Somogyi Néplap, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-05 / 3. szám

J M&UiXXJMtTSKZJlltillt 10 Vasárnap, 1969. január 5. Az NB lll-ra készülnek a K. Kinizsi asztaliteniszezői Régi óhaj valósul meg az asztali ten isz-spoirtban. A MOATSZ 1969-től életre hívta az NB I és NB II osztály mel­lett az NB Ill-at is. Mint a sportág legfőbb szakvezetői rendelkező csapatokkal fogunk majd találkozni. Ezzel kapcso­latban jogosak a reményeink hogy helytállunk ebben a baj­nokságban — mondta Bérdi U-J A K. Kinizsi 1968. évi bajnokcsapata (balról jobbra): Horváth S., Kovács, Bérdi I., Bérdi II., Limbek. mondták, az NB III-nak az a célja, hogy a megyei legjob­baknak lehetőséget biztosítson nagyobb képességű csapatokká' való rendszeres találkozóra. Az átszervezett bajnokság »-jó jött-« a Kaposvári Kinizsi férfi asztalitenisz-csapatának. A Somogy megyei bajnok együt­tes a múltban is nemegyszer rangelső volt már a megyeiek között. Eddig azonban a bajno­ki cím csak annyit jelentett hogy a csapat részt vehetett az NB II-be jutásért folyó osztá­lyozókon. — Az NB Il-re a mi csapa­tunk nem érett meg. Így min­denkor szinte eleve kudarcra kárhoztatva vágtunk neki az osztályozóknak. Rendszerint az ablakon kidobott pénz volt. amiért a csapat elutazott va­lamelyik távoli városba egy több napos versenyre azzal a tudattal, hogy az előbbre lé­pésre vajmi kevés a reménye. Az NB III azonban mos. Itt hozzánk hasonló adottsággal József, a K. Kinizsi asztalite íiszezőmek csapatkapitánya. Ez így is igaz. A cukorgyár csapatnál messze visszanyúló hagyományai vannak az aszta liteniszezésnek. Nem egy kitű nő játékos nőtt fel már a Ki­nizsinél. Legalábbis addig amíg a K. Kinizsi pingpongo zóinak volt otthona. (A; ÉDOSZ Művelődési Ház alag sorában.) Manapság azanbar helyLséggondokkal küzdenek a cukorgyáriak. Ezért hiányzik e csapatnál is az utánpótlás. Az együttes tagjainak nagy része nem a fiatalabb évjáratho tartozik. Bérdi 1. már húsz év­vel ezelőtt is versenyzett, m? már túl van a negyvenen. Bér­di II. meg Limbek sem az if- iabb nemzedékhez tartozik Horváth S. és Kovács (ez az ö' játékos alkotta a megyei baj­nokcsapatot) még jó pár évig törzstagja lehet a Kinizsi együttesének. Fiatal az újon­nan igazolt (helyesebben visz- szaigazolt) Puska is. Most 30 százalékos árengedményt ad a PATYOLAT minden vegytisztí- tásra és festésre. Díjmentes nadrág éltartósítás. ELŐNYÖS! VEGYE IGÉNYBE! (7915) 15—16 éves lányok! Jelentkezzeiek fonóipari tanulónak! Jelentkezni lehet mindazoknál izeméiyesen, vagy írásban —, akik az általános iskolái elvégezték. Személyes jelentkezés 1969. január 6—11-ig, írásban 1968. december 20-tól 1969. január 11-ig. Az írásban jelentkezőket a felvételi beszélgetés időpontjáról értesítjük, a szóban jelentkezőkkel ne dig közöljük. FAMUTFONÖ-IPARI VÁLLALAT Kaposvári Gyára. Jutái út 6. (7871) A K. Kinizsi asztalitenisze­zői már készülődnek, s kíván­csian várják a fővárosból ér­kező híreket, hogy mely csapa­tokkal kerülnek egy csoportba. Előreláthatóan a dél-dunántúli megyék: Somogy, Tolna, Bara­nya, Zala meg néhány főváro­si együttes alkotja majd azt a? NB III-as mezőnyt, amelyben a cukorgyáriak becsülettel sze­retnének helytállni. Az év játékvezetője: Biróczki János A JT értékelése szerint 1968. leg­jobb játékvezetője Biróczky János lett. Biróczky az elmúlt bajnoki évben összesen 30 hazai bajnoki és nemzetközi mérkőzést vezetett. Tavaszi átlaga 4,81 volt (5-ös a leg­magasabb minősítés), ősszel pedig 4,76, ebből alakult ki az évi 4,78-as átlag. Említésre méltó, hogy a 14 első osztályú mérkőzés közül hat találkozón a maximumot kapta a kitűnő játékvezető. Ezek a mér­kőzések: Ü. Dózsa—Vasas, Vasas— Diósgyőr, Videoton—Vasas, Honvéd —Győr, Egyetértés—Diósgyőr, MTK —Szombathely. Mint Biróczki elmondotta, a leg­nehezebb feladata az őszi Vasas— Ü. Dózsa visszavágón volt. amely 1 :l-es eredménnyel végződött. — Nagy tétre ment a mérkőzés, ennek megfelelően kemény volt a játék és egyes játékosok idegeivel is baj volt. Sokan szememre ve­tették a mérkőzés után, hogy kár volt a befejezés előtt egy perccel kiáll (tanom Bánkútit, az O. Dózsa balhátvédjét. Ha ma ismétlődne meg az eset, ugvanígv tennék, mi­vel abban a pillanatban, amikor Bánkúti elkaszálta Molnárt, a pi­ros-kékek 7-es számú játékosa nem is volt a labda birtokában. (MTI) A járási labdarúgó-bajnokságból jelentjük Nem veit hiábavaló a szervezd menka a marcali járásban 1968 kora tavaszán nagy munká­ba kezdtek a Marcali Járási Lab­darúgó Szövetség vezetői. Az elő­ző években sok gondot adott a JLSZ-nek és a járási sportszövet­ség vezetőinek a labdarúgók baj­noki tornája. Olykor el-elakadt ez a gépezet. Aztán mégiscsak sike­rült rendezni a sorokat. Amikor elkészült a múlt évi baj­nokság rendje, mi magunk is úgy véltük, hogy túl nagy fába vág­ták fejszéjüket a marcali sportba­rátok. Tíz csapattal szervezték meg a járási I-et. Hat csapatot a II. osztályba soroltak, s emellett kilátásba helyezték, hogy külön­böző kupaküzdelmeket is lebonyo­lítanak majd. Nos, a szervező munka nem volt hiábavaló. Ami­kor a múlt év végén Marcaliban elkészült a számvetés, a bajnokság két osztályának sikereit mutatta a statisztika is. Ami az I. osztályt illeti, nem kis meglepetés a Somogyzsitfaiak győ­zelme. Szinte az utolsó játékhétig Mesztegnyő »-kacérkodott-« a me­gyei n. osztállyal. Aztán a legutol­só játékhéten Somogyzsitfa meg­kaparintotta a feljutást jelentő el­ső helyet. A kát vezető együttes tudása egyébként messze kiemel­kedett a többiek közül. Az újon­cok közül kitünően állt helyt a szenyéri együttes. Jól szerepeltek a somogysáTmsorüak. Gadány, Bi- ze, Horvátkút a várakozásnak meg­felelőt nyújtott. Figyelmet érdemlő a táblázat vé­ge. Kéthely meg Nikla nagy múl­tú együttesek. Különösen szembe­tűnő ez utóbbi csapat utolsó he­lyezése. A járási n. osztály hat csapata közül különösen a sávolyiak jeles­kedtek. A bajnokság végeredménye: L osztály WATT / 2 3 A 6 7 3 9 ÍO // n /3 W * m 20 t /G 17 /S RBJI 19 2/ 23 2A 25 26 27 23 b Ü? 29 3/ 32 33 SA 35 36 37 33 Pi 39 s AO Al A2 A3 AA A5 A3 2r7 A3 d A9 50 5! 52 53 5A 55 56 57 S3 Üj 59 60 6/ 62 <3 3 <SA 65 66 G7 63 SS. P 70 7/ r~1 72 73 7A fi 75 73 77 1 73 1. Somogyszitfa 18 14 3 1 63:10 31 2. Mesztegnyő 18 13 4 1 67:19 3C 3. Szenyér 18 10 3 5 21:19 23 4. Gadány 18 11 - 7 37:26 22 5. Bize 18 7 4 7 32:40 18 6. Somogysámson 18 7 2 9 29:30 16 7. Horvátkút 18 4 6 8 24:46 14 8. Kéthely 18 5 2 11 20:31 12 9 Boronka 18 5 1 12 26:37 11 10. Nikla 18 1 1 16 14:75 3 n. osztály 1. Sávoly 10 9 1 ­35:13 19 2. Somogyfajsz 10 6 1 3 21:18 13 3. Sár-imiszta 10 6 1 3 ’011 13 4. Szegerdő 10 4 1 5 16:17 9 5. Martonpuszta 10 4 - 6 11:11 8 6. Pusztakovácsi 10 1 - 9 4:31 2 Továbbképzésen vesznek részt a Somogy megyei játékvezetők Mit csináil egy futballbíró, ha elnéptelenednek a sportpályák? Ezt a kérdést tettük fel Horváth Zoltánnak, a labdarúgó JT megyei elnökének. — Decemberben teljes pihenő következett, miután véget értek megyénkben az MNK-selejtözők. A JT azonban nem tétlenkedett. Ki­dolgoztuk az 1968—69. évi téli okta­tási, továbbképzési tervet. Az elő­ző évek tapasztalatait felhasználva döntöttünk úgy, hogy a megyei ke­ret tagjai részére kötelezően elő­írjuk a továbbképzést. Persze nem kívánhatjuk azt, hogy a Balaton- partról vagy a Dráva mentéről az ott lakó futballbírák rendszeresen Kaposvárra utazzanak oktatásra. Ezért az illetékes járási szakszó et- ségek, illetve a JLSZ-ek mellett működő játékvezető-bizottságokkal karöltve rendezzük meg január 6- tól február 24-ig a továbbképzést. Nyolc alkalommal lesz oktatás, amelynek anyaga a következő: a játéktér, a labda, a játékosok szá­ma és az ezzel kapcsolatos dönt­vények, a játékosok felszerelése; a játékvezetővel és a partjelzővel kapcsolatos tudnivalók; a játék kczdeie, a labda játékon kívül és játékban, a gól, a iesailás esetei es a vele kapcsolatos döntvények; a labdarúgásban lévő szabály tálán iá­gok és a sportszerűtlen viselkedés elbírálása és az ezzel kapcsolatos döntvények; közvetlen és közvetet, szabadrúgások esetei, a büntetőrú­gás, a partdobás, a kirúgás, a szögletrúgás elemzése; a testi erő kihasználása; a kapus játéka és a játékoscsere; a fegyelmezés kérdé­sei és az új idénnyel kapcsolatos problémák adják a továbbképzési terv tematikáját — mondta a JT- elnök. Megtudtuk, hogy Kaposváron Bálint Béla, Szilvási József. Feny­vesi István, Végh József, Ducsai András és Horváth Zoltán vezeti az egyes tárgykörökkel kaocsola- to<s vitát. Ugyancsak ők tartják a bevezető előadásokat is. A megyei JT és a Somogy me­gyei Labdarúgó Szövetség évi kö­zös közgyűlése a hagyományokhoz híven február 8-án lesz Kaposvá­ron. 20ó évvel ezelőtt szabadalmaztatta korszakalkotó találmányát, a gőz­gépet James Watt, angol fizikus. Ebből az alkalomból róla emléke­zünk meg rejtvényünk vízszintes 1., 6., 78., valamint függőleges 12. számú soraiban. VÍZSZINTES: 1. Watt Sizülőföldje. 6. Gőzgépének fontos része, mely az egyenletes járást biztosítja. 12. Gyarapszik. 13. Becézett női név. 14. Férfinév. 15. Morse hang. 16. Spanyol női név. 17. Hím állat. 13. Véka. 21. Nyugat angolul. 23. A szájüreg folj'tatása. 25. iskola — »-diáknyel­ven«. 27. Lukas rúd. 28. Napszak­rövidítés. 29. Latin kötőszó. 31. Rajzszer. 32. Bot vége! 33. Fémcsat. 37. Régi aprópénzrövidítés. 38. Helyrag. 39. Női név. 40. Házi állat. 42. Nem mindennapi. 44. A »-Bo­hémélet« szerzőjének személyneve (ford.) 46. Mohón eszik. 47. Vastag pálca. 49. Napszak. 50. Tüzelő. 52. Gyökeres (—’). 55. Olasz névelő. 56. Mennyel. 58. Igen — oroszul. 59. Mássalhangzó — kiejtve. 60. Az -ad« ige, régmúlt alakja. 61. Re­gősök hangszere. 63. Vonszol. 66. Betakarítja a termést. 67. Tartó. 79. Jugoszláv város. 70. A Volga mellékvize. 71. Varrószerszám. 73. Határoz. 75. Spanyol folyó. 77. Je­gyez. 78. A feltaláló eleinte ezzel foglalkozott, de aztán műhelyne­hézségek miatt abbahagyta ezt a tevékenységét. FÜGGŐLEGES: 2. Szilárd ásvány. 3. Amerikai ap­rópénz. 4. Fohász. 5. Időmeghatá­rozás (ford.> 6. Káposztafajta. 7. Orosz női név. 8. Televízió. 9. Ví­zi állat. 10. Az ipari tanuló neve egykor. 11. Járunk rajta (—*). 12. Watt gőzgépének elődje. A glasgowi egyetem tulajdonában levő példány javítása köz­ben jött rá találmányának lényegére. 16. Csapadék. 18. Tokiói ezüstérmes francia kardvi- vó. 20. Kemenoeszöglet. 22. Nap­szak. 23. Lódít. 24. Fordítva: kiváló francia impresszionista festő (E- duárd, 1832—1883). 26. Folytonossá­gi hiány. 28. Mint vízszintes. 58. számú. 30. Személyes névmás. 33. Borfajta. 34. Máshollét igazolása. 35. Erőművéről ismert helység Veszprém megyében. 36. Fogazott. 38. Vallás röv. 41. Irány. 43. Árusít. 45. A régi északi germánok főis­tene. 48. A zsiráffal rokon afrikai állat. 51. Török méltóság.. 53. Ko­nok ellenszegülés. 54. Talál. 55. Női név. 57. Jelez. 60. Menyasz- szony. 62. Tadeus. 64. Figyelmez­tető. 65. Megtörtént dolog. 66. Láb része (ford.) 68..............cédula. 70. Érzékszerv. 72. Kerget. 74. Inga kö­zepe! 76. Bána-t (—’). 77. Izomkötő. * * * Beküldendő: a vízszintes 1., 6., 78.. valamint a függőleges 12. szá­mú sorok megfejtése. Beküldési határidő: 1969. Január 10-én, pénteken délig. Kérjük olva­sóinkat, hogy a szükséges sorokat levelezőlapon küldjék be, s írják rá: »Felnőtt keresztrejtvény«. Múlt heti rejtvén3Tünk helyes megfejtése: Hosszan nyúljon, mint e hurkaszál: Életünk rokkáján a fonál. (Petőfi Sándor: Disznótor­ban). Könyvet nyertek: Lovag Mária, Dévai Péter, Kaposvár: Bar-tus Gyuláné, Nagyatád; Krénusz La­jos, Tapsony. A könyveket postán küldjük el. Szovjet lapvélemény Zatopekről és Pachmanról Moszkvai TASZSZ-jelentés sze­rint a Szovjetszkij Szport szer­kesztőségi cikket közöl Emil Záto­pek pálfordulásáról. A csehszlo­vák olimpai bajnok, aki hosszú éveken át a Szovjetunió, a szov­jet sport barátjának mutatta ma­gát, az elmúlt ősszel az ideológiai harc csúcspontján, amikor foko­zódtak a csehszlovák nép szo­cialista vívmányai elleni imperia­lista mesterkedések, országa el­lenségeinek, a szocializmus ellen­ségeinek oldalára állt. A mexikói olimpia tiszteletbeli vendégeként Zátopek ezt az utat szovjetellenes politikai nyilatkozatokra, zavaros híresztelésekre használta fel, ame­lyekkel a burzsoá propaganda malmára hajtotta a vizet. Zátopek, mint a hírhedt »2000 szó« egyik szerzője. a legutóbbi napokig egyet nem értését fejezte ki or­szága kormányának politikájával. A cikk a továbbiakban közli Friedrich Janke neves NDK-beli atléta kijelentését Zatopekről aki­vel sok sportversenyen szerepelt együtt: -• Magatartásával kiábrán­dított mint embert, bajtársat és barátot. A barikád másik oldalára került«. Ludek Fachmann csehszlovák nemzetközi sakknagymester, aki ugyancsak ismert személjűsége a sportvilágnak, jelenleg Zatopek- hez hasonló állásfoglalásra helyez­kedik. A nemrég megtartott lu- ganói sakkolimpián Pachman, aki nem volt a csehszlovák csapat tagja, politikai hangulatkeltéssel foglalkozott és még olyan híreket is terjesztett, követelni fogja, hogy zárják ki az olimpiáról fiz öt szo­cialista ország csapatát, amelyek augusztusban a csehszlovák nép segítségére siettek. A Szovjetszkij Szport végül ezt írja: »Mindig fájdalmas dolog csa­lódni emberekben, különösen olyanokban, akiket őszinte bará­tunknak, sporttársunknak tartot­tunk. Szilárdan hiszünk azonban abban, hogy sohasem csalódunk a csehszlovák és a szovjet sportolók között kialakult baráti érzelmek ben.« (MTI) MIB Diesel-motor el­adó. Kaposvár, Vörös­marty utca 5. Megte­kinthető vasárnap. (3374) Üj Renault-10 sze­mélygépkocsi eladó. Kutas, Petőfi u. 12. (1385) Elcserélném dunaúj­városi kétszoba-öss-z- komfortos lakásomat kaposvári hasonlóért. Cím a kiadóban. . (3369) Elcserélném Szántó Imre utcai egyszoba- Parzonos IKV-la kősó­mat kétszoba-hallos I belvárosira, megegye- : zéssel. Ajánlatokat i 1374 számra a hirde- ' tőbe. (1374) Í T Elcserélném kétszo- ba-öszkomfortos III. emeleti gázfűtéses új lakásomat nagyobb, le­hetőleg utcai lakásért. Ajánlatokat »Sürgős« jeligére 1382 számra a hirdetőbe. (1382) Orvos házaspár ház­vezetőnőt keres bentla­kással sürgősen. Cím: Dr. Gulyás, Gödreke- resztúr. Gyermektelen veze­tőállású értelmiségi házaspár külön bejá­ratú bútorozatlan szo­bát vagy lakrészt ke­res január 15-től, Ka­posvár belterületén. Válaszokat »Budapes­ti« jeligére a kapos­vári hirdetőbe. (86878) 32 éves csinosnak mondott intelligens nő megismerkedne há­zasság céljából józan életű férfival. Levele­ket Barcs, könyvei bolt címre kérek. (9739) A Híradástechnikai Vállalat háromhónapos budapesti betanítással felvesz És dolgozókat (16—26 éves korig) Jelentkezni lehet a, vállalat munkaügyi osztályán, Ka­posvár, Dimitrov u. 127. (7922) asztalos szakmunkást felveszünk lentkezni lehet: Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalat, lalatonlelle, Kossuth Lajos u. 7.

Next

/
Thumbnails
Contents