Somogyi Néplap, 1968. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-27 / 253. szám
lOWOr.TI NÉPlAf 5 Tasárnap, IMS. október ML INT A MESEBELI FALUCSKA. Erdők között, rétek között bújik meg Libickoz- ma, a marcali járás egyik kis községe. Semmit sem látni belőle addig, amíg az egyetlen uitca szélső házába nem botlunk. Pedig, hogy vonzza magára a figyelmet a sok fehér kerítés! Mintha mondanák: ide nézzetek, itt vagyunk! Ha el is rejtőzködtünk a mindig zöld fenyvesek, a délceg akácok közé, azért mi itt vagyunk, lássatok hát bennünket ... A falut csak akkor lehet látni, ha a nap felszxtta az esőpocsolyákon, ha átvergődhet a jármű a kátyún. Egyébként semmit sem mutat magából. Szerényen hallgat, végzi mindenapi dolgát itt az ember — és évről évre megmutat valamit a házán s portáján abból, amije van. Mert ritka szép, takaros házak sorakoznak itt, közrefogva a magányosan álldogáló utcai gémeskutat. Ez a közkút kikerült a széles földútra. A szomszédos községekből erre jártak a vásárra igyekvők, a rokonokat látogatók szekerei, és a helyenként tengelyig érő homokban elfáradt lovaknak itt merítettek vizet a vályúból. A falu néma tanúja ez a kút. És szereplője napjaink életének, hiszen körülötte él Libickozba hat és fél száz lakója ... Az ember, aki a máról beszél, már nem a pusztai ember típusa. Pedig ott él. Mintegy három kilométernyire a falutól, Szőkepusztán. Az itt lakó szövetkezeti parasztok brigádvezetője, Várhegyi Ferencnek hívják. Kerékpárral járja ezt a nagyon széttagolt területet immár nyolc esztendeje. Erdei utakon, friss szántásokon, de mindig eljutott oda, ahova kellett, ahova akart. — Hetente háromszor megyek be Kozmára eligazításra. Harmincnyolc család lakik a pusztán. Már csak ennyi. Egyre több az üresen hagyott ház. ötvenkilenc tavaszán még hetvenöt családja volt Szőkepusztának. Elhagyják az emberek még akkor is. ha egy fillért se kapnak a. házukért. Lebontják, és ha az anyag még használható, azt magukkal viszik. De úgy is mennek, hogy semmit se visznek. Csak az emlékeiket. . . — És maga? — Hm. Hát talán egyszer majd én is. Mert itt nincs villany. A fiatalabbaknak ezen felül a kultúra is hiányzik. Legközelebb Kozmán találhatják meg. Három kilométerre van ide. LUGOSI FERENC TANÁCSELNÖKKEL a falu kihalt utcáját járjuk. Ereje van az októberi napnak, és mindenütt sziporkázik a homok. Itt vagyunk, ahova be kell jönniük a pusztaiaknak kultúráért. Mert szomjazzák. S vajon kortyolgatják-e olykor, ha bejönnek, a kultúrát? — Tíz éve nem épült új ház a faluban ... — De hát azok, amelyek olyan szépek, takarosak, és egyik-másikról még a külső vakolás is hiányzik __? — Egyik sem fiatalabb tíz évnél. Hatszázötvenen élnek a faluban, 1960-ban még nyolcszáztizenöten voltunk, az ötvenes években pedig már több mint ezer lakosa volt Libdckozmának. És most a lakosság harmincnyolc százaléka cigány. .. — Telket vesznek, építenek? — Nem, itt a dolog egyszerűbb. Egy kissé rokkant, de azért még hosszú évekre tartósnak mutatkozó ház előtt állunk. Az ablakok vaksin bámulnak az utcára. Lakatlan ház. — Ezt a házat három-négyezer forintért majd megveszik a cigányok. Jó bolt. De a volt tulajdonos még így is jól jár, mert egyáltalán kap érte valamit... — És ez meddig megy így, hogyan szűnhetne az elvándorlás? •m Itt lesz majd az új fenyőerdő..« Fazekas István és Te'eki József a jövő évi kenyérről gondoskodnak. — Jövőre kővesutat kapunk Somogyfajszig. Talán ez lesz itt a megváltás. Mert igaz, hogy ide több úton is be lehet jutni, de milyenek ezek az utak? A nagy távolság, a sár. . . Itt van például Kovács János családjának az esete. Az idén költöztek el Szőkepusztáról Somogyjádra, úgy, hogy mindent ingatlanukat itthagytak. Azért mentek el, mert gyakran szorultak gyógykezelésre, és körorvos meg gyógyszertár legközelebb csak Somogyfajszon van. A boltba, kocsmába lovas kocsi hozza az árut. Friss kenyér? Ide minden késve érkezik. Néhány nappal ezelőtt kaptuk meg az engedélyt a kultúrotthon működésére. Több mint tizenötezer forintot költöttünk az idén a berendezésére. Lemezjátszót és televíziót vettünk. Szántó János traktoros, tizennyolc éves: — Még több minden kellene, hogy az ember igazán jól érezze itt magát. Fiatalok vagyunk, de miért kell folyton vidékre járnunk, ha úgy akarunk élni, szórakozni, mint a többi fiatal? A kamrában egy kétszázötven köbcentis motorkerékpár. Szántó János ezzel jár el hazulról. Nem munkába, hanem, hogy kitöltse a szabad idejét LIBICKOZMA AZ T?J ÜTTAL biztosain előbbre rukkol. A libickozmaiak előbbre akarnak jutni! Ez nagy hajtóerő. A Zöldmező Tsz gépei dübörögnek a falu határában, szántanak, vetnek a homokon ... Kovács József főagronó- mus mondja a szövetkezet határában, egy kilométernyire a falutól: — A munkákkal jól állunk, ez az idő sokat segít az embereknek, a gépeiknek. És bemutat egy ötven év körüli, borostás arcú traktorosnak Horváth Gyulának, ö a legjobb traktoros a gazdaságban. Éjszaka három órakor még kint dolgozott gépével a mezőn, de reggel mér pótkocsiim kapcsolt, Már a következő két évre tervezi a szövetkezet erdőtelepítését Szencz József függetlenített erdőfelelős a körzeti erdész irányításával. A Várhegyi Ferenc: — Az emberek elköltöznek innen... szántóföldi művelésre alkalmatlan területen erdő lesz. Üj erdő, amely máir nem zárja el Libickozmát a külvilágtól. Az úttól sokat várnak. Kinyitja a kapuját ez a falu, és igazán megmutathatja szépségét ... És akkor, akkor majd bizonyosan felcsillan a kis falu lakóinak szeme, ha valaki megkérdezd tőlük: »-Mi újság Libickozmän?« Szöveg: Hemesz Ferenc Fotó: Gyertyái László öl z a mólé ti J~\elelóU feltámadt a szél. Eleinte apró huliámok- ban érkezett, játékosan lökdöste a parii jegenyéket, elhancúrozott a kékesszurke víz bodraival, amelyek neki köszönhették születó sünét. Évelődes, csintalankodás volt ez a szellő részéről, táncba invta a leveleket, s amikor a földrehullíak, még egyszer végigcsörtetett közöttük. Délben elzavorta a felhőket a nap elöl, egyetlen fuvallattal teleszórta o vizet falevelekkel, s megerősödve kötözködni kezdett a vitorlásoklcal. Talán négy-öt hajó horgonyzott az ormótlan kövek mellett, ütemesen hintáztak a fehérnyelvü hullámokon, árbocaik köröket, ellipsziseket rajzoltak a szlkrázóan tiszta kék égre, olykor-olykor nyögtek is egyet, mint amikor az izomlázas ember a reggeli fölkeléskor nyújtózik, megropogtatja csontjait. A móló — mintha a vízből nőtt volna ki, hatalmas kő J betű — kéjesen nyújtózott a tiszta vízben, oldalát kölyökhullámok locsolták végig, s alkalmuk nyílt egy kis beszélgetésre is. A hullámok elfecsegték, mi történik a tó közepén, pletykákat hoztak a túloldalról, amit sűrű vizpára rejtett a móló elől. A vastag derekú betonkígyó pedig elmesélte, hogy hatalmas terméskövekkel erősítették meg oldalait, mert télen a játékos hullámok megdermedve, iszonyatos ölelésben tartják fogva testét. Itt meg is pirongatta a hullámokat, de ők nem törődlek az intelemmel, selymes simogatásukkal sikerült eloszlatni a zord kő minden aggodalmát. A szél ekkor már acsarkodni kezdett. Az eddigi játékos kedvű mókamester megvadult, ostoraival kíméletlenül vágott a fák, virágok és a víz közé, kíméletlenül csapott szét a táncra váró levelek között, s akit karikása elért, örökre lemondott a pompásnak indult bálról. Az eddig finom gavallér táncmester letépte gáláns álarcát, őrjöngő ámokfutóvá változott, nem volt menekvés előle. A part menti bokrok kopaszodó ágai között cinkepár reszketett. — Hová menjünk, merre repüljünk? — pislogott ijedten a tojó, miközben parányi lábacskájával igyekezett megkapaszkodni a vékony ágon. — Körülnézek — reppent föl a hím, amikor egy pillanatra alábbhagyott a szél őrjöngése, de csak a következő bokorig jutott. Rémülten bújt meg a tövében, szíve lüktetett a félelemtől. — Olyan szépen indult a délután — emlékezett visz- sza az elmúlt órákrt —, sütött a nap, nyugalom, béke telepedett az ágakra, virágokra, jól is lakiunk. Ez utóbbi gondolattal talán elveszítette a kis madár .az eddig szerzett szimpátiát, de ne feledjük, hogy cinkééknél a has mindennél fontosabb, s ez így is van rendjén. A degeszre tömött begyben kártékony bogarak leltek örök nyugalomra, s a fák kérge, a zöld levelek hálásan emlékeznek a parányi doktorokra. A szél azonban nem volt ilyen Urai hangulatban, uralkodni akart, teljhatalmú kényúrként és gőgösen vette tudomásul a behódolást. A nádas készségesen lefeküdt előtte, susogó utat rakva lába elé, a hullámok ugrálóversenybe kezdtek, s minden erejüket megfeszítve csapódtak a kőkolosszus oldalának. — Majd mi megmutatjuk — verekedtek egymással és a kövekkel, s amikor a szél parancsot adott a vitorlások megtámadására, pillanatnyi késedelem nélkül engedelmeskedtek. Végigharapták az oldalukat, rángatták a köteleket, percnyi szünetet sem engedélyeztek a táncoló hajóknak. A szél végignyargalt a mólón. Ki van, akit még nem tiportam el? — süvítette, amikor beleütközött a piros viharkosárba. A háncsgömb nem vette át a gyorsuló ritmust, kényelmesen hirnbálódzott, tam- tarararam, tamtarararam, fittyet hányt az ostorcsapásoknak. — Ellenszegülsz? — fújtatott mérgesen, mert az eddigi tánc már őt is kimerítette, különben is tartalékolni kellett erejét novemberre. _ Tamtararararam,, tamtarararam — hintázott kényelmesen a rúd legtetején c kosár, oda sem figyelve a szél kérdésére. t ' re meghunyászkodott. Hiszen még csak októ- bért írunk, lesz még tánc — határozta el, és kifújta mérgét. Néha persze még oda-oda csörditett az ágak közé, megtisztította a levelektől a móló hátát, aztán, mint aki jól végezte dolgát, átbandukolt a túloldalra, ahol a hegyek között szokta tölteni az éjszakát. — Aha .. kezdődik már — dörmögte a sötétedésbe hajló délutánba egy hang —, megerősítem a tévé antennáját a háztetőn, még a végén lefújja ez n h~To”d . . Saly Géza KI TERVEZTE? Olvasom a színház park mellett levő új irodaház bejáratánál, hogy a kivitelező a Tanácsi Építőipari Vállalat volt. Az igazat megvallva nem .elégített ki a tábla, szerettem volna olvasni rajta az irodaház tervezőjének nevét is. Hiszen a tervezőtől legalább annyira függ, hogy megfelelő-e az épület, mint a kivitelezőtől. Hiába jó a fal, a parkett, ha az épület csúnya, vagy nem felel meg rendeltetésének. Ahogy a terv születésekor szükséges a tervezők, kivitelezők együttműködése (ezt nem cáfolja, hogy néha fittyet hánynak erre), ugyanúgy egymás mellett a helyük az új létesítményen kitett táblán. Ezt a Népszabadság egyik közelmúltban megjelent számában látott tudósítással is alá szeretném támasztani. Abban ugyanis megírják, h^try a debreceni 120 lakásos ház Boruzs •Bernáf tervei alapján épült. Kövessük ezt a jo példát, hisz a nyilvánosság a felelősségérzetet is növeli a körzők, vonalzók, >-m ~ ’Mok mestereiben. (Szegedi) A Lábodi Állami Gazdaság somogytarnócal sertéstenyésztő és hizlalókerülete Ak sertésgom9<nf öt V keres felvételre Fizetés a kollektív szerződés szerint. Lakás van, családtagnak munkát biztosítunk. Jelentkezés: Somogy tornácán, a sertéstelep kerflletveze tőjénél. _______________________________________________(7690)
