Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-07 / 31. szám
Péntek, 19«9. február 7. 3 SOMOGYI NÉPLAP Az eredményt elő kell készíteni AZ ÉLET LÁNQJA Nemrég kezdődtek meg a zárszámadások a termelőszövetkezetekben. Az év végi számvetés elkészítése azonban január elsejétől december végéig tartott. Csak így, ilyen alapos munkával lehet eredményről számot adni. Tizenkét hónapos tevékenységről van szó, s már az első napok, hónapok munkája befolyásolja az év végi mérleg alakulását! Gondoljuk csak el, mi van akkor, ha a termelőszövetkezet évkezdéskor rosszul áll az anyagi alapokkal, elmarad az egyébként rendszeres havi előleg- fizetés. Döcögnek a munkák, olykor el is marad egy-egy időszerű tennivaló, szervezési nehézségek támadnak. A következő időszakban már érződik, hogy a kezdés nem volt gördülékeny — s az év végi mérlegben is ott a nyoma. Év elején vagyunk, sorra tartják a zárszámadást kihirdető és megerősítő közgyűléseket a megye közös gazdaságai. Ugyanakkor elkezdődött az 1969-es év. sőt már egy hónappal rövidebb is lett: mindenütt folynak az idei esztendőt megalapozó munkák, ezek közül most a tervek készítésére irányul főként a figyelem. A termelési, pénzügyi terv — fundamentum. Erre épül a szövetkezet egész évi gazdálkodása. Az elrontott terv súlyos következményekkel járhat — az alapos, körültekintő programra építeni lehet... Vincze Imre, a balatonsza- Mdi November 7. Termelő- szövetkezet párttitkára mondta el a közelmúltban, hogyan készültek a mostani zárszámadó közgyűlésre — 1968 elejétől. Brigádonként összehívták az embereket, és írásban megállapodtak, hogy ki hány munkanapot vállal, s azt az év melyik időszakában teljesíti. Az üzemegység-vezetők a termelési terv alapján jelezték, mennyi kézi erőre — munkanapra —, fogat- és gépi erőre van szükségük ahhoz, hogy a kijelölt feladatokat megoldhassák. Az övék volt a felelősség azért, hogy a tagoknak foglalkoztatási lehetőséget biztosítsanak. Az első gondok májusban jelentkeztek, akkor mar látszott, hogy a csapadékhiány visszaveti a növényeket, különösen a takarmánynak vetett szálasokat fenyegette veszély. Rendkívüli intézkedést hoztak a gondos betakarításról, különösen a lucernánál indokolta ezt az aszály. A pártszervezet javaslatára nyáron, amikor a kár már szemmel látható volt, összehívtak felszáz embert a gazdaság különböző munkaterületéről, és két teherautóval határjárásra indultak. így szemtől- szembe találhatta magét az állatgondozó, a kertész és a gépszerelő is a növénytermesztés gondjával, amely közvetlenül már az állattenyésztési ágazatnál éreztetheti kellemetlen hatását a takarmányhiány révén, közvetve pedig kihathat az egész gazdaság eredményeire. A vasárnap megtartott határjárást még aznap este értékelés követte a pártszékházban. Mindenki elmondta, szerinte hogyan lehetne segíteni a bajon. Felelősségük tudatában beszéltek, és szigorúan intették a vezetőket például arra, hogy a költségekkel takarékoskodjanak, s ha a későbbi időjárás kedvez, lehetőleg minél több másodvetéssel gondoskodjanak a kiszáradt takarmány- növények pótlásáról. Mindez bátorította a vezetőket, megkönnyítette a munkák szervezését — s az emberek megértették, mit kell tenniük a nehéz helyzetben. Sikerült ellensúlyozni a kieséseket, s nemcsak helyrebillentették a mérleget, de jelentékeny jövedelmet is elértek. Sőt a lelkesedés még ősszel is tartott olyanannyira, hogy az őszi mélyszántást csak mindössze harmnic holdon nem végezték el. (Megyei szinten a gazdaságok az őszi mélyszántásnak csupán mintegy hatvan százalékával végeztek a múlt évben...) Így készültek az év végi számvetésre 1968 elejétől a balatonszabadiak. Most ismét év eleje van, az idei eredményes esztendő megalapozásának időszaka. Az erők, a lehetőségek számbavételének ideje ez. Űj feladatok várnak megoldásra, amelyekhez az adottságok, a termelési tapasztalatok és nem utolsósorban a "gazdaságirányítási reform egyéves tanulságainak ismeretében kell hozzáfogni — már most, a múlt évi mérleg elkészítésével szinte azonos időben, a tervezéskor. Hernesz Ferenc Somogy megyei különrovat a Pártélet februári számában A párt KB folyóiratának február havi számában a politikai és a társadalmi ólet időszerű kérdéseit neves szerzők — Nyers Rezső, Nonn György, dr. Kahulits László, Pécsi Anna stb. — világítják meg. Ezekben a vezető írásokban gazdasági életünk, közoktatásügyünk. a nemzetközi munkás- mozgalom mindenkit foglalkoztató eseményeit fogalmazták meg. A Pártáiét új száma a Somogy megyei olvasók részére mindezeken túl külön is sok örömet és büszkeséget szerez, mert több képpel illusztrált, rendkívüli rovat emlékezik meg a fél évszázad előtti somogyi eseményekről, az 50. évforduló készülődéseiről. Megyénk társadalmának politikai, tudományos, művészeti előkészületeit Honfi István foglalta össze. Suri Károly cikkében az 1919-es helyi munkástanácsok tevékenységéről nyújt érzékletes képet A somogyi termelőszövetkezetek korabeli megalakítását, a kollektív gazdaságok termelési és szociális tevékenységét Tóth Ilona elemzi. Andrássy Antal írásában felvázolja Latinca Sándor portréját, s bemutatja a róla elnevezett munkásmozgalmi múzeum terveit Lapunk munkatársa, Szalai László három közöttünk élő somogyi veteránt — Kulcsár Ferencet. Galina Jánost, Somogyi Pált — mutat be az olvasóknak. Dr. Nagy Lajos beszámol a március eleién tartandó megyei tudományos ülésszak előkészületeiről. végül egy összefoglaló írásban képet ad a folyóirat a somogyi dolgozóív mai munkasikereiről. A folyóirat más részén munkatársunk, Hernesz Ferenc fényképes beszámolóját találjuk a mesztegnyői Bonevácz testvérek párttagfelvételéről. A Pártáiét februári száma — egy hónappal az országos események előtt — méltó tartalommal és ünnepi külsővel szolgálja az 50. évforduló ügyét. Az életet szimbolizáló mécses hunyó lángja fölé éltető tüzét adó mécses hajol... Az aranyló mezőben egy vörös kereszt, rajta ez áll: Véradásért. Ezt a jelvényt azok viselik, akik megértve emberi kötelességüket, vért adnak embertársuknak. Kosztolányi Dezső egy ízben összeírta az általa legszebbnek tartott tíz magyar szót. Közöttük olvasható a vér is. Az élet lángja. Szülök, egy óra járásnyi út gyors autóval Kaposvártól a falu. Az ébredés előtt a reggelre behavazott község főutcáján egy kisbusz siklott végig, a tanácsháznál fékezett. A megyei véradóállomás guruló laboratóriuma itt rendezkedik be, egész napos véradásra A falu lelkiismerete már »készen áll« —, kell a vér, az élet lángja, mert valahol egy kórházban, robogó mentőkocsiban egy embertársunkban hunyni készül. A vércsoport megismerése, a vér tartósításának fölfedezése, a transzfúzió technikai eszközeinek előállítása, a vér alkalmazásának élettani ismerete a gyógyítás fegyvertárának fontos eszközévé tette a vérátömlesztést. Évtizedeken keresztül, úgyszólván a világ valamennyi gyógyintézetében ezt az eszközt csak akkor lehetett alkalmazni, ha a beteg, vagy közvetlen hozzátartozója gondoskodott véradóról. Tóth István az elsők között nyitott ajtót a tanácsházán, harmadszor jelentkezik véradásra. — A feleségem háromszor volt kórházban — mondja —, én tudom, hogy mit jelent a vér. Apró cseppekben gyűlik már a vér az üvegekbe, minden emberé külön-külön palackba. Aki a vérét adja, nevét is adja; együtt: az emberségét. S tudják, ki kitől kapta, noha nem ismerős. De már nem is idegen. V arsóban kár villamosra vagy autóbuszra szállni, hiszen úgyszólván minden ház tartogat valami érdekességet vagy szomorú emléket a világháborúból. Szomorú emlék nagyon sok akad, már a háború első napjaiban ötvenezer ember esett el Varsóban, s rengeteg épület vált romhalmazzá. A németek bezáratták az egyetemeket & minden jelentős kulturális intézményt. Járási székhely lett a jóval több, mint egymilliós lakosú nagyvárosból. A háború végéig nyolcszázezer varsói esett el. 1940-ben kezdtek hozzá a hírhedt gettó megépítéséhez, itt zsúfoltak össze mintegy négyszázezer varsói és Varsó környéki zsidót. Az embertelen körülmények és a mini- . mális élelmiszeradagok miatt ezrevel pusztultak az emberek, s aki nem halt meg a lágerban, azt vitték a haláltáborokba, főleg Treblinkába és Majdanekbe. A Gettó hőseinek terén állok. Hatalmas tér, virágágyásokkal, cserjékkel borítva. Középen az emlékmű, a Gettó hőseinek emlékműve. A szobrász az előtérbe Morde- chaj Anielewicznek, a zsidó felkelés vezetőjének alakját helyezte. Mi is történt 1943. április 19-én? A gettó végsőkig elgyötört foglyai utolsó lépésre szánták el magukat: ha éleLengyelországi útijegyzetek Emlékmű a náci győzelmi szobor anyagából tűk árán is, de megpróbálnak kitömi. A felkelést a fiatal Andelewicz vezette. De hiába volt az emberáldozat, a gettón kívül élők kétségbeesett segítsége — a felkelés elbukott. A nácik embertelenül megtorolták — hozzákezdtek az épületek tervszerű felrobbantásához. A gettóból nem maradt más, csak az épület, amelyben a németek laktak. A Gettó hőseinek tere környékén új lakótelepet építettek, világos, egészséges lakásokkal. Alkalmi idegenvezetőm — mindig akadt ilyen — őszinte örömmel magyarázza, hogy a lakótelep igen rövid idő alatt készült el. Aztán arról beszél, hogy a zsidó felkelés emlékműve, amely melf lett állunk, abból az anyagból készült, amelyet még a németek hoztak ide. Ebből akarták megalkotni Hitler győzelmi szobrát. Más lett belőle. A lengyel főváros egyik főutcáján, a Marszalkowska utcán sétálóik. Hatalmas sugárút, igazi világvárosi forgalommal. Egymást éri a sok taxi, rengeteg van belőle — a varsóiak szívesen igénybe veszik, hiszen alig pár zloty egy út. Elmúlt öt óra, s ahogy nálunk, itt is megkezdődik a csúcs- forgalom. Bevásárlószatyrokkal, csomagokkal várnak a villamosra vagy buszra. Rengetegen állnak a megállónál. Jármű, melyre fel lehetne férni, sehol. Valami nagyon furcsának fest ebben a forgalomban, sokáig nem tudtam, hogy mi az. Aztán egy csendesen, már vagy fél órája várakozó csoportnál rájöttem, mi a furcsa: az embereit szó nélkül álldogálnak, semmi lökdösődés, semmi vitatkozás. Egy pillanatra a hazai utasokra gondoltam ... Az utca egyik oldalán hatalmas épülettömbök sorakoznak, ezek természetesen mind a háború után, a hatéves terv keretében épültek Aztán rövid idő múlva merőben más kép bukkan a látogató elé; az utca egyik oldalán egyszintes, modem üzletek szervezett »összevisszaságban« sorakoznak, talán a Váci utcához lehetne hasonlítani. Kapható itt a különféle népművészeti tárgyaktól kezdve, táskáikig, apró szuvenírek százáig minden. A Marszalkowska utca közelében van a főváros egyik legnagyobb épülete, a toronnyal és a tv-antennával együtt 231 méter magas Kultúra és Tudomány Palotája is. Hihetetlen méretei vannak, az ember elszédül, ha a tetejére néz. A palota terveit szovjet építőművészek készítették, s 1952-ben kezdtek hozzá a felépítéséhez. A világifjúsági fesztivál előtt, 1955. július 21-én nyitották meg. Két színház, három mozi, a Lengyel Tudományos Akadémia, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és még számtalan intézmény kapott helyet benne. A palota északi részén helyezték el az úgynevezett Ifjúsági Palotát, bábszínháztól a minden igényt kielégítő szakkörökig minden megtalálható itt. Gyorslift visz föl a palota legfelső emeletére, ahonnan kilátás nyílik egész Varsóra. Leírhatatlanul szép látvány, ahogyan a ki tudja hány új városrész házad büszkén magasodnak, mind följebb és följebb. Nem teatralitásból és hamis pátosztból, de jólesett megszorítani lengyel barátaim egyikének a kezét. Ö sem szólt, én sem szól- tam egy szót sem, de tudom, hogy egyre gondoltunk. A németek Varsó helyébe százezer lakosú német várost, a Visztula másik partján pedig nyolcvanezer lengyel számára munkatábort terveztek. Jelenleg Varsóban majdnem másfél millió ember lakik, s kevés kivétellel mindent újjáépítettek. Pintér Dezső (Folytatjuk.) Szűknek bizonyul a tanácsháza, rövid időn belül az ötvenedik véradót köszöntik. Megmozdult a falu. Mindenki valakiért. Egy asszonyka szeméből könnycseppek peregnek, először jelentkezett, kezében csomóba gyűrve forog a zsebkendője: egy fehér ruhás asszisztensnő és még ki tudja kik, ismerősök, melléje állnak, szavaik melegével feloldják a síró asszonyban a félelmet, az utolsó könnycseppjében megfürdik a mosolya ... Drága asszony, kiben a lelkiismeret erősebb volt a félelemnél, szavát adta, hogy eljön a véradásra, és megjelent. Van, aki legszebb emlékei között őrzi azt a levelet, amelyet attól az embertől kapott, akinek gyógyulása függött az ő vérétől. Az Alföldön él, sose látták egymást, de ünnepnapokon, név- és születésnapokon gondolnak egymásra: bennük a vér örök testvériséget kötött. Estére háromszáznegyven szuloki nő és férfi nevét jegyezték be az önkéntes véradók jegyzékébe, a község huszonhat százaléka adót1 vért. Száznyolc liter vér gyűlt össze a palackokban. Megyei rekord született, messzehangzóan hirdetve a falu lelkiismeretét. Ott volt az orvos, a példamutató, s nyomában a tsZ-paraszt, a munkás, aki a munkahelyét aznap a véradássá I -Altatta föl, az asszonyok, a férfiak, akikben oly erős az emberség. S valahol egy kórházban ott feküdt egy ember, akiben hunyni készült az élet lángja, de fölé hajolt az életet, szimbolizáló, éltető tüzet adó mécses .. . Horányi Barna
