Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-31 / 201. szám

Négy kötöttruha-különlegesség Környezetismeret órán Osi6, Bergen és Koppenhága magyar kiállítására készült modellek a Budapest Kötő Szö­vetkezetben. Gyermekeknek Szél, víz, napfény A három testvér már hetek óta vitatkozott: melyikük a legnépszerűbb a gyerekek kö­zött. Azt mondja a szél: — En vagyok a legkedve­sebb, mert én dagasztom a vitorlákat. A napfény: — Mit ér a szel, ha nincs hozzá napfény. A gyerekek csak akkor vidámak, ha én szikrázva hevítem körülöttük a levegőt. A víz: — A gyerekek igazán csak a víznek tudnak örülni. A vízben lubickolni lehet. Vi­torla, napfény mind hiábava­ló, ha nincs hozzá víz. Mivel nem tudtak meg­egyezni, elhatározták, hogy a legilletékesebbekhez — a gye­rekekhez — fordulnak. Dönt­senek ők. Ütra kelt hát a három test­vér, és meg sem állt, amíg egy nagy táborhoz nem ért. A szél meg a napfény elbújt a hegy mögé, és előreküldte a vizet, próbáljon szerencsét. A hideg víz láttán megbor­zongtak a gyerekek és vacog­va futottak a sátraikba. Következett hát a szél. Fel­korbácsolta a vizet, dagasz­totta volna a vitorlákat, de egy gyereknek sem jutott eszébe, hogy kimerészkedjen a tóra. A szél is visszahúzó­dott hát a hegygerinc mögé. Forrón sütött a nap, de se­hol egy csepp víz, sehol egy röpke szellő. A gyerekek tik- kadtan feküdtek a sátraikban és egyáltalán nem örültek. A szél, a víz és a napfény nagyon megharagudott. — Ha ezeknek semmi sem jó, támadjuk meg őket egy­szerre — javasolta a víz. Ügy is lett. Egy röppenéssel ott teremtek a sátortábor kellős közepén. A nap hétág­ra sütött és felmelegítette a vizet, a szél pedig dagasztotta a vitorlákat, ahogyan csak bírta. A gyerekek visongva rohanták meg a vizet, vitor­láztak, napfürdőztek estig. Amikor leszállt az alkony, a szél, a víz és a napfény is pihenőre tért. Mielőtt elalud­tak volna, azt mondja a szél: — Hát bizony mi egymás nélkül nem tudunk kedves­kedni a gyerekeknek. A víz­nek kell a napfény, és a szél sem lehet meg a másik kettő nélkül. Ettől a naptól kezdve nem vitatkoztak többé, de ha te­hetik, azóta is mindig együtt járnak. G. B. Amikor lelépett az autó­busz lépcsőjéről, a vezető már indított. Elvesztette egyensúlyát, és egy alattomo­san megbúvó pocsolyába top­pant. Szinte fizikai fájdal­mat érzett a reggel fényesí­tett cipőjére loccsanó híg lé láttán. Rossz kedvét alig tud­ta palástolni az órákon. »A pedagógusnak egy kicsit színésznek is kell lennie!*« Nem emlékezett rá, hol hal­lotta ezt a közhelyet, de ezen a délelőttön sokszor eszébe OTTHON CSALAD Iskolatelevízió műsora szeptember 2—7-ig Kedd 8.05: Orosz nyelv. (Alt. isk. 6. oszt.) Köszöntünk, Iskola! 13.10: Orosz nyelv. (Ism.) Péntek 3.05: Élővilág. (AU. isk. 5. oszt) Üj tantárgyunk: az élővilág. 8.25: Orosz nyelv. (Középisk. I. oszt.) G-risa, Andrej a diák­szállóban. 13.10: Élővilág. (Ism.) Vasárnap 9.45: Angol nyelvtanfolyam ha­ladóknak. Hová lett Connie? (Walter és Connie sorozat). Tasnádi Varga Éva: SZEPTEMBER Megjött hát szeptember! Kékre rajzolt árnyak fonják körül kedves, régi iskolánkat. Levélke zörren és csapódik az ablak, csapódik még száz is, néznek, hívogatnak. Itt ülünk majd újra, itt a hátsó sorban, — Hát az én pajtásom ugyan merre, hol van? Jön már, jön sietve, fehér blúza fénylik, s nevetésünk felszáll, fel a magas égig. Sok nyári barátom levele előttem, sárga-piros bélyeg mosolyog az őszben, — Szergej, Tánya, Helga... és a többiek mind írják, hogy a tanév elkezdődött megint Vissza írom én is: — elindulok újra, vörös fák hajlanak az iskola-útra, bent a zöld padsorok, tábla, füzet várnak, s együtt mondunk búcsút a gyönyörű nyárnak. A Somogy-Zala megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat (Kaposvár. Zalka Máté u. 18.) ÍR Ó F £ L E S S Á S K A P A R A J R A D 1 R P Á R 0 S H Á T R A H Ö R D A V t L Á ö rs Q 0 A bal oldali szavakból egy- egy betű megváltoztatásával képezzetek új szavakat. Írjá­tok be az új szavakat a jobb oldali ábrába úgy, hogy a megváltoztatott betű mindig a körrel jelölt kockába essen, majd olvassátok össze a kö­rök betűit A megfejtést megtaláljátok a 10. oldalon. SAKK i üzemképes, jó állapotban lévő 2,5 tonnás MOLOTOV GAZ—51-es gépkocsiját,- 4 tonnás CSEPEL—DIESEL gépkocsiért. ■■■ Érdeklődni a 11-390 telefonszámon lehet a szállításvezetőnél. (9171) Az t£SÜ. évi Asztalos Lajos em­lékverseny Portisch Lajos szülő­városában, Zalaegerszegen került megrendezésre. Ezúttal a szövet­ség nem törekedett nagy nevek felvonultatására, hanem arra, hogy az utánpótlás néhány tehet­séges tagja átessen a tűzkereszt­ségen, és nemzetközi tapasztala­tokat szerezzen. elralylvdiai vedelem Klesch János Geszosz Pavlosz Zalaegerszeg, 1969. 1. d4, HX6 2. c4, g6 3. Hc3, Fg7 4. e4, 0 — 0 5. H13 (Nincs köszönet az 5. 05 előnyomulásában, mert 5. —, He8, majd 6. d6 után sötét azonnal robbantja világos centrumát). 5. —, d6 6. Fe2, Hbd7 (Számításba jön 6. —, e5 7. 0 — 0, Hc6 8. da, He7 éles játékkal). 7. 0—0, e5 3. Fe3 (A legmodernebb változat a régebbi 8. d5, Hc3 9. Vc2, aö stb. helyett). 8. —, Hg4 9. Fg5, f6 10. Fh4, hä (Fenyeget tisztnyerés 10. —, g5 11. Fg3, h4 útján). 11. hS, Hh6 12. VC2, C6 13. Badl, g5 14. Fg3, g4 15. hg:, )ig: 16. Hh4, ed: 17. Bd4:, £5! (Világos kénytelen tisztet áldozni, azonban veszélyes támadáshoz jut). 18. Bd6:, f4! 19. c5, fg: 20. FC4-K H17 (Természe­tesen 20.—, Kh8 21. Hg6+, 20.—, Kh7 pedig 21. e5+ miatt rossz volt). 21. HgO, Vg5! (A sötét véde­kezés csattanója. Ellentámadás lé­nyégét az a7-gl átlón). 22. Hf8:, FÍ8: 23.Ff7:+ (Nem megy 23. lg:, VC5.-+ miatt). 23. — , K17: 24. fg:+, Kg7 25. VÍ2, Vc5: (Biztosabb, mint 25. — , Fd6: 26. V174-, Kh6! bár közvetlen mattveszély erre sem látható). 26. Bd4! (A támadás ér­dekében világos — helyesen — igyekszik megtarianl a vezéreket). 26. —, Kh8! (Finom védőlépés, előkészíti Fg7-et). 27. es? (Idő­zavarban világos megkönnyíti helyzetét, lehetővé téve egy köny- nyen nyerő egyszerűsítést). jutott Megpróbált felülkere­kedni hangulatán, s ehhez tá­mogatókra talált a gyerekek­ben. Csillogó szemmel, buz­gón jelentkeztek olvasásórán. Még Erős, az osztályismétlő is. Szép, kerek mondatokat mon­dott — s mindez lassan vissza­hozta a tanító jókedvét. A számtan- és az írásóra várako­záson félül 'jól sikerült. Az utolsó szünetben,a környezet- ismeret óra előtt látta, hogy már készítik elő a cipőtisz­tító eszközöiket, mutogatják egymásnak, ki milyen, kefét ho­zott Erős magánszorgalomból még azt is megvizsgálta, ki­nek milyen színű cipőkrémje van. Amikor a szünet után belé­pett az osztályba, a gyerekek egyenesen álltak. Érezte a szemükből feléje pattogó vá­rakozás-szikrákat »Szeretnek dolgozni« — gondolta, és örült ennek. Két gyereket kérdezett ki a múlt órai anyagból Nagyokat bóloga­tott a helyes válaszokra. Az­tán beszélgették az őszire for­duló időjárásról: a tejfehér ködről, a szemerkélő esőről, a marasztaló sánróL Ügyesen fordította a szót a cipők ápo­lásának fontosságára. — Ezen a kömyezetismereti órán önálló cipőtisztítást vég­zünk — mondta. Megbeszélték a munka me­netét: »A cipőt sárkefével megtisztítjuk, krémet kenünk rá, rövid ideig száradni hagy­juk, aztán kifényesítjük.« A kis Kotics be is mutatta. Á gyerekek szinte rávetették ma­gukat a cipőkre. Erős még a nyelvét is kidugta nagy igye­kezetében. Milyen ügyesen csinálják — gondolta, s pil­lantása a saját cipőjére tévedt. A reggeli sárfolt még ott ék­telenkedett a fekete bőrön. — Erős! — szólította meg hirtelen a fiút. — Gyere, ke­féld le az én cipőmet is. Lábát a szemétládára he­lyezte. Csak akkor támadt benne rossz érzés, amikor le­nézett a gyerek görnyedő tes­tére, vállai közé húzott borzas fejére. Egy kép tolakodott eléje: a gyapjas üstökű né­ger fiúcska keni a krémet a pöffeszkedő Fehér Ember ci­pőjére. Egyszerre úgy érezte, mintha csapdába került vol­na. Folyton ezt a mondatot hallotta: -A tanító igyekezzen tanítványainak követendő pél­daképévé válni!« Már nem küldhette helyére a gyereket A fiú végzett, és dicséretre várva nézett föl. Vöröslő arc­cal nézett vissza rá, s szinte kínlódva szólalt meg: — Tudod mit! Most tedd te a ládára a cipődet! Add ide a sárkefét légyszíves! Amikor a gyerekek hazafelé siettek, hosszan nézett utá­nuk az ablakból. Erős gólya- járással, kényesen lépdeltek, messze elkerülve a tócsákat A tanító mosolygott a látvá­nyon, de azért egy kis kelle­metlen érzés nyomta még. Leskó László ÉVFORDULÓK SZEPTEMBERBEN 27. —, Vd4Vd4Fe3, Fc5: 29. V c5: (29. BfS-í* trükkösebb, de sutét nem köteles ütni: 29. —. Kg7 nyer). 29. —, Hc5: 30. b4, Hd3! 31. He4, Fe6! 32. Hg5, Fa2: S3. e6, Be8 34. Bf7, Fe6: 35. Bh7 + , Kg8 36. Bb7:, Fd5 37. Hh7, Bel-f 38. Kh2, Hf2 39. Hf6+ Kf8 40. Hh7-K Ke8 41. Hf6+, Kd8 világos feladta, a matt védhelet- len. 1 2 3 4 ■■■B BBBB n«aa BBBB 5 6 RR RR 7 8 RR BBBB BBBB 9 10 BBBB BBBB BBBB BBBB 11 12 13 üli 14 :::: BBBB BBBB 15 an :::: 16 17 ír: BBBB BBBB 18 19 BBBB ■ ■■■ BBBB ■ ■■■ 20 21 * RR :r: 22 23 ■ ■■■ BBBB BBBB BBBB 24 BBBB BBBB RK 25 26 27 BBBB BBBB i&! BBBB BBBB BBBB BBBB 28 BBBB RR BBae 29 30 31 BBBB RR BBBB 32 33 sana BBBB BBBB BBBB 34 :::: BBBB BBBB 35 VÍZSZINTES: 1. Huszonöt éve ez a magyar vá­ros szabadult fel elsőnek szep­tember 26-án. 5. Nem kevés. 8. Gyümölcs névelővel. 9. Kettőzve nagyapa. 10. Győr folyója. 11. ... rossz tanácsadó. 13. Ilona becézve. 14. Bánat. 15. Női név. 16. Római számok: 50 és 500. 18. Leszedi a kötést. 20. Francia szocialista békehar­cos, lio évvel ezelőtt szeptem­ber 3-án született. 22. ö oroszul. 23. Kicsinyítő képző. 24. Sima. 25. Vak betűi keverve. 26. Éva becézve. 28. Folyadék. 29. 25 éve szeptember 3-án szaba­dult fel Bulgária, Hegycsúcs á főváros mellett. 32. Rajk László. 34. Zabálta. 35. Levél keltezés. FÜGGŐLEGES: 1. Női név ékezethiánnyal. 2. Táncmulatság névelővel. 3. Állítólag szerencsét hoz. 4. Mutatja az időt. 3. Magyar építész (Halászbástya, János-hegyi kilátó stb.), szep­tember 5-én, 50 éve halt meg. 6. Kiváltója. 7. Egyedül neked. 9. Szeptember 26-án, 120 éve szü­letett orosz fiziologus. 12. R. E. O. 17. Buja. 19. E. S. 20. Reperál. 21. Kína lő terményé. 23. összekötött gabonacsomó. 25. Könyörgött érte. 27. Ezen a helyen. 30. O. E. 31. Juttat belőle. 33. Ló táj nyelven. K* J. Beküldendő a vízszintes 1.. 20 , 23. és a függőleges 5., 9. számú sorok megfejtése. Beküldési határidő 1969. szep­tember 5-én, pénteken délig. A szükséges sorokat levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: «Gyer­mek keresztrejtvény«. * * * Múlt heti rejtvényünk helyés megfejtése: Roboz, Kötcse, Pápa, megyebál, Jókai. Bengt Danielsson: Tutajról tu» tajra című könyvét nyerték a következő pajtások: Horváth Ka­talin, Bogó Zoltán, Kaposvár: Bo- gáti Attila, Zákány; Ángyán Szil­via, Segesd. A könyveket postán küldjük éh Nehézgépkezelői vizsgával rendelkező kotrógépkezelőket, bulldózervezetőket felvesz a Marcali Vizgazdálkpdási Társulat, Marcali, Petőfi u. 36. Telefon: 194. Jelentkezni írásban, személyesen vagy telefonon lehet. (3976) SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1369. augusztus 31.

Next

/
Thumbnails
Contents