Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-15 / 294. szám

I

SOMOGYI NÉPLAP

8

Vasárnap, 1368. december 1$.

Kerekes Imre:

GYŰ IN K

A férfi- megállt a ház előtt a szemközti járdán, megtörölgette a szemüvegét és felnézett az ablakra. Három ablak volt a harmadik emeleten, sárga redőnnyel és fehér napvédővel. A napvédőt ringatta a szél. Az ablaknak szabályos alakja volt, mint a többi lakóháznak, .rács nélkül. Szabadító ablak, világos ék a házfalon, geometria a tető alatt üvegszárnyak a fémcsuklón. Valami változott, ' az utca végén építkezés. Börtönből jött, errp nem számított.

Még reggel volt, vagy már délelőtt, éppen Í0 óra.. Nem né- . zett fel a házra, átment az úttesten és. belépett a kapun. A lift mögött, szemetesláda állt, a lépcsőház hűvösen tartotta a vas korlátot. Még nevekkel sem .akart találkozni. elfordította fejét az ajtótábláktól. A lépcsőházat lesöpörték, tiszta útja volt az ajtóig.

Hányat csöngessen? A levélszekrény nem válaszolt, kiállt egy újság csücske. Várták, magától nyílt az ajtó.

Másnap délután korán hazajött az asszony. Reggel fodrásznál volt. vigyázva bújt ki a ruhából. Bement a fürdőszobába, bezárta az ajtót, azután kikészítve jelent meg.

A férfi már korábban kitakarított, az ablaknál ült, ujságoc olvasott és hallgatta a rádiót. Az asszony a szekrényhez lépett, friss ruhát vett ki, a férfi ezt a ruhát nem ismerte.

— Készülsz valahova? — kérdezte a férfi.

— Igen — mondta a nő — tanulónapom van.

— Nem tudnád ezt kihagyni?

— Tegnap már említettem, minden szerdán előadás, pénteken pedig felkészülünk.

• — Egyedül nemtudsz?

— IgX szoktam meg — mondta a nő.

— Másban is segített?

— Nem — mondta a nő —, csak nagyin rendes volt. Sokat köszönhetek neki.

— Például?

— Ahogy .már elmondtam — mondta a tlő-.

— Ügy látszik, nem figyeltem.

— De figyeltél — mondta a nő —, hiszen kérdeztél is.

— Arra válaszolj, hogy miben volt rendes?

A férfi, tudta, hogy mit tett. Elmondta az ügyvéd, és megírta az asszony, amit meg' lehetett írni. Minden ' látogató.'ii ott volt. minden csomagé. bevitt,, minden ügyet megbeszélt.

— Ne menj el — mondta, a férfi —, később lemegyünk és megvacsorázunk.

— El kell mennem — mondta a nő. — Ez az utolsó évem, nem akarok megbukni.

— Tanuljatok itt.

. — Csak zavarnálak, és engem is zavarsz.

— Hülyeségeket beszélsz

— mondta a férfi.

— Dehogy beszélek — mondta a nő —, hiszen megmond tar^.

•— Van valami irhás okod?

— kérdette a férfi,

— Ezenkívül semmi — mondta a nő, és fölemelte a könyvet az asztalról.

A férfi tekintete szétrepült a lakásban. Az asszony semmihez nem nyúlt, minden úgy maradt, mint három évvel ezelőtt Az íróasztalon ugyanazt a lámpát . találta, ott volt a fényképük, az írómappa és a tele- ' fon. A fonal mégis . elveszett, a logika összetört. Az asszony kilépett a cipőből és harisnyában a szőnyegre állt A rekamién új térítőt talált, és a függönyök fehéren, : hibátlanul vitorláztak a huzatban.

— Mondd meg, ha valamivel le vagy kötelezve neki — mondta a férfi.

A nő erre megigazította harisnyáját és a harisnyatartó gombját. Az egyiken ugyanis nem volt gomb, ezt egy fémpénzzel akasztotta meg — Lemegyek a KÖZÉRT - be — mondta a nő — hozok neked vacsorát.

. Kölcsönt, adott?. ,ú

__

— Finom vagy — mondta a nő— kölcsönt mondsz és .. -. Tulajdonképpen minek nézel engem?

— Három évig egyedül voltál.

— Nem az én bűnöm — mondta az asszony.

• — Messze megyünk — - mondta a férfi, —, majd ha a gyerek hazajön, mondd előtte is.

— Nem úgy , értem — mondta a nő. — Nem tehetek róla ... Légy szíves, húzd itt fel hátul ezt a cipzárat.

Negyed órát vári, aztán visszament és .csengetett. A szomszédból kinézett az asz- szony, felhúzta a fejét, dfe már nem köszönt.

A ház csendes volt, megvárta míg felerősödik a villamos zúgása, aztán nekifeszí- mtte vállát az ajtónak.. A zár keményen, kitartott, sarkával oelerúgott a fába és várt. Éppen vissza akart indulni, mikor kinyílt mögötte az ajtó.

. — Te vagy' az? — mondta az asszony.

— Én — mondta a férfi. Vegiglépett az előszobán. Aztán megállt a szoba közepén. Behézett á fürdőszobába, égett a villany, az asszony fehérneműje ázott a kédoan. A nő pongyolában állt.

— Mit akarsz? — kérdezte a nő.

A' férfi a szobában körbesétálta az asztalt. De csak egyszer.. Aztán kilépett az előszobába, az asszony a nyomában. Az elöszc baszeikrény nyitva, az ajtó sarkig tárva.

A férfi megfordult, és leütötte az asszonyt A nő ösz- szecsuklott, mint az akasztóról leesett ruha. A válla és a feje belecsúszott a nyitott szekrénybe.

A férfi bevágta az elő- szobaajtóf, aztán felvette a nőt és bevitte a fürdőszobába. Kicsavarta az asszony kombinéját, és a vizes fehérneművel végigdörzsölte a nő homlokát.

— Nem hallottam — mondta az asszony, mikor magához tért és a fürdőkád szélére támaszkodott.

— Ki volt az? — kérdezte a férfi.

— Folyt a víz és nem hallottam — mondta az aszony. Fogta a fejéit és a tükörhöz támolygott. Az ütést a halántékán kapta, ott tartotta a tenyerét.

A férfi leült a fürdőkád

szélére. Egészein; közét tartotta szájához a cigarettát.

— Költözz el —‘mondta a férfi csendesen.

— Mit akarsz? — kérdezte a nő.

— Költözz el — ismételte a

férfi.

A nő a falhoz támaszkodott és keserűen mosolygott Kemény volt és bírta a csapásokat. ■ A hátát a hideg tatnak támasztotta, de ettől még senki nem lett boldog. Ügy határozott, inkább ' mosolyog. Tenyerét levette a halántékáról.

— Költözz el — mondta harmadszor a férfi.

— Menj ori/ashoz — mondta a nő és most először volt riadt a tekintete.

— Orvoshoz?

— Igen, orvoshoz.

— Szédülsz? — kérdezte a . férfi.

— Menj orvoshoz — mondta a nő —, valami bajod van.

A férfi megfogta a nő karját és kivezette az előszobába. Odaállította a szekrény elé ás úgy mondta:

— Eooen volt.

— Mikor beléptél, akkor is így állt — mondta a nő.

— Az ajtót nyitva hagyta.

— Te hagytad nyitva.

— Én? — kérdezte a férfi.

— Igen, te ... — mondta a nő —, mióta itthon vagy, egyetlen ajtót nem csuksz be magad után.

— Azt mondd meg, ki járt itt?

— Senki — mondta az asz- szony. ,

— A kulcs*az ajtóban, legalább tízszer csengettem.

— A kulcsot benne felejtettem — mondta az asszony. — A csengetést nem hallottam. mostam a kádban, csobogott a víz.

A férfi bement a szobába, megállt a nyitott ablaknál. Mióta hazajött, egy pillanatra sem engedte becsukni az ablakot. Lefele nézett, az utca mélyén egymás derekát karolva sétált a fiú és a lány. A háta mögött hallotta az asszony lépteit

— Pakolsz? — kérdezte a férfi.

— Nem pakolok — mondta a nő.

A férfi megvárta, míg a fiú és a lány eltűn- nek a kapuban.

— Nem te vagy a bűnös — mondta a férfi. Odalépett az íróasztalhoz és a kerek ha- , mutartóban eloltotta a cigarettáit. Aztáin csendesen kiment a fürdőszobába és a kádban kimosta a nő fehérneműjét.

Tél a Mátrában.

(MTI totó — Hadas János felvétele.)

Taszosz Livaditisz;

Ott fogok várni rád

Ha úgy adódik, s el kell válnunk, szerelmem, azt se bánd!

A legnagyszerűbb az emberben a szív — ez a vakmerő

s rezzeuekeny.

S még nagyszerűbb, ha tudja, mikor kell megfeledkezni róla. Holnap diákok tanulják meg könyv néiaül szerelmünk csillagnevekkel együtt.

Mindig emlékezni fogok csókjaid csattogó madarára, emlékezni fogok szemeidre — lángolók s végtelenek, mint két szerelmes éj a testvérharc idején.

Ha öröklétet kínálnának nekem tenélküled, egyetlen pillanatot választanák — veled.

Emlékezni fogok rá mindig, hogy öleltél,

hogy csókolt keskeny ajkad,

s zúgott szerelmünk, akár vitorla szélben.

ú, igen! Majd elfeledtem mondani neked:

aranyló s megszámlálhatatlan kalász — ezért szeretlek.

Ne. bánkódj hát! Mi tudtuk mindig. , c » nem fér négy fal közé ez a találkozás.

Hiszen má csupa út hazánk, és mentükön halott bajtársaink a földben,

Zárd be az ajtót, s hagyd a kulcsokat.

. Indulj előre.

Arra, ahol családonként öt deka kenyeret osztanak.

Arra, ahol a kivégzettek hatalmas árnya rémlik, arra, ahol egy új világért halnak meg az emberek.

Ha majd nem ezt találod, hol majd nem ezt találod, ott fogok várni rád.

(Papp Árpád fordítása)

SZ. LUKÁCS IMRE:

Számoltam az emléket

A férfi letette az újságot a rádió tetejére. Megkerülte az asztalt, megállt a nyitott ablaknál és kifelé nézett. Lenn az utcán, az ablak alatt egy fiú várakozott. Szemben az ablaknál a lány intett neki, hogy már kész, azonnal indul. A fiú lassan áthúzott az úttesten, megállt a kapu előtt. A lány kilépett a kapun, a fiú az órájára nézett, és megmondta, mennyi az idő.

A férfi is az órájára nézett. Fél Őt.

— Arra válaszolj, miben volt rendes? — kérdezte a férfi.

— Ezt nehéz lenne elsorolni —- mondta a nő — az én helyzetemben ...

— Neki köszönheted, hogy a vállalatnál minden rendben volt? — kérdezte a férfi.

— Mindenki rendes volt

■— mondta a nő —, aki ott számít, az mind rendes volt.

— Tudom — mondta a férfi —, ilyenkor mind rendes. Valahogy így tartják illőnek.

— Nem illendőségből tet- t ék — mondta a nő. Három pár cipőt is kivett már, nem tudta eldönteni, melyiket i álassza.

— Már úgy értem, sosem lehet tudni, hogy ilyen helyseiben, milyen utat választ

egy asszony

__

— Nem választhattam — mondta az asszony. — Azt (■ettem, ami tudtam. Többet Bem tudtam.

A férfi megtette. Körülsétálta az asztalt, aztán lenézett az utcára. A- lány éppen akkor indult el a fiúval, karját a fiú vállára tette, halványan kifestett szájával előbb megérintette az arcát, s még a csípőjével is megcsókolta a fiút.

— Lemegyek — mondta a nő —, mit hozzak fel?

— Ne hozz fel semmit. Majd én lemegyek.

— Jó — mondta a nő —, legkésőbb nyolcra itt vagyok. öt deka kávét is hozhatsz, finomra darálva.

Az asszony a táskája mellé csapta a könyvet és a jegyzetfüzetet, megérintette a férfi homlokát. Még egy halvány rúzsnyom sem maradt ott. Az ajtót úgy csukta be maga után, hogy a padlót nézte.

Másnap a férfi érkezett később. A kulcs a zárban volt, nem boldogult. Csengetett, de ez sem használt.

A

z ajtó masszív volt, erős, vastag fa. Az előszoba is szigetelt, a villamosok a lépcsőházon át felzúgtak. A házban már tudták, hogy otthon van, a csöngetést a szomszéd hallotta, kinézett az asszony, odaköszönt, aztán behúzta a fejet. Az emeletről valaki jött, nem akarta, hogy ott találják, ő is lement/ Az utcák szétszabdalták a délutánt, a hazaérkezők vonszolták aktatáskájukat. A férfi megállt egy ponton, hogy felnézzen az ablakra. A redőnyt 5 engedte le, amikor elment éüás után.

Az emberrel olyan sok' buta história megtörtént. Mint, például a piros kis csizmáké. Kirakták a kirakatokba, a Mikulás elvitte, széthordta a gyerekeknek. Sok cipőt megtisztítottak ilyenkor, fogadalmakat mondtak, mert tlát a csizmának is van ára.

— Anyu, vegyél nekem piros csizmát — mondtam.

— Piros csizmát? — csodálkozott. — Miből?

— Pistának van, abban jár az iskolába.

— Ha neki se lenne, kinek lenne?

— Csizmát akarok — rángattam anyám kezét.

A malmosék Pistája büszkélkedett. Mutogatta fűnek- fának.

— Idenézzetek. Nektek sohase lesz ilyen.

— Nekem lesz, még jobb is — mondtam.

— Nekem is, nekem is — kiabálták a többiek.

— Ha látom, elhiszem.

Délután megkörnyékeztük.

felkínáltam a zsebemben lévő két diót, ha csak egy percig ideadja. Szerettünk volna abban a csizmában lépkedni néhányat. Hiába kínáltuk a szentjánoskenyeret, ceruzavégeket. csak a fejét rázta. Nem hajlott a szóra.

— Úgyse adom.

— Plhozom neked a Fekete Pétert.

Nemet intett.

Közeledett a szombat. Apám akkor járt haza. Megírtuk neki, hogy csizma kellene. Elkopott mir a bakancs. piros csizmát várok.

Esténként odasimultam anyámhoz, és csodálatos meséket hallgattam a Télapóról, a kimeríthetetlen nagy puttonyáról, meg a szépen szóló csengettyűről. Igyekeztem az iskolában. Feleléskor megdicsért a tanító néni és az első padba ültetett. Hát, ha majd az ajándék is meglesz. Az új csizma. Kinyújtom a lábamat a pad alatt. A dobogóról éppen odalátni.

Számoltam az estéket. Aztán vaskóval megtisztítottam ázott bakancsomat, morzsolt csutkával megdörzsöltem. Vártam. Hetenként egyszer érkezett apám, messziről, fáradtan. Mosakodott, evett és nekidv.lt az ágynak. Néha kö- hécselt. Hétfőn hajnalban már ment. Sötét reggeleken indult és mindig megcsókolt.

— Majd írok — mondta. Ám sohase hozott tőle levelet a postás.

Akkor este vártam. Elfújta anyám a lámpát. Hideg szelek rázták meg ablakunkat.

— Hó lesz — szólt anyám.

— Én szeretem a havat.

— Hideg lesz.

— Kimegyek az új csizmában. Jó?

Aeút szólt. Magunkra húztuk a dunyhát. Megérkezett apám. Előszedegette az ajándékokat, az asztalra tette, hecsuktam a szemem. AZt hitték, alszom. De figyeltem, miket raknak ki a tarisznyából. Néhány szem cukrot és szentjánoskenyeret.

— Alszik?

— Várt nagyon. Elaludhatott.

Dehogy aludtam. Sírni sze vettem volna. Nem láttam sehol a piros csizmát.

— Nagyon várta — mondta anyám.

— Csizmára nem futotta. Sehogyan sem futotta.

Ismét sötét lett a szobában. A szomorúság feküdt mellém. Hétfőn iskolába mentem, ültem a pad ban, s lábamat önkéntelenül magam alá húztam. A malmosék Pistája meglökött.

— Kaptál csizmát?

— Kaptam. Szebb a tiednél.

— Az enyémnél?

— Annál.

— Hazudsz. Nincs csizmád, csak rossz bakancsod ...

A tanító néni betűket rajzolt a táblára. A sarokban hatalmas kályha ontotta a meleget. Az ablakok megremegtek néha, kint erősödött a szél. Az első hó elolvadt az éjszaka.

Lassan, bátortalanul nyílt az ajtó. Odanéztünk. Mezítlábas Berci lopakodott a terembe. Halkan, félve köszönt. Aztán megállt az ajtónál.

— Hát te? — kérdezte a tanító néni. — Hol csavarogtál?

— Otthon. Nem engedtek előbb.

— Miért?

— Azt mondták, most már ne jöjjek. Majd tavasszal.

— Tavasszal?

— Persze. Ha jó idő lesz.

A tanító néni most figyelte

csak meg jobban Bercit. Óit állt a .kályha közelében me-. aUláb. Semmi újdonság nem

volt rajta. A rossz sityak, szakadozott kabát, mind a régi. t— Te még mezítláb jársz?

— En mindig mezítláb járok — mondta halkan.

Szünetben a kályha köré gyűltünk. Tenyerünkkel fogtuk fel a meleget. Berci közénk furakodoit. Melegítette a lábát. Pirosra csípte a hideg, a megkeményedett bőr lángolt, mint malmos Pistának a csizmája.

— Fázol? — kérdeztem.

— Itt nem fázok.

A malmosék Pistája is odajött. Nevetett, csúfolódott.

— Te már új csizmát kaptál, Berci, pirosabb az enyémnél.

Berci nem szólt. Visszahúzódott az utolsó padba. Egyedül ült ott, amióta iskolába jártunk. Nem jeleskedett a tanulásban. Mindent eltűrt. De olykor-olykor odalöktük neki megmaradt tízórainkat.

Tanítás után váltamra akasztottam a táskát, fülemre húztam a nagy kucsmát. Sorban mentünk. Berci a leghátulján. Amikor elhagytuk a Kocsis-boltot, előre futott. Szaladt hazáig.

— Ennyire süt a csizmád? — nevetett a malmosék Pistája.

Berci attól kezdve kimaradt az iskolából. FlHnte fel se tűnt senkinek. Csak amikor a megmaradt tízórait kínáltuk volna, nem jelentkezett senki.

Nem tudtam nevetni. És azon az estén megkértem anyámat, ve vegyenek *~ekem piros csizmát. Soha többé.

I