Somogyi Néplap, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-17 / 190. szám
M átyás János as udvarán kapta Zana Pistát — Körte kéne? Nesze, körtei — ordítja az öregember, és csépeli a vézna gyereket. Zana Pista bömböl, ahogy kifér a torkán. A kutya a hátsó lábaira ágaskodva őrjöng. A lánc mindegyre hanyatt rántja ugrás közben. A ribdl- lióra kiesődül a szomszédság. A gyerek anyja a kerítésnél jajgat — Megöli! Uramisten, megöli! Zana István vasvillával fut elő a kertjükből. Mátyus lódít egyet a gyereken. Az négykézláb iszkol a közeléből. Felugrik aztán, és fürgén átpenderül a kerítésen. Az anyja sírva kapja ölbe. Csókolja, ahol éri. Zana átlép a dróton a vasvillával. Mátyus kajánul elvtgyorodik. Egy hegyesvégű vasrúddal leakasztja a vadul ugató kutya láncát a kampóról. Zana István úgy szökken vissza a kerítésen, mintha megcsípték volna. A kutya hörögve az öregembernek ugrik. Az a rúddal oldalba sújtja. A kutya bukfencet vet kínjában, de ismét támad. Fején csattan az ütés. A kutya felüvölt Végigiramodik az udvaron. Veszett dühvei marja a pa- lánkoti A kutyának nagyobb a híre, mint a gazdájának. Mátyás éjszakára drótra akasztja a láncát. A ház meg a kapu között nyargalászik a nagy fekete állat reggelig. Megétetni sem lehet. A gazdájának is átharapná a torkát, ha tehetné, mástól mégsem fogad el ételt Az öregember vellát fog, ha enni visz neki A kutya vicsorogva morog rá. Mátyus a vellá- val tolja elé a lábast Mátyus János vadember. A szemével öl. A beszédével harap. Egyedül él már vagy harminc éve. A felesége megszökött egy vándorcirkusz akrobatájával. A fiát is magával vitte. Azóta mindenkit gyűlöl, de legjobban a nőket és a gyerekeket Kevéske szőlőjét gondozza. A borból él meg a gyümölcsöséből. Za- náék egy éve vették meg a mellette lévő házat igen olcsón. Az előbbi gazdája örült, hogy túladhatott rajta a Mátyus szomszédsága miatt. Zana nem bánta, vele nem lehet veszekedni. Elsőnek új kerítést csináltak a két ház -ií—közö tt. Mátyus János szó nélkül nézte a szorgoskodásukat. Mikor festették, elballagott a tanácsházáfa. Követelte, hogy Zanáék vigyék odébb az egészet egy jó arasszal, mert az a portáján épült. Neki volt igaza. A tanácsiak megszemlélték. Méricskéltek, Zana István hüledezett, de a kerítés mindenképpen beljebb volt Üsse kő, mondta Zana, számolják fel a területet, fizet. Hiszen, ha a cement alapot is megbolygatja, többe kerül neki, mint az a nadrágszíj vékonyságú földdarab. Mátyusnak nem kellett a pénz, az arasznyi széles földcsík kellett. Zana, kínálta a pénzt, Mátyus követelte a földjét. Feneketlen lett a gyúlölség a két ház között... Mátyus kijön a házból. Nézi a kutyát. Äz állat felkap- " ja a fejét a lábáról és vicsorog. — Dögölj meg! — mondja Mátyus, és felé köp. A kutya bezörög láncával az ólba. Ott körbefordul, és ismét lefekszik. Lábára hajtja a fejét, és véres szemei követik a kertbe ballagó embert. Mátyus matat a fáin. Hordóba szedi a lehullott gyümölcsöt. Tetejezi a szőlőt. Hogy a rafiát bent felejtette, hát visszaindul a házba. Hall- já, hogy a kutya furcsán nyüszít. Mi a fene leli ezt a dögöt. Megy á ház felé. A kertkapu orgonabokrainál megáll. All és néz. A kutya mellett Zana Pista ül. Vakar- gatja a szűkölö állat fületö- vét — Te, te — mondogatja kedveskedve a nagy fekete állatnak. A kutya vinnyog. Hempereg a gyerek lába előtt. Eszeveszett örömében reszket minden porcikája. Az öregember moccanni se mer. Ha a kutya észreveszi, azonnal megvadul. Még széttépi ezt a hülye kölyköt. A gondolatra elborzad. Csak bámul, és nem érti, amit lát. Ami legjobban megdöbbenti, hogy a gyerek nem fia. Óvatosan vlszalépdel a kertbe, és Zanáék kerítéséhez gázol a szőlőtőkék között Zana a tyúkól tetején igazgatja a cserepeket — István! — szól oda neki Mátyus. Zana felhez. — Gyere ide! — mondja fojtott hangon Mátyus. Zana szétnéz, aztán megint Mátyusra bámul. — Gyere már! — morogja az öregember. Zana István tanácstalanul pislog. Felesége a kútnál áll. Az is fülel. Zana lemászik az ól tetejéről, és ahogy a kerítés felé indul gyanakodva, az asz- szany leteszi a vedret és sebesen lépdel feléjük. Ijedt az arca. Csak nem kezdik újra a délelőtti csetepatét? Látja, hogy a két ember a bokrok mögül igen néz valamit — Szólj neki! — mondja Mátyus Zanának. — Én nem szólhatok. Azonnal megvadul az a dög! Az asszony most lát át a bodzabokrok közt Megfakul az arca, mint a hajnali hold. Zana meg sárga. Csak néz meredten. Ugrál az ádámcsutkája. A gyerek simogatja a kutyát. — Te! Te! Bolondos. Jól van kiskutyám, jól van! — Maga szóljon neki! — biztatja Mátyus az asszonyt — Szólj neki! — mondja rekedten Zana. Az asszony megszólaL Sírós a hangja. — Kisfiam! — mondja. — Gyere haza, kedves! A gyerek a bokrokra bámul. Megijed. Felemelkedik riadtan. A kutya boldogan ugrál rá. Majd feldönti. Ahogy a gyerek megiramo- dik, panaszosan nyüszít utána. — Dögölj meg! — mondja Mátyus mérgesen. De nem mérges, csak csodálkozik. M ásnap délben vízért baktak fel a kertből. Újra hallja a kutya különös hangját. Megint itt van az az átok kölyök, gondolja. De nincs ott a gyerek. A kutya ugrál, és néz a kerítés felé. Panaszosan rövideket vakkant. Ott a gyerek a kerítés mögött. Lapul a bokorban. — Te, te! Kiskutyám! — mondja messziről kedveskedve. A hatalmas állat viaskodik a lánccal. Ahogy Mátyus előlép, a gyerek elfut. A kutya morog és visszafelé pislogva bekotródik az ólba. Mátyus a ház falának dőlve cigarettára gyújt. Bámészkodik a kerítésre, onnan meg a kutyaólra. Pár nap múlva a fák alatt kaszálja a füvet A Zana gyerek meg a kertjükben labo- dáit szed a malacoknak. Mátyus megáll, & nézi. Vékony, szőke kis semmiség. Finom a bőre, lányos. A gyerek átpislog. Látja, hogy nézik. Óvatosan tágul a kerítés közeléből futásra készen. — Ne félj! — mondja neki Mátyus. A gyerek tanácstalanul áll a nagy halom gazzal. — Régen nézted meg a kutyát — Megvernek — feleli a gyerek félénken. — Széttép egyszer, meglásd. — Nem bánt az engem — mondja a gyerek. — Aztán mórt nem bánt? — Mert szereti — Afenét! Aztán honnan tudod, hogy szeret? — Én is szeretem — mondja a gyerek, és kék szeme ragyog. — Neked adjam? — kérdi Mátyus. A gyereket az öröm meglódítja, potyog karjából a laboda. — Nem lehet — mondja aztán csüggedten, és kék szeme bepárásodik. — Édesapám azt mondta, hogy szíjat hasít a hátamból. — Az anyja kínját! — mondja Mátyus. A markába köp, és kaszál tovább. Nem néz többet a gyerekre. Másnap Zana szedi a labo- dáti — Te, István! — szól oda Mátyus. — Lépj már er- rébb, hallod-e! — Zana felkapja a fejét. — Gyere már! — mondja Mátyus. — Mondanék valamit — Zana megindul a labodávaL Megáll, megint meginduL — A gyereknek adom a kutyát — mondja Mátyus. Zana István felmorduL — Keli a fenének az a vadállat. — A gyerek szereti. — Majd kiverem én belőle! Hagyjon nekem békét! Mibe töri megint a fejét? Szeretné, ha meggyalázna- minket a kutyája, mi? Mátyus a kaszájára támaszkodik, és hallgat egy darabig. — Ha a gyerek azonnal elviszi a kutyát maradhat a kerítés — mondja aztán. Zana rábámul. — írásba adom, hogy maradhat! — Juliska! — kiált Zana az udvar felé. — Mi kell? — kiált vissza az asszony. — Gyere ide! — mondja Zana, és indul elébe. Az udvar kerítésénél beszélnek. Az asszony hangja ingerült. A szeme Mátyusan. Jár a nyelve szaporán. Zana bedobja a gazt a malacoknak. — Pista! — kiáltja. — Pistike! — kiált az asz- szony is. A gyerek kifut a házból. Lekváros kenyeret eszik. Bajsza van lekvárbóL Zanáék magyaráznak a gyereknek, és mind a hárman Mátyuist nézik. Zana Pista szájába tömi a kenyér héját, és elindul Zanáék utána. A kert kente se csak napraforgószár. A gyerek szétnyomja egy helyen és átbújik. A három ember nézi. Zanáné ijedt is, mérges is. Zana a szőlőkarókat mustrálja baj esetére. A gyerek közeledtére a kutya kiugrik az ólból. Nyüszögve hemperedik meg a porban. _ Te, te — mondja Zana P ista kedveskedve. A kutya végignyal a képén. Lenyalja a fél bajszát. Ahogy megszabadul a lánctól, megrázza az irháját, és nyelvét _ lógatva, várakozóan néz a fiúra. _ Gyere! — mondja Zana Pista. — Gyere, kiskutyám! — És a kutya engedelmesen megy mellette. Mátyus megmarkolja a kaszáját, ahogy a közelébe érnek, de a kutya rá sem néz. A gyerek átbújik a napraforgószár közt, a kutya mindenütt a nyomába. Mátyus a markába köp, és kaszál tovább. Mikor a másik renden visszaér, látja, hogy Zánáné lábassal jön a házból. A gyerek feláll a kutya mellől. A lábasért megy. Odaviszi a kutyának. A kutya eszik. A gyerek guggol előtte és nézi. E ste, mikor a konda a kapu előtt halad, Mátyus odakiált az öreg Lengyel Mihálynak. — Van-e még a kiskutyákból, Mihály? Az öreg kainász rábámul, de nem áll meg, úgy mondjál — Van. • — Hozz egyet! Adok érte pálinkát Lengyel Mihály újra rábámul — Majd elhozza a Misi — És ballag a konda után. M isi, Lengyel Mihály unokája, másnap hozza a kiskutyát. Ólálkodik a kapu előtt. Nem mer benyitni. Mátyus kaput nyit. A gyerek megriad. Bedobja a kutyát a kapun és megiramodik. — Ne fuss, te! — kiált utána Mátyus. — Adok körtét! — A gyerek még gyorsabban fut. Mátyus becsukja a kaput. A kiskutya nem mozdul a kaputól. Reszket a bőre, és vinnyog Az öregember nézi egy darabig, aztán lehajlik és megsimogatja a rémült állat fejét. Megpaskolja, meghem- peregeti a földön, vakargatja a füle tövét. A kiskutya hanyatt veti magát, játékosan kapdos a keze után, és bolondosán viháncol. — Te, te — mondja Mátyus. — Jól van, kiskutyám, jól van. PIHENŐ Mihályi Margit A VADÁLLAT i IKácsor László felvétele.) Szepesi Attila: Füstben, koromban Füstben, koromban villanó arcélek, fényre vakok, meredek égre mélyből nyíló ablakok, csenevész, tépett ecetfák, álmukban napba-növők, szebb sorsra váró suhancok, morduló vének, révedezők: kis külvárosi udvarokban, hol száradó ruhák fellege száll, a bütykös ujjak közt fáradtan csörren a kanál, ha este lesz... Marad-e még egyszerű szavam nektek, akár a karcsú fémek ■— salaktalan? Kerék Imre: MIELŐTT A SZÁJ szólni tudna nincs név igazra és hamisra s mert mosolyogni sírni könnyebb nincs neve még kínnak örömnek kívül-belül csak a világ van osztatlanul még önmagában ősködben izzik föld nap és hold zöld óceán villámos égbolt állatok és növények arca egyetlen óriási massza kavarog nyüzsög tolul Tárva kimondása pillanatára míg a vajúdás gyönyöre-kínja a test pórusain kiválik s tüdőt és torkot átszakitva eljut az első szó a szájig Devecseri Gábor: Három csendélet L Egy fa alatt karosszék. A karosszék fölött fa. / Köröttük kert Mindez a kert közepén. Itt egykor emberek éltek. Ez az egykor most van. Tiszteljük magunkat 2. A gondolataim fehér libák, mik szétszórva, zöld égen legelésznek, mert pihenek és szabadságot adtam gazdájuknak, az észnek. 3. A bimbó oly kevéssé vár, akár a nyomda, míg nézem és töprengek, ő magából az elhatározott formát kinyomja, mely illatos és szép, akár az álom: kár volna korrigálnom. Paul Eluard:* VELED (AVEC TÓI) Kézben fogom az utcát akár egy poharat Varázsos fénnyel van tele Könnyű szavakkal van tele Oktalan kacajokkal Ez a világ legszebb gyümölcse Nádkönnyüek a föl- s lejárók Távollét-kék mind a madár Egy sápadt és keskeny leányka Aki mindig oly gondteli O se várat soká magára Kicsike hajdanvolt leányka Ö igazolja álmaim ö teljesíti vágyaim ö őrzi gyermekkori visszfény Az utca arany áramát Fordította: Illyés Gyula A szerzőnek »Nappalunknál jobb az éjszakánk- című verseskötetéből. Eino Leino: A nyári este csendesen jött A ríyári este csendesen jött, szellőháton, hegy alól, ezüst ösvény a fenyvesek közt, harmatjára hold hajol. Halkän hajlong fenyőerdő, kakukk szól az ágakon, pihen már' a víg tekergő, pihen már a bánatom. Ford.: Tröszt Tibor 8 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. Mgoattw 17. /
