Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-27 / 253. szám

Vasárnap, 1968. október 2T

7

SOMOGYI SÍPLAP

SIMON LAJOS:

De Másenyka igaz

wéef® j^-és2!

________fi

fi

(Ady, Babits, Komjáth Aladár, Várnai Zseni a háború ellen)

»Csitt, kuss, mert háború lesz,

Így szálának a belül-háborgóknak S félek, hogy nyílt tengere Megáll a hős, rakétás büszke csónak,

Mely armadákat elsüllyesztne.

Hát hozzák a háborút,

Hát vigyék el mészárszékre a testünk És mégiscsak mink vagyunk,

Kik megdöglünk, de kik semmit se vesztünk S csónakunk dagad Albatrosszá.«

(Mi kacagunk utoljára)

Ezeket a profetikus sorokat 1912 őszén írta ADY ENDRE. Egyre világosabbá vált, hogy az uralkodó osztályok a forradalmi hullámot háborúval akarják levezetni. A háború kitörése a világformáló hatalmak küzdelmébe sodorta — azok függvényévé tette — a hazánkban érlelődj forradalmi átalakulást. A késlekedő magyar demokráciának nem

adatott meg, hogy sorait békés viszonyai 'zott rendezze. A ha’ íyar írók

a háborús á háborús

propaganda . mibefordulva élész, az emberek lelkUsmer. tót.

Ady Endre a háború küszöbén a közeledő veszedelmet érezve elkeseredett hangon az emberiség pusztulásának képét idézte:

»Faluja nyár-éji csöndjéből Fehéren, aggódva kibámvl A torony

S vér-híreket vár a lángoló,

Vénhedt világbuL

Csak a Hold fog tovább döcögni, Mint majd a Föld is, ember nélkül S a világ

Holdfényes torony-romok fölött Mégis megbéküL«

Ady költészetében a háború kitörésének első percétől fölzengett a tiltakozás. Versei a gyötrődő emberi lelki- ismeret, a háború »-megcsúfolt emberi-ének val lomá- sait visszhangozták. Mélységes fájdalom töltötte el, hogy az érlelődő magyar forradalmat elfojtotta a háború. A szép álmokat és

(Torony az éjszakában)

nagy terveket letaglózták. Az igaz küzdelmek, a tegnapi akarások belevesztek a háború véres mocsarába. De Ady költészetében a »tegnapi tegnap sáratásá«-val együtt élt a holnapba vetett hit. A föl nem adott tegnapi forradalom parazsáit élesztgette, a háború világégésének hamuja alatt:

»Szivemet a puskatus zúzta,

Szememet ezer rémség nyúzta.

Néma dzsin ült büszke torkomon S agyamat a Téboly ütötte.

És most mégis, indulj föl, erőm,

Indulj föl megintlen a Földről.

Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?

Mindegy, indulj csak vakmerőn,

Mimt régen-régen cselekedtek«.

(Ember az emberteaenségbeert

Ady Endre elkeseredett tiltakozása mellett BABITS MIHÁLY humanista lelkiismerete utasította el felháborodottan a háborút. Első háborúellenes verseiben a pusztulás feletti fájdalmát énekelte:

»►Még élni sem érte az életeti egy bátor pillantást ha vetett s az ég, a föld mind ránevetett — de nem lesz birtoka semmis a szépség, épség, ifjúi vér, tudás, tanulás, az isteni ér, nők biztató szeme — mind mit ér, ha menni kell neki, menni?

(Fiatal katona)

A háborús politika ellem elégedetlenség növekedésével Babits halkan panaszoló hangija bátor tiltakozássá formálódott. Erélyesen követelte, hogy »legyen béke már! — Legyen vége már!-« Izzó haraggal fordult a háború edlen:

s dtB-fő! az tsteo

vagy csak talán alszik az égben, ajuszik vagy halott is éti pen — M költi öt föl, emberek?

Anyák, sírjatok hangosabban: akit föl nem ver annyi ágyú, rezzenti-é gyenge sírástok?

Es ne is könnyel sírjatok, mert a könny mind csak földre

biti!

rel a legnagyobb gondolatot, az osztályharcot fogalmaztatta meg. A szegény embert tettének borzalma döbbentette rá, hogy a fronton nem igazi ellensége ellen harcolt, hanem a magához hasonló szegény embereket gyilkolta:

»— Pedig hallod — mondta eltűnődve —, én azt mondom neked: nem a muszka van a másik parton ... hanem a másik parton vannak a gazdagok... Mink vagyunk itt, tudod, ezen az ódalon, a szegény emberek... mind itt vagyunk, akiknek büdös putrija van... rongyos ruhája, nincsen ennivaló kenyere... csak sok gyereke, pedig az a gyerek nem mondja, hogy hun veszed: azt mongya, ereggy lopni... csak sír: avval is fájdittya a szülei szivet...

Az asszony nézte, elcsorduló fájdalommal, nézte a szegény vergődő emberének a szemét.

— Minek mondod ezt? — kérdezte lecsorduló könnyel.

A katona előrehajlott.

— A másik parton van a tiszti menázs ... ott vannak a szép nagy házak, terített asztalok meg a nagy hambá- rok, sok búza benne, sok bab, kóbász, ódalas, sonka... Oda süt még a nap is, még a madarak is oda járnak, mert ott jó danolni... ott vannak a jó emberek, amé- kek senkit se bántanák, mert krajcárt adnak a kódusnák.«

A későbbi forradalmár

költő — GÁBOR ANDOR

megrendült, szinte önmagához szóló, kétségbeesett szavai mellett izzó haraggal fordult a háborús uszítók ellem

»Halálhörgése véres rohamnak, A sálán kacaja kíséri,

Jaj: Száradjon le a szája annak, Aki a háborúi dicséri.«

KOMJÁTH ALADÁR a háborús helyzet tarthatatlanságáról, a dolgozó emberek és a háborút okozó úri osztályok közötti ellentétről ír háborúellenes verseiben. A pusztulás és a számonkérés mozzanatait vetítette a háborúba belefásult emberek elé.

A dolgozó tömegek szenvedéseit saját bánataként énekelte meg:

»Csudarendes Péteri

Jó lesz limnek-lomnak.

Nyomnélküli Gáspár!

Jó lesz kerék-nyomnak.

Imádságos Mihály!

Rossebnek a szájon.

Sosesíró András!

Jó lesz siratásnak.

Szagos-Tuba Ferko!

Jó lesz baíigának.

Terebélyes Máté!

Nyárfás hektikának.

Krisztustalan Gergelyt

Keresztnek a hegyen.

Igazmondó Ádám!

Jó lesz, hogy ne legyen!«

(Sorozás)

VÁRNAI ZSENI az anyák aggódásával tiltakozott a háborús öldöklés ellen, s a háborúban való részvétel megtagadására agitált:

»Egy férfikar se szennyeződjék vérben!

Ne legyen kéz, mely fegyvert ragadjon, ne legyen láb, mely rohamra rohanjon, ne legyen szív, mely harci ritmust verjen, inkább örökre bénultan heverjen a férfiak bús, meggyalázott karja.«

(Áldom a is&óáxQ

TÓTH ÁRPÁD kiemelkedő békeversében — Elégia egy rekettyebokorhoz — a

fölfedezett élet nevéből mérte föl a háború okozta veszteségeket:

Hanggal sírjatok föl az égre,

sírjatok irgalmatlanul: ne oly édesen mint a forrás, ne oly zenövei mint a zápor,

Ne mint a régi Nodbéfc:. hanem parttalan, mint az Árvíz, sírjatok vagy a görgeteg lavina, sírjatok jeget, tűzet sírjatok mint a láva»«

(Fortissimo)

MÓRICZ ZSIGMOND az első hónapok háborús propagandájának megtévesztése után hamarosan fölismerte az imperialista háború Igazi jellegét A Szegény emberek című elbeszélésében úgy gyűl öltette meg a háborút, hogy a nép igazi ellenségével, a háborúért felelős úri osztályokkal való leszámolásra buzdított A szegény ember hosszú frontszolgálat- bol hazatérve néhány hét szabadsága alatt borzalmas tettet követ el: kettős gyer- mékgyilbosságot A névtelen szegényembert bűnbe kergette a háború gyilkoló szelleme és a szegénység. Móricz a legegyszerűbb ember»Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult vítágoss Csak miriád virág szelíd sajkája leng:

Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágam,

Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,

Egy boldog remegés, és felpiheg sóhajtva A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!

S reszketve megnyílik egy lótusz szűzi ajka,

S kileng a boldog légbe a hószín szárnyú Béke.«

A Kisgyalánban született seben a 44-es somogyi tedto- SAJO SÁNDOR tanító ver- nákat siratta:

»Somogybán sók az özvegy összevág

Es sok. az árva kisgyerek, öreganyónak könnye sincs mér.

Csak száraz búval kesereg;

Somogybán megnémutt a joked#

S megtelepült a néma gyász,

És egy sóhaj, minden ajkam Hej, Sabác!

Somogybán késő unokákig A lélek már csak búra hajt,

Akácfa árnyán, csöndes estén Sábáéról sír a nóta majd...

Erről mesélnek majd a vének Es erről suttog az akác —

Oh, azt sóhajtja még a szél äse Hej, Sábád«

jSafcáet

A magyar íróknak a háború, az őrülete« vérontás elleni tiltakozása pozitív szerepet töltött be a békét átütő nemzet életében.

összeállította: T. X.

Vészi Endre:

ŐSZI PAPÍRÜZLET

M

egszokta már az öregember, hogy idegenek is betérnek a présházba. A szőlő mellett egy hajításnyira húzódik az országút, autón, szekéren meg gyalogosan sok ember megfordul arra. Egyik egy bögre vizet kér, a másik érdeklődik, hogy van-e eladó szőlő, a harmadik megáll egy kicsit megpihenni, hiszen a présház eresze alatt csak kényelmesebb elszívná egy cigarettát. Magam is átlépdeltem a szőlőtőkék során, aztán köszöntem illendően, de erre föl sem rezzent az öregember.

— Lenne egy szál gyufája, bácsikám?

■— Az nincs — mondta —, csak tüzem van. Tüzam az még akad.

— Messziről? — kérdezte, miközben világháborús töltényből gyártott öngyújtójával lángot csiholt az arcom előtt.

•— Csak Pestről.

— Csak? Hiszen az mess- sze van! Az unokám is ott lakik, de nagyon ritkán jön haza mert Pest csakugyan messze van. Fél éve talán annak, hogy utoljára láttató őt.

— Egyedül csőgzfcöcük az egész sizőlőben? — kérdeztem, hogy gyorsan másra tereljem a szót, mert gyanúsan megremegett az öregember hangja, hetvenen túl érzékeny az ember, mint a kisgyerek.

Az öreg sovány arcára ha- iovány mosoly derült.

•— Nem vagyok én csősz, csak amolyan madárriasztó. Csak a seregélyeket űzöm, hogy höss, te, höss! Éjszakára haza is mehetnék, mert akkor jön a rendes csősz, de inkább itt alszom, mert messze van nekem már a falu. Vacsorát küld az asszony. — Hát reggelit meg ebédet? — Akkor a magam ura vagyok

— Mi volt a reggeli?

•— Egy kis paprika meg szalonna. Elég ez egy magamfajta öregembernek.

— Hát az ebéd?

*— Sült szalonna paprikával.

— Hát egy kis borocskát fcüld-e az asszony a vacsora mellé?

Az öreg szava erre megkeményedett.

— Ha parancsolom neki,

küld. Csakhát nem parancsolom őneki, mert nem szeretem a bolti bort.

C

sonkig égett a cigarettánk, de még nem sae- delőzködtem. A szavunk is megrekedt, mind a ketten átöleltük a térdünket és hallgattunk. Jó így, mindig szerettem a hallgatag öreg emberek mellett ülni, megnyugtató, mintha csendes patakocska partján heve- részne az ember. Én erre gondoltam éppen. De ugyan mire gondolt az öregember?

— Ezen az akácfán gondolkodom — mondta. — Miikor megismertem, egyik markommal átfogtam a derekát, most meg kövérebb, mint az én derekam.

Űgy hallottam, mintha ismét megremegett volna a szelíd öregember hangja, vidámabb témára akartam váltani, de csúful melléfogtam.

— Örömöm? — kérdéssel válaszolt kérdésemre. — Erről ne beszéljünk, úgyis hiába.

— Hátha segíthetek?!

— Ha álruhás királyfi volna, az én bánatomon akkor sem segíthetne. Régi bánat ez, hajjaj, régi bánat ez. Volt egy szép nagy lányom, Katának nevezték, aki 21 éves korában meghalt tudóba iban Sokáig sirattuk, bánkódtunk miatta, már unokám is van, mégsem gyógyult be a sebem.

És tuája-e, fiam, hogy én amolyan barkácsoló ember vagyok? Fiatal koromban szobrokat faragtam fából meg kőből, és lefestettem a napnyugtát, hogy a tanító úr * is azit mondta rá: tökéletes! Ha tanultam volna, most művész lehetnék. No, vagy húsz éve egy elkeseredett pillanatomban elhatároztam, hogy meg- faragam az én Kata lányom szobrát. Először csak úgy, fénykép nélkül, emlékezetből lerajzoltam Míg dolgoztam, ott állt az asszony mögöttem, felvont szemöldökkel nézte- nézegette a készülő arcot. Mikor elkészültem, azt mondta az asszony: »No, ez nem hasonlít a mi szegény Katánkra, nyugtassa az isten«. Megnéztem én is jól a rajzot, és bizony nem Kata, hanem egy idegen, mégis ismerős lány nézett rám a képről. És amikor nem látta az asszony, elmosolyodtam, hiszen fölismertem Mását.

— ö ki volt, bácsikám?

*— Egy szép leány a nagy Oroszországban. Még tizenhétben ismertem meg őt. Mikor csak tehettem, kimentem hozzá a táborból, később pedig, már vöröskatona koromban, bármilyen messze is harcolt a csapatunk, hozzá tértem vissza. Nagy ínség volt akkor, de ő mindig-min- dig burscsot főzött nekem, mert nagyon szerettem.

<— Miről beszélgették?

— Én magyar szavakra tanítottam őt, ő meg oroszra tanított engem. Nem mondtam neki, hogy szeretem, ő se mondta nekem. Tudtuk, mind a ketten. Elgondoltam, hogy a harcok után hazahozom, ő meg úgy gondolta, hogy a harcok után ottmarasztal en- gem.

Megakadt ® beszélgetés, mert megjött a csősz, hozta a vacsorát, juhtúrós galuskát Volt egy üveg bor is a vacsora mellé, ezt a csősz hozta magának, unaloműzőnek. De minket is kínált hármasban boroztunk már a félhomályban az ecetfa alatt Az öregembernek két pohárral is megárt, az én öregem arca is kitűzésedéit, nyelve is megeredt .ás úgy mondta nékem a történetéket, mintha a fia vagy az unokája lettem volna. Mondta, hogy a Donnál egyedül fogott el három kémkedő kozákot mondta, hogy kezet fogott Bugyonmijjal, hogy Szibériában megismerte ligeti Károlyt

A messzeség szépét a bor

pedig nagyít, nem tudom, hogy az öreg harcaiból menynyi az igazság, nem is írók erről. A lányról faggattam.

— Hát Másával mi lett?

— Nem tudóén, nem tudom — Fehérkézre került akkor az a falu, mikor visszamentem, nem volt abban egy ép házacska sem. Másáról senki sem tudott. A fél falut megölték. Mikor házra.jöttem, megfaragtam a szobrát, valahonnan talán még elő is kerül, majd egyszer megmutatom talán. Rajzoltam egy képet is, arról a nótáról, amelyikben a szürke gúnár száll a folyóra, messze a hegyen tűi.

A távolság .vzépft, a bor pedig nagyít, nem tudom, hogy mit tett nagy Oroszországban ez az öregember. Nem is írtam errőL De Másenyka igaz. Másenyka létezett, ezt biztosan tudom. Mert ha nem lett volna, az a szürke gúnár nem száll a folyóra, messze a hegyen túl, az öregember képzeletében, immár ötven éve. És ez elég nekem, hogy ne csak az öreg kort, hanem a nagy idők küzdő tanúját is megtiszteljem benne

A

zt hiszem, elfelejtettünk versét írni az őszi papírüzlethez, amelynek lámpafényében kékborítós füzetek, fehéren derengő rajzlapok, mézesen ragadó címkék röpködnek. Elfelejtettünk beszélni a papír kesernyés illatairól. Mert más a friss, más a hervadó, más a hófehér, vagy éppen avul- tan sárgás papír szaga.

A papírüzlet vegyelemzése megközelítőbb, ha számításba vesszük az enyv és a papír szagát, a táskák műbőrszagát. Milyen szervetlen anyagok állnak itt össze illatban! Micsoda erők sóhajtanak az alacsony mennyezet alól! Milyen fatörzsek nyers srsaaa

alakul át papírszaggá! Lehet, hogy ez szakmai izgékony- ság, de az őszi papírüzlet illata egyenes összeköttetésben van idegrendszeremmel; ez a fanyar, szintetikus illat, amely nem a végtelen magasságokban, de orrunkkal egyvonalban, testünkkel egy- vonalban, egy modem szélességi fokon lebeg és életünk mitológiájához tartozik.

Persze, a papír-vegyész legyint, mosolyog és frappáns, önmagába foglalt képlettel, egyszerűen lerántja az orr magasából, s ugyanakkor az objektív ismeretek magasába emeli ezt a problémát.

Világéletemben izgatott a papír. Gyermekkorára papírüzletei és könyvesboltjai még ma is az orromban illatoznak. Első regényemet kilószám kapható, recés tapintású papírra írtam, s a nagy ívek nem győzték befogadni a fiatal kézbe szorított ceruza szertelen röptét, a mértéktelen álmokat, amelyeknek vitorláját a remény és a jószerencse feszítette.

Papír és festékszag! Ó, mennyi időt töltöttem gyerekkoromban a Tolnai Világlapja rotációsának forgását figyelve, nekidőlve a nagy ablakű pincehelyiség korlát jának. mintegy az emberiség fejlődéstörténetét követve nyomon.

Mert a láncolat végtelen. A papiVn?!pdvaily illata ŐSS3£~

keveredik a nyomdák szagával. És a nagy nyomdák is végigkísérnek. A szedőgépek finom kattogása, a nyomógépek kecses és szabatos ritmusa nélkül mennyivel szegényebb volnék! Papírszag, nyomdaszag, és az ember lassan eljut élete értelméig; az írható és az olvasható betűig. De abban is biztos vagyok, ez nem csupán szakmai érzékenység. Mindenki őriz magában egy őszi papírüzletet, s lelkünk orreim- páiban immár múlhatatlan * friss könyvek és füzetek fa£ nyár Illata, fülünkben äs ívek muzsikája, szemünkben a szitáló fény, amely egybea fiatalságunk fenj« w.

Gerő László: Magyar várak

gyedtilálló témájú útikönyv, fúrhistóriai kalauz, építészet ;éneti áttekintés — így summázta a vélemény a magyar várépí- :et Jeles szakértőjének a Műki Könyvkiadó gondozásában 5t megjelent művéről. A budai tói a Visegrád fölött őrködő dí+ményen át Kőszegig. Sárosaktól Szegedig — országos néző sétára invitál a szerző. S legtett séta első tanulsága: ha- k nem is olyan szegény középkori erődítményekben, mint azt a közhiedelem tartja. A másik: a várépítészet haladt a korral, ahogyan fejlődtek az ostrom fegyverei. úgy — változtak az erődítés módszered is, s íg^igen tark^ kép rajzolódik ki az éppen «-divatos-« építési stílusodról. Végűi: a hazai erődítmények sók sajátos vonással gazdagították a várépítészet nemzetközileg ismert és alkalmazott sémáit.