Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-16 / 269. szám

SOMOGYI NÉPLAP ✓ 2 Szombat, 1968. november M. SZÁZ VAGON AjÁNDÉK POSTÁN KÜLDÖTT ÓVADÉK Összefogás Vietnam újjáépítéséért Üj szakasz kezdődőt: a vi­lág haladó ifjúságának szoli- raritási mozgalmában — tájé­koztatták pénteken a Demok­ratikus Ifjúsági Világszövet­ség Irodájának képviselői az újságírókat Elmondták, hogy a DÍVSZ budapesti irodája rendkívüli kibővített ülést tartott november 14-én a né­hány nappal ezelőtt félavatott új székhazában, hogy megvi­tassák a VDK bombázásának megszüntetése után kialakult új helyzetet és az amerikaiak bűnös népirtó. háborújának teljes befejezéséért vívott küzdelem tennivalóit. Az ülé­sen meghívottként több la­tin-amerikai és afrikai tag­szervezet küldöttei is részt vettek. A tanácskozáson nyilatkoza­tot fogadtak el, amely hang­súlyozza, hogy Johnson elnök bejelentése a . Vietnami De­mokratikus Köztársaság elle­ni légitámadások és más ag- ressziós cselekmények kudar­cának beismerése, s egyértel­mű győzelme a vietnami nép­nek. Nagy sikere az agresz- szió ellen síkraszálló haladó és békeerőknek is. Az ameri­kai imperialisták mesterkedé­sei ezután is éberséget köve­telnek a világ haladó ifjúsá­gától. További határozott fel­lépésre van szükség. A közeljövőben hajó indul Várnából Haiphongba a világ haladó ifjúságának ajándéká­val. A száz vagont kitevő szállítmány, amely a IX". Vi­lágifjúsági Találkozó napjai­ban gyűlt össze Szófiában — gépekből, járművekből, gyógyszerekből, egészségügyi és egyéb felszerelésekből áll. Mindezt a különböző földré­szek fiataljainak adományai­ból vásárolták. A következő hetekben, hó­napokban a fiatalok újabb kezdeményezései bontakoznak ki a vietnami nép igazságos harcának támogatására: De­cemberben a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának évfordulója alkalmából nagyszabásúnak ígérkező megmozdulásokra kerül sor számos ország fővá­rosában. Néhány napon be­lül Budapestről a Vietnami Demokratikus Köztársaságba utazik a DÍVSZ és a nemzet­közi diákszövetség delegáció­ja, hogy megtárgyalja a segít­ségnyújtás formáit, módsze­reit A Vietnami Demokrati­kus Köztársaság hozzájárulá­sával nemzetközi brigádokat kíván alakítani a Demokrati­kus Ifjúsági Világszövetség. Ezek tagjai — fiatal mérnö­kök, technikusok, orvosak, ta­nárok és rrris szakemberek.— Részt vr’kii’T'c maid az új­jáépítésből, a háborús sebek begyógvításából. A jövő év tavaszán a vietnami nép irán­ti szolidaritás Jegyében ifjú­sági világkonferenciát hívnak össze. Ülésezik a CSKP Központi Bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) Rámutatott, hogy »a párton - belüli és a pártonkívüli erők a szocialista tartalomtól meg­fosztva beszélteik »-megújho­dásról-« és demokratizálás­ról, eszményképnek tekintet­ték a formális polgári demok­ráciát és lebecsülték a párt­nak, valamint a munkásosz­tálynak a társadalomban ját­szott vezetőszerepét. Dubcek a továbbiakban hangsúlyozta: »-politikai rend­szerünket le kell zárni minden szo­ciális taellen es erőfeszítés tés és megnyilvánulás előtt, de ugyanakkor a nemzeti front révén a pártnak a dolgozó né­pet be kell vonnia az ország politikájának alakításába. ~ Az e^yik legfontosabb fel­adatként a párt vezető szere­pének biztosítását jelölte meg. A párt első titkára kijelen­tette, hogy egyelőre nem tartják meg a Cseh Kommu­nista Párt alakuló kongresz- szusát és a CSKP soronkövet- kező' XIV. kongresszusát. Az elnökség és a központ'1 bizottság a XIV. kongresszus összehívásáról attól függően •dönt majd, hogy a_következő évben hogyan alakul az or­szágban a helyzet. Gazdasági kérdésekre át­térve Dubcek kifejtette, hogy az egyetlen lehetséges út a megkezdett gazdasági reform következetes, átgondolt folyta­tása. A beszámoló ismételten alá­húzta, ahogy a Moszkvában aláírt megállapodással össz­hangban — egyik legfonto­sabb feladatunknak tekintjük a politikai, gazdasági, tudo­mányos, műszaki és kulturá-. lis kapcsolatok rendezését a Szovjetunióval. Lengyelor­szággal, Magyarországgal, Bulgáriával és az NDK-val. Meggyőződésünk, hogy ezek­nek az országoknak hasonló a céljuk, így közösen kell ku­tatnunk a kapcsolatok pozitív rendezéséinek . módját. Ügy. véljük," hogy a Csehszlovákia és a Szovjetunió között a szovjet csapatok ideig­lenes állomásoztatásáról kötött szerződés ugyan­csak jelentős lépés Csehszlovákia és a többi’ szo­cialista ország közötti együtt­működés és a kölcsönös kap­csolatok megszilárdulása út­ján«. A beszámoló* további ré­szében a CSKP KB első tit­kára helyiem.:!tette a kom­munista pártok közötti nyílt pólóméit. Alexander Dubcek befeje­zésül hangsúlyozta: »a létező imperialista veszéllyel szem­ben követendő határozott irányvonal szükségessé teszi a nemzetközi forradalmi mozga­lom egységének megszilárdí­tását. Pártunk ezért támogat­ja a kommunista és munkás­pártok nemzetközi értekezle­tének összehívását. Izrael műkincseket rabol Egy régészekből álló nem­zetközi bizottság Ammanban közleményt ádott ki. amelyből kitűnik, hogy az izraeli - meg­szállók a Jordán folyó nyuga­ti partjáról értékes történelmi műkincseket raboltak el. A bizottság azzal vádolja Iz­raelt, hogy ezzel a cselekede­tével megsértette a műemlék­védelemre vonatkozó nemzet­közi egyezményeket, s egyút­tal felhívta a világ valameny- nyi régészét a műkincsek visszaszerzésében való közre­működésére. (MTI) Nixon kinevezte képviselőjét Nixon, az Egyesült Államok megválasztott elnöke csütör­tökön Robert Murphy t ne­vezte ki személyes képviselő­jévé a nagyobb külpolitikai döntésekről a Johnson- kor­mányzat képviselőivel folyta­tandó tanácskozásokra. Mur- phyvel közösen tartott sajtó- értekezletén Nixon közölte, hogy a diplomata feladata a két hónap múlva távozó John- son-kormányzat és az új el­nök külpolitikai elképzelései­nek egybehangolása lesz. A megálasztott elnök közölte, hogy Murphy, aki — szavai­val élve — »korunk egyik nagy diplomatája« az új el­nök hivatalba lépése után ja­vaslatokat fog tenni a kül­ügyi szolgálat fontosabb posztjainak betöltésére. A sajtóértekezleten Nixon kijelentette, hogy nem áll szándékában a január 20-i beiktatása előtt külföldre lá­togatni, s Murphyt vagy mást sem kíván a párizsi tárgyalá­sokra vagy Saigonba küldeni. Ami a vietnarm _ kérdésben folytatandó politikát illeti, Az év világszépe Kilenctagú rendkívül igé­nyes döntőbíróság előtt vo­nult fel csütörtökön este Londonban 53 különböző országból összegyűlt szép­ség. A szokásos szépségki­rálynő választás zajlott le ezúttal Is az angol főváros­ban. A »versenyfeltételek« alapján öten jutottak a dön­tőbe, amelyet végül egy 18 éves ausztráliai könyvtáros- nő nyert meg. A világszépe így Penelope Plummer, egy Sydney környéki farmer lá­nya lett. Plummer kisasz- szony kék szemű, szőke ha­jú, 167 centiméter magas és mint ilyenkor közölni szok­ták: mellbősége 89 centimé­ter, dereka 58 centiméter és csípője 89 centiméter. Második lett a 22 éves. an­gol Kathleen Winstanley, aki szintén kék szemű, de barna hajrá. A verseny har­madik Helyezettje: Mirey Zamir (izrael). A szigorú zsűri diszlcvali- fikálta a libanoni Lili Bis­son kisasszonyt azon a cí­men. hogy csak 15 éves. A szabályok szerint ugyanis a szépségversenyen csak 17 éven felüliek vehetnek részt. v___________J Nixon szerint megegyezés jött létre közte és Johnson között. A New Yonk-i rendőrség to­vább nyomoz annak a titok­zatos személynek a »priusza« után, akinek a feljelentésére a Nixon megválasztott. elnök ellen tervezett merénylet vádjával letartóztatták Ah­med Rageh Namer 43 éves, jemeni arab származású be­vándorlót és két fiát. A fel­jelentő személyét a hatósá­gok még mindig titokban tartják, de a New York Ti­mes pénteki számában olyan értesülést közölt, hogy Mo­hammed Házán Al-Gamal 36 éves jemeni telefonált a rendőrségre azt állítva, hogy Namer és fiai rá akarták ven- pi őt a Nixon elleni merény­letben való részvételre. A lap úgy értesült, hogy a fel­jelentő korábban New York­ban Nameréknál lakott, de összeveszett velük, amire az utcára tették. Amennyiben a lap értesülései helytállóak, ez más megvilágításba helyezhe­ti az egész állítólagos össze­esküvést. A Namer-ügyben csütörtö­Pérataken délben a belga fő­városban befejezte munkáját az Észak-atlanti Szövetség 15 ország parlamenti képviselőit tömörítő közgyűlésének 14. évi ülésszaka. A következő ülésszak elnökévé Kasim Gu- leket, Törökország megbízott­ját választatták. A jelenlevő mintegy 200 atlanti képviselő határozatban javasolta valamiféle »védelmi ügynökség« létrehozását a szövetség európai tagállamai­nak részvételével. Az ügynök­séggel kapcsolatos kérdések megvitatása érdekében javas­lat hangzott el a NATO-or- szágok kormányfői értekezle­tének összehívására. Ellenzék — börtönben Legújabb jelentések szerint tíz újabb ellenzéki politikust tartóztattak le csütörtökön Pa­kisztánban. A hivatalos forrá­sok szerint a letartóztatottak Bhuttoval együtt valamennyi­en okolhatók a Ny ugat-pakisz­táni zavargásokért. kön újabb fejleményt történj amikor egy ismeretlen sze­mély postán elküldte azt a 25 000 dollárnyi óvadékot, amely szükséges ahhoz, hogy Namer szabadlábon védekez­hessen. Az ügyészség ennek ellenére sem helyezte sza­badlábra Namert, mivel. az amerikai törvények értelmé­ben erre csak akkor kerülhet sor, ha megállapították az is­meretlen letétemén vező kilé­tét. (MTI) Letartóxtattak 78 diákot Véres összecsapások zajlot­tak le a kolumbiai Tulua vá­rosának főiskoláján, amelyet sztrájkoló diákok szálltak meg a rektor leváltását követelve. A rendőrség rohammal fog­lalta el az épületet és az ösz- szecsapás sőrém egy rendőr életét vesztette, huszonhár­mán — köztük kilenc rendőr — megsebesültek. Hetvennyolc diákot őrizetbe vettek. Egy másik határozat elítéli a kelet-európai szocialista or­szágok Csehszlovákiában fo­ganatosított katonai intézke­déseit, s — a közgyűlésen el­hangzott hidegháborús fel­szólalások szellemében — sür­geti »a NATO hagyományos fegyverekkel ellátott katonai alakulatainak minden téren való fejlesztését«. A nyugati parlamenti kép­viselők egyidejűleg felszólí­tották az Egyesült Államokat, hogy »tegyen újabb erőfeszí­téseket fegyverzet-ellenőrzési megállapodás megkötésére a Szovjetunióval«. Ilyen értel­mű határozati javaslatukban a'"«jelenlevők *.•> hangozta fák, hogy a »nagy nukleáris ha­talmaknak korlátozniuk kell a stratégiai fegyverek gyártá­sának versenyét«. Sürgették továbbá, hogy hozzák.létre a NATO fegyverzet-ellenőrzési központját. Ez a központ tár­gyalásokat folytatna a fegy­verzet-korlátozási egyezmé­nyek megkötéséről a nem NATO-országokkal.- (MTI) Véget ért a NATO-közgyűlés Kongresszusra készülnek a jugoszláv kommunisták Krasznaja Zvezda: Izzásban a közel-keleti helyzet A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsá­gának elnöksége és végrehaj­tó bizottsága együttes ülést tartott. Ezen foglalkozott a JKSZ 1969 elején esedékes IX. kongresszusának előké­születeivel, s javaslatokat dol­gozott ki a kongresszus idő­pontjáról. Az elmúlt napokban végle­gesítették, illetve most vég­legesítik a JKSZ uj vezető szerveibe javasoltak névsorát A JKSZ elnökévé mind a hat köztársaságban ismét Joszip Broz Titót jelölték. (MTI) Le Dúc Tho elutazott Párizsba Az AFP hanoi Tudósítójá­nak értesülése szerint Le Dúc Tho, a párizsi előzetes meg­beszéléseken részt vevő VDK- küldöttség vezetőjének külön tanácsadója pénteken eluta­zott Hanoiból, hogy Fekingen és Moszkván keresztül Pá­rizsba utazzék. A Krasznaja Zvezda pénte­ki száma nemzetközi katonai szemléjében megállapítja; hogy a helyzet a Közel-Kele­ten mind feszültebbé válik. Az izraeli provokációk a tűzszüneti vonalakon minden­napos jelenségek lettek. Sőt — teszi hozzá a lap — az utóbbi időben izrael a Liba­nonnal határos területeket is bevonta agresszív tevékeny­sége körébe. A Krasznaja Zvezda szerint Izrael arcátlansága arányos azzal a támogatással, amelyet számára az imperialista ha­talmak és mindenekelőtt az Egyesült Államok nyújtanak. Washington legutóbb ígéretet tett Izraelnek Phantom típu­sú harci repülőgépek szállítá­sára, s ez még inkább növel­te a Tel Aviv-i »héják« ag­resszivitását. Ez a körülmény — állapít­ja meg a lap — jogossá teszi j azokat a feltételezéseket, amelyek szerint van egy tit­kos izraeli;—amerikai szerző» dés, amely kilátásba helyezi j az Egyesült Államok közvet­len beavatkozását az arab—- -izraeli konfliktusba. Az arab államok _azzal vá­laszolnak Izrael szűnni nem akaró provokációira és fe­nyegetőzéseire. hogy erősítik | törvénves jogaik megvéüésé- hez fűződő elhatározottságu­kat. (MTI) A Pamutfonó-ipari Vál­lalat Kaposvári Gyára fölvesz 16—40 éves korig női át- képzős tanulókat. Na­ponta háromszori étke­zést és munkásszállást kedvezményesen biztosí­tunk, (7762) AZONNAL FELVESZÜNK! KÖZPONTI TELEPHELYÜNKRE: esztergályos, marós, lakatos, ív- és lánghegesztő, motorszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész és kőműves szakmunkásokat, mérő- és szabályozó körök üzembe helyezéséhez technikusokat, továbbá férfi segédmunkásokat KÜLSZOLGÁLATOS MUNKAKÖRBE: műszerész- és technológiai szerelési munkahelyeinkre (Orosháza, Szeged környéke, Százhalombatta, Szőny), csőszerelő, központifűtés-szerelo, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. . A központi munkahelyen 44 órás a munkahét és minden második szombat szabad. A vidéki munkahelyeken 44 órás a mun Ica hét és minden szombat szabad. Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint. Segédmunkások részére hegesztőképzés. Jelentkezés a BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR munkaügyi osztályán: Budapest XVIII, Gyomról út 79—83. (5270) AZ ÉPÍTŐIPARI GÉPESÍTŐ VÁLLALAT KERES toronydsiru-kezelői tanfolyam beiskolázásra 18—42 ÉVES KORHATÁRIG VAl.TOZO MUNKAHELLYEL, VASIPARI, ELEK- TROMOSIPARI ALAPSZAKMÁVAL, VAGY KÖNY- NYÜG BPKEZELOI JOGOSÍTVÁNNYAL . RENDEL­KEZŐ ALTALANOS VAGY ANNÁL MAGASABB ISKOLAI VÉGZETTSÉGŰ MU NKAERÖKET. A tanfolyam IdStaHam» alatt, a bérezés megegye­zés szerint. A beiskolázott dolgozók tanfolyami el­helyezése Debrecen, ahol kedvezményes térítés el­lenében teljes ellátásban részesülnek. Jelentkezés írásban, rövid életrajzot mellékelni kell. Clmi Építőipari Gépesítő Vállalat, Rudaneat. XX.. Soroksár. Marx K. n. ÍSS. (771Í) Keresünk budapesti és v4­dékí változó munkahelyre lakatos-szerelő szak- és segédmunkásokat Külszolgálata költséget, ha­vonta egyszeri hazautazást, hetenkénti hazaütazási költ­ség-hozzájárulást, szállást térítünk, minden héten sza­bad szombat, 44 órás mun­kahét.' Bérezést teljesít­ménybér, kereset korláto­zás nélkül. , Jelentkezés: Fémmunkás Váll. szerelési üzeme, Bu­dapest XIII., Lomb u. 11. Felvétel esetén a felutazási költséget megtérítjük. (95) A Siófoki Városi Tánáe« Végrehajtó Bizottsága pályázatot hirdet 1 műszaki vezetői (építész vagy általános mérnök, esetlég technikusi képesítéssel) ‘ ’ 3 műszaki előadói (mérnök vagy építész tech­nikusi képesítéssel) állás betöltésére A . pályázatokat kézzel írt önéletrajzzal együtt a vég­rehajtó bizottság építési és közlekedési csoportjához kell benyújtani. Siófoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága (42233)

Next

/
Thumbnails
Contents