Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-11 / 34. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ’ -é> Ára: 70 fillér ! KÖZLEMÉNY SomguiNépIm AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA Kádár János szovjetunióbeli tartózkodásáról Az SZKP Központi Bizottsá- állapították meg, hogy a két. XXV. évtoiyam, 34. szám Községi 'i tanácsi vezetők tanfolyama Fonyódon 1969. február I I., kedd Koszigin fogadta Markót A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága először 1963-ban hívta össze a községi tanácsok vb-vezetőit, amikor egyhetes bentlakásos tanfolyam keretében foglalkoztak a tanácsi munka időszerű kérdé sedvel. Fonyódon, az Egyesül Izzó üdülőjében immár hetedik esztendeje kerül sor a téli tanfolyam megrendezésére. Tegnap a reggeli órákban egymás után érkeztek a részvevők az üdülőbe és a csomagolás, elhelyezkedés után száz- tizenkét községi vb-vezető fog lalt helyet az ebédlőben. Dr Tóth Sándor, a megyei tanácr vb szervezési és gazdasági osztályának vezetője üdvözölte a megjelenteket. Bevezetőjébe:- elmondotta, hogy a megnövekedett feladatok, az új jogszabályok és a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetése magasabb színvonalú, gyakorlati és elméleti munkát kíván a tanácsapparátus dolgozóitól. Az államigazgatási munkával szemben támasztott igények kielégítése megköveteli a szakmai ismeretek tökéletesítését, amelyet ez a tanfolyam hivatott segíteni. Az előadások és konzultációk mellett bőségesen nyílik alkalom tapasztalatcserére is, a beszélgetések során elhangzott javaslatok módszerek tovább fejlesztheti^ a tanácsi vezetők tevékenységét, hatékonyabbá tehetik munkájukat. A legutóbbi téli tanfolyamon a tanácsok kialakulásával foglalkoztak és megtárgyalták az állami mechanizmusban betöltött szerepüket A mostani tematika a szakigazgatási szervek irányításával és ellenőrzésével, a településhálózat-fejlesztéssel és községrendezéssel, a községi tanácsok testületi tevékenységével, a termelőszövetkezeti és a földtörvény alkalmazásának tapasztalataival és az ebből adódó további feladatokkal foglalkozik. A délelőtti előadások anyagát délután csoportos beszélgetéseken vitatják meg. Dr. Tóth Sándor elmond Jtta, hogy a tanfolyam munkáját élénk figyelemmel kíséri a meUúsvétra kinyit a siófoki Európa Szálló A Pannoni Szálloda és Vendéglátó Vállalat balatoni önálló egysége számára az idén a nyári idény meghosszabbítása a legfontosabb tennivaló. Ennek megfelelően a vállalat már április 2-án megkezdi az idei szezont a siófoki Európa Szálló megnyitásával. Így a húsvéti ünnepek alatt — a Hungária és a Napfény Szállóval együtt több mint 600 szállodai ágy áll már a vendégek rendelkezésére. Megnyílik a foki-hegyi Piroska csárda, de ha szükséges, a mellette levő Touring-hotel is. Húsvéttól május 10-ig a hideg-meleg folyóvizes fürdőszobás, illetve zuhanyfülkés, kétágyas szobákért a siófoki szállodasoron 80 forintot, s jutányos árat kell fizetni Ezen túlmenően ott-tartózko- dásuk negyedik napján ingyen vehetik igénybe a. szállodai szolgáltatásokat a vendégek. gyed tanács végrehajtó bizott sága is. Pénteken Fonyódra Iá tógát Böhm József, a vb elnö ke, aki a beszélgetéseken el hangzott gazdasági, politikai é egyéb, a tanácsi munkát érint kérdésekre válaszol majd. A napirend ismertetése utá elhangzott az első előadás is r községi tanácsok testületi te vékenységéről, a közös községi .anácsok munkájáról és a tele üléshálózat fejlesztéséről. A" első csoportos beszélgetései -«bizonyították, hogy érdekes ninden községet érint ez a téma, az egyik csoportnál még r szünetet sem tartották meg. annyira belemerültek a vitába A községi tanácsok vb-elnö keit február 17-ón a vb-titki "ok váltják fél, egy hétig ők vesznek részt a tanfolyamon. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke hétfőn fogadta Jan Marko csehszlovák külügyminisztert A szívélyes légkörben lefolyt megbeszélésen a felek foglalkoztak a szovjet—csehszlovák kapcsolatoknak, valamint a két ország testvéri barátsága és együttműködése megszilárdításának kérdéseivel. Megvitattak ezenkívül aktuális, nemzetközi problémákat is. Divatkongresszus Budapesten Február 10—17 között Budapesten tartja ülését a KGSi könnyűipari állandó bizottságának öltözködéskultúrává, foglalkozó állandó munkacsoportja. Az ülést a Gellért Szállóban hétfőn délelőtt Pesti Ernő könnyűipari miniszterhelyettes nyitotta meg. Elmondta: a munkacsoport segíti a tagországokban a ruházati termékek minőségének javítását, választékának bővítését; összehangolt javaslatokat dől gőz ki a divatszínekre, az anyagmintákra és a követendő divatvonalakra. A munkacsoport 10 évvel ez előtt jött létre és második al kálómmal tartja ülését Budapesten. Már alakulása előtt- if évente divaticongresszusan találkoztak a szocialista országok szakemberei. Budapesten most hét ország szakemberei találkoznak a divatkongreszszuson. Valamennyi résztvevő ország 40—45 öltözékből áll divatkollakciót hozott maga vaL A bemutatósorozat a ven délátó Magyarország kollek dójával kezdődött, sorshúzár alapján pedig a következő sor rend szerint folytatódik: szov jet, lengyel, román NDK csehszlovák és bolgár davat- kreációk. A tanácskozás alkalmábó' több száz külföldi divatszak értő tartózkodik Budapesten A turistaként érkezetteknél csütörtökön két alkalomma' rendeznek összesített bemuta tót. Ugyancsak csütöriökö külön gyermekruha-bemutatő rendez a tanácskozás megszervezésével megbízott Divatter vező Vállalat, mivel a hivata losan bemutatott kollekcióban ezúttal csak női és férfiruhák szerepelhetnek. A magyar kollekcióban — mivel újabban erre a lakosság egy része igényt tart — található aktív sportolóknak, vadászoknak, vitorlázóknak és síelőknek szánt öltözék is. Hétfőn délután a Gellért Szállóban öltözködés-kiegészítőket és alapanyagokat bemutató kiállítást nyílt. iának meghívására Kádár Já nos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára február 6-tól 10-ig baráti látogatáson a Szovjetunióban, tartózkodott. Moszkvában tartózkodása során Kádár János találkozott és beszélgetést folytatott Leo- nyid Berzsnyevvel, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával, Alekszej Kosziginnel, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével, Nyikolaj Podgornijjal, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével, Dmitri j Poljanszkijjal, az SZKT Központi Bizottsága Politika' Bizottsága tagjával, a Szovjet unió Minisztertanácsának els" -'1 rökh el ye t tes ő vei. A szívélyes barátság és s teljes kölcsönös megértés légkörében lefolyt megbeszélése ken a két fél tájékoztatta egymást a kommunizmus és a szó cializmus országukban val' építésének menetéről és meg vitatta a magyar—szovjet kan csolatok fejlődésének kérdései t. Ennek során elégedetten ország és a két párt sokoldalú testvéri együttműködése sikeresen valósult meg és kifejeztek eltökéltségüket, hogy ezt az együttműködést tovább fejlesztik és erősítik. A két testvérpárt képviselői véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, a kommunista és munkás világmozgalom időszerű problémáiról, és egyhangúlag megállapították a nézetek teljes egységét valamennyi megtárgyalt kérdésben. Az M£!ZMP és az SZKP leg- fontosább feladatnak tartja a szocialista országok egységének erősítését, a kommunisták és az összes dolgozók internacionalista szolidaritásának megszilárdítását a béke, a demokrácia és a szocializmus javára. Az SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottsága ez év február 10-én Kádár János tiszteletére ebédet adott. * * * Kádár János hétfőn elutazott Moszkvából. A szovjet főváros Kijevi pályaudvarán Kádár Jánost Leonyid Brezs- nyev és Alekszej Koszigin búcsúztatta. Jelen volt Szipka József, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete. (MTI) Magyar pártmunkásküldöttség utazott Szófiába A Bolgár Kommunista Párt hétfőn párímunkásküldöttség Központi Bizottsága meghívására Herczeg Károlynak, a Magyar Szocialista Mumfcáspár: Központi Bizottsága tagjának a Fejér megyei Pártbizottság első titkárának vezetésével utazott Szófiába. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Bálint József, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője búcsúztatta. Gyönge földrengés Veszprém környékén Az összes szeizmikus műszerek mutatói kilengtek hétfőre virradó éjszaka 0 óra 8 perc 53 másodperckor az Országos Földrengésvizsgáló Intézet sashegyi megfigyelő állomásán. A rövid ideig tartó rengés 3,5-es méretű — vagyis körülbelül 4,5-es erősségű — volt. Minthogy az intézethez érkezett közlések szerint Veszp- rémvarsányban erős morajlást észleltek, a gerendák recsegtek, sőt Zircen felébredtek az emberek, feltehető, hogy a rengés középonfja valahol Veszprém táján lehetett, de Budapestről is többen jelentették, hogy észrevették a Föld megmozdulását. A magyar földrengéskutató szakemberek mar régebben megállapították, hogy ha Veszprém környékén, közelebbről Mór tájékán földrengés következik be, az többnyire aránylag csekély, mindössze öt-tíz kilométeres mélységből ered. Ez a feltételezés teháf ebben az esetben is elfogadhatónak látszik. A rengés egyébként sokkal gyengébb volt az 1956. évi dunaharaszti földrengésnél: energiája körülbelü1 2500-ad része volt annak, mint ami annak idején mozgatta meg a Földet. Az NDK határozott intézkedése: Nyugatnémet parlamenti képviselők nem utazhatnak Nyugat-Berlinbe Az NDK megtiltotta az NSZK és Nyugat-Berlini között húzódó útvonalak használatai a nyugatnémet . parlamenti képviselők számára, akik — mint köztudomású — nem az NSZK-ban, hanem Nyugat- Berlinben akarják új államelnöküket megválasztani. A Pravda hétfői száma kommentárban foglalkozik ezzel a vasárnap közzétett intézkedéssel. »A Német Demokratikus Köztársaság abból a vitathatatlan tényből indul ki, hogy Nyugat-Berlin önálló politikai egység, nem része a Német Szövetségi Köztársaságnak és sohasem válik azzá Ezek az intézkedések teljes mértékben megfelelnek a szocialista német állam Európa békéjét és biztonságát szolgáló politikájának« — írja a lap, majd hangoztatja: »A nyugatnémet re- vansisták arcátlan kísérletét, hogy jogellenesen Nyugat-Berlin ben válasszák meg a szövetségi köztársaság új elnökét,. dékos kiélezésének irány vona- határozottan elutasítják. Mi- la mellett foglalt állást, az után Bonn megmutatta, hogy NDK kénytelen volt ellennem hajlandó hallgatni a jó- rendszabályokhoz folyamod- zari észre és a feszültség szám-ind«. Jakubovszkij Berlinben Jakubovszkij marsall, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek fő- parancsnoka hétfőn Berlinbe érkezett. A szovjet marsallt a schönfeldi repülőtéren Hoffmann hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter és az NDK néphadseregének több más tábornoka, valamint magas rangú tisztje üdvözölte!. Le Dúc Tho Párizsból Hanoiba utazott Vasárnap Nápolyban fasiszta huligánok verekedést provokáltak a rendőrséggel. A jelentések szerint tizenkét rendbontó és három rendőr megsebesült. Le Due Tho, a párizsi béketárgyalásokon részvevő VDK-küldöttség egyik kulcs- fontosságú személyisége hétfőn a francia fővárosból Hanoiba repült. A UPI szerint- állítólag a Párizsban elterjesztett »titkos amerikai javaslatokat« viszi magával. Le Due Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának titkára, a politikai bizottság tagja. Elutazása előtt kijelentette, nem osztja azt a véleményt, hogy a párizsi kibővített tárgyalások első három ülésén bármiféle eredményt sikerült volna elérni. Nixon elnök elődjének, Lyndon Johnson- nak politikáját folytatja és ezért nem jöhetett létre előreheladás — - mondotta. Útban Hanoi felé, héttőn Párizsból Moszkvába érkezett Le Due Tiio, a párizsi béketárgyalásokon részvevő VDK-küldöttség vezetőjének különleges tanácsadója. A se- remetyevói repülőtéren Le Dúc Tho-t Komztantyin Katusét.\ az SZKP Központi Bizottságának titkára és Nyikolaj Firjubin, külügyminiszter-helyettes fogadta. A DNFF harci jelentése tAP: — Kép- ®virón értetett) A VNA hírügynökség hétfőn reggel ismertette a DNFF legutóbbi összefoglaló harci jelentését. Eszerint a népi felszabadító erők Dél-Viet- namban, Tay Ninh tartományban január 21 és február 2 között több mint ötszáz ellenséges katonát tettek harc- képtelenné. Ugyanebben az időszakban megsemmisítettek negyvennyolc harckocsit és páncéloskocsit, lelőttek öt harci repülőgépet. Ezenkívül nagy mennyiségű fegyvert, valamint más katonai felszerelést zsákmányoltak. Február 2-án — hangzik tovább az összefoglaló jelentés — 3? ellenség nagyerejű támadást intézett a DNFF egységei ellen Phouc Thanh városka közelében. A húsz órán át tartó ’harcban a Front egységei visszaverték a támadásban részvevő 25. amerikai gyalogos hadosztály zászlóa!» jait és a bábkormány töbií más egységét