Somogyi Néplap, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-13 / 160. szám
A képzőművészetek hatósugara A képzőművészetek társadalmibbá tételéről esik szó a Kartárs legújabb, júliusi számában. A Somogy megyei Tanács kiadványa, a tizenhárom somogyi képzőművészt bemutató műhely-antológia indította el azt a nagyon fontos gondolatot; hogy az irodalmi élet példáját hasznosítva a képzőművészet is éljen a társadalmasítás formáival. Pontosabban : élhessen azokkal. A reprezentatív kiadvány célja: a gazdasági és más intézmények vezetői ismerjék meg az itt élő képzőművészeket, s a kiadvány hívja fel a figyelmüket az alkotók támogatására. Mint tudjuk, követni fogja ezt a kezdeményezést majd a népművészeket bemutató műhely-antológia is. A tizenhárom somogyi képzőművészt bemutató kiadvány hibájául azt tárja föl a Kortárs-cikk szerzője Palkó István, hogy hiányzik belőle az elemző méltatás. Ebből kiindulva megállapítja, hogy az országban másutt is ugyanez a helyzet, és baj van a képzőművészetek társadalmasításával. Jó, hogy fölveti ezt a crikk írója, mert olyan általánosításhoz jut el, ami országosan is megállná a helyét: az összes művészeteken belül a képzőművészet a legkisebb hatósugarú művészeti ág, a képzőművészeteket társadalmibbá kell tenni. A mai képzőművészetek társadalmasítása már abban is hátrányos helyzetben van, hogy nincsenek — igen, többes számban mondom! — megfelelő képzőművészeti folyóirataink. A Művészet önmagában nem tölthetné be a feladatot akkor sem, ha színvonala emelkedne, és ha több aktuális anyagot adna. És hová jut el ez a képzőművészeti folyóirat? Nem látom sosem úgy lapozni, mint mondjuk az Üj írást, amely a »köz- tudatban« van, közkedvelt, népszerű. A képzőművészet mellett nem állnak megfelelően hangolt és irányított szócsövek, ami elhangzik is, soksor pusztába kiáltott szó. Marad a régi, a bevált mód. a kiállítás. Itt is különbséget kell tenni a múzeumi és más kiállító helyi bemutatók között Kaposváron a múzeumi kiállításokon mindig az orromban érzem a konzerváló szerek szagát... A közönségre is elég odapillanitani a megnyitó közben — az átlagéletkor negyvenen feilül van. (Azt nem kétlem, hogy az érdeldő- dő fiatalok később megtekintik itt is a kiállítást.) A Képcsarnok Vállalatnál rendezett kamarakiállításokat többnyire közéleti személyiségek nyitják meg. Itt a megnyitó személye a »vonzó«. így van ez az országban másutt is. Lehet, hogy ezáltal a tárlat társadalmi tekintélye nő, de a képzőművészet társadalmasításának nem ez az útja, hanem a tárlatvezetés, az értő mübírálat. Azt mondtuk, hogy az összes művészeteken belül a képzőművészeteknek a legkisebb a hatósugaruk. Igen, és még azt is hozzá kell tenni, hogy a képzőművészeti ízlés a legfejletlenebb, a legkorszerűtleIPAROSODÓ SOMOGY A kamaszkorú vállalat Lent, a fcsrtékillatú műhelyben éppen úgy jelentkeznek a lányok, mint az iskolapadban. A feladatuk sem kisebb. A fehér köpenyes munkásjelöltek bonyolult elektroncsövek alkatrészeivel, működésével ismerkednek. Pontosan száznyolcvanán \annak, s a KISZ-titkár, aki idekísért, bemutatás helyett ennyit mond: ezek a lányok már másként ismerik majd a munkájukat, mint az elődeik. Később még hozzátette: »-Amikor én hat évvel ezelőtt idejöttem, a mostani irodaépület bútorraktár volt, s csupán két műhely állt. Most pedig úgy nő a vállalat, mint a »gomba«. Ezzel tulajdonképpen mindent elmondott a kaposvári Híradás- technikai Vállalatról, amit fontosnak tartott. A műhelyekben — ahova elkísér — egyedül ő, Kása Rózsa nem hord fehér köpenyt. Amikor az igazgatóval a fehér köpenyes vállalatról beszélgettünk, azt mondta: íratlan szabály, hogy a csarnokokban nagyobb tisztaságnak kell lennie, mint a vállalatnál. A rádiócső — amelyet a tizenhat évnél fiatalabb lányok most tanulnak összeszerelni — a jövőt jelenti. A megvalósulóban levő százmilliós beruházás ennek a jövőnek az alapja lesz. Nem itt a családi házakkal körülbástyázott telepen készül az új gyár, hanem kint a város szélén, a dombtetőn, s betonváza mesz- sziiről látszik. A következő ötéves terv végére teljesen kész lesz. Azt mondom az igazgatónak, sok itt a fiatal, s a hatórás munkaidőben dolgozó tanulólányokra gondolok. Nagy Lajos másként fogalmaz: a vállalatnál csak fiatalok vannak. Az átlagéletkor tizennyolc és húsz év között mozog. Pedig ezernégyszáz munkása van a vállalatnak. S — hallom az igazgató véleményét — jó dolog volt ezt a fiatal gárdát összeszedni. A gyár is egészen kamaszkorú. Éppen másfél esztendeje, hogy megalakult. S több szempontból Is különös: ez az első somogyi üzem, amelyik 26 millió forintos iparfejlesztési hitelt kapott. Ebből, banik- Eitelből és az Egyesült Izzó hozzájárulásából épül a százmilliót érő új gyár. A hitelek mellett egy — nem éppen nagy — különös könyvelési tétel Is szerepel: a pénzt hanglemezekre költötték, s munka közben kívánsághangversenyt hallgatnak a lányok. Mert, ha nem szól a zene, ünnepi csönd van a termekben. A gépek zajtalanul dolgoznak, s nem az erőnek, hanem az ügyességnek van nagy szerepe. Azt mondják, egy munkásnőnek kevesebb erőt kell kifejtenie nyolc óra alatt, mint egy gépírónőnek. »Mégsem mondhatom azt, hogy könnyű ez a szakma — szól az igazgató. — Három hónapig tanulják a lányok, de kevesen értik akkor is.« S mégis jönnek, mert szeretik a vállalatot, szeretik ezt a munkát. Sűrűn érkezik levél Zalából is, mert a híre oda is eljutott. A munkások azonban Kaposvárról és a járásból jönnek. Sok a bejáró — harminc százalék körül mozog a számuk —, s körülbelül ugyanennyi az albérletben, élő is. A KISZ-titkár panaszkodik: nehéz összeszedni őket egy-egy rendezvényre. Az is baj, hogy nincs klub, s kicsi az ebédlő. A gondot mindenki ismeri, s tudják, egyszer ez is megoldódik. Ennél a vállalatnál a ma feladatait mindig úgy oldják meg, hogy közben a jövőt nézik. Egyetlen gyár ez Somogybán, ahol két főmérnök dolgozik: egyik a termelést, másik a fejlesztést irányítja. Jegyzem a fejlődést mutató számokat: az idén minden terméküket 3—5 százalékkal olcsóbban adják, mint a múlt évben, s ugyanakkor négyszázalékos bérfejlesztést terveztek. A félévi adatok szerint mégis javultak a vállalat eredményei. Mégis? Vagy talán éppen ezért. A múlt évben 86, az idén pedig 130 •millió forint körül mozog a termelési értékük. Jövőre megközelíti a kétszázmilliót. S ezt nem lehet csak létszámnöveléssel elérni. A műszaki fejlesztésnek hihetetlenül nagy szerepe van. Ehhez pedig a gondokat ismerő, a szakmát értő emberekre van szükség. Valaha egy mérnökük és néhány technikusuk volt. Ma húsz mérnök és száznál több technikus irányítja a termelést. A fejlődést ez is mutatja. A kamaszkorú gyár, többségében kamaszkarú munkásaival nagy feladatokra vállalkozott S ez a vállalkozás — eredményes. Kcrcza Imre nebb. A hatósugár és az izléc között nem nehéz fölfedezni az összefüggést. Mivel vidékről van szó, Kaposvárról — és a Kortárs cikkírója ismer hozzá hason lókat is —, a szakemberhiányt is megemlítem, ha arról be szélünk, hogy nincs megfelelő hatósugaruk a képzőművészeteknek. A múzeumi kiállítás megnyitóit rendszeresen neves művészettörténészek tartják, felkészülten, de kapcsolatuk nincs a hallgatósággal, a kiállítás nézőivel. Ahhoz többször kellene találkozniuk, hogy egy nyelven értsenek. Étre nincs lehetőség. Tárlatvezetésre is csak ez az egyszeri alkalom adódik, a megnyitó,' de tudjuk jól, hogy ekikor éppen az a közönség van távol, amelyikre leginkább számithatnánk: azok a fiatalok, akik az irodalomban és még a zenében is keresve kutatnak tartalmat, újat, igazat, formában is változatosat, korszerűt. Egy művészettörténész alkalmazása Kaposváron úgy látszik még korai, de a közeli Pécsen többen is élnek. A képzőművészek dél-dunántúli szervezete a tanácsokkal közösen talán tehetne valamit annak érdekében, hogy a »szomszéd vár« se szenvedjen hiányt, elvégre közös feladat a képzőművészet hatósugarának növelése. A somogyi műhely-antológia kapcsán is érdemes volt fölvetni és ennek hiányaként megemlíteni a kritikai tolmácsolás szerepét, de úgy hiszem, ez ebben az esetben egy másik kiadvány feladata lenne. A helyi kiadványok csakis ott érhetik el a rangos színvonalat, ahol erre minden föltétel megvan, biztosított Képzőművészeink munkássága jó biztosíték erre, s ha ez így van, akkor meg kell találni a lehetőséget arra, hogy értő, kritikai tolmácsolóik is legyenek. Országosan pedig már régóta szükséges volna, hogy a Művészet mellett még néhány képzőművészeti folyóirat, ismeretterjesztő kiadvány -is napvilágot lásson. Iiorányi Barna A bizalom kovácsa Tizenhárom elődje volt Ahogy ő számolta, még átlagosan két év sem jutott egy- re-egyre. Neki éppen kedden lesz a jubileuma, hetedik éve első titkára a Csurgói Járási Pártbizottságnak. Több mint két órája bebeszélgethettünk a világos bútorral berendezett irodájában, amikor megkérdeztem, mit tart a bét év legnagyobb eredményének. — A bizalmat, amely megnyivánul a párt politikája iránt a csurgói járásban. Ez a legnagyobb örömöm. Ez a járás nagyon mélyről indult el az ellenforradalom után. S még akkor is mesz- sze elmaradt a megyei átlagtól, amikor Bertalan József Csurgóra került. Rossz volt a légkör, feszítő az elmaradottság, s a halársáv is visszavetette a járást a fejlődésben. — Általában mindenkinek elmondom, hogy jobban megértse a helyzetet, ötvenhat előtt kitelepítették a járásból a középparasztok felét. Ez az egyik oka, hogy a hajdani nagy hírű szarvasmarhatenyésztés még mindig nem lendült fel igazán. A fiatalok elmentek, az öregek pedig bevonultak a háztájiba. Az ötvenes évek végéig ebben a járásban nem építkeztek, csak a hatvanas évek második felében kezdődött meg a családi ház-építkezés. A termelő- szövetkezetekben a helyi emberek nem nagyon vállaltak elnöki tisztséget, a közös gazJubileumi kóruspályázat Kóruspályázatot hirdet a Szak- szervezetek Országos Tanácsa és a Művelődésügyi Minisztérium fel- szabadulásunk 25. évfordulójának tiszteletére. A pályázatfa olyan műveket várnak, amelyek hazánk felszabadulásának élményvilágából merítik témájukat, eszmeiségükben a dolgozók alkotó tevékenységét hirdetik. A műveket két kategóriában bírálják majd el. Külön értékelik a felnőtt vegyes- és férfikari műveket, míg a másik kategóriában az ifjúsági vegyes-, egynemű karok és gyermekkórusok részére beküldött alkotások kerülnek elbírálásra. Mindkét kategóriában egy-egy 15 000 forintos első díjat, 10 000 forintos második és 8000 forintos harmadik díjat osztanak ki. A zsűri ezenkívül javaslatot tehet különdíjak adományozására. A zeneműveket névvel és címmel, vagy jeligével ellátva 1969. szeptember 20-ig a SZOT kulturális, agitációs propaganda- és sportosztályára kell eljuttatni. A díjazott alkotásokból hanglemezfelvétel készül és ünnepi hangversenyen mutatják be a nagyközönségnek. daságok nyolcvan százalékában k; emelt káderek irányítottak, s nagyon sok közülük csupán egyet akart — kihasználni a lehetőségeket, meggazdagodni. Hallatlanul sokat kellett küzdeni az intrika ellen azért, hogy eloszlassuk az előítéleteket. A járásban élő emberek bizalma nehezen tért vissza ... S hogy mégis megszűnt az elzárkózottság, a bizalmatlanság, annak köszönhető, hogy a járási pártbizottság ösztönzésére mindenhol megnyerték az embereket a párt politikájának okos szóval, meggyőző érvekkel, s nem utolsósorban a »Tegyünk többet Somogy- ért!« mozgalom kibontakoztatásával a járásban. A jó légkör megteremtésének egyik állomása volt, hogy az elvégzett munka lett az emberek megítélésének mércéje a járásban is. Az eredmények forrása a helyi vezetők kinevelése volt. Azelőtt mindig adni kellett vezetőket ebbe a járásba. Négy-öt év óta innen is kiemelhettek megyei és más járási tisztségekbe csurgói vezetőket. — A gyakorlat egy-két kudarc ellenére is azt bizonyította, hogy megállják a helyüket azok a tsz-elnökök, ipari vezetők, akik helybeliek voltak. A járási első titkár azt vallja, hogy számokkal nem mérhető az a hatalmas változás, amely az emberek gondolkodásában bekövetkezett. Pontosan jelzi azonban egy tény: soha ennyi párttag nem volt még a csurgói járásban. Az utóbbi öt évben háromszázan léptek a párt soraiba. — Az a fontos, hogy az emberek ugyanolyan jónak tartEgy felhívás margójára Együtt a korszerű műveltségért A z előző évekhez hasonló- -t*- an 1969-ben ismét országos pályázatot hirdettek a Kiváló ifjúsági klub cím elnyeréséért. Annak idején, amikor először szólították versenyre a klubokat, a pályázat elérte célját. Azután félő volt, hogy ez a verseny egyfajta hagyomány lesz, amely önmagát ismétli majd, pusztán azért, hogy ne szakadjon meg a lánc. Átlapozva a mostani felhívást örömmel nyugtáztam, hogy ezúttal nem fenyeget a sablonosság veszélye. A pályázat formája minden évben csiszolódik, tartalmi mércéjét évről évre magasabbra állítják. Már nemcsak a közösségi élet megteremtésére mozgósít, hanem célul tűzték ki a korszerű műveltség megszerzését, a tudományos és közéleti érdeklődés felkeltését is. Ügy hiszem, a három év — amióta mozgalommá lett a klubalakítás, a versengés — elég volt ahhoz, hogy elmélyültebb munkához lássanak, hogy a klubok is teljesítsék fontos társadalmi feladatukat. Az, hogy ma már az olvasást, az ismeretterjesztő előadások megszervezését, a tánckultúra színvonalának emelését alapkövetelménynek tekintik, érthető. Így helyes. 1969-ben ennél többet kívánnak: fölfedezni, megérteni az összefüggéseket, a társadalom és az egyén viszonyát. Természetes igénnyé fejleszteni a szakmai tudás gyarapítását, üendkívül pozitív voná- -*-*• sa a versenyfelhívásnak az, hogy a kluboknak szorosan együtt kell működniük a községekkel, az üzemekkel és vállalatokkal. A klub a KISZ akcióprogramjával, a község népművelési tervével, az üzemi, vállalati művelődési tervvel összhangban állítja össze és valósítja meg munkatervét A KISZ-álapszervezettel és a fenntartó intézménnyel közösen társadalmi vezetőséget állít a klubmunka irányítására, ellenőrzésére. Ezenkívül támogatni kell ‘a szocialista brigádmozgalom kulturális követelményeinek teljesítését ls Miért fontos mindez? Az utóbbi hónapokban számos kerekasztal-beszélgetésen vettem részt, ahol többek között a helyi tanácsi és vállalati vezetők is ott voltak. Csaknem valamennyin elhangzott a vállalatok vezetői részéről, hogy nem sokat tudnak a klubokról, a fiatalok nem mindig segítik a vállalatok célkitűzéseit. A község vezetői is panaszkodtak arra, hogy nem a község arculatának megfelelően szervezi a klub vezetősége a programokat. Ilyen kifogásokból fakadt aztán a tyúktojás vitához hasonló torzsalkodás; kinek kell előbb az asztalra tenni valamit, a klubnak-e vagy a gazdasági vezetésnek? Az eredmény a legtöbb esetben az lett, hagy feloszlott a klub, vagy meg sem alakult. Köztudott az is, hogy sok helyen nincs egy terem a fiatalok számára, nem kapnak kellő anyagi támogatást olyan indoklás alapján hogy »semmi hasznát nem látják a klubnak«. A baj azonban elsősorban ott volt, hogy egyik fél sem tett ellene semmit. Ügy hiszem, az idei felhívás szerkesztői figyelembe vették ezeket a sürgősen orvoslásra váró hibákat. Vastag betűvel szedve figyelmeztetik a versenyre jelentkezőket, és különös tekintettel lesznek a felhívás ezen pontjainak megtartására az értékelésnél. A versenyben való rész- Jr*~ vétel sok mindenre kötelezi a klubokait, de a vállalati, az üzemi és a községi vezetőket is. Bán Zsuzsa iák a helyi politikát, mint a központit. Ehhez sajátos módszerekre van szükség a falusi femberek, a munkások és az értelmiségiek körében. A járási pártbizottság megszabja a fő tennivalókat, a fejlődés irá- nv'ít a határozatok megvaló- s’Hsában. a feladatok elvégzésében azonban önállóságot ad. mert ennél nincs jobb lendítő erő. ez az alapja, hogy mindenhol kibontakozhasson az alkotó tevékenység. A párt- szervezetek hatékonyabb munkája is az önállóságnak köszönhető. A hosszú évek elmaradottsását viszonvlag gvors ütemű fejlődés követte. Ennek a jeleit az iparban, a mezőgazdaságban. a kereskedelemben egvaránt meg lehet találni. Háromezer embert foglalkoztatnak az iparban. Aki becsületesen dolgozik, megtalálja a termelőszövetkezetben is a számítását, egy munkanap hatvanhét forintot ér. S amire igencsak büszkék a járásban: tavaly elérték az országos szintet a gabona átlagtermésében. — Nincsenek földrengető eredményeink, a viszonylagos elmaradottság felszámolásáért azonban sokat tettünk ... Sok tennivaló áll előttünk: például a gyümölcstermesztésben, az állattenyésztésben még koránt sem használjuk ki az adottságainkat. Annak azonban nagyon örülünk, hogy az egyenletes fejlődéshez minden területen leraktuk az alapokat. Bertalan József negyvenhárom éves. Abba a nemzedékbe tartozik, amelyik a felszabadulást legényként érte meg, s erős hittel rögtön bekapcsolódott az új élet formálásába. Uradalmi cseléd volt az édesapja, éppen ezért, nem volt nehéz döntenie, hogy hol a helye. Fonó egyébként is amolyan ipari központja volt huszonnégy uradalomnak, s a gőzekéstől a kovácsig, a lakatostól a szíjgyártóig, mindenféle mesterember dolgozott itt a magyar kegyes tanítórend cselédjeként. A felszabadulás után a szovjet parancsnokság gyorsan megnyitotta az olajmalmot. s ő ott dolgozott égy* évig. Két idős munkatársa valamikor a cukorgyárban szolgált, s nagyon sokat beszélt a mozgalmi munkáról, a pártról. Az egyik tudott oroszul, s nagyon szívesen hallgatta, amikor arról kérdezgette a szovjet katonákat, hogyan élnek ők, mi van a hazájukban. — Ösztönösen láttam, milyen súlyos ellentétek vannak a társadalomban, s a felszabadulás utáni légkör, a földosztás, a földművesszövetkezet szervezése természetes volt a számomra. 1945-ben beléptem a pártba. Négy évvel később, a párt- szervezet ajánlására megválasztották községi bírónak. Nála fiatalabb nem volt a megyében ilyen poszton. Az ifjúsági munkában, felvásárlásban kitűnő fiatalembert hamamsan kiemelték. Először a ME5ZÖV- höz került, aztán a megyei pártbizottságra, onnan pedig a Kaposvári Járási Pártbizottságra instruktornak, majd mezőgazdasági osztályvezetőnek. A múlt rendszerben nem fejezhette be tanulmányait, ezért először leérettségizett, később pedig elvégezte a pártfőiskolát. Amióta Csurgón van, tanít is az esti egyetemen, mégpedig politikai gazdaságtant Két éve a járás megyei tanácstagja. 1947-ben megnősült, a felesége a járási tanács pénzügyi osztályán dolgozik, s csaknem két évtizede tagja a pártnak. A fia most katona, a lánya pedig másodikos gimnazista. Nem horgászik, nem vadászik, nem is kártyázik, csak egy szenvedélye van — sokat kirándul a családjával. Eddig végzett munkája elismeréseként a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Amikor búcsúztunk, még annyit kérdeztem, hogy csurgóinak tartja-e magát. Mosolyogva válaszolt. — Most már annak ... Meg- gyöikeresedtünk, megszerettem az itt élő embereket, a vezető társaimat. Lajos Géza SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. július 13.
