Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-13 / 241. szám

VesSrnsp, 1968. október IS 1 SOMOGYI NßPLAP MÁSODSZOR VIRÁQZIK A QESZTfcNYöA A KAPOSVÁRI VASÚTI FELÜLJÁRÓNÁL Földes Mihály: HAJNAL PÁKOZDON Lehet-e úgy megrajzolni egy történelmi freskót, hogy a ha­talmas képen ne halványodja­nak el az egyes emberek? Le­het-e hűnek maradni a törté­nelmi valósághoz, s ugyanakkor szabadjára engedni az írói fan­táziát? Lehet-e hős nélkül ki­bontani több mint négyszáz ol­dalon át egy igen izgalmas tör­ténetet’ Földes Mihály könyvé­nek elolvasása után mindhárom kérdési« > felelhetünk: igen. Igaz, a szerzőnek »kezére játszott a téma«. Id48 legforróbb hónapját, a szeptember választotta regé­nye kezdőpontjául. Azt a szep­tembert, mely talpra állította é& egységbe kovácsolta a nemzeti üireioita ax útból az egyezkedni kívánókat, döntésre kényszerítette a tétovázókat, s végleg szakított a bécsi udvar­ral. Azt a szeptembert, mely­nek első felében Jellasics sere­geinek betörését, a másodikban azonban már a Pákozd—Sukoró- nál győztes magyar hadak uj- jongását jegyezhették föl a kró­nikások. Ez a témája Földes Mihály re­gényének. Való és költött ala­kok sokasága vív eszmei és igazi csatát. Való és költött ese­mények drámája bomlik ki az olvasó szeme előtt, ott szikrá­zik a történelmi légkör kemény­sége Szeptember elsején a kap­ron«! várban a horvát bán tart haditanácsot, s szeptember 28- án este, a sukorói templomban megszületik az a döntés, mely­nek következménye Jellasics csúfos veresége. A két dátum közé alakok és események so­rából épít a szerző maradandó élmény láncolatot. A Hajnal Pá- kozdon nemcsak az események­hez való hűségében, hanem szí­neiben, alakjaiban, légkörében is méltó a választott témához, forradalmi múltunk egyik ki­emelkedő időszakáoz, a -nagy év nagy hónapjához«, 1849 szep­temberéhez. A regény a Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában je- 1éné «eg. edényekkel.----------------------- — Mama, o ltsd el a lám­pát Jon a film — mondja Aj- na. Szalija lekapcsolja a vil­lanyt Én már láttam ezt a filmet de megnézem, hogy gondolatban elrepüljek egy másik világba, hogy ne gon­doljak a jelenre, s az asszony­ra, aki oly mesterien tönkre tudja tenni az ember hangu­latát. Honnan tudhattam én azt, hogy tej helyett kumiszt forralok? Pereg a film. A feleségem a hátam mögött ül és hallgat. Először látja a filmet, ölében tartja az alvó Danijart Aj­nácska a padlón hasal, a csí­kos szőnyegen (onnan szereti nézni a tévét), különben ő is csendes. Nagyon komoly, azt hiszem, mindent megért A katona, tulajdonképpen még csak legényke, kamasz j- san rekedtes hangion búcsú­zik a leánytól, akivel útja so­rán találkozott... Életükben először látták egymást, és most örökre búcsút vesznek. Csendes szipogást hallok a hátam mögött. — Szakja sír. Ajnácska fölemeli a feiét, lá­tom, amint megvillan a sze- mecskéje. <— Mama, miért si-frsz «— nyújtja el a szót—, hiszen biz­tos nem fog meghalni. — Megölik — feleli komo­lyan Szabja. — Honmam tudod, hogy megölik? — A bácsikád mondta. Ránézek a kislányomra, gyengéden megsimogatom a fejét Arcocskája könnyes. Nem tudja elviselni, ha az anyja sír! Nézem az alvó fiúcskát — egészen az anyjára hasonlít Szeretem, mikor alszik. Min­dent meg fogok tenni, hogy 6 nyugodtan alhasson. Hiszen ezért áldozta életét apám, ezért nem láthatta már meg az unokáját. s. Kikapcsolom a televíziót Ezekben a percekben a mi ki­csinyes családi perpatvarunk nevetséges melodrámának hat Minek vesztegetjük az időt? Miért játszunk egymás ide­geivel? Hát nem butaság, Szabja, mondd?! Miért hall­gatsz? Odafordulok hozzá, ő a föl­det nézi. Vajon mire gondol? Fölemeli a fejét — Szeretsz te engem? — Igen... — Sajnálsz? — Igen. Fordította: Vár kon yi Katalin Igyál, Kati baba, igyál, finom a tejecske. — Ajna ős*-' szetörte a tea- ■----------------------­fözöö — A hálószobában csöpög a radiátor! »Ez az általános gépesítés!« —- rémüldöztem. — Fape tudja, te meg hói csavarogsz munka után. Ajná- cak hiába beszélek. Danijar- nak hasmenése van. No, hová mész azzal a sáros patáddal? Micsoda lehetetlen ember! Fogd a gyereket, már egy órá­ja erőlködik! Levettem a cjpőmet, lábujj­hegyen bementeni az ebédlő­be, fölemeltem kétéves kis­fiamait, lehúztam róla a vizes nadrágot, majd elkezdtem rin­gatni, és nekiláttam, hogy ösz- szerakjam a sokféle kacatot A fiam erősen belekapaszko­dott a sálamba és ordítani kezdett. Az ajtóban megjelent az asszony. — Mit kezdjek veled? ... — és mondta a szöveget, amíg ed nem jutott az ismerős sorhoz: »Te engem nem szeretsz, nem sajnálsz«. Csak ő tud Ilyen világosan és tömören beszélni, »Ml az ördögnek kellett Ilyen asszonyt feleségül ven­nem? Ö, ha akkor tudtam volna, hogy egy húszéves sze­líd lányka hét év alatt tigrissé változik!« *— Na, most mit ácsorogsz? Vedd le a kabátot, kitisztítom! Menj a konyhába! Lekozmál a kása! Hagyd itt a gyereket, mert megint megégeted a ke­zét, mint a múltkor! »Uramisten, de megáldottál ezzel az asszonnyal!« A konyhában sűrű füst — a kása régen odaégett. Gyor­Mar Bajdzsijev a legfiata­labb kirgiz írónemzedékhez tartozik. A Kirgiz SZSZK fő­városában, Frunzéban él. írásai napilapokban és irodalmi fo- lyóiratokbán jelennek meg. Ezt a novelláját a Kirgiz elbe­szélések / című orosz nyelvű kötetből vettük. — Pszt? Mindjárt megtudod a különbséget — mondtam én. Ajna elcsendesedett A lá­nyomnak, éppúgy, min* ne­kem, érzékeny lelke van, elő­re megérzi a bajt Levettem a bundáját, megsimogattam kó­cos haját Átölelte a térde­met — Papa! Vovka Zsukov megette a gyurmát! — Pszt.:. Hallgass. s. <— Papa, te meg tudod enni a gyurmát kenyér nélkül? — suttogta Ajnácska. — Hé, hol az a kása? — hallatszott a hang távolról. — Mindjárt Futok újból a konyhába. El­dugom a kozrnás edényt, föl­teszek a platnira egy nagy bögrét, teleöntöm tejjel. Dara azonban sehol — elfogyott Az ebédlőből disszonáns trió hallatszik: az asszony hango­san pöröl, a gyerek szaggatot­tan üvölt, Ajna meg hosszan elnyújtva bőgi ezt a hangot: »E-e-e« ... — most már meg­értette, hogy a sifon nem ha­sonlít a pofonra! Befogom a fülemet Miért is tettem ilyen korán tönkre az éle*emet? Nősülni termé­szetesen kell, de nem szabad ilyen gyorsan szaporodni — két gyerek öt év alatt, és mennyi lesz a második hét­éves terv végére?! A tej felforrt, s én megfog­va a bögrét, alaposan meg­égettem a kezemet. •— Hol a kása? — Kása nincs. — Megetted? — Leégett... De most már elég, nyugodj meg, Szulú... így hívtam öt hét évvel ez­előtt, mostanában azonban csak rendkívüli pillanatokban használom ezt a szó, ugyanis »Szulú« kirgiz nyelven azt je­leníti, hogy »tündórszép«. Sza- lija és Szulú — valahogyan a gyerek orra előtt Danijar kitátotta a száját mint a ve­rébfióka, s a kanalat figye­lemmel kísérve várt Ám az első korty után torkaszakad- tából elüvöltötte magát te­keregni kezdett, mán* a gi­liszta, és le akart csúszni a földre. Az anyja természete!-; Szalija is megkóstolta a »te­jet«, s hangja úgy csattant fel, mint a csatakiálitás. — Ez tej?! — Igen, tej. •— Ez kumisz.. , Az is csak volt! •— A kumisz is tej, csak lóé próbáltam a támadást higgad­tan kivédeni. — Te egy nagy ló vagy, majdnem megmérgezted a gyereket! Na, ez már több a soknál! Így még sohasem sértett meg engem. Elhatároztam, hogy megszakítok vele minden dip­lomáciai kapcsolatot »Gorom­ba nőszemély, és még azt akarja, hogy szeressem és sajnáljam;..« Átmegyek a másik szobába, fogam az újságot keresztrejt­vényt kezdek fejteni. Az asszony még sokáig pö­röl, a gyerekek sírnak, csörög­nék az edények, de lassacskán elül a zaj, elálmosodom. Egy­szer csak beszalad a szobába a lányom: <— Papa, gyerünk enni! A mama azt mondta, mossjink kezet A tarkóm vakargatva kel­letlenül állok fel. Nincs ked­vem Szali jával találkozni. — Na, papácska. menjünk. Szívesen segítek anyunak. (Mn-fotók) TAVASZ AZ ŐSZBEN T e engem nem sze­retsz, nem sajnálsz — szólt a felesé­gem, alighogy át­léptem a küszöböt Kezemben egy piszkos viz­áéi teli vödör lógott Be akartam húzni az ajtót hogy visszavonuljak, ám el­kapott a galléromnál fogva. Másik kezében egy nedves padlórongyot rázott fenyege­tően. «— Te engem nem szeretsz, aem sajnálsz — ismételte. Vigye el az ördög, honnan Ismeri ő Jeszenyint? De nem ismeri. Egészen más szavak­kal beszélt hosszú monológja mindig ehhez a két tagadószót tartalmazó verssorszerű mqp- dathoz vezetett: »Te engem nem szeretsz, nem sajnálsz«. — A mosó­gép rossz! — A fiad, el­rontotta a gyomrát! — A hűtő­szekrény be­döglött! san vizet öntöttem a lábasba — sürgősen ki kell mosni az edényt és új kását főzni. De a leégett kása nagyon odara­gadt az edény aljához. Elke­seredetten vakargattam a kés­sel. Rémülten vettem észre, hogy a zománc felét is leka­partam. — Mit kapirgálsz te ott? Nyisd ki az ajtót! Megjött Aj­na! — kiáltott a feleségem. Az* hiszem, ezt nevezik a rádiótechnikában távirányí­tásnak ..; Kinyitottam az ajtót — a küszöbön ott állt a lányom vizes bundában, sáros cipő­ben. — Papa! Papácska! Miben különbözik a sifon a pofontól? — kérdezte izgatottan. összecsengenek ezek a szavak — helyesebben összecsengtek ezelőtt hét évvel, amikor még reggelig tudtunk kószálni a kihalt utcákon, órákig álltunk a hídon és bámultuk a tova­haladó vonatokat, amikor még nem voltunk férj és feleség, amikor ő szelíd lányka volt, amikor; . szóval, az egész akkor volt... —• Nofene? Szulú!? Mas nem jut eszedbe? — Hevesen beszélt, de én éreztem, hogy a hangja ellágyult A »Szulú«- nak magnetikus hatása volt — de nem sokáig. Szalija meg­fújta a kanálban a tejet s ínycsiklandóan megmozgatta elhűl az étel — húz a kezem­nél fogva. — És a mama lehűlt már? — kérdezem kajánul. —- Ö-ó, a mama nem leve?! — érti félre Ajnácska. — Hallgatagon kanalazunk mindnyájan. Látom, hogy a szobában ideális rend uralko­dik. — Ajnácska. tegyél föl tea- vizet! — fordul Szalija az öt­éves lánykához. Na ez nekem szól. Ajnácska még nem éri föl sem a csapot, sem a tűz­helyet Belevágom a kanalat az üres tányérba, és indulok teát főzni. Aztán bekap­csolom a televí­ziót: a »Balla­da a katonáról« című filmet ve­títik. A félesé­gem, ahogy le­szedi az asztalt szándékosan csörömpöl az Mar Bajdzsiev: TŰNBÉRSZÉP

Next

/
Thumbnails
Contents