Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-13 / 241. szám

/

SOMOGYI NÉPLAP

8

Vasárnap, 1968. október 11

Somogy megye társadalmi, gazdasági és szociális helyzete az első világháború időszakában (II.)

(ADALÉKOK)

H

ogy milyen gyakoriak voltak a rekvirálások és milyen következményekkel járt annak nem teljesítése, erre részben választ ad a Somogyvármegye című politikai lap 1918. május 26-i »Befejezték, újrakezdik« c. cikke:

»Jó matematikus legyen az, aki meg tudja mondani, hányadszor rekvirálnak most Somogybán. A most lezajlott rekvirálások utójátékaként Kaposváron már sor került a kíhágási ügyek tárgyalására. Akiknél elrejtett készletekre találtak, azokat most sorra szigorúan megbüntetik. Persze, aki ezek után azt hiszi, hogy már a nyugalom boldogsága derül Somogyra, az alighanem csalódik. Egy másik értesülésünk szerint legközelebb újra rekvirálás lesz«.

A háborúnak igen nagy pénzügyi terhei voltak. _ A hadsereg ellátásának költségei az érvényben levő kvóta szerint 36,4 százalékban Magyarországot terhelték. Ez a háború első három hónapjában csaknem egymilliárd koronát tett ki. Ezek az összegek később megemelkedtek, különösen Olaszország had- balépése után, amikor a haditengerészet költségei is jelentősen növekedett. Ezeket a hatalmas kiadási többleteket a kormány egyrészt papírpénz kibocsátásával, másrészt külső és belső állam- kölcsönök kibocsátásával próbálta előteremteni. Ez utóbbiak közt fontos szerepe volt a hadikölcsönöknek. 1914 novemberében bocsátották ki az elsőt, s azt féléven-, ként újabb és újabb jegyzési kibocsátások követték. Megyénk lakosai 1914-től 1918- ig mintegy 120 millió korona hadikölcsönt jegyeztek. Ebből a kisgazdák részesedése 43,6 millió korona volt. A kisemberek tehát nemcsak puszta életükkel és vérükkel fizettek az első világháborúért, hanem a kormány és a háborús pártok megtévesztő politikájának hatására hatalmas pénzügyi eszközökkel is hozzájárultak annak finanszírozásához.

A háború következtében jelentősen romlott a dolgozók közellátása. A hatósákább önző, rideg, szeretet- nélkülivé, kapzsivá és ki- zsákrnányolóvá vált, mint a békeidőben volt. A háború ideje alatt méginkább kimutatta a foga fehérét, mint azt szabad lett volna ... Az áru, főként az élelmiszerek elrejtése akkor, amikor az emberek ezrei nélkülözték azokat, csak a kapitalizmus lelketlenségét bizonyítja.«

A háború igen negatív hatást . gyakorolt az emberek egészségügyi helyzetének alakulására is. A sok munka és a nagy nélkülözések következtében legyengült embereket, továbbá a gyermekeket különféle betegségek támadták meg és pusztították. A háború első évében 1054, 1915-ben pedig 1225 személy halt meg tüdővészben. Dr. Csurgó Jenő: »A Scmogyvármegyei Tüdővész Ellen Védekező Egyesület 1908—1919. évéről szóló jelentésé«- ben megállapítja, hogy: »... a tüdövész a háborús években rohamosan terjed — igazi nemzetpusztító veszedelem... Az 1916 és 1917. évről nincsenek pontos adataim, de a katonai és civil kórházak halálozási statisztikája szerint az utóbbi években a tüdővészben elhaltak száma emelkedett«. A jelentés azt is megállapítja, hogy a »Betegeink legnagyobb része a szegény oszt- tályból kerül ki, s így alig jutunk abba a helyzetbe, hogy a beteget szanatóriumi felvételre ajánljuk.«

A nyugat-németországi trösztök, nagyüzemek, bankok tulajdonosai és vezérigazgatói kitűnő segítséget kaptak mindennapi munkájúkhoz. A Deutsche Industrienstatut hanglemezre vett föl néhány beszédvázlatot azoknak a vezetőknek a számára, akiknek nincs jó beszélőképességük, noha kénytelenek néha kiállni igazgatótanácsuk, tisztviselőik vagy munkatársak elé.

A Tüdővész Ellen Védekező Egyesület 1918. szeptember 20-án Kaposváron tartott ülésén elmondott elnöknői megnyitó beszéd szintén kétségbeesetten és egyben lemondóan kérdezi: »Mi az a rém-alak, mely hajdan csak messziről látszott, most pedig gyors futamban közelget, lépten-nyomon kaszálva le az ember fiát? A fehérhalál az, amely továbbhalad, sűrűn sezdve áldozatait. Vajon elköltözik-e még a láthatárról, ki mondhatná?«

A kérdések föltevéséből is kitűnik, hogy a tüdővész milyen sűrűn pusztította megyénk dolgozóit, s a megye akkori »illetékesei mégcsak reményeket sem fűztek ahhoz, hogy az egyészségügyi helyzet gyökeresen megjavulhat.

Ilyen volt megyénk gazdasági, társadalmi és szociális helyzete a századforduló, az első világháború időszakában. Somogy megye legértékesebb erőit, a dolgozó tömegeket nemcsak a népellenes háború pusztította, hanem a különböző betegségek is szedték áldozataikat

A dolgozók közül kezdetben sokan ösztönösen keresték ebből az áldatlan helyzetből a kivezető utat, s később, különösen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmi jelentőségű győzelme után egyre növekvő szervezettséggel és öntudattal harcba indultak a háború ellen, a békéért, a kenyérért, a szabadságért, a szocializmusért.

Snri Károly

A tulajdonos vagy vezér- igazgató egyszerűen fölteszi a lemezt, jó néhányszor meghallgatja, szövegét bevágja, s csupán néhány »jelentéktelen« számadattal egészíti ki a termelésre, a fizetésre, a vállalat évi vagyoni szaporodására, vagy az életszínvonalra vonatkozólag. A többi azután1 már simán megy magától — ígéri a lemezhez mellékelt prospektus.

Lemez vezérigazgatóknak

%

TERE FERE A SARKON

Káldi János:

IDEQENBEN

Távol az otthoni fáktól, az enyéimet őrző temetőtől,

egy folyótól, amely múló, nyárias, kis énekeket súg nekem ropom, ropom — szinte megállás nélkül — az idegen utat, egykedvűen.

Egy hete még, hogy eljöttem, s a lélek, a szív már rosszul érzi magát, s kezdi a vitát

ezzel a forró, kő-ezüst vidékkel, az úszó, fáradt, délutáni éggel, amelyen nem mennek az ismerős, könnyű felhő-dáliák.

Csak egy hete még, hogy nem jön elém a dohány- színű utca, s nem játszanak az est piros zsurlói a nagytemplom falán s máris fájdalmas-nagyra nő bennem valamiféle

— alig megnevezhető — hiány.

Csak egy hete még — nem több.' — hogy nem látom a kopár vasúti töltést, mely elnyúlt az égbe sétáimon;

csak egy hete még, hogy úgy viselem — akár egy másra szabott inget — az éjszakám és a nappalom.

Leülök egy kőre,

s arra gondolok, ami elmondhatatlan, imát száz révületben-született, csodás költemény sem mond el

igazán.

Megtépte a szél, mintha haragudna rám, és én motyogom, motyogom ezt a szót; hazám.

Szénhordó

(Takács Erzsébet szobrászművész alkotása.)

gok bevezették a jegyrendszert, s a néptömegek a háború utolsó éveiben nagyon sokat szenvedtek, a szó szoros értelmében valósággal éheztek. Kevés volt az élelmiszer, a zöldség és a gyümölcs. Rossz volt az iparcikkekkel való ellátás is. Megyénkben a közfogyasztásra levágott szarvasmarhák száma 1917-ben 1914-hez viszonyítva 9902-ről 5588-ra, a levágott borjúk száma 9052-ről 5857-re, a levágott bivalyok és bivalyborjúk száma 50-ről 12-re, a levágott juhok és bárányok száma 9547-ről 1271-re, a levágott sertéseké pedig 18 182-ről 8038-ra csökkent. Ezek a számadatok is kifejezik azt a tényt, hogy milyen nagymértékben romlott a dolgozó tömegek zsírral és hússal való ellátása.

M

ivel kevés volt az élelmiszer, lelketlen üzérek megfizethetetlen árakat kértek érte. Az 1915. október 20-i alispáni évnegyedei jelentés erről a következőket írja: »Sajnos

akadnak lelketlen üzérek, akik az ország s a fogyasztóközönség nehéz helyzetét az élelmiszer árainak aránytalan fölemelésével, a saját önző hasznuk előmozdítására igyekeznek kihasználni«.

A háború utolsó éveiben még tovább romlott a dolgozók élelmezési helyzete. Ezt a tőkés társadalmi rendszer idézte elő. Teljes joggal állapította meg a »Béke és drágaság« c. cikk szerzője, hogy: »-4 kapitalizmus ahelyett, hogy szocializálódott volna, ellenkezőleg, méginA Iszol? — kérdezte az aszszony.

— Nem alszom — mondta a férfi.

— Máskor hamar elalszol.

— Igen — mondta a férfi —, ma nem tudtam elaludni.

— Valami történt? — kérdezte a nő.

— Nem tudok róla ...

— Mégis ... máskor már régen alszol.

— Ma nem tudók — mondta a

férfi.

— El kell menned orvoshoz — állapította meg az asszony. — Végül úgy jársz, mint én.

— Te hogy jártál? — kérdezte a férfi.

— Jó, ha két-három órát alszom ...

— Nincs semmi bajom — mondta a férfi.

— Dehogynem... — mondta az asszony —, már három évvel ezelőtt is azok az idegdolgok jól megijesztettek. Akkor valahogy rendbe jöttél, s azóta felé se nézel az orvosnak.

— Nem vagyok Ideges — mondta a férfi.

— Akkor se voltál... csak nem találtad az egyensúlyod. Azt mondtad, úgy érzed magad ezen a földön, mintha egy kötélen állnál két ház között.

— Ja ... — mondta a férfi — ez igaz. De hát most fekszem ...

Az asszony rágyújtott egy cigarettára. Az asztalon almahéj volt, a tv-tál maradéka, vacsorára vette.

— Jó volt az a tál? — kérdezte az asszony.

— Nekem ízlett,

— Már úgy értem, nem volt romlott a hús?

— Az lehet... — mondta a férfi, ö is rágyújtott. A két parázs időnként, ahogy szívták a cigarettát, felváltva jelzett pirosat, mint a Villanyrendőr.

Kerekes Imre:

ÁLMATLAN SÁG

— Nem éreztem — mondta az asszony —, bár előfordult már, hogy eladtak romlott árut.

— Ritkán — mondta a férfi.

Az asszony sötétben megkereste a rádió gombját, de már nem volt műsor.

— Ilyen késő van — mondta az asszony.

— Nem tudom, mennyi az Idő.

— Dehogynem tudod — mondta az asszony —, az előbb megnézted az órát.

— Már elfelejtettem.

Az asszony felült, a sötétben átnézett a másik ágyra, ahol a férfi feküdt, az éppen megszívta a cigarettát, felparázslott az arca.

— Nem emlékszel, mennyi az idő? — kérdezte az asszony.

— Nem — mondta a férfi , kőteles vagyok én erre emlékezni?

— Nem vagy köteles — mondta az asszony —, de ezt azért mégis furcsának tartom.

— Pedig ez nem furcsa...

— Kérlek, ha valami bajpd van, légy szíves, mondd meg. Ezzel a hajnali diskurzussal nem megyünk semmire. Mondd meg, ha valami bánt, vagy talán én...

— Nem, nem... — mondta a

férfi. — Szó sincs róla. Te igazán nem és senki más... és egyáltalán senki és semmi, csak nem tudok aludni.

— Éppen te, aki csak letetted a fejed...

Az asszony hanyatt vágta magat az ágyon, aztán a két tenyerét a mellére fektette, és úgy is maradt Gondolkozott.

9 Miiyan szörnyűség — mondta

később —, hogy az embernek így kell bámulnia a sötétben.

— Csukd be a szemed — mondta a férfi.

— Kösz... — mondta a nő. — Nagyon hálás lennek, ha megmondanád, hol siklott fi ez a mai napod. Valami történt veled, az biztos ...

— Semmi — mondta a férfi.

— Az lehetetlen ... úgy is kitalálom, azt hiszem, már nyomon is vagyok.

— Ne fáradj — mondta a férfi —, nem történt semmi.

— Na és?

— Semmi és. Nem történt semmi, ennyi az egész.

— Ennyi?

— Hát nem elég ez? Nem elég baj? — mondta a férfi.

— Ezt nem értem — mondta a nő —, nincs semmi, és ez a baj?

— Igen, kérlek, ez a baj.

— Jó, ha ez a baj, valamit akkor is csak érzel.

— Nem érzek semmit — mondta a férfi. — Így ahogy itt vagyok, semmi nem történt velem egész nap és nem érzek semmit.

— Szóval azt akarod mondani, ez a semmi a baj.

— Ugyan kérlek... te ezt úgy sem érted — mondta a férfi.

.— Már hogyne érteném — mondta a nő. — Nem vagyok én hülye, hogy ne értsem. De ha egyszer nincs semmi, se itt, se ott, se máshol, akkor mit kell értenem?

— Nem megmondtam? — válaszolt a férfi. — Most azt akarod,

hogy olyan dolgot magyarázzak, aminek semmi értelme. Ért vagy megérti valaki, vagy nem.

— Vagy nem — mondta a nő. — Engedelmeddel ezt nem értem, s nem is akarom érteni.

— Ezt tudtam — mondta a férfi. Elnyomta a cigarettát, s lehunyta a szemét. Érezte, hogy az asszony valahol a sötétben a tekintetét keresi. El akart kerülni minden vele való találkozást.

— Szóval art akarod mondani, hogy az a semmi, amit nem érzel... az nem hagy aludni.

— Valahogy így — mondta a férfi.

— Mégis, mit akarsz ezzel mondani?

— Semmit... — mondta a férfi. Az asszony kiugrott az ágyból, a

sötétben -nekiment a karosszéknek, kitapogatta és beleült. Legalább negyed órát ült ott szótlanul, s onnan figyelt.

— Alszol már? — kérdezte végül.

— Ugyan kérlek... — mondta a férfi —, feküdj le, mert megfázol.

A nő szót fogadott, bebújt az ágyba. Amikor fölmelegedett, oldalt fordult, és a könyökére támaszkodott.

— Csak azt szeretném tudni, miért lett ez neked egyszerre ilyen fontos?

— Micsoda? — kérdezte a férfi.

— Hát az a semmi...

— Kezdjem most neked élőiről, hogy az a legfontosabb ...

Az asszony hallgatott, a könyöklés kifárasztotta. Nem is törődött már a válasszal. Álmos lett, és leküzdhetetlenül aludni kívánt. Hanyatt feküdt, és utoljára az ablakra nézett.

— Hajnalodik... — mondta az asszony.

— Tudsz valami jobbat?