Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-19 / 297. szám

SOMOGY! NÉPLAP 2 Csütörtök, 1968. december IS. Megkezdte tanácskozását az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) | lárövezetbe is, ezen belül azonban a gépipari cikkek ex­portja még mindig nem elég számottevő. A behozatal min­den viszonylatban kisebb mértékben növekszik, mint az export. Végül is a külkeres­kedelmi forgalom egyenlege kedvezőbb lesz a múlt évi­nél. Mindezzel kapcsolatban népgazdaságunk megítélése általában előnyös, helyzetünk a nemzetközi pénzpiacokon kedvező. A jövedelmekkel kapcsolat­ban kiemelte az átlagbérek tervezett Írét—két és fél szá­zalékos emelkedését és az: ideinél öt-hat nappal nagyobb várható nyereségrészesedést. Az árszínvonal alakulásáról elmondotta, hogy egyes ter­melői árak és néhány fo­gyasztási cikk ára is módosul a jövő évben. A változások kétirányúak, de az érintett cikkcsoportok átlagszínvonala végül is változatlan marad, vagy még némileg csökken is. Ilyen értelemben csökken egyes cipők ára, számotte­vően olcsóbb lesz a tűzifa és a hazai brikett, majd a fűtő- olaí ára, és kisebb emelkedé- s csökkenések lesznek a iti, valamint az ital­ai _í.oan. Nyomatékkai szólt a pénz­ügyminiszter a készletek ala­kulásáról, pontosabban, arról, hogy növekedésük itt-ott érté­kesítési gondokkal kapcsolatos, pedig van még elég kielégítet­len kereslet, ami kényszerűen növeli az importot és rossz ha­tással van a fizetési mérlegre. Éppen ezért a készletek hitel- feltételeit megszigorítják. A kockázatot nagyobb mértékben a vállalatokra hárítják, és aki rosszul gazdálkodik és nem tesz eleget kötelezettségeinek, a jövőben kisebb nyereséggel, vagy éppen veszteséggel szá­molhat, amit a vállalati tarta­lékalapból kell kiegyenlítenie. ,.Ha az is kiméiül, a vállalatot ,-Szanálják. Figyelmeztetés ez, hogy a vállalatok az eddiginél nagyobb mértékben tartalékol- .ignak és törekedjenek bizton­ságos gazdálkodásra. Kitért a miniszter a terme­lékenységgel kapcsolatos ér­dekes tapasztala tokra: Buda­pesten a termelés növelését úgyszólván kizárólag a terme­lékenység fokozásával érték el, vidéken pedig nagyrészt a fog­lalkoztatottság szélesítésével — holott a jövedelemszabályo­zási rendszer itt is, ott is ugyanaz. Felhívta a vállalato­kat, éljenek erőteljesebben a jövedelmi differenciálódás le­hetőségével. és utalt a további rendelkezésekre, amelyek a ru­galmasabb bér- és létszámgaz­dálkodást segítik elő. Előterjesztésének befejező részében említést tett még a pénzügyminiszter a tavalyinál kisebb mértékben növekvő idei kiskereskedelmi forgalomról és az ezzel párhuzamosan mint­egy 3 és fél milliárddal emel­kedő betétállományról. Az okok világosak, mondotta. El­sősorban a fokozódó bizalom a gazdasági reformban és a fo­rmt ban, másrészt az erősen fo­kozódó érdeklődés a nagy ér­tékű javuk iránt, amely elkép­zelhetetlen előtakarékc.sság nélkül. A kiskereskedelmi for­galom egyébként 1969-ben a számítások szerint 7—8 száza­lékkal növekszik majd. Több lesz a társadalmi juttatás, több mint 2 milliárd forinttal több jut kulturális és egész­ségügyi. szociális célokra, mint ebben' az évben. Ennek kere­tében 6 hónappal kívánják meghosszabbítani a gyermek- gondozási segély időtartamát. Befeiezésül méltatta a taná­csok ezentúl két esztendőre tervezett gazdálkodását, melv az egécz államháztartás egész­séges fejlődésének keretében ezen a téren is segíti az előre­látó gazdálkodást. A nagy figyelemmel hallga­tott expozé után Cservenka Ferencné, a terv- és költség- vetési bizottság előadója első­sorban azokról a szenvedélyes a javítás legjobb lehetőségei* kutat ' vitákról beszélt, ame- •J'eknek az egyes képviselői bi­zottságokban volt tanúja a köUséeve'és «lözetes tárgyalá­sa sot“5- J5 bizottsági re-nka szerző* ‘ o n<-k a m -1 -ufók nagyobbmévvű cseréjére, valamint a koraszü­löttek és az élet veszélyben for­gó betegek ápolására szolgáló intenzív kórházi osztály fej­lesztésére — még 30 milliót, a falusi utak és hidak erőtelje­sebb korszerűsítésére tóvá >bi 20 milliót. Egyébként az egész­ségügy igen élénken foglalkoz­tatta a képviselőket, hiszen ezen az ülésen szólalt fel dr. Noszkay Aurél főorvos. Érté­kelve az egész:ágügy fejlesz­tésére tett jeles erőfeszítése­ket, utalt az ápolónő-hiányra és ennek meglehetősen i-me’t okaira, melyeknek rrogszünte- tésére további intézkedésekéi tart szükségesnek. A középpontban mindazon­által a gazdálkodás problémái állottak. A délutáni ülésen fel" szólalt dr. Lévárdi Ferenc ne­hézipari miniszter, és a többi között mérlegelte a válallatok mostanában sokat emlegetett nagy nyereségét. Véleménye szerint a többlet negyven szá­zaléka a vártnál jobb mun­kából származik és ez meg­alapozza a jövő évi költségve­tési terveket. Beszédében egyébként a tárcájához tarto­zó iparágak fejlődését ele­mezte, a többi között a vegy­ipar előretörését és a hazai energiabázis meglepően gyors ütemű átalakulását. Ennek lényege, hogy az 1970-re ter­vezett 37—39 százalékos olaj— földgázrészesedés a jelek sze­rint eléri majd a 44—45 szá­zalékot, ami mind a népgaz­daság, mind a lakosság szá­mára igen kedvező változás — komoly társadalmi gondo­kat támaszt viszont a szénbá­nyászatban, de ez nem vál­toztat a pártnak és a kor­mánynak azon a szándékán, hogy az érintett bányászcsa­ládokról minden vonatkozás­ban a legmesszebbmenőkig gondoskodik. A felkészülést meg kell gyorsítani — mon­dotta, utalva a bányavidékek foglalkoztatási lehetőségeinek fejlesztésére, a szakképzetlen fiatalokról való gondoskodás­ra, az áttelepülési segítség- nyújtásra és az ezzel kap­csolatos lakásépítési felada­tokra. Különösen a lakásépítés ki­látásai és gondjai vissza-visz- szatértek a felszólalásokban, a többi között Weiszböck Re- zsőné Nyugat-Dunántúl és főleg választókerülete, Sopron vonatkozásában beszélt e problémáról. Mint kiderült e vonatkozásban nem könnyű a város helyzete, és ennek so­rán nem ritka, hogy teljesen elavult, de nem múemléK jel­legű lakásokat olyan nagy költséggel építenek újjá, amelyért már valóban újat is lehetne építeni. Természetesen — a gazdál­kodás egészét átfogó költség- vetés lévén napirenden — minden fontos gazdálkodási téma és ágazat hangot kapott a vitában. Busa János, Zala megyei képviselő termelőszö­vetkezeti kérdésekről beszélt, ezen belül elsősorban a talaj- gazdálkodás feladatairól, kü­lönös tekintettel a vízrendezés­sel kapcsolatos teendőkre, ami számos vidéken ugyan­csak sürgető. Érdeklődéssel hallgatták a képviselők Szilágyi László ve­zérőrnagy hozzászólását a fegyveres erők fejlődéséről és anyagi ellátásáról, ezen belül honvédségünk megnyugtatóan növekvő erejéről es fejlődésé­ről. Ezzel összefüggésben szó­vá tette a képviselő azokat a gondokat is, amelyek a hiva­tásos állomány javadalmazá­sából fakadnak, különös te­kintettel a honvédség igen magas szakemberi képzettségi igényeire. Ilyen változatos témákról folyt a tanácskozás. A Fejér megyei dr. Jókai Lóránt az ifjú Dunaújváros öregedési tüneteiről; a pesti fonónő, Kovács Istvánná a tanácsi költségvetésről; mások az ipar. a kereskedelem, a kul­túra figyelemreméltó jelensé­geiről adtak számot, de mind az ország idei. már záruló és az új esztendő most kirajzo­lódó, megújult gazdálkodásá­nak szempontjából. Ezzel az országgyűlés befe­jezte szerdai tanácskozását 'V délelőtt 10 órai kezdettel folytatják a költségvetési tör­vényjavaslat tárgyalását. KIS HIFIK A NAGYVILÁGBÓL \ v , - -—*-----:—j.__z / A prágai vár spanyol ter­mében szerdán reggel meg­kezdődött a csehszlovák nem­zetgyűlés négynapos üléssza­ka. Egyiptomban hivatalosan bejelentették, hogy•a novem­beri diákzavargások nyomán bezárt öt egyetemet január 11-én, három nappal a nem­zetgyűlési választások után nyitják meg újra. A dél-vietnami kormány szerdán közleményben jelen­tette be. hogy noha a DNFF háromn'pos tűzszünetet hir­detett meg. a maga részéről csak egynapos tűzszünetet léptet életbe karácsonykor. Szerdán folytatták az Apol­lo—8 űrhajó ellenőrzését: ez­zel szándékozik karácsonykor három amerikai űrhajós meg­kerülni a Holdat. Az űrhajó­sok szerdán ismét végigpró­bálták az utazás fázisait: űr­hajójuk mása előtt még a Hold vetített képeit is láthat­ják elúszni, hogy teljes le­gyen az illúzió. Jugoszláviában az elmúlt hat hónapban 13 hetilap, il­letve föíyórat egy vagy több számát tiltották be a jugosz­láv társadalmi és politikai rendszer érdekeit sértő cikkek miatt. Folytatódik az elnyomás Katonai cenzorok ülnek a brazíliai szerkesztőséyekben Katonai járőr őrzi a drótakadéllyal elíoriaszolt egyik utat Kio de Janciróban. , (Teleioto: AP—MTI—KS) A brazíliai katonai hatósá­gok változatlanul tovább hoz­zák megtorló intézkedéseiket az ellenzéki mozgalom letö­résére. A korábbi hírekkel el­lentétben nem bocsátották szabadon sem Kubitschek volt elnököt, sem pedig Lacerda volt kormányzót, a katonai vezetéssel szemben álló el­lenzéki mozgalom két tekin­télyes vezetőjét. Mindkettőt egy kaszárnyában őrzik Rio de Janeiróban. Az AFP sze­rint Lacerda folytatja immár ’*2 órája tartó éhség­sztrájkját. Az UPI egy korábbi jelen­tésében hírül adta, hogy a hadsereg megszállta a legna­gyobb brazíliai város, Sao Paulo egyetemi negyedét. A katonák betiltották és »kom­munistabarát felforgató tevé­kenységgel« vádolt nemzeti diákszövetség aktivistái után kutatnak. A hatalmon levő katonák mindent megtesznek, hogy a világközvélemény ne szerez­zen tudomást ténykedésükről A lapok, a rádióállomások szerkesztőségeiben és a kül­földi hírügynökségek tudósítói központjaiban katonai cenzo­rok ülnek. Katonák ellenőrzik a külfölddel való távíró- és .elefonösszeköttetést is Továbbra is elkobozzák a lapoknak azokat a számait, amelyek a kato­nai terrorról próbálnak hírt adni. 12 év óta először az ENSZ-hen Nixon U Than ín ál Husak nyilatkozata Gustav Husak, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára cáfolta azokat a külföldón el­terjedt híreket, amelyek sze­rint ő váltaná fel posztján Alexander Dubceket. A »Meg szeretném kérdez­ni« című új rádióműsorban elhangzott nyilatkozatában Husak megállapította, hogy Csehszlovákiában gyakran ke­letkezik pánik bizonyos kül­földi rádióállomások híresz­telései nyomán. Arra a kérdésre, megoldha- tók-e Csehszlovákia gazdasá­gi nehézségei nagy külföldi hitelek megszerzésével, Hu­sak kijelentette: »Ha hozzá tudnánk jutni külföldi köl­csönökhöz. gondolom, a cseh­szlovák kormány ezt üdvözöl­né. Az a véleményünk azon­ban, hogy a probléma megol­dásának fő módszere nem a hitelkérdés, hanem gazdasá­gunk egészségesebbé tételének olyan módszerét kell megta­lálni, amely saját tartalé­kainkból indul ki.« Egy másik kérdés azokra az aggodalmakra vonatkozott, vajon a föderációs berendez­kedés nem jár-e majd az ad­minisztratív apparátus felduz­zasztásával. Husak azt mon­dotta, hogy országos viszony­latban az adminisztratív ap­parátus létszámának nem sza­bad növekednie, sőt fokozato­san csökkennie kell. A várható árrendezésekre vonatkozólag a Szlovák KP Központi Bizottságának első titkára megjegyezte, hogy »a reális árakra való áttérést fo­kozatosan valósítják meg s így a heves áremelkedésekkel kapcsolatos aggodalmak meg­alapozatlanok«. (MTI) Nixon megválasztott ameri­kai elnök kedden látogatást tett az ENSZ székhelyén és több mint egy órát töltött U Thant főtitkár és más ENSZ- tisztviselök társaságában. Ni­xon 12 esztendő óta első ízben fordult meg a világszervezet székházéban. A januárban hivatalba lépő új elnök negyvenperces eszme­cserét folytatott U Thant főtit­kárral. A megbeszélésen a fon­tosabb politikai témákon kí­vül szó volt az ENSZ gazdasá­gi, szociális, kulturális és egyéb feladatairól is. A megbeszélést követően Ni­xon csaknem fél óra hosszat beszélgetett különböző ENSZ- küldöttekkel. A fogadás alkal­mával Nixon pohárköszöntőt váltott U Thant főtitkárral és más diplomatákkal, s hossza­szovjet nagykövettel. Kissin­ger, Nixon nemzetbiztonsági tanácsadója nem közölte az új­ságírókkal, mi volt a beszélge­tés témája. A látogatás után ENSZ-kö- rökben kijelentették, hogy Ni­xon még csak célzást sem tett rá, hogy kit akar kinevezni az új kormányzat ENSZ-delegátu- sává. Távazásakor Nixon az új­ságíróknak mindössze annyit mondott; hogy kormánya min­dent megtesz majd az ENSZ megerősítéséért. Kedden Nixon két úiabb munkatársát nevezte ki. Her­bert Stein, Nixon volt pénz­ügyi tanácsadója tagja lesz az új elnök gazdasági tanácsadó testületének. John Whitaker kortesvezér az új kormányban titkári funkciót lát majd el. sabban elbeszélgetett Malik (UPI, AP, DPA) Bizalmat kapott az olasz kormány Még mindig bizonytalan a párizsi tárgyalások időpontja A nyugati hírügynökségek továbbra is borúlátóak a pá­rizsi négyes tárgyalás kezde­tét illetően. Az UPI szerint semmi jele az Egyesült Álla­mok és dél-vietnami szövet­ségese közti nézeteltérés át­hidalásának annak ellenére, hogy kedden az amerikai— dél-vietnami megbeszélések­ről a tárgyaló felek elégedet­ten nyilatkoztak. Párizsi dip­lomaták úgy vélik, hogy a tárgyalások január 20-a előtt nem fognak megkezdődni. Szerdán olyan hírek terjed­tek el, hogy Pham Dang Lam, a saigoni küldöttség vezetője az amerjj3i küldöttség tagjai­val folytatott magánbeszélge­tésein azt javasolta, hogy a tárgyaláson a négy k • ldö./teég közül csak három tűzhesse ki zászlaját és névtábláját. Ky tábornok, a saigoni küldöttség szürke eminenciása ugyan­akkor újságíróknak némi ne­hezteléssel kijelentette: az Egyesült Államok arra akar­ja kényszeríteni Dél-Vietna- mot, hogy fogadjon el komp­romisszumot a DNFF státusát illetően. Kétnapos vita után az olas szenátus 181 szavazattal 119 el­lenében bizalmat szavazót Mariano Rumor középbal koa­líciós kormányának. A kabinet ellen szavazott a kommunista lárt és a szélsőjobboldal. A következő lépésként a kópvise- ’őházban szavaznak’az új kor­mány elfogadásáról, minden valószínűség szerint még ka­rácsony előtt. (AFP. AP) A ^43Rif«a«gcftn titkos hadserege »A Pen.agon militaristái azt tervezik, hogy a diverzáns ak­namunkát globális méretek­ben kiterjesztik-« — ír a Fravda szerdai számában Szimonjan vezérőrnagy. A Pentagon növeli azoknak a különleges egységeknek a létszámát, amelyek a titkos, Féltette családját — jelentkezett Mi less Marketakiss sorsa ? A svéd külügyminisztériu­mot szerdán tájékoztatta a gö­rög ügyvivő, hogy Marketakisz görög \ emigráns, aki után ked­den nyomozást indított a rend­őrség, a görög nagykövetségen tartózkodik. Marketakisz Strasbourgban szökött meg néhány héttel ez­előtt a görög junta ügynökei­nek őrizetéből és Norvégiába ment. Vasárnap Oslóból Stock­holmba utazott, Stockholmban azonban eltűnt és ennek nyo­mán a rendőrség nyomozást in­dított. A stockholmi görög emigráns körök szerint Marketakisz valószínűleg azért tért vissza a görög nagykövetségre, mert nyugtalanította Görögor­szágban élő családjának sorsa. A görög demokráciáért küzdő svéd bizottságnak az a tagja, akinek Marketakiszt kellett volna várnia a stockholmi ál­lomáson, lekéste a vonat érke­zését — Marketakisz pedig ta­xival a görög nagykövetségre ment. A stockholmi görög nagykö­vetség szerdán bejelentette, hogy még a nap folyamán visz- sza kívánja küldeni Görögor­szágba a 35 éves Parte! isz Marketakiszt, aki az athéni rendszer ellen tett vallomást az emberi jogok Strasbourg: bi­zottsága előtt. A nagykövetség közleménye szerint Marketakisz saját jó­szántából ment a nagykövet­ségre és kért engedélyt a Gö­rögországba való visszatéxésre. Az UPI a svéd külügymi­nisztériumhoz közelálló for­rásokra hivatkozva jelenti, hogy svéd részről korántsem bi­zonyosak abban, hogy a visszatérés önkéntes. A svéd külügyminisztérium képviselője személyesen is b szélni kíván majd Marketa- kisszal, mielőtt engedélyt ad­na a görög követségi beosztot­taknak, hogy kivi gyek az or­szágból. Addig is az összes re­pülőtereket. határátlépő ponto­kat riasztották. felforgató tevékenység és ak- amt-nka első s..á u va­lósi tői. »Az Egyesült Államok különleges egységeinek lét­száma az elmúlt években 3000-ről 25 000-re emelkedett, és a közeljövőben azt terve­zik, hogy létszámukat 50 000- re növelik«. E különleges alakulatok megkülönböztetett figyelmet tanúsítanak a szocialista kö­zösség országai Iránt. Amikor Csehszlovákiában bonyolulttá vált a helyzet a szocializmus­ellenes erők aktivizálódása kapcsán, az amerikai vezetés speciális egységeket vetett be az események meggyorsí­tására. »Amerikai diverzánsok civil ruhába öltözve, magu­kat békés turistáknak álcázva ktsebb-nagyobb csoportokban 'zivár^fftak be fseh­tkia területére. A diverzió azon­ban nem sikerült, hiszen az imperialista összeesküvést idő­ben hiúsította meg a szocia­lista országok együttes, hatá­rozott fellépése«. A külft-űctres alakul t ';at a legújabb felszerelésekkel. a legkorszerűbb fegyverekkel látják el. beleértve a kis téri fogatú atomfegyvereket is. Befejezésül a cikk rámutat ' ogv a kü1:> ' ge 1 k l«tok létszámának növekedése nyil­vánvaló bizonyítéka annak, hogy a világimperializmus fo­kozza agresszív tevékenysé­gét. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents