Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-01 / 176. szám

Eredmények, gondok a Kaposvári Dózsánál Ma kezdődik Kaposvár város teniszbajnoksága A fejlődő kaposvári tenisz- élet egyik bizonyítéka, hogy hosszú idő után ismét nagy­szabású teniszverseny színhe­lye lesz a megyeszékhely- Ka­posváron pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a város nyílt tenisz bajnokságát, amelyre a Rába ETO, a Pécsi Spartacus, a Szekszárdi Vasas, a Balatonboglári MEDOSZ, a Siófoki Bányász és természe­tesen a Kaposvári Vasas küldi el legjobb versenyzőit Igen erős, I. osztályú ver­senyzőkkel érkezik a győri csapat, Fécsről csupa II. osz­tályú minősítésű versenyzőt neveztek. Balatoniboglár teni­szezőit nem kell bemutatni- Kí­váncsian várjuk a siófokiakat, a Szekszárdi és a Kaposvári Vasas pályára lépő versenyzőit. A verseny nyitánya ma dé­lután 15 órakor lesz a K. Va­sas Vasvári Pál utcai tenisz­pályáján. Megyénk egyik legnagyobb egyesülete a Kaposvári Dózsa, amely mintegy félmillió forin­tos évi költségvetéssel dolgo­zik, s hat szakosztálya országos versenyeken is fémjelzi a bel­ügyi, s azon túl a Somogy megyei sportot. Egy esztendő­vel ezelőtt jártunk a Dózsá­nál. Ebben az időben vihar­fellegek gyülekeztek a nagy múltú egyesület feje fölött Anyagi gondokkal küszködött, legtöbb szakosztálya hanyat­lóban volt. Már-már olyan hangok is hallatszottak, hogy' megszűnik az egyesület, más­nak adja át a fejlődésnek in­dult atlétikai szakosztályt, más gazdája lesz a szebb na­pokat is látott ökölvívócsapat- nak és így tovább. Aztán az az álláspont kere­kedett félül, hogy mégsem szabad a nehézségek láttán meghátrálni. Az egyesület múltja kötelez. A lila-fehér színekben küzdő különböző szakosztályok csapatai nem csupán egy kis csoport bizal­mát élvezik. Jócskán vannak barátai a Dózsának a bel­ügyieken kívül is. Nem vélet­lenül megkülönböztetett sport­kör a Dózsa. A város és a megye reprezentánsa is, a sportkör léte vagy megszűné­se nem lehet csak egyesületi ügy. Most, egy év távlatában il­letékes szervek vizsgálták, hogy mi történt azóta, amióta elindult a sportkör az új úton. Mindjárt az első megállapítás sokatmondó. Ugrásszerűen megnőtt a Dózsánál az egye­sületben foglalkoztatott spor­tolók száma. Csak az atlétikai Hetvenéves a Fradi Sokak szerint a legnép­szerűbb magyar sportegyesü­let a Ferencváros, vagy mint a szurkolói emlegetik: a Fra­di. A ferencvárosiak az or­szágban az elsők között ala­pítottak sportegyesületet, s a hét évtized alatt megszám­lálhatatlan hazai és nemzet­közi sportvetélkedőn öregbí­tették a magyar sport jó hír­nevét, 1969-ben fennállásá­nak hetvenedik évfordulóját ünnepli a Ferencvárosi Torna Club. Mint az egyesület saj­tótájékoztatóján Kalmár Ist­ván elnök elmondotta, a ju­bileumi év alkalmából szá­mos nagyszabású sportese­ményt rendez az FTC. Augusztus 27—28-án a Kis­stadionban jubileumi gálaest lesz. Az esztrádműsorban ne­ves fővárosi művészek lép­nek föl, többek között Tompa Sándor, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Pécsi Ildikó, Gálcsiki János, Aradszky László, Toldi Mária és Zalatnay Sarolta. Érdekesnek ígérkezik a Fe­rencváros jelenlegi labdarú­góinak és az egykori játéko­soknak a mérkőzése, ame­lyen a jelenlegi generációt Albert, Szűcs, Rákosi, Novák és a többiek képviselik. Az egykori csapatból Csikós, Lázár és Tátrai lép többek között pályára. A sajtótájékoztatón beje­lentették, hogy a gálaest be­vételét az Üllői úti sportte­lep építésére fordítják. A hosszú idő óta húzódó pá­lyaépítkezés jelenleg jó ütem­ben halad, s most már min­den a legújabb terveknek megfelelően készül. szakosztálynak mintegy száz tagja van. összességében négyszáznál több fiatal spor­toló alkotja a Dózsa SK nagy családját Ez maga pozitívum. Rendeződött az egyesület anyagi problémája. Egy esz­tendővel ezelőtt nagy gond volt például a fölszerelés. Most merőben más a helyzet. Az idén mintegy 90 000 forint értékű fölszerelést vásárolt a sportkör. Kiss István sportköri elnök azt a beszámoló jelentést te­szi elénk, amelyet a Dózsa fő­hatósága elé terjesztett az egy év munkájáról. Ez a terjedel­mes beszámoló részletesen elemzi valamennyi szakosz­tály munkáját, jelenét és jö­vőjét. A Dózsa Sportkör el­nöksége az elért eredmények­kel összességében elégedett. Ez a megállapítás látszólagos ellentmondást sejtet, hisz a kívülálló is jól tudja, hogy például a megyei labdarúgó- bajnokságban. szereplő csapat teljesítménye bizony elmarad a várakozástól. Az ökölvívó- együttes is csak árnyéka a ré­gi csapatnak. — Ezek tények. Egyesüle­tük vezetősége azonban egy esztendővel ezelőtt olyan ter­vet készített, mely szerint nem mindenáron akarjuk el­érni eredményeinket. Ezért engedtük el, vagy részben el is tanácsoltunk másfél csapat­ra való játékost a labdarú­góktól. Amikor megfiatalított csapatunkkal nekivágtunk a megyei bajnokságnak, gyenge eredményeket is értünk el. Sokak szerint ez a csapat arra sem képes, hogy megálljon a megyei I. osztályban. Mi azon­ban úgy véljük, hogy a baj­nokság végén nem lesz kiesési gondunk. Aki közelebbről is­meri a labdarúgó-csapatot, jól látja, hogy egy szellemében megújhodott fiatal együttes van kialakulóban. Nincs is nagyobb tervünk — egyelőre — a labdarúgókkal kapcsolat­ban, mint hogy helytálljanak a megyében. A többi szak­osztály — az ökölvívókat ki­véve — szintén megfelelt a várakozásnak. Az átszervezés sehol nem megy zökkenő nél­kül, nálunk sem. Egy eszten­dő tapasztalata azonban azt bizonyítja, hogy helyes volt új alapokra helyezni egyesüle­tünket — mondotta a sport­köri elnök. MAI műsor MOZIK VOBÖS CSILLAG: Az elnökség jelentésében a legtöbb dicsérő jelzőt az atlé­ták kapták, öt kitűnő edző foglalkozik a legeredménye­sebb szakosztály tagjaival. Az országos egyesületi pontver­senyben elfoglalt kilencedik hely, meg az a tény, hogy a nemzeti felnőtt, ifjúsági, va­lamint serdülő válogatottban ma már hat-hét Dózsa-atléta neve jön szóba, olyan fejlő­dést mutat, amelyet két-há- rom éve még el sem tudtak képzelni Kaposváron. A röplabdacsapat az NB li­es bajnokságiban azt nyújtot­ta, amit tőle vártak a szak­vezetők. Gáspár István edző, aki nem állhat e pillanatban a felnőtt csapat rendelkezésé­re, kétségkívül hiányzik. Az a tény, hogy a Dózsa jó közép­csapat az erős NB Il-es me­zőnyben, Czulák György szak­osztályvezető és segítőtársai­nak munkáját dicséri. Ugyancsak pozitívum a birkózók eredménysorozata. Benkő László meg Csiszár István évről évre felhozzák a fiatalokat. Ma már az orszá­gos bajnokságban is szőnyeg­re léphetnek a Dózsa-birkó- zók. Hasonló a helyzet a csel­gáncs szakosztállyal kapcso­latban is. Ács Ferenc szak­osztályvezető, Csavart Sándor intéző mellett ma már állan­dó edzője van a cselgáncs csa­patnak Nagy István személyé­ben. Az eredmény már mutat­kozik is. Az ökölvívás jelenti ma a legnagyobb gondok Ismeretes az a határozat, mely szerint a nagy múltú szakosztályt el kell mozdítani a mélypontról, s a csapatot vissza kell vezet­ni — ha neim is máról holnap­ra — a legjobb magyar egye­sületek közé. Nem könnyű fel­adatra vállalkozott a Dózsa, amikor magáévá tette e ter­veket. Megfogyatkozott a csa­pat, még nagyobb gond a szakosztályveztós, ahol állan- | dó a személycsere. Most leg­főbb feladatának azt tekinti az elnökség, hogy a bokszcsa­patot is egyenesbe hozza úgy, mint a többieket. Alakulóban van már a hetedik szakosz­tály is. Lehet, hogy hamaro­san a K. Dózsa férfi kézilab­da-együttesével is találkozni fogunk majd a küzdőtereken. Kovács Sándor BALATONFÖLDVAR FEDETT KERTMOZI: Negyed 8-kor, negyed 10-kor: A KACSA >/2 8-KOR CSENGET, Szí­nes, magyarul beszélő nyugatné­met—«lasz íilmvígjáték. ZAMARDI FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: AUTÓSOK, RESZKES­SETEK. Magyarul beszélő, színes olasz íilmvígjáték. A Pécsi Bányász nyerte el a kézilabda Ba'aton Kupát Eléggé csendben jubilált a So­mogy megyei Kézilabda Szövetség hagyományos versenye, a Balaton Kupa. Az idén már tizedszer gyűl­tek össze Balatonbogláron az or­szág minden részéből a kézilabda- csapatok. hogy a több napos ver­senyen eldöntsék, kié lesz a So­mogy megye által felajánlott szép serleg, a Balaton Kupa. A tíz év előtti kezdeményezés sikeres volt. Első ízben a Pécsi Bányász vehette véglegesen bir­tokába ezt a serleget. Aztán a megye újabb serleget ajánlott fel a kupagj/őztes csapatnak. Most a P. Bányász ismét azzal vihette haza a szép trófeát, hogy az — minthogy háromszor egymás után lett tornagyőztes — szintén az övé. Az Ide! versenyekre a tizenhat nevező csapat közül tizennégy ér­kezett meg. Először a selejtezőket bonyolították le. A négy csoport­ból a két-két első jutott tovább, így alakult ki az elődöntő me­iaye, ahonnan négy együttes került a döntőbe. A végső sor­rend : 1. Pécsi Bányász 6 pont 2. Komlói Bányász 4 pont 3. Tatai Volán 2 pont 5. Pécsi Ércbányász 0 pont 1 A Somogy megyei színeket há­rom férfi kézilabdacsapat képvi­selte. A Segesdi Tsz SK — mint annak vezetői elmondották — ta­nulni jött Boglárra. A selejtező­ben ki is esett a segesdi együt­tes. Az otthon játszó Balatonbog- lár egy győzelem és egy vereség után a harmadik mérkőzésen el­vérzett, s kiesett. A Marcali La­tinka együttese igen érdekes, iz­galmas mérkőzésen a Pécsi Érc­bányásztól 10:9 arányban kikapott, pedig sokáig győztesnek látszott. Ez a vereség sokat kivett a mar- ca!? csapatból, amely végű! is az r« - • kiesett. A legjobb két csapat került az MNK-döntöbe A számszerű eredményekről már beszámoltunk. A szerdai MNK- elődöntő délutáni és esti mérkő­zésén a Bp. Honvéd és az Üj- pesti Dózsa győzött, s ezzel ez a két együttes került a kupa dön­tőjébe. Augusztus 20-án a Nép­stadionban a kispesti és az újpesti csapat vívja majd az 1969, évi döntőt. Sokat hangoztatott vélemény, hogy nálunk a labdarúgásban a Magyar Népköztársasági Kupa még nem vívott ki magának olyan rangot, mint egyik-másik fejlett labdarúgóélettel rendelkező ország hasonló versenye. Mi el­ismeréssel fogadjuk az Angliából érkező kupamérkőzések híreit, eseményeit, aztán minden marad a régiben. Csapataink nagy ré­sze a hangzatos ígéretek ellenére sem veszi komolyan a magyar kupát, nem tartja megtiszteltetés­nek az abban való részvételt, a győzelmet. Aligha véletlen az, hogy a nagy csapatok tekintélyes hányada a kezdés után hamaro­san elvérzik. Aki eljuthatna a legjobbak közé — mint azt a Szombathelyi Haladás esete pél­dázza —, az inkább váíászt egy jóval kisebb értékű nemzetközi tornát, mint az MNK-t. (A szom­bathelyiek például a tartalék csa­patukat szerepeltették az elődön­tőbe jutásért.) Mindenesetre van kivétel is. A döntőbe került Ü. Dózsát és Hon­védőt, valamint a Csepelt és az MTK-t dicséret illeti a kupában való helytállásért. Közülük való­ban a legjobbak harcoltak ki hzt, hogy ott legyenek az augusztus 2fM döntőn. 5 órakor: TRAIANUS OSZLO­PA. I—n. Magyarul beszélő ro­mán—NSZK történelmi film. 8 órakor: KÉT NAP AZ ÉLET. Színes francia—olasz film. Csak 16 éven felülieknek! (VIII. 6-ig.) SZABAD IFJÜSÁG: Délelőtt 10 órakor: A FELÜGYE­LŐ ÉS A HALÁL. 4, 6 és 8 órakor: NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL. Amerikai film­dráma. Csak 16 éven felülieknek! (VIEL. 1-ig.) DÓZSA KERTMOZI: Fél 9 órakor: VADÖLÖ. Színes NDK film Cooper regényéből. BALATONI filmszínházak műsora BALATONFENYVES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: MEZÍTLÁB A PARK­BAN. Magyarul beszélő színes amerikai film. FONYOD FÄJETT KERTMOZI: 8 órakor: FURCSA TÁRSASÁG. Magyarul beszélő ausztrál film. BALATONBOGLAR: 8 órakor: KÉT MAMAM ÉS KÉT PAPÁM VAN. Magyarul beszélő, színes jugoszláv film. BALATONLELLE FEDETT KERTMOZI: Fél 9 órakor: A BESZÉLŐ KÖN­TÖS. Színes magyar film. BALATONSZEMES FEDETT KERTMOZI: 8 órakor: AZ ÉN BOLONDOS FAMÍLIÁM. Magyarul beszélő csehszlovák filmvíg játék. BALATONSZÄRSZO: 8 órakor: AZ ÖRÖKÖS. Magyar film. SlOFOK TEREMMOZI: Fél 6 és fél 8 órakor: A CROSS­BOW AKCIÖ. Színes amerikai ka­landfilm. SlOFOK KERTMOZI: 8 órakor: Ä SAINT-TROPEZ-I CSENDŐR. Színes francia film­vígjáték. LIDO MOPRESSZO (Siófok): Du. 5 órától 9 óráig: A GYŐZ­TES ROBIN HOOD. Színes jugo­szláv—olasz kalandfilm. TELEVÍZIÓ Budapest: 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: Mi újság a Fut­rinka utcában? — 18.35: Reklám­műsor. — 18.40: Belépés a vég­telen kicsinybe. — 19.05: Munkás- szálló — 1967. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklámműsor. — 19.30: Varázslatos szigetek. Szovjet film­sorozat. — 19.55: Szünet. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Nyári esti dal. — 21.05: Az öltözködés művészete. — 21.25: Moldován Stefánia éne­kel. — 22.05: Tv-híradó, 2. kiacfös. Zágráb: 16.45: Magyar nyelvű adás. — 17.45: Hadd lássa, hadd lássam. — 18.15: Szórakoztató zenei adás. — 19.00: Panoráma. — 20.30: Az Hin­dern emlékünnepség közvetítése — 21.35: Ki tud . . . Osztrák tv: 11.00: Babette háborúba megy, — 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.25: Osztrák képek. — 18.50: Légi taxi. (1.) Kalandsorozat. — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sporthíradó. — 21,10: Világeseményekről. — 22.10: Tv-híradó, esti kadás. KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reg­gelig. Közben: Kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Suha Balogh Kálmán népi zenekara játszik, KHams augusztus Milyen lesz az időjárás ? 1 Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő* szórványosan előforduló záporesővel, zivatarral. Időnként élénk, néhány helyen erős keleti, délke­leti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges Pl^IVTEK változás nem lesz. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 24—29 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál teg- Péter nap ll órakor 24 fok volt. — BALLÖ ISTVÁN, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága agit.-prop. osztályának he­lyettes vezetője tegnap nyil­vános pártnapot tartott a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyáregységében. — Még mindig szedi ál­dozatait az atombomba. 1969 első hat hónapjában 32 személy halt meg Japánban olyan betegségben, amely a hirosimai atomrobbantás kö­vetkezményének tekinthető. — Újságból por. Japán­ban készítettek egy hűtő- szekrény nagyságú gépet, amely az újságokat vegyi úton megsemmisíti. A gépbe behelyezett újság néhány pillanat alatt porrá válik. Egy ötven oldal terjedelmű folyóiratból nem marad több egy cigarettaskatulyányi por­nál. — Négy szénaszáritót épít­tetett a csokonyavisontai tsz. A szárítókat a barcsi já­rás tsz-einek közös építő­ipari vállalkozása készítette, s már mindegyiket átadták rendeltetésének. — Rekonstrukció. Javítás­ra és felújításra kerül a VBKM Kaposvári Villamos- sági Gyára 2. sz. telepének öntőműhelye. A beruházás összege mintegy nyolcmillió forint. — Munkavédelmi szolgál­tatás. A villamos berende­zések ellenőrzését is elvégzi a somogyszobi fogyasztási szövetkezet. Az új szolgálta­tás után nagy az érdeklődés. — Ártájékoztató táblát állítanak fel a kaposvári vá­sárcsarnoknál. Ezen a zöld­ségek, gyümölcsök napi árát tüntetik fel a vásárlók könnyebb tájékozódása vé­gett Lerner Ferenc énekel. 8.50: Leme­zek közt válogatva. 9.20: Bodrogi Tibor: A fekete Afrika művészete. 9.30: Könnyűzene Berki Géza szer­zeményeiből. 10.00: Hírek. 10.05: Kórusok Verdi operáiból. 10.25: Csónakkal a Tiszán. 10.59: Lottó­eredmények. 11.00: Édes anyanyel-, vünk. 11.05: Népszerű zenekari muzsika. 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánc­zenei koktél. 13.15: Népdalok, csár­dások. 13.41: A Nyugat főszer­kesztője. 13.57: Húszas stúdió. — 15.00: Hírek. 15-10: A zenekar tör­ténete. 15.50: Andor Ilona ének­kara énekel. 16.00: A világgazda­ság hírei. 16.05: így élűnk Saal- feldben. 16.58: Hallgatóink figyel­mébe! 17.00: Hírek. 17.05: Külpoli­tikai figyelő. 17.20: A Magyar Rá­dió és Televízió szimfonikus ze­nekarának új felvételeiből. 17.47: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemu­tatója. Henry Esmond. Rádiójá­ték. 18.48: Cherbourg-i esernyők. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00:. Esti Krónika. 19.25: Nóta- és népdalest. 20.20: Láttuk, hallottuk. 20.40: A dzessz kedvelőinek. 21.00: Hírek. 21.03: Mindent a hallgató­kért! 22.00: Hírek. Kb. 22.15: Sport­hírek. 22.20: Meditáció. 22.30: Vál­tozatok két témára. 23.30—0.25: Operettmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossutlí-műsorral. 8.05: Erkel ope­ráiból. 8.40: Titkos háború. 9.00— 10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 31.44: Csin­nadratta. 12.00: Zenekari muzsi­ka. 13.00: Hírek. 13.05: Kamara­zene. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00—18.00: Mindenki kedvére — kettőtől hatig. 18.00: Hírek, 18.10: Tudósaink arcképcsar­noka^ ly.25: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 18.49: ÚJ könyvek. 18.52: Jó estét, gyerekek! 19.00: Kapcsoljuk Salz­burgot. Don Juan. Közben: 20.40— 21.00: Esti Krónika II. Kb. 22.30: Könnyűzene. 23.00: Hírek. 23.10: Tánczene. 23.25: Saint Saens: III. szimfónia 24.00—0.10: Hírek. URH 18.G0: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Augusztusi ég alatt. 19.00—22.30: Azonos a Petőfi rá­dió műsorával. Kb. 22.30: Hang­szerszólók. 23.00—23.15: Hírek. MA 150 ÉVE, 1819. augusztus 1-én született Herman Melville amerikai fró. Fiatalon földmunkás, bank­szolga, majd tanító. 18 évesen bálnavadászhajóra szegődött. A Marquesas-szigeteknél meg­szökött, egy ideig kannibál bennszülöttek között talált me­nedéket, amíg ismét egy ha­jóra szerződött. Erről is meg­lépett Tahiti szigetén. Ezt kö­vetően tengerész lett egy ame­rikai fregatton. Meglett em­berként vámfelügyelő a New York-i kikötőben. Az iroda­lomban élményeinek megírá­sával indult. Kilenc, máig is olvasott regényén kívül há­rom kötet verse is megjelent. Kalandregényeiben egyéni szemszögből ábrázolta a dél- tengedi szigetek őslakóinak életét és szembefordult a poli­néziai kultúra hanyatlásáért felelős keresztény térítő misz- szionáriusok tevékenységével. — Négyszázötven sertés szállítására szerződött a ku- tasi Zöldmező Tsz az Állat- forgalmi Vállalattal az idén. — 807 vagon árut forgal­mazott eddig a MÉK. A múlt év azonos időszakában ennek még egyharmada sem volt a forgalom. — Lakatos Ernő, a Ma­gyar Ifjúság helyettes szer­kesztője a kommunista és munkáspártok moszkvai ér­tekezletéről tartott előadást tegnap délután a Kaposvári Mezőgazdasági Gépgyár KISZ-eseinek. — Külföldi tanulmányút. A 14. sz. Autójavító Vállalat ebben a félévben három szakmunkását küldi külföldi tanulmányútra Csehszlová­kiába, Lengyelországba és a Szovjetunióba. — A Krénusz János Ál­talános Iskola úttörői teg­nap vették birtokukba egy hétre a városi KlSZ-bizott- ság új vezetőképző táborát Balatonfenyvesen. — Ezer vagon befogadó­képességű, 13 szintes rizs­raktár építését kezdik meg augusztus végén Karcagon. Ez lesz az ország legna­gyobb rizstárolója. Építési költségei elérik a 30 millió forintot. A tervek szerint 1971 októberében adják át rendeltetésének. Huszonnégy év után letartóztatták Az olasz csendőrök nem könnyen találták meg a 68 éves Guiseppe Tollyt. A re­mete az isonzói mocsarak­ban, ember nem járta he­lyen rejtőzködött 24 évig. 1945-ben az udinei bíróság lopásért 23 hónapi börtönre ítélte. Tolly talált egy elha­gyott halászkunyhót a mo­csarakban és oda költözött. Ott élt 24 évig, hallal táp­lálkozott, és az egyik ho­mokdűne mögött felgyűlt vi­zet itta, amely a homokon átszűrődve elvesztette mo­csárízét. A környékbeli csendőrök az idén sokat hallottak me­sélni a titokzatos öreg re­metéről. Elhatározták, hogy megkeresik. Hat óra hosz- szat bolyongtak az úttalan mocsái'vidéken, és végül le­tartóztatták a 24 éve eltűnt tolvajt. — Kérjük tisztelt megrende­lőinket, hogy kaposvári üzle­teinkből szíveskedjenek elvinni a korábban leadott rúnáikat, mert tárolási nehézségeink van­nak. Patyolat Vállalat. (90ua) SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. augusztus 1.

Next

/
Thumbnails
Contents