Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-31 / 201. szám

A moszkvai tanácskozás anyagához A FEJLŐDÉS FÓ ÚTVONALA E z év júniusában nagy jelentőségű tanácsko­zásra került sor Moszk­váiban- Hetvenöt kommunista és munkáspárt képviselői jöt­tek össze, s vitatták meg ko­runk legégetőbb kérdéseit. A tanácskozás eredményes volt, betöltötte méltán törté­nelminek nevezett feladatát: a részvevők túlnyomó többsége jóváhagyta az imperializmus elleni közös harc és a kom­munista mozgalom teljesebb egységének alapjait. A nemzetközi tanácskozás a világhelyzet és a világban végbemenő folyamatok részle­tes elemzéséből indult ki. A kor tatalmának és jellegé­inek ismerete, tudományos meghatározása valóban alap­vető kérdés. Csak ilyen elem­zés birtokában lehetséges az eligazodás korunk bonyolult, és sokszor meglepően gyorsan zajló eseményeiben. Csak ilyen, marxista-leninista mó­don, és kollektív munkával kialakított megítélés tükröz­heti helyesen korunk alapvo­nását a sokszor ellentmondá­sos nemzetközi helyzetben. Mi jelemző tehát korunkra, s a korunkban lezajló folya­matokra? Mit mond erről a nemzetközi tanácskozáson el­fogadott fő dokumentum? Megállapította a tanácskozás, hogy korunk a kapitalizmus­ból a szocializmusba való át­menet korszaka. Az 1960. óta eltelt évek eseményei csak újaibb bizonyítékát adták an­nak, hogy helyes ez a marx- ista-len;nista értékelés. A ha­ladás és a reakció, a szoci­alizmus és az imperializmus erőinek párharca tovább éle­ződött. Ez a hatalmas, világ­méretű küzdelem, amely bő­velkedett imperialista ellentá­madásokban, a társadalmi életnek minden területét át­fogta: a gazdasági élet, a politika, az ideológia, a kul­túra területeit. Éthető, hogy a tanácskozás munkájának kö­zéppontjában az a kulcskér­dés állt: milyen legyen a bé­ke és a társadalmi haladás ellen fellépő legfőbb ellenség, az imperializmus elleni harc, összefogás. Az imperialista törekvések lényegét képezi az általános erőviszónyók o’yan irányú megváltoztatása, amely a sa­ját pozíciók, befolyási öveze­tek kiszélesítését eredmé­nyezné. E cél érdekében az agresz- szív helyi háborús politiká­tól kezdve a szocialista kö­zösség belső bomlasztásáig mindent megkísérel. Kétség­telen, hogy egyes esetekben, egyes országokban sikerül is fékeznie a társadalmi fejlő­dést E törekvés nyomaival találkozunk a szocialista or­szágokban éppúgy, mint az úgynevezett harmadik világ or­szágaiban. Minden lehetséges eszközzel igyekszik a tőkés országok munkásmozgalmát iS gátolni. Az agresszív stra­tégia fő célpontja temészete- sen a szocialista országok közössége. Az imperializmust nem sza­bad lebecsülni. Annak elle­nére, hogy nem erősödött, fo­kozza a fegyverkezési hajszát, következetes és veszélyes el­lensége a forradalmi mozgal­maknak. A forradalmi világmoz­galom — bizonyos ne­hézségek, egyes oszta­gainak megtorpanása ellenére — támadásban van. A forra­dalmi folyamat egyes áram­latai mind nagyobb mérték­ben harcolnak az imperializ­mus ellen. Jelenleg, mint a fő dokumentum hangsú­lyozza, »megvannak a reális feltételek korunk legfontosabb problémáinak a béke, a de­mokrácia és a szocializmus érdekeit szolgáló megoldására, valamint arra, hogy újabb csapásokat mérjünk az imperi­alizmusra.­Korunk tehát a kapitaliz­musból a szocializmusba való átmenet korszaka. De hogyan igazolják a világesemények e fő tendencia érvényesülését, igazát? Gazdasági téren: a szocia­lista: rendszer országai gyorsan fejlődnek, a gazdasági növeke­dés ütemében megelőzik a kapitalista államokat. A szo­cialista országoknak a világ ipari termelésében való ré­szesedése növekvő irányzatot mutat. 1950-ben a szocialista országok 20 %-kal részesed­tek a világ ipari termelésé­ben, 1968-ban ez a részesedés már 40 °/q-os. Az 1956-tól 1968-ig terjedő időszakban a szocialista országok nemzeti jövedelme 1,9-szer gyorsab­ban növekedett, mint a tőkés országoké. A szocialista ter­melés hatékonysága évről év­re fokozódik. Különösen érdemes a gaz­dasági fejlődés szempontjá­ból a »két nagyot- vizsgálni. Amerikai szakemberek számí­tásai alapján a Szovjetuniónak az Egyesült Államok mögötti elmaradása az ipari terme­lés színvonalát tekintve így alakult: 1940-ben 39 év, 1960-ban 14 év, 1967­ben 6 év. Az egyre tökélete­sedő szervezési és irányítási módszerek a szoc'alista gaz­daság'még gyorsabb, eredmé­nyesebb növekedését és a la­kosság életviszonyainak to­vábbi javulását eredményezik. A szocialista világ — fej­lődésének jelenlegi sza­kaszában — hatalmas tartalékok ésszerű feihaozná- lását képes megoldani. Politikai téren: a szocia­lista országok növekvő gaz­dasági és katonai ereje, ész­szerű és békeszerető külpoli­tikája, a nemzetközi proleta­riátus és a békemozgalom ak­ciói, egyesített törekvései ré­vén sikerült elhárítani a vi­lágháború kirobbantását. A béke védelmében harc folyt azért, hogy az imperialistákra rákényszerítsék a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élését Érthető, hiogy eközben nagy­mértékben megnőtt a szocia­lista világrendszer tekintélye, továbbá a nemzetközi mun­kásmozgalommal és a felsza­badító mozgalmakkal együtt a világ politikai eseményei­nek alakulására gyakorolt. ha­tása. A haladó és demokrati­kus erők új pozíciókat szerez­tek, illetve a meglevőket meg­szilárdították. Ideológiai és kulturális té­ren mind népszerűbbek, egy­re szélesebb körben terjednek a szocializmus, a haladás és a béke eszméi. Több tőkés országban növekvőben van a kommunisták és szociálde­mokraták szót értésére irá­nyuló törekvés, a szellemi és fizikai dolgozók szövetsége is új erőként jelenik meg a békéért, a demokráciáért, a társadalmi haladásért folyó küzdelemben. A tőkés orszá­gok diákmozgalmaiban két­ségtelenül felismerhető a sa­ját demokratikus jogaikért folyó harc mellett az ural­kodó osztályok politikájával szembeni határozott fellépés. A marxizmus—leninizmus esz­méinek térhódítása milliók és milliók progresszív állásfogla­lásaiban, tetteiben ölt testet Ä világhelyzetnek a szocia­lizmus javára történő válto­zása irányába hat az a tény is, hogy a magasan fejlett kapitalista országok és a tő­kés világ többi országának zöme között egyre mélyül a szakadék. Az elmaradott or­szágok jelentős része nagy gazdasági nehézségekkel küzd, a lakosság tekintélyes há­nyada éhezik, nyomorog. Az imperializmus ezekben az or­szágokban minden támogatást megad a belső reakciónak, nacionalista demagógiával pró bálja megosztani a forrada lom és a haladás erőit. Az események mozgásiránya itt is a néptömegek valódi érde­keinek felismerése. V égül, a világhelyzet elemzésénél a tanács­kozáson elfogadott fő dokumentum számos aktuális példával támasztja alá azt a történelmi tényt, hogy az im­perializmus erőpolilikája, mint gyakorlat, és az imperia­lizmus reális lehetőségei kö­zött szembetűnő ellentmondás van. A vietnami háború ala­kulása, a közel-keleti imperia­lista tervek meghiúsulása, a katonai fenyegetésekre és provokációkra tett kísérletek csődje egyaránt igazolja, hogy a fejlődés útja megállíthatat­lan: »Az imperializmus képtelen visszaszerezni az elveszített történelmi kezdeményezést, és visszafelé fordítani a mai vi­lág fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztálv és az összes forradalmi erő ha­tározza meg.-« Szabó György Fehérterror 1919-ben: SIOFOK 1919. AUGUSZTUSÁNAK ELSŐ NAPJAIBAN a Székes­fehérváron és Siófokon állo­másozó volt aktív tisztek fegy­veres szervezkedése lefegyve- rezte a munkáshatalmat, a Vörös Hadsereg utolsó egysé­geit. Horthy szegedi iratai kö­zött megtalálható az a terve­zet, amelyet a Siófokon meg­búvó ellenforradalmár erőkre alapozott. A székesfehérvári hadtestparancsnokság áruló tisztjeivel kapcsolatban álló Hórthy-banda Szegedről a Du­nántúlra tette át székhelyét Horthy augusztus 13-án re­pülőgépen érkezett szárnyse­géde kíséretében Siófokra, ahol már »megbízható emberei« várták. Az egyik különítmé­nyes parancsnok, Jankovich Bésán Endre lovasszakaszával felajánlotta szolgálatát Horthy örömmel fogadott min­den jelentkezőt, és így lett a szadista Jankovichból a főve­zér testőrparancsnoka. Két nap múlva megérkezett lopott kocsikon, rablott holmikkal a Prónay-küiönitmény. A külö­nítmény inkább hasonlított egy vásári cirkuszos truppra, mint katonai egységre. Siófok kör­nyéke azonban hamarosan megtanulta gyűlölni ezt a ne­vet. Prónay mintegy száz fos különítményével a község mel­letti Üjpuisztán (ma a Balaton- újhélyi Állami Gazdaság) ren­dezkedett be. Horthy elismeré­sének tudatában — »csők vé­gezzétek a tisztító munkát így tovább, ahogy megkezdtétek« — folytatják a gyilkosságokat Az újpusztai imtézőlakás szo­bájában »naponta 6—8 halott lógott a szoba gerendájáról. A padlón és falakon hatalmas vérfoltok, agyvelőfoszlányok voltak láthatók« — emlékezik vissza Karlicsek Ferenc. (Né­hány évvel ezelőtt a balatón- újhelyi gazdaságban folyó építkezések idején több embe­ri csontvázat találtak.) Ugyan­csak itt történt a Prónay-szá- zadban, hogy »... élő embere­ket ácsfűrésszel derékban ket­téfűrészeltek« — emlékezik vissza a kortárs. Az áldozatok kivétel nélkül falusi agrár­proletárok és vöröskatonák voltak. Prónay naplójában ci­nikus hangon ír a gyilkossá­gairól: »Az összefogott szovjet ágensek, izgatok, kémek meg­töltötték. az erre a célra felál­lított fogdát Siófokon, ezért éjjelenként sokat kellett közü­lük a Balaton fenekére kül­deni, hogy az utána követke­zőknek legyen helye.« Prónay és Jankovich mellett ott találjuk még a fővezér ko­rül az Ostenburg- és a Bánó- kü'önítmányt. Siófokot bizto­sítja 'ezenkívül a Madary-, a Kirchner-, valamint a Sieben- list-különítmény is. Verseng­ve. akasztanak, gyilkolnak a különítményes tisztek, miköz­ben a rablást sem vetik meg. A proletárhatalom falusi funk­cionáriusainak holttestével tel­tek meg a Siófok környéki ku­koricások és erdők. MAI ISMERETEINK SZE­RINT TIZENNÉGY HELYEN őriz téli a letartóztatottakat. A Sió és a Hullám szállóba szál­lásolta be magát a fővezérség. A Sió szálló földszinti szobá­jában székelt a hírhedt térpa­rancsnok, Freisberger százados. A letartóztatott kommunisták egy részét először ide kísértik A mellette lévő Hullám szál­ló földszintjén rendezkedett be a fővezérség. elhárító osz­tálya, a katonai nyomozó osz­tály. Itt, a pincében kínozták halálra a dorogi bányász vö­röskatonákat. Hasonlóan börtönnek hasz­nálták a két Braun-villa, valamint a Fogas szálló pincehelyiségeit. Az akkori Siófok valamennyi nagyobb középületét megszállva , tartó különítményesek és csendőrök saját börtönnel rendelkeztek Az ellenforradalmárok leg­nagyobb fogdája a Fő utcai Varasdi-Deutsch-féle gabona­raktár volt Itt állandóan negyven-ötven munkást és sze- gényparaszfcot zártak be feher tisztek Augusztus végén a Veszpré­met megszálló román burzsoá hadsereg Horthyékmak átadta a megye munkásvezetőit. A fehértiszték még az úton meg­kínozták az összekötözött elv­társakat, és a Fő utcai Varas- diTDeutsch-féíe raktárba zár­ták be őket. Augusztus 27-én hajnalban egy csendőrszakasz élén Lészay főhadnagy elhur­colta a harminckilenc Veszp­rém megyei kommunistát Ha­lász Lajossal, Siófok község, vezetőjével együtt. Erre a tra­gikus éjszakára így emlékezik vissza a kortárs: »A menetet vagy két tucat Erdélyből Sió­fokra menekült csendőr kísér­te. Egyik részegebb volt, mint a másik. Amikor megérkeztek arra a helyre, ahol a tabi vas­útvonal elágazik a budapest— kanizsai vasúttól, kijelölték a helyet, és azt, hogy milyen hosszú és széles árkot ássa­nak. Kiosztották a szerszámo­kat és megkezdődött az ásás. Amikor az úrok megfelelő nagyságúra elkészült, a szer­számokat felrakatták az ott várakozó kocsira, és a foglyo­kat parancskiadás címén visz- szatartották. Amikor a sófa- kozás megtörtént, a csoportot körülfogták a részeg csend­őrök, akik időközben erősítést is kaptak, és mintegy vezény­szóra kezdetét vette a védte­len emberek lemészárlása. Lő­fegyvert nem használtak, szu­ronnyal, rohamkéssel, ólom­bunkóval ütötték-verték, szúr­ták őket mindaddig, amíg csak a halálhörgésük hallható volt. Az áldozatok jajgatása, sikoltozása, ordítása felverte éjszakai álmából a környék lakosságát.« A kortórs emlékezését alá­támasztotta az 1947 áprilisá­ban megtörtént exhumálás. Bebizonyosodott, hogy az áldo­zatokat a fenti módon gyilkol­ták le a részeg csendőrök MEGRÄZÖ EMBERI TRA­GÉDIÁNAK voltak tanúi a Sió partján lakók. A fehér­tisztái egyik »szórakozása« kö­zé tartozott ékkor az ún. Sió- parti úsztatás. Ezt az éjsza­kai sötétség alatt a Sió szalca- dékos, bokros partján egy adott jelre végezték Az össze­kötözött kommunisták közül »az egyiket tarkón lőtték, a másikat rohamkéssel vagy szu­ronnyal oldalba szúrták, a harmadikat ólombunkóval vágták fejbe. A szerencsétlen megkötözött embereket bele­lökték utána a vízbe. Ezt ne­vezték a tisztek úsztatásnak és sétáltatásnak.« 1919 augusztusának első he­tétől novemlber derekáig, a vé­res kezű, fehér lovas fővezér fővárosi bevonulásáig napon­ta átlagban öt-tíz proletárt vé­geztek ki Siófokon és kör­nyékén. Göndör Ferenc Böcs­ben 1922-ben megjelent »Val­lomások könyve« című mun­kájában egy volt vörös zászló­aljparancsnok értesülésére hi­vatkozva 567 ember siófoki'ki­végzéséről ír. Ma ezt a szám­adatot teljesen pontosnak el­fogadnunk nem lehet Való­színű, hogy jóval nagyobb le­hetett a kivégzett mártírok száma Siófokon és környékén. Így szerezte vissza hatalmát a Tanácsköztársaság megdönté­se után az antant támogatásá­val a magyar burzsoázia. Andrássy Antal Simon pap A halott és akik még élve maradtak 1Q1Q augusztus 28-án Zsirka Kovácsné, a magas szőke asszony, egész éjjel nem aludt, férjéért ag­gódott. Az utcára ment, és a járás- bíróság épülete felé lopako­dott. Késő éjszaka volt már, amikor két társzekér fordult ki a járásbíróság udvaráról. A szekerek bekanyarodtak a kórház utcájába, s Boronka felé mentek. A szekerek pony­vákkal voltak letakarva, és az asszonyt borzalmas kétsé­gek gyötörték: a hullákat szál­lítják, s az egyiken az ő fér­jét is. A Széchenyi-kukoricás­ba fordultak be a szekerek az őrökkel, majd egy óra múlva vissza. A hozzátartozók meghallották az esetet, de egy­két napig semmit sem mer­tek tenni. A tömeghangulat napról napra romlott, s végül a főszolgabíró engedélyt adott, hogy a hullákat kihajolhat­ják és elszállíthatják. Simon Józsefet szülei Sze- nyérbe vitték parasztkocsin, dupla koporsóban. Erdősáv Károly tapsonyi esperes is hí­rét vette az eseményeknek, s üzent Simonéknak, hogy fiu­kat nem szenteli be, és a lakásukba sem vihetik. Szep­tember 8-án késő délután ér­kezett meg a halottat szállító szekér Szenyérbe. Egyenesen a temetőbe vittek, s ott Ré- csey Ferenc, a pap öreg ta­nítója egyedül végezte el a gyászszertartást. A búcsúbe­szédet is csak ő merte el­mondani. A hír gyors szár­nyakon járt, s a pap meg­ásott sírját körülállták a sze- nyéri, nemeskisfaludi, tapso­nyi, böhönyei szegények, és szótlanul siratták a parasztok papját. Már gyertyákkal vi­lágították meg a sírt, amikor a papot leeresztették. 1920-ban, a temetés után egy évre a szülők kőkeresztet állíttattak két meghalt gyer­mekük emlékére az alábbi fel­irattal. »Itt nyugszik Simon József marcali káplán, meg­halt 1919. augusztus 29-én, Si­mon György, aki hősi halált halt Tamopolban. Béke po­raikra.« Ezt az emlékművet a világháború alatt egy lövedék kettészelte. Harcok folytak itt, ma is így álL Simon pap emlékét azért őrzi a két falu népe: Szenyérben sírkő és utca örökíti meg nevét, Mar­caliban pedig a közös emlék­mű és a templom előtti tér. A hősök SS radtak az élet sérültjei: a harcostársak és a családtagok. Simon József szülei viszony­lag magas kort értek meg. A tíz holdat felesbérletbe adták továbbra is, ebből éltek szo­morúan, hiszen mindkét gyer­meküket elvesztették. Simon Kiss János 1941-ben halt meg, Takács Anna pedig 1946-ban. Sírjuk fiuk mellett van a szenyéri temetőben. Zsirka Kovács József né még öt évig élt férje halála után két gyer­mekével, Józsival és Laciká­val. Posza Pál megmenekült a kötéltől, de a Horthy-rendszer alatt megbízhatatlanként ke­zelték. Csendőrt megfigyelés alatt állt. A marcali kivégzé­sek idején már két gyermeke volt, s abban az évben meg­született a harmadik is. Két fia a harmincas években a nyomor elől Ausztriába ment, harmadik fia ma a marcali termelőszövetkezet vezető ker­tésze. Posza Pál öreg napjaid ra Marcaliba költözött. A fel- szabadulás után politikailag aktivizálódott még, azonban ehhez sem ideje, sem ereje nem volt már, 1950-ben halt meg Marcaliban. Tóth József tanár csokonya- visontai parasztcsaládban született. 1919 augusztusának elején Jugoszláviába, majd Csehszlovákiába menekült, on­nan csak a felszabadulás után jöhetett haza. Pesten telepe­dett le, többször megfordult Csökön yavisontán, Kaposvá­ron és a megye nagyobb fal­vaiban. Előadásokat szervezett és tartott a Tanácsköztársa­ság somogyi munkásmozgal­mairól. Köcski Sándor marcali sek­restyés magas kort ért meg, a harmincas évek közepén halt meg Marcaliban. Az ő nevét is meg kell említeni, mert szerette Simon Józsefet, és minden esetben tájékoztat­ta a személyével kapcsolatos egyházmegyei intézkedésekről. Mint Posza Pál apósa, bejárt a börtönbe is, és soha nem feledkezett meg Simon József­ről sem. Rumi István kanonok-plébá­nosról ellentmondóak a megál­lapítások. Tény, hogy elme­gyógyintézetbe került, állítólag ott halt meg. A néphit szerint »megőrült« Simon!József tra­gédiája után. Azt hitte, hogy az események miatt hívei őt átkozzák. Tény, hogy nem akarta Simon József halálát Azt hitte, hogy végül is meg tudja menteni Simon Jó­zsefet. Prónay pedig nem hallgatta meg. A megbánás már késő volt s állítólag eb­be őrült bele. Paptársai kö­zül többen is élnek, s többen állítják, hogy elmebajának semmi köze a Simon-ügyhöz. Lelki vívódást ez nem jelen­tett számára, hiszen Simon pap ellensége volt az egyház­nak is, az ő személyének is. Gazdag Ferenc akkori káp­lán sem ártatlan Rumi és Si­mon viszonyának glfajulásá­ban. Ö a marcali plébániai stallumra vágyott, s ezért ki­játszotta őket egymás ellen. A marcali plébániát sosem ér­te eL A Zala megyei Galam­bok község plébánosa lett Ma már ő is halott Tóth Aladár szolgabíró Is elkerült Marcaliból valame­lyik járási székhelyre. Az a hír járta a húszas években, hogy ott is korrupt módon élt, mint Marcaliban, állami pénzeket sikkasztott el, ezért börtönbe került További sor-: sáról ma már semmit sem hallani Erdőssy Károly tapsonyi «es­peres-plébános konok ember volt. Soha egy pillanatra scan bántotta lelkiismerete Simon Józsefért Elítélte minden tet­tét, gyűlölte minden idegszá­lával, soha egy lépést sem tett érdekében. Simon Józse­fet halálában is gyűlölte, ezt a gyűlöletét magával vitte sír­jába is 1936-ban. Tapsony- ban temették eL Utoljára szadista bérgyilkos, különítménypa­rancsnok maradt. Kun Bélái sosem sikerült elfognia. Sze­repével kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy vérengzé­seire az antant hatalmak is felfigyeltek, figyelmeztették is a magyar kormányokat, azok pedig tusolták vérengzéseit, hiszen ők is ezt akarták. (Vége) Szolga Tárná« SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. augusztus SE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents