Somogyi Néplap, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-01 / 26. szám
Szombat, 1969. február 1. 3 SOMOGYI NÉPLAP Egy per tanulságai Az utóbbi napokban többször is elolvastam az Állami Biztosító közleményét, amelyik a mezőgazdasági vagyonbiztosításban életbe léptetett új kockázati rendszerről szól. Vgy vélem, érdemes szó szerint is idézni egy kis szakaszt ebből a közleményből: »Tudatában vagyunk annak, hogy ez a most bevezetett rendszer máris magában hordozza egy újabb, még sokoldalúbb biztosítási igény jelentkezését. Fel vagyunk erre készülve, és amikor néhány év múlva levonhatjuk a szükséges következtetéseket, tovább fogjuk keresni az új és kedvezőbb biztosítási formákat a felmerülő igényeknek megfelelően.« „Úszik” több mint százezer forint A múlt év szeptember 16-án a késő éjszakai órákban a vihar megrongálta a háromfai Üj Barázda Termelőszövetkezet dohánypajtájának tetejét, az épület beázott. A bejelentés alapján néhány nappal később sor került a kárbecslésre. Viharkár és jégverés miatt több mint 200 000 forintot fizetett ki az Állami Biztosító. Volt viszont a pajtában mintegy 50 mázsa félszáraz dohány. Ez a viharsújtobta épületben megázott, s olyan súlyosan romlott a minősége, hogy kereken 105 000 forinttól esett el emiatt a termelőszövetkezet. A szövetkezet jogtanácsosa — a gazdaság vezetőinek felkérésére — pert indított az Állami Biztosító ellen, hogy megtérüljön a veszteség. Abból indultak ki, hogy a tető sérülésekor ázott be a pajta, s ennek következtében ment. tönkre a dohány. Tehát okozati összefüggés van a megtérített és a meg nem térített kár között. A pert a szövetkezet elvesztette, a Kaposvári Járásbíróság 6300 forint illeték megfizetésére kötelezte az Üj Barázda Tsz-t. Az ítélet ellen lehet ugyan föllebbezmi, de semmi értelme sincs — ezt mondják a háromfaiak is —•, hiszen a Labdaexport — Lengyeltótiból A Kaposvári Szíjgyártó és Nyerges Ktsz két éve működő lengyelló ti labdaüzemében a munkások száma az utóbbi néhány hónap alatt negyvenről száznyolcra emelkedett. Január 20-tól bevezették a két műszakot, így az üzem teljesítménye jelentősen megnőtt. A Kaposvárról kapott előre kiszabott anyagból havonta 3500 darab különböző labdát készítenek kizárólag exportra. A teremben fiatal fiúk és lányok dolgoznak. A nagy csendet csak a rádióból szóló halk zene töri meg. Az ügyes, gyakorlott ujjak gyorsan öltögetik a tűt. — Sokan dolgoznak házaknál is, mert nincs elég helyiségünk — mondja Szekér István üzemvezető. Az első asztalnál tanulók dolgoz nak. ök csak fokozatosan — ha már megismerkedtek minden ru unkafolyamattal — kapcsolódhatnak be a termelésbe. kétoldalú szerződés kimondja, hogy kártérítés csak a közvetlen viharkár után jár, a beázás miatti kár után nem. Nem hibáztatják az Állami Biztosító Somogy megyei fiókját sem — a per nyertesét — mert a kölcsönösen aláírt szerződés értelmében a kárt megtérítették. Maradt tehát az idén január 16-án kihirdetett ítélet, a tsz számára elveszített per — tanulságokkal... Nem lehetne módosítani? No, nem az ítéletet, hanem a biztosítási megállapodást, a kétoldalú szerződés egyes kitételeit. A termelőszövetkezetek önálló vállalatszerű gazdálko dása folytán végre megváltozott a különböző szerződéskötések módja: a vállalat és a tsz egyenrangú partnerként köti meg a különféle megállapodásokat, s nemcsak elmondhatja, hanem — a szerződésen belül — írásba is foglalhatja véleményét, esetleges kikötését a közös gazdaság. Így kölcsönösen van mihez igazodni, s van mit számon kérni egymástól. A termeltető üzemek, vállalatok így kötik szerződéseiket a termelőszövetkezetekkel — az Állami Biztosító előre elkészített, általános érvényű nyomtatványt ad, csak a biztosítási forma között választhat a gazdaság... Ha vagyonbiztosításról beszélünk, természetesen értjük ez alatt a szövetkezet különböző vagyontárgyainak — köztük a termények — biztosítását, s nyilván erre gondoltak a há- romfaiak is, amikor a bírósághoz fordultak. A szerződésben erre nincs utalás, pedig kellene, hogy legyen, ha már általános vagyonbiztosításról van szó. Utalva a cikk elején idézett közleményre, valóban jó volna, ha »levonnák a szükséges következtetéseket«, és a felmerülő igényeknek megfelelően keresnék a kedvezőbb biztosítási formákat az illetékesek. Hernesz Ferenc Elégedett elégedetlenkedők Három év tanulságait próbálom összevetni a mával. A gondjaikat régóta ismerem, s most az eredményekről is beszélni akartak. Szépek ezek az eredmények: tavalyi tervüket 3,7 százalékkal teljesítették túl. örülnek neki, hiszen ez azt is jelenti, hogy a száztagú kollektíva bebizonyította: ár demes volt vállalni a kockázatot, megérte, hogy egy szala gon indították meg a munkát a Kaposvári Ruhagyárban a fiatalok. Az ifjúsági szalag összefogott. — Ezerötszáz forintnál va lamivel több volt a múlt évi átlagkereset — mondja Dómján József szakmányvezető —, s ez gyári szinten is a legjobbak közé tartozik. Még valamit: egy-egy ember csaknem ezerkétszáz forint minőség* bért kapott tavaly. Szűk szoba tömény cigaretta- füsttel. Ez a szakmányvezető iroda. A régi gondokat itt mái feledik, de a mai hiteles képhez az elmúlt három év küzdelmei is hozzá tartoznak. Amikor ezt a szalagot megindították, a száz fiatalnak csak az életkora volt hasonló. Körülményeik, gondolkodásuk nagyon is eltértek. Akadt, akinek csupán zsebpénzre kellett a fizetés, mások családot tartottak el belőle, vagy hozzájárultak a család kasszájához. S ez bizonyos fokig meghatározta munkaintenzitásukat, szorgalmukat is. Akiknek több volt a gondjuk, rendszeresebb munkára próbálták szoktatni a fiatalokat. Volt, akinek használt a szó, akadt olyan is, aki parázs vitát provokált a figyelmeztetésből. Egyik hónapban ragyogóan dolgoztak, a másikban zuhant a termelés, s rengeteg baj volt a minőséggel. Ha kérdezték, miért? Mindenki a másikra terelte a felelősséget. És szidták a melegváltást. — Ezt most sem tudtuk megszokni — mondja egy fiatalasszony. — Azt nekem senki se akarja bebizonyítani, hogy csak a mi műszakunk csinál selejtet. Emiatt még most is van szóváltás. — Tényleg nem jó a meleg- i váltás? — De jó, mert az embernek nem kell az anyagot a fiókból kiszedni, munka után meg oda belemerni, hatnem készen várja minden a gép mellett. — Ha ezt az egy probléma' megoldanák, akkor jó lenne ez a szalag? Vállrándítás. — fgy is jó — mondják később. — Sok a hiányzó — hallom A »hiányzások« itt érthetők. Az elmúlt három év alatt a legtöbb esküvőt az ifjúság szalagon tartották, s most innen mennek el a legtöbben szülési szabadságra. Aztán otthon is maradnak a gyermekgondozási segély időtartamára Megéri — mondják, hiszen az új rendelet után addig otthon maradhatnak az asz- szonyok, amíg óvodába nem lehet vinni a gyereket. Pedig a pénz is jó lenne, a hatszáz forint és a kereset közötti különbségre is szüksége volna a családnak, de a gyerek nevelése ennél is többet ér. — Csak egy asszony volt aiká megszakította a gyermekgondozási szabadságot. Mindössze egy napig dolgozott, aztán ismét hazament. Behozta a fiát a bölcsődébe, belázasodott. Azt mondta, nem kísérletezzük. — Van még egy örömünk — mondja később Horváth Fe- rencné. — A múlt év végén nálunk is bevezették a negyvennégy órás munkahetet. Ez jó ... Igaz, megdolgoztunk érte. Azt mondták, csak azok a szalagok kapják meg, akik tudják hozni a száz százalékot. Mi hoztuk. Ebben segített a gyár is. Folyamatosan nylorw velúrt kaptunk. — Ez az anyag jobb? — Attól függ, ki mit szokott meg. Akik szövettel dolgoztak, azok arra esküsznek. Mi erre. Hallgatom a véleményeket, s amit először megállapítok: szükebb lett a mordat, felelősségteljesebb hangsúlyt kap a szó. Kérdem tőlük: elégedettek? — Azt nem — felelik. Az eredmények újabb gondokat is hoztak. Több beutaló kellene. Főleg családos. A szakszervezet kevesebbet kap az igé- nyeltnél. Akinek nem jut, megsértődik, aki kapott, elégedett. S a csoportbér néha — szerintük — egyenlősdit teremt egyenlőtlenek között is. Szerencse, hogy mindenki sokkal komolyabban veszd a munkát, mint egy-két évvel ezelőtt. S komolyabban veszik az életet is. — Mindenkinek kell a pénz — mondja Harmath Lajosné —, s ha teheti, mindent megragad azért, hogy többet kapjon. Itt vannak az esti iskolák is. Most önként jelentkeznek az asszonyok. A szalagon alig dolgozik férfi. A száz ember közül körülbelül hatvannak nincs meg a szakmunkás-bizonyítványa. Ez csak pillanatnyi arány, hiszen, ha lejár a kétéves tanulási időszak, sokan megkapják. — Megéri a tanulást? — Van olyan szakmunkás, aki kétezer forinton felül keres. — És nehéz az iskola? — Időt kell tudni szakítani rá, mert otthon is van munka... Kcrcza Imre Egy hónap Amerikában Fiatalság, sport Kelendők a modern áruk. hiánycikk a tv Az új gazdasági mechanizmus első évének tapasztalatairól, eredményeiről és az idei tervekről érdeklődtünk Horváth Ferenctöl, a Somogy— Zala megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat igazgatójától. A múlt év végén kerek időszak zárult le a vállalat életében: öt évvel azelőtt vonták össze a két megye vállalatát. — A fejlődést számadatok bizonyítják. 196ó-ban 350 millió, tavaly pedig már 510 millió forgalmuk volt. 1967-hez viszonyítva több mint 17 százalékos forgalomnövekedést értünk el. A vascikkeknél 9, a műszakiaknál 23,7 százalékos emelkedés tapasztalható. — Hogyan alakult ez az arány somogyi viszonylatban? — Megyénkben a vascikkek forgalma 5, a műszaki cikkeké 21 százalékkal nőtt. Hengerelt és húzott árukból kétszer annyit adtunk el, mint a múlt évben, de gyakran még ez is kevés volt. — Mely áruk iránt nőtt a kereslet számottevően? — Hűtőszekrénynél 43, rádiónál 62, televíziónál 31, olajkályhánál 22, gáztűzhelynél 17 százalékos emelkedés volt. Motorkerékpár majdnem kétszer annyi kel el, mint egy évvel korábban. — Hallhatnánk valamit az újdonságokról? — Az idei megrendeléseknél gondolunk a színes tv-adás fekete-fehéren történő vételére alkalmas televíziók beszerzésére. Ilyen készülékek is kaphatók lesznek majd üzleteinkben. Egyelőre rosszul vagyunk ellátva tv-készülékek- kel, de reméljük, hogy hamarosan bő készlettel állhatunk vásárlóink rendelkezésére. — Miből fogyott a korábbinál kevesebb, és mi ennek az oka? — A régi típusú telepes rádiónál lényegesen visszaesett a kereslet, nőtt viszont az igény a zseb- és táskarádiók iránt. A falvak villamosítása meghatározta a vásárlási irányt, s örvendetes, hogy a vidéki vevők közül egyre többen keresik a modern árukat. — Mi a véleménye az ellátó vállalatokról, milyen a kapcsolatuk a gyártó üzemekkel? — Ellátó vállalatainkkal — ilyen a Videoton, az Orion, a Hajdúsági Iparművek, a Jászberényi Hűtőgépgyár, a Zománcművek és a Fémlemez- ipari Művek — jók a kapcsolataink. A gyárak igyekeznek a kereskedelem igényeihez alkalmazkodni. A vállalat a múlt évben vásárlási visszatérítés címén 117 000 forintot fiztett ki. Bgyre többen élnek azzal a lehetőséggel, hogy a vas-műszaki boltokban ajándékozásra alkalmas cikkeket is vásárolhatnak, hiszen sok ilyen áru található a polcokon. — A vállalat tisztában van az állandóan növekvő igényekkel — hallottuk, s mindjárt hozzá az ígéretet: — Mindent elkövetünk, hogy minél nagyobb árukészletünk és választékunk legyen ... Ennek teljesítése — minden bizonnyal — a vásárlók elismerését váltja majd ki. Ibbá Éva A múlt év őszén, amikor Amerikában jártam, az elnökválasztási kampány tom- bolása közben is mind több szó esett szerte az államokban Vietnamról. Johnson elnök bizonyára nem jószántából határozta el magát, amikor parancsot adott a VDK elleni bombázások megszüntetésére. Ekkoriban már a legkülönbözőbb formájában adott hangot a fiatalság a vietnami háború elleni tiltakozásának. Sorra égtek el a behívóparancsok. Eleinte még el lehetett pufogtatni a vietnami frázisokat az Egyesült Államokban, sőt gazdasági téren bizonyos látszatfellendülést is hozott. Özönlött a hadianyag a Távol-Keletre, gondoskodni kellett az utánpótlásról. Amikor azonban a családokhoz megjött a hivatalos jelentés a sebesültekről, a halottakról, már hiábavaló volt mindenféle hangzatos szólam. Idehaza gyakran emlegetjük a fiatalok problémáját. Nos, a fiatalok odaát is csak fiatalok. Meg kell azonban mondanom, hogy pl a fiúk különc hajviseletében a mieink »vezetnek«. Elvétve lehetett csak látni torzonborz frizurát. Elegánsan öltözött, mezítlábas fiúkat, lányokat azonban igen. A New York-i népkönyvtár és az egyetem környékén lencsevégre is kaptam a járdán vagy a lépcsőkön üldögélő egyetemista hippiket. Ügy mondják, hogy Kalifornia a hippik igazi hazája. A megkérdezett amerikai ifjak tekintélyes hányada, iegalább ötven-hatvan százaléka Kaliforniába készül. Hogy miért? Erre egyikük sem tud határozott feleletet adni. Ügy mondják, hogy ott van a jó világ, Kalifornia az amerikaiak »Amerikája«. Hivatalos megállapítások szerint tényleg Kalifornia államban van a legtöbb hippi. Mindezt csak hírből hallottam, s ennek alapján jegyeztem föl. Én csak az Atlantióceán partján élő amerikai ifjakkal találkoztam. Ezek száma tekintélyes, mert a családok általában népesek. Nem ritka a három-négy gyerek, a színes bőrűeknél a nyolc-tíz sem. A business és a many (a pénz) a két uralkodó tényező a fiatalság körében is. A diákok közül nem egy jár délutánonként dolgozni, hogy legyen miből szórakozni. Ügy mondják, az iskola miatt megteheti. Az USA-ban a diákok zöme általában csak az iskolában tanul. A házi feladat ritkaságszámba megy. A család érettségi előtt álló diákjai ott-tartózkodásunk idején csak megerősítették a fenti állítás igazát. A mi fiataljaink érdeklődési köre is merőben más, mint az amerikai társaiké. Amerre jártunk, az idősebbek és az öregek mind Európáról kérdezgettek. őket esetleg még ide fűzik bizonyos szálak. Az amerikai gyerekeket azonban nem érdekli Európa. Az európai kultúra még kevésbé. A sport sem kivétel. A szórakozás meg a zene azonban igen. Sajnálom, hogy klubjaik életébe nem tudtam bepillantani. A nagy »lehetőségek hazájában« az ifjúság okozta számomra talán a legnagyobb csalódást. Üresnek, tartalmatlannak látszik az életük. Nem tudom mi fűti őket a pénzen kívül. Gondoltam, talán a sport. Az olimpiai játékok idején mi, európaiak elismeréssel fogadtuk az amerikai sportolók nagyszerű teljesítményeit. Aki azt képzeli, hogy Amerika fiatalsága úgy lelkesült az arany- vagy egyéb érmekért, mint mondjuk a mi fiaink és lányaink a tíz aranyért, az A Rockefeller Center jégpál; zók rendelkezésére áll. nagyon tévéd. Általában szenvtelen arccal nézték a televízió napi másfél-két és fél órás mexikói közvetítéseit. Nem zavarta őket hogy tíz- szer-hússzor (egy ízben megszámoltam, másfél óra alatt huszonhétszer) reklámközvetítéssel szakították meg az olimpiai adást. Amerikában ezt mindenki természetesnek tartja, hisz a reklámozó cég fizeti a műsort. Tony Smith és Carlos bátor kiállása a néger nép mellett »mint érdekes jelenség« szerepelt ifjú ismerőseim körében, akik előtt az olimpiai arány-, ezüst- és bronzérmek fényét elhomályosította az, hogy »csak amatőrök« szerezték azokat. Ezért foglalkoztak a 12—20 oldalas sportlapok fél oldal terjedelemben az olimpiával, de 10 oldalt szenteltek a profi fut- ballnak, amely nem a mi focink, hanem az ún. baseball. Az amatőr sport csak másodlagos szerepet játszik az USA sportéletében. A profiztélen-nyáron a korcsolyámus az más. A wresling (pankráció) részvevőitől joggal lehet elvárni, hogy a szo- rítóban folyjék a vér. Egy ismerősöm azt mondta, hogy a mi futballunk, amelyet ott saccernak neveznek, sosem fog Amerikában teret hódítani. Az amerikai igényeket nem elégíti ki a szép testesei, a formás támadás és a nehéz szögből lőtt bombagól. Hol van itt a kínlódás? Hol folyik a vér? Láttam amerei- kaiakat tombolni egy tizenötezres sportcsarnokban, amikor a hatszáz poundos (kb. 280—300 kg) »hús torony« agyonnyomta alatta vergődő ellenfelét No azért nem szó szerint. Volt ebben színészkedés is jócskán. A szorító pankrátorai jól tudják, hogy mi kell a nézőközönségnek, amely ezekért az »izgalmas sporteseményekért« szívesen ad öt-tíz, vagy olykor ötven dollárt is. Az amerikaiaknak ez a professzionista sport kell... (Folytatjuk) Kovács Sándor
