Somogyi Néplap, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-16 / 110. szám
\ M A tett éltetője a gondolat egbolydult időket élünk, különösképpen, aki a nemzetközi porondon végbemenő folyamatokat figyeli és a pillanatnyi helyzeten túl elgondolkodik a fejlődés irányán, nap mint nap újabb kérdésekkel találja magát szemközt. Az érzékenyebb idegzetű emberek valósággal úgy érzik, hogy a világ az abszurd drámák logikátlanságát követi, kiszámíthatatlan dolgok történnek mindenfelé. Ez az érzelmi klíma követeli meg, hogy a józanság, a nagyobb összefüggésekben elemző tudatosság jobban hallassa a hangját, aktívabban hasson a maga közegében. Ügy is mondhatnám: a ráció, az értelem, a gondolat próbájának az ideje ez — persze nem az első és nem az utolsó próbája, de nem is akármilyen próbája. Az aggályt, hogy a tett halála a gondolat, újra meg kell cáfolni. Ha ez igaz lenne, valóban rosszul állnának a dolgok. A bonyolult helyzet mindig is azoknak kényelmes, akik előtt az új helyzet új gondolati megoldásának követelménye föl sem merül, azoknak, akik csak a maguk aklából néznek a világra, az elfogultaknak, legyenek azok nacionalista vagy kispolgári, szektás vagy anarchista szélsőségek, likvidátorok vagy kalandorok, vezényeljenek meggondolatlan rohamot vagy kapkodva visszavonulást. Ezeknek a tendenciáknak közös jellemzője, hogy szűkén felfogott érdekből, többnyire vélt érdekekből indulnak ki, a valóságot egyoldalúan értelmezik, az egyes jelenségeket önkényesen kiragadják az összefüggésekből, nem analizálnak, hanem deklarálnak, csupán az érzelmekre s azon belül is a legprimitívebbekre apellálnak. »Előnyüket« csak növeli, ha halmozódnak a politikai—elméleti-tudományos magyarázatot kívánó kérdések, összefüggések, amelyek a racionális igényű emberek figyelmét lefoglalják. Akik reális válaszokat keresnek a reális kérdésekre, a legnagyobb hibát követik el, ha engednek a pszichózisnak, amelyet a gyenge idegzetűek reagálása terjeszt, s maguk is a depresszió rabjaivá és passzívvá válnak, ha úgy érzik: az a komplex, összetett, a jelenségek különféle oldalaira kiterjedő válasz, melyet adni kellene, sokkal kevésbé lenne hatásos, mint a leegyszerűsítő szélsőségek »egyértelműsége«. R ossz és gyenge az ilyen érvek logikája és még nem is őszinte: kishitűség, rossz közérzet, fáradtság keres itt kibúvót, mentséget az »objektív körülményekben«. Mért először is:, mivel lenne menthető, hogy ne mondjuk el azt — fennhangon és nem motyogva —, ami felismert igazságunk és tapasztalatunk? Az, még ha nem is lesz tökéletesen hű tükre minden új társadalmi, politikai, közéleti jelenségnek, százszor hívebb lesz, mint amit az elfogultak, vagy pánikba esettek mondanak. Tökéletes igazság, abszolút igazság egyébként sincs, az igazság felismerése — ezt ma már a legtöbb szemináriumi hallgató is tudja — folyamat Es folyamatnak kell lennie az igaz felismerések védelmének is. Az új felismerésnek is egyetlen útja a harc, a vita folytatása: az új válaszok is csak úgy fogalmazódhatnak meg, a régiek is osak úgy korrigálódhatnak: a gyakorlatban való szüntelen kipróbálásban, kísérletezve, verekedve, összeütközésekben. A perfekció, a tökély, az igazság százszázalékos, kikezdhetetlen teljessége — merő illúzió. De még közeledni sem közeledhet hozzá, aki a harcot nem vállalja, aki úgy gondolja, hogy egyelőre, amíg ez is, az is homályos, félre kell vonulnia, hogy majd aztán... Egy igazságot — nagyon sommásan szólva — túlhaladhat a tudomány, amely pontosabb ismereteket szolgáltat, és túlhaladhat a valóság is, amennyiben a tényt, amelyet az tükrözött, megváltoztatja: ez rendszerint egyik esetben sem úgy történik, hogy a korábbi igazság minden érvényét elveszti: mind a valóság, mind a róla való ismereteink alakulása folyamatos. Van, ami érvényben marad, jóllehet már nagyon régen ismerték föl, van, ami nem változik, jóllehet már nagyon régen kialakult. A valóban újat fölismerni, a régi, nem helytálló felismerést helyesbíteni, ez éppúgy a haladás szolgálata, a forradalmár kötelessége, mint megvédeni azt, amit régen ismertek fel és ami még ma is érvényes. Máskülönben úrrá lesz a zűrzavar, a szubjektivizmus, a komolytalan és anarchikus önkényeskedés. ogy mindez nehéz? Hogy az ilyen hűvösen racionális elemzés, osztályozás, rendezés, amely ezt is, azt is tekintetbe veszi, hajlik a szenvtelen objektivizmusra, hogy a két vagy több fronton való harc a taktikázgató egyensúlyozásra csábít, a langyos egyrészt- másrészt mérlegekre, amelyekből semmi sem következik? De vajon nincs-e száz és ezer pozitív tapasztalat, amely ennek ellentmond? Talán egyszerűek voltak azok a viszonyok, amelyek között véghez vittük a konszolidációt vagy a kollektivizálást? Vajon nem bizonyítottuk be a kényes nehéz kérdések hosszú sorában hogy van olyan munkastílusunk, olyan politikai és ideológiai metodikánk, amely össze tudja kapcsolni az analízist, a helyzet gondos tanulmányozását a konkrét teendők közérthető és markáns megfogalmazásával? Ha még van bizonytalanság, nyitott kérdés, tanácstalanság, akkor ez nem azért van, mert túl sokat analizálunk, összevetünk vagy mérlegelünk, hanem mert az analíziseink, az összevetéseink, a mérlegeléseink nem mindig elég mélyek, túlságosan is regisztrálóak, nem jutnak el az adott helyzetben lehetséges következtetésekhez. De a legtöbb esetben igenis eljutottunk időszerű teendők megfogalmazásához, annak a bizonyos lenini láncszemnek a megragadásához, amellyel az egész folyamatot tovább lehet lendíteni. S »végtermékei« az ilyen elemzésnek persze abban is különböznek a hamis válaszoktól, hogy nem »nofonegyszerű- ek«. De nem is dilemmázó bizonytalankodások, amelyek ezt is, azt is nyitva hagyják, hanem egyértelmű és világos álláspontok, amelyek orientálnak, segítik az embereket a mindennapi munkában éppúgy, mint történelmi céljaink elérésében. A bennünket foglalkoztató, bennünket érintő összes kérdésekre ilyen válaszokat kidolgozni — bizonyára nem rövid idő feladata. Van természetes, a szükségszerűségek által diktált sorrendje ennek a munkának is, mint minden alkotó munkának, amely az energiákat értelmesen használja fel. De nem is tolódik el ködös távlatokba, ha módszeresen dolgozunk. gyszóval a bonyolult és bonyolódó viszonyok a mi korunkban nem szolgálhatnak indokul arra, hogy borongó hangulatok passzivitásba szorítsák azokat, akik átérzik a helyzeteket, ismerik nehézségeiket, és tapasztalataiknál fogva leginkább arra hivatottak, hogy a megoldásban közreműködjenek. A marxistáknak-le- ninistáknak, akik harcolva és gyötrődve, kutatva és kísérletezve munkálják ki a helyes politikát, azoknak semmi okuk sincs erre. Nemcsak azért, mert egy igaz eszméért küzdenek, hanem azért sem, mert a kor új problémáinak nemcsak érzékelésében, de felismerésében is ők jutottak a legtovább: az eszme megvalósításának pedig ez a legfőbb feltétele. A tettnek ugyanis nemcsak halála, hanem éltetője is lehet a gondolat. A forradalmi, a haladó tettnek mindenképpen az. Rényi Péter Befejeződött a belpolitikai újságírók kétnapos somogyi körútja E‘ Legrohamosabban iparosodó és fejlődő járási székhelyünkkel, a városi rangot ostromló Nagyatáddal ismerkedtek somogyi körutazásuk második napján a belpolitikai újságírók, akik a Magyar Üjságíró Szövetség belpolitikai szakosztályának rendezésében, a megyei pártbizottság és a megyei tanács vendégeként érkeztek megyénkbe. A belpolitikai szakosztály tagjait elkísérte útjukra Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke és Kocsis László, a megyei pártbizottság osztály- vezetője. A járási pártbizottság ízlésesen berendezett székházában kezdődött a nagyatádi program. Kovács Ferenc, a Nagyatádi Járási Tanács vb-elnöke tájékoztatta a sajtó és a hírközlő . eszközök képviselőit, hogyan városiaso- dik Nagyatád, mi jellemzi a járási székhely iparát, kereskedelmét, művelődési életét, kommunális helyzetét A vb- elnök olyan részletesen, szemléletesen beszélt a jelenről, a közel és távoli jövőről, hogy az újságírók közül senki sem tett föl kérdést. A Nagyatáddal való pontos, részletes és átfogó megismerkedést szolgálta a teremben rögtönzött kitűnő kiállítás. Térképek, grafikonok, makettek, fényképek, statisztikák, asztalokon felsorakoztatott határozatok és rendezési tervek könnyítették meg az újságírók anyagfölvételét. A konzervgyár, a cérnagyár és a nyomda termékeit egy-egy tabló mutatta be. A Nagyatádi Konzervgyárban folytatódott a belpolitikai szakosztály látogatása. Gajdos László, a járási párt- bizottság első titkára is elkísérte ide a vendégeket A korszerű és modern konzervgyárat Sasvári Ferenc igazKovács Ferenc járási tanácselnök vázolta a jövendő Nagyatád képét. gató mutatta be. A gyárcsarnok, a konzerwel teli raktárak megtekintése után az új irodaház tanácstermében vázolta az igazgató a hajdani kócerájtól a mostani korszerű gyárig vezető utat. A terem sarkában elhelyezett asztalon ott álltak a gyár termelését bemutató konzervek, s az utóbbi években kapott kitüntetések. A megyei tanács vb-elnöke elmondta az újságíróknak, hogy a konzervgyáriak a rekonstrukció ellenére nagyon szép gazdasági eredményeket értek el, s kiváló címmel tüntették ki a közelmúltban őket. Ebéd után Marcalin keresztül Br'.atonboglárra utaztak a belpolitikai újságírók. Az állami gazdaságban tájékoztatón vettek részt, majd elbúcsúztak a megyétől. A megyei pártbizottság és a megyei tanács vehetői azzal búcsúztatták a belpolitikai szakosztály tagjait, hogy hasznosítsák a két nap alatt Somogybán látottakat és minél gyakrabban látogassanak el n megyébe. L. G. Új színfolt a belvárosban Tegnap délelőtt új. színfolttal gazdagodott a belváros. Régi hiányt pótolt tegnap a Somogy megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalat, amikor Rajta Mihály igazgató megnyitotta az új női cipőboltot E bolt megnyitásával lényegesen javult a város kereskedelmi helyzete. A megnyitón mint újszerű kapcsolatot említette az igazgató, hogy a boltot közösen üzemeltetik a Dél-dunántúli Cipő-nagykereskedelmi Vállalattal. Ez az együttműködés elsősorban a fogyasztói érdekeket szolgálja, hiszen így bőségesebb az áru- választék, s a kereskedelem jobban igazodhat a kereslethez. A mintegy 560 000 forintos beruházással felújított, 184 négyzetméter alapterületű új bolthelyiségben négy megye cipőiparának termékei találhatók. A megnyitón került sor az üzlet kollektívájának jutalmazására is: ezt a bolt dolgozói a megnyitás megelőző munkájukért, a bolt fáradságos áttelepítéséért kapták. A megnyitón zsúfolásig megtelt az üzlet Az árukat nézve valóban remélhető, hogy a gazdag választék, a korszerű kiszolgálás, a kellemes környezet rövid idő alatt megszeretteti majd a vásárlókkal ezt az új boltot A VÍZ SZERELMESEI — Sommásgyerek voltam. A családunkban nem volt hajós. Három évig magam is a sommások keserű kenyerét ettem. Utána egy építőmesterhez álltam be. Egy alkalommal összevesztem vele, a barátommal otthagytuk. Kijöttünk ide a Balaton partjára. Itt, — ahová innen az ablakból kilátni — kezdődött az én új életem, a vízzel való kapcsolatom. Inasként kezdtem egy kotrógépén. Tizenhét éves koromban katonának vittek. 1946-ban folytathattam a hajóséletet. Budapesten kitűnő eredménnyel végeztem el a hajóstisztképző iskolát. Ettől kezdve a Dunán jártam. 1953-ban kapitányi vizsgát tettem, s parancsnoki beosztást kaptam. 1964-ben neveztek ki Siófokra üzemigazgatónak. Mint parasztgyerek a földhöz voltam kötve, de életelemem mégis a víz lett. Már gyerekfejjel vonzódtam a vízhez. Hajózni szerettem volna. Emlékszem első balul sikerült kísérletemre. Velem egykorú barátokkal forrázótek- nőn szálltunk a vízre. Arra is emlékszem: az első napi kemény munka után nagyon megbántam, hegy a kotróhajóra szerződtem. Később meg már szinte a parton éreztem idegenül magamat. A szívem most is visszahúz a hajóra. Aki tizennégy évig hajózott és eljutott Európa csaknem minden kikötőjébe, az nem felejtheti azt. HORVATH IMRE a Siófoki Hajózási Vállalat igazgatója arról szerényen hallgat, hogy ha kell, még ma is odaáll a parancsnoki hídra. Nemrégiben nagy problémát okozott a Lehel hajó felhozása a Sió csatornán. Két napot áldozott rá. A hetven méter hosszúságú hajó most ott áll a kikötőben. SZABÓ JÄNOS bácsi negyvenkét évet hajózott a Balatonon. Matrózként kezdte a Jókai gőzösön. Nemsokára hatvanéves lesz. Nyugdíjba megy. Arról beszél, hogy régen először csak ideiglenes állása volt a hajókon. 1935-ben állandósították. Egy időben vontatón volt hajóvezető. Az újjáépítést emlegeti. A németek csak- rjem az összes hajót felrobbantották, szinte mindent újra kellett kezdeni. — A vízi élet szép — mereng el. — Jobban elfoglal, mint bármi más. Szeretem a Balatont Sosem' vágytam folyóra vagy tengerre. Ezzel a nagy tóval nem lehet betelni. Sohasem lehet kiismerni: egyszer derűs, máskor haragos hullámok csapnak fel. Ilyen szép víz nincs több. CSEPELI JANOS személyzeti vezető is régi szerelmese a Balatonnak. 1943 óta dolgozik a hajósszakmában. Építőként kezdte. Később hajóvezető lett. A háború utáni hajópark felújításáról így beszél: — A Tünde motoros készült el legelőször. Ezzel indultunk. Ezt a hajót még Füreden építettük újjá. Később visszajöttünk Siófokra, itt is megkezdtük á munkát. Szinte elképzelhetetlenül nehéz körülmények között dolgoztunk. Aztán a mai hajóséletről beszélgetünk. — A hajóállomány 1963-64- ben harminc-negyven százalékkal növekedett, s ezzel együtt az itt dolgozók létszáma is. ■ BÖRÖCZ JÄNOS a faipari részleg vezetője is a máról beszél: — A mi munkánkat nagyon fontosnak érzem. Nem elég egy hajót jól elkészíteni, annak szépnek is kell lennie. Esztétikusnak. , Ebben döntő szerepünk van nekünk is. Tanulnunk kell, képeznünk magunkat. Én gyakran viszek haza szakfolyóiratokat, hogy tanulmányozzam a korszerű technikai eljárásokat. Tegnap egy szovjet szaklapot vittem el, a lányom fordította le a cikkeket. A festés és a karbantartó munka a mienk. Az egész hajóparkot mi javítjuk. Örömet okoz nekem ez, mert ha egy-egy hajón elvégezzük a munkánkat, úgy érzem, a mi szép Balatonunk lett egy kicsit még szebb. A Balaton szerelmesei ők. Ha elszakítanák őket a víztől, mindig visszavágynának. Tizenhatan, akik már huszonöt vagy annál több éve jegyezték el magukat a vízzel, most — megbecsülésként — törzsgárda jel vényt kaptak. i Leskó László SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. május 16.
