Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-16 / 269. szám

Szombat, 1988. november 18. 3 SOMOGYI NÉPLAP Elfáradtak q. fények, meg­fakultak a színek. A reggelek szomorú-szürkék, ködösek, és más senki sem reméli, hogy felszippantja a nap azokat a vízpocsolyákat, amelyek üt­ött a dülőutakat tarkitják. Dülőutak. Nehéz rajtuk a közlekedés. Járművel is, gya­log is. Ezeken a barna föld­szalagokon, mint másutt, itt Péterhidán is sok száz mázsa terhet szállítottak az idei őszön. És még nincs vége. Még reggelente forgalmas a kis falu utcája, a kertkapuk a munkába indulók mögött csa­pódnak be. A kukorica szára dércsípte, ködmarta, lankadt. A sorok között asszonyok. Nyolcvanan vannak. A kis falu házainak többsége bezárva. Aki dolgoz­ni tud, az mind munkában van. Egy mondáit megragadt az emlékezetemben: «Nem is hi­szem, hogy vannak még ilyen szorgalmas asszonyok a vilá­gon Bárki megy hozzájuk, ijyén­kor nem állnak le beszélget­ni. Nyáron más. Akkor meg lehet nyújtani a napot, ha ki­esik egy fél óra. De most tko- rán van este. És ki tudja, hol­nap milyen idő lesz ... Sietni, sietni, minél előbb befejezni minden munkát — benne van ez’ a reggeli sietős lépésekben, a mozdulatban, ahogy törik i kukoricát, és a megkönnyebbült. sóh-"# bán, mi­kor eg'y-egy rend végén új sorba állnak. És a megcsúpaszodott szá­rat Orkán aprítja, nyomában hull a műtrágya. Aztán mint egy lánc utolsó szemeként, jön az elnémult határ egyetlen muzsikusa, a berregő szántó-, traktor. S a barna földrögök pihenni térnek, gyűjtik a: erőt, készülnek a jövő. évi ter­més nevelésére. Termés. Ezeken a szürke napokon formálódik ki a tel­jes kép: mit hozott ez az esz­tendő. S - ezzel együtt bekö­szönt a számvetések időszaka. Egy adat: Tavaly ilyenkor négyszázötvenezer forintja volt, most egymillió-nyolc­százezer forintja van a gazda­ságnak az egyszámláján. Már rendezték az esedékes fizetni­valókat. .. Évközben úgy szok­ták mondani, jól sikerült ez zagy az a -termés. Most, ami­kor‘már csak egy kis kukoric; van még betakarítatlainul, így 'ogalmaznak: «örülünk ennek az évnek, nert ki hitte volna....« És előjönnek az évközi ag- ; odaírnak. Kétszer kellett el­vetni a répát,’ és a negyven­egy hold nyolcvan vagon ter­mést hozott, azaz egy-egy hold ötszáz mázsa körül fizetett. Elégedettek a kölessel, pedig nem is igen számítottak rá. A kukorica 40—50 mázsa csöves termést ad holdanként. Szaporodnak a tények, bi­zonyossá válnak az előzetes számítások. Már nem kell semmiféle feltételes kötőszót említeni, ha az osztalék kerül szóba.-A tervezett ötvenhárom fo­rint meglesz, és mellette gyű- ik össze szép kis tartalék is.« Talán ezért is van az, hogy a; kis közösség az utolsó me­zei munkákat olyan nagy igyekezettel, akarattal vég­zi .. . Boldog emelefek Fürdő utca. Egytucatyni házból áll mindössze, mégis úgy mondják Barcson, hogy ez a legszebb utca a község­ben. Az egyik oldalon hat egyemeletes épület, erkélyek­kel, színes homlokzattal. A kertek és járdák helyét még csak elegyengették; a frissen gereblyézett sárga föld és a malter szaga árulkodik a há­zak életkoráról is. A nevük; KISZ-lakások A csengő élesen ber­reg. Névtáb­la még nincs. fürdő utca 2. — Tessék — nyílik az ajtó — Kalács Istvánná vagyok ... Belépünk. A szőnyegek fel­göngyölve, vödör, seprű, la­pát az előszobában. — Éppen csak beköltöz­tünk — mondja a háziasz- szony. — Most rendezkedünk. — Régóta vártak a lakásra? — Nagyon régóta. Azelőtt albérletben, egy cselédlakás­ban laktunk a kisfiúnkkal. De azok a körülmények. Nem volt villanyunk, se tv, se rá­dió. Amint megtudtuk, hogy társasházakat építenek, igé­nyeltünk. Vállaltuk a társa­»Azelőtt albérletben, egy cselédlakásban laktunk . testvérét — mosolyodiik el a mama. — Sok mindent kellett vá­sárolni az új Otthonba? — Hát bizony. Azelőtt még a családot spin tudtuk hosz- szabb időre fogadni, mert nem volt hol. Most ezeket pó­tolni kell. Nagyobb dolgok kellenek meg sok apróság is. harmónia megfizethetetlen. Azért semmi sem drága. Min­denünk megvan, szeretjük egymást, meleg az otthonunk. Fürdő utca. A legszebb és a legfiatalabb utca Barcson. Huszonnégy család dédelge­tett álma valósult itt meg néhány hónapja. Nemsokára kinyitják sze­müket a játszóterek ts, s a bat mellé gombaként nőnek majd az újabb «boldog eme­letek-«. Bán Zsuzsa Emberek. Nevük az iroda falára helyezett munkaegy- ségtáblálkon. Ilyenkor, mikor már csak a november és a de­cember hónap oszlopa áll üre­sen, ezek a kimutatások be­szédessé válnak. , Ki mennyit tett, ki hogyan igyekezett, jó­részt itt is lemérhető. És még valami. Ami új, amit az új törvény hozott magával. Nem egy család van Péter­hidán, amely az új törvény értelmében három hold ház­táji földet kapott. Ezeknek a családoknak az otthon körü­li munkája a korábbihoz vi­szonyítva megháromszorozó­dott. Győzték? El tudták vé­gezni a sok tennivalót? Nézem a neveket: Fraj Istvánék a múlt hónapban 125, Csizmák Lajosék több mint 143 mun­kaegységet gyűjtöttek össze. S ehhez hasonló a korábbi hó­napok mérlege is. Íme, a na­gyobb mértékű személyi jut­tatás nem ment a közösségi munka rovására. Sőt ha lehet, még tovább ösztönzött. Mondják, ha véletlenül va­lami rendkívüli, ünnepnapi munka akad s két emberre van szükség, tízen is jelent­keznek. «A magunk érdekében tesz- szük — cs mindnyájunkért«. Mert a havi öt—hatezer fo­rintos családi bevételen túl ez a teljesítmény mérlegre kerül más juttatásnál is... Napközben a kis falu házai­nak többsége még zárva van. Aki dolgozni tud, még kinn van a határban. De egyre fogy a munka, és egyre több figyelem fordul a számvetés felé. És már senki sem remé­li, hogy felszippantja a nap azokat a vízpocsolyákat, ame­lyek itt-ott a dülőutakat tar­kítják .. í Vörös Márta Ma átren *>re NÉPKÖZTÁRSASÁG LETi a köztársaságból A z 1918 as forradalmi tö- meg különböző réte­gei október- végén és novern bér elején társadalmi hova- .artozásuknak és politikai fejlettségüknek megfelelően különféle célokért hevültek. Egységesen gyűlölték azonban mindazokat, akik a nagyné­met orientáció szolgálatában 50 hónapon keresztül szaka­datlanul és bűnösen tóköz»!- ták a vért. Magyarország né­pe hallani sem akart többé a nemzetgyilkos Habsburgokról és a történelmi uralkodóosz­tály hatalmáról, A progresz- szív erők 1918 októberében, még a polgári demokratikus forradalom győzelme előtt, köztársaságot követeltek, s ezt az igényt november 1-től, a Tisza Kálmán téri nagygyű­léstől kezdve mind szenvedé­lyesebben hangoztatták. Károlyi polgári demokrati­kus kormányára nagy felada­tok megoldása várt. Békekö­tés, a népjogok biztosítása, korszerű szociálpolitika, a gazdasági csőd elhárítása. Mindez a tömegek bizalma és segítő hozzájárulása nélkül nem valósulhatott meg, s a konszolidáció a földkérdés és a nemzetiségi probléma meg­oldatlansága miatt a bizony­talanság ködébe veszett. Rá­adásul a régi rend hívei vi­szonylag hamar felocsúdtak a «sokk«-ból, s Kunfi már no­vember 3-án ellenforradalmi veszélyről volt kénytelen szó­lam. Életkérdéssé vált a kor­mány számára a tömegek bi­zalmának elnyerése. Ámde a tömeg végképp le akart számolni a múlttal: 1918. november 1-én, a Tisza Kál­mán téri nagygyűlésen ezért követelte a Habsburg-dinasz- tia trónfosztását és a köztár­saság kikiáltását Határozati- lag kimondotta, hogy a mun­kásság semmiféle királyi ha­talmat nem tűr, s hogy «a végsőkig harcolni kész a köz- í társaságért és mindezek el­len, akik halogatással vagy in­gadozással kockára teszik a forradalom e nagy vívmá­nyát. Le a Habsburgokkal! Éljen a Köztársaság!« A tö­meghangulat roppant nyomá­sára határozta el a kormány, hogy visszaveszi az esküjét a királytól és fölesküszik a Nem­zeti Tanácsnak. megtörtént, de az állam- _»rma kérdésében mind a -crmány, mind a Nemzeti Ta­cs liaiog&vta a döntést. Ki- , 'enitcúeií: majd az alkotmá­ny : ,nemzetgyűlés — legké­sőbb hat hót műva — hatá- )z: i omarcuia maradjon-e az nrszüg, vagy átalakuljon köz­társasággá? Csakhogy a töme­get ez az ígéret nem nyugtat­ta meg. Újabb lökést adott az indulatoknak két hír: 1918. november 9-én megalakult a Német Köztársaság, november 12-én pedig kikiáltották az Osztrák Köztársaságot is. Bu­dapest népe dűlőre akarta vinni a problémát, s 1918. november 16-án felsorakozott a Parlament előtti téren, jus- -át követelve. Ezen a napon — ugyancsajt .ömeguiyomásra — a régi par­lament likvidálta önmagát, a Nemzeti Tanács pedig kibő- bített ülést tartott. De ekkor már százezres tömeg félelme­tes hangja zengett-zúgott az Országház téren: «Köztársasá­got!« A magasban pedig re­pülőgép körözött, s a kor­mány előzetes tudta s enge­délye nélkül a forradalmi szocialisták röpcéduláit szórta alá: »Szocialista köztársaságot altarunk!« A Nemzeti Tanács és a kor­mány ebben a légkörben a háborgó százezrek megnyug­tatására a polgári köztársaságot «népköztársaságnak« nevezte el. Tagadhatatlan, hogy ez a politikai húzás egyelőre be­vált. a tömeg mámoros lel­kesedéssel vette tudomásul a Magyar Népköztársaság ki­kiáltását. D 3 amikor az egész or­szág munkásainak és dolgozó parasztjainak összes­ségét képviselő és a progresz- szív értelmiséget is magában foglaló sokaság szerteoszlott a varos különböző negyedeibe, már magával vitte a forra­dalmi szocialisták röplapját s annak alapvető figye’ tését: «... a forradalom cselt akkor mondható eredményes­nek, ha a dolgozó nép ural­mával végződik«. Megkezdő­dött hát a küzdelem új szaka­sza, most már köztársasági ke­retek között, s hamarosan a KMP vezetésével — a mun­káshatalomért, nemzeti cé­lokért — internacionalista alapokon... F. M» »A harmónia, a meleg otthon m egfizethetetlen!« dabni munkát; alapot ástunk, építettünk. — Sa az árak? — Százhuszonnyolcezer fo­rint, eddig negyvenezer fo­rintot fizettünk. No de a bú­tort is most kellett, megven­nünk meg a függönyöket; ezt- azt, egyszóval mindent, ami egy ilyen gyönyörű lakásba még kell. Most már koplalva is kibírjuk azt az időt. amíg teljesen rendbe nem jövünk. Gyereksírás. Fodor Belő­né nyit ajtót. Fürdő utca 4. — Jöjjenek csak, de kalku lálják bele, hogy most köl­töztünk, s a pici Zsuzsika ott sír a kocsiban. Van munka bőven. — A szülőknél laktak ed­dig? — Nem. albérletben. A szü­lők nem Barcson élnek. Ök csak anyagilag segítettek ben­nünket. Nagyon kellett a la­kás, két kicsi gyermekünk van. A nyolcéves Bélusfca is itt hallgatja a szót a rekamié szélén. __ Ö a hugira vigyázott, a míg költözködtünk. Olyan ügyes, tisztába is teszi a kis­AZ UTOLSÓ LAPOK és a sok kicsi sokra megy. Dehát ezt már fél lábon is kibírjuk. A boldogság tudata elviselhetővé tesz mindent - Rózsaszín szivacskön­tösben Deli­ben Gdborné fogad. — Elnézést — mondja szin­te suttogva —, egy hónapja szültem. Bemegyünk a szobába. Csönd és rend. Világos búto­rok, virágok, színes textíliák a felon, és a rekamién hófe­hér pólyában az alvó Gábor­ka. — Nemrég házasodtunk össze, s jött a pici is, kellett a lakás. Olyan csodálatos a magaméban lakni. Gáborka avatta fel a házat. Amikor költözködni mentünk, akkor indultam én is a kórházba A férjem meg katonának vo­nult be, tartalékos ... — Dolgoztak mind a ket­ten? — Igen a férjem a csurgói Vízügyi Igazgatóságon, én meg itt a bölcsődében. • — Nem volt drága a lakás, mint fiatal -kezdőknek-? — Az önálló ealádi élet, a Tizenegy óra körül jár az idő. A Fa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyá­rának irodaháza ilyenlcpr eléggé csön­des. Kevés ember látható a folyosókon. Így hát nem csodálkozom, hogy a bri­gádnapló-kiállításon a belépéskor csak az ügyelővel találkozom. A mintegy félszáz piros fedelű napló szépen el­rendezve ott fekszik az asztalokon. Föl­veszem az egyiket. Az előfonó 1. C-mű- szakjának Zója szocialista brigádja — olvasom. Csinos lányok fénykepei kö­vetkeznek. Egy-kettőnek a helye üres. Talán az udvarlók kérték el a képeket? A teleírt utolsó lapokat nézem. Egy be­jegyzés: «Bésenyei István ezüstkoszo­rús brigádtag a fonó 11-böl kérte, hogy vegyük fel. A mi kollektívánkban sze­retne dolgozni tovább a következő fo­kozatért.« Ügy látszik, a Zajában jó lenni — gondolom —, aztán egy fiatal lány képére siklik a tekintetem. Zőjáé, a hős szovjet kislányé. Mellette kéz­írással néhány sor: «Zója, akit haza­szeretete miatt a fasiszták megöltek.« Odébb egy rövid hír: «Beregovoj a vi­lágűrben.« Milyen messzé van a két időpont egymástól, s mégis milyen kö­zel az elhunyt és az élő hős szándéka: mindketten az emberiségért tették, amit tettek és hazájukért. Mintha csak azt akarták volna kifejezni a brigád tagjai, amikor ilyen közel írtak róluk a naplóban. Két fiatal nő érkezik. Megállnak az asztalnál, nézelődnek. Csakhamar ki­derül, hogy az üzem kereskedelmi osz­tályáról jöttek. Egyikükét Fischer Isi- vánnénak, a másikukat 5ipos Klárá­nak hívják. Figyelmembe ajánlanak egy naplót. — Ez a leggyönyörűbb — mondják. Fellapozom. A szakadásielvételező Egység brigád krónikAfa Valóban elra­gadóan szép és gondos az új mecha­nizmusban nagy szerepet játszó minő­ségi ellenőrök munkája. A precízen írt betűk mintha csak arra utálnának, hogy igényes közösség az Egység. Kiderül, nemcsak a szakmára, hanem a politkai képzésre is gondot fordít a Nyitrai Györgyné vezette kis közösség. Hiszen mint írják, a politikai könyhó- napban hét könyvet vásároltak az üze­mi pártszervezet könyvterjesztőjétől. — Miért szemlélődnek itt? — kér­dem. — Mi is brigádban dolgozunk, és kí­váncsiak vagyunk a többiek munkájá­ra mondják. — Megkeresik nekem gyorsan a saját naplójukat. Ami azt illeti, nekik sem kell a kivitel miatt szégyenkezni. Persze nem ez a legfon­tosabb, hanem a tartalom. Ezt bizo­nyára ők is tudják. Ezt sejtettem a nemrég kelt sorokból is. «Üj dolgozók jöttek hozzánk: Sánta Jánosné és Csizi Imre. Szeretettel fo­gadtuk őket, segítjük minkettőjüket a munkában.« — írja a Petőfi brigád krónikása. Bizony nagy szükség is van arra, hogy egyik ember segítse a má­sikat. Ez érződik a lánccsévélő Béke brigádjának naplójából. «A hulladék- felelős Fábos Sándomé ellenőrzést tar­tott, s megállapította, hogy Kiss Jó- zsefnénak, brigádunk egyik tagjának a megengedettnél több volt a hulladéka, továbbá az egyik ipari tanuló"a kiadott munkát nem végezte el.« Szintén meg­állapítja, hogy fokozottabban kell őket segíteni­A segítség jólesik és erősíti a közös­ségi szellemet. Egyedül nézelődő nőt szólítok meg. Nemrég jött be. Balogh Juliannának hívják. A kártolóban dolgozik. Hosz- szabb idő óta beteg. Hogy miért jött? A napló segítségével akar tájékozódni arról, hogyan is zajlik a brigád élete. Úgy látszik ragaszkodik közösségéhez. Hiányoznak neki a munkatársak. Talán egyszer ő is segítséget kapott tőlük? Találomra még egy naplót felütök. A brigád, amelynek tulajdona. Zrínyi Ilona nevét viseli, és a fonó II. kárto­lójának C-műszakjában dolgozik. A kemény fedelű könyv utolsó teleírt lap­jain panaszos szövegolvasható Délelőt­tös hetünket nem a legjobban kezdtük. Anyag- és létszámhiány, gépállás aka­dályozott bennünket. A brigádvezető visszajött fizetetten szabadságáról, hogy segítsen a nehéz körülmények közé ke­rült brigádnak. Szerencsére kijutottunk a hullámvölgyből. Most már elég jól haladunk. Azon leszünk, hogy ne legyen gépállás... lám, nem megy mindig simán a vál­lalás teljesítése. Ám a naplók azt mu­tatják, hogy le kellett küzdeni minden akadályt, ha van akarat és összefogás a közösségben. A piros fedelű krónikákat olvasva úgy érzem, a textilművek bri­gádjaiban megvan ez. Amikor kifelé indulok, odalépek a kiállításra felügye­lő fiatal kismamához. Gazda Lászlóné- hoz, aki egy időközben érkezett lánnyal beszélget az asztalnál. Felütik Gazdá­né kollektívájának, a cérnázó Komarov brigádjának a naplóját is. Gazdáné ne­ve mellett olvasom a vállalást: «Telje­sítménye 100 százalék fölött lesz ...« — Sikerült valóra váltani ígéretét? — Még nem — mondja —, de hama­rosan meglesz... Szegedi Nándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents