Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-01 / 26. szám

Szombat, 1969. február 1. 3 SOMOGYI NÉPLAP Egy per tanulságai Az utóbbi napokban többször is elolvastam az Állami Biztosító közleményét, amelyik a mezőgazdasági vagyonbiz­tosításban életbe léptetett új kockázati rendszerről szól. Vgy vélem, érdemes szó szerint is idézni egy kis szakaszt ebből a közleményből: »Tudatában vagyunk annak, hogy ez a most bevezetett rendszer máris magában hordozza egy újabb, még sokoldalúbb biztosítási igény jelentkezését. Fel vagyunk erre készülve, és amikor néhány év múlva levonhatjuk a szükséges következtetéseket, tovább fogjuk keresni az új és kedvezőbb biztosítási formákat a felmerülő igényeknek meg­felelően.« „Úszik” több mint százezer forint A múlt év szeptember 16-án a késő éjszakai órákban a vi­har megrongálta a háromfai Üj Barázda Termelőszövetke­zet dohánypajtájának tetejét, az épület beázott. A bejelen­tés alapján néhány nappal ké­sőbb sor került a kárbecslésre. Viharkár és jégverés miatt több mint 200 000 forintot fi­zetett ki az Állami Biztosító. Volt viszont a pajtában mint­egy 50 mázsa félszáraz do­hány. Ez a viharsújtobta épü­letben megázott, s olyan súlyo­san romlott a minősége, hogy kereken 105 000 forinttól esett el emiatt a termelőszövetkezet. A szövetkezet jogtanácsosa — a gazdaság vezetőinek fel­kérésére — pert indított az Állami Biztosító ellen, hogy megtérüljön a veszteség. Ab­ból indultak ki, hogy a tető sérülésekor ázott be a pajta, s ennek következtében ment. tönkre a dohány. Tehát okozati összefüggés van a megtérített és a meg nem térített kár kö­zött. A pert a szövetkezet elvesz­tette, a Kaposvári Járásbíróság 6300 forint illeték megfizeté­sére kötelezte az Üj Barázda Tsz-t. Az ítélet ellen lehet ugyan föllebbezmi, de semmi értelme sincs — ezt mondják a háromfaiak is —•, hiszen a Labdaexport — Lengyeltótiból A Kaposvári Szíjgyártó és Nyer­ges Ktsz két éve működő lengyel­ló ti labdaüzemében a munkások száma az utóbbi néhány hónap alatt negyvenről száznyolcra emel­kedett. Január 20-tól bevezették a két műszakot, így az üzem telje­sítménye jelentősen megnőtt. A Kaposvárról kapott előre kiszabott anyagból havonta 3500 darab kü­lönböző labdát készítenek kizáró­lag exportra. A teremben fiatal fiúk és lányok dolgoznak. A nagy csendet csak a rádióból szóló halk zene töri meg. Az ügyes, gyakorlott ujjak gyor­san öltögetik a tűt. — Sokan dolgoznak házaknál is, mert nincs elég helyiségünk — mondja Szekér István üzemveze­tő. Az első asztalnál tanulók dolgoz nak. ök csak fokozatosan — ha már megismerkedtek minden ru un­kafolyamattal — kapcsolódhatnak be a termelésbe. kétoldalú szerződés kimondja, hogy kártérítés csak a közvet­len viharkár után jár, a be­ázás miatti kár után nem. Nem hibáztatják az Állami Biztosító Somogy megyei fiók­ját sem — a per nyertesét — mert a kölcsönösen aláírt szer­ződés értelmében a kárt meg­térítették. Maradt tehát az idén január 16-án kihirdetett ítélet, a tsz számára elveszí­tett per — tanulságokkal... Nem lehetne módosítani? No, nem az ítéletet, hanem a biztosítási megállapodást, a kétoldalú szerződés egyes kité­teleit. A termelőszövetkezetek önálló vállalatszerű gazdálko dása folytán végre megválto­zott a különböző szerződéskö­tések módja: a vállalat és a tsz egyenrangú partnerként köti meg a különféle megállapodá­sokat, s nemcsak elmondhat­ja, hanem — a szerződésen be­lül — írásba is foglalhatja vé­leményét, esetleges kikötését a közös gazdaság. Így kölcsönö­sen van mihez igazodni, s van mit számon kérni egymástól. A termeltető üzemek, vállala­tok így kötik szerződéseiket a termelőszövetkezetekkel — az Állami Biztosító előre elkészí­tett, általános érvényű nyom­tatványt ad, csak a biztosítási forma között választhat a gazdaság... Ha vagyonbiztosításról be­szélünk, természetesen értjük ez alatt a szövetkezet különbö­ző vagyontárgyainak — köztük a termények — biztosítását, s nyilván erre gondoltak a há- romfaiak is, amikor a bíróság­hoz fordultak. A szerződésben erre nincs utalás, pedig kelle­ne, hogy legyen, ha már álta­lános vagyonbiztosításról van szó. Utalva a cikk elején idé­zett közleményre, valóban jó volna, ha »levonnák a szüksé­ges következtetéseket«, és a felmerülő igényeknek megfele­lően keresnék a kedvezőbb biz­tosítási formákat az illetéke­sek. Hernesz Ferenc Elégedett elégedetlenkedők Három év tanulságait próbá­lom összevetni a mával. A gondjaikat régóta ismerem, s most az eredményekről is be­szélni akartak. Szépek ezek az eredmények: tavalyi tervüket 3,7 százalékkal teljesítették túl. örülnek neki, hiszen ez azt is jelenti, hogy a száztagú kollektíva bebizonyította: ár demes volt vállalni a kocká­zatot, megérte, hogy egy szala gon indították meg a munkát a Kaposvári Ruhagyárban a fiatalok. Az ifjúsági szalag összefogott. — Ezerötszáz forintnál va lamivel több volt a múlt évi átlagkereset — mondja Dóm­ján József szakmányvezető —, s ez gyári szinten is a legjob­bak közé tartozik. Még vala­mit: egy-egy ember csaknem ezerkétszáz forint minőség* bért kapott tavaly. Szűk szoba tömény cigaretta- füsttel. Ez a szakmányvezető iroda. A régi gondokat itt mái feledik, de a mai hiteles kép­hez az elmúlt három év küz­delmei is hozzá tartoznak. Amikor ezt a szalagot megin­dították, a száz fiatalnak csak az életkora volt hasonló. Kö­rülményeik, gondolkodásuk na­gyon is eltértek. Akadt, aki­nek csupán zsebpénzre kellett a fizetés, mások családot tar­tottak el belőle, vagy hozzájá­rultak a család kasszájához. S ez bizonyos fokig meghatároz­ta munkaintenzitásukat, szor­galmukat is. Akiknek több volt a gond­juk, rendszeresebb munkára próbálták szoktatni a fiatalo­kat. Volt, akinek használt a szó, akadt olyan is, aki parázs vitát provokált a figyelmezte­tésből. Egyik hónapban ragyo­góan dolgoztak, a másikban zuhant a termelés, s rengeteg baj volt a minőséggel. Ha kér­dezték, miért? Mindenki a másikra terelte a felelősséget. És szidták a melegváltást. — Ezt most sem tudtuk megszokni — mondja egy fia­talasszony. — Azt nekem sen­ki se akarja bebizonyítani, hogy csak a mi műszakunk csinál selejtet. Emiatt még most is van szóváltás. — Tényleg nem jó a meleg- i váltás? — De jó, mert az embernek nem kell az anyagot a fiókból kiszedni, munka után meg oda belemerni, hatnem készen várja minden a gép mellett. — Ha ezt az egy probléma' megoldanák, akkor jó lenne ez a szalag? Vállrándítás. — fgy is jó — mondják ké­sőbb. — Sok a hiányzó — hallom A »hiányzások« itt érthetők. Az elmúlt három év alatt a legtöbb esküvőt az ifjúság szalagon tartották, s most in­nen mennek el a legtöbben szülési szabadságra. Aztán ott­hon is maradnak a gyermek­gondozási segély időtartamá­ra Megéri — mondják, hi­szen az új rendelet után addig otthon maradhatnak az asz- szonyok, amíg óvodába nem lehet vinni a gyereket. Pedig a pénz is jó lenne, a hatszáz forint és a kereset közötti kü­lönbségre is szüksége volna a családnak, de a gyerek neve­lése ennél is többet ér. — Csak egy asszony volt aiká megszakította a gyermek­gondozási szabadságot. Mind­össze egy napig dolgozott, az­tán ismét hazament. Behozta a fiát a bölcsődébe, belázaso­dott. Azt mondta, nem kísérle­tezzük. — Van még egy örömünk — mondja később Horváth Fe- rencné. — A múlt év végén nálunk is bevezették a negy­vennégy órás munkahetet. Ez jó ... Igaz, megdolgoztunk ér­te. Azt mondták, csak azok a szalagok kapják meg, akik tudják hozni a száz százalé­kot. Mi hoztuk. Ebben segített a gyár is. Folyamatosan nylorw velúrt kaptunk. — Ez az anyag jobb? — Attól függ, ki mit szo­kott meg. Akik szövettel dol­goztak, azok arra esküsznek. Mi erre. Hallgatom a véleményeket, s amit először megállapítok: szükebb lett a mordat, felelős­ségteljesebb hangsúlyt kap a szó. Kérdem tőlük: elégedet­tek? — Azt nem — felelik. Az eredmények újabb gondokat is hoztak. Több beutaló kelle­ne. Főleg családos. A szakszer­vezet kevesebbet kap az igé- nyeltnél. Akinek nem jut, megsértődik, aki kapott, elé­gedett. S a csoportbér néha — szerintük — egyenlősdit te­remt egyenlőtlenek között is. Szerencse, hogy mindenki sok­kal komolyabban veszd a mun­kát, mint egy-két évvel ez­előtt. S komolyabban veszik az életet is. — Mindenkinek kell a pénz — mondja Harmath Lajosné —, s ha teheti, mindent meg­ragad azért, hogy többet kap­jon. Itt vannak az esti isko­lák is. Most önként jelentkez­nek az asszonyok. A szalagon alig dolgozik férfi. A száz ember közül körül­belül hatvannak nincs meg a szakmunkás-bizonyítványa. Ez csak pillanatnyi arány, hiszen, ha lejár a kétéves tanulási idő­szak, sokan megkapják. — Megéri a tanulást? — Van olyan szakmunkás, aki kétezer forinton felül ke­res. — És nehéz az iskola? — Időt kell tudni szakítani rá, mert otthon is van mun­ka... Kcrcza Imre Egy hónap Amerikában Fiatalság, sport Kelendők a modern áruk. hiánycikk a tv Az új gazdasági mechaniz­mus első évének tapasztalatai­ról, eredményeiről és az idei tervekről érdeklődtünk Hor­váth Ferenctöl, a Somogy— Zala megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat igazgatójától. A múlt év végén kerek időszak zárult le a vál­lalat életében: öt évvel azelőtt vonták össze a két megye vál­lalatát. — A fejlődést számadatok bizonyítják. 196ó-ban 350 mil­lió, tavaly pedig már 510 mil­lió forgalmuk volt. 1967-hez viszonyítva több mint 17 szá­zalékos forgalomnövekedést értünk el. A vascikkeknél 9, a műszakiaknál 23,7 százalékos emelkedés tapasztalható. — Hogyan alakult ez az arány somogyi viszonylatban? — Megyénkben a vascikkek forgalma 5, a műszaki cik­keké 21 százalékkal nőtt. Hen­gerelt és húzott árukból két­szer annyit adtunk el, mint a múlt évben, de gyakran még ez is kevés volt. — Mely áruk iránt nőtt a kereslet számottevően? — Hűtőszekrénynél 43, rá­diónál 62, televíziónál 31, olaj­kályhánál 22, gáztűzhelynél 17 százalékos emelkedés volt. Mo­torkerékpár majdnem kétszer annyi kel el, mint egy évvel korábban. — Hallhatnánk valamit az újdonságokról? — Az idei megrendeléseknél gondolunk a színes tv-adás fekete-fehéren történő vételé­re alkalmas televíziók beszer­zésére. Ilyen készülékek is kaphatók lesznek majd üzle­teinkben. Egyelőre rosszul va­gyunk ellátva tv-készülékek- kel, de reméljük, hogy hama­rosan bő készlettel állhatunk vásárlóink rendelkezésére. — Miből fogyott a koráb­binál kevesebb, és mi ennek az oka? — A régi típusú telepes rá­diónál lényegesen visszaesett a kereslet, nőtt viszont az igény a zseb- és táskarádiók iránt. A falvak villamosítása meghatározta a vásárlási irányt, s örvendetes, hogy a vidéki vevők közül egyre töb­ben keresik a modern árukat. — Mi a véleménye az ellá­tó vállalatokról, milyen a kap­csolatuk a gyártó üzemekkel? — Ellátó vállalatainkkal — ilyen a Videoton, az Orion, a Hajdúsági Iparművek, a Jász­berényi Hűtőgépgyár, a Zo­máncművek és a Fémlemez- ipari Művek — jók a kapcso­lataink. A gyárak igyekeznek a kereskedelem igényeihez al­kalmazkodni. A vállalat a múlt évben vá­sárlási visszatérítés címén 117 000 forintot fiztett ki. Bgyre többen élnek azzal a le­hetőséggel, hogy a vas-műsza­ki boltokban ajándékozásra alkalmas cikkeket is vásárol­hatnak, hiszen sok ilyen áru található a polcokon. — A vál­lalat tisztában van az állan­dóan növekvő igényekkel — hallottuk, s mindjárt hozzá az ígéretet: — Mindent elköve­tünk, hogy minél nagyobb árukészletünk és választékunk legyen ... Ennek teljesítése — minden bizonnyal — a vásárlók elis­merését váltja majd ki. Ibbá Éva A múlt év őszén, amikor Amerikában jártam, az el­nökválasztási kampány tom- bolása közben is mind több szó esett szerte az államok­ban Vietnamról. Johnson el­nök bizonyára nem jószántá­ból határozta el magát, ami­kor parancsot adott a VDK elleni bombázások megszün­tetésére. Ekkoriban már a legkülönbözőbb formájában adott hangot a fiatalság a vietnami háború elleni tilta­kozásának. Sorra égtek el a behívóparancsok. Eleinte még el lehetett pufogtatni a viet­nami frázisokat az Egyesült Államokban, sőt gazdasági téren bizonyos látszatfellen­dülést is hozott. Özönlött a hadianyag a Távol-Keletre, gondoskodni kellett az után­pótlásról. Amikor azonban a családokhoz megjött a hiva­talos jelentés a sebesültekről, a halottakról, már hiábavaló volt mindenféle hangzatos szólam. Idehaza gyakran emleget­jük a fiatalok problémáját. Nos, a fiatalok odaát is csak fiatalok. Meg kell azonban mondanom, hogy pl a fiúk különc hajviseletében a mieink »vezetnek«. Elvétve lehetett csak látni torzonborz frizurát. Elegánsan öltözött, mezítlábas fiúkat, lányokat azonban igen. A New York-i népkönyvtár és az egyetem környékén lencsevégre is kaptam a járdán vagy a lép­csőkön üldögélő egyetemista hippiket. Ügy mondják, hogy Kalifornia a hippik igazi ha­zája. A megkérdezett ameri­kai ifjak tekintélyes hánya­da, iegalább ötven-hatvan százaléka Kaliforniába ké­szül. Hogy miért? Erre egyi­kük sem tud határozott fele­letet adni. Ügy mondják, hogy ott van a jó világ, Kalifornia az amerikaiak »Amerikája«. Hivatalos megállapítások sze­rint tényleg Kalifornia ál­lamban van a legtöbb hippi. Mindezt csak hírből hallot­tam, s ennek alapján jegyez­tem föl. Én csak az Atlanti­óceán partján élő amerikai ifjakkal találkoztam. Ezek száma tekintélyes, mert a csa­ládok általában népesek. Nem ritka a három-négy gyerek, a színes bőrűeknél a nyolc-tíz sem. A business és a many (a pénz) a két uralkodó tényező a fiatalság körében is. A diá­kok közül nem egy jár dél­utánonként dolgozni, hogy le­gyen miből szórakozni. Ügy mondják, az iskola miatt megteheti. Az USA-ban a diákok zöme általában csak az iskolában tanul. A házi feladat ritkaságszámba megy. A család érettségi előtt álló diákjai ott-tartózkodásunk idején csak megerősítették a fenti állítás igazát. A mi fiataljaink érdeklődé­si köre is merőben más, mint az amerikai társaiké. Amer­re jártunk, az idősebbek és az öregek mind Európáról kérdezgettek. őket esetleg még ide fűzik bizonyos szá­lak. Az amerikai gyerekeket azonban nem érdekli Európa. Az európai kultúra még ke­vésbé. A sport sem kivétel. A szórakozás meg a zene azonban igen. Sajnálom, hogy klubjaik életébe nem tudtam bepillantani. A nagy »lehető­ségek hazájában« az ifjúság okozta számomra talán a leg­nagyobb csalódást. Üresnek, tartalmatlannak látszik az életük. Nem tudom mi fűti őket a pénzen kívül. Gondoltam, talán a sport. Az olimpiai játékok idején mi, európaiak elismeréssel fo­gadtuk az amerikai sportolók nagyszerű teljesítményeit. Aki azt képzeli, hogy Amerika fiatalsága úgy lelkesült az arany- vagy egyéb érmekért, mint mondjuk a mi fiaink és lányaink a tíz aranyért, az A Rockefeller Center jégpál; zók rendelkezésére áll. nagyon tévéd. Általában szenvtelen arccal nézték a televízió napi másfél-két és fél órás mexikói közvetítéseit. Nem zavarta őket hogy tíz- szer-hússzor (egy ízben meg­számoltam, másfél óra alatt huszonhétszer) reklámközve­títéssel szakították meg az olimpiai adást. Amerikában ezt mindenki természetesnek tartja, hisz a reklámozó cég fizeti a műsort. Tony Smith és Carlos bátor kiállása a né­ger nép mellett »mint érde­kes jelenség« szerepelt ifjú ismerőseim körében, akik előtt az olimpiai arány-, ezüst- és bronzérmek fényét elhomá­lyosította az, hogy »csak ama­tőrök« szerezték azokat. Ezért foglalkoztak a 12—20 oldalas sportlapok fél oldal terjede­lemben az olimpiával, de 10 oldalt szenteltek a profi fut- ballnak, amely nem a mi fo­cink, hanem az ún. base­ball. Az amatőr sport csak má­sodlagos szerepet játszik az USA sportéletében. A profiz­télen-nyáron a korcsolyá­mus az más. A wresling (pankráció) részvevőitől jog­gal lehet elvárni, hogy a szo- rítóban folyjék a vér. Egy is­merősöm azt mondta, hogy a mi futballunk, amelyet ott saccernak neveznek, sosem fog Amerikában teret hódíta­ni. Az amerikai igényeket nem elégíti ki a szép test­esei, a formás támadás és a nehéz szögből lőtt bombagól. Hol van itt a kínlódás? Hol folyik a vér? Láttam amerei- kaiakat tombolni egy tizen­ötezres sportcsarnokban, ami­kor a hatszáz poundos (kb. 280—300 kg) »hús torony« agyonnyomta alatta vergődő ellenfelét No azért nem szó szerint. Volt ebben színész­kedés is jócskán. A szorító pankrátorai jól tudják, hogy mi kell a nézőközönségnek, amely ezekért az »izgalmas sporteseményekért« szívesen ad öt-tíz, vagy olykor ötven dollárt is. Az amerikaiaknak ez a professzionista sport kell... (Folytatjuk) Kovács Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents