Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-05 / 260. szám
■edd, 1968. november 5 SOMOGY! NÉPLAP f IS] [ I I d ) l—1 n. Lrv-i i-qtí i 1 NOVEMBER 5 KEDD Imre A Nap 6.34, nyugszik 16.21 órakor. A Hold kél 16.08, nyugszik 6.52 órakor. MILYEN LESZ AZ IDŐJÁRÁS? Várható Időjárás ma estig: Időnként felszakadozó felhőzet, helyenként esővel, zivatarral. Többfelé élénk délkeleti, déli, majd elsősorban a Dunántúlon északnyugati, északira forduló és néhány helyen megerősödő szel. A nappali fölmelegedés keleten is gyengül. A várható legmagasabb hőmérséklet ma 10—15 fok között lesz. — Vöröskeresztes mozgalom a nagyatádi járásban. Eredményes munkát végzett a Vöröskereszt nagyatádi járási szervezete. Az egészség- ügyi felvilágosító, az ismeretierjesztő és tanfolyam rendszerű oktatómunka a társadalom minden rétegére kiterjed. A felnőtt lakosság mintegy 7 százaléka tagja a Vöröskeresztnek, a szervezet lapját pedig csaknem hétszá- zan járatják a nagyatádi járásban. Földrengés pusztított Vasarnap reggel hat órakor Montenegrót földrengés érte. A titográdi földrengés jelző állomás adatai szerint a földrengés fészke Titográdtól Montenegro fővárosától mintegy 50 kilométerre volt, mégpedig Albánia területén, a Shkodrai-tó környékén. A földrengés intenzitása a montenegrói tengerparton, valamint Bar és Ulcinj város területén volt a legnagyobb. Sok ház összeomlott, az anyagi kár tetemes. Bisztur fajúban egy idős asszony meghalt, családjának öt tagja pedig súlyosan megsérült. Ugyanott további tíz sérülésről érkeztek hírek, a falu temploma és harminc háza teljesen összeomlott. Kruosima faluban is sok ház összeomlott MA f'siky Gergely Színház: 16 órakor JANOS VITÉZ. MOZIK Vörös Csillag: A HIVATÁS KOCKÁZATA Magyarul beszélő francia film. Csak 16 éven felülieknek! Az előadások kezdete 5. 7 és 9 óra. Szabad Ifjúság: de. 10 órakor HORGÁSZ A PÁCBAN. JEL A GLÖBÜSZON. R / An film. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 óra. TELEVÍZIÓ Budapest 80S: Síámtan-mértan. (Alt. isk. 5. oszt.) — 13.10: Számtan-mértan. asm.) — 18.58: Magyarország—Anglia. Asztalitenisz Euróoa Liga — 18.00 Hírek. — 18.05: Zebra. Közlekedést műsor gyerekeknek. — 18.20: Tv-mintabolt. — 19.00: Esti mese. — 19.10: Magyarország Anglia. Asztalitenisz Európa Liga — Közvetítés a Sportcsarnokból — 19.33: La Fontaine meséi. A halál meg a favágó. Francia rövidjátékfilm. — 20.00; Tv-hiradó. — 20.20: Goldoni: Mirandolina. Vígjáték három felvonásban. — Kb. 22.10: Tv- híradó, 2. kiadás. Zágráb 11.45: Rajzfilmek. — 18.05: Hét nap. — 18.20: Tv-sport. — 19.00: A zeneirodalom gyöngyszemei. — 19.15: Reggeltől takaródéig. — 20.35: Dokumentumfilm. — 20.50: Játék- szabályok. — francia film. — 22.20: Sakk-kommentár. — 22.35: Arany- mikrofon. Osztrák Tv 18.00- Angol nyelvlecke kezdőknek. — 18.20: Jő éjszakát, gyerekek. — 18.25: Rövid hírek. — 18.30: Aktuális mezőgazdasági kérdésekről. — 19.00: Hathias Wiemann elmondja ... — 19.45: Tv-híradó — 20.15: Horizont. — 21.00: Fortélyos baba. Fllmkomédia. — 22.35: Csajkovszkij: Romeo és Júlia (balett) — 23.00: Tv-híradó. — 23.10: Elnök- válaszás Amerikában. I — ÓRIÁS SZÜLETETT. A Nagy Októberi Szocialista For radalom évfordulójának tiszte letére ma délelőtt 11 órakor is kólái ünnepséget rendez a Táncsics Mihály Gimnázium a La.- tinka Művelődési Házban. Az iskola irodalmi színpada Óriás született címmel összeállítást mutat be a forradalomról, s az ünnepségen kerül sor az első osztályos KISZ-tagok fogadalomtételére is. — Műanyag védőruhái varrattat a festődében dolgozóknak a Kaposvári Mezőgépgyár. A saját tervezésű és alapos próbának alávetett védőruhákat a Textilipari Vállalat készíti el. — Sámfaakció. Sámfát is ad tegnap óta a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat azokhoz a cipőkhöz, amelyeket nem értékeltek le Ehhez az akcióhoz tízezer darab sámfát vásárolt a vállalat. — Kaposvári Mirandolina a televízióban. Goldoni Mirandolina című vígjátékát a múlt színházi évadban mutatta be a kaposvári Csíky Gergely Színház — nagy sikerrel. A televízióban ma este 20,20 órai kezdettel lepergetik a filmszalagra rögzített előadást. — Japán minikombájn. Japánban megkezdték a gabona és rizs betakarítására szolgáló univerzális minikombájnok gyártását A mi- nikomibájn nem nagyobb az üzemekben használatos akkumulátoros szállítókocsiknál. Teljesítménye óránként 0,5 hektár. — Felhívás! A Kilián György Ifjúsági és Üttörőház ez évben is megrendezi az amatőr táncaal- éneKesek vetélkedőjét. Jelentkezni lehet személyesen, az érdeklődők részletes felvilágosítást kapnak. Jelentkezési határidő: 1968. november 4-től november 9-ig., de. 9 órától este 19 óráig. (71031) FŐ AZ ÓVATOSSÁG \\H^, •CZT Előjöhet igazgató kartárs, elmentek az ellenőrök! (Zsoldos Sándor rajza) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Gépkocsira árukísérői munkakörbe megbízható, számolni tudó férfi dolgozót azonnal felveszünk. Jelentkezés: Kaposvári Vajüzun, Cseri út 4. sz. (7723) A Baromfiipari Országos Vállalat gyakorlott gépész-műszaki rajzolót keres. Jelentkezés a személyzeti irodán, Kaposvár, Vöröshadsereg u. 67. (71059) A Somogy megyei Húsipari vállalat felvételre Keres egy fűtésszerelő, két villanyszerelő szakmunkást és egy elektrotechnikust. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (71035) — ÜVÖLTÉS. A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének tárnokára 12-én este a Csi- ky Gergely Színháziban bemutatja új műsorát, amelynek címe: Üvöltés. A címadó egy beaitballada, a műsorban felhangzik még Edith Piaf néhány dala is. valamint a W st side Storyból néhány részlet. 13-án Marcaliban sz repel ugyanezzel a műsorával az együttes. — Vasárnapi Egressy című keresztrejtvényünk alaposan megtréfálta a műfaj kedvelőit. Hogy nem sikerült megfejteni a rejtvényt, az nem az ő hibájuk. A hibáért rejtvényfej tőink szíves elnézését kérjük. A megfejtést nem kell beküldeni. — Kisiskolás gyermekek élettani sajátosságai. Loránd Ferenc előadásával tegnap megkezdődött a szabadegyetem pedagógiai tagozatának az előadássorozata. — Kanada tizedik szívátültetési műtétére Montrealban vasárnap este került sor. Egy 28 éves nő szívét egy 53 éves férfiba, két veséjét pedig egy 29 éves férfiba, illetve egy 9 éves kislányba ültették át. A betegek állapota a kórház közlése szerint kielégítő. I — Elsüllyedt egy tankhajó. Spanyolország északnyugati partjai közelében pénteken . kettétörött és elsüllyedt a Spyros Lemos libériái tankhajó. Egy angol tengeralattjáró felvette az elsüllyedi tankhajó legénységének tíz tagját. | — Tengeralatti óriás kotrógép. Japánban egy olyan berendezést helyeztek üzembe, j amellyel 18 méter Helységben is egyengethetik a tenger fe- j nekét. Ennek a tengeralatti | kotrógépnek 10 méter széles kanala van, és két egyenként 1100 lóerő teljesítményű Diesel-motor hajtja. Építőipari nagyvállalat azonnal alkalmaz budapesti és dunántúli építkezéseire: kőműves, ács, épület- és bútorasztalos, faipari gépmunkás, géplakatos, épületlakatos szakmunkásokat, valamint kubikosokat és segémunkásokat jó kereseti lehetőséggel. A válla.at mind budapesti, mind vidéki ín - kezesein napi kétszeri kedvezményes étkezést, szállást és útiköltséget biztosít. Megbeszélés és jelentkezés: 22. sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest V., Irányi u. 17. sz., munkaerő-gazdálkodás. Állandó munkára szalmabálázáshoz és -szállításhoz (Somogy megye területére) munkásokat felveszünk. Fizetés teljesítmény szerint. Kiküldési költségátalányt fizetünk. Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet felvásárlási főosztálya, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 5. Telefon: 13-096. A Búzakalász Mg Tsz Szenyér, sertéselletőt keres azonnalra. A fizetés megegyezés szerint, lakást biztosítunk. (71077) Az ÉPFU kaposvári kirendeltsége gcpkocsirakodókat vesz föl. Fizetés teljesítménvbérben. Szállást biztosítunk. Jelentkezés az EPFU kirendeltségén, Kaposvár, Vásártér u. 10. Az 5. sz, ÉPFU kőröshegvi kirendeltsége tégla- összerakókat vesz föl . Kereseti lehetőség műszakonként 110—130 Ft. Szállást és utazási hozzájárulást biztosítunk. Jelentkezés helye: Baiatonföitlvár. Kn-n-i.e- o '"'•"la- gyár. 5. sz. ÉPFU Kirendeltség. Azonnal ich eszünk díszművakoló szakmunkásokat, illetve kőműveseket, akiket díszművakoló és gipsz-rabi tz mimkána is átképezhetünk. A budai Vár-palotában télen is biztosítunk folyamatos munkát Megfelelő begyakorlás esetén külföldi munkavégzésre is lehetőség nyílik. Felveszünk továbbá lakatosokat, férfi segéd- munkásokat, akiket építésszerelési és gépmun- kára betanítunk, valamint takarítónőket. Jó kereseti lehetőség, szállás, egyszeri ftneleg- étkezés, szabad szombat. Idénypótlékot, kiemelt munkahelyi és különélés! pótlékot fizet'nk. A haza utazási költséget megtérítjük. Jelentkezés: Kőfaragó- és Épület- szobrászipari Vállalat. Budapest, V., Báthori u. 12. III. em. 8. munkaügyi osztály. (5264) Kaposvár, Kisfaludy u. 18. alatt szoba-kony- hás, spájzos ház nagy saroktelken építési engedéllyel eladó. Érdeklődni: NógTádi Ferenc, Sopron u. 24. (3132) Szoba-konyliás ház mellékhelyiségekkel 400 n-öl kerttel, 200 n-öl szőlővel eladó. Toponár, Dózsa u. 17. Nagyboconádi méz- pergetőt és fekvő kaptárt vennék. Wirth István, Kaposvár, Cserl út 45.___________(3144) Kétszobás, kertes családi házrész azonnal beköltözhetően, olcsón eladó. Kaposvár, Kinizsi Pál u. 24. (9590) Fonyódon eladó kétszer 170 n-öles bekerített teleik. Bástya u. 20. Családi ház eladó. Beköltözés megegyezés szerint. Kaposvár Kelet-Ivánfa. u 21/a. _____________(71010) K aposvár, Kossuth Lajos u. 46. számú kétszoba-összkomfor- tos házrész részben beköltözhetően eladó. Érdeklődni ugyanott. (71021) Eladó sürgősen egy nagy családi ház. Kaposvár, Kecel-hegy 52. Fehér. ____________(71022) S omodor községben a 138. s-z. családi ház nagy kerttel sürgősen eladó. Érdeklődni: vasárnap a helyszínen, más napokon pedig Monostori György helybeli lakosnál. (71041) Bécsi zongora áron alul eladó. Gárdos, Tab. (71056) Kis családi ház mellékhelyiséggel eladó. Kaposvár, Gárdonyi Géza U. 67. ______(71046) S omodor, Kossuth Lajos u. 17. számú kétszoiba-konyhás, spájzos ház melléképületekkel 1100 n-öl házhellyel eladó. (70955) Egy másfél éves mén csikó és egy 10 éves anyakoca sürgősen eladó. Osztopán, Háncs Józsefnél. (71060) Cserénfa, Fő u. 11. szám alatt egyszoba- konyhás családi ház melléképületekkel, 1 kh telekkel eladó.. Érdeklődni: Kaposvár, Erkel u. 8. szám alatt, délután 3 óra után. Alig használt vasutasbunda, áron alul eladó. Szentbalázs, 15. számú őrház. (71071) Fagyálló műanyag ponyvák és hajtatóházak megrendelhetők Műanyagüzem, Pécs, Nagypostavölgy 39. Telefon: 17-04. (80518) Balatonlelle központjában háromszoba- összkomfortos új ház. 200 n-öl bekerített telken. sürgősen eladó. Cím: Balatonlelle. Rákóczi u."l60. (71068) Két szép Agavé kaktusz. eladó. Körzeti orvos. Hetes. (71066) AT 550-es Orion Delta tv-készülék eladó. Kaposvár. Honvéd u. 13. (71069) 1100 1-es boroshordó, kádnak is használható, literenként 1 Ft-ért eladó. Szőlő, gyümölcsössel. présház, teljes felszereléssel eladó Ga- d ácson. Érdeklődni: vasárnap, Kaposvár, Brassó u. 3/a. sz. alatt. (71076) Eladó jó álllapotban levő világos hálószobabútor, keveset használt 2 díb zománcos szeneskályha és egy zománcos asztali tűzhely. Kaposvár, Mező Imre utca vége. Stadler. ___________ (71078) fi=is« «aroatcfltoBc ! 10 °/oiuvardij-kedvezményt biztosítunk az alábbi esetekben: 1. M,nden olyan 0,9 tonnán felüli gépkocsi fuvarozása után, amelyet szombat 14.00 óra és hétfő 6.00 óra között végeztét. 2. Minden olyan esetben, amikor pótkocsis szerelvénnyel végeztét fuvarozásokat. . . . .. Vegye igénybe ez évben nyújtott fuvardij-keovezmenyemket. 13. sz. AKÖV (7714) ______________________ ___ B alatonkiliti, Jodi szőlőhegyén beköltözhető egyszobás ház melléképületekkel, 700 n-öl telken eladó. Méhészetre is alkalmas. Ugyanott szántóföld is eladó. Érdeklődni a helyszínen Szűcs Ist- vánnénál. (42228) Sofőrbunda és Kékes tv eladó. Cím a kiadóban. AUTÓ —MOTOR Eladó jó karban levő műszaki vizsgázott fekete Pannónia motor- kerékpár- Tarany, Dózsa u. 30. (9599) GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk. hogy drága édesanyánk, a szerető nagyanya és testvér, özv. Papp Jánosné, Fülöp Mária 1968. november 1-én, életének 70. évében hosszú betegség után csendesen elpihent. Temetése november 6-án fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (3151) • • * köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik férjem és édesapám, Gyimesi Sándor temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. (71075) * * • Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik Brodónovics Ferenc temetésén részt vettek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. “ (9698) * • • Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Milos Mihály temetésén részt vettek, s részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (71067) Üj állapotban levő Pannónia olcsón eladó, özv. Vargáné, Kaposvár, Zöldfa u. 31. (71051) Kaposvári szoba- konyhás lakásomat elcserélném hasonló, a vasútállomáshoz közelire. Gun a kiadóban. Szoba-konyhás, kertes házat bérelnék a megye területén. Leveleket »-Sürgős 3145« jeligére a kiadóba. (3145) Mezőgazdasági termelőszövetkezetek, figyelem ! Füthető ser- tésfiaztató és -hizlalda vasszerkezetének lakatos kivitelezését vállalom. Budapest EX. Vágóhíd u. 4. sz. alatti műhelyemben Gurgel János. (700994) Idősebb nénit keresek főzésre, napi 3 órára, megegyezéssel. Aj ánlatokat: 7107 o számra a hirdetőbe kérek. (71070) Albérleti szoba és garázs kiadó. Kapósvár, Maros u. 9. (71013) Disznóperzselők, hurkatölt.ők, libatömő csapdák Kulcsárnál, Budapest VTL, Rákóczi út 6. (7716) ÜJ házban, két személynek bútorozott szoba fürdőszoba- és konyhahasználattal kiadó. Kaposvár, KarZÚKZi u. U. (71065) Hirdessen iíip a Somogyi Néplapban! A Talajjavító Vállalat Balitonboglári Kirendeltsége kedvező bérezéssel (napi 31 Ft-os kiküldetéssel) Jelentkezés Balatonbogláron, személyesen vagy írásban Németh Béla műszaki vezetőnél. (7732) fölvételre keres kotrógép-kezelőket, dömper forgórakodókat, MTZ rakodógép-kezelőket a TUZEP- egjresülés tanácsát FŰTSÖN PÉCSI ISZAPSZÉNNEL Ha Iszapszénnel fűt, évente 4—500 Ft-ot takarít meg! Károsodás nélkül évekig tárolható. NAGY HŐMENNYISÉG — ALACSONY ÁR — KÖNNYŰ BEGYÚJTÁS. KAPHATÓ A TÜZÉP-TELEPEKEN. (5299)