Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-06 / 235. szám

SOMOGYINÉPLAf 4 Vasárnap, 1968. október 8. Túl a megyehatáron Vendég voltam a „hírős városban” nr09 m •• j »• ? •• lukrom, tükröm, mond meg nékem... Kecskemét központja. Szépen megfér egymás mellett a kép közepén látható három, különböző stflusú épület: a városi tanácsház, az öreg Templom és az Arany Homok Szálló. egy, a hátsó lábain álló kecskét áb­rázol. Kecs­kemét hat­száz éves város, s a címer most új fényben csillog. 1368. október 2-áin kelt Nagy Lajos királynak az a mindmáig megmaradt oklevele, amely­ben először történik említés Kecskemétnek mint oppidium- nak, mezővárosnak a létezé­séről. Ennek a dátumnak a hatszázadik évfordulóján jár­tam a Duna-Tisza közi szo­cialista nagyvárossá fejlődő Kecskemét utcáit, a futóho- mokból kiemelkedett épület­monstrumok körül pompázó tereket. Versekben, dalokban cseng- csilingel ez a név: Kecskemét. Itt látta meg a napvilágot Ka­tona József és Kodály Zoltán; itt diákoskodott Jókai és itt volt színész Petőfi; az egykori vásártéren Kossuth mondott beszédet... Nagy múltú, érdekes város. Történetét lapozgatva pontos képet kaphatunk arról, hogyan nőtt egyre nagyobbá, szebbé; miiként hevert ki olyan súlyos károkat, veszteségeket, mint amilyen az 1526. évi törökdú- lás vagy az 1709. évi pestis- járvány volt. Nem a felfedező szemével néztem a mai Kecskemétet, mint született somogyi de­hogyis törekedtem arra, hogy tapasztalataimat lépten-nyo- mon összevessem megyém »fő­városával«, Kaposvárral. Az Ilyesfajta összehasonlítást már az eredendő különbségek eleve kizárják, a néhány rokon vo­nás mellett Számos eltérőt ta­lálni, különösen ami a törté­nelmet, a várossá fejlődést il­leti. Ami hasonlatosság a két város között van, az a felsza­badulás utáni, gyors léptű fej­lődés, s a különösen napjaink­ban tapasztalható nagyarányú iparosodási törekvés. Ennek a vá­rosnak na­gyon könnyű az áttekinté­se, noha ha­talmas kiterjedésű — 256 négyzetkilométer —, és 76 000 lakosa van. A városban ugyan­is semmi sincs dombhajlatba, völgybe rejtve, minden a szem elé tárulkozik: a szecessziós városháza, a barokk nagy­templom, a klasszicista plébá­nia és a modern Arany Ho­mok Szálló például egyetlen téren található. A város össze­sen 22 000 lakásából több mint ötezret építettek a felszabadu­lás után. 1961 tavaszán volt az új, modern városrész — Le- ninváros — alapkőletétele, s csupán ezen az új lakótelepen 1100 család kapott korszerű otthont. A felszabadulás utáni években kezdték el a városi vízmű kiépítését; csaknem húsz évvel ezelőtt fektették le az első vízvezeték-csatornát, s ma az egy főre jutó napi víz­ellátás országosan kimagasló, jóval túlhaladja pl. a buda­pestit. Az 1901-ben alapított konzervgyár melló új gyárak nőttek fel, ma a város ipari üzemeiben és szolgáltató vál­lalatainál mintegv 23 000 em­ber dolgozik. A kecskemétiek méltán büszkék most már nemcsak "hírős« pálinkájuk­ra, öreg Templomukra. Cifra Palotájukra, az Arany Homok Szállóra, hanem az Alföldi Pincegazdaság palackozó üze­méből kikerült finom borfaj­tákra, és egyebek között a Zománcipari Művekből hazai és külföldi üzletekbe került fürdőkádakra is. Nagyon szeretik városukat a kecskemétiek. Ez a nagy-nagy vonzódás óriási erőt jelent, ha arról van szó, hogy tenni kell valamit — vagy tenni le­het valamit? — a sok megpró­báltatást átélt városért. A vá­rosi tatliácsház épületének — 1898-ban avattájk fel — csodá­latosan szép bútorzatában, a tanácsterem falfestményeiben gyönyörködünk — és előttünk a város több négyzetméteres terepasztala. Milliókat érő munka, hallatlan precizitást igénylő teljesítmény. Mintegy tizennégyezer fényképfelvétel segítette a pontos, gondos munkát. Más színűek a felsza­badulás előtti és megint más a felszabadulás után etelet épületek. A tervezett vagy éppen készülő létesítmények kicsinyített mása, is ott van a terepasztalon. Az egyedülálló tanyasi házikó makettje sem hiányzik. Mindez több millió­ba került volna, ha nincs meg a már említett városszeretet a műszakiakban — társadalmi munkában készítették el az egészet, s így pár százezer fo­rintba kérült csupán ... Mennyi témát merített a kecskemétiek életéből Fényes Adolf festő és Katona József, a Bánk bán költője; a Psal­mus Hungaricus szerzője, Ko­dály Zoltán? Vagy Petőfi, Jó­kai. akik így vagy úgy, de be­levitték maradandó életmű­vükbe a kecskeméti benyomá­saikat? A kérdésekre műveik­kel válaszolnak. Szenvedéllyel szerették ezt a várost. járva átla­poztam a Kiskunság című irodal­mi folyóirat idei, 3. számát. Egy érdekes, és talán a már említett, szív­ből jövő városszeretetet jól példázó: vallomást találtam benne. Dévay Camilla, a kecs­keméti Katona József Színház művésznője írja: »Életem ti­zenegy évét adtam ennek a városnak, ennek a megyé­nek ... Az életem már csak eszköz. Eszköz azok számára, akiknek odaadtam. S most jön a fizetség. És én olyan gazdag vagyok, hogy hango­san, ujjongva szeretnék végig­futni az utcákon, a magamvá­lasztotta és nekem rendelt vá­rosnak az utcáin. Egy egész vármegye utcáin. A kis tanyák akácos ligetein... Enyém minden ember szeretete, aki­nek csak egy picit is adhat­tam magamból... És tizenegy év után még nem kívánják, hogy elmenjek. És tizenegy év után még nem kívánok elmen­ni. Többször hívtak szerződés­be máshová. Én maradtam ..« Az emberek nagevá, széppé tudják tenni azt a helyet, ahol élnek, dolgoznak. Az emberek i4 pú idáman ment az úton, a kirakatok előtt meg-megállt, fülyörészett. Kezét zsebre vágva, pecke­sen, láthatatlan kavicsokba rugdosott, ugrándozva kerül­gette a járókelőket. Benne volt fiatalságának összes energiája, az ’ erő fe­szítette karját, s ő úgy ját­szott vele, mint kisgyermek a lenákerekes autóval. Gondja oly kevés, ami van, az is csak könnyű, egy mozdulat­tal átugorható, látszatakadály. Hunyorgott, a vörhenyes délutáni nap sugarai minden akadály nélkül métereken át kísérték arcát. Élvezte a pil­lanatnyi vakságot, többi ér­zékszervét kikapcsolva igye­kezett a szemét elborító vö­rös fátyolra összpontosítani. Aztán a vöröst fekete váltot­ta fel, a hosszú tűzfalú há­zak szigorúan útját állták a sugaraknak. Karján hirtelen fájó szorí­tást érzett, ijedten fordult hátra. Idegen arq bámult rá, pár pillanatig egymás tekin­tetében kutattak, aztán az idegen fölemelte a másik ke­zét. Negyven körüli, erős férfi volt, vastag, mélyen ráncos nyakkal, vörös fénylő bőrű ábrázattal. Ujjai erősen mar­kolták a fiú karját, a másik keze fenyegetően ökölbe szo­rítva meredi kettejük között. A fiú értetlenül nézte, szo1- ni is elfelejtett, nyelvére béklyót kötött az ijedtség és a tanácstalanság. Ebben a pillanatban még egy férfi vált ki a fal homályából, az­tán még egy. Gyűrűt fontak köréje, ar­cukról semmit sem tudott le­olvasni. Riadtan tekintgetett hol az egyikre, hol a másik­ra, magyarázatot kérve, kö­nyörögve: mit akarnak tőle. A kar ütött, egymásután kétszer. A fiú száját találta el, ajkairól tekergő fonál­ként azon nyomban megeredt a vér. Tenyerét a szájához kapta, ekkor érte a második ütés, aztán a többi. Rúgták, öklözték, ahol érték. Teste egyetlen sajgó, hasítóan és tompán fájó felület lett. Két kezefejét a fejére fonva tehe­tetlenül támolygott. Egy ütés a földre kényszeritette, itt to­vább rúgták hátát, fejét. Tor­kából artikulátlan hangok törtek elő, rést keresve a vérrel és homokkal teli száj üregében. Tagjai mintha Mi­összefogásából támadó erő nagy teljesítményekre képes. Ezt láttam, tapasztaltam Kecs­lön életet kezdtek volna, rán­gatóztak, mintha elszakadni akartak volna a testtől. imán, tekintetükben kíváncsisággal em­berek gyülekeztek körülöt­tük. Akadtak, akiknek sze­mében a sajnálat langyos lángja lobbant, voltak, akik csak a látványosság kedvéért álltak meg. Férfiak voltak ott, aktatáskával a kezükoen, háziasszonyok bevásárlósza­tyorral, egy lány hegedűtok­kal. Számuk egyre gyarapo­dott, hátul lökdösődni kezd­tek az újonnan érkezők, mél­tatlankodtak, hogy mások el­fogják előttük a látást. Az elölállók centit sem léptek előrébb, sötét, néma karéjként fogták keretbe a négy embert. A fiú vére az aszfaltra csö­pögött egy nagy és több ki­sebb meleg foltot hagyva a kemény járdán. Már pilláit sem emelte föl, arcán a meg­száradt vérre új patakocskák csordultak. Egy asszony émelyegve fél­refordította fejét, de nem mozdult el. A mereven álló férfiak a lendülő öklöket, a fiút nézték. Nem tanácstala­nul, nem visszafojtott indu­lattal. Pusztán; nézték. Aztán a három férfi egy­másra tekintett, megigazítot­ta magán a ruhát, s pillantást sem vetve a fiúra, elindult. A tömeg félrehúzódott. A három ember elment. Ellenkező irányból egy fiú közeledett, fütyörészve, kezét A pénteki piacra erősen rányomta bélyegét az őszi. kellemetlen hűvös esős idő­járás. Mindenki sietett haza. A magánárusok, de a szö­vetkezeti és az állami keres­kedelem pavilonjai is sok gyümölcsöt — szőlőt és kör­tét, almát, elvétve dinnyét — kínáltak. A magánosok a sző­lőt 8, a tsz és a MÉK ugyan­azt a minőséget 6—7 fo­rintért árulták. Az árak közötti eltérést különösen a karfiolnál lelte tett tapasztalni: a kofák és más árusok darabonként 3—4 forintért adták, a MÉK, illet­ve a tsz pedig kilónként mérte 3 forintért. Megkedvelték a háziasz­Naponta többször megál­lunk előtte, fésülküdünk, meg igazítjuk a nyakkendőt, vagy éppen letisztítjuk a ruhánkat. Természetes ma már, hogy egy hatalmas üveglapban vi­szontlátjuk arcmásunkat, di- sze a lakásnak. De hogyan ju­tottunk hozzá a tükörhöz? A történelemben bizony jócskán vissza kell lapozni, amíg Plinius latin író elbe­szélését megtaláljuk. Föníciai hajósok kötöttek ki egy ten­gerbe torkolló patak partján, és tüzet akartak gyújtani. A part homokos volt, követ, amelyre ráállíthatmák az edényt, nem találtak. Más hí­ján szódarudakat hoztak a ha­jóról, s ennek segítségével főzték meg ebédjüket A tűz helyén a hamuban csillogó új anyagot találtak, ami Plinius szerint maga volt az üveg, a homok és a szóda összeolvadt keveréke. Ma már tudjuk, hogy ilyen hőfokon nem me­het végbe az üveggé válás íd- lyamata, így a természetes üveg létrejöttét a vulkánkitö­réseknek kell tulajdonítani. A hatalmas, megszilárdult láva- tömböket, obszidiánokat már az ősember is felhasználta, pattintással nyílhegyeket, lándzsahegyeket, késeket ké­szített a színes anyagból. A történelem fejlődésével, a megmunkálásra kerülő anya­gok felhasználásával egyre zsebre vágva. A sok ember láttán meggyorsította lépteit, arcáról leolvadt a vidámság. Ágaskodott, a nyakát nyúj­togatta. Ahogy meglátta a mozdulatlan, véres fiút, fel­kiáltott. Durván félrelökte az embereket, s a fiúhoz ugrott. Hanyatt fordította, viajd a karját a háta alá rakva pró­bálta fölemelni. A fiú ned­ves sebekkel teli arca tehe­tetlenül billent előre. A má­sik kétségbeesetten nézett körül, fölötte ott magaslottak az emberek. Óvatosan vissza­fektette a fiút, élesztgetni kezdte. Halk, rekedt sóhaj je­lezte. hogy magához tért. Kis idő múlva távolról erősödő szirénát hallott. Ekkor acélos ugrással tal­pon termeit a másik fiú, s az emberek közé vetette magát. Harapott. karm.olt, tépett, ütött mindenkit, akit csak ért. Káromkodott »rohadt, sze­mét alakok vagytok mind« — üvöltötte. Az emberek felháborodot­tan menekültek előle, őrült­nek kiáltották ki. fiú kifulladva, csap­zottan, remegő tér­dekkel állt az utca közepén, vad tekintettel kutatva, kire vethetné magát. De az össze­vert fiún kívül senki sem volt a közelében. Száz méterrel odébb álltak az emberek. Ismét némán, csoportba tömörülve, tekinte­tüket őrá vetve. szonyok az előre csomagolt burgonyát és vöröshagymát. A MÉK vásárcsarnoki pavi­lonjából naponta 60—100 cso­magot is elvisznek. A kétki- lós zsákok könnyen szállít­hatók, és áruk sem magas. De örömmel fogadták a vá­sárlók azt is, hogy a somogy- geszti tsz vállalja nagyobb mennyiségű téli burgonya ét zöldség házhoz szállítását. Örömmel tapasztalhatták a háziasszonyok, hogy a ter­melőszövetkezetek sok pri­mőr árut hoztak a piacra. A somogygeszti tsz pavilonjai­ban elsőrendű minőségű fejes salátát kínáltak darabonként 1 forintért, a magánárusok ugyanezt 1,50 forintért aid­nőtt az üveg varázsa. Róma, Bizánc, majd a velencei üveg­kultúra, a Muránó szigetére telepített üvegkészítő meste­rek csodálatos edényed előtt ma is magillelődve áll meg a múzeumi látogató. És a ve­lencei mesterek voltak az el­sők, akik megfejtették a tü­körkészítés titkát. Korábban fényesre csiszolt ezüsttálakban vagy a vízben nézegették ma­gukat az emberek, s ismerve az ókor cicomázó kultuszát érthető, hogy horribilis össze­gekért cseréltek gazdáit a ve­lencei tükrök. A tizenhetedik században már az egész világon elter­jedt az üveg használata, tö­kéletesedik a csiszolás techni­kája, és kialakulnak az üveg- készítés és -feldolgozás köz­pontjai. Csehország, Francia- ország, Németország és Ang­liai vezet a versenyben, de már hazánkban is dolgoznak az úgynevezett üvegcsűrök. Nyilván sokat hallattak, ol­vastak az üvegfúvók fáradtsá­gos, szívet, tüdőt rontó mun­kájáról, a hosszúnyelű fúvó­ba végére cseppentett üveg­massza edénnyé formálásáról. A tükör készítése nem kerül ilyen óriási fizikai erőfeszí­tésbe. Húzott üveglapot haszná­lunk a tüköröntésnél — mond­ja Kozáry Kálmán, a Kapos­vári Építőipari és Lakáskar­bantartó Ktsz üvegrészlegének vezetője, alti készséggel vál­lalkozott, hogy beavat a tü­köröntés rejtelmeibe. Műgyan­tán folyatjuk át a csaDivizet, ionizáció útján desztillált vi­zet készítünk, és ebben ezüst- nitrátot meg káli lugat ön­tünk. A zsírtalanított_üvegfe- lületre cukorral csapatjuk ki a keveréket, ami szobahőmér­sékleten, nyolc-tizenkét perc alatt megtörténik. Nagyon fon­tos, hogy a tükör felülete ne legyen foltos, hullámos, ezért az egész folyamatot még e"v- szer megismételjük. Itt je­gyezném meg, hogy csak a friss üvegtábla jó erre a célra, vastagsága 2 millimétertől 20 milliméterig terjedhet. A leg- vékonyabb, két »millis« tük­röt finn tükörnek nevezzük. Utána az iszapot szarvasbőr­rel eltávolítjuk, mintegy más­fél órán keresztül 40—50 fo­kon szárítjuk, majd sellakkal bevonjuk. Ez az ezüstiéleget, a tükröt pedig az időjárás vi­szontagságaitól védi. Ezt kö­ve« a védőréteg, a hátfesték felfestése majd még egyszer szárítás, tisztítás és kész a tükör. — Van-e maximális nagysá­ga a tükörnek? — Elméletileg nincs. A mi tehetőségeink egy méterszer egy-hatvanas nagyságot enge­délyeznek, így a Béke Szálló hatalmas tükreinek foncsoro- zását nem tudtuk elvállalni, berendezés hiányában. De a világon mindenhol, főleg ra i- gos kiállításokon vagy éppen vidám parkokban van r.ak ext­ra nagyságú, különleges tük­rök. ták. Az elsőrendű minőségű zöldbabot is jóval olcsóbban vehették meg a háziasszo­nyok a szövetkezetnél, mint a magán eladóknál. Rengeteg baromfit hoztak a háztáji gazdaságokból, s az árukat is igen kitartották: 80—90 forintért adták a csir­kéknek párját, az állami és szövetkezeti pavilonokban pedig kilónként 30 forint«** kértek a csirkékért. Bőségesen kínáltak még a* állami és szövetkezeti boltok« ban és a magánárusoknál is paprikát, gombát, túrót és tejfelt, volt kiváló minőségű burgonya, s az alma. szőlő körte mellett már megjelent a gesztenye is. VEGYEN 'Szerencse sorsjegyet! Ismét kapható a hírlapárusoknál, a levélkézbesítőiknél, a postahivatalokban, a trafikokban, az áruházakban és más boltokban. BERENDEZETT ÖRÖKLAKÁST, BALATONI NYARALÓT, SZEMÉLYGÉPKOCSIT, KÜLFÖLDI UTAZÁST NYERHET SZERENCSE SORSJEGGYEL SZERENCSÉJE LESZ! 4, forintért A város címere Milyen a mai Kecskemét? 11 „hírős városban“ kemeten. Hernesz Ferenc és ez emberek Pintér Dezső Saly Géza PIACI JELENTÉS: Sok o gyiimöEes osb o primőr Bevált az előre csomagolt burgonya — Nem vásárolták a baromfit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents