Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-25 / 69. szám

Jubileumi munkaverseny

Szocialista szerelőbrigád

— NÁLUNK NAGY FEJLŐDÉS TAPASZTALHATÓ a

brigaamoigaiomoan — tájékoztat Takács Béla szakszervezeti titkár. — 1967-ben harminchárom brigád versenyzett a szocialista címért. Tavaly már ötvenkilenc vett tevékenyen részt a munka versenyben. A helyzetünk nehéz. Nem vagyunk olyan intézmény, mint pl. egy gyár. ahol együk vannak az emberek. Dolgozóink — gépkocsivezető, kalauzok, rakodó gépkezelők — állandóan úton vannak. Így aztán addig, amíg a gazdasági feladatok minden téren megoldódnak, a másik fontos cél a közös együttlét, szórakozás, tanulás nehezebben megoldható.

— Itt az AKÖV-nél például kevesen veszik igénybe az üze - mi könyvtárat — folytatja az szb-titkár. — Igaz, hogy dolgozóink egy része tagja az állami könyvtáraknak- Brigádjainknak szép eredményeik vannak. A területi versenyen a kaposvári darabárus részleg nyerte el az első díjat. Ugyanígy a marcali ra&odóbrigád is. Az első félévi értékelés alapján jutalomban részesítjük a jól dolgozó brigádokat. Vállalásokat tettünk a Tanácsköztársaság kikiáltásának ötvenedik évfordulója tiszteletére és a TEFU megalakításának húszéves évfordulója alkalmából. Szeretik az emberek és szívesen járnak a munkásakadémia előadássorozatára. Társadalmunk időszerű kérdéseivel foglalkozó előadásainkon zömmel a szocialista brigádok tagjai vészinek részt. A brigád- tagok eljutottak oda, hogy egyénileg is komoly felajánlásokat tesznek. Tegnap éppen idősebb és ifjabb Bakonyi Dániel ajánlotta fel, hogy a takarékossági műszak alatt kétnapos üzemeltetésnek megfelelő, mintegy százhatvan liter gázolajat takarítanak meg. Tavaly októberben a Latinka-bnigád fordult, felhívással a többi bringádhoz, hogy az évfordulóra emlékezve versenyben dolgozzák le a hónapot.

Ifjabb Marosi János, a La- tinka-brigád vezetője vezet le a szerelőcsarnokba. Tavaly részi vett a • szocialista brigádvezetők országos tanácskozásán- Küldöttnek választották, ö képviseli a 13. számú Autóközlekedési Vállalatot.

— A mi közösségünk ifjúsági, brigád — mondja. — Én is csak

huszonhárom éves vagyok. Itt kezdtem tizennégy éves koromban apám keze alatt. Csak legalább felét tudnám annak, amit ő. A brigádot 1964-ben alakítottam meg. 1967-ben újra alakultunk, mert közben le töltöttük a katonaidőnket is Személygépkocsikat és teher- taxikat javítunk. Jelenleg gépipari technikumba járok, most vagyok negyedéves- Brigádunkból többen a gépkocsivezetői tanfolyamot végzik. Az a jó, hogy fiatalok vályúnk mind. Korproblémáink nincsenek. Az idősebb szaktárcákat meg mindig szívesen hallgatjuk meg, ha segítenek. Mi nekik köszönhetjük, amit megtanultunk.

NEZDEI JÁNOSHOZ LÉPÜNK. Ű a legidősebb közülük, harminckét éves.

— Régóta dolgozunk együtt — meséli. — A fiúkat még tanulókörükből ismerem. Az a jó, ha problémám van, segítenek. Én is nekik. Márpedig probléma gyakran adódik. Nemrég építkeztem- Jólesett, hogy egyszercsak megjelent a brigád és ásót, lapátot ragadott. Volt már arra is példa, hogy egyikünk családja nehéz körülmények közé jutott. Összeadtunk egy bizonyos ösz- szeget, hogy átmenetileg segítsünk nekik.

Vuncs István brigádvezető- helyetfces szól közbe:

— Hasznos ez a brigádmozgalom. Mi, fiatalok mindig szívesen versenyzünk. Én a Szakma kiváló tanulója-versenyen is részt vettem. Első lettem a közlekedési dolgozók közül. Hobbym a fotózás. Sokszor a témáimat is a mindennapi munkánk adja.

A problémáikat is sorolják. Ügy érzik, hogy az anyagi támogatáson kívül erkölcsire is szükségük lenne. Jó szavakat várnak, a fiatalság mindenkori igényével, s öntudatával— Igaz, talán kicsit túl érzékenyele vagyunk, önérzetünk is több' van »-néhány lapáttal-«, mint kellene — mondja ifjabb Marosi János.

Sándor József a legfiatalabb, tizennyolc éves.

— Elég nehezen illeszkedtem bele a munkába — vallja. — Itt nem lehet ugrálni, dolgozni kell. Heten vagyunk, de ha tízen volnánk az sem lenne

VISSZAÚT

31.

— Hajlandók volnának jó pénzért elhajózni Afrikából?

A két filmember összenézett.

— Azt hiszem, ilyesmire hajlandók volnánk — mondta végül Higgins.

— Tudnának önök úgy szerepelni, mint szökött légionisták?

...Érdekes... Mindik egyszerre kapnak csuklást?

— I...igen. Azt hiszem, a levegőváltozástól van. Hagyja már abba, titkár úr, a csuklást!

— Hagyja abba... Hagyja abba.. Majd a csuklásnak is kommandírozni fog, nem?,..

Mr. Leonidas elmondta a megbízatást. A műrablás tervét, a megfelelő szigettel. Megmutatta az utasok listáját és

B SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1969. március 25.

Bradley csendesen végighallgatta Higgins előadását. Megnézte az igazoló írást. És ott volt mellette a »kaland«' utasainak listája is. Döbbenten olvasta a neveket: Cunningham... Clayton... Burton... Gordon... Thomas...

Nagy, forró keserűség szállt fel a szívéből a torkáig. Egész földönfutó élete, szenvedései, ismét elvonultak előtte a tasok- Erősen dolgozunk, hogy a vállalásai,nkat teljesíthessük. Anyaghiánnyal küzdünk. Ez országos probléma. Elsősorban ezért érzem ezt a brigádot másnak, mint egy nem szocialistát, mert itt nagyobb a megbecsülés a társak részéről.

A fiatal brigádvezetőhöz néha odajönnek munkatársai, hívják, nézze meg a megjaví tott alkatrészt.

— Nem vagyok bizalma tlan velük, de örülnek, ha megnézem a munkájukat és az' mondom: »Jól van, komám«- Meg aztán több szem többen lát. Ezeknek nem kell szólni hogy egy fél órával maradjunk tovább, mert egyik vagy másik kocsi javítása sürgős. Marádnak, ha kell — mondja ifjabb Marosi János.

A brigád névadójáról beszélgetünk.

— Ügy alakult, hogy korán megismerkedtem a mártír nevével — meséli. — Már az úttörőőrsünket is Latin,cáról nevezték el. Egyszer volt az iskolánkban egy hozzátartozója. Nagyon szépen beszélt róla. Akkor megértettem, hogy értünk. az utódokért halt meg. Javasoltam, hogy a brigádot i róla nevezzük eL

Aztán az édesapjáról beszél- Tőle tanult mindent: munkafegyelmet, emberséget.

— Más az, ha az ember azt mondja a társának: »Légy szíves, nézd meg ezt az alkat részt«, miint ha ráparancsol Azt is az apómtól tanultam hogy a ml munkánk szép. A: öcsém is a mi brigádunkba’ dolgozott. Most katona. Idejö. majd vissza, ha leszerel.

A falon ott a jelszó: »Szakszerű karbantartás növeli a gépjárművek élettartamát.«

— Mi ehhez tartjuk magunkat — szól közbe Vuncs István. — Pontos és lelkiismeretes munkát kell végeznünk elvégre emberéletek vannak a keziin.kbem. Elég egy laza csavar és máris balesetveszély van.

Idősebb Marosi János jön oda hozzánk. Tanácsaival serit a fiataloknak— SZERETEM EZEKET A GYEREKEKET — mondja.— Nagy bennük a lelkesedés Enélkül nem munka a munka

Rábólintainak.

Leskó László

SZOLOMETSZES

■ :-wmss

g|L

«'

Metszik a szőlőt a kőröshegy! Jobblét Tsz-ben. A 150 holdas táblán április közepére

végzik el ezt a munkát.

NEVELÉSRŐL

Hazamegyünk

Egyik órán a felelő nyelvbotlásán kacagott fel az osztály. Ö nem nevetett. Belém nyilallt a gondolat, miért ilyen furcsán komoly ez a emberpalánta? Hazafelé a villamoson is ő járt az eszemben.

Ott ül az első padban, mégis mintha másutt, egy szomorú világban járna, kívül az iskola zajos életén, mozgásán. Olyan világban, ahol csak egyedül van.

Felszólítottam a következő órán. Lassan fogta fel a kérdést, igazgatta szemüvegét, és valahova a terem sarkába nézett a kislány. Egy áprilisi délután, az utcán találkoztunk össze. Hideg, telet búcsúztató szél fújt, de a présszóban már fürge kezek adogatták a fagylaltot. Ott állt a sorban. Mögé léptem. Nyújtotta a pénzt, mikor meglátott:

Earl of Cunningham igazoló írását a rablók számára.

— Fejenként tíz fontot kereshetnek, óriási jövedelem — fejezte be lelkesen Mr. Leonidas.

— Igen... Jól hangzik...

— örüiök, hogy könnyen megértjük egymást — folytatta Leonidas. — önök tehát az én vezérletem alatt átalakulnak holnapra szökött légionistákká... Egyenek egy kockacukrot, attól elmúlik a csuklás.

— Köszönöm... Különben meg fogom beszélni barátaimmal, illetve a műszakiakkal... Jó lenne, ha ezt az írás izét... ezt kölcsönadná, hogy megmutathassam.

— Parancsoljon. Lent az étteremben várom a válaszukat. Ott nyugodtan beszélgethetünk, de ha lehet, ma már ne verjék meg többször az igazgatót.

— Nehéz ilyesmiről leszokni...

Mikor Mr. Leonidas elment és magukra maradtak, némán összenéztek egy pillanatig:

— Te érted? — kérdezte Higgins.

— Érted... Nem mindegy? Itt ugyanis csak Bradley tudja. hogy mit kell tenni.

núk, ahogy hidegen, fölényesen álltak a bírói emelvény előtt és ...hazudtak!

— Azt hiszem — mondta a kispap —, ha igaz, amit ez az idegenvezető mesélt, akkor nagyszerű alkalmunk lesz eljutni a tengerpartra és az általuk bérelt hajón elvitorlázni Afrikából.

— Szerintem — szólalt meg Bradley —, ezen a kalandon minden kockázat nélkül ötvenezer fontot lehet keresni és amellett luxusgőzösön mehetünk Európába.

— Hogy érted ezt?

— Hallgassatok ide...

És beszélt. A többiek csendesen figyelték minden szavát.

Végül a vállukra vették Bradleyt és körülhordozták a szobában.

A két »filmes« rövidesen megjelent az étteremben.

— Nos? — kérdezte Mr. Leonidas.

— Minden rendben, uram! Az ön emberei vagyunk — felelte Higgins.

— Nagyon helyes. Hányán vannak?

— A műszakiakkal együtt huszonheten.

— Ma délután elintézünk és megbeszélünk itt mindent. Én majd kioktatom az oázis személyzetét, hogy a támadás alatt hogyan viselkedjék. Maga holnap felkeres engem Marokkóban öt emberrel és előremennek egy bérelt szigetre, hogy rendbehozzák kissé. Természetesen én vagyok a légióból elszökött őrmester, a rablók elnöke!

— Ez természetes.

— Most legyen szíves, hívja le a barátait, ott van egy elhagyott tisztás, szeretném látni, hogy megfelelnek-e.

A tisztáson Mr. Leonidas | férfias léptekkel járt fel és ( alá a szerény álldogáló csoport < előtt:

— Hát azt meg kell monda-1 nőm, hogy nem éppen szökött ( légionistáknak néznek ki. A i magamfajta éles szemű em- i bér nyomban látná, hogy el-1 puhult, gyenge polgárokkal1 áll szemben. Szerencsére azok,1 akikkel dolgunk lesz, nem va- 1 lami kitűnő emberismerők. 1 Majd én megtanítom magukat1 arra, hogyan kell viselkednie J az igazi légionistának.

— Erre épp kérni akartuk ] — jegyezte meg Havranek.

— Most nincs idő rá. Leg- '

közelebb. — Öntelt mosollyal intett búcsút nekik: — VI- szontlátásra, uraim... Csak ( strammul, ez a fő. Holnap Mr. ( Higginsszel mindent megbe- , szélek. i

És peckesen távozott.

— Hogy fog ez csodálkozni, ,

ha pofon vágom — mondta < Haagen és a kellemes elkép- i zeléstől megnyalta a szája szélét, mintha kedvenc ételére ( gondolna. <

— Négy ember holnap ve- < lem jön és megfelelő szigetet < keresünk. Mert természetesen < nem oda visszük a foglyokat, < ahová ez a pojáca gondolja.

— Vigyél magaddal engem 1

is — mondta a kispap. — Mo- 1 gádortól délre van egy telje-1 sen lakatlan, elhagyatott vulkanikus sziget, a Meridián. Ezt jól ismerem. Eavszer kén utá» . kutatott egy társaság a szige- ( ten és időnként ellátogattam , oda a bennszülött munkások- ( hoz, mint hittérítő. Valami ( házfélét is építettek. Miután ( a kutatók elmentek, ismét la- | katlan lett a Meridián. <

folytatjuk)

— Tessék — mondta és félreállt.

— Tessék — adtam át az

egyik fagylaltot neki. Elindultunk.

— Mit gondolsz, nem kerül egy nagy torokfájásba ez a könnyelműség?

— Nincs már hideg — válaszolta, de kis ballonkabátját szorosabbra vonta maga körül.

Szemét a földre szegezve ballagott mellettem. Azon tűnődtem, hogyan lehetne egyszer a kis szemüveg mögé bepillantani.

— Merre laksz?

— Én? ... messze...

— Elmegyek hozzátok.

— Ne — tört ki akaratlanul — ne... anyukám még biztosan dolgozik.

— Nem baj, nemsokára vége a munkaidőnek.

Keskeny utcába értünk. Szegényes, kopott házak egymás mellett, szűk kis udvarokkal.

— Itt lakunk — állt meg

a kislány egy töredezett ajtó előtt.

A sivár udvar végében magányos épület állott. Kínos gonddal öltözött, negyven év körüli nő jött elénk.

— Az édesanyám. — mondta zavartan a gyerek.

Bemutatkoztam. Az anyuka megijedt:

— Csak nincs valami baj

a gyerekkel az iskolában?

__ Nincs — feleltem. Ö

m

intha kitalálta volna a gondolataimat, a kislányt bevásárolni küldte.

— Már én is be akartam menni az iskolába. Nagyon kellene neki egy barátnő, Nagyon szerette az apját... Kaposvárról jöttünk ide Debrecenbe... Elváltunk ... húsz évi házasság után. Én döntöttem így a kislány érdekében is. De ő nem tud itt beleilleszkedni, sehogysem ... Talán elhamarkodott volt... nem tudom.

Másnap az órán lopva pillantottam rá, épp oly szomorú volt, mint azelőtt.

Utoljára egy klubdélutánon találkoztunk... Nagy volt a sürgés-forgás. Nekem szaladt.

— Mi történt? — kérdeztem.

— Hazamegyünk... anyukával ...

Fogócskát játszottak a gyerekek. Harmadszorra az ő szemét kötötték be a nagy tarka kendővel. És nevetett.

Törők Éva

ALKOHOLIZMUS

— és munka

S

ok szó esik az italozásról, a mérhetetlen alkoholfogyasztásról. A megoldást keresve, hogy ennek mértéke csökkenjen, sokan a vendéglátóipar, illetve a kereskedelem »megfékezésében« látják a javulás útját. Elvonókúrára nevetségesen kevesen jelentkeznek, Kaposváron — pontos statisztika van a birtokomban — rábeszélés után tizenhat személyt javasolt a Vöröskereszt, de csak két esetet tartanak nyilván, amikor önként jelentkeztek elvonókúrára. És: az esetek hatvan százalékában visszaesés mutatható ki.

Az alkoholizmus elleni küzdelem fontos a családvédelemben és az ifjúságvédelemben. A balesetek megelőzése szempontjából is. De nem nagyon hallani arról, hogy reggeli italozás után a munkahelyre betérő dolgozót haza- küldték volna állapotára való hivatkozással, munkabérének levonásával, esetleges jutalmaktól való eltiltással. Pedig ez az ember nem végez azonos értékű munkát azzal a társával, aki kipihenten látott hozzá dolgához. Bérük persze azonos erre az időre is. Ez a tisztességesen dolgozó munkájának lebecsülését is jelenti azzal, hogy érdemtelenül fizetik meg a másikat. Nem kell a részegség fokáig eljutni ahhoz, hogy valaki ne teljes értékű munkával lássa el a teljes értékűnek kiszámolt és elszámolt feladatát Elegendő egy átmulatott ( szaka után is a munkapadhoz állni s meglátszik az eredmény.

Tehát: nemcsak család-, ifjúságvédelmi és baleset-elhárítási feladat az alkohol elleni küzdelem, hanem munkavédelmi is.

D. B,