Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-07 / 102. szám

„Pihenni fogok, s az unokáimmal játszani...“ Törzsök Ferenc ajándékot vesz át Völgyi György őrnagy tói. Mosolyogni akar, de szeme sarkában könnyek gyülekez­nek. S hiába kísérli meg, hogy könnyedén válaszoljon, nem Sikerül. — Most majd rengeteg időm lesz ... Eddig úgyis keveset lehettem a családommal, ez­után nekik fogok élni... Hi­szen az elmúlt huszonhat év­ből a felét szolgálatban töltöt­tem el. Sőt a múltban még többet is, mert negyvennyolc óra szolgálat után járt csak huszonnégy óra pihenés. Az államosítás óta huszonnégy óra szolgálat után ugyanannyi a pihenő idő ... De most csak pihenni fogok és a három unokámmal játszani... A búcsú mindig nehéz. S különösen akkor, ha ott van­nak azok, akikkel csaknem! három évtizede együtt kezdte a munkát, s az eltelt évek alatt rengeteg közös, nemegy­szer veszélyes feladatot hajtot­tak végre. S a búcsúzó, a most megérdemelt pihenésre távo­zó Törzsök Ferenc tűzoltó fő­törzsőrmesternek nagyon sok az ilyen emléke. — Néhány évvel ezelőtt a vízvári olajtűznél láttam meg igazán, milyen veszélyes a mi hivatásunk. Amikor a tartá­lyokból szertetröccsenő tüzes folyadék alól ugrálva kellett menekülni, s bizony jó néhá- nyan hoztunk magunkkal ap- róbb-nagyobb égési sebeket »emlékként.« Aztán a nagy cukorgyári tűzről mesél, majd arról, ami­kor Somogyszil égett, alig ol­tották el az egyik tüzet, né­hány száz méterre lángra ka­pott a másik ház. Huszonhat évvel ezelőtt, 1943-ban jelentkezett a kapos­vári városi tűzolóknál. Akkor bizony még lóvontatású fecs­kendő s hasonló kezdetleges fölszerelés, eszköz állt csak rendelkezésükre. Később, ami­kor a bombázások elérték Ka­posvárt, kapták meg 1944-ben az első gépkocsira szerelt fecskendőt. Meghatottan veszi át a ked­ve? ajándékokat, s szorít kezet Völgyi György őrnaggyal, Bú­zást László, Sipos József szá­zadosokkal, akikkel együtt vállalta hivatásának ezt a ne­héz és veszélyes mesterségét, s akik elsőnek köszöntötték, amikor kitüntették őt a Mun­ka Érdemrenddel, a Tűzren- dészeti Érem arany fokozatá­val, s a 10 15 és 20 év után járó Szolgálati Érdeméremmel. Neki már nem kell ébren töltenie az éjszakákat, min­denkor arra számítva, hogy va­lahol tűz keletkezik és síró, riadt emberek várják a segít­séget Helyére más áll a sorba, s más ül a gépkocsi kormány­kereke mögé is, ahol több mint húsz esztendőt töltött miután 1948-ban letette a so­főrvizsgát ... Pihenni fog... De ha éjsza­kánként felvijjog a tűzoltóko­csi ismerős szirénája, abban a pillanatban ő is ébren lesz. S gondolatban társaival együtt siet, harcol a tűz ellen. (Szalai) Gyógyszerhcgyck a sufniban KÖRLEVÉL ÉRKEZETT megyénk gyógyszertáraiba. Eb­ben a Somogy megyei Gyógy­szertári Központ felhívja a gyógyszerészeket, hogy a taná­csi szervekkel együttműködve szervezzék meg a családoknál, a háztartásokban éveken át összegyűlt gyógyszerkészletek szakmai felülvizsgálását. En­nek során adjanak felvilágosí­tást, tanácsot a még használ­ható gyógyszerek alkalmazásá­ról és a használhatatlan, lejárt határidejű orvosságok meg­semmisítésére. Ésszerű, okos, humánus kez­deményezésről van szó. Meg­kérdeztem szakembereket: mennyire becsülik a fogyasz­tóknál heverő gyógyszermeny- nyiséget megyénkben? Csalá­donként 5—10 féle (megkez­dett tubus, doboz.) a felesle­ges gyógyszermennyiség, átla­gosan. Ennyi mindenesetre biztos. De valószínű, hogy több. Otthon előszedtem a családi orvosságos kazettát. Részben kíváncsiságból, részben azért, hogy a felesleg szakmai fe­lülvizsgáltatásával egyáltalán erkölcsi alapom legyen erről a kérdésről szólni. Megjegyez­ném, viszonylag kevés gyógy­szert fogyasztunk. Az ered­mény épp ezért meglepett. Több mint harmincféle meg­kezdett, javarészben lejárt ha­táridejű orvosság gyülemlett fel évek során. És mintegy ti­zenötféle — fejfájás, nátha, gyomorrontás stb. esetén fel­tétlenül — szükséges gyógy­szert sikerült különválogatni. Ha meggondolom ennek alap­ján felbecsülve milyen tömegű felhasználatlan gyógyszer po­rosodik a szekrények, sublótok mélyén, könnyen elképzelhető, hogy e tubusok, fiolák, üveg­csék egy helyütt összegyűlve takaros kis hegyet alkotná­nak. Mondhatná valaki: az árát kifizettem (»hál’ istennek«, pontosabban államunknak, ol­csó volt, mindössze a teljes érték 15 százaléka ...) — te­hát kinek mi köze hozzá? A DOLOG MÉGSEM ILYEN EGYSZERŰ. Érdeklődtem a gyermekorvosoktól. Kimutat­ható, hogy a gyógyszerfogyasz­tás emelkedésével megnöveke­dett a kisgyermek gyógyszer­mérgezésének a száma is. Csak egy-két példát a közeli múlt­ból. Egy alig kétéves csöppség alaposan megdézsmálta a nagymama kinnhagyott bello- idos üvegét. A rendelőintézet­ből a kórházba vitte a mentő az eszméletlen kicsit A nagy­mama nem merte bevallani, hogy mi történt, mit »evett« az unoka? Csak később vitte vissza a lelkiismerete... Sze­rencsére akkor a gyerek már PANASZ az AFOR telepvezetőjére Anélkül, hogy egy panaszos­levél kapcsán ítélkeznénk a kötelessége és az előírások szerint precízen intézkedő ÁFOR-telepvezető ellen, el kell mondani, hogy nem min­dig lehet egyetérteni az olyan bánásmóddal, amilyenről Nagy Imre lullai tsz-elnök tá­jékoztatott bennünket Idézzük a levelét: »Üzemanyagért mentünk a tabi ÁFOR-telepre, s ott a telep vezetője nem volt haj­landó kiszolgálni bennünket azzal az indokkal, hogy ehhez készpénz, illetve fedezetigazo­lás szükséges. Ezután elküld­tem a kaposvári ÁFOR-köz- pont levelét, amelyben elis­merték, hogy túlfizettünk négy-ötezer forintot A telep­vezetőnek azonban ez sem volt elég, ezután telefonuta­sítást kapott a kaposvári köz­ponttól, hogy termelőszövetke­zetünknek adjon üzemanya­got. A telefonhívás lebonyo­lítása hosszabb időt vett igénybe, és így elmúlt három óra, s a telepvezető azzal az indokkal, hogy a munkaideje lejárt, megtagadta a kiszol­gálást. Igv kénytelenek vol­tunk üzemanyag nélkül haza­menni. Megjegyezzük, hogy tsz-ünk évenként 250 000 fo­rint értékű üzemanyagot vá­sárol az ÁFOR-nál. Nem tu­dom. helyes-e hogy a vásárlók­kal így foglalkozzanak, és ki legyünk téve az eladó szeszé­lyeinek.« Eddig a levél. Hangsúlyoz­zuk, senkit sem akarunk sza­bálytalanságokra, az előírások megszegésére inspirálni, — ebben az esetben viszont végül is igazolta a szövetkezet fize­tőképességét, és nem lehetett volna megtagadni az üzem­anyag kiadását, a hosszú vá­rakozás után a felmerülő szál­lítási költségek miatt sem. Uj mosószerüzem Szolnokon A Tiszamenti Vegyiművek-1 mosószerüzem. Az országban ben Szolnokon elkészült az új | először fuvókás hőporlasztásos eljárással itt készítenek mo­sószereket. A Tomi néven forgalomba ke­rülő • mosósze­rekből három típus készül egyelőre. A To­mi Príma lú­gos mosópor vászonáruk, a Tomi Szuper finom mosópor műszál, pamut és gyapjú, a Tomi Extra Univerzális mo­sópor pedig mindenféle tex­tília mosására alkalmas. Távlati kép az új mosó­szerüzemről. <MT11°*° — Mező Sándor felvétele) erenaírthiklíi* ß MMim 16. így habzsoltam a boldogsá­got. Azt hittem, ez az a me­sebeli magasság, ameddig a jegenyefák nőhetnek. És még mindig hátra volt az igazi emelkedés. Történt, hogy min­den eddiginél kifejezőbb fali­újságot kellett főszerkeszte­nem Sztálin elvtárs születés­napjára. Mivel ennél fonto­sabb semmiféle munka nem lehetett a mentőállomáson, Vendel- főorvos egyheti fize­tett alkotószabadságra küldött. Lévén szó komoly politikai ügyről, elmentem a Magyar —Szovjet Baráti Társaság he­lyi csúcsszervezetéhez, eszmei konzultációra. Az itteni elv­társak a lehető legmelegebben ajánlották a Szovjet Kultúra című havi képeslap decemberi számát, abban iS a vezércikk­re hívták fel a figyelmemet A vezércikk hosszú is volt, nem is hangzott olyan jól, mintha én írtam volna; ezért csak az eredetibb mondatok­ból szerkesztettem össze a sa­ját vezércikkemet Vendel főorvos önkezűleg akasztotta ki a faliújságot az ünnepi röpgyűlés keretében és így méltatta dolgos személyi­ségemet: — íme, a leleményes népi alkotóerő bizonyítéka! Mennyi eredetiség, mennyi választé­kosság, mennyi ízléses tiszte­let, amellyel egy derék ma­gyar garázsmester köszönti az emberiség nagy vezérét! Másnap szóról szóra megje­lent a cikkem az Észak-du- nántúl című újságban. A cikk mellett közölték rövid életraj­zomat, fiatalkori fényképemet és külön méltatták azt a hős­tettet, amikor átadtam Sopron városát a szovjet csapatok­nak. Hazudnék, ha azt állíta­nám, hogy kellemetlen a di­csőségérzet. Nagy ebéclet ettem a Royal zöldtermében, ra­gaszkodtam az elömejegí tét t tányérokhoz és a monogram­mos evőeszközökhöz, majd mi­után elköltöttem az erőleves­től a lángoló palacsintáig tartó menüt (áperitifnek ter­mészetesen kecskeméti kisüs­tit, étkezés közben pedig balfi vöröset fogyasztottam ásvány­vízzel), széthajtogattam három példány Észak-Dunántúlt és átnyújtottam képmásomat a pincéreknek. Mihelyt a sze­mükbe ötltött a cím, hogy így köszönti Sztálin elvtársat egy magyar dolgozó, elfelejtettek utánam szólni, hogy fizessek. Alkonyaiig — azon a bizo­nyos december 21-én, amikor a legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka — sok helyen fizettem még ifjúkori arcmásommal. Már-már az igazán nagy emberek jeges magasságában éreztem ma­gam, amikor váratlanul be- lémdöbbent a lelkiismeret, hogy könnyen elszakadhatok a dolgozó tömegektől, ha így folytatom. Mindjárt önkriti­kát gyakoroltam és úgy dön­töttem, hogy még ezen az ün­nepnapon alászállok a társa­dalmi emlőkre, utóvégre még­iscsak azokon nevelődtem fontos személyiséggé. így ve­zérelt be osztályösztönöm az Arany Körtébe, ahol hajda­nában a jogaikért küzdő munkások sztráiktanyája volt, mostanában pedig a progresz- szív jövedelem-elvonás szere­pét töltötte be: mindenki csak annyi pénzt hagyott ott, amennyit keresett, mert a hi­telt szigorúan tiltotta a tör­vény. Hiába állapíthattam meg magamról okkal-joggal, hogy a város előkelő köreiben én vagyok a Jani, az Arany Körtében mégis úgy diktálta az illem, hogy egyszerű mun­kásszülők gyermekeként vi­selkedjek. Természetesen je­len volt Diszeli, az üvegsze­mű borbély, Petár, az alkoho­lista sekrestyés meg Medres, a szerelő, aki — élete legna­gyobb élményeként — a nász­nagyom lehetett. Számos más vendéggel egyetemben Lila öcsi, a tinó homlokú detek­tív is minőségi ellenőrzést tartott a zsupplé gyűjtőnéven ismer francia borok fölött, de egyáltalán nem figyelt a tár­salgásunkra. •— Nagy ember vagy. Illés — hangoztatták többen. — Tele van veled az újság. Diszeli üvegszeme sandán állt az irigységtől. — Ki futtat ennyire? Csak nem a főorvos? — Ha nem vetted volna észre, a boldogság művelt ve­lem csodát — jelentettem ki egyszerű méltósággal. Kapóra jött az ötlet, legalább dicse­kedhettem a magánéletemmel, ha már a közéleti szereplés állandó szerénységre kárhoz­tatott. — Karola tett képessé erre a nagy erkölcsi karrier­túl volt a veszélyen. Nem a nagymama utólag fölébredt felelősségétől, hanem az idejé- ber alkalmazott gyomormosás­tól. Am könnyen sokkal rosz- szabbul is végződhetett volna. Egy szomszédasszony Atropin cseppeket ajánlott és adott egy másik beteg kisgyermek­nek. Persze felnőtt adagot és persze még orvos-nemlátta betegségre. Gyakori a Napha- solin orresepp használata is. Egy éves koron aluli csecse­mőnek azonban veszélyes: Mégis kiderült már vizsgálat­kor, hogy a csöppségnek egye­dül ez a baja: nem neki való gyógyszert kapott De sorol­hatnánk a többi esetet is, a végkövefkezetetés csak egy lehet: j Még ha nagyon vigyázunk, akkor is véletlenül hozzá­juthat kisgyerek is a gyógysze­rekhez. És a csoki- vagy cu­kormázas gyógyszer drazsé különösen csábító lehet... Ám kevesebb gyógyszer, kevesebb veszély. S a példák sora bi­zonyítja, hogy nálunk, felnőt­teknél sincs rendben minden. Nemegyszer jó szívvel aján­lunk egymásnak is gyógyszere­ket a házi patikánkból, anél­kül, hogy annak hatását ren­deltetését ismernénk. Nem ve­zethet jóra ez sem. Persze kényszeríteni senkit sem lehet, hogy a saját érde­kében mutassa be megmaradt orvosságait. Az értelemre, a felvilágosult és kulturált gon­dolkodásra számítunk, amikor javasoljuk, hogy kövessék min­denütt a tanácsi szervek erre vonatkozó felhívásait. Államunk szociális INTÉZKEDÉSEI NYOMÁN valóban minimális összegért kapjuk meg a legértékesebb és a legdrágább gyógyszereket is. (Nyilván ez is egyik oka a mérhetetlen és világviszony­latban is számottevő gyógy- szefogyasztásunknak.) Viszont — az esetek többségében — a beteg a teljes adag beszedése előtt meggyógyul. Megmarad fele, harmada az orvosságnak. Mi történjék ezzel? Ne dobjuk el! Ez is forrása lehet valamilyen veszélynek. Vigyük el a gyógyszertárakba, ahol a szakemberek felülvizs­gálják és segítenek a selejte­zésben, a házi patika összeál­lításában. W. E. re. Az ő tisztasága, az ő hű­sége, az ő asszonyi ártatlan­sága megnemesített. Ahány arca van az erénynek, azt mind Karola viseli. Mi abban a rendkívüli, ha méltó akarok lenni egy ilyen asszonyhoz? Mindenkit meggyőztem, csak Lila öcsi, a tinó homlokú de­tektív nézett rám úgy a pult mellől, mint majom a bolhára. Másnap kora reggel sürgős idézést kézbesített ki a bicik­lis rendőrfutár. Megkérdezte, elő akarok-e állni önszántam­ból, vagy bekísérjen? Mond­tam neki, kísérjen csak, ne fossza meg magát az alka­lomtól, hadd legyen mivel el­dicsekednie majd az unokái­nak a jövő század küszöbén. Azonnal tudtam, honnan fúj a szél. Rájöttek a csalásra, kiderült, hogy loptam a fali­újságcikket, tehát az első te- hervonattal Kistarcsára inter­nálnak, mint politikai szélhá­most. Az is lehet, hogy az ün­nepi ebéd miatt dugnak kó- terba. Ez esetben szerencsé­sebb a helyzet, legfeljebb kö­zönséges köztörvényes bűnö­zőként tanítanak meg kosarat fonni a megyei börtönben. (Folytatjuk) □ SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1969. mája« 1.

Next

/
Thumbnails
Contents