Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-07 / 262. szám
■Wrtík, 1968. november ’L 9 SOMOGYI NÉPLAP iO Ljubov Ivanovna ötvenegy éve »... Különös szeretettel szeretném üdvözölni és megölelni teaültetvényeink dolgozóit. Szégyenszemre grú- ziai utazásomig nem tudtam, milyen nehéz az Önök munkája. Épp ezért a különös tisztelet és szívbéli ölelés...« Hét éve annak, hogy Mi- fiai I Solohov a grúz Natane- bi falu Lenin kolhozának tea termelőit e szavakkal üdvözölte. A helybeli lapban megjelent sorokra a kolhoztagok nevében Láli Donadze levélben válaszolt, s azóta jönnek-mennek a levelek Natanebi és Vescsenszkaja között Nemrég Solohov újból fölkereste a kolhozt, amelynek tiszteletbeli tagjává választották. Meglátogatta a közeli Teatermesztő Tudományos Kutatóintézetet, a járási székhelyen olvasóival találkozott Itt, a színházban megtartott ankéton nyújtották át az írónak a Lenin kolhoz tiszteletbeli tagsági könyvéit »Hálós köszönet a megtiszteltetésért — mondta válaszbeszédében Solohov. — Kolhozuk tiszteletbeli tagságát nagy büszkeséggel fogadom.« A Noi>el-díjas író hosszasan beszélgetett a falu öregjeivel, mivel sokat hallott a régi időkről, a kolhoz megalapításáról, a mocsarak le- csapolásáról, a malária végleges száműzéséről. Konsztantyin Grudzsiladzétól megtudta, hogy az idős ember öt fia közül négy vesztette életét a Don és a Kaukázus védelmében. Ä hős testvérek emlékére Solohov Grudzsiladzéval négy mandarincsemetét ültetett el a Barátság kertjében. Búcsúzóul a kolhoz vendégkönyvébe a következő szavakat irta a neves vendég; »Mint a Lenin kolhoz tagja, hosszú távoliét után meglátogattam a kolhozt, s el vagyok ragadtatva annak eredményeitől. Búcsút mondva Natanemi vendégszerető földjének, a kolhoz tagjainak és elnökének, G. Git- lidzének további sikereket, szerencsét és felvirágzást kívánok«. (APN—KS) m. Oavitasvili) Solohov emlékfát ültet a Barátság kertjében. Az Aurora ágyúja rí a éjjel újra eldördült, akárcsak ötvenegy évvel ezelőtt. A forradalom bölcsőjének nevezett sokmilliós Leningrad megint ünnepel. Egy évvel ezelőtt hat napig ismerkedtem itt október történetével. Ezt a találkozást, amelyet ebben a riportban megírtam, akkor hoztam magammal örök emléknek. Jelképesnek éreztem, hogy Leningrad egyetlen kísérleti középiskolája éppen a Szmol- nij mögött, a Proletárdiktatúra utca hatalmas, vörös téglával borított épületében kapott helyet. Amikgr a homlokzatán elhelyezett villanyóra pontosan háromnegyed egyet mutatott, beléptem az iskolába. A zsibongóban szülők várakoztak. A hivatalsegéd készségesen útbaigazított. — Tegye be a kabátját a ruhatárba, kedveském, aztán menjen végig a folyosón. Az utolsó előtti ajtó balra, ott találja Ljubov Ivanovnát. Nem volt csizmánk Néhány percig vámom kellett az igazgatói iroda előtti kényelmesen berendezett helyiségben, mert még nem csöngettek ki, s Ljubov Ivanovna Rozsko még órán volt. Mindössze annyit tudtam róla, hogy ebben az iskolában tanít, s egy idős a szovjet hatalommal. Középtermetű, szemüveges asszony lépett be az ajtón. Elegáns kék jersey kosztümöt viselt. Barátságosan rám mosolygott: — A magyar újságíró? Bólintottam. — Fáradjon be az irodámba. A beszélgetés az általános ismerkedés jegyében kezdődött. Nem könnyű lemérni öt évtized eredményét egy ember életében sem. Ljubov Ivanovna mindig tömören fogalmazott. Azt hiszem, hogy mint történelemtanárra mi sem lehet jellemzőbb. — Belorussziában, Paulje Gyűrűk és sugárutak Moszkva egyik gyönyörű részlete, balra a hatalmas KGST-palotával. Minit szétfeszíthetett en vasabroncs öleli körül Moszkvát a város végső határául kijelölt. több mint 100 kilometer hosszú autópálya; a küiső gyűrű. A távlati városfejlesztési terv alkotói, amikor a gyűrű vonalát a térképen meghúzták (s aztán rövid néhány év alatt betonnal, alul- és felüljárókban kivitelezték); mintegy ezt mondták; eddig és ne tovább! Az egyre terjeszkedő, szántóföldeket, falvakat, erdőket elnyelő hat és fél millió lakosú metropolis persze még nem mindenütt érte el az autósztrádát, de már így is jócskán meghaladja egyik-másik hazai járás méreteit: északról délre 40, nyugat—keleti irányban 30 kilométeres hosszúságban terpeszkedik az Orosz Alföldön. A kört metsző egyenesek, vagyis a gyűrűt átszelő országutak a városba érve su- gárutakká szélesednek, hogy aztán — mint a kör sugarai — a középpontban találkozzanak. Bármely irányból is érkezzék az ember Moszkvába, feltétlenül jó néhány új városrészen át vezet az útja. Kuzminkiben, Cserjomuski- ban, Horosevóban egyenként ötször—tízszer annyi ember él, mint a budapesti József Attila lakótelepen. S mivel az új negyedek pereme veszedelmesen közeledik a »vasabroncshoz«, Moszkva nemcsak^ vízszintes, hanem függőleges irányban is gyorsan növekszik. Az új házak többsége 8—12 emeletes, de nem ritka a 18 emeletes lakóház sem. Évente mintegy 120 ezer lakást adnak át a szovjet fővárosban. Ha a külső gyűrűhöz közeledő kerületeket külvárosnak nevezném (persze csak feltételesen. hiszen ezek a legkorszerűbb negyedek, kizárólag távfűtéses, fürdőszobás lakásokkal), akkor a Szadovaja után következik a »középváros*. A Szadovaja a második gyűrű, Moszkva nagykörúti á- nak is nevezik. Jelentése; Kert utca. Am kertieknek Itt már nyoma sincs, az egykori dús fasorok helyén ma gépkocsik rohannak hat-hat sor szélességben és bizony — a KRESZ ellenére is — gyakran 80 kilométeres sebességgel. Tehetik, annál is inkább, mivel gyalogosok, áthaladó autók, jelzőlámpák ritkán késztetik őket fékezésre. Az emberek az aluljárókon kelnek át a túlsó oldalra, míg a kereszteződések többnyire kétszintesek: alagutakon, lábas hidakon száguldanak el egymás alatt és felett a gépkocsik. A »középváros* Moszkva egykori külvárosa helyén épült és épül részben még ma is. Senki sem sajnálta az itt gubbasztó fa kunyhókat, egy-két emeletes kőházakat. Amikor eléri őket a városrendezők halálos ítélete, nem is bontják, hanem lerombolják őket Faltörők os-szerű gépezetekkel, harckocsira emlékeztető acélmonstrumokkal törik-zúz- zák, döntik a kis házakat halomra, hogy azután néhány nap múlva megkezdődhessék az új, magas házak alapozása, vagy az új útvonalak építése, így született például — kis girbe-görbe mellékutcák helyén — a 60-as években a Ka- linyin sugárút, amelynek 24— 26 szintes épületeibe most költöznek be az utolsó lakók és hivatalok. A karcsú, fehér épületóriásokat összekötő emeletes üzletsorban kaptak helyet Moszkva »leg*-jei: itt van a legnagyobb étterem, a legtágasabb női ruhaüzlet, a legforgalmasabb kozmetikai szalon (hivatalos nevén: szépségápoló intézet), a legbővebb választékú illatszer-áruház. S csak ezután következik a belváros, amelyet a széles sávban parkosított boulevard evűrű foglal keretbe. A Kremllel és a Vörös térrel ez Moszkva történelmi magja, amelyet a távlati tervek szerint egyetlen hatalmas múzeum park komplexummá alakítanak. Egyelőre azonban még itt helyezkedik el az állami ftvatalcűc többsége. Zsúfoltak is a városközpont utcái, csúcsidőben még a széles járdákon is valóságos forgalmi dugók keletkeznek. Ebben azonban már elsősorban nem a közhivatalok a ludasok. Négy repülőtéren, kilenc pályaudvaron, hajón, autóbuszon naponta több mint 150 ezer vidéki és külföldi lépi át Moszkva kapuit. És hagyomány, hogy a szovjet főváros vendégei még az első napon — ha ugyan nem az első órában — ellátogatnak a Kreml-hez, a Vörös térre, és aztán ha vásárolni indulnak (ez is tradíció, de bizony már elavult), akkor is feltétlenül a városközpont áruházait — a GUM-ot, a CUM-ot. a Gyet- kij Mirt — keresik föL így aztán itt rengeteg a nép, mindenki siet, sőt — mit is tehetne ilyen zsúfoltságban — néha még tolakszik is, 6 ahogy a lenángrádiak udvariasságukról, az ogyesszaiak humorukról nevezetesek, a moszkvaiaknak az a hírük, hogy mindig sietnek. A moszkvai élet ritmusa csak a kétnapos ünnepeken lassul le. De ide már nemcsak a május 1-e és a november 7-e tartozik, hanem — az ötnapos munkahétre való teljes áttérés óta — valamennyi hét vége is. Az embereknek több idejük jut szórakozásra, sportolásra, pihenésre, a családjukra. A november 7-e azonban továbbra is az első számú ünnep. És nem csak hivatalosan az. A forradalom évfordulóját minden család ugyanolyan bensőségesen ünnepli meg, mint nálunk mondjuk a karácsonyt. A háziasszonyok — miután előzőleg elvégezték a nagytakarítást — sütnekfaluban születtem. Az én szüleim nagyon szegény cselédek voltak.. Néhány nőnappal a születésem előtt meghalt az édesapám. Négy gyereket nevelt föl egymaga az anyám. Bizony nagyon nehéz volt... Emlékszem, hogy nem volt csizmánk, tankönyvünk... Mindig tanárnő szeretett volna lenni. A katedrára azonban nagyon nagy kitérővel jutott el. Beteg édesanyjára nem támaszkodhatott, munka után kellett néznie. A bátyja, Filip Ivano- vics Leningrádban dolgozott, ezért utazott ide ő is. Rosz- szul beszélt oroszul, s teljes gőzzel nekikezdett a tanulásnak és az olvasásnak. A Vörös Háromszög Gyárban szabadult fel 1935-ben, s attól kezdve mint vasesztergályos dolgozott. — Harminchétben megválasztottak a Komszomol-bi- zottság titkárhelyettesének, majd egy év múlva titkárnak ... Mi, komszomolisták. sokat tettünk azért, hogy jól dolgozzon a gyár. Megértem és szeretem azokat az éveket. Hittünk a győzelemben Ljubov Ivanovna elmerengett, majd így folytatta: — Felnőtt fejjel is büszke vagyok az akkori munkánkra. Bokrokat ültettünk az úttörőtáborban, segítettük a bölcsődéket, az óvodákat, a munkásszállásokat. Önképző köröket, művészeti csoportokat alakítottunk. Öt évig én is munkásszálláson lakiam ... A fiókból elővett egy fényképet, s elém tette. Hat mosolygó lányt ábrázolt a régi kép. — Nézze, ha nem tör ki a háború, mi hatan most is... Tanya Kornyilova éhen halt a blokád idején. Maruszja Muhina szintén. Sura Iszko- va a fronton esett el... Nagyon jó barátnők voltunk ... Előkerül Ljubov Ivanovna leánykori képe. Csillogó szemű komszomolka nézett rám a megsárgult fényképről. Amikor a gyár faliújságán volt ez a kép a sztahanovista Rozskóról, akkor vélték föl tagjelöltnek. Ez a csupa lelkesedés szovjet ember mindig ott állt helyt, ahova éppen állították. Közben azonban nem mondott le az egyetemről sem. A háború kitörése előtt egy évvel kezdte el a főisleolát. Amikor bemondta a rádió, hogy a fasiszták orvul megtámadták országukat, rögtön jelentkezett a pártirodán. Ápolónői különítményt szerveztek, s 6 volt a komiszszár. j rontra indulás előtt azonban behívták a rxírosi pártbizottságra: — Elvtárs, te kommunista vagy, megérted, hogy rád sokkal nagyobb szükség van Leningrpdban. Már dolgoztál a Vöröskeresztnél, hasznunkra válik a tapasztalatod. Átélte a blokád kilencszáz napját. Bombázták, anyázták Leningrádot, s ő gyalog rótta a várost, ellenőrizte a kórházakat, szervezte a sebesültek ápolását, a betegek gyógyítását. Együtt ásta a sírokat a leningrádiakkal, temette a jó barátokat, az ismerősöket. — Hogy mi adott erőt? A hit, hogy győzünk... Az anyám cseléd volt, s mi lett volna belőlem, ha nem győz a szovjet rendszer. 4 Mindent tőle kaptam én is meg a többi leningrádi is. Ezért véd- tük olyan elszántan a várost. Látogatás Angliában ágy évig a városi pártbizottság katonai instruktora, majd 1944-ben folytatja egyetemi tanulmányait. S innen már sokkal egyenesebb út vezet a kísérleti középiskola igazgatói székéig. 1949- ben, a legnehezebb időben kezdett tanítani. Az iskolapadokban a frontról hazatért legények ültek, hat—hét éves megszakítás után folytatták ott, ahol abbahagyták. Ljubov Ivanovna nagyon izgult az első órán, a felnőtt tanítványok azonban átsegítették a kezdés szorongásain. Tizenegy éve igazgató. Ebben a középiskolában három éve. S az iskola kapuin kívül is számítanak gazdag tapasztalatára: a városi tanács küldötte, a művelődés- ügyi állandó bizottság tagja. Ha ideje engedi, akkor moziba, színházba, hangversenyre jár, s olvas. — Kevesen maradi közül, akikkel együtt harcoltam, velük azonban rendszeresen tartom a barátságot. Ljubov Ivanovna megtanult angolul. Tavalyelőtt Manchesterben járt egy leningrádi küldöttséggel. Fia, Vo- logya, aki azóta már biztosan megvédte diplomáját a postaelektrotechnikai főiskolán, ottlétemkor éppen Franciaországban járt. Tavalyelőtt pedig Csehszlovákiában. Amikor elbúcsúztam a kedves igazgatónőtől, még utánam szólt a kapuból: — Nekem mindent október adott... Neki köszönhetem, hogy megtaláltam helyemet az életben. Lajos Géza főznek, a családok általában együtt ebédelnek, hogy azután estére meghívják barátaikat, vagy maguk menjenek vendégségbe; a $atalok »házibulit* rendeznek. Késő este a legfőbb moszkvai »korzót«, a Gorkij utcát teljesen lezárják a járműforgalom elől: szakállas veteránok, összekaroló egyetemisták, gitározó—harmonikázó ifjúmunkások, ösz- szebújó szerelmespárok végtelen áradata hömpölyög az utca teljes szélességében. Hallgatják a hangszórókból áradó muzsikát, gyönyörködnek a központi távíróhivatal épületén elhelyezett, színes villanykörtékből összeállított mozgo képtablókon. Ezen az estén alighanem több ember van a moszkvai utcákon, mint bármikor máskor, de most "enki sem siet Szívből jöv' / ünnepi a hangulat. Moszkva, 1968. november. Kulcsár István Üj városnegyedek, amelyek »elnyelik« a régi külvárost