Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
MIKOR VÄSÄROL az ember télikabátot, vagy nehéz, bélelt felöltőt? Természetesen nyár közepén, júliusban. De augusztus még jobb. Nyáron olcsóbban hozzájuthatsz egy finom gyapjúkabáthoz, vagy sötétkék szerzs öltönyhöz, melyet a fickónak a múlt télen nem sikerült eladnia. A New York-i East Side- on többnyire az év legmelegebb vasárnapját szánják a vásárlásra. Felsorakozik az egész család és kiadják a jelszót: most pedig öltönyt veszünk Hymie-nek. Feltétlenül vasárnapnak kell lennie, mert a »szakértő« csak akkor ér rá. A szakértő tulajdonképpen valóságos műértő, minden családban akad egy ilyen nagybácsi vagy idősebb unokatestvér, aki talán éppen szabász egy ruhagyárban, s így mindent tud a textíliákról, és a kidolgozásról. Történetünk idején még becsalogatok álltak a boltok előtt, s megpróbálták rávenni a járókelőt, hogy térjen be hozzájuk. A szakma gyöngyei száz meg száz embert ismertek fel arcról, s a keresztnevükön kiabáltak rájuk: »Hé, Joseph, gyere már be, ilyen árut máshol nem találsz!« De akadtak finomabb fogásaik is: értésére adták a jövendő »kuncsaftnak«, hogy valami különleges jóban lesz része. »Ha bemész, keresd Maxot, és mondd meg neki, hogy mutassa meg az öltönyt, amit a bátyámnak tétettem félre«. A becsalogatok olyan fontos emberek voltak, hogy külön szakszervezetet is alapítottak New York-i Becsalogatók Szervezete néven. De térjünk vissza a családhoz. Forró augusztusi vasárnap. Már együtt mindenki, a papa, a mama, az idősebb báty, a külön oda- í endelt szakértő, persze a tizenkét éves Hymie, aki első neki vásárolt öltönyét kapja majd. A szakértő min- j dig tudja, hova indulnak, ismer egy jó kis helyecskét, ezért a családtagok határozottan lépkednek, sikeresen rázzák le az útjukba kerülő tucatnyi becsalogató! De egyszercsak azon veszik észtűnt: egy ügyes csalogató kiszagolta, hogy ez most a re magukat, hogy Hymie el- »Hymie-hadművelet«, és magával ragadta a gyereket. Most hát bekukkanthatnak minden üzletbe. S amikor megtalálják, Hvmie már ott á'l egy kis dobogón, s az eladó szájából patakzik a szó: »Nézzék meg, csak nézzék, hogy milyen ragyogóan áll rajta! Engedjék, hogy legalább eláruljam, mennyibe kerül«. De a válasz kurta és elutasító: »Hymie, azonnal vedd lel« ÉS VÉGRE MEGÉRKEZNEK . .z előre kiválasztott üzlethez. A becsalogató kíséri őket, és úgy tesz; mintha a vevők érkezése csakis az ő érdeme lenne. Az anya viszont odahúz egy kis széket a próbatükör mellé, de lehetőleg úgy helyezkedik el, hogy belássa az egész terepet. Harcias pózba vágja magát, mert ez a legjobb taktika. Leszereli az eladó szóáradatát és minél leki- csinylőbb hangon így szól: »Ugyan, nem kell ide sok beszéd, csak egy kis öltönyt akarunk ennek a fiúnak!«. Az eladó nem elveszett ember. Rávágja azonnal: »Von egy öltönyünk, pontosan olyan, amilyen magúknak kéne«, — s ezzel már indul is az alagsori raktárba. Körülbelül ezer öltöny hever a pultokon, és a fenti szekrényekben, de azért ő mindenesetre lemegy az alagsorba, hogy ezzel is érzékeltesse: az öltöny valami soha nem látott különlegesség. S amikor visszaérkezik, megkezdődik az alku, két brilliáns szellem csatája. »No, mit hozott nekünk? Talán valami vacakot, amit szégyell idefent tartani?« — lendül támadásba az anya, s ezzel kiegyenlíti az eladónak raktár-taktikából származó előnyét Az eladó nem válaszol, kiteregeti az öltönyt, a család férfitagjai ösztönösen közelebb jönnek, s előtérbe tolják a szakértőt A kereskedő 'egít Hy- mie-nek bebújni a nadrágba, hátul elsimítja a kabát ráncait, s ezzel isméi támadási felületet nyújt az anyának: »Mit csinál maga ott a fiú háta mögött? Csak ne machináljon. Mi úgy szeretnénk látni a dolgokat, ahogy vannak!« Az eladó két lépés; arrébb m gy, de most már ő is előveszi egyik legkiválóbb érvét: »Ezt az öltönyt a saját unokaöcsémnek ‘ettem télre, de amikor láttam, hogy milyen jóképű a gyerek, nem tudtam ellenállni, és felhoztam ezt a különleges öltönyt«. ÉS MOST A SZAKÉRTŐ nagy pillanata következik. Mindenki rá figyel, kivéve Hymie-t, aki leül a poros padlóra. A szakértő leveszi a gyerekről a kabátot, megtapogatja, belemélyeszti kezét a zsebekbe, aztán kiviszi a ajtóhoz a napvilágra. Egy , végső, áhítatos mozdulatot tesz: szemét becsukva összedörzsöli az anyagot, majd ugyanígy a bélést. Végezetül így szól: "Nem rossz darab«. Az izgalom tetőfokára hág. mindenki tudja, mi következik, s hogy ilyenkor egy rossz hangsúlynak, egy alkalmatlan szemöldökrándí- tásnak is fontos szerepe lehet. Az anya — a lehető legteljesebb közönnyel megkérdi: No, és mit kérnek ezért a használt ruháért, amit egész télen nem sikerült eladni?« EZ SIKERÜLT. Az eladó a védekező pozícióba szorul. »Hogyhogy használt, és még hogy nem tudtuk volna eladni ...?« Folytatná, de az anya most már üti a vasat: »Talán nem így van? Hát akkor magyarázza meg nekem, hogy miért van itt egy vastag téli öltöny a nyár legforróbb vasárnapján? Erre válaszoljon!« A szegény eladó felelni próbál: »Figyeljen ide, asszonyom ...« De ismét félbeszakítják, most már csak azért is. »Azt mondja meg, mennyibe kerül?« A férfi magánkívül van a dühtől, mgr nem ura a gondolatainak és csak úgy rávágja: »Tizennégy dollár«. »Tizennégy dollár?« — kérdi az apa és a szakértő kórusban, az anya pedig felnevet, s ez jeladás a családnak, hogy mindenki hahotára fakadjon. Nevetnek is mind, kivéve az eladót és Filmszínházaink az ősz folyamán mutatták be Tolsztoj világhírű regényének legújabb szovjet filmváltozatát. A filmtörténet ennek az irodalmi alkotásnak már több feldolgozását jegyezte fel. A régebbiek közül az ismertebbek több-kevesebb sikerrel kísérelték meg, hogy a nézők számára képi kifejezéssel közvetítsék azt a nagy élményt, amit a regény a maga epikai nagyszerűségével tett vitathatatlanná. A kaposvári Vörös Csillag Filmszínházban kissé megkésve láttuk a filmet Ez az újabb filmes kísérlet azonban olyan merész vállalkozás, hogy véleményt mondani róla mindig időszerű. Ismerve a sokat olvasott és az emberek szívéhez nőtt epikai alkotások filmesítésének a buktatóit, azt kell mondanunk, hop? a film alkotója és rendezője, Alexandr Zahri elkerülte az egyik leggyakoribb buktatót. Nem akart a filmbe mindent belegyömöszölni, ami a regényben van, és így elkerülte az epikai terjengősséget, a vontatott képsorok egyhangúságát, mi helyenként a Háború és béke legutóbbi szovjet filmváltozatában is falfelbukkant. Az Anna Karenina rendezője a regényből sok mindent elhagyott, különösen annak szeles társadalamnajzá- ból. Sőt olyan jelentős szereplőket is mellőzött, mint q, szo- ciálforradalmár Nyikoláj, Levin testvérbátyja. Mindezzel egyet lehet érteni, és azzal is, hogy a sok irányú cselekményrendszerből a családi boldogság vagy boldogtalanság lehetőségeit érintő szálakat fűzte egységbe. Ezt a szándékát a film bevezető kockáin a regény első sorainak szó szerinti idézésével is dokumentálta. Ezért a film cselekményes, érd»'»°s képsorokból álL Amit jellegzetesem filmszerűségnek nevezünk, az bőven megvan benne. Különösen az első részben sikerült izgalmassá tenni. Viszont a második rész technikai megoldásaiban frissebb ugyan, de a cselekmény érdekességét a helyenként nehezen indokolható kidolgozatlansággal és a nem elemzett fordulatokkal alig képes követni. Van Nagyobb mértékben gyökeredzik az emberek egyéniségében, jellemében is. Jobban közelít a való élethez. Mert például Vronszkij a regényben az a férfitípus, aki a szerelmet és a házasságot két külön dolognak tartja, és erről a legiényikori vehemenciájáról később sem tud leszokni. Ezért van az, hogy a szeretett nőANNA KARENINA olyan érzése a nézőnek, hogy a főszereplő öngyilkosságának az okait — amelyeket Tolsztoj, az emberi élet mély ismeretét tanulságul idézve, olyan meggyőzően kimunkált — a képek nem indokolják eléggé elemző módon. (Igaz ,hogy a film csak illusztrácója lehet egy ilyen nagyszabású epikai alkotásnak, de az alapvetően döntő emberi cselekedeteket a képsorok sajátos logikájával is indokolni kell.) Hogy a második részben a cselekmény esik, azt azért érezzük, mert a film alkotójának nem sikerült elkerülnie a regények filmesítésének másik buktatóját, azt ugyanis, hogy a széles epikai mezőnyből kiszűrt, drámai módon koncentrált életanyag legalább olyan sokrétű és izgalmas legyen, mint a regényben. A filmen két boldogtalan családot ismerünk meg — Tolsztoj szavaival élve —, »mindegyik a maga módján az«. Az egyik családban az asszpny öregedik ki (nem korban!) a férje mellől. A másikat szerelem és gyöngédség nélkül, a szenvedély lehetőségének eleve kizárásával kötötték. De Tolsztojnál a családi boldogság lehetősége sokkal bonyolultabb. vei való állandó együttélést később »•komor, terhes szerelemnek érzi. Anna férjéről, Kareninről azt írja Tolsztoj, hogy »miniszteriális gép«, aki »mesterkélt élete« miatt öregedő koráig sem jut el oda, hogy megismerje a szerelmet. De olyan az egyénisége is, hogy semmi érzéke sincsen hozzá. A gondolatsort azzal folytathatjuk, hogy ha már a családi boldogságot vagy boldogtalanságot szűrte ki a film a regényből, hiányoljuk belőle Levin alakjának a tolsztoji formátumot ö ugyanis szinte mindenben Vronszkij ellenpólusa. Nincsen módunk rá, hogy ezt itt tényszerűen is bizonyítsuk, de kétségtelen, hogy a családi boldogság kérdésében Levin az a férfitípus, (ebben Tolsztoj önmagát adja!), aki a szerelmet és a családi pletet nem képes különválasztani. Nem. véletlen, hogy a regény igen jelentős hányada foglalkozik az ő töréneté- vel, mintegy visszáját adva mindannak, ami Annával történik. ö a tolsztojánizmus egyik legmarkánsabb, legéletrevalóbb megtestesítője az orosz irodalomban. A film alaptételének szegényítését Hymie-t, aki épip most érdeklődik, hogy merre van a mellékhelyiség. Miközben az eladó elindul, hogy megmutassa neki, az anya újabb csapást mér rá: »De vigyázz a nadrágra, Hymie, mert megyünk máshova!« Csend. »Mondjátok meg Hymie-nek, ha visszajön, . hogy vegye le az öltönyt« — szól az anya ismét, de ezúttal senkihez sem intézi szavait, s már indul kifelé az üzletből. Az apa levetkőzteti a fiút, s ő is kifelé tart, miközben a szerencsétlen eladó kullog utánuk és úgy kérdi: »Hát mi rosszat mondtam? Ezt az öltönyt az unokaöcsémnek tartogattam, aki vér a véremből. hús a húsomból«. Már mindnyájan az utcán vannak, a ke eskedő oda is követné őket, de az anya kézlegyintéssel visszaküldi: »Nincs miről beszélnünk«. Elmennek még két-három üzletbe, de ez csak cselfogás, az East Side-i protokoll előírása. Sosem bocsáta- nánk meg magunknak, ha az első boltban vásárt csinálnánk anélkül, hogy körülnéznénk máshol is. Az egyik üzletben, ahol éppenséggel tizennégy dollárt kérnek tőlük egy öltönyért, az anya felkiált: »Ez, tizennégy dollár?« Az előbb egy másik boltban mutattak valamit ugyanennyiért, de az valóságos mestermunka volt!« ÍGY AZTÁN DÉLUTÁN négy és öt között Visszamennek a legelső üzletbe. Az eladó meglepetést színlel, de valójában már várta őket. Az anya ezúttal barátságosan szól hozzá: »Jól van, fogja a tíz dollárját és hadd legyen a fiúnak egy rendes öltönye«. Az eladó most sut- togóra fogja a hangját: »Isten engem úgy segéljen, a saját rokonom ellen vétek, amikor odaadom a neki szánt öltönyt tizenkét dollárért«. Az alkut megkötötték. Mindannyian oda sereglenek, A szakértő meggyőződik róla, hogy egészen biztosan ugyanazt az öltönyt kapták-e, majd elindulnak haza fáradtan, de nagyon-nagyon boldogan. Fordította: Zilahi Judit. Harry Golden amerikai humorista. Saját lapot szerkeszt, amelyet 6 maga ir tele hosszab-rövi- debb tárcákkal, cikkekkel, értekezésekkel. Munkáit néhányszor kötetbe is összegyűjtötte. Témáit a kisemberek életéből meríti, humanizmusa és derűje méltán teszi népszerűvé. idézi elő, hogy Levin alakja és története erősen elszürkül a regényhez viszonyítva, és a perifériára szorul. Mindezek a kiegészítéseik, a cselekmény és a jellemek mélységeinek a jelzői vagy teljesen elmaradak a filmből, vagy alig érezhető halvány hangsúlyt kaptak benne. Pedig a kétrészes film elbírta volna a nagyobb mélységet is. Ugyanígy a második rész drámaiságát szolgálná Anna sorsában a tragikus vonás ki dombon tása. Az, hogy amikor a férje akarta a válást, és Vronszkij is szorgalmazta, akkor ő hallani sem akart róla, mert félt, hogy a fiától elszakítják. Amikor pedig már nem volt más lehetőség, csak a válás, akkor a férje akadályozta meg. Azt is el kell mondani, hogy a rendezés és a színészi játék szempontjából az Anna Karenina a legjobb szovjet filmalkotásokra emlékeztet. Anna és Vronszkij alakját igen jól jeleníti meg Tatjána Szamoljo- va és Vaszilíj Lanovoj. Igen szépen kidolgozott Kitty szerepe is. Például a báli jelenet — ahogyan a színésznő arca kifejezte azt, hogy mi megy benne végbe — a legkiválóbb színészi teljesítmények közé sorolható. (A szinkron szokásos színvonalon alul maradt.) Az Anna Karenina a szovjet film jó hagyományaihoz híven — kifogástalan élményt nyújt a nézőnek a kor külsőségeinek, hangulatának a meg- elevenítésével. Nagyszabásúak, a megszólalásig élethűek a báli, a színházi, korcsolyapályái jelenetek. Kedves a jellegzetes orosz táj zenéjének, hangulatának a képi érzékeltetése Mindent összevéve az volt az érzésem, hogy a film megtekintése után értékes művészi élménnyel hagyják el a nézők a filmszínházat. Bellyei László VIHAR ELŐTT K ora délelőtt fecskecsapat szállja meg a templom előtti teret. Függőlegesen, mintha egyik szárnyukra fonalat erősítettek volna és azon csüngetnék őket alá, a földig ereszkednek, azután gyors rándulással fúródnak ismét a magasba. »Eső lesz, alacsonyan szállnak a fecskék!« — mondja az éppen erre haladó Bényei Péter, aki pedig tudja, mert már vagy hetven esztendeje figyeli az itteni időjárást Dél felé a hőség úgy megszorul az alacsony házak között, hogy szinte szemmel láthatóan aszalódik a kertek növényzete. A legyek vérig csípnek. Ahogy a munkám fölé hajolok, homlokomat ellepi a verejték. Három óra felé már bírhatatlan a meleg. Folyton a víz hűvössége jár az ember eszében. Meg a levegő, újra meg újra a jó, tiszta, sűrű levegő, amelyet mintha kiszivattyúztak volna az ég acélszürkén izzó korongja alól. Az állatok is az árnyékba húzódnak. A kutya hasmánt, a macska kényeskedve a hátán fekszik. A tyúkok hártyás szemüket félig lehúnyják és nyitott csőrrel, aléltan piheg- nek. Csak az nem bújik el, akinek dolga van. A munka az izzó napon is tovább folyik. öt órakor kis szellő fut végig a mozdulatlan vidéken. Nyomában magasra csavarodó, könnyű porfátyol. Azután váratlanul megdördül az ég. Az udvart szegélyező nagy fák, a ház, a bokrok eltakarták eddig a látóhatár peremén gyülekező felhőket Most fenyegető-feketén egyre feljebb kúsznak a szél árbóc- rúdján. A nap kialszik, a madarak riadt csipogással keresik fészküket az elsötétülő világban. A szélrohamok egyre gyakoribbak és erősebbek. Száraz levél, tollpihe, papírrongy emelkedik föl, s szűkülő csavarmenetben egy alacsonyan szálló porfelleg szügyébe fúródik. Majd hirtelen elül a szél, minden elcsöndesedik. Két szélroham közt valóban --vihar előtti csönd«, mellre fekvő, halántékon doboló feszültség. M ár villámlik is. A fényjelekre el-elmaradozó menny- 1 * dörgés feleiget. Bivalyszínű, vemhes fellegek közelítenek veszélyes rohanással. Még jobban besötétedik, öt óra s már öreg este van. A napraforgók — törtető hivatalnokok — zavartan keresgélik a főnökük fénylő fejebúbját, s miután nem találják, a föld felé fordítják arcukat — hátha megszűnt a régi beosztásuk, kicsöppentek a »miniszter« közvetlen hatásköréből és most ennek a fölpaprikázott mucsai kiskirálynak kell szolgálniuk? Az utcán gólyalábú, körtényi ádámcsutkájú férfiú lohol, sietségében is megőrzött méltósággal. A harangozó ő, futólépésben jön valahonnan a határból. A templom ajtajában megáll, fúj egyet, kalapját a kilincsre akasztja, azután felcsörtet a toronyba. Itt még szokás, hogy jéggel vagy pusztító viharral terhes fellegek közeledtén harangoznak »az idő elé«. Ugyanakkor a Békeszerető tsz elnöke is végigkarikázik a falun, ö éppen ellenkezőleg, ki a határba siet ebben az ítéletes időben, a tsz földjére, ahol a mai napon fejezné be az aratást a Karsaiék brigádja. Az elnök után, mintha csak a vihar élőtti képet akarná teljessé tenni, vágtató szekér kanyarodik a műútra. Ezen fogják a megmentett kévéket — kereszteket hazaszállítani. Ezenközben félpercenként villámlik, dörög, villámlik, dörög; a hang most már nem marad el messze a fény mögött, hanem közvetlenül a sarkába lép. A levegő egyszerre nagyon is lehűlt, jeges szél fúj. Eltévedt madár keresi a fészkét, széllel szemben kel- u lene röpülnie, de nem bír. Tízszer, tizenötször is visszahull, láthatatlan, de nagyon valóságos fal áll az útjában. Egy ponton lebeg, mintha odaszögezték volna. Azután mégis föladja a meddő küzdelmet, fájdalmas kiáltást hallat, összecsapott szárnnyal jó néhány ölnyit zuhan, majd éles szögben megfordul, siklórepüléssel a nála erősebb szélre bízza magát. Homlokegyenest ellenkező irányban halad, mint amerre elindult. Vajon mikor ér haza? A szomszédban nyújtott kiáltásokkal hívogatják a szétszéledt aprómarhát Villámlás, csattanás. majd mintha ennek következménye volna, éles csörömpölés: cserép hullott le a háztetőről. A kutya szűkölve bújik a tornácra, gazdája lábához simul. Valahol becsapódik egy nyitva felejtett ajtó. A harang zúg, a szél néha elkapja, néha élesen idevágja a szavát. A rádió félelmetesen recseg. A távíróhuzalok remegnek, búgnak, pengenek, a távíró- /' oszlopok nyögnek, kopognak, zakatolnak. A szomjas föld millió torokkal issza az esőt. Rákos Sándor PUBERTÁS (Horváth János metszete) SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. május 4.
