Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-24 / 276. szám

I Twírnsp, 1968. november 24. Emlékidéző találkozó GERGELY MÁRTA ÍRÓNŐ A JUBILÁLÓ MUNKÁCSY GIMNÁZIUMBAN Ifjúsági irodalmunk jeles képviselője, több sikeres víg­játék és népszerű ifjúsági re­gény szerzője Gergely Márta. Nevét külföldön is Jól isme­rik, műveit számos nyelvre lefordították. A napokban vá­rosunkban járt, egykori isko­lája, a Munkácsy Gimnázium meghívására. Pénteken dél­előtt a jubiláló gimnázium diákjaival, délután a Kállai Éva Kollégium növendékeivel találkozott. A délelőtti talál­kozásnak mi is tanúi lehet­tünk. * Tanterem, ünneplő diáklá­nyok és néhány fiú. Tömött soraik megtöltik a termet, szemükben elfogódottság, él­ményre váró izgalom. Az írónő emlékeit idézi. Negyven éve, a gimnázium VI. osztályát végezte itt, a Kaposvári Egyesületi Leány­gimnáziumban. Diákkora egyetlen tanévét, amely még­is olyan emlékezetes számára. Hogy miért? »Pécseit egyházi iskolá­ban tanultam. Jó tanuló voltam és az iskola rendje, fegyelme ellen se vétettem. Illetve — mini később ki­derült — csupán annyit, hogy sok mindent összeol­vastam. Sok olyat is, ami nem volt tananyag. Ady Endrét, Schopenhauert — ét ez akkor főbenjáró bűn volt. Persze nem dicseked­tem vele, ám az irodalom- dolgozataimban kiderült ez is, akarva, akaratlanul. Sze­génysorsú családból szár­maztam, apám fuvarozó volt. Jó barátnőm viszont ún. »-jó házból való úri­lány« ... Mégis — velem ellentétben — ő volt az, aki vakon lázadozott a társada­lom hazug erkölcsei és az iskola kötöttségei ellen. Ezt kifejezésre is juttatta. Nem úsztuk meg szárazon. Ot azonnal kicsapták, engem pedig — mint barátnőm föltételezett rossz szellemét — az év végén eltanácsol­tak »Kevésbé szabályszerű« magaviselet minősítéssel«. A diáklány, aki az »istentől elrugaszkodott Ady Endrét« ismerte, szerette és olvasta — szín jeles bizonyítványában az »elégtelen« magatartásjeggyel — akkor Kaposváron kopog­tatott. És itt volt valaki, aki előítéletek nélkül, bizalom­mal, sőt érdeklődéssel fogad­ta. ... Dr. Bíró Lajos igazga­tó úr nagyot nézett. Meg­hallgatott. Aztán közölte ve­lem, hogy fölvesz az iskolá­ba. ö befogadott, és ezzel visszaadta önbizalmamat és az igazi pedagógusba, az igaz emberekbe vetett hi­temet is. Es ez erőt adott a továbbiakban is. Ezt soha nem felejtettem el később sem. Néhány éve ittjártam- kor fölkerestem és szemé­lyesen is megköszöntem ne­ki azt, amire — annyi idő után — ő már nem is em­lékezett ... Nagyon sokat tehet és tesz az iskola, a pedagógus a fiatalságért. A fiatalság pedig — bizonyára ti is ilyenek vagytok — mindig jobb, szebb és iga- zabb világot akar, mint amilyenbe beleszületett.« Kedves, hangulatos beszél­getésben oldódott ezután az előadás megilletődött légköre. A diákok műveinek születé­séről, írói pályakezdéséről kérdezték Gergely Mártát. »Hogyan lettem író? Eleinte verseket írtam, mint annyian ebben a korban. Egyet a Pécsi Napló is kö­zölt — persze álnévvel küldtem be. Mikor 16 éves voltam, anyagi okok miatt a szüleim tovább taníttatni nem tudtak. Pestre mentem dolgozni, szövőnő lettem. Közben novellákat írtam, egy-kettő meg~ is jelent. El­ső regényemen két évig dolgoztam — napi tízórai fizikai munka után —; és összesen ötször dolgoztam át, mire elfogadhatónak tartottam. Huszonegy éves voltam, amikor megjeleni Salakmosó címmel.« A korabeli kritikák — köz­tük a Nyugat és a Literatúra című vezető irodalmi folyó­iratok is — meleg hangon méltatták a 21 éves munkás­lány felbukkanó írói tehetsé­gét. Gergely Márta ezzel az első regényével megnyerte a Pantheon Kiadó Mikszáth-dí- ját. Ezután — az irodalmi lexikon tanúsága szerint — szinte minden évben jelent meg egy-egy kötete. Az ötve­nes években ifjúsági műve­ket írt. Jelenleg Brunszvlk Teréz- nek, az első magyar óvoda megalapítójának életrajzi re­gényén dolgozik. * A találkozó után szűk kör­ben, pedagógusokkal folytató­dott az eszmecsere. Itt egy alig Ismert életrajzi momen­tum után érdeklődtem Ger­gely Mártától. Balatonbog’á- ron a harmincas években ott nyaraló fiatal írónőt a politi­kai rendőrség kereste föl — házkutatás céljából. »■Igen, így volt. Ennek a története még a diákévek­ben gyökerezik. Pécsett, fia­tal egyetemisták egy cso­portja — köztük már em­lített diákköri barátnőm is — kapcsolatban állt a me- csekszabolcsi bányászok mozgalmával. Vitákon, ösz- szeiöveteleken magam is ta­lálkoztam a pécsi fiatalok­kal, de akkor már Pesten dolgoztam, őket — kom­munista szervezkedés gya­nújával — letartóztatták. Rólam pedig azt hitte a rendőrség, hogy vezető sze­repem van ebben. Mint ké­sőbb megtudtam, hetekig kerestek Budapesten, a Goldberger-gyárban. Rám talalva engem is letartóz­tattak. Pécsre szállítottak, Vád alá helyeztek. De leta­gadtam mindent, nem tud­tam semmiről. így bizonyí­ték hiányában fölmentettek. Azonban attól kezdve ál­landó megfigyelés alatt áll­tam, s akárhova utaztam, mindenütt nyomomban volt a volitikai rendőrség, lem ta­láltak rám Balatonbogláron — Még egy Kérdést! az író­nő Barcson született. Igaz, hogy jobbára másutt élt az országban, mégis, ha Somogy­bán jár, eszébe jut-e, hogy ez a vidék a szülőföldje; otthon érzi-e magát ebben a megyé­ben? »Az egész országban min­denütt otthon érzem ma­gam. Barcson nagyszüleim laktak és ott is születtem. Kaposvárról elmondtam, miért annyira emlékezetes az életemben. Es igaz, hogy a fiatalkori emlékeim hosz- szabb ideig és erősebb ha­tásokkal Pécshez fűződ­nek —, de nem Somogy ro­vására ...« Wallinger Endre Tehergépjármű-vezető (dömperes) tanfolyamét indít vállalatunk 1968. november—december hónapban. A tanfolyam idejére (12 hét) munkabért, szállást, étke­zést biztosítunk. A felvételnél előnyben részesülnek azok, akik a tanfolyam kezdése előtt vállalatunkhoz belép­nek, és ott kubikos vagy segédmunkát végeznek. Jelentkezés személyesen vagy ajánlott levélben FÖLDGÉP VÁLLALAT, Mohácsi Lászíló, Budapest V., Vigyázó Ferenc u. 1. (978) VETERÁNOK EMLÉKEZNEK Deres fejű, munkától, harctól fáradt emberek. Életük java már mögöttük van, egészségük, sem a régi. De amikor arra kérem őket, hogy idézzék föl több évtizedes munkás- mozgalmi múltjukból a párthoz fűződő tevékenységük leg­emlékezetesebb pillanatát, felcsillan szemük. Újra fiatalok­ká válnak, szemükben ott csillan a régi tűz, lelkesedés, és olyan hévvel beszélnek, amely tevékenységüket jellemezte is, amikor — gyakran az életveszélyt is vállalva — végre­hajtották a párttól kapott feladataikat. Szedője volt a Vörös Újságnak 1 ()1 O >sze. Galina Jancsi, * a Somogy Vármegye Nyomda tamomea az utcán sé­tálgat, amikor összetalálkozik idősebb kollégáival, Tóth La­jossal és Olajos Sándorral. — Jancsi, gyere, megyünk a nyomdába— hívták maguk­kal. S ott titokban — félve a tulajdonos és a rendőrök, csendőrök figyelő szemétől — röplapot szedtek és nyomtak ki. A röplap a béke melletti, háborúellenes tüntetésre szó­lította a kaposváriakat. S a frissen szedett röplapokat ka­bát alá dugva osztogatták az utcán sétáló embereknek. Galina János ma 68 eszten­dős, nyugdíjas A továbbiakról így emlékezik: — Mint nyomdász, korán ismeretségbe kerültem a szer­vezett mozgalommal. Előfizető­je, olvasója voltam a Népszavá­nak. Nyomdánkban szedtük a Somogyi Vörös Űjságot, benne •közöltük a fegyverbe, a mun- káshatalom, a Tanácsköztár­saság védelmére szólító felhí­vást. Én is jelentkeztem, noha katona nem voltam, s nem is vonzódtam a fegyveres szol­gálat után, hiszen két bátyám a háborúban elesett... De ide, úgy éreztem, mennem kell... A megyében Kapos­vártól Marcaliig — őriztük a rendet, akadályoztuk az ellen- forradalmárok tevékenységét, összegyűjtöttük a községekben a fegyvereket. Amikor már tudtuk, hogy a Tanácsköztár­saság bukását nem lehet elke­rülni, a direktórium a megye­Nyugdíjasként is segít a pártnak J avában dúlt a háború. Egyre-másra indították a frontra a katonákkal zsú­folt szerelvényeket. A katonák­ból hiányzott a kezdetben is alig-alig tapasztalható lelke­sedés, miközben ők a vágó­hídra mentek a Balaton men­ti üdülőhelyeken a földbirto­kosok, gyárosok és a többi gazdagok meg hozzátartozóik ugyanúgy nyaraltak, szórakoz­tak, mint a legszebb béke­években ... Balatonföldváron szomorú fásult katonákkal megrakott szerelvény halad keresztül. Jód öltözött dámák csipke­kendőt, kövérre hízott urak pedig kalapjaikat lengetve kiáltoznak feléjük, arra biz­tatva őket, hogy győztesként térjenek majd haza. Váloga­tott, nyomdafestéket nem tű­rő szitkok a válaszok, s akadt olyan a katonák között, aki lekiáltott: A SOMOGY MEGYEI AGROKER VÁLLALAT értesíti t. vevőit, hogy gépraktárában 1968. XII. hó 1—7-ig, a len-, kenderraktárban 1968. XII. hó 1-10-ig, a hengerelt vasárúrabtárhan , 1968. XII. hó 16- 20-ig leltározás miatt az áruk átrétele és kiszállítása szünetel. A vállalat csak as 1988. XL 88-lg beérkező gép és len-kender ára megrendelésekre és az 1988. XII. hó 14-ig beérkező hengereit vasáru-megren­delésekre tud leltározás előtt szállítani. A leltározás tartama alatt a sürgős megrendeléseket a Fejér és Zala megyei AGROKER vállalatok teljesítik. A leltározás alatt az alkatrész- és nővényvédőszer- raktárakban az áru kiadása zavartalanul folyik. fraa> — Gyertek velünk, ne a szátokat járassátok ... Idősebb ember, s mellette egy fiatal fiú nézi a szerel­vényt, hallgatja a kiáltozáso­kat, majd a fiú — Boót István asztalostanonc — idő­sebb társához fordul: — Nem értem, miért fogad­ták így az üdvözlést meg a jókívánságokat, hiszen úgy láttam, őszintén gondolták . . . — Igen, hogy továbbra is nyugodtan dőzsölhessenek, za­vartalanul nyaralhassanak a Balaton partján meg má­sutt ... A katonának pedig éhezik, nyomorog a családja, azokat viszik, hogy harcolja­nak a földesurakért, akiknek egy talpalattnyi földje, de gyakran még munkája sincs— Ebből a válaszból értette meg Boór István az osztályok érdekei közötti különbséget, s azt, hogy neki hol a helye. Első előfizetője, olvasója volt Kőröshegyen a Népszavának s emiatt a rendőrség is figyel­te, nyilvántartotta. De ót ez nem zavarta. 1913 őszén ti­zennyolc éves fejjel részvevő­je az őszirózsás forradalom­nak, a Lánchíd melletti csatá­Boór István ma is szívesen segít-. nak, a fasizmus elnyomása alatt, majd a felszabadulás után is harcol a munkásság érdekeiért. Ma, hatvankilenc évesen is szívesen segít, dol­gozik a pártnak, oktatja a fia­talokat, beszélget velük a párt fél évszázados harcáról... Szedője volt a VBrtte trjságnak Galina János. Latinka Sándor lett a példaképem... házára hívta össze a vöröska­tonákat, a pártmunkásokat, forradalmárokat. Latinka Sán­dor búcsúzott tőlünk, köszön­te meg helytállásunkat, sza­vaira ma is jól emlékszem: »■Nagy megpróbáltatások vár­nak ránk, elvtársak ... Akik ezt túlélik, tanúi lesznek még annak, hogy ebben a teremben is lengeni fog még a vörös lo­bogó ...« Négy hónapot ÜK börtön­ben, öt évre eltiltották a köz­ügyektől, évekig rendőri fel­ügyelet alatt állt Galina János, de vállalta a szenvedéseket, mert megérhette Latinka Sán­dor jóslatának beteljesedését— A sovány kifutófiú átvette a hatalmas kosarat, a megadott címet, s aztán sietve nekivágott az útnak, hogy a kosárban levő élelmet mielőbb rendeltetési helyére juttassa. — Nehéz volt a kosár, a lép­— Laflnka Sándor volt egész éle­temben » példaképem — mondja Balosa Istváau csőn már nem bírtam fölvinni egyszerre. Néhány súlyosabb tárgyat már kiraktam belőle, amikor látom, hogy a címzett lesiet a lépcsőn és segít, hogy ne kelljen kétszer fáradnom. S a lakásból nem engedett el azonnal, hanem melegen ér­deklődött apám után, hogy volt-e katona, vannak-e test­véreim, mennyi a keresetem, s azt tanácsolta, hogy legkö­zelebb ne vigyek ilyen nehéz csomagot... Latinka Sándor volt a címzett — emlékezik Balog István veterán. Aztán arról beszélt, hogy a legközelebbi fizetéskor a szo­kásos 30 korona helyett 60 koronát kapott, s Latinka Sán­dor. amikor ismét élelmet szállított a lakására — moso­lyogva érdeklődött keresetéről. — Ez az emberség s az a tény, hogy egy ilyen fonta« beosztásban levő, nehéz kö­rülmények között dolgozó vo- aető tudott időt szakítani ar­ra, hogy egy kifutó sorsával törődjön, érlelte meg bennem azt az elhatározást, hogy La- äntea Sándort példaképemül válasszam és kövessem élet­útját ... Amikor az ellenfor­radalmárok meggyilkolták* apámként sirattam meg — te­szi még hozzá Balogh elvtáns. Példaképül választotta és ma is annak tartja a Tanács­köztársaság somogyi vezetőjét. Ezért kapcsolódott be fiatal korában a szervezett munkás- mozgalomba, s ezért emigrált* hogy segíthessen a harcban más országok elnyomott De­reinek. Ez adott neki erőt Dél - Ameri kában, Spanyolor­szágban, a francia börtönök­ben s a mauthau.se n: koncent­rációs táborban is. Hadifogolyból lett kommunista E1 aluu nőtt tel Igáii György. Részes aratás, kapáiéi, nehéz földműves munkai kévén kereset, öröm nélküli élet — ebben volt leg­inkább osztályrésze. S amikor fellázadt ellene — aratósztráj­kot szervezett —, börtönbe zárták. Aztán ő is katona lett, mint annyian a második vi­lágháborúban, az urak fegy­vert adtak kezébe, hogy ő is részese legyen a Szovjetunió elleni dicstelen háborúnak. — Szerencsére már 1943 ele» jén fogságba estem, s az Ural mellé kerültem táborba, to­vább nem kellett részt vennem ebben a szégyenteljes háború­ban, amelybe a fasiszták kényszerítettek bele ... Nehéz volt a fogság, arra godolni szüntelenül, hogy mi lehet ott­hon, de volt jó oldala is, itt ismertem meg a párt, a kommunisták céljait, s váltam magam is kommunistává ... Antifasiszta iskolát végzett Moszkva mellett, majd a szov­jet fővárosban tanult, olyan tanárai voltak, mint Nemes Dezső, Sziklai Sándor, Kossá István és má« kommunisták S a tanultak, a megismert igazság hatására rövidesen ké­ri: — Küldjenek el partizán­nak ... Szeretnék harcolni a fasiszták ellen, szeretnék részt venni * Igall György: » A hadifogolytá­borban lettem kommunista .. .« Kijevbe kerül, kiképezik partizánnak, de bevetésre nem kerül sor, 1945 elején már itthon van. Debrecenben ő is tagja annak az őrségnek, amely biztosítja az újonnan megalakult demokratikus ma­gyar kormány működésének zavartalan körülményeit. A katonák között szervezi az új magyar hadsereget, és soraiból maga is jelentkezik. Harcol ( háború befejezéséig, aztán le­szerel. Földet oszt. államosít, végzi azokat a feladatokat, amelyekkel a párt megbízza...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents