Somogyi Néplap, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-02 / 51. szám
A Komintern megalakulásának évfordulójára Zárszámadások után a csurgó! járásban MÉRLEGHIÁNY NÉLKÜL O tven évvel ezelőtt, 1919. március 2-a és 6-a között Moszkvában a nemzetközi munkás- mozgalom szempontjából rendkívül fontos tanácskozások folytak Lenin közvetlen vezetésével. Ekkor alakult meg a III. Kommunista Internacio- nálé (Komintern), mely két és fél évtizeden keresztül irányító központja volt a világ forradalmi munkásmozgalmának. A Komintern megalakulását több tényező tette szükségessé és lehetővé. Oroszországban' győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, megalakult a világ első munkásparaszt állama. Marx, Engels és Lenin tanítása az elméletből élő valósággá, gyakorlattá vált Ettől az időtől kezdve a kapitalista társadalmi rend már nem volt egyeduralkodó a világon. Az orosz munkásosztály leckét adott a nemzetközi burzsoázia számára, példát mutatott és bebizonyította a világon az iparilag fejlettebb országok munkásságának, hogy megszüntethető a kizsákmányolás, megvalósítható a munkásság hatalma. S mint ahogy várható volt, az oroszországi győzelem roppant hatást váltott ki az egész világon. Példátlan forradalmi hullám söpört végig elsősorban Európán. 1918 januárjában munkásforradalom tört ki Finnországban. 1918 augusztusában forrongás Japánban. Ugyanez év októberében felbomlott az Osztrák—Magyar Monarchia. Németországban polgári forradalom tört ki. Széleskörű forradalmi harc bontakozott ki Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban és Bulgáriában. Több európai országban — az orosz példa hatására, — tanácsok alakultak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után kezdődő forradalmi válság idején, amikor az európai munkásosztály harca hatalmas méreteket öltött, Európa több nagyobb országában megvoltak a kapitalizmus megdöntéséhez szükséges objektív feltételek. A kapitalizmus mint társadalmi rend válságos időket élt át. Ebben a történelmileg sorsdöntő helyzetben a II. Inter- nacionálé reformista pártjainak többsége képtelenné vált 3 munkásság forradalmi bariénak vezetésére, osztályérdekeinek képviseletére Maguk i szociáldemokrata vezérek is megrémültek a munkásság Eörradalmi harcától, nem annak vezetésére és irányítására, hanem fékezésére törekedtek, s ezzel felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a burzsoá- siának. Ebben az időszakban, amisor rendkívül fontos forradalmi események játszódtak le, amikor az osztályharc a végsőkig éleződött, különösen érződött minden országban a munkásosztály marxista-leninista pártjának hiánya. A munkásosztály legjobb, legforradalmibb képviselői felismerve a helyzetet, a szociáldemokrata vezetők opportunizmusát és árulását, elfordultak tőlük és hozzáláttak az új, forradalmi kommunista pártok szervezéséhez. Egymásután alakultak a kommunista pártok. és az orosz példán fellel- sesülve egymásután indítottak harcot a munkáshatalomért. Ezek a fiatal kommunista pártok — bár a burzsoázia ellen, a proletárdiktatúráért szívvel-lélekkel tudtak harcolni és harcoltak is — szám szerint még kicsi, ideológiai és szervezeti szempontból gyenge pártok voltak. Soraikban még erősen hatottak és érződtek a szociáldemokratizmus maradványai, s jelentkezett a túlzottan radikális, baloldali szemlélet is. A harc a munkások és a tőkések között nemzetközi méreteket öltött. Ennek a nemzetközi harcnak a vezetésére, irányítására és összehangolására, valamint a harc folyamán szerzett tapasztalatok kicserélésére szükségessé vált egy megfelelő nemzetközi szervezet létrehozása. E célból 1919 januárjában Lenin vezetésével nyolc kommunista párt képviselői előkészítő értekezletet tartottak, s felszólították a kommunista pártokat és baloldali szociáldemokrata szervezeteket, hogy vegyenek részt a III. Internacionálé alakuló kongresszusán. A meghívóban tömören meg is indokolják az új Intemacioná- lé szükségességét és célját a következőképpen: »Az alulírott pártok és szervezetek szükségesnek látják az új forradalmi Internacionálé első kongresz- szusának sürgős összehívását A háború és a forradalmak idején nemcsak a régi szocialista és szaciáldemokrata pártok és egyúttal a II. Interna- cionálé teljes csődje; nemcsak a régi szociáldemokrácia közepén álló elemeknek (az úgynevezett »centrum-x-nak) az aktív forradalmi cselekvésre képtelensége vált teljesen világossá, hanem ma már teljes világossággal kibontakoznak a valóban forradalmi Interna- cionálé körvonalai is. A hallatlanul gyorsan kibontakozó világforradalom, amely állandóan új és új problémákat vet fel; az a veszély, hogy ezt a forradalmat elfojtja a tőkés államok szövetsége, amelynek a »Népszövetség« képmutató zászlaja alatt fognak össze a forradalom ellen;... végül a rendkívül gazdag, mór megszerzett forradalmi tapasztalatok és az egész forradalmi mozgalom nemzetközivé válása kényszerítenek arra bennünket, hogy kezdeményezzük a forradalmi proletár pártok nemzetközi kongresszusának összehívását« I lyen előzmények után tartották meg Moszkvában 1919. március 2-a és 6-a között a III. Inter- nacionálé I. alakuló kongresz- szusát A kongresszuson harminc ország, többek között Németország, Franciaország, Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Finnország, az Egyesült Államok, Bulgária kommunista pártjai vettek részt. Az alakuló kongresszus a világ proletariátusához intézett kiáltványában harci feladatát így fogalmazta meg: »Mi, kommunisták, Európa, Amerika és Ázsia országai forradalmi proletariátusának képviselői, akik Szovjet-Mo6Zk- vában összegyűltünk, azon ügy örököseinek és végrehajtóinak érezzük és tekintjük magunkat, amelynek programját hetvenkét évvel ezelőtt hirdették ki. A mi feladatunk az, hogy a munkásosztály forradalmi tapasztalatait összegezzük, a mozgalmat megtisztítsuk a hozzátapadt bomlasztó opportunizmustól, a szociál- patriotizmustól, összegyűjtsük a világproletariátus minden valóban forradalmi pártjának erőit, és ezzel megkönnyítsük és meggyorsítsuk a kommunista forradalom győzelmét« A Kommunista Intemacio- nálé működésének egész ideje alatt betöltötte ezt a történelmi szerepet Létrejöttével meggyorsult az egész világon a kommunista pártok kialakulása. Az opportunista II. Inter- nacionálé befolyása egyre inkább csökkent, a Kommunista Internacionálé népszerűsége és befolyása pedig gyorsan növekedett 1921-ben, amikor a Komintern a III. kongresszusát tartotta, a Komintemnek már 2 800 000 tagja volt, s megalakultak a kommunista pártok a legfontosabb ázsiai országokban. Indiában, Indonéziában, Kínában és Japánban. 1923-ban a Komintern IV. és V. kongresszusa közötti időszakban a forradalmi hullám új fellendülése következett be Európában. Hamburgban a német munkások fölkeltek. Szászországban és Türingiában munkáskormányok alakultak. Bulgáriában fegyveres fölkelés tört ki. Fegyvert fogtak a krakkói munkások is. A burzsoázia minden erejét megfeszítette és minden eszközt felhasznált a fölkelések elfojtására Az 1923-as forradalmi akciók leverése, elfojtása a nemzetközi munkásmozgalomra negatív hatást gyakorolt. Ezzel az első világháború és az oroszországi győzelem utáni forradalmi fellendülés időszaka véget ért, a kapitalizmus viszonylagos stabilizációja következett be. Több európai országban aktivizálódtak a szélsőségesen reakciós elemek, s ezek a burzsoázia támogatását élvezték. 1929-ben példátlan méretű gazdasági világválság tört ki. A válság kiterjedt csaknem valamennyi tőkés állam iparára, mezőgazdaságára, pénzügyi és hitelrendszerére. A Kommunista Internacionálé a marxi—lenini tanítás alapján mélyrehatóan elemezte ezt a válságot, megmagyarázta a tömegeknek a válság okait és azt, hogy milyen következményekkel jár majd a kapitalista országok politikai fejlődésére nézve. A Komintern hangsúlyozta, hogy a burzsoázia belpolitikai téren a további fasi- zálódásban, külpolitikai téren pedig új imperialista háborúban keres majd 'kiutat a válság miatt kialakuló helyzetből. A Komintemnek a válságról adott elemzését és a válság várható kimeneteléről tett megállapításait a történelem teljes egészében igazolta. 1931-ben a japán imperialisták hadüzenet nélkül betörtek Kínába. Létrejött az első háborús tűzfészek Távol-Keleten. 1933-ban Németországban uralomra jutott Hitler, Európa központjában kialakult a második háborús tűzfészek. A fasiszta diktatúra bevezetése Németországban új helyzetet teremtett. Ez új helyzet új taktika kidolgozását követelte meg. j A kommunista mozgalom új stratégiájának és taktikájának kidolgozására ült össze 1935 júliusában a Komintern VÍI. kongresszusa. (A Kommunista In- ternacionáléhoz tartozó hetvenhat párt közül hatvanöt párt küldöttei vettek részt a kongresszuson 3141 000 kommunista képviseletében.) A Komintern VII. kongresszusának központi gondolata az volt, hogy a jelen helyzetben, amikor a fasizmus és a háborús agresszió veszélye növekedett, a munkásosztály érdekei egybeesnek a dolgozó néptömegek érdekeivel. Ezért a kongresszus azt a feladatot tűzte minden ország kommunistái elé, hogy teremtsék meg a munkásegységfrontot és a széles körű antifasiszta népfrontot a fasizmus és az általa előkészített háború ellen. A kongresszus megjelölte e feladat megoldásának konkrét útjait, s azt a feladatot tűzte ki, hogy minden országban teremtsék meg a munkásosztály politikai egységét, az egységes proletár pártot A kommunista mozgalomnak az egész világon elterjedt fő jelszava lett ettől az időtől kezdődően: harc a békéért! A Komintern VII. kongresz- szusának új irányvonala nagy visszhangot váltott ki az egész világon. A szociáldemokrata pártokon belül is erősödött az egységre való törekvés, de kellő eredménnyel nem valósulhatott meg gátolta ezt a jobboldali vezetők kommunistael- lénessége. Végül a fasizmus megerősödése, a kapitalizmus fokozódó ellentmondásai a második világháború kitöréséhez vezettek. Európa és a világ lángba borult, még olcsóbbá vált az emberélet. A második világháború idején tűnt ki, hogy milyen óriási jelentősége volt annak a történelmi horderejű munkának, amelyet a Komintern a kommunista pártok szervezésében és megerősítésében végzett az Bekötő út — Az istvándi Üj Elet Tsz az állattenyésztés fejlesztése érdekében két és fél milliós beruházással tehénistállót, tej- gyűjtőházat és a takarmány tárolására új magtárat épít. Mivel a majorhoz vezető út nagy esőzéskor és telem járhamajorbővftés tatlan, a termelőszövetkezet saját költségen egykilométeres bekötő út építését is tervezi. Ha a nagyarányú beruházáshoz kért másfél milliós hitelt megkapják az istvándiak, az építkezés még a tavasszal megkezdődik. egész világon. A világháború alatt a kommunista pártok határozottan és megingathatatlanul antifasiszta álláspontra, a proletár internacionalizmus és hazájuk .nemzeti függetlenségéért folytatott harc álláspontjára helyezkedtek. Ebben a súlyos helyzetben a kommunista pártok voltak az egyedüli pártok, amelyeknek világos és pontosan kidolgozott harci programjuk volt népük megmentésére, nemzeti függetlenségük helyreállítására. Jugoszláviában, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Görögországban, Norvégiában, Hollandiában, Dániában és a fasiszta megszállók által ledgázott más országokban a kommunisták voltak azok, akik hősies harcot folytattak hazájuk függetlenségéért és szabadságáért. A kommunista pártoknak ez a hősies harca nagyban hozzájárult befolyásuk óriási növekedéséhez. A kommunisták jól vizsgáztak hazafiságból és internacionalizmusból az egész világ előtt. A nemzetközi és a különböző országokban kialakult helyzet azt mutatta, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomnak a Kommunista In- temacionáiéhoz hasonló egységes központból való irányítása már lehetetlen. Az alakuláskor megfelelő szervezeti formákat a nemzetközi kommunista mozgalom kinőtte, a pártok megerősödtek szervezeti és ideológiai szempontból. Ezt figyelembe véve a Komintern Végrehajtó Bizottsága 1943. május 15-én úgy határozott, hogy feloszlatja a Kommunista Intemacionálét. A III. Kommunista Inter- nacionálé 1919 és 1943 között nagy történelmi feladatot teljesített Soha el nem múló érdeme: hogy helyreállította és megszilárdította a kapcsolatot a világ dolgozói között, amely a XI. Internacionálénak az első világháború alatt elkövetett árulása következtében megszakadt. Megvédte a marxizmus—feminizmus tanítását az opportunisták ferdítéseivel szenten, kidolgozta a munkás- mozgolpm és a szocializmusért folyó h*rc elméleti kérdéseit a két világháború közti időszakban, sokat tett ennek az elméletnek a tömegek közötti terjesztéséért. Fontos szerepet játszott a munkásmozgalom vezetőinek kiképzésében és nevelésében is. A Komintern a nemzetközi kommunista mozgalom részvevőit olyan szellemben nevelte, hogy önfeláldozóan szolgálják a munkásosztály ügyét, hogy ön- zet! «lül harcoljanak minden kizsákmányolás és elnyomás ellen, hogy hűek legyenek a párthoz, a szocializmusért vívott harc magasztos ügyéhez. Dr. Nagy Lajos Február végére befejeződtek a zárszámadások a csurgói járásban. Tizenhét termelőszövetkezet és egy TÖVÁL adott számot múlt évi munkájáról a megtartott közgyűléseken. Szinte kivétel nélkül minden tsz-ben megemlékeztek a tíz évvel ezelőtti indulásról. A jubileum alkalmával sok alapító tagot, kiváló dolgozót jutalmaztak meg, mint a szentai Aranykalász Tsz-ben is. Inkén, Somogyudvarhelyen pedig jubileumi közgyűlést tartanak. Két évvel ezelőtt tizenhárommillió forint volt a mérleghiány a járás termelőszövetkezeteinél. Tavaly ez az összeg 151 000 forintra csökkent, és az idén már egyetlen mérleghiányos tsz sem volt a járásban. A zárszámadásokat megelőző leltározásokat is önállóan végezték mindegyik szövetkezetben, a járási szakigazgatási szervek az ellenőrzések során mindent rendben találtak. Az elmúlt évi gazdálkodás eredményei iránt nagy volt az érdeklődés, a közgyűléseken minden községben sokan vettek részt. A hozzászólások többsége a gazdálkodás jövőjével foglalkozott, egyéni panaszok, a tagság jogait vitató kérdések sehol sem vetődtek fel. » A beszámolókat a tsz vezetősége a pártvezetőségek bevonásával készítette. Gál Sándor, a Csurgói Járási Tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az elmúlt évben különösen a nagy területen gazdálkodó termelő- szövetkezetek értek el szép eredményeket. A tavaly egyesült szövetkezeteknél sem munkaszervezési, sem a gazdálkodás egészét érintő problémákkal nem találkoztak. A beszámolók tárgyilagosak voltak, kerülték a számhalmazok ismertetését. Tavaly az egész országban sok gondot okozott az aszály, ennek ellenére a csurgói járás szövetkezetei kimagasló termésátlagokat értek el. Kalászosokból 370 vagonnal főbbet takarítottak be, mint amennyit terveztek. Ezek persze csak viszonylagosan mondhatók kimagaslónak, hiszen a járásban a holdankénti 9—10 mázsás termés már jónak számít. Ehhez képest a tavalyi 14,1 mázsás átlag kiugróan jónak mondható. A kukorica és a len megsínylette az aszályt. A lennél azonban inkább csak minőségi veszteség volt. Nőtt a tejhozam, ez azonban még így is a megyei átlag alatt van. Viszonylagos előrelépés a személyi jövedelem kétmillió forintos növekedése is, hiszen még így sem éri el tagonként a tízezer forintot. Négy termelőszövetkezetben a zárszámadó közgyűléseken választották újjá a vezetőséget. A csurgói Zrínyi, a berzencei Jobb Élet, a szentai Aranykalász, és az inkei Rákóczi Tsz tagsága ismét bizalmat szavazott a korábbi vezetőknek. Nem feledkeztek meg a járás szövetkezeteiben arról sem, hogy a jól sikerült év után megfelelő fejlesztési és biztonsági tartalékokat képezzenek. A tizenhét közül tíz közös gazdaság olyan pénzügyi tartalékokkal rendelkezik, hogy egy rosszabb év sem okozhat számára visszaesést. Érdemes ezt a számot ősze- vetni azzal, hogy tavaly még tíz gazdaság kedvezőtlen adottságú szövetkezetnek számított az eredményei alapján. Ugyancsak tíz tsz bevezette a készpénzfizetést, s ez a munkadíjazási forma be is vált. A melléküzemági tevékenység Zákányt kivéve nem fejlődött. Fakitermeléssel, fafel- doligozással a csurgónagymar- toni és az őrtilosi tsz foglalkozott. Fejlődnek, fiatalodnak a csurgói járás termelőszövetkezetei az idei tagfelvételeknél sok fiatal jelentkezett. Többségüket már a munkájuk alapján javasolták felvételre, mert előtte mint bedolgozók vállaltak munkát a közösben. Nagy József Munkakezdés Kadarkűton (Tudósítónktól.) A tavaszra készülődnek a kadarkuti Szabadság Tsz-ben is. Az idén ebben a gazdaságban ugyancsak áttérnek a munkaegységről a tízórás munkanap szerinti díjazásra. A tervek szerint ebben az évben 62 forintot ér egy-egy ilyen munkanap, és ennek 80 százalékát havonta kifizetik ténylegesen végzett munka alapján a tagoknak. A határban még a télen elvégezték 380 hold szerves trágyázását, 120 holdon korai, előhajtatott burgonyát termelnek, a vetőgumók már csíráznak. Az őszi érésű burgonya vetőgumóját — 32 vagonnyit — fóliás sátrak alatt hajtatják. A tsz vezetői és tagjai sokat várnak a melléküzemági tevékenységektől. Az elmúlt napokban kezdte meg a munkát a szövetkezet faüzeme — tegnapi lapunkban tévesen tejfeldolgozásról írtunk —, s itt az idén az előzetes számítások szerint mintegy 2 millió forint értékű félkész árut gyártanak. 650 vagon zakuszkát exportál a Nagyatádi Konzervgyár a Szovjetunióba, Az új üzemben már gépesítették a töltést. Kézi töltéssel 1,6 — 1.8 vagon volt a termelés műszakonként, most 2,5 vagon árut tudnak előállítani. A gyár eddig 460 vagon zakuszkát gyártott. SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1969. márcitt- 2. ü