Somogyi Néplap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-27 / 95. szám
Ünneplő munkások, ünneplő Megyeszerte megkezdődtek a kiváló és élüzem cíelmúlt esztendő sikereit, örömeit és gondjait, s megtő kitüntetések sem. A somogyi ipari üzemek ünnepi Nyolcadszor üzemek A színvonalért met elnyert Páliatoknál, üzemeknél, ktsz-eknél az ünnepségek. Még egyszer mérlegre teszik ezeken az jutalmazzák a munkában leginkább helytállt dolgozókat. Nem maradnak el a jó munka elismerését jelenperceiről nyújtanak át egy csokorra valót az olvasóknak ebben az összeállításban munkatársaink, tudósítóink. A legjobbak között Nagy ünnepet ült a Kaposvári Szíjgyártó Ktsz négyszázhuszonöt dolgozója: fennálá- sának tizenötödik évfordulóján kapta meg Az ország kiváló kisipari szövetkezete kitüntetést. Fodor Mária, az OKISZ vezetőségének tagja, meleg hangú beszédben köszöntötte a szövetkezet tagjait. Elmondta, hogy a háromszázezer szövetkezeti tag huszonegymil- liárd forint értékű árut termelt a múlt évben, s csaknem kétmilliárd forint értékű javítást végeztek. Szólt arról, hogy az ország ezeregyszáz kisipari szövetkezete közül mindössze tizenhárom nyerte el ezt a címet. Bokor József elnök a megtett utat értékelte. Gyártottak aktatáskát, lószerszámokat, készítettek labdákat, varrtak gépkocsiponyvákat, kohász kötényeket, lábszárvédőket és még ki tudja, mi mindent. Most is festenek bőrt, s rövidesen megkezdik a szép, sokszínű divatos szandálok gyártását. Három évvel ezelőtt mindössze ötven tagja volt a ktsz-nek. A szövetkezet fejlődése meredeken ívelt fölfelé. Több mint háromszáz falusi lány, asszony tanulta meg a labdavarrás boszorkányos mesterségét, s az általuk készített 150 000 darab exportlabda sok örömet szerzett — Egyiptomtól Kamcsatkáig. Az ünnepségen A szövetkezeti ipar kiváló dolgozója címmel tüntették ki Öss Istvánt és Szekeres Istvánt, tizenhármán kapták meg A kisipari szövetkezet kiváló dolgozója kitüntet ni (Szakács) Előkelő helyen A Kaposvári Közúti Építő Vállalat dolgozói a Kapos Szállóban tartották meg az élüzerr.avatót. Az ünnepi beszédben Fogarasi Mihály, az Útépítő Tröszt vezérigazgatója ismertette a tavalyi év eredményeit Elemezte azokat a tényezőket is, amelyek — elsősorban a tröszt átszervezése folytán — akadályozták a vállalatok munkáját. Elmondta, hogy a kaposvári vállalat jó eredményeket ért el gazdálkodásban. Megfelelő szinten tartották a munkáslétszámot, és a vállalatnak az öntevékeny piackutatás következtében jóval nagyobb volt a nyeresége a betervezettnél. Nagy súlyt helyeztek a szocialista brigádok szervezésére, és a munkában a jó brigádszellem érvényesült. A vezérigazgató beszámolójában kiemelte, hogy a tizenkét megyei vállalat között igen előkelő helyet foglal el a kaposvári, hiszen a koncentrált feladatokat is igen jól oldották meg. Kertész János, a vállalat igazgatója osztotta ki a jutalmakat. Tizenheten kaptak Kiváló dolgozó kitüntetést, pénzjutalomban pedig száznegyven dolgozó részesült. A közlekedés kiváló dolgozója címmel tüntették ki Tanács István főmérnököt ér miniszteri dicséretben részesült Nemecz János és Ortner Pál brigádvezető. (Tröszt) I A legkényesebb igényeket is ^ A Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyára, — amely január 1-től a Kaposvári Húskombinát üzeme lett — az elmúlt évi munkájával immár negyedszer nyerte el az élüzem címet. Korábban kétszer megkapták a SZOT vándor zászlaját is. Az 1961-ben megkezdett rekonstrukció tavaly fejeződött be, s ez tette lehetővé, hogy 1968-ban már 700 vagon baromfit és nyulat, 127 millió tojást dolgoztak fel. A rekonstrukció során oJyan korszerű üzemét alakítottak ki, ahol a baromfifeldolgozás európai színvonalon történik. Ez egyben a minőség biztosítása is lett, a legkényesebb vásárlói igényeket is ki tudják elégíteni. Az elmúlt évben 384 millió forint értékű árut termelt a baromfifeldolgozó üzem. Mind a felvásárlási, mind podig exparttervüket túlteljesítették. A teljes termelés 67 százaléka exportra ment baromfiból, tojásból pedig a teljes mennyiség 56,1 százaléka. Korábban, a rekonstrukció befejezése utáni időre, 1971-re tervezték a 750 vagomos feldolgozást, s a negyedszer élüzemmé lett gyáregység az idén már a 750 vagonnál is többet termel. Tegnap az új irodaházban élüzemavató ünnepséget tartottak, ahol Rudnai Pál, a Baromfiipari Országos Vállalat főosztályvezetője méltatta az elmúlt évi eredményeket. A baromfifeldolgozó a folyamatos építkezés mellett is teljesítette vállalt' tervét. A tegnapi ünnepségen többen kaptak kiváló dolgozó kitüntetést. A vállalat vezetősége jutalomban részesítette a legjobb dolgozókat, akik szorgalmas munkájukkal járultak hozzá az elmúlt évi eredmények eléréséhez. (Nagy) erenafóUvklíi: m m Ugyanúgy, mint eddig járom a kocsmákat, és ahova beteszem a szent lábamat, ott a művészet templomává válnak a szennyes lebujok. Mivel bocsáthatnálak legméltóbban utadra? Hajdanában az volt a szokás a fényes keleti fejedelmek udvarában, hogy évenként egyszer összeültek a legjobb dalnokok és a fejedelem színe előtt rögtönözték műveiket. Légy hát most fejedelem és halld hű szolgád rögtönzött zengzetét: E megrázó percben Bánat szaggatja rímeim. A lant zokog, Húrjain gyász borong. Elmész hát, te hű, Kipottyansz sorsodból, Mint varrónő kezéből a tű. Elmész hát, te jó, Mint parton maradott elől A vissza nem térő hajó. De halld ím a bölcs vigaszt: Szíved azért mégse fájjon, Kenyered lesz messze tájon, Dalból fonok ősz fejedre 0 SOMOGYI NEPLAT Vasárnap, 1969. április 27. Búcsúzóul koszorút Ez legyen drága kincsed, Űzze el a borút. Amíg koszorúm veled, El nem hagy hű szeretet A függöny még mindig nem akart legördülni, pedig már idegesített a helyzet Szúnyogh Elek maszatos lett a könnyektől, de azért neki is volt érzéke a fenséges pillanatokhoz, mert egy szép bölcsődallal köszönte meg a királyi koszorút Föloszlattam a színtársulatot, nem akartam, hogy Elek szívrohamot kapjon az érzelmi megrázkódtatástól, mielőtt elfoglalná lakosztályát Cziráky gróf kastélyában. Jolikára akkor lettem figyelmesebb, amikor nagynehezen sikerült elindulni. Teljesen kicserélték. Vidámsága odalett, szótlanul üldögélt mellettem és szeme álmatag szomorúsággal meredt a tovasuhanó kisalföldi tájra. Nem akartam faggatni, hiszen a véremben van a tapintatosság. Estére sem javult meg a kedve, pedig sokat táncoltam vele a Boleró Teraszán. Szorosan hozzám bújt, _ mintha valamitől nagyon félt volna. Fejét a vállamra hajtotta, aprókat remegett, diszkrét sóhajokat lehelt zakóm szivarzsebére. Irtózom a szomorúságtól, a végén mégis annyira elszomorodtam tőle, hogy késő őszi temetésen éreztem magam. Kedélyes munkánk után egyáltalán nem számítottam ilyen cirkum dedérumos befejezésre. Belémkarolt, amikor hazafelé kísértem. Most nem akarta nyolc és félszer megkerülni a várost. Csak ennyit mondott: — Ez is elmúlt... Milyen kár!... Isten bocsássa meg szörnyű vétkemet, nem tudtam megcsókolni, amikor könyörögve rámnézett a kapu alatt Bűnömet még visszataszítóbbá tettem, hogy hülyének álcáztam magam, úgy nézelődtem a lépcsőházban, mint akinek fogalma sincs az ilyen pillanatok természetéről. Aztán arcmimikával jeleztem, hogy szeretnék elbúcsúzni. Jolika ri- mánkodó tekintete még mindig rajtam függött. Mondani kellett valamit. — Igaza van. Ez is elmúlt. Egészen kicserélődtem maga mellett, Jolika. Erre zokogva elém térdelt, és mielőtt mozdulhattam volA Pamutíonó-ipari Vállalat gyárai között az elmúlt évben nemes vetélkedés folyt az élüzem címért. A versenyt felszabadulásunk 24. évfordulójának a tiszteletére rendezték, és a közelmúltban került sor az eredmény- hirdetésre. Az ország pamutfonó-ipari üzemei között az első helyre az Újpesti Cérnagyár került nagyatádi telepével együtt. A nagyatádi üzemben megrendezett élüzemavató ünnepségen részt vett Kozák Tiborod, az Újpesti Cérnagyár igazgatója is. Kovács Ferencné, az üzemi pártszervezet csúcstitkára mondott ünnepi beszédet: méltatta a nagyatádi telep ezer dolgozójának lelkes, odaadó munkáját. A verseny- célkitűzéseket valamennyi területükön megvalósították: az összes gazdasági feladatokat megfelelő határidőre, kiváló minőségben teljesítették. A nyolcadszor elnyert élüzem cím mellé hatvanezer forint pénzjutalmat is kaptak. Az ünnepségen A szakma kiváló dolgozója kitüntető jelvényt és a vele járó pénzjutalmat 102 dolgozónak adták át. A könnyűipar kiváló dolgozója kitüntetést és ezer forint pénzjutalmat pedig három dolgozó kapott. Itt hirdették ki a szocialista címért küzdő brigádok versenyének eredményét is: újabb húsz brigádnak ítélték oda a szocialista címet, a vele járó emlékplakettet, oklevelet és pénzjutalmat. Érdemes megemlíteni, hogy hatszor nyerte el ezt a címet a kiszerelő üzem Cordonatt és a MEO Május 1 brigádja. Az ünnepség végén Kozák Ti- bonné mondott köszönetét a nagyatádi cérnagyár dolgozóinak. (Dorcsi) Kiváló vállalat címmel tüntették ki a Villamos Berendezés és Készülék Műveket, mert termelési tervét mintegy 14—15 százalékkal túlteljesítette. Az eredmények a tíz gyár munkájából tevődnek össze. A VBKM Kaposvári Villamossági Gyára is nagy részt vállalt ebből, s ezért kapta meg az élüzem címet. A tegnapi átadáson szóltak arról, hogy az elért 54 millió forintos nyereség a tervezettnél jóval nagyobb. A fejlesztés gondjaival is küzdő gyár szép eredményeit különösen a szerszámgép-vezérlőben dolgozó munkásoknak köszönheti, de hozzájárultak ehhez a biztosítókészítők és a villamosszerelési cikkeket gyártó üzemrész dolgozói is. Nagy Gábor, a VBKM gazdasági igazgatója és Szerecz László gyárigazgató kiemelte, hogy a kaposvári gyárban készülő termékek megütik az európai színvonalat. Ennek köszönhető, hogy az olasz és török megrendelésre szállított nagyfeszültségű biztosítók meg a Csepeli Szerszámgépgyár és a Szerszámgépipari Művek külföldre szállított berendezéseiben levő fontos alkatrészek iránt nagy a kereslet A Villamos Berendezés és Készülék Művek gyárai között az eredményességet tekintve a hatodik helyet foglalja el a kaposvári gyár. Az ünnepségen azokat jutalmazták meg, akik a legtöbbet tettek ezért az eredményért. Hatvannyolc dolgozónak adták a Kiváló dolgozó kitüntetést, s jutalomként 290 000 forintot osztottak ki tegnap. (Kercza) ÜTÖTTE-VERTE BETEG ÉDESANYJÁT /Vem ígf* f Nem voltak már fiatalok, amikor a fiú megszületett. Kevés örömet hoztak idáig az évek, arra számítottak, most majd várhatnak valamit... Nem így lett. A két idős embernek csak bánatot okoz a gyerek, szégyeníti őket, amerre jár. Bizonv, annak idején nem így képzelték. Iszik, követelőzik F. József még nincs tizennyolc éves, a bűnügyi jegyzőkönyveken, iratokon neve előtt ott szerepel az »fk«, azaz fiatalkorú. Amit azonban hosszú ideig művelt, egy »rutinos-« bűnözőtől is sok volna. Bár nem volt rossz képességű, az általános iskolának csak hét osztályát végezte el. Az iskolában úgyszólván mindennap baj volt vele, osztály- főnöki intők, igazgatói rovók, elégtelenek adnak rá szomorú tanúbizonyságot. Az iskola után sem emberélte meg magát, rövid idő na a döbbenettől, elkapta a» kezem, csókolta, csókolta, ♦ amíg föl nem fogtam, hogy! gőgös dolog az ilyesmit meg-1 engedni. í Nem tudom, a sós csokolá-| dénak vagy az epének van-e» olyan rettenetes íze, mint azt ilyen helyzeteknek. Én telje-J sen kimerültem tőle, mintha| összerugdostak volna. Sükettét váltam a megrendüléstől, ezért I csak szakadozottan hallottam! a karjaimba emelt Jolika! szavait: | — Szerencsétlen vagyok... ! Boldogtalan vagyok... Illés,! maga olyan jó hozzám ... i Erős. komoly... Ne haragúd- ! jón... i Bolond, buta, gyalázatos! élet. Elmenekültem és a ret-1 tegés még sokáig kínzott. Más- ! nap munka után az volt az el-1 ső dolgom, hogy gyönyörűen! lerészegedtem. Éppen ideje i volt. Álló hétig szédelegtem a! józanságtól. Végre visszanyer- ! tem egyensúlyomat, arcvoná- j saim elfoglalták eredeti hely-! zetüket. Befeküdtem a mentő- ! kocsi hordágyára hogy senkit! se zavarjak horkolásommal. ! Engem viszont megzavartak. í Rámzörgetett az ügveletes,! hogy menjek a telefonhoz. ! Jolika hívott, hiányoztam j neki. találkozni akart velem ! a Radó-szigeten, a kék lilio- ! mok és az aranyeső bokrai ! között, a szerelmesek sétányán, $ 1Folytatjuk) alatt hét munkahelyet hagyott ott. A munka helyett sokkal nagyobb kedvet érzett a kocsmázáshoz, a szórakozáshoz. Ismerősei mint rendszeres italozóról beszélnek róla. Adódik a kérdés, hogy honnan van rá pénze, amikor nem dolgozik rendesen? A szüleitől követel. Soha egyetlen fillért nem adott haza, de elvárná, hogy naponként adjanak harminc-negyven forintot neki — italra. Alert szólni mert... Édesanyja orvosi felügyelet alatt van, állandóan betegeskedik. A legkevesebb, amire szüksége lenne, az a rr-ugalom. Napjai azonban állandó rettegésben telnek. A fiú »gondoskodik» róla, hogy hosszabb idő ne teljen el izgalmak nélkül. Két évvel ezelőtt édesanyja arra kérte, vállaljon munkát, próbáljon végre a becsületes úton járni. A fiú nagykést ragadott és úgy megszúrta az anyja kezét, hogy kórházi kezelés lett belőle. Mindezt azért, mert szólni mertek a csavargások miatt Tavaly egyik novemberi hajnalon részegen támolygott haza. Mosdatlan szavakkal kiabált az anyjára; ha fel nem kel enni adni, akkor kikészíti. Az asszony a félelemtől remegve kelt fel, s a félelme nem volt alaptalan. Gyermeke teljes erővel az ágyhoz vágta, aminek következtében korábban operált válla ismét megsérült. »Ne óbégass, mert adok még egyet, és akkor majd lesz okod a jajgatásra!-« S hogy a segélykiáltások ne hallatszanak át a szomszédba, felerősítette a rádiót. Talán segít az ítélet Idén január 27-én ismét alkoholos állapotban tért haza. Ordítozott, hogy a szomszéc dók is fölriadtak. Édesanyját úgy m.gverte, hogy a földre esett. Közben fenyegette: »Most megdöglesz/« Február 8-án nyugdíjból élő szüleitől ismét pénzt követelt, s mivel nem kapott (miből telne?), édesanyját megverte, édesapját leköpdöste. Pár nap múlva részegen beverte az ablakokat, rettegésben tartotta a környéket Aztán nem bírták tovább sem a szülők, sem a szomszédok. Abban bíznak, hogy a bíróság ítélete majd elgondolkoztatja a fiút, hisznek benne, hogy meg is változtatja. Talán... A kaposvári F. Józsefet folytatólagosan elkövetett garázdaság vádjával bíróság elé állították. A bűnügyben rövidesen ítéletet hoznak. Pintér Dezső "1 © ff AJORJj A Hajdúsági Iparművek keresi a 905122 gyártási számú HAJDÚ porszívógépet, amely a vállalat március hónapban meghirdetett SZÁZEZREDIK PORSZÍVÓJA VOLT Kérjük a 905122 gyártási számú HAJDÚ porszívó gép tulajdonosát, hogy szíveskedjék értesíteni vállalatunk kereskedelmi osztályát. HAJDÚSÁGI IPARMŰVEK Debrecen I., pf. 126. Telefon: Téglás 6. 248-as mellék Telex: 00-262 (5358)