Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-17 / 163. szám
Kitüntetett szakszervezeti könyvtárosok Georgi Petrov: A VILÁGŰR MEGHÓDÍTÁSA Űt a bolygók megismerésére A szakszervezeti munkáért kitüntetés munkájuk elismeréseként csillog — a szemükben... Társadalmi könyvtárosok, két évtizede. Róják János- né a Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat letéti könyvtárának a Szakszervezeti munkáért jelvény arany fokozatával kitüntetett gazdája. Hivatal után, hetenként egyszer, hétfőn délután öttől este nyolcig egv irodahelyiségben tartja a könyvtári órákat. Arcán kisimult vonalak; egy hosszú munkásélet gazdag tapasztalatait őrzi magában. Nyugdíjas. A kölcsönzésre a könyvhöz illő tisztelettel, ünneplőben jött el. A vállalat megalakulásától itt dolgozott. Társadalmi munkában már volt a könyvtár gazdája, most, hogy nyugdíjas, tiszteletdíjat kap. Ezerkétszáz könyv sorakozik a szűk helyiségben, ahol gyakorta megfordulnak a vállalat dolgozói. Százhatvan olvasója van a kis könyvtárnak. Húsz éve ötszáz könyvvel gazdálkodott, tudást és élményt nyújtva — Időközben meg-megun- tam — mondja —, a könyvtár helyzete, a rossz körülmények sokszor elkeserítettek. A biztatásra mindig maradtam. Mert szeret olvasni. És aki szeret olvasni, aki «-tanul« az emberi gazdagodást osztó betűkből, az másokat is szívesen szolgál, mert átadhat valamit Bolti eladó, majd hosszú időn át ellenőr volt. Most a könyvtár a kapocs a vállalattal. — Van-e szerepe, jelentősége .a kis szakszervezeti Könyvtárnak? — Az Itteni dolgozók nagy része csak. itt könyvtári tag. Az olvasóvá nevelésben fontos szerepe van az üzemi könyvtárosnak —- ma is. A halk beszédet az eidő fáitól tanulhatta, amikor a szél azokat szóra bírta, A tanítónő könyvet tett elé, s a tanyasi szegénygyerek azt mondta: olvasni szeretnék még — ő, az én első tanítóm a mintakönyvtárosom — mondja Vágvölgyi József, a Dél-somogyi Állami Erdőgazdaság Az eredmények sen még nem nagyok. Egy sor technikai nehézség van, amely azzal függ össze, hogy az objektum megfigyelésére szolgáló készüléket még nem tudják pontosan stabilizálni. Ezek a nehézségek azonban leküzdhetőek, és kétségtelen, hogy nagy felfedezések küszöbén állunk. A világűrbe való kilépéssel új eszközhöz jutottunk a naprendszer tanulmányozására, mégpedig nem csillagászati, hanem földrajzi módszerekkel. Először automata állomásokat indítunk útnak, s ezeket a kutatókat szállító állomások követik. A közeli égitestek, a Hold, a Venus és a Mars óriási távolságokra vannak tőlünk, a rádió jelzések pedig a bolygók körül, vagy a bolygón tartózkodó készülékekről percekig haladnak. Fölvethetjük a kérdést, akár a jóval távolabbi bolygó, a Jupiter tanulmányozásáról is, amely körülbelül 600 millió kilométerre van tőlünk. A fő probléma az adatok megszerzése ekkora távolságokról. A tudomány előitst még egy érdekes lehetőség tárul fel, mégpedig a kozmikus sugárzás, a kozmikus sugarak kiinduló összetételének tanulmányozása. Számos elemi részecskét fedeztek föl a légkörbe behatoló kozmikus sugarak tanulmányozása révén. A Proton típusú szovjet állomásokkal végzett kísérletek bebizonyították azokat az óriási lehetőségeket, amelyek nem csupán a nagy energiájú kozmikus sugarak, hanem a nukleáris fizika tanulmányozása szempontjából is kínálkoznak. A nagy energiájú részecskék laboratóriumi előállítása igen bonyolult és költséges dolog. Bonyolult és drága részecskegyorsítók kellenek hozzá. A jelenlegi részecskegyorsítókon maximum 1011 elektronvolt energiájú részecskék 'állíthatók elő. A részecskék energiájának további növelése egyelőre lehetetlen. A kozmikus térségben a részecskék jóval nagyobb energiával rendelkeznek. Egy tíz négyzet- méter felületű regisztráló berendezéssel naponta negyvenezer 1012 elektronvolt részecskét lehet felfogni. A kozmikus technika fejlesztése megkövetelte a korszerű ballisztika, az aerodinamika egész sor tudományágának részletes kidolgozását. A koizmifcus technika révéin óriási eredményeket értünk el új anyagok, új berendezéstípusok előállításában. Az űrtechnika tehát rendkívül befolyásolja a technika valamennyi földi válfajának fejlődését, különös tekintettel a nagy távolságú összeköttetésre, és az automatákéra. Nehéz előre megmondani, hogy mik lesznek a következményei, ha ilyen gyors ütemben fejlődik a technika és a tudomány a világ megismerésében és átalakításában. Ma már azonban reálissá vált az olyan kérdések problémái naiv megközelítése, mint a Föld és a világmindenség evolúciója, új életformák a Napban, és a csillagokban végbemenő jelenségek észlelése. Lehetséges, hogy a Nap tanulmányozása közben megtanuljuk a földi nukleáris reakció irányítását Ismeretes, hogy 1961. április 12-én Jurij Gagarin a világtörténelemben először repülte körül Vosztok űrhajójával a Földet. Az ő neve és az őt követő első űrhajósok nevei megmaradnak a történelemben. Óriási bátorságról tettek tanúságot ezek a hősök. Nagy bátorság kellett azoktól az emberektől is, akik az első repülőgépre szálltak, ók is hősök voltak. Azóta nem sok idő telt el, és ma már mindenki repülőgépen jár. És még bé- kótlenkednek, ha a repülőgép nem repül elég gyorsan, hiszen mindenki a hangsebességnél gyorsabb utasszállító repülőgépre szeretne ülni. Ilyen gépek hamarosan közlekedni fognak; a Szovjetunió légi vonalain. A következő szakasz a nagy távolságú repülésé: az utasszállító repülőgépek a légkör fölé emelkednek. A nehézség csupán az, hogy az ilyen gépek utasai nehezen viselik el majd1 a le- és felszálláskor keletkező túlterhelést. De ebben a vonatkozásban is vannak már eredmények. Amikor Beregovoj űrhajós repült, kipróbálták az úgynevezett aerodinamikai le- sízállási módszert, amelynek következtében a túlterhelés az előzőekhez képest jelentősen csökkent. Ma talán még fantasztikusnak tűnik, de a rakétaközlekedés reálissá vált Nehéz lenne előre megmondani, hogy a szállítás és a közlekedés technikája ebben az irányban fog-e fejlődni? A repülés még nem merítette ki az összes lehetőségeket. Egy dolog azonban tökéletesen világos. A technikai eszközök tökéletesedésének és az ember űrhódításának megfelelően bolygónk térségében automata vagy irányított űrállomások létesülnek, amelyék összeköttetésben állmaik majd a Földdel. Kezdeti rendeltetésük a Föld és a világmindenség, az atmoszférán túli jelenségek és folyamatok, az oceomológia, a távközlés és a hajózás megfigyelésének, tanulmányozásának folytatása lesz. Az is lehetséges, hogy ezeket az állomásokat ipari célokra is felhasználják. A technikai eszközök jövőbeni következetes fejlődését a következőképpen képzeljük el; először lesznek az automata űrállomások, amelyek elrepülnek a bolygók mellett. Azután jönnek a készülékek, amelyek leszállnak a bolygóra, s ezeket követik majd az űrhajós expedíciók. És nincs messze az a nap, amikor megoldódik a természet talánya: van-e a miénkhez hasonló élet más bolygókon? Lehetséges-e ezeknek a bolygóknak a meghódítása? Hadd lássa ez az őslény, mennyire szívemen viselem az ügyét. Melegen megrázzuk egymás kezét, és biztosítjuk róla egymást, hogy nagyon örültünk, s még alig van kint az ajtón, mikor már megint itt van a Cereberus, és jelenti, hogy valakinek már megint nem harapta le a fejét. — Küldje pokolba, János! Megálljon csak! Kiféle az az úr? — Nem úr az, csak olyan nevendék. Szóval valami szegény, nagyhajú deákgyerek. Hát persze, hogy azt nem lehet elkergetni. — No hamar, jöjjön! Félénk kopogás. Félretaposott cipő, kitérdesedett nadrág, fekete bozont, ragyogó szem. A kezeivel nem tud mit csinálni. Mintha csak magamat látnám huszonöt esztendővel ezelőtt. De hát engem se szabadított a nyakára senki, ennélfogva erőt veszek magamon, és izoláló hangon kérdem, nyújtva a kezemet: — Oda? Elégia? Ballada? — I-igen. Ballada. — Hát csak gyorsan, fiam, mert nem érek rá. — Így... így nem adhatom oda. Még hiányzik belőle valami... Talán a tartalmi kivonatát, ha meg tetszenék engedni... Ez aztán derék fiú. Megenyhülve mondom neki, hogy csak rajta! — Éj van ... * — Persze, rémes éj. És vad vihar vonyít az éjben. — De kérem... — mondja hebegve, és kerekre tágul a drága ragyogó szeme —, szóról szóra így van. Hát honnan tetszik tudni? — Régi prakszisból, gyerekem. — Akkor talán azt is tetszik tudni, mi jön tovább. A vad éjszakában vadul vágtat a ló, és rajta kivont karddal a lovag. — És leszúrja? — Igen. Leszúrja Edmun- dot. — Nagyon okosan. És ezzel kész? — Kész, csak a balladai homály hiányzik. — Homály'! Homály? — tűnődöm el az önképzőkört emlékeken. A szemem rátéved a drámaíró névjegyére. Rajta a homály, kétszer aláhúzva. — Ismeri ezt az urat, fiam? — kérdem felsőbb sugallattal. — Nem, kérem. — Hát majd megismeri, ha elmegy hozzá. Mondja csak neki, hogy én küldtem a homály-ügyben. A fiú elment, azóta se ő nem járt nálam, se a tragédiaköltő, tehát azt hiszem, rendbe jöttek egymással. A drámaíró átengedett a fölösleges homályból a balladaírónak, s így mindketten jól jártak. De rosszul jártam én, mert most ezek mind a ketten azt a hírt fogják terjeszteni rólam, milyen derék, jó ember vagyok én, és be fognak ajánlani az összes homálykereskedőknek. Éppen ezért hozom nyilvánosságra a dolgot idejekorán. Tiltakozom az ellen, hogy én jó ember vagyok, és tudatom mindenkivel, hogy papirvágónak m,ost már kaukázusi cserkesz kindzsált vezettem be, a P“- pírnehezékeim pedig a Keopsz piramisából való gránitkockák. agronómusa május elsején, a munka ünnepén vette 4t a Szakszervezeti munkáért jelvény ezüst fokozatát mintegy két évtizedes szakszervezeti könyvtárosi munkásságáért. A messziről jött ember hangján mondja: Hosszú út volt. Gép- és gyorsíróként kezdte 1949-ben az erdőgazdaságnál. Volt itt pénztáros, vadászati felügyelő, 1960-tól agronómus. ötvenéves fejjel kezdett el ismét tanulni, hogy megszerezze a felsőfokú mezőgazdasági technikum szaktechnikusi oklevelét. Százezer hold gazdája, Dombóvártól Barcsig, Szigetvárig, Nagykanizsáig. És tizenkét letéti könyvtára van az erdők mélyén. Ott, ahol gyermekként a tölgyek illatát és a természeten túl kitárulkozó világot együtt szívta magába. — Az erdő, a halastó, a munka és a könyv — ez volt — Mindent szeretek, ami a természethez közel van. Minden könyv — egy-egy élet. Minden könyvben végig lehet élni valamit. A végtelen mindenséget, egy margaréta virág életét éppúgy, mint egy ember tragédiáját. Az erdőgazdaság ódon épülete mellett épül már az új székház. Az udvaron megállunk, és hallgatom Vágvölgyi József terveit, — A könyvtár mai állapota már nem alkalmas a továbbfejlesztésre. Ha a vállalat új könyveket vásárolna, nem tudnám azokat elhelyezni. Szakembereinek pedig sok fontos könyvet vesz a gazdaság, aminek viszont a népgazdaság láthatja hasznát, ígéretet kaptam, hogy ha az új székház felépül, rendelkezésemre bocsátanak egy helyiséget — könyvtárnak. Bizonyos, hogy abban szép könyvtárunk lesz. Az erdőmérnök is meg a cigánygyerek is az erdőben megkaphatja a legjobb könyveket. Horányi Barna Újjáépült a sárospataki vártemplom A sárospataki római katolikus vártemplom Észak-Ma- gyarország egyik legnevezetesebb műemléke. A XV. századból származó, háromhajós gótikus templom évszázadok építészeti emlékeit mutatja be, és gyakori átépítéséhez, valamint díszítéséhez olyan főúri családok nevei fűződnek, mint a Perényiek, a Páló- czyak, a Dobók, a Loránt- ffyak és a Rákócziak. A templom építéstörténetének tisztázására 1964-ben nagyszabású kutatások és ásatások kezdődtek. A munka során előkerültek az eddig befalazott hatalmas gótikus ablakok, megtalálták a hajdani ortóriumot és a hozzá vezető csigalépcsőt, az, északi falon, valamint a szentély mögött pedig iőré- sekre bukkantak, amelyek bizonyítják, hogy a vártemplom hadászati célokat is szolgált. A templom újjáépítési munkái befejezéséhez közelednek. Az Országos Műemléki Felügyelőség dolgozói a sérült részek kijavítására minted ezer tonna kézzel faragot* követ használtak fel, beüvegezték a gótikus ablakokat, és eredeti állapotban helyreállították az oratóriumot, amelyben majd egyházművészeti kiállítást rendeznek. 5 z én íróasztalomon már hosszú idők óta ni/ncs se olló, se kés, se semmiféle vágó- vagy szúróeszköz. A papírvágó késem is csak fából való. Papírnyomó nehezéknek nyírfadarabkákat használok, mert ha azokat' hozzá találnám is vágni valakinek a fejéhez, az azt mondaná rá, hogy »még egyszer/«. Tudniillik azt gondolná, hogy kalácscipónak a belével hajítottam meg — olyan könnyű fa a nyírfa. Mindezek a berendezések azoknak a látogatóimnak a védelmére szolgálnak, akik engem kéziratokkal keresnek föl, akár mint költők, akár mint prózaírók. Én nagyon elnéző vagyok mind a két emberfajjal szemben, mert szögrül-végrül magam is beletartozom hol egyikbe, hol másikba — de azért nem állok jót magamért, hogy nem teszek-e kárt bennük, ha rosszkor jönnek ... De most már mit lehessen csinálni azzal, aki nem a fejét küldi előre, hanem a vizitkártyáját? Jó név, rendes ember, sose jutott eszébe olyan bolondságot művelni, hogy széles papíron rövid sorokat írjon. Gazdag ember is, éppen minap hallottam a feleségemtől, hogy tíz tojást is vett egyszerre a felesége. Aztán mindenekfölött: öreg ember. Márpedig én is szeretnék öreg ember lenni egy* Részlet a szerző Hogy keveredik az ember jó hírbe? című karcolatéból. Az írást Móra 1 erenc, a XX. századi magyar prózairodalom kiemelkedő alkotója születésének 90. évfordulója alkalmából közöljük. MÓRA FERENC: szer, s én se szeretném akkor, ha azt üzennék ki, hogy *►jöjjön máskor/«. — Tessék. Engedjék be. öt percig bemutatkozunk, s mondunk egymásnak mindenféle szépeket. A hatodik percben már olvassa az első felvonást. Nagyszerűen kezdődik. Egy romantikus hajlamú hagymakereskedő a végrendeletét diktálja a közjegyzőnek. Végakaratának első pontja, hogy őt, ha meghal, tegyék ágyúcsőbe, és úgy lőjék ki a végtelenbe. — Ugyebár, az expozíció érdekes? — Hogyne — mondom —, bár még érdekesebb volna, ha élve tennék a hőst ágyú- csőbe. Megérdemelné a gazember, aki hagymakereske- dö léiére ilyen romantikus. — Tessék csak kivárni, kérem — mosolyog hamiskásan az író. A második felvonás meg fogja önt lepni. — Hány felvonás lesz? — Ez csak öt. De ez tulajdonképpen egy triológiának az első része. Shakespeare is próbált ilyent csinálni. — Szabadna arra kérnem, hogy talán csak vázlatosan méltóztassék elmondani a mesét. — Kérem — mondja egy kicsit sértődötten. De aztán, hogy belejön az elbeszélésbe, megmámorosodik a saját szavától és most már se hall, se lát. Nem veszi észre, mikor én elrakom magam elöl még a fakést is, hogy kísértésbe A ILY * ne vigyen, aztán a tenyerembe hajtom a fejem, és csöndes megadással hallgatok, hallgatok, míg föl nem riadok egy nagy csattanáéra. — Ezzel a dördüléssel fejeződik be a darab — kapja föl az öklét az asztalról, amihez jó erősen odaütötte csattanónak. — De nem tetszik gondolni, hogy ez egy kicsit homályos ? Nagyon őszintén feleltem neki, hogy igaza van, itt mintha nem volna egészen világos a dolog. (Nekem nem is volt az, mert én az egész drámát végigbóbiskoltam.) — Hát hogy lehetne ezen segíteni, könyörgöm? Éppen ezért fordultam önhöz bizalommal. Talán jobb volna, ha Genovéva nem itt idézné fel a bosszú szellemét, hanem már a harmadik felvonásban? Ha gondolni tetszik, átdolgozom. — Hát, így hirtelen nem tudok hozzászólni — mondom elkomorodva, amit ő a tragédia hatásának hisz, pedig engem csak az rendít meg, hogy ebből még egy látogatás lesz, most már szerzett jog alapján. — Ha szakíthatna rá egy kis időt, talán tessék rajta gondolkozni, és egypár sorban tudatni velem, mikor nem lessek alkalmatlan. Inkább itt hagyom a névjegyem. Ja, hiszen itt is van, csak ráírom a lakásomat, így ni. Én pedig ráírom, hogy homály, s aláhúzom kétszer is. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. július 17.
