Somogyi Néplap, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-17 / 270. szám

Vasárnap. 1968. november 11.

7

SOMOGYI NÉPLAP

Nyerges András;

(4 sziámi ikrek

M

ulkai és Kereke® együtt végezték az egyetemet és egyszerre kerültek a vállalathoz. Mérnök létükre mindketten technikusi beosztásban dolgoztak, Ugyanazon az osztályon; naphosszat egyforma rajzok, gépiesen ismétlődő, fantáziátlan dokumentációk kerültek élébük. Együtt mégis köny- nyebb volt elviselni a kezdeti nagy csalódást.

Eleinte csak erről ismerték őket a kollégáik. »Ezek azok- — mondták — »Akik még oda is együtt járnak...« Hallottak a rossz indulattá élcelődésről, de nem törődtek vele. Egyszerre érkeztek reggel, együtt mentek ebédelni, megbeszélték minden feladatukat, s ha valaki azt hitte volna, hogy délutánra már igazán elegük van egymásból, tévedett- napról napra kollégáik füle hallatára beszélték meg a közös esti programot.

Mulkai és Kerekes együtt jelentkeztek a vállalati sportszakosztályba, a KISZ-tag- gyűlésen egymás után szólaltak fel és panaszkodtak arról, hogy mennyire kihasználatlanul töltik az idejüket ... A vállalat egyik rendezvényén kiderült, hogy a két fiatalembernek közös ének- és gitárszáma van: önmaguk »száámi«-ságát figurázták ki, összetanult, jópofa humorral, kellemes énekhanggal. így aztán — ha nem is mérnöki teljesítményükkel — végre felhívták magukra a figyelmet. A csípős strófák megragadtak az igazgató, Jóna Kálmán fejében.

— Ki kéne próbálnunk a fiatalokat... — mondta a következő osztályvezetői értekezleten. — Nem szabad megvárnunk, amíg letörnek és kedvüket vesztik.

— Nagyon igazad van! — kiáltott föl elégedetten Cso- botka. — Én is gondoltam már erre!

Jóna elégedetten távozott az értekezletről: úgy érezte, gondviselő atyja a vállalat minden dolgozójának. Legközelebb, a minisztériumban, elő is hozakodott a maga példájával.

— Mi törődünk az egyetemről hozzánk került tehetséges fiatalokkal — mondta nyomatékosan, s ezzel le is zárta magában az ügyet.

Csobotka viszont csak annyit mondott Petkónak, a csoportvezetőnek, amikor négyszemközt beszámolt neki az igazgatónál lezajlott értekezletről:

— Nézz a körmére ennek a két »sziámi«-nak! Nagy a szájuk, de nem tudom, rm telik ki belőlük..:

Mulkai és Kerekes változatlanul rajzoltak és dokumentációt ellenőriztek, de ha összeakadtak a folyosón Jóna Kálmánnal, az igazgató megtorpant egy pillanatra, rájuk mosolygott és barátságosan megkérdezte:

— Na, most már minden rendben van?

— Hált...

— Jól van, csak nem elkeseredni,' ha valami nem add uramisten hullik az öletekbe! Gyertek hozzám bátran .:

M

ajdnem egy éve volt már a két fiatalember a vállalatnál, s még mindig nem szőttek külön barátságokat, nem járogattak el egymagukban a kollégákhoz ... A meghívást minden esetben kettejüknek szólóan értelmezték.

Ha nagy ritkán összeakadtak szerencsésebb sorsú, hajdani egyetemi kollégáikkal, nem árulták el, mennyire keservesen érzik magukat a vállalatnál. Sőt.

— Hálistennek, békén hagynak minket! — mondta Mulkai.

— Dolgozunk! — súgta bi- zalmas-titokzatosan Kerekes, és sokat sejtetően kacsintott. — Aztán egyszer majd elő- állunk vele. ..

— Majd mi ketten . ..

— Együtt! Dupla erő, dupla ész!

— Kiegészítjük egymást: amit, ő nem tud, tudom én, és fordítva!

Néhány hónap múlva be is nyújtották első közös újításukat. A főmérnök látta, hogy az elgondolás ötletes, de a

megoldási javaslat a gyakorlati tapasztalatok hiányáról tanúskodott. Amikor közölte velük, azok ketten egyszerre sóhajtottak:

— Épp ez az! Bárcsak dolgozhatnánk..;

— Bízzák rám, majd én szólok.

Nem is voltak elkeseredve, ahogy kijöttek tőle. Fetkó megkérdezte:

— Na mi a helyzet? Elfogadták?

— Azt nem, de megígérte.

rekeshez sietett és gyümölcsöt meg édességet vitt neki; tudta, hogy 1 bolondul mindkettőért.

— Mi újság odabent? — kerdezfce Kerekes.

— Semmi... — bökte ki gyorsan Mulkai, és maga sem értette, miért nem mondja el Petkóval folytatott beszélgetéseit

Érezte, hogy égni kezd a füle, és a meleg hullám átterjed lassan az egész arcára, nyakára is.

formában i? benne volt a lelkesedése és odaadása. Az »ikrek- újításában nagy lehetőségek rejlenek. Egy kis változtatással több mijrtka folyamaiban is alkalmazhatnak, nemcsak abban, amelyről , a javaslat említést tett. Odament Mulkai asztalához.

— Égy pillanatra... gyere ki a folyosóra!

Kerekes szeme megvillant. »Gyere?- — kérdezte a pillantása Mulkaitól. — »Mi az> hogy gyere? Tü tegezödtök?«

— Jövök! —- mondta zavartan Mulkai, és oda súgta halkan Kerekesnek :

— Ez a hülye mostanában rámakaszkodott...

hogy kapunk tiszteséges munkát!

— Megígérte? Hát akkor csak várjátok..;

— Kerekest — maga sem tudta, miért éppen most — elfutotta a méreg.

— Mi baja velünk, mondja meg? Miért gúnyolódik?

— Nocsak, nocsak! — hec- celte vigyorogva Patkó — Mindjárt nekem esik!

— Hagyd a fenébe... —

csitította a barátját Mulkai.

— Nem érdemes...

Kerekes másnap rosszul

érezte magát, Mulkai hiába várt rá a megállóban, nem jött. Amikor egymaga tűnt fel az ajtóban, Petkó csodálkozott.

— Hát az ikrét hol hagyta?

Mulkai vállat vont, nem

akart szólni. Ügy érezte volna, árulást követ el Kerekes ellen. Délben mégsem tudta megakadályozni, hogy Petkó ne csatlakozzék hozzá az ebédlőben.

— Nézze, maga nem olyan pukkancs, mint a barátja...

— húzódott közel Mulkaihoz.

— Adok magának egy jó tanácsot.

— Na? — nézett fél barátságtalanul, de alig titkolt izgalommal a fiatalember.

— Hagyják abba ezt az együtt járkálást. Nem veszi észre, hogy így senki sem mer magúkhoz közelíteni? Ingerük az embereket az ilyen gyerekességgel. Engem is, bevallom őszintén.

— Kerekes a barátom! — dacoskodott Mulkai.

— Mondtam én, hogy ne legyen az? De attól még nem kell ilyen görcsösen félre vonulniuk! Itt volt ez az újítási história, ebből igazán tanulhat. Mi hiányzott, hogy elfogadják? A tapasztalat. Nem szabad megütközni rajta, ha egy főmérnök jobban bízik olyasmiben, ami alatt egy régi mérnök névét látja. Gondolkodjék ezen, azt tanácsolom ...

Mulkai nem tudott mit felelni erre. Szótlanul dolgozott, és egyre Petkó tanácsán járt a feje. A rákövetkező nan Kerekes még mindig beteg volt, s ő újra a csoportvezető- helyettessel ebédelt. Munka után «Mfthan egyeneseik KeE

gy hét múlva Jóna Kálmánnak a minisztériumi tanácskozáson eszébe juttatták a fiatal mérnökeit, s számon kérték rajta, tud-e valami konkrét eredményről beszámolni? Kivágta magát, de nagyon kínosan érintette az ügy, s amint visszatért a vállalathoz, behívatta a főmérnököt és előadta a kívánságát.

— Kértek, sürgősen adnunk kell valami önálló feladatot a fiataljainknak... Erre most, nagy súlyt fektetnek oda- fönt, és mi sem maradhatunk szégyenben. Gondoskodj a dologról, és néhány napon belül számolj be a történtekről.

A főmérnök szitkozódott magában, de egyenesen Cso- bodkához és Petkóhoz sietett. Amikor előadta, miben fő a feje, Petkó felkiáltott:

— Ez csak nem probléma? Bízd rám! Add ide az ikrek múltkori újítását... Majd én megnézem, mit lehetne kezdeni vele.

— Helyes! — dörzsölte a kezét megkönnyebbülten a főmérnök. — Tehát jeleníthetem Jénának, hogy a fiatal mérnökök foglalkoztatásáért te vagy a felelős.

Petkó átnézte a dossziét. Kezdő mérnök karának javaslataira emlékeztette ez a vaskos mappa, ő is úgy dolgozta ki ötleteit, hogy még a

ÄSslillll

(Szlovák György rajzai

A folyosón Petkó megölelte és a kezébe adta a dossziét.

— Átnéztem az anyagot Ragyogó! Nagy fantázia van benne! Megmondom a főnőknek, hogy ilyen felületesen nem lehet foglalkozni a dolgaitokkal.

— Komolyan? — dadogott asz örömtől Mulkai. — Ügy találod, hogy használható...'

— Ügy! és megsúgom ha

pár nap múlva újra beadod, más lesz a fogadtatása! Egy kicsit bővítsd ki

__

— Te, ez a Petkó mégis iterates alak! — ment vissza a barátjához Mulkai. — Nézz ide, elolvasta, és azt mondta: kitűnő! ö fog harcolni érte, hogy legyen belőle valami! Mit szólsz?

erekes csak nézett, és a csodálkozástól alig látszott rajta az öröm. Mulkai mást várt tőle, azt remélte, ujjongani fog, mint ő. S akkor ez a fancsali ábrá- zat és ez a hallgatás... Mi ütött belé? Szó nélkül fordult el Kerekestől és folytatta a munkát. Petkó távolról figyelte őket. Munkaidő végeztével megkérdezte Mulkai - tói:

— Merre mégy? Megihatnánk egy kávét..:

— Sajnos sietek! — mondta szárazon a fiatalember és Kerekest sem várva be, egyedül távozott...

K

Jobbágy Károly:

EQY SEJTNYI ERDŐ

, Napsugár ömlik végig testemen, érintésétől bőröm feltüzel, ahogyan fekszem, majdnem meztelen s a szél szaladgál mellemen le-fél.

Hiába minden, mímelt nyugalom, megjátszott béke, mely most szenderit. Háborúktól zúg fenn a nyárfalomb, mely könnyen végleg a földre terít.

Aggódó szemmel nézek szerteszét, jön-e egy békés, egy másik csapat, megmenteni a költő szellemét, a fényt, a dalt s az enyhe árnyakat,

— amely erősebb, mint a robbanás s a földieknél nagyobb hatalom, zászlója Nap — egy égi lobbanás — ottt tündöklik fán, bokron és falon.

Az égre néztem. Kéken ragyogott. i.

Am ... messziről egy óriás sereg, hófehér felhők száza lovagolt.. .

— Énértem mind, hogy megsegítsenek: — fölöttük vígan lobogott a fény,

nem láttam végét, számuk annyi volt.

— Számat befogtam, féltem, hogy szegény < testem elárul mindent, felsikolt. —

És megindult az első támadás.

A levegőben milliárd, kicsi ejtőernyő — hogy is lehetne más! — kezdett lebegni, földre szállani.

Ez az új harcmód. Nincs ellenszere. Ejtőernyősök. Néztem, földre ront divíziójuk; jöttek egyre le ...

és akkor láttam búsan — én, bolond —

hogy csak a nyárfa pelyhes, kis magot rejtő, leheletsúly termése száll.

Betölti lenn a puszta, elhagyott földet, hol fajtám háborút csinál.

Es nem is értem jött ez a sereg, a természetet menti, tartja fenn .. s

A pelyhecskék, mint sok, kicsiny gyerek fejem körül futkosnak szüntelen.

Es kergetőztek félig hunyt szemem előtt, majd lassan mindegyik megállt.

Egy sejtnyi erdő! Lombjuk hirtelen

— úgy láttam — megnő s felettem kitárt karjuk már óv, páncélt borítva rám, fölém hajolva,

*■ mint hajdan anyám.

ŰJ KÖNYVEK

Szekér Nándor:

FÖDD ALATT ÉS FÖLD FELETT (Kossuth)

Egy eddig kevéssé ismert mozgalmi harcos naplószerű beszámolója ez az érdekes kötet a magyar forradalmi múlt immár történelmi eseményeiről, 1919 és az azt követő fehér terror harcairól, kudarcairól és sikereiről. A föld alatt és föld felett folytatott sziszifuszi konspirációs tevékenység számos ismeretlen epizódjára derül fény az emlékezésekben, igy többek között az illegális pártvezetőség tragikus lebukásának okairól, a pártba beépült árulók kártevéseiről, a helyi viszonyokkal nem ismerős külföldi küldöttek hibáiról.

Asturias:

A ZÖLD PÁPA

(Európa)

A nemrég Nobel-díjjal kitüntetett közép-amerikai író ebben a művében is a guate- malai nép kiszolgáltatottságának, az országot kiszipolyozó hatalmas észak-amerikai tröszt elleni élet-halál- harcának krónikája. Sajátos írói eszközökkel, a valóság és az álom, a legenda és, a valóság színeinek mesteri keverésével állítja, elénk a szerencsétlen ország gyermekeinek sorsát, küzdelmes életét. Szinte prózaversek formájában, a folklór színeivel gazdagodva, filmszerű elevenséggel vetíti, elénk a könyv a me&ztic nép legendáit és gyötrelmes hétköznapjait.

Csak a szarkofágot láthattam már. Szépen faragott oszlop volt. Tölgyfából készült és tarkára festették. Rajta alig leltem meg a nevet: Szergej Va- sziljevics Afanaszjev őrmester.

Több semmi.'

A többit a kis somogyi vasútállomás főnöke mondta el.

Már túljutott a front a falucskán. Kicsi volt ugyan, de nagy jelentőségű vasúti csomópont és a háborúban féltett objektum. A házak odasorakoztak az indóház mellé, amely apró zsalu- gáteres ablakaival, magas, hegyes tetejével beleolvadt a zöld környezetbe. Az állomáson lakott egy raj, ennek volt a parancsnoka Szergej... vagy ahogyan a faluban emlegették: Szerjó zsa.

— Akárcsak a fiam — mondta Csókás szüle, a legöregebb asszony. Két fiát az első világháború vitte el, a harmadik a Don-kanyarból írt utoljára, negyvenkettőben.

Szerjózsa magas volt és örökké mosolygó. Egész nap gyereksereg kisérte. Szerjózsa mindig adott nekik valamit. Egyszer egy bélyeget, azt a tanító fia gyűjtötte, máskor ' egy konzervet. A berak alatt ették meg. A dobozt Kovács

GÁLDONYI BÉLA:

Szerjózsa

Pista■ kapta, akinek bicskája is volt a felbontáshoz.

Nyugodtan élt a falu, és messze járt már a front, amikor egy napon — reggelizés után — repülőgépek zúgására riadtak. Annyi idő sem maradt, hogy a tej nyomait letöröljék a szájukról, s hirtelen megremegett a föld. Az állomást keresték a bombák. Egy sem találta el.

Ezt megúsztak! — mondta Szerjózsa, aki úgy szívta magába a magyar szót, mint gyerek az anyatejet.

Másnap beállít a biccentös Bálint és jelenti:

— Őrmester úr! A nyárfáknál vasat fogott az eke,

A nyárfák ide látszottak. Alig ötven lépés odáig az út. Süppedös, vizes a föld, a legforróbb nyárban is kedvelik a kacsák...

Szerjózsa megindult a paraszt után.

Bizony az bomba volt. Lehetett vagy ötvenfontos. Ha felrobban, vele röpül az állomás és még vagy húsz ház. Délután hárman ásták a bomba körül a gödröt. Kiemelték, szekérre rakták. Szerjózsa kezébe vette a gyeplőt, és a vékony nyárfaággal lépésben biztatta a lovakat. A homokbányához tartott.

Egyedül ment.

A faluban mindenki a bánya felé figyelt.

Robbanás reszketette meg a levegőt. Porfelhő emelkedett a magasba és elsötétült az ég. Vége a bombának. Nincs bomba, nincs veszély! Talán az utolsó veszély. És gyerekhad, emberoszlop szalad a bányába.

Mire eloszlott a porfeUeg, ők is odaértek. Amit láttak, nem felejtik el soha. A bomba a szekéren robbant és megölte a lovat. Szerjózsa még élt! Nem sokáig. Az utolsó szava ez vett:

— Nincs baj, papa!

Oda temették a nyárfák alá. Mondják, tavasztól késő őszig nem fogy el a friss virág a sírjáról. Legtöbbet a Csókás mama jár hozzá és beszélget vele.

— hatod, hatod, a fáim rtegmamtet-