Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-16 / 269. szám
SOMOGYINÍPLAP 4 Szombat, 1988. november 18. Somogyi rangadó a labdarúgó NB ll-ben Hajráznak az NB lll-as csapatok Idényzárás következik a megyeieknél Még két forduló, és véget ér a küzdelem a labdarúgó NB II. és NB III. osztályában. Az utolsó előtti fordulóban újabb somogyi rangadóra kerül sor az NB II Nyugati csoportban. A Kaposvári Kinizsi a Siófoki Bányász csapatát fogadja. Rendkívül érdekesnek ígérkezik a somogyi derby. A találkozónak az kölcsönöz különlegességet, hogy a tavasz- szal a siófokiak alaposan helyben hagyták a Kinizsit. A cukorgyáriakat tehát fűti a visszavágás vágya. No meg az is, hogy a Kinizsi együttese szeretne följebb kerülni a bajnoki táblázaton. Igen ám, de Siófokon evés közben megjött az étvágy. A bányász csapat eddig a három somogyi NB Il-es közül a legeredményesebben szerepelt. Mitagadás, a siófokiak szeretnék is megtartani ezt a megtisztelő pozíciót. Nagy harcra lesz tehát kilátás a cukor- gyári gödörben. Eredményként minden elképzelhető. A hazai pálya a Kinizsi mellett szól, viszont a Siófok idegenben általában jól szerepel. A K. Táncsics együttese ez alkalommal Dorogra látogat. A dorogi csapat már kiesett az elsőségért folyó versenyből. A Táncsics SE számára sincs különösebb tét Lehet, hogy jó mérkőzést látnak majd a dorogiak. Az NB III somogyi együttesei közül a K. Vasas és a Marcali VM szerepel a hazai pályán. A kaposváriak már nyugodtan várhatják a D. Spartacust. A Marcali VM ugyan szintén 26 pontos, de még egy pont nagyon kéne a marcaliaknak. Az Sz. Spartacus ellen kettőt is szerezhetnek a marcaliak. A Lábod Pécsen a BTC-vel, a K. Dózsa a Mohácson az MTE csapatával játszik. Aligha hinnénk, hogy a mieinknek e mérkőzéseken sikerül pontot szerezniük. A megyei bajnokság idény- záró fordulója nem mindennapi mérkőzéssel színesedik. Korábban már szóltunk a Barcs—Csurgó rangadóról. Az év mérkőzése lesz ez a megyeieknél. A tét nem kisebb mint az NB III-ba jutás. A vendég csurgóiaknak már a döntetlen Is elég volna ahhoz, hogy valóra váljanak az utóbbi időben megjelent NB IIIas álmok. Barcs lázban ég. Ügy mondják a barcsiak, a hazai pályán nyerni kell a csapatnak, mert ha nem, nem is érdemli meg, hogy feljusson. 1957-ben nyert utoljára bajnokságot a Barcs. Most nagy a fogadozás, hogy tizenegy év múltán ez ismét sikerülni fog. A megyei rangadó igazán háromesélyes mérkőzés. A K. Volán a megyei tekebajnok Hatalmas érdeklődés kísérte csütörtökön este Kaposváron a megyei teke csapatbajnokság rangadó mérkőzését, a K. Volán—K. Spartacus összecsapását. Többen kinn rekedtek a Spartacus teke csarnokából, mint ahányan befértek. Hja, ezen a mérkőzésen dőlt el, hogy a Volán vagy a Spartacus lesz-e az idei bajnok. A Volán volt előnyösebb helyzetben. Á Spartacusnak 7:l-re kellett volna nyernie. Végtilis ritkán látott magas színvonalú sportszerű mérkőzésen a Volán harcolta ki a győzelmet. Ezzel a közlekedésiek csapata szerezte meg a jogcímet, hogy ott legyen Pécsen az NB n- be jutásért folyó osztályozókon a somogyi színek kénviseletéb^n. Lejátszották a K. Vasutas—Fáklya mérkőzést is. Meglepetésre a vasutasok nyertek. Ezrei a pedagógus csapát a tavalyi bajnok, a bajnoki táblázat harmadik helyén zárta az évet. K. VOLÁN—K. SPARTACUS 5 3 (2629 :2578) Ládonyi A. 470. — Haász 460, Szenes 434— Buni 404 Ládonyi Cs. 412 — Kiss L. 437 Peltzer 448 — Lőczi 425 Niklai 438 — Hómann 417 dr. Németh 418 — Bene 435. Egyénileg Ládonyi A.. Peltzer és Niklai volt a Volán pontszerzője, a Spartacusnál Haász, Kiss L. és Bene kapott pontot. Végülis a jobb faarány döntött a Volán javára. K. VASUTAS—K. FÁKLYA 5:3 (2429:2415) A megyei teke csapatbajnokság élcsoportja a következőképpen zárta a bajnoki évet: 1. K. Volán 71.103 ' 157 2. K. Spartacus 69.125 151 3. K. Fáklya 69.994 146 A DUVIEP siófoki építésvezetősége felvesz hegesztőket, kubikosokat, segédmunkásokat változó munkahelyre. Kubikos- és eegédmunkásbrí- gádok előnyben. Szállást, ebédet biztosítunk. Jelentkezés: Siófok, Kossuth u. 18. Fél 7—17-ig.________(42234) A KŐOLAJVEZETÉK VÁLLALAT azonnal felvesz vizsgázott csőhegesztőket (MNOSZ: 1760. sz. szabvány szerint), vizsga hiánya esetén a vállalat annak megszerzéséhez segítséget ad. Kőműveseket, villanyszerelőket, gépkocsivezetőket, kubikosokat, aegédmunkásokat vidéki munkahelyre. Havi 10—12 szabadnapot biztosítunk. MUNKAHELYEK: Siófok, Nagykanizsa, Mátrabalia. FIZETÉS: megállapodás szerint. Munkásszállást, munkaruhát, külszolgálati átalányt, kedvezményes vezetékes vagy propán-bután gázt bi" fostunk. Jelentkezni lehet a felsorolt munkahelyeken és a vállalat központjában (Siófok, Tanácsház u. 11) a munkaügyi osztályon. Elmarad a tervezett MNK-forduló A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség közleménye A megyei labdarúgó szövetség elnöksége úgy tervezte, hogy november 17-én huszonnyolc csapat részvételével MNK selejtezőt bonyolít le. Tegnap azonban egyre másra jöttek a jelzések, hogy a kijelölt pályák játékra alkalmatlanok, s a téliesre fordult időjárás is azt sejtette, hogy nem lehetne reális körülmények között a kis falusi pályákon mérkőzéseket játszani. Ezért határozott úgy az SLSZ ügyvezető elnöksége, hogy a vasárnapra tervezett MNK-mérkőzéseket elhalasztja. [KL (1.118 EK NOVEMBER 16 SZOMBAT Ödön A Nap k^l 6.50, nyugszik 16.07 órakor. A Hold kél 1.36, nyugszik 14.10 órakor. milyen lesz az időjárás? Várható Időjárás ma estig: Borult, hideg idő, további havazássá l, délen havas esővel, esővel. Mérsékelt, időnként élénk, északi-északkeleti szél. A várható legmaga sabb nappali hőmérséklet mínusz 1—plusz 4 fok közötti lesz. Q lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint a Mátészalkán megtartott 46. heti lottósorsoláson a köForbáth Imre költőre emlékeznek vjsárnap Böhönyén November 17-én lesz ForMA Cslky Gergely Színház: 19 órakor: HERNANI. Berzsenyi bérlet. 19 órakor Baiatonbogláron JÄNOS VITÉZ. Ezúton is kéri a kijelölt játékvezetőket és az utazó csapatokat, hogy a tervezett mérkőzésre ne utazzanak el. A rendező egyesületek később kapnak utasítást, hogy milyen időpontban kerül majd sor a mostani MNK-fordulóra. SPORTMŰSOR SZOMBAT Röplabda: Országos Ifjúsági Kupa csoport- döntő. Kaposvár, Tanítóképző Intézet, 14 ó. ökölvívás: NB I B Kecskeméti Fémmunkás—Kaposvári Dózsa. Kecskemét, 17 ó. (Neumann. Sárközi). VASÁRNAP Röplabda: Országos Ifjúsági Kuna osorort- döntő. Kaposvári Tanítóképző Intézet, 9 ó. Asztalitenisz: NB I női Kaposvári Vasas—Külker. Kaposvár, Berzsenyi Dániel Alt. Isk. 9.30 ó. Kosárlabda: NB n K. Táncsics SE—-Közgazdasási Egyetem, Kaposvár, Munkácsy G. 10.30 ó. Labdarúgás: vb n K. Kinizsi—Siófoki Bányász. Kaposvár. Kinizsi náiya 13.30 ó. (H-’- ler). Dorogi Bányász—K. Táncsics SE, Dorog 13.30 ó (Bacsó). vb m Pécsi BTC—Lábodi MEDOSZ. Pécs, 13 ó (Csordás). K. Vasas— Dombóvári Spartacus. Kaposvár, Vasas pá^va 13 ó (Tegzes). Mohácsi Tsz TF—-Kaoosvári Dó^ca Mohács 13 ó (Vár** dl V Maróan \r*r_ Szombathelyi Soartams,1 Marcalt. 13.30 6 (Nagv K.). Megyei bajnokság: I. osztály: Lengyeltóti—Nagyatádi Konzerv. Lengyeltóti. 13.30 ó (Buzsáki). Ta- szár—Marcali, Taszár. 13.ao ó (Horváth L.). N. Somogyi BSE—Bala- tonbogiár, Nagyatád. 13 30 ő (Horváth IT. L.), Zamárdi—K. H. Vasutas, Zamárdi, 13 Ö (Horváth T.). Kanoly—K. V. Lobogó. Kapotv. t3.30 ó (Bella). Ordacsehi—Horn oks zen tgyörgy. Ordacsehi 13.30 ó (Vaida). K. Építők—Tab. Énf- tők pá’ya 13.30 ó 'Karáctn. Bnrcs —Csurgó. Barcs, 13.30 ó (Emsber- g ért. vetkező számokat húzták ki; 28, 48, 68. 80, 88. — Audiovizuális nyelvtan- folyam Kaposváron. Novem- er 18-án, hétfőn 17 óraikor a TIT szervezésében audo vizuális német, angol és orosz nyelvtanfolyam indul. A tanfolyamon a hallgatók könyv nélkül, magnetofonról és filmről sajátítják el a szükséges ismereteket. — Megváltozik a postások egyenrtthája. A szakszervezetek javaslatára a Postavezérigazgatóság a Szegedi Ruhagyárban 20 nyári és 20 téli. férfi és női ruhamo- dellt készíttetett Ezeket valamennyi postaigazgatóságon bemutatják, meghallgatják a dolgozók véleményét, s a legjobban tetsző modelleket véglegesítik a postások új egyenruhájaként. A kiválasztott új postásöltözékek gyártása jövőre kezdődik. A postások egyenruháján 45 év után változtatnak, a jelenlegit még 1923-ban rendszeresítették. — 30 000 tonna kálisót szerzett be a Szovjetunióból az AGROTRÖSZT. Ezt és a nitrogénműtrágyát nyolc-, a foszfermű trágyát pedig 10 forintos mázsánként! árengedménnyel adják novemberben és decemberben a mezőgazdasági üzemeknek. — A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege című kiállítás tegnap megnyílt az Országos Hadtörténeti Múzeumban. A kiállítás gazdag, változatos anyaga három teremben mutatja be a Magyar Tanácsköztársaság történetét, az első magyar proletárhatalom Vörös Hadseregének szerepét, harcait. APRÓHIRDETÉSEK ADÁS-VÉTEL Társasházi épül a legmodernebb kivitelben Kaposvár, Május L u. 86. alatt az ez évi kezdéssel, még pár lakás elfoglalásához keresünk jelentkezőket. Információ naponta a helyszínen. Ugyanon háromszobás, konyhás ház lebontásra eladó. ________________(3196) K ombinált szekrény és Kékes tv eladó. Kaposvár, Malom u. 5. (Hátul az udvarban.)______________(3189) S zekrénnyel kombinált garnitúrák, reka- miék, heverők, fotelágyak, ágybetétek, részletre. Kérjen ismertetőt. Reisch, Budapest, Városmajor u. 8. (7446) [egvételre keresek :öltÖzhető kétszo- összkomfortos há- OTP-kölcsönát- llalással. AJánlato- Kaposvár, Győr 9. szám alá kérek. (9624) A Balaton déli part ján Balatonboglárig 6—8 helységből álló vállalati üdülőnek alkalmas Részletes ajánlatot: -Vízhez közel- 172429 jeligére a kecskémét« Magyar Hirdetőbe kérünk. <172429) Kisboconádi mézpergető eladó. Kaposvár, Jókai u. 6. (71186) Kombinált bútor eladó. Kaposvár, Honvéd u. 26. HI. lh. I. em. 2. (9625) Eladó 12 darabból álló világos, fényezett, kemény fa háfló ágybetétekkel. Kaposvár, Madár utca 3. Antal. Házhely eladó. Kaposvár, Árvaház u. 20. __________________(9630) A Balaton déli partján — Balatonlelle és Alsóbélatelep között — vízközelségben telket vennék. Ajánlatokat ár- és hely meg jelöléssel Mihálovics József, Pécs, Hargitta u. 4. címre kérek. (7765) Beköltözhetően eladó háromszoba-össz- komfortos kertes ház fizetési könnyítéssel, ugyanott telek melléképülettel. Siófoki vagy Siófok környéki cseremegoldással is. Érdeklődni délután 5-től, vasárnap egész nap. Kaposvár, Zrí- nyi u. 37._______(71139) 2 40 n-öl közművesített házhely eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Géza utca 2. (71102) 40—50 cm átmérőjű fötdgömböt vennék. Cím: Szepesi József. Kaoosvár, Noszlopy Gáspár u. 12. sz. __________________(71181 > O lafkálvha eladó. Érdeklődni: 4 óra után. Gyulai József, Kaposvár, Domb utca 33. (71189) Botykapeterden, Kossuth Lajos u. 55. sz. ház 670 n-öl telekkel 25 ezerért eladó. Nagyon jó állapotban levő Kékes televízió eladó. Megtekinthető egész nap. Kaposvár, 48-as ifjúhág U. 13. ILI. lh. L 4. ajtó. ____________(71198) T ab belterületén Ságvári Eridre út 1. alatt azonnal beköltözhető háromszobás ház eladó. (Három konyha, két kamra, előszoba, mellékhelyiségek, pince, kút). Bővebbet: Szili László, Balatonföldvár, Szent- györgyi út 22. (173076) Tabon a Röss csárda (közkedvelt kirándulóhely) 1300 n-öl telekkel melléképülettel, két szobával, pincével, présházzal, felszereléssel együtt eladó. Bővebbet: Szili László, Balatonföldvár, Szentgyörgyi út 22. Tel.: 292. (173077) Kaposvár Kecel- hegyen 1660 n-öl szántóföld n-ölenként 6,— Ft-ért eladó, vagy felesbe kiadó. Érdek- ’ődni: Kaposvár. Komáromi u. 17. Marko- vies. (3190) Elcserélném kétszobás, hálófülkés, kertes OTP-kölcsönös lakásomat kisebbre Vétel is lehetséges. Ajánlatokat 71241 számra a hirdetőbe. (71241) 'll Társasház épül a Tóth Lajos u. 3. sz alatt. Felvilágosítást ad: Takács mérnök, Kaposvár, Szántó Imre u. 32. Telefon: 12- 819. <71174) báth Imre, a tavaly elhunyt kiváló csehszlovákiai kommunista költő születéséneit 70. évfordulója. Ebből az alkalomból a Marcali Járási Tanács és a Böhönyei Községi Tanács ünnepséget rendez vasárnap délelőtt. Az ünnepségen emléktáblát helyeznek el a költő szülőházán. A költő munkásságát Varga Rózsa irodalomtörténész méltatja, majd Varga Balázs irodalomtörténész vi- tandítója alapján irodalmi ankétot tartanak a megye magyar szakos tanárainak részvételével. — Találkozás a választókkal. Az országgyűlés legutóbbi üléséről tartott beszámolót csütörtökön a Kaposvári Tejipari Vállalatnál Szerecz László. A hallgatóság sok kérdést tett föl az országgyűlési képviselőnek. — Galvanizáló az \DK- nak. A csurgói Napsugár Ktsz megrendelésre galvanizáló berendezéseket készít a Német Demokratikus Köztársaságnak. — Üj burgonyatároló So- mogytarnócán. A Lábodi Állami Gazdaság somogytarnócai kerületében nagy befogadóképességű burgonya- tároló épül. A több mint 26 milliós létesítményt a jövő év elején adják át rendeltetésének. — SZILVESZTERI PROGRAMOK a kaposvári Idegenforgalmi Hivatal szervezésében. (Május 1. u. 7., Latika-ház. Telefon : 12-497. 14-640). 4 nap Rijekában. Utazás vonattal, teljes ellátás. Részvételi díj 1670 Ft. 4 nap Sopronban. Utazás vonattal. teljes ellátás, szállodát elhelyezés. Részvételi dij: 44o Ft. 5 nap Varsóban. Utazás oda és vissza repülővel, teljes e’látás. Részvételi díj: 173« Ft. Jelentkezési határidő: november 30. Indulások december 30-án, érkezések január 3-án. illetve 3-án. (71188) — A Vörös Somogy győztesei. Kiosztották az őszirózsás forradalom tiszteletére Vörös Somogy címmel meghirdetett megvei pályázat díjait. A KTSZ megyei bizottsága, a Rippl-Rónai Múzeum és a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya által kiírt pályázatra a legjobb dolgozatot Csató József. Baksa Imre. Ráez Jenő és Jakab József készítették. Jutalmuk 300-30« forint volt. Ezenkívül néhány pályázó könyvjutalomban és oklevélben részesült. — A Nagyatádi Községi Tanács V. B. értesíti a lakosságot, hogy 1968. november 18-én (hétfőn) az országos állat és kirakodó vásár elmarad. (7771) MOZIK Vörös Csillag: délután 3 órakor: LUXUSTUTAJON. Szovjet film. KORTARSA- INK I—n. (Szimpla ár). Magyarul beszélő szovjet film. Előadások: 5 és 8 órakor. Szabad Ifjúság: Ifjúsági előadáson: RAZZIA. Előadás: negyed 3 órakor. A 4 órai előadáson: A HOLTAK VISZ- SZAJARNAK. Magyar bűnügyi film. A 6 és 8 órai előadáson: A MAKRANCOS HÖLGY. Szines olasz—angol—amerikai filmvlgjáték. TELEVÍZIÓ Budapest 9.0«: Jennifer Bulgáriában. Fttmösszeállltás. (Ism.) — 8.25: Delta. (Tsm.) — 9.55: A pyrenneusl akta. (Ism.) — 10.50: Ki tud rá más megoldást? (T--m.) — 10.55: Fizikusok a színDadon. (Tsm.) — 16.58: Gyere, pajtás, énekelni! — 17.20: Vagyok olyan zenész, mint te ... (A november 9-j mfiso- jutalomsorsolása.) — 17.25: Reklámműsor. — 18.00: Hírek. — 18.0S: Khmer tájakon. Kisfilm. — 18.40: Reklámmfl- sor. — 18.45: A Tv jelenti. — 19.30: Cicavízió. — 19.40: Rodolfő bű- vésziskolája. X. (Befejező rész.) — 20.0«: Tv-híradó. — 20.20: Irodalmi képeskönyv. A bíró és a hóhér. — 21.25 Tom Jones show. — 21.50: Tv-híradó. 2. kiadás. — 22.10: Éjszakai előadás. Éretlen szivek. Francia film. (18 éven felülieknek). — 23.40: Jó éjszakát, felnőttek! Gusztáv, a hangulatember. Zágráb 16.00: Egy labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — 17.45: Az analfabétizmus felszámolása. — 18.30: Fekete testvérek — gyermekeknek — 19.20: Felverőgéppel a világon át. — 20.35: Korunk Maximja. — 21.35: Vlcleofon. — 2J.50: Akcióban Osztrák Tv 18.30: Bábfilm gyermekeknek. — 15.40: Kentucky Hones. — 17.05: Dokumentumfilm. — 17.40: Bélyegbarátoknak. — 18.00: Jő éjszakát, gyerekek 1 — 18.05: Hétről hétre. — 18.25: Rövid hírek. — 19.00: El-' bűvölő Jeannie. — 19.45: Tv-hlra* dó. — 20.00: De Hugo Pertdsch kommentárja. — 20.15: Nemzetközi quizmüsor. — 22.00: Sporthírek. — 22.30: Tv-hiradó. — 23.40: Éjszakai filmműsor. rsz-fökönyvl könyvelésben jártas könyvelő! keresünk 1968. dec. 1-től 1869. május 31-ig szóló Időtartamra. Fizetés megállapodás szerint. Érdeklődni: tsz-iroda, Zse- lickisíalud. Telefon: Szenna 13. (7754) Meghívó Szeretettel meghívjuk, és vállaljuk ) aaaaaa c|s|á|r|d|a Balatonlelle. Telefon: 265. esküvői rendezvények, névadó ünnepélyek, házi disznótoros-, vadász- és halvacsorák, bálok, különféle találkozók, csoportos kirándulások étkezésének megszervezését. Kívánságnak megfelelően magyaros vagy egyéb terítés. Különterem. Tájjellegű borok. Kitűnő házias konyha. Fekete József (Kukec) és népi zenekara muzsikál. Előzetes megrendelés esetén az ételek árából 10 százalékos engedményt adunk! (7737)