Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-01 / 176. szám
ötven éve történt BESZÉLGETÉS AZ EGÉSZSÉGÜGY ŐREIVEL A DICSŐSÉGES 133 NAP 1919. augusztus 1-én Peidl Gyula vezetésével úgynevezett szakszervezeti kormány lépett a munkáshatalom örökébe, és első manifesztumá- ban olyan látszatot iparkodott kelteni, mintha csupán kormányváltozásról lenne szó, nem pedig rendszerváltozásról. Peidl hangsúlyozta: «-Kishitűségre nincs okunk. Erősen tartjuk a Tisza-frontot«. Hamarosan bebizonyosodott azonban, hogy Peidl, Peyer és Haubrich kormánya a tanácshatalom felszámolására vállalkozott. Mi történt? Miként vált ez lehetségessé? A magyar proletariátus 133 napos uralmának nem volt olyan időszaka, amelyben ne kényszerült volna szinte erején felüli helytállásra. A győzelmüket biztosítani akaró nyugati imperialisták ismerték a magyar proletárforradalom jelentőségét. Tudták, hogy a Magyar Tanácsköztársaság Marx és Lenin eszméinek zászlóvivője a Duna völgyében, sőt egész Közép-Eu- rópában, s végleges győzelmével elősegítené a világforradalom terjedését. Elhatározták tehát, hogy megsemmisítik, s minden eszközt bevetnek ellene. Eszközeik pedig bőven voltak. Blokádjuk elzárta a Tanács- Magyarországot az élelmiszerektől, ruházati anyagoktól, gyógyszerektől, az ipar legfontosabb nyers- és segédanyagától. Katonai intézkedéseik 1200 kilométer hosszú arcvonal megvédésére kényszerítették a munkásság szí- ne-javát a csehszlovák, a román, a délszláv és az intervenciós francia csapatok ellen. Ezzel a szakmunkások tízezreit vonták el az üzemekből, a termelésből. Politikailag támogatták, sőt pénzelték a hatalmukat vesztett uralkodóosztályokat, s azok ellenforradalmi szervezeteit, a Bécsben működő Antibolse- vista Comitét, a szegedi ellenforradalmi kormányt és az országban lappangó illegális csoportokat. Ez a magyarázata, hogy a klerikális támogatást élvező monarchista tisztek vasutassztrájkot szervezhettek a Dunántúlon, és égyveres lázadást robbanthattak ki Pest megyében és magában a fővárosban is 1919 júniusában. Ellenforradalmi mesterkedéseiknek kedvezett a centrum »irtózása« a forradalmi erőszaktól, az ellenforradalmárok elleni erélyes fellépéstől. Ebben a légkörben Böhm és társai már 1919. május 1- én kapitulációt követeltek, de a munkásosztály május 2-i Nemrégiben történt, hogy egy nagyobb intézmény dolgozói egy nagyobb városban valamiféle konferenciát tartottak. Talán azért, hogy jóváhagyják a tervei, talán azért, hogy feltárják hibáikat, vagy valami ilyesmiért. De ez különben sem fontos történetünk szempontjából. A lényeg az, hogy az említett intézmény minden konferencián, gyűlésén, vagy más jellegű összejövetelén a felszólalók mindig teát kaptak. És nem is üres teát, hanem cukorral és citrommal. A felszólalóknak ez, természetesen, nagyon is kedvükre volt, és nem került sokba. No, ne higgyék, hogy ezzel én a citromos teát akarom támadni, szó sincs róla, egészen másról van itt szó. Ebben az intézményben tevékenykedett egy remény- teljes fiatalember, akit szerettek, becsültek kollégái és főnökei. Az egyszerűség kedvéért nevezzük Szidorovnak. Ez a Szidorov üstökösként száguldott végig a karrier útján. Nem is naponta, hanem r-rivi” óránként aratott új sikereket, és mindenki győzelmes északi hadjárat óriási sikerei taktikai meghátrálásra kényszerítették őket. — Clemenceau azonban, mint tapasztalt imperialista méregkeverő, csalárd ígéretekkel rávette a Forradalmi Kormányzótanácsot az északi hadjárat befejezésére, a felszabadított területek kiürítésére, az általános visszavonulásra. Cserébe a blokád enyhítését, a tiszántúli román megszállás feloldását és a béketárgyaláson való részvétel jogát ígérte. Ámde valamennyi ígéretét megszegte, a visszavonulás pedig a Vörös Hadsereget és a hátországot egyaránt demoralizálta. Stromfeld, a győztes hadvezér elkeseredetten lemondott, Böhm pedig az ellen- forradalom titkos reménységét, Juliért neveztette ki a helyébe. Ez az új vezérkari főnök kezdeményezte azután a július 20-i tiszai offenzívát, de sem kellő támadóerőről, sem kellő mennyiségű hadianyagról és megszervezett trénről nem gondoskodott, ellenben haditervét az ellenség kezére juttatta, Árulása következtében a Vörös Hadsereget 1919 július végére súlyos vereség érte. Súlyos, de nem teljes mértékben végleges. ' Peyer. Peidl, Haubrich, Böhm éppen az újrakezdés minden lehetőségének megakadályozására — hátba támadta a munkáshatalmat. Titkos tárgyalásokon ígéretet koldult ki az antanttól egy átmeneti szakszervezeti kormány elismerésére. Az ígéret birtokában idehaza kenyeret, ruhát, cipőt, munkát ígértek a kiéhezett és lerongyolódott tömegeknek. Felesküdtek a munkásjogok védelmére, sfo- gadkoztak, hogy uralmuk esetére az antant leállítja a román előnyomulást és Budapest szabad marad. így aztán a külső nyomás és a belső aknamunka juttatta hatalomra az árulókat. A »szakszervezeti« kormány mindössze 6 napig maradt uralmon, mert a románok mégiscsak megszállták Pestet, s ez lehetővé tette Friedrich ellenforradalmi puccsát, a fehér uralom hatalomátvételét. Hat nap alatt azonban Peidl miniszterelnök, Peyer belügyminiszter és Haubrich, »Budapest város teljhatalmú diktátora« elvégezte a szennyes munkát. Feloszlatták a vörös őrséget, lefegyverezték a munkásosztályt, szabadon engedték az egyhangúan állította, hogy fontos és — igen! — nagyon megérdemelt megbízatást kap az egészen közeli jövőben. Ezenkívül kitűnő szónok is volt. Tehát a sajtókonferencián Szidorov felszólalása következett: lelkes, meleg taps köszöntötte a teremben. S nemcsak a széksorokban tapsoltak, hanem az elnökségi asztal mellett is. Szidorov ped: 'ekezdett érdekes és i felszólalásába. Ekkí. _gy fiatal nő lépett az emelvényhez (a konferenciát a klubházban tartották), és odahozta Szidorovnak a poharat, amely minden felszólalónak, kijárt. De ez a pohár egészen elütött azoktól a poharaktól, amelyeket az előző felszólalók elé tettek. Nem citromos tea volt benne, hanem forralt víz — egészen egyszerűen, sima forralt víz. A széksorokban a hallgatóság sugdosni kezdett: — »Látták? Vizet adnak neki! Szidorovnak vizet adnak!... Érdekes!« Az elnökségi asztalnál is felröppent a sugdólózás: »Itt valami van! Valami kéellenforradaknárokat és kezdték lecsukni a kommunistákat. Űjjáalakult a régi rendőrség és az egész burzsoá elnyomó gépezet, megsemmisültek a Tanácsköztársaság munkásvédő rendeletéi, és visz- szaállt a burzsoá tulajdonrendszer a gazdasági élet minden vonalán. A háztulajdonosok ismét emelhették a lakbéreket, a földbirtokosok ismét kizsákmányolhatták a parasztot, s a munkások elveszítették kivívott jogaikat. A »szakszervezeti« kormány kaput nyitott az ellenforradalomnak. »Rettenetes árulás történt« — állapította meg ezután a Komintern kiáltványa. Valóban. A történelem azonban 1945. április 4-én igazságot tett véglegesen. szíve, amivel valami nincs rendben ... A tarka kerti virágok szemet gyönyörködtető pompája most csak ürügy és párhuzamkeresés egy gondviselő házigazda dicséretére. A falunak mintha nem lenne gazdája. A könyvtár helyzete, aminek megvizsgálására ide utaztam, csak egy figyelmeztető a sok közül a gondatlanságra. szül itt! Nem zörög a kárászt, ha nem fújja a szél!-« És maga Szidorov is — rettenthetetlen ember létére — elsápadt, amikor meglátta, mit tett elébe a pincérnő. Lábai remegni kezdtek, motyogott valamit érthetetlenül, összecsapta alaposan előkészített beszédét, elhagyta az emelvényt anélkül, hogy egyetlen pár tenyér is összecsattant volna. Valljuk be, nem isf volt mit megtapsolni. Azóta Szirodovot senki sem tapsolja meg és nem is igen szólal fel. Ha pedig igen, a beszédei sokkal kevésbé okosak és érdekesek, mint azok, amelyeket még a hajdani, a teázó napokban mondott. Az utóbbi hónapokban Szidorov mindenkinek egy levelet akar megmutatni. Ezt a levelet a klub konyhafőnöke írta, és igazolja benne, hogy Szidorov nem valami különös, titokzatos okból kapott sima vizet, hanem ezért, mert kifogyott a tea. De ki hiszi ezt el? Köztünk szólva, ő maga sem. Fordította: Baáb György A hatalmas, virágos udvaron, a kerti asztalnál ketten ültek. Novák Feri bácsi és a felesége. Ebédeltek. — Most szaladt haza a tsz- irodából — mesélte Novák néni, s azt is hozzátette, mindig talál magának valami munkát, elintéznivalót. Novák Ferenc hetvenhárom éves. Barnára sült arcán mosoly fut át. — Nem tagadom, örökmozgó ember voltam egész életemben. Sem a korom, sem a nehézségek nem riasztottak vissza. Szeretem a falumat, Zamárdit. Most egészségügyi felelős a tsz-ben. Társadalmi munkás. Öt évvel ezelőtt kérték meg rá, ő elvállalta, s fiatalos lendülettel látott munkához. Munkaterveket készített, részt vett a nyári tanfolyamokon, ahol ismertették a teendőit. Feri bácsi eleget akart tenni Három éve kapott új helyiséget a község tulajdonában álló könyvtár. Az 1980-as évek elején épült művelődési otthon öltözőjéből (!) a.helyi termelőszövetkezet darálója és a posta mellé kötöztették, egy alacsony, életveszélyes, nedves szobácskába. A községi tanács elnöke nem találja a könyvtár kulcsát, a tanítónő — aki a könyvtári teendőket ellátja — pedig odaadta, mielőtt elutazott néhány napra. Az iskola igazgatója a zárt üveges ajtó előtt igyekszik mégis bemutatni a »könyvtemetőt«. A cementlapok fugái között felszivárog a talajvíz. A falak is nedvesek. A mintegy negyvenezer forint értékű könyvtár állománya lassan pusztulóban van. Az eddigi kár meghaladja az ötezer forintot. A természet buja növényzete körülöleli — ez már-már halálos szorítás — a házat, a bejáratok észrevehetetlenek. Magasra nőtt a csalán, a gaz. Az épület másik felében a posta dolgozik, és ide járna., a betegek is a rendelőbe. A A posta falára kihelyezett, veszély esetén használandó telefonkészüléket csak az látja, aki tudja, hogy hol van. Kaszát vigyen magával, akinek dolga lesz vele. Az iskola igazgatójának egészséges dühkitöréseit jólesik hallgatni. Egy ember, aki elmondja, hogy mit lát, mit tapasztal a faluban, és mit kellene tenni. A könyvtár, a posta, az orvosi rendelő után a daráló következik, mellette a nemrég épült tűzoltószertár. Lassan haladunk vissza a községi tanács felé. 1967-ben épült a szertár, körbe járjuk. A könyvtár környékének megfelelő kép tárul itt is elénk. Vad burjánzásnak indult a közeli környék is. Egy esetleges tűz esetén aligha lehetne ripsz-ropsz kinyitni a szertár a megbízatásnak. Kezdetben, amikor odaállt a tsz-elnök elé, hogy a szerelőműhelyhez mellékhelyiség is kellene, ajtaját, hogy kigördülhessenek a színből a lajtok. Oda is kasza kellene a gyomnak. Később a tanácselnök megvigasztal: — Nem kellett még használni — szerencsére — a szertárat... A művelődési házat a tej- csarnok mellé építették. De hogyan került egy trágyadomb a tejcsamok épülete elé? Télen a pincéből trágyával fűtik a csarnokot — mondja az iskola igazgatója. Szentgáloskér lakossága az utóbbi időben megfogyatkozott. 1964-ben 1138 lelket számoltak, most 970—1000 lehet a számuk. A községi tanács épületét a visszaútban veszem jobban szemügyre. Régi parasztház, a nedvesség áttör a vakolaton. A községi tanács elnöke, Androkity György, ez idő alatt sem találta meg a könyvtár kulcsát. A könyvtárról beszélgetünk. Az 1966. október i-én kelt jegyzőkönyvben foglaltakat idézem föl. »A címleltári kömyv alapján megállapítjuk, hogy a szentgáloskéri községi könyvtár állománya 1033 kötet- A könyvtárban 889 könyvet találtunk. 127 könyv hollétéről a könyvtáros nem tudott. Gondatlanságból eredő hiányként kezelendő tehát. Az elűnt könyvek, illetve azok értékének sorsáról döntsön a községi tanács, a községi könyvtár fenntartó szerve a döntésről 1967. január 1-ig adjon írásos jelentést a járási tanács művelődésügyi osztályának.« Az 1968. október 29-én kelt jegyzőkönyv, melyet a megyei könyvtár vetetett föl szintén, még mindig a hiány orvoslásával foglalkozik. Eszerint eddig nem történt semmi a 127 könyv pótlásának, illetve azok értékmegtérítéséinek ügyében. Abban az esetben, ha a volt könyvtáros még mindig nem fizette meg a kárt, 1969. január 15-ig a községi tanácsnak jelentést kellett volna tennie a járási tanács művelődésügvi osztályának, hogy az bíróság elé vihesse az ügyet. Ugyanott olvashatjuk: »A községi tanács oldja meg a könyvtár helyzetétA községi tanács elnöke — szavai szerint — szóban értesítette a járási tanács művelődésügyi osztályát írásos jelentés helyett. A hiányzó könyvek pótlására máig sem történt semmi. A könyvtár helyzetének orvoslására csak egy mondata van Androkity Györgynek: — Szüntessék meg. Szentgáloskér szíve beteg. Lassan ver... A járási tanács minderről nem tudna? A könyvtárról szóló jelentés, jelentések ismeretlenek előtte. A járási tanács végrehajtó bizottsága még nem foglalkozott Szentgáloskérrel. Még nem kérték számon, hogy a község gazdái hogyan viselik gondját a rájuk bízott falunak. Horányi Barna meg rendes tisztálkodási lehetőség, bizony rányomták a bélyeget: zaklató, fontoskodó. De amikor a KÖJÁL is megvizsgálta a termelőszövetkezet egészségügyi helyzetét, rájöttek, hogy az emberek érdekében hozott utasításokat be kell tartani. — Ma sem veszik még sokan jónéven, ha az egészség- ügyi könyveket kérem, ha szólok az elmaradt vizsgálatok miatt. Akkor rosszul esik ez, de aztán ismét jókedvvel megyek segíteni a Vöröskereszt titkárának. Szervezzük a véradómozgalmat, ellenőrizzük a tisztasági mozgalom eredményeit. Novák Ferenc nyugdíj járulékos, de még mindig dolgozik a kertészetben. Termelőszövetkezeti vezetőségi tag volt, alapító tagja a fmsz-nek, községi tanácstag, s ahogy 6 mondja, minden haladó szellemű mozgalomban részt vett ifjúkora óta. Tekintélye van a faluban. Ma már a tsz fejőbrigádja sem haragszik, ha Feri bácsi ezért vagy azért szót emel. Alkonyodott. amikor Bala- tonszabadiba értem. Pál . Erzsébetet otthonában találtam meg. Amikor munkája felől érdeklődtem, feloldódtak a vonásai, melegség tükröződött a szemében. — A munkámról szívesen beszélek, hiszen a termelő- szövetkezet egészségügyi kultúrájának a fejlődését mondhatom el. Hat évig, amíg Siómaros önálló község volt, a községi Vöröskereszt titkára voltam. Ismerem a legalapvetőbb gosdokat is. Kilenc éve a termelőszövetkezet egészségügyi felelőse is. Kezdetben nem tartották fontosnak munkáját, nemigen adtak a szavára sem. — Néhány év óta mindenki támogatja a munkámat. A termelőszövetkezet vezetősége, a körzeti orvos és a községi Vöröskereszt is. De az eredmények a legbeszédesebbek: korszerű tejbegyűjtőnk van, tiszta fúrt kutak, rendszeresen fertőtlenítik az ivóvizes lajtokat, a földeken majdnem mindenki a saját poharából iszik, kétéves harc után a követelményeknek megfelelő méregraktárt építettek a tsz-ben. Most azt szorgalmazom, hogy a gépműhelyben is legyen meleg vizes zuhanyozó. Erzsiké ne^e Balatonszaba- diban összefonódott az egész- ségügf'vel. Az emberek — különösen az idősebbek — számtalan egyéb panaszukkal is fölkeresik őt. Négy évig tanácstag volt. Most, hogy nőnek a gyerekek, csak az egészségügyi felelősi tisztet és az egészségügyi állandó bizottsági tagságot tartotta meg. — Tudja, nagyon sokszor még sírtam is, mert amit megtanultam a tanfolyamokon, éreztem, igazak, az embert szolgálják. A tsz-ben meg nem tudtam megértetni magam. De ha rabja valaki a hivatásának, minden mélypontról újra kezdi. Pál Erzsébetet hivatássze- retetéért a Jó munkáért és az Érdemes munkáért jelvénnyel tüntették ki, 1968- ban pedig a Magyar Vörös- kereszt Kiváló dolgozója lett. Sikereinek mindenki örült a községben, mert kötelességtudónak és segíteni kész embernek ismerik. Bán Zsuzsa. »nem«-je és az ezt követő LAZAZ LAGIN: Cfövralt tűz a pulpitiuőii A „falu kulcsa' A szentgáloskéri könyvtemető A községi tanácson nem találják a könyvtár kulcsát, ott kellene lennie, mert a könyvtáros leadta, ezt mindenki látta. Mégis adnak egy kulcsot, »hátha az nyitja« 3 keresett helyiséget. Bosszankodva forgatjuk a kulcsot a zárban, nem nyílik az ajtó. Szerencse, hogy a »falu kulcsa« a kezünkben van, mint mindenkinek, aki ide betér. Csak végig kell menni az utcákon, s elénk tárul uen<>tte a gaz a könyvtár bejáratát. Szentgáloskér SOMOGYI NÉPLAP Wrttl. 1969. augusztus 1.
