdíjbamene tel ünnepi köszöntőjében ál­landóan visszatér ez a mon­dat: most már a jól. megér­demelt pihenés következik. A megyei ügyészségen há­rom idős kollégát búcsúztat­tak, akik több mint negyven évet töltöttek el az igazság­szolgáltatásban. Dr. Szénási Géza, a népköztársaság leg­főbb ügyésze, dr. Szabó Kál mán személyzeti osztályveze­tő, dr. Túri Imre, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Ignácz Pál, a Megyei Bí­róság elnöke és a megyei ügyészség valamennyi dolgo­zója köszöntötte dr. Börzsönyi Tibor megyei főügyészhelyet­test, dr. Kamarás József cso­portvezető ügyészt és Mohácsi Kálmán előadót. Dr. Börzsö­nyi Tiborral és dr. Kamarás Józseffel nyugdíjazásuk első napján beszélgettünk a mun­kában eltöltött negyvennégy, illetve negyvenöt évről. Nemcsak az ünnepségen, ha­nem most is el-elakadtak a szépen fogalmazott mondatok, de senki sem szégyellte elér- zékenyülését. — Pakson kezdtem dolgoz­ni az érettségi után — kezdte dr. Börzsönyi Tibor —, majd a jogi diploma megszerzése után segéd jegyző lettem. Hu­szonöt évvel ezelőtt kerültem Atéhány lépésre a la­4 J\B kasomtól van egy w italbolt, amelyet ma­gam sem kerülök el mindig. A kassza fölött a falon gyászjelentést pillantottam meg. Fölvilágosítottak: egy heveny alkoholmérgezés ál­dozatáról szól, aki még há­rom napja is makkegészsé­gesen feküdt a sarok mel­letti asztal alatt. Részben az alkoholtól, rész­ben a bánattól könnyes sze­mű cimborái sóhajtva mu­tatták azt a jeles asztallábat is, amelyet fejpámának szo­kott használni. Nem volt túl öreg, de miután jó előre megitta a betervezett nor­mát, voltaképpen teljes éle­tet élt, ahogy a jelenlevők emlékező szeretettel megálla­pították. Röpködtek az elis­merő szavak, amelyek a vi­tathatatlan tekintélynek mindenkor kijárnak. — Egyszer fogadásból egy húzásra bedobott fél liter ru­mot; igaz, nem éhgyomorra, tíz cseresznyére, meg tíz hegyespaprikára. Vagyis táplálkozott ivás előtt — vettem tudomásul, s Kegyelet ahogy egy szikár, sörhabos ajkú férfiú kegyeletdús sza­vaiból kiderült, nem csupán savanyúsággal, komoly, tar­talmas ételekkel is. — Nagyon szerette a tö- pörtyűs pogácsát! Egy pogá­csára két napig tudott inni. Ha jól emlékszem, egy év­ben kétszer-háromszor, a na­gyobb ünnepeken, evett főtt ételt is. — Felesége nem volt? — érdeklődtem. A választ az ujjait számol­gató jelenlevő adta meg: — Volt nekije! Nekije volt. Vártam a folytatást, de el­hallgatott, majd mintha mit sem mondott volna, tovább számolta az ujjait: egy, ket­tő, három... Nyak nélküli, csupa fej, csupa has, csupa dadogás férfi tárta föl az igazságot: — Hogyne lett volna! De az első nagyobb pofon után otthagyta! A hűtlen! Én tíz éve verem az asszonyt, még­is kitart mellettem. A boldog családi életet élő férfiúnak dagadt a keble, azután orra bukott, és úgy maradt. Én pedig a továb­biakban a vezetőnek fejez­tem ki részvétemet. Komoran bólintott. — Jó vendég volt. Zár­óráig ivott, mindig itt, ezt még nem látták máshol be­rúgni. A gyászjelentésre mulat­tam: — Az egész úgy hat, mint­ha az italbolt saját halottjá­nak tekintené. A boltvezető rábólintott: — Koszorút is küldünk a temetésére. Csak még nem tudom, mit írassak a szalag­jára. Próbáltam segíteni. — Végső üdvözlet a törzs­ivónak! — Alighanem gyűjtünk egy szép sírkőre is — mond­ta az italbolt vezetője. — Persze arra is kellene vala­mi szöveg. — Még mennyit ihattál volna — adtam búcsúzóul tanácsot. Nagy S. József Somogyba mint árvaszéki ül­nök, majd kineveztek megyei jegyzőnek, és később, 1948- ban a városhoz polgármester­helyettes főjegyzőnek. Tíz év­vel később ügyészként kerül­tem a megyei apparátusba, és 1967-ben a megyei főügyész­helyettes tisztét töltöttem be. Eddig a rövid életrajz, amihez még hozzátartozik az is, hogy párt- és szakszer­vezeti tisztségviselő, a társa­dalmi bíróságok legfő&b párt­fogója. — Milyen érzés volt reggel úgy felkelni, hogy ma nem várja az iroda, az aktatömeg? — A nap ugyanolyan volt, mint a többi, de negyvennégy év után, jóformán egyik perc­ről a másikra elszakadni a munkámtól — ezzel a gondo­lattal még meg kell barát­koznom. Egyszerűen nem tu­dom elképzelni, milyen lesz munka nélkül. Elutazom a lá­nyomhoz a fővárosba, augusz­tus végéig náluk maradok, aztán majd meglátjuk ... Tár­sadalmi m-un-kam van bőven, majd azzal kárpótolom ma­gam. Dr. Kamarás József először végigjárta az irodákat, elbú­csúzott kollégáitól, csak utána tudtunk beszélgetni. Negyven­öt évi munka van a háta mö­gött, harminc évig , dolgozott az ügyészségen. Szenvedélyes dohányos, szinte az egyik ci­garettáról gyújt a másikra, pedig most csökkenteni lehet­ne... / — Már többször készültem leszokni róla, de nem sikerült — gyújt rá egy újabbra. — Mivel fogja tölteni az idejét ezután? — Két tündéri kisunokám van: egy hároméves és egy másfél éves kislány. Az ő szá­mukra végre több időm lesz, nagyokat sétálunk majd együtt. Szeretek olvasni, a szakiroda 'm helyett most már a szépirodalmi könyve­ket vehetem elő. — A búcsúzásról ugyanazt tudom mondani, amit Tibor barátom. Kell egy kis idő, amíg az ember megemészt' nyugdíjas mivoltát, de a leg­főbb ügyész elvtárs úgy nyi­latkozott, hogy keresnek le­hetőséget a további foglalkoz­tatásra. Nagyon örülnénk mindketten, ha sikerülne, hi­szen erőnk és kedvünk bőven van a további munkához. Dr. Kamarás József eddig végzett eredményes munkája elismeréseképpen a Munka Érdemrend ezüst fokozatéi kapta, dr. Börzsönyi Tibort és Mohácsi Kálmánt pedig a legfőbb ügyész megjutalmazta nyugdíjba vonulások alkalmá­ból. * G. gimnáziumban is. A jogtudo­mányi egyetem elvégzése után újságíró lett 1908-tól • több­vidéki újság szerkesztőségé­ben dolgozott. Ahogy a kora­beli újságcik­kek és a kor- társak, barátok följegvezték, a fiatal és vézna, csendes szavú Hajnal Jenő rendkívül bá­tor kiállású, harcos újság­író-egyéniség volt — Na higgye, hogy hősköd- tam! Csak az igazságtalansá­got nerm bír­tam elviselni. Olyan volt a Somssich Somogyvármegye is, mint _________ akkori életünk: üres és tar­talmatlan. A falu csendje ült a városon. Hárman dolgoz­tunk a szerkesztőségben, s azt még kevesebben mertük meg­tenni, hogy Tisza miniszter­elnöknek a Rippl-Rónai Jó­zsef művészetét becsmérlő nyilatkozata után riportot ké­szítsünk a művésszel. Én vál­lalkoztam rá, s a Róma-he- gyi villában éreztem először, hogy egy újságírónak mindig határozottan állást kell foglal­nia. Megírtam hát, hogy Ti­sza miniszterelnök vélemé­nyével ellentétben én nagyra értékelem a mestert. Lassan kialakult egy jelző rólam: »a balos« Hajnal... K aposvárról Nagyváradra került, majd nemsokára Bu­dapestre. Előbb a Déli Hírlap, majd a Világ munkatársa. Ek­kor már országos nevet szer­zett. -Nagy feltűnést keltett 1918-ban a Lékay Jánosnak Tisza elleni merényletéről írott riportjával, amelyik Az Ember című lapban jelent meg. Bűntett fel dicsé rése cí­men perbe fogták. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Újság munkatársa. — Nagyszerű napok voltak. Mint riporter részt vettem a lánchídi csatában, de a legna­gyobb élményem második ka­posvári látogatásom volt. 1919- ben Hamburger Jenővel kü- lönvonaton érkeztünk Kapos­várra a május 1-j ünnepségre. Találkoztam és beszélgettem Latinca Sándorral, Levin Sa­muval, Tóth Latossal és Szal­ma Istvánnal. Szalma István sokat szidott kezdő újságíró koromban, olvashatatlan kéz­írásom miatt, ő volt ugyanis a korrektorom. Még ma is nehéz elhinnem, hogy megöl­ték őket. Becsületes, tiszta szándékú, igaz embereket... A Tanácsköztársaság buká­sa után Bécsbe emigrált. A Bécsi Magyar Újság és Az Ember munkatársa lett. Ez utóbbi lapban írta Mikes Ke­lemen stíluséban a híres Oszt­rákországi leveleket. Bécsben jelent meg Hamburgerné cí­mű könyve, amelyben a fe­hérterror gaztetteit leplezi le. 1938-ban Franciaországba me­nekült a hitleri fasizmus elől, majd onnan a német meg­szállás miatt 1941-ben az Egyesült Államokba. Ma is ott él. Magyarországra 1957- ben tért vissza először. — Amikor hazajötie-n idős fejjel, mint gyereket, úgy iz­galomba hozta , meciek az emlékek. Tolultak a szemem elé, kerestem Adyt, Krúdy Gyulát, pedig tudtam, nem élnek már. Sosem felejtem el, amikor 1918 őszén megvittem a halálos beteg Ady Endre ágyához a hírt: a Nemzeti Tanács jön köszönteni a for­radalmár költőt, készüljön föL Nagyszerű volt találkozni ve­le. Ady bátyám, mert így szó­lítottam, Csinszkával együtt öltözködött, de annyi ereje már nem volt, hogy az ün­nepi beszédét megírja, így az én kezembe nyomta a papírt... Meghaltak. Nemrégiben hal­lottam, hogy Tersánszky Józsi Jenő is. Napról napra halvá­nyabbra mossa barátaim arc­vonását az idő ... Megálltunk a szökökútnál. Fehér réklibe öltöztetett ikef- babákat tolt egy fiatalasszony. Megnevettette a kicsiket, ját­szott ve1,;k. Azt mondta, sze­retne ifjúkori magával talál­kozni az úton. Átlapozza a te­lefonkönyvet is: legalább egy ismert hangzású nevel talál­ton. ha ismerőst nem is. Ka- posvárra az 1919-es esemé­nyek után először jött. EÍra- • - Ü ttej a beszélt a vör>s fej­lődésiről. az új lakóházakról. pesten már harmadszor jár. Legutóbb akkor érkezett á fővárosba, amikor Hunya János, a KMP alapító tagja a Magyarok Világszövetsége El­nökségének a nevében emlék­lappal köszöntötte Hajnal Je­nőt, akiről így írtak valami­kor: »A kis Hajnalban min­dent meg lehet találni, amire egy jó, lelkiismeretes és tisz­ta lelkű újságírónak szüksége van.« Ma is ilyen. Szerény, és tisztelettel adózik az emberek­nek. Ha itthon magvarul be­szélhet honfitársaival, annak örül a legjobban, hogy New Yorkban is sikerült nem meg­tanulnia -amerikaiul -... Bán Zsuzsa Gépekre negyvenmillió Jelentős összeget, mintegy 35—40 millió forintot költ éji­ben az évben gépek vásárlá­sára a Siófoki Kőolaj vezet éh Vállalat. Az egyik legjelentő­sebb tétel ebben a vásárlás­ban az a közel tízmillió forint értékű csőillesztő, lángvágó, csőhajlító és műanyagszigetelő gép, amelyet Amerikában vá­sároltak. Ez a gép jelentősen megnöveli a vezeték építésénél a termelékenységet. A gép, amelyet a siófoki telepen a napokban helyezett üzembe az amerikai cég egyik mér nőké, teljesen kiküszöböli a fáradságos csőillesztést, s ja vítja a munka minőségét is. I Az új gépet elsősorban Vá- j rosföld, Vecsés, Pét, /eszp- rém, Algyő és Százhalombat­ta térségében próbálják ki, de mint a Siófoki Kőolajve­zeték Vállalatnál közölték, ez a gép részt vesz a Barátság II. Kőolajvezeték jövőre kez­dődő építésében is. A drága gép mellett a vál­lalat a szoeiabsta országoktól is vásárol — jóval olcsóbban — a különböző mu,;' ah-alyek- re traktorokat, munkagépeket. Az idén a S ■ v, • • bul­dózereket, csőfektetőket. Romá­niából harminc hegesztőgépet vásárolnak. Örvendetes, hogy ezeknek a gépeknek a nyolc­van százaléka már megérke­zett. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, IMS. augusztus Z

Next

/
Thumbnails
Contents