Somogyi Néplap, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-05 / 3. szám
Tasárnap, 1969. január 5. 9 •SOMOGYI NÉPLAP A kéménytüzekről A kémények fokozott igény- bevételénél — ha annak rendszeres karbantartását, tisztítását elhanyagolják — gyakori a kéménytűz. Szerencsés esetb n csak a lerakodod kátrány rét g ég ki. máskor pedig á t, rjed tűz az éghető anyagra. A múl. évben több mint 500 kémóny- tűz történt, ebből 150 esetben súlyos volt a következmény, a kár meghaladta a negyed- millió forintot. Mindez indokolja, hogy a kéményt házilag ne alakítsuk át, s bízzuk azt szakemberre. Az átalakítás során semmi esetre se szűkítsük le a kémények tetejét Ilyenkor ugyanis fennáll annak a lehetősége, hogy a huzatviszonyok elromlanák, a szikraképződés fokozódik és egy esetleg megrongálódott kéménynél a kipattanó szikra gyújtó hatása és annak veszélye megnő. Ezért rendelkezik úgy a tűzrendészetről szóló 1/1963. (VII. 54 BM számú rendelet, hogy a kémény (füstcsatorna) keresztmetszetét — gyárkémény kivételével — felfelé nem szabad szűkíteni. Ajánlatos, hogy minden kéményt üzembe helyezés előtt, valamint a használat során füstnyomáspróba alá vegyünk. Nem sza’iad u , ;gf. arról sem, hogy éghető anyagot a kéménytől a padlásté - ben legalább 1 m, a korom- zsák ajtótól pedig legalább '0 cm távolságra szabad csak elhelyezni. Mivel a kémény tisztítása, annak kiégetése, füstnyomáspróbája feltétlenül szakképzettséget igényel, ezért az ilyen munkát csak kéményseprő végezheti. És végül még egy jó tanács: ha kéménytűz keletkezik, elsősorban a helyi önkéntes vagy állami tűzoltóságot értesítsük, mert a nagyobb károsodást csak így előzhetjük meg. SAKK Eldőlt, ki lesz az Idén Fetrosz ján jelenlegi világbajnok ellenfele. Szpásszkij már a 10. játszma után 6,5ti,5 arányban győzött Korcsnoj ellen, és így másodszor szerezte meg a jogot, hogy a világbajnoki címért mérkőzzék. A most 31 éves Szpásszkij Gellert, Larserat és Korcsnojt egyaránt könnyen, biztosan győzte le. A stratégia és a pozíciójáték terén éppúgy felülmúlta ellenfeleit, mint a taktikai, kombinációs bonyodalmakban. Korcsnoj elleni pátrosmérközé- sének legérdekesebb játszmája azonban torzó: kitűnő Játék után Szpásszkij nyert állásban tőle szokatlan hibát vétett és vesztett. Annál inkább érdeme, hogy nem esett vesztöszérúába, nem tört le, hanem már a két kővetkező játszma megnyerésével bebiztosította győzelmet. Elhárított vez érését Y. Korcsnoj B. Szpásszkij Kijer, 1966. L <M, dS k C4, «6 3. HcS, Fe7 4 cd:, ed: S. FÍ4, c6 6. Vc2- (A 2. játszmában 6. e3, F£5 7. g4, Fe6 történt. Korcsnoj újításra készül) .6. —, g6 7. 0—0—0!? (Ebben az állásban újítás). 7. —, Hf6 8. Í3, Ha6 9. e4, Hb4 10. Vb3, Fe6! (Kikényszeríti a centrum lezárását a de: fenyegetéssel. Sötét már itt a következő tisztáldozatra készül). 11. e5, Hd7 12. a3, a5! A kinyiló a — vonal és a világos ktrályállás bizonytalansága kárpótolja sötétet az anyagi hátrányért). 13. ab:, ab:, 14. Hbl, c5, IS. g4, c4 16. Ve3, Ba2 17. h4, Va5 18.Bh2 (Korcsnoj hires nehéz állások védésében megmutatkozó leleményességéről. A gyaloglépések lehetővé tették, hogy a bástya a távolból a vezérszámy védelmére siessen.) 18. —, Bal 19. —, Va2 fenyegetés ellen nincs más védelem, mint a tiszt visszaadása.) 19. FÜ3. b3 (Egyszerűbb nyerés volt 19. —, cd: 20. Vd3:, h5! védhetetlen fenyegetésekkel) 20. He2, Fb4 21. h5!, 0 —0 22. hg:, fg: 23. Bdhl!, cd: 24. Vd3:, Vc7+ (24. —, Bc8 í 25. Hc3; Fc3:? már nem ment 26. Vgfi:+! miatt. Ez a motívum a játszmában is visszatér). 25. Kc3, Iíb6?? (Szpásszkijnál ritkán előforduló sakkvakság. Azonnali 25. —, BÍ4:? ugyan szintén nem ment 26. Vg6:+? miatt, de 25. —, Fc3:! 26. br:, Bf4: 27. Vg6:+, Kf8! után világos támadása véget ér és sötét anyagi előnyével nyer). 26 Vg6:+t, hg: 27. Bh8+, Ki7 28 Bih7+, Ke8 29. Bf8:+, Kf8: 30 Bc7:, Hc4 31. Bb7:, Fc3: 32. be:, b2+ S3. Kc2, Ke8 34. Fg5!, Ba6 35. Hd2, Fc8 36. Be7+, Kf8 37. Hc4:, de: 38. Kb2:, BU6+ 39. Ke2, Fb7 40. Bb7:!, Bb 7; 41. Í4, Bh7 42.Kb2 sötét feladta. Flórián Tibor ÉVFORDULÓK JANUÁRBAN Kalapdivat Továbbra is uralkodó anyag: a műbőr Elegánsnak akkor mondhatunk valakit, ha korának, egyéniségének megfelelően öltözködik, ha kabátja, ruhája összhangban van az öltözködés igen fontos kiegészítő elemeivel, a kalap- j pal, sapkával, táskával, I kesztyűvel. Milyen is az idei kalap- és sapkadivat? A budapesti Sapka és Kalap Ktsz modellező részlegében néztünk szét, ahol minden korosztály számára sokféle csinos sapka és kalap terve készül. A szövetkezet pedig a saját üzletein kívül nemcsak a budapesti áruházakba szállítja termékeit, hanem minden megyei kiskereskedelmi vállalatnak is. A sapka- és kalaptervezők a forgalomba került télikabátokhoz hasonló színű és anyagú egyszínű jersey- ből, pepitaszivacsos anyagból vagy szövetből sok csinos, bájos lány- és fiúkalapot és praktikus, fülre húzható sapkákat terveztek, s készítettek. A tizenévesek legkedveltebb divatja ebben az idényben is a «•beatles-sap- ka«. Kisebb vagy nagyobb silddel, alacsonyabb, vagy magasabb felsőrésszel változatos anyagokból, többek közt műbőrből és velúrból is, sokféle színben kaphatók. Fiataloknak, idősebbeknek egyaránt előnyös, divatos viselet a svájci sapka jellegű barett sapka, amely a fejen tetszés szerint igazítható. Készülhet szőrméből, műszőrméből, műbőrből is, amely ezen a télen kalapnak, sapkának egyaránt nagy divat. A teenagerek tavaly nagyon szívesen hordták a cowboy kalapot. Ezen a télen is nyugodtan viselhetik, mert divatos. A női kalapokban meghatározható új vonal nincs. Divatosak a nagyszélű és hátul felhajtott kalapok, amelyek gyakran műszőrmével díszítettek, vagy ilyen szerű anyagból készülnek. Esős napokon nagyon praktikus viselet a műbőr kalap, amely csinos kiegészítője az ugyancsak műbőrből készült eső- és harisnyacsizmáknak. A műbőr kabátokhoz, kosztümökhöz egyébként is nagyon divatos a műbőr kalap, vagy ellen- zős műbőr sapka, a szövet holmikhoz pedig a steppelt szövet kalap. A férfiaknak orkán kalapok mellett műbőrrel kombinált téli sapkákat terveztek és készítettek. Divatosak lesznek a mintás, kis kari- májú szövetkalapok. Pe- helykönnyűek, egyik legkiválóbb tulajdonságuk, hogy eső után is megtartják formájukat. Alapanyagukat a Könnyűipari Kutató Intézet és a Sapka és Kalap Ktsz közösen dolgozta ki. E formatartó, könnyű, modern kalapok azonban csak tavaszra jelennek meg az üzletekben. Vlncze Judit CSALÁD Az Iskolaév műsora Néhány csinos kalap-, sapka-, kendősapka modell az idei tél divatjából, szőrméből, műszőrméből, műbőrből, ocel- lott mintás anyagból is. Január 7-től 12-ig Az aszparáguszok telelietése A szabadban vagy a nyitott verandán díszlő cserepes virágaink beszorultak a lakásba. A virág- állványokról vagy falipolcokról & lecsüngő dús hajtásainkkal deko- ratívan díszítő — nyáron a napot, félárnyékot és még a szárazságot is egyaránt jól tűrő — igazán igénytelennek mondható aszparáguszunk (Asparagus spengeri) is csak akkor vészeli át károsodás nélkül a telet, ha megfelelő élet- feltételeket biztosítunk számára. Sokan panaszkodnak, hogy * nyáron át szépen fejlődő aszparáguszuk télen mindig töniírrmogy. A levelei előbb megsárgulnak, majd lehullanak. A hajtásai pedig, ha éppen hoz, megnyúlnak és levél nélküliek. Nem mindenki tudja, hogy ez a Dél-Afrtkából alig száz évvel ezelőtt hozzánk került dísznövény, amely közeli rokona az étkezési spárgának és a fehér liliomnak is — mert egyazon családba tagozó növények —, csak hűvös, 10—14 foknál nem melegebb, de világos helyen teleltethető át szépen. Tehát feltétlenül ablak közelében, ahol elég fényt és még napot is kaphat. Fűtött, meleg szobában — különösen ahol a levegőt nagyon kiszárító központi fűtés van — sötétben, vagy ahol nem kap elég fényt, ott a lombját feltétlenül elveszti, s levél nélküli, hosszúra nyúlt hajtásokat hoz. Tavasszal ugyan az ilyen lombjavesztett aszparágusztöveket nem kell kihajítani. Visszavágva, néhány hét múlva erőteljes, szép hajtásokat hoz, ha ismét kedvező életfeltételek közé kerül. Dúsan lecsüngő, szép növényünk azonban sohasem lesz, ha a következő télen szítén hasonló sorsra jut. Világos, mérsékelten meleg helyen teleltessük tehát ezt a kedves virágot, öntözni is csak mérsékelten kell (hetenként egyszer), mert a gyökerein található vízraktáraiból fedezni tudja a számára szükséges nedvességet. Leveleinek ugyan kicsiny a párologtató felülete, de időnként nem árt, ha egy kis állott vízzel meg- pemetezzük. (A száraz levegőre is érzékeny.) Tavasz közeledtével, amikor már fejlődésnek indul, bőségesebben öntözzük, s ha olyan az idő, fokozatosan szoktathatjuk ismét a szabad levegőhöz. Ha átültetni nem kell, nagyon meghálálja a hígított trágyaleves öntözést, különösen a baromfitrágyáét. A fátyolszerű aszparágusz plu- mosus kényesebb növény. Ennek télen is több melegre, de 15—16 foknál nem többre (legjobb hely© az ablakpárkány), és gyakoribb öntözésre van szüksége, mert nin- csennek víztároló gumói. Ha mégis lombját hullatná, ugyanúgy visszavágható és újra hajtatható, mint a testvére. Ilyen gondos te- leltetés mellett azonban már kora tavasszal fejlődésnek indul és tovább gyarapszik aszparáguszaink dús lombozata. 1 2 3 4 ■«■a aaaa aaaa aaaa 5 6 7 8 9 10 aaaa aaaa aaaa aaaa 11 12 ■■■■ ■ ■■■ ■■■■ ■ ■■■ 13 14 •llw :ssl 15 n :::: H3Í 16 17 18 rftRft «■■■ UBBB S0SB 19 20 21 UH HU 22 23 aaaa aaaa aaaa 24 aaaa 25 :í H «■■■ 26 27 ■■■a aaaa 28 29 30 :::: :::: 31 12 ■ ■■■ aaaa aaaa ■ BUB 33 ■KM ■■■■ ■■■■ 34 35 ®a«a aaaa :::: 36 37 «'a * wamm ■■■■ 38 SS HU VÍZSZINTES j 1. január l-én 10 éve győzött a forradalom. 5. Törvényt tesz fölötte. 9. Vadászkutyát. 11. Étterem közepe! 12. Kettős mássalhangzó. 13. Lakása. 15. Meg betűi keverve. 16. Igenéwégződés. 17. Magyar költő, január 27-én éve halt meg. 19. Füves területen. 23. Világító reklám. 24. A felsőfok egyik jele. Itt 26. Csodálkozik. 28. 100 éve, jan. 4-én született híres magyar művészettörténész. 30. Kicsinyítő képző. 31. Szántó szerszám. 33. Betűket rajzol. 34. 150 éve. január 21-én itt született Offenbach. 36. Levegő. 37. íme, röviden. 38. Hordaná. FÜGGŐLEGES: 1. Üst, ill. üstház. 2. Nem így. 3- Bartha Alfonz. 4. Düledékes épület, névelővel. 5. Ezen a helyen. 6. Ez oroszul. \ Századunk nagy egyénisége, 45 éve, január 21-én halt meg. 8. Közép-keleti allam. 10. Szabad terület névelővel. 14. Becsülete. 15. Gazok. 18. Tanuló régiesen. 20. Létezik. . „ 21. Nem sokkal több a semminél. 23. N. U. 25. Bocskorkészíto mester, regen. 27. Találj a. 29. Kinek a tulajdona? 30. Ilona becézve. 32. Kinin massalhangzói. 35. Derékra való. 36. Folyadék. K J * * * Megfejtésül beküldendő a vízszintes 1., 17., 28., 34. és a függőleges 7. számú sorok megfejtése. Beküldési határidő 1969. január 10-én, pénteken délig. A szükséges sorokat levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: ^Gyermek keresztrejtvény-«. Múlt heti rejtvényünk, helyes megfejtése: Balog. Fáber, Beszédes, Noszlopy, Bel. Gács Demeter Üj nap felé című könyvét nyerték a következő pajtások: Ingis Teréz, Mike, Gulybán Judit, Barcs, Szerpák Gyula, Magyaregres, Nétling Zoltán, So- mogyjád. A könyveket poatán küldjük Jó tanácsok a disznóöléshez Kedd: 9.00 Olvasás. (Alt. tsk, 3. oset.) 9.55 Történelem. (Alt. isk. 5. oszt.) 11.05 Kémia. (Alt. isk. 7. oszt.) 14.90 Olvasás. (Ism.) 14.55 Történelem. (Ism.) 15.50 Kémia. (Ism.) Csütörtök: 8.10 Földrajz. (Alt. Isk. 5. oszt.) 9.00 Olvasás. (Alt. isk. 3. oszt.) 11.05 Kémia. (Alt. isk. 8. oszt.) 13.10 Földrajz. (Ism.) 14.00 Olvasás. (Ism.) 15.50 Kémia. (Ism.) Péntek: 8.05 Matematika. (Alt. tsk. 8. o.) 8.25 Angol nyelv. (Középdsk. III— IV. oszt. 9.00 Földrajz. (Alt. isk. J. oszt.) 9.55 Magyar Irodalom. (Alt. isk. 5. oszt.) 11.05 Élővilág. (Alt Isk. 8. oszt) 13.10 Matematika. (Ism.) 14.05 Földrajz. (Ism.) 14.35 Magyar irodalom. (Ism.) 15.50 Élővilág. (Ism.) Nem minden böllér perzseli, pirítja és kaparja el olyan vékonyra a sertés bőrét, hogy ne maradjanak benne tetemes nagyságú szőrtüszök. A szalonnabőrben, a sajtba használt vagy a kocsonyába főzött bőrkében ágaskodó szőrszálak gusztustalanok — gyakran szinte élvezhetetlenné teszik a különben finom falatokat — és egészségtelenek is. Forrázással a bőr teljesen megtisztítható a szőrtüszőktől. Ettől a módszertől azonban sokan idegenkednek. Igaz ve- sződséggel járó munka és a forrázással megtisztított bőr nem is olyan Ízletes, mint a perzselt. A forrázást követő perzselés, pirítás azonban ugyanolyan kellemes ízűvé teszi a bőrt, mint a rendes perzselés, és egyetlen finom falatnál sem veszi el a gusztusunkat a fogunk alá akadt szőrszál. Érdemes tehát a forrázással bajlódni. % A sertésvágás egyik legfinomabb, hosszabb időre szóló tölteléke a kolbász. Fontos, hogy a kolbászt meleg helyen és addig készítsük el, amíg a húsok ki nem hültek. Különben a fűszerek nem járják át a húst, és hidegen a bélbe töltve a hús hézagos marad. Az üreges, levegős részeken pedig a töltelék hamar avaso- dásnak, romlásnak indulhat. Egy kiló húshoz általában 2,5—3 deka sót tegyünk a kolbászba és ízlés szerint ízesítjük piros paprikával, borssal, fokhagymával is. A fokhagymának azonban csak a levét tegyük a kolbászba. Daráljuk le, és annyi forró vízzel öntsük le, hogy pépszerű legyen. Negyedórái állás után szűrőn csurgassuk le. nyomjuk át a levét. A meleg idők beköszöntésével ugyanis a kolbász avasodásának, belső penészedésének rendszerint az az oka, hogy a darabokban lévő fokhagyma rothadásnak indul benne. A kolbászhúst jól dagasszuk ki és hézagmentesen töltsük a belekbe. A húsok eltartásának egyik legfőbb biztosítéka a jó sózás. A megtisztított sonkákat, húsokat és a szalonnát is még melegen sózzuk be. hogy a só jói beivódhasson és annyi sóval dörzsöljük be, hogy ne tudjon mind elolvadni rajta. Különösen a csontoknál fontos a sózás. A sonka csontja mentén, hegyes késsel szúrjuk fel a húst és nyomjunk bele sót. Annak a gyakori panasznak, hogy nyárra meg- kukacosodik a sonka vagy a szalonna, rendszerint az az oka, hogy a só nem járja át eléggé. Romlásnak indul, s a hozzáférkőzö legyek megfertőzik. A szalonnát legalább 3—4 hétig, a sonkát 5—6 hétig tartsuk a sózó edényben. Egy hét után újra sózzuk át és 2 naponként forgassuk meg, loholjuk át a sós lében. Izleftesebb, por hány ősabb és szebb színű lesz a sonkánk, ha páco'juk is. 10 kiló húshoz kb. 80 deka sót vegyünk. Keverjük össze 2 deka salétrommal, 4 deka cukorral, 1 deka borssal, és ezzel melegen dörzsöljük be jól a húsokat. 5—6 napig, közben megforgatva, így hagyjuk a sóban ülni. Az üzleú' i ' "’tt kap.ható a Herbaria által készített fűszerkeverél. a sonka- pácoláshoz. De a követ’ esőképpen is Jcész:it hetíi nF páclevet. A besózásbó! visszamaradt keveréket 4—5 liter vízzel, egy kanálnyi korlari- der maggal, néhány babérlevéllel, fenyőmaeiyii. egy *-4 megtisztított -felforralt"! . ■■■ ,iük a húsra. Fontos, hoy a páclé teljesen ellepje a húsokat. 7—8 foknál nem hűvösebb helyiségben (ez a sózásra is vonatkozik, mert Különben a só nem tudna ■<> .'- ni a húst' mi'-d - -.: megtör, fr. " 5 l étig hagyji , A sózóból vagy a pácléből kivett sonkát 1—2 napig szikkasztva füstöljük. TÉRKÉPREJTVÉNY A térkép Magyarországot ábrázolja, tíz város helyének megjelölésével, írjátok be a térképre a tíz város nevét. 't ‘sojyAftiBuna 'S ‘i?AJ$i(ej ««zs 1 upéo T :s9iIajSapj