Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-24 / 276. szám

•OWOaTI WÍPLAP 4 Vasárnap, 1988. november M. NAPIKÉIN DEN a kaposvári üzletek közegészségügyi rendje Város a toronyban A kép«» «Mutte hatalmas to­rwymodellt Kielb€* mutatták A kiállítás «Xgy lakunk 2iKk)-ben>* íi£rdekas én merémz építészeti 6tle tefefcel ragadta meg * Us^gyközön­ség érdeklődését. Földünk lakóinak száma ijesztően növekszik, aminek következtében a lakásprobléma 2900-ben minden bizonnyal hasonló fejfájást fog okozni az illetékesek­nek, mint napjainkban. Egy német építész szerint evvel a feladattal csak akkor birkózhatunk meg, ha lehetőséget nyújtunk a lakosság­nak, hogy függőleges irányba ter­jeszkedjék. Furcsa ötlete a -«to- roayház». A* épület 355 emelettel Készülhet, minden emeleten 24 komfortos lakással. A -torony- magassága 1250 méter, szélessége 74 méter lenne. Express sebességű személyfelvonók szállítanák a la­kókat a kívánt emeletre, ahol még a napsugár is élvezhető lenne, míg a -földszinteket- zuhogó esd szomorítaná. A reláció szembeötlő: a fényképen az épület mellett s kiéli tanácsház tornya látható. Élelmiszereink közvetlenül jutnak a szervezetbe. Szennye­zettségük vagy íertőzöttségük éppen ezért közvetlen veszély egészségünkre. Az élelmezéssel foglalkozó üzletek és boltok ennek ismeretében kell, hogy működjenek. Azaz működé­sükben a közegészségügyi rendszabályok megtartásával óvják a vásárlók egészségét. Ezt a mindannyiunknak oly fontos kérdést a kaposvári üz­letek, büfék, vendéglátóipari helyek közegészségügyi rendjét tűzte napirendre legutóbbi ülé­sén a Kaposvári Városi Tanács végrehajtó bizottsága. A rendszabályokat meg is kell tartani Mint arra a beszámoló, a közegészségügyi hatóság kép­viselői és az elnöklő Tóth Já­nos vb-elnökhelyettes is rá­mutattak, van némi fejlődés az élelmi szerhigiéne biztosítá­sában, megkövetelésében. A város vendéglátóipari és élel­miszerüzlet-hálózata 19 új ob- iektummal gyarapodott az utóbbi hat évben. Számuk (a büféket, a tej- és italboltokat, is Ide számítva! jelenleg 138. Oj önkiszolgáló, zöldség- és egyéb boltok létesültek. Jó egynéhány korszerűtlen eláru­sító helyet pedig megszüntet­tek. Ez persze korántsem tel­jes megoldás. A legkorszerűbb új üzletekben és vendéglátó helyeken is mit sem ér a köz­egészségügyi föltételek megte­remtése, ha a rendszabályokat nem tartják meg A jelentés meg a hozzászó­lások alapján — saját vásárlói tapasztalatainkról nem is szól­va — Igen sok kifogásolható jelenséggel találkozhatunk még. Csak a legkirívóbbakat említve: A város területén 35 fűszer-, 15 hús- és 9 italboltban nincs még bojler. Emiatt reason me­legítik a fertőtlenítéshez nél­külözhetetlen forró vizet. (Ha melegítik...) Több új üzlet­ben kevésnek bizonyul a 10— 15 literes fali tartály, másutt pedig a nagy forgalom miatt kellene kicserélni a korábban szabályosnak vélt elektromos vízmelegítőt (Miután délelőtt lb órakor már hideg vízben mossák a poharakat.) Meddig tart a szavatosság? Sok helyütt kifogásolható a a raktározás, az élelmiszerek tárolása, feldolgozása. Még a Kapos Étteremben is előfor­dult, hogy a földes zöldség­árut a konyha helyiségében (!) tisztították. Megnyugtató az egészségügyi hatóságok állás­pontja: hasonló esetekben •»nincs pardon«, súlyos bírságot akasztanak a felületes vezetők nyakába. Időszerű volna ren­det teremteni a határidős kon- zervek, készételek, tészták és egyéb készítmények szavatos­sági idejének ismeretében és megtartásában. Itt csaknem teljes a káosz. Jó volna meg­előznünk egy kiadós ételmér­gezést, mert az nem hiányzik Sem az eladónak, sem a vásár­lónak. Gyakori látvány eladókon a koszos, elszennyeződött fehér köpeny. Olykor utcán is ebben szállítják az árut (pl. a Kali- nyin lakótelepi ABC-áruház környékén); s nem kevésbé visszatetsző az élelmiszerpul­toknál az eladónők fedetlen hajviselete is. Amikor a szigorú szankciók használnak csak Határozatában a végrehajtó bizottság állást foglalt, hogy legkésőbb két éven belül végle­gesen meg kell szüntetni _ a város élelmezési üzlethálózatá­ban mutatkozó alapvető visz- szásságokat. Ehhez a közegész­ségügyi felügyelet a további­akban fokozza ellenőrző tevé­kenységét Az ellenőri hálóza­tot két újabb orvosi státussal bővítik a városban. Mint dr. Balogh János, a városi ta­nács titkára rámutatott és a reflexiókból is kiderült, a vál­lalatok — különösen a jelen­tős anyagi befektetéssel járó — feladatoktól igyekszenek el­zárkózni a hatóságokkal szem­ben. Pedig alapvető kérdések­ben nem lehet engedményeket tenni. Kirívó esetekben a köz­egészségügyi szervek a legszi­gorúbb szankciókat alkalmaz­zák. Mindannyiunk érdekében. W. E. * Ezer yagon gabona fér bele Épül az ezervagonos gabona- tároló a Somogy megyei Gabo­nafelvásárló ' és Feldolgozó Vállalat kaposvári telepén. A gabenasiló a gépház toronnyal együtt 51 méter magas lesz. A Gyöngyösi Állami Építőipari Vállalat dolgozói éjjel-nappal folyamatosan dolgoztak, így naponta 1,6—1,8 méter magas falat építhettek fői. A megyé­ben ilyen nagy csúsvós-zsa- lus építkezést még nem vé­geztek. A falak felhúzását ok­tóber 21-én kezdték e! és tegnapra már elkészült a to­ronyrész. A 17 millió forintos létesít­mény jelentősége igen nagy, hiszen például az idén mint­egy 2600 vagon betakarított gabonát tároltak szabadtéren. Az építménynek két nagy tel­jesítményű befogadó vonala lesz majd: közúton és vasúton érkező termény egyidejű fo­gadására lesz képes. A beér­kező terményt tisztítva tárol­ják az új gabonasilóban. Az épületet jövőre már igénybe veszik, azonban csak fokoza­tosan terhelik meg. A jövő évi gabonatermésből mintegy 300 vagonnal raktározhatnak már ősszel a most készülő építményben. Alkatrészekért évenként 12—140011 A magyar ipar részvétele a szovjet személygépkocsi-programban A közelmúltban írták alá Budapesten azt a magyar— szovjet együttműködési meg­állapodást, melynek értelmé­ben Magyarország részt vesz a szovjet személygépkocsi-prog­ramban. Eszerint a magyar ipar különféle alkatrészeket szállít nagy sorozatban a FIAT-licenc alapján készülő VAZ-típusú személyautókhoz, s ezért cserébe évente mintegy 12—14 000 gépkocsit kapunk a Szovjetunióból. Dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter az ország- gyűlés legutóbbi ülésszakán jelentette be, hogy hazánk ez­után sem kíván személygépko­csigyártásra berendezkedni. Előnyösebbnek látszik egy ma­gyar kooperációs együttműkö­dés a már épülő Togliatti autó­gyárral A most aláírt megál­lapodás szerint iparunk 18 féle alkatrészt szállít majd a szov­reket, fényszóró izzókat, autó­rádiókat stb. Jellemző a koo­peráció méreteire, hogy 1973- ban már mintegy 15 millió ru­bel értékű alkatrészt szállí­tunk, és évente mintegy 300 000 szovjet személygépko­csiba szerelhetik be a magyar alkatrészeket. Gyakorlatilag tehát a volgai autógyárból ki­kerülő minden második autó készítésében közreműködik iparunk. Népgazdaságunk a jövőben is elsősorban az autóbuszgyár­tás fejlesztését szorgalmazza. A nagyarányú járműfejlesztési programra — amelyet 1970 vé­géig kell megvalósítani — 11,8 milliárd forintot költenek. A győri új motorgyár, a jövő évi teljes üzembe helyezés után, évente mintegy 15 ezer 200 lóerős motort bocsáthat járműiparunk rendelkezésére. Jelentősek a beruházások az IKARUS-gyárban is, ahal az idén már körülbelül 4000 autó­a program szerint elérik a hétezer darabot. Ebből az elő­zetes megállapodások szerint 8700 autóbuszt exportálunk. A szovjet szervek már azt is bejelentették, hogy 1975-ben akár hétezer autóbuszt is szí­vesen átvesznek, s ugyancsak növeli vásárlásait a másik igen jelentős partner, a Német De­mokratikus Köztársaság, aho­vá eddig mintegy tízezer da­rab IKARUS autóbuszt expor­táltunk. Az NDK 1975-től évi 1500 autóbuszt kér. Az előze­tes becslések szerint több mint ezerre tehető a többi szocialis­ta ország igénye is, és ugyan­csak lényeges a tőkésországok megrendelése, valamint a ma­gyar közlekedés növekvő igé­nye. Ezért született az a dön­tés, hogy autóbuszgyártásunk fejlesztési programját 1970 után is folytatjuk, s az előze­tes elképzelések szerint 1975- ben II—12 000 autóbuszt állí­tunk elő.; az IKARUS a maga' nemében a világ egyik legje­lentősebb üzemévé fejlődik. jet autóprogramhoz, így pél­dául különböző zárakat, autó­villamossági cikkeket, műsze- buszt állítanak elő, s 1970-ben (Kafiők, hűtek, liánafLúk H ideg volt, a szél bele-beleka­pott a csupaszodé fák ágai­ba. Az egyenetlen sorban nyújtózkodó házak közé hamar be­surrant az este, szürke burkot vonva az utcára, kertekre, épületekre. Kevesen jártak kint, csak azok, akiknek dolguk akadt a határban, a faluban. Az asszonyok betekerték magukat meleg holmival, tekintetü­ket siető lépteik elé vetették. Nem álltak le beszélgetni senkivel, ilyen- !cor visszahúzódóak az emberek, A férfiak görnyedten, a széltől pirosra mart arccal ültek a bakon, a szaka­dozott végű ostorral percenként oda­húztak a lovak közé, nem azért, hogy siessenek; csak úgy megszokásból. Autó ritkán járt erre, motor is csak néha, A faluban senkinek sincs autó­ja. motorbiciklije is csak kettőnek- háromnak. Messziről idehallatszott a gép zaja. már a dombok lejtőjéről. d meredek domboldal élesen-erősen lökte el magától a hanghullámokat, amelyek szétoszolva befonták a csú­nyácska, még romantikusnak sem mondható helységet. A falu közepén, a tanácsház mel­lett van az iskola, a gyerekek már ré­gen hazamentek. Villanykörte égett a tantermekben, bántóan éles fényt, vetett az ablakon át az udvar tapo­sástól satnya füvére. A barázdált, tintafoltos asztal mellett ül a tanító­nő, előtte kinyitott, kékfedelü füze­tek. Tollával követte a sorokat, de csak a keze meg a szeme jár a füze­ten. Már régóta nem figyelt oda, fél órája ezeket a sorokat húzta alá lát­hatatlan vonalakkal. Lovas kocsi ha­ladt el az iskola előtt, kerekei közül fülsértő csikorgás hallatszott. A ta­nítónő fölemelte a fejét, kifelé né­zett, de semmit sem látott. Egészen besötétedett. Tétova mozdulattal be­csukta a füzetet, végigsimított a ha­ján, aztán fölvette a kabátját. Az utcán halkan köszöntek neki az emberek, »Jó estét, tanító néni«. így köszönt az is, aki húsz évvel idősebb volt nála. Ez már így szokás. Mosta­nában kezdte névről is megismerni az embereket, meg hogy ki merre la­kik. ö egy közeli házban lakott, albér­letben, egy középkorú házaspárnál. Nem volt gyermekük, nem is szeret­tek volna. Lakásukat drágábbnál drágább holmikkal tömték tele, az ember úgy érette, megfullad, ha a szobába lép. A tanítónő egyszerű volt, jóformán dísztelen. Egyszer egy tarka ágyterítőt meg egy paták fölé hajló rózsaszínű szarvast akartak a háziak a szobába felrakni, de a ta­nítónő nem engedte. Ekkor megsér­tődtek. s elkönyvelték magúknak: a tanítónőnek nincs ‘érzéke a széphez. E sténként mindig találkoztak a vacsoránál, a konyhában et­tek, a szobában istenkísér­tés lett volna — hátha bemaszatoló- dilc valami. Mind a hárman alig vár­ták, hogy vége legyen a vacsorának, nem tudtak egymásnak mit mondani, meg nem is nagyon akartak. Illedel­mességből mindig meghívták a taní­tónőt tévét nézni, tudták, az úgyis fölkel az asztaltól s bezárkózik a szo­bájába. Azt hitték, ott tovább szo- morkodik, eteti magát a bánattal — merthogy mindig olyan fájdalmasan tudati nezni. Pádig a tanítónő egyedül itt érezte jól magát. Kétségtelen, sze­rette a magányt, de nem volt egyma­gában. Leült az ágy szélére, könyvet vett a kezébe, olvasni kezdett. Tíz­tizenöt oldalnál soha nem jutott to­vább, letette a könyvet, s maga elé nézett. Emlékezett. Kevesen lehetnek, akik ilyen tevékenyen tudnak emlé­kezni — a tanítónő ismét átélte a vele megtörténteket; gondolatban sé­tált, futott, társalgóit, évödött és szo- morkodott. Annyira, hogy belefáradt. Ügy, mintha valóban futott, társal­góit volna. Ilyenkor mindig ugyanaz a hangulat fogta el, legszívesebben elsírta volna magát. Nem a szomo­rúság miatt csak úgy — ez a legegy­szerűbb. Ismét föllapozta a köny­vet, erejét megfeszítve összpontosí­tani akart a sorokra, mint aki mene­külni szeretne valamitől. Egyetlen emléktől, amit néha dühösen, máskor elszántan, elkeseredetten próbált el­tuszkolni magától. Gyönge volt, de ez ellen nem használ az erő. A nyáron történt, alig pár hónap­pal ezelőtt. A tanítónő az udvaron ült egy széken, olvasott. Ügy érezte, hogy a sugarak az arcába vájnak, de tűrte, szerette ha barna a bőre. Szok­nyában ült, nem merte fölvenni a fürdőruháját, ki tudja, talán még megszólnák érte. Egyetlen lélek sem járt az utcán, az emberek a mezőn dolgoztak. Ezért volt szokatlan, hogy a tanítónő zajt hallott az utca felől, egy gépkocsi berregésének, majd az ajtócsapódás- nak a hangját. Kezét szeme elé emel­ve figyelte, ki lehet az. Egy fiatalember volt, úgy harminc körül, világos nadrágban, kihajtott nyakú ingben, napszemüveggel. A kerítéshez ment megfogta az egyik cölöp tetejét. — Nem tudja, kérem, hova mentek el a tanácsról? A tanítónő fölkelt, lábát papucsba bujtatta, s a kapu felé indult. — A tanácstitkár szabadságra ment, az elnök meg biztosan valami értekezleten van, benn a járásnál. A fiatalember dühösen csapott egyet a cölöpre, aztán letörölte hom­lokáról a verejtéket. — Átkozottul meleg van. — Az. Szinte megsül az ember. E gymásra néztek, nem tudtak mit mondani. A fiatalember olyan mozdulatot tett, mint aki menni készül. A tanítónő szokat­lanul hangosan mondta, majdhogy­nem kiáltott. — .Ne, ne menjen el még ... Bizto­san hamar hazaér az elnök, mind­járt itt lesz a félkettes busz. Nálam megvárhatja, megkínálom egy kávé­val. A fiatalember nem lepődött meg különösképpen, megnyitotta a kiska­put, befelé indult. A tanítónő előre­sietett, kitárta az ajtót. Ekkor már zavarban volt egy kicsit. »Jaj, iste­nem, csak rosszra ne gondoljon.« A szobájába vezette a fiatalembert, széket tolt eléje. De az az ágy szélére ült. s mindjárt fel is ugrott. — Bocsánat, majd elfelejtettem, Gábor vagyok. — Erika. , A tanítónő a konyhába szaladt, be­készítette a kávét. A fiatalember a könyveket nézegette, némelyikbe be­lelapozott. — Szereti a könyveket? — Attól függ. Leültek, egymással szemben. Buta helyzet, megint egyikük sem tudta, mit mondjon. A fiatalember tekin­tetében kíváncsiság ült, de nem to­lakodó. Nézték egymást. A tanítónő fölállt, kiment a kávéért. Szó nélkül itták meg. Aztán megindult a beszélgetés, ál­talános dolgokról, vontatottan, fe­szülten. A mondatok között érezni le­hetett, valamit mondani akar egyik a másiknak. Talán nem is tudták, mi lenne az, csak érezték. így aztán csak beszélgettek. A fiatalember az órájára nézett, fölkelt, elindult. — Köszönöm a kávét. A tanítónő bólintott, nem válaszolt semmit. Szerette volna, ha a fiatal­ember nem megy el. Nagyon szerette volna. De nem marasztalta. A fiatalember kiment a kapun, visszanézett, még egyszer köszönt, aztán elment. A tanítónő várta, hogy vissza­jön. Egy hétig, hetekig, egy hónapig, hónapokig. »-Buta­ság, miért jönne vissza?« Miért. Odakint fölerősödött a szél, önkén­telenül is összerázkódotl. Levetkő­zött, eloltotta a villanyt, s a paplan alá bújt. Egy ideig nyitott szemmel nézte * sötétet, aztán elnyomta az álori Nyugtalanul aludt, álmában viaska dott valamivel. Pintér Dezső 310202013101

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents