Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-11 / 34. szám
aOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1969. február ff. Tanácskozik az OKP kongresszusa Az Olasz Kommunista Párt XII. kongresszusa szombatom kezdődött meg Bolognába«. Luigi Longo, a párt főtitkára tartott beszámolót. Ebbem elemezte az ország belső helyzetét, a nemzetközi kérdéseket, továbbá az OKP munkáját, valamint a nemzetközt munkásmozgalom időszerű kérdéseit. A kongresszus vasárnap délelőtti ülésén felszólalt Giorgio Napolitano, a politikai bizottság és a titkárság tagja. A szónok egyetlen témával, a kommunisták egységpolitikájával foglalkozott. Kijelentette: Ki kell dolgozni a közös célkitűzéseket a baloldali erők számára; felül kell vizsgálni az olasz társadalom egész struktúráját, s ebbe a keretbe kell beleilleszteni a diákmozgalmat is. Vasárnap délután megkezdték munkájukat a kongresszus által szombaton megválasztott bizottságok. Tegnap a referátum vitájával folytatódott a tanácskozás. A program szerint kedden es szerdán szólalnak fel a külföldi küldöttek. Pénteken fejeződik be a vita Longo beszámolója fölött, szombaton pedig megválasztják a vezető szerveket. KIS SlbEEäNäCYVILACBOL Luigi Longo, az OKP főtitkára a beszámolót mondja, (Telefoto — AP—MTI—-KSt I A Munka Vörös Zászló rendjével tüntette ki a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége az oktatásügy terén végzett kiváló munkájáért a 150 éves fennállását ünneplő leningrádi egyetemet. Ezen az egyetemen tanult annak idején Gogol, Turgenyev, Mengyelejev, Pavlov, valamint a szovjet irodalom és tudomány sok más kiválósága. 1891-ben mint magánhallgató sikerrel tette le az egyetem jogi karán vizsgáit Lenin. Ahti Karjalainen finn külügyiminiszter február 17-én Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter meghívására egyhetes hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezett. Frank Borman amerikai űrhajós. aki feleségével és két gyermekével jószolgálati körúton van Európában, vasárnap látogatást tett Baudouin belga királynál. Az al'roázsiai népek szolidaritási szervezetének végrehajtó bizottsága felhívással fordult a világ népeihez, hogy február 13-án emlékezzenek meg a nyolcévvel ezelőtt meggyilkolt Patrice Lumumbáról. A Szófia—Plovdiv közötti vasútvonalon vasárnap Pa- zardzsik város közelében eg\ gyorsvonat összeütközött egy tehervonatiak Három vasutas szörnyethalt, hét társuk és két utas könnyebb sérüléseket szenvedett. Nyugtalanság a megszállt arab városokban A nyugtalanság hulláma, amely az utóbbi napokban a Jordán-folyó izraeli megszállás alatt levő egész nyugati partvidékére In terjedt, vasárnap nemcsak folytatódott, hanem a sztrájk megbénulással fenyegette az arab városok életét, Nablusban a kereskedelnv- kamará azzal a céllal ült ösz- sae. hogy megvitassa a megszállók elleni tiltakozásként Indított négynapos sztrájk leállítását, de a város üzleti vezetői nem tudtak megállapodásra jutni. Jeruzsálem arab negyedében körülbelül 400 arab vonult te1. írországi sztrájk Mar egy hete tart Írország történetinek legnagyobb méretű sztrájkja, amely háromezer segédmunkás bérkövetelésével kezdődött, és ma már több mint 50 000 munkás vesz benne részt. Kétszáz üzem bezárta kapuit, a sztrájkolok zavart okoztak a központi fűtés és a vízellátás terén is, ami azzal fenyeget, hogy egyebek közöt 20 szállodát, be kell zárni. A termelés kiesés által okozof kár napi egymillió font körű1 jár. zászlókkal, Nasszert és a Palesztina; felszabadítási frontot éltetve, valamint követelte a megszállók kivonulását. Jeruzsálemtől északra. Amálián és El-Bíra ikervárosokban a rendőrség őrizetbe vett 13 aj-ab iskoláslányt, alak a hatóságok utasítása* ellenére nem' voltak hajlandók beszüntetni a csoportosulást. Hasonlóképpen erőszakkal kellett szétkergetn1 az izraeli megszállóiknak Jenőiben és Túl Karemben is a diáklányok tüntetését. (MTI) Nyugatnémet kémhajók a lengyel partoknál Az Ekspress Wieczomy című lengyel lap közzétette külön- tudósítójának képes riportjait, aki a lengyel haditengerészeti flotta egyik hajóján nemrégd ben személyesen figyelhette meg a nyugatnémet haditengerészetnek a Puck-öböl vizein végzet kémtevékenységét. Az A—52-es jelzésű nyugatnémet hadihajó meg sem próbált? leplezi«, hogy felderítő megbízatást teljesít, bár hivatalosan mint ellátó hajó szerepelt. Fedélzetén szabad szemmel láthatók voltak rádióelektrondkus felderítő eszközök, amelyeknek rendeltetése egyebek között a rakéták repülésének megfigyelése. A nyugatnémet haditengerészet egyre nagyobb érdeklődést tanúsít a Balti-tenger térsége iránt. A felderítő-hajóik szüntelenül méréseiket végeznek, információkat gyűjtenek, s igyekeznek feltérképezni partvonalunkat — írja az Ekspress Wieczomy. (MTI) Zaviargasok Indiában Halálos áldozatokat követeltek a választási incidensek Tizennégyen vesztették életüket és több százan sebesültek meg vasárnap Bombay városban. továbbá négy indiai államban, ahol választásokat tartanak. Bombay központi és észak körzeteiben a súlyos zavargások vasárnap immár második napja folytatódtak. A Siv Széna nevű jobboldali saerveze' szélsőséges akciókkal kívánja rávenni a központi kormányt adjanak önkormányzatot a A Budapesti Lakásépítő Vállalat, Budapest, X., Pongrác út 21. feiuesz általános iskolát végzett fiúkat szakmunkástanulónak az alábbi szaunákra: kőműves, ács-állványozó, lágyfedő-szigetelő, épületburkoló, épületüvegező, fapadlózo nűanyagburkoló, épületasztalos, központifűtés-szerelő, víz-gázszerelő es tapétázó. Kollégiumi elhelyezést, teljes ellátást és ösztöndíjat biztosítunk. A jelentkezéseket kérjük mielőbb eljuttatni a fenti címre. 7968 kormány ellenőrzése alatt álló marathi nyelvű övezeteknek. A vasárnapi összecsapásban nyolcán vesztették életüket és harmincötén sebesültek meg. amikor a rendőrség tüzet nyi tott a tüntetőkre. A városban éjszakai kijárási tilalmat vezettek be. A szombati összetű zések óta közel ezer személyi tartóztattak le Bombayban. A legfrissebb jelentések szerint hétfő reggel újabb összecsapások történtek és a rendőrgolyók két személy életét oltották kL A zavargások folytatódása miatt a hatóságok tegnap elrendelték a kijárási tilalom bevezetését 13-tól 18 óráig és 20 órától reggel 6 óráig. Bombay északi kerületeiben kéA Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállaló*'-r felveszimi kőműveseket és segédmunkásokat Kőműves szakmáira ipari tanulókkal szerződést kötünk, részükre szállást, teljes ellátást biztosítunk és a fizethető ösztöndíj maximumát adjuk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Zalaegerszeg, Rákóczi utca 8. (66594) széniéibe helyezték a hadsereg egységeit. Súlyos incidensek kísérik négy indiai államban a múlt héten megkezdődött választásokat, amelyeknek sarán az 1968 február és augusztus kö zötti válság idején távozott kormányok helyére választanak új kabinetet. Az elnök' uralom alatt álló államokban Indira Gandhi kongresszus pártja elkeserdett harcot vív, hogy visszaszerezze az 1967 évi általános választásokban és azt követően elvesztett hatalmát. Bihar államban a rivális politikai pár'o't közöt*i összetűzések öt halálos és több mint száz sebesült áldozatot követeltek. Uttar Pradesh állambar lelőtték a kongresszus párt egyik jelöltjét. A Punjab állambeli Amritsarban a rend őrség köranygázbombákka avatkozott be a szemben állé pártok küzdelmébe. Nyugat Bengália fővárosában, Cal cuttában 14-en sebesültek me a választási harcok során. (MTI) A sorrend alakulása AMIÓTA NIXON közelgő európai kőrútjának nemcsak az időpontját, de pontos sorrendjét is bejelentették, a nyugati sajtó hozzáfogott a február 23-án kezdődő látogatás kommentálásához, előzetes értékeléséhez. A brit sajtó például vegyes érzelmekkel fogadja az útvonalat, amelyből Anglia számára a legfontosabb, hogy az USA új elnöke nem Londonba repül először. Az értékelések különbözőek: van, aki,szerint ez nyilvánvaló dokumentálása annak a ki nem mondott, de valós ténynek, hogy az egykori szoros amerikai—angol szövetség lanyhult, hogy az USA már nem Nagy-Britanniát tekinti első számú partnerének. Mások azzal vigasztalják magukat, hogy a gesztus nem London ellen, csak Párizs mellett szól Annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy a Fehér Házban és a washingtoni külügyminisztériumban alaposan »ki- dekázták- a Nixon-körút sorrendjét. A nyugat-európai »három nagy- egyike sem — nevezetesen Anglia, Franciaország és az NSZK — sértődhet meg igazán, mert Nixon egyiküknél sem kezdi a látogatást, hanem egy kis államban, Belgiumban száll le először a gépe. Ennek ugyancsak az is a jelentősége, hogy Brüsszel nem csupán Belgium legnagyobb városa, de egyszersmind a NATO székhelye is. Ezzel a lépéssel tehát Nixon azt is demonstrálja, hogy külpolitikai célkitűzései között vezető szerepet játszik az Észak-atlanti Szövetség megerősítése. Brüsszel után' London, Bonn, Nyugat-Berlin, Róma és végül Párizs következik. Ez hallgatólagos bevallása annak. hogy a legfontosabbnak mégiscsak párizsi útját tartja Nixon, azt hagyja a végére és ott fog a legtovább tartózkodni. Nyilván nem egyedül azért, hogy hozzálásson a Franciaországgal elhidegült viszony megjavításához, hanem azért is, mert Párizsban tárgyal a vietnami probléma megoldásáról az USA a kerekasztal mellett, saigoni partnere oldalán a VDK-val és a DNFF-fel. SEMMIESETRE SEM LEHET VÉLETLEN, hogy Nixon külföldi utazásainak sorát nem Ázsiában kezdi el. holott ott még aktív háborút folytat, hanem Európában. Óvatosan bár, de ezt annak jeleként is tekinthetjük, hogy Vietnamban hosszú távon a békés megoldás híve, hiszen ha oda utaznék, az mindenképpen valamiféle erő és harciasság demonstrálása lenne. S hogy Európába látogat először, ez újabb bizonyítéka annak, amit a politikai megfigyelők már régen vallanak, hogy az Egyesült Államok külpolitikájának súlypontját, a vietnami háborútól függetlenül is, Ázsiából Európába akarja áthelyezni. Távközlési műhold Az amerikai Huhes Aircraft Co. az amerikai hadsereg közreműködésével elkészítette a világ eddigi legnagyobb kísérleti távközlési műholdját. A mest, „égés "giíestet Cape Kennedyből szombaton bocsátották pályájára. (Telefoto — AP—MTI KS) Az Egyesül. \ Hamukban felbocsátották a Taccomsat elnevezésű, katonai célokat szolgáló távközlési műholdat. Az űrszerkezet feladata, hogy kapcsolatot létesítsen az Egyesült Államok hadseregének szárazföldi, tengeri ék légi egységei között. Nagysága megfeled egy kétemeletes ház magasságának, szakértők szerint a legnagyobb távközlési műhold, amelyet valaha is pályára bocsátottak. A Taccomsat egy Titán—3 típusú rakéta segítségével emelkedett a magasba és a program szerint a Földtől 35 000 kilométernyire fog keringeni. A műhold felbocsátása része az amerikai hadügyminisztérium programjának, melynek célja átfogó kozmikus távközlési rendszer kiépítése árszerkezetek segítségével. A HÍRADÁSTECHNIKAI VÁLLALAT 3 hónapos budapesti betanulásra fölvesz 16—35 éves korig női dolgozókat Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, posvár, Dimitrov u. 127. KaFEBRUÁR 15-ÉN ÚJRA MEGNYÍLIK A VÉ.NDIÓFA ÉTTEREM BÁLÁT UNőZÁRSZÓN (8079) Változatos ételek, udvarias kiszolgálás. (8081) I