Somogyi Néplap, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-01 / 205. szám

MMOGTI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1968. szeptember 1. „Ez az a község ?ff * Takarmánygondokról A hagyományos koppány- völgyi napon történt Török- koppányban. Sokan voltak együtt párt-, tanácsi és terme­lőszövetkezeti vezetők. Dr. Soós Gábort, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter he­lyettesét várták. Odakint esett az eső, s ugyan miről beszél­hetnének ilyenkor a mezőgaz­daságban dolgozó emberek, mint arról, hogyan befolyásol­ja az idei időjárás a termés- kilátásokat A miklósi párttit­kár ült mellettem, vele is er­ről váltottunk szót, amikor megérkezett a miniszterhelyet­tes. Miután mindenkivel kezet — egy kérdés nyomán tást, a megfelelő mennyiségű :'s minőségű takarmány bizto­sítását. Akár a törökkoppányi pil­lára gondolok, »akár pedig a íonyódi tsz brigádveze‘őjének aggodalmát idézem — aki még a fiatal nád lesilózását is la­tolgatta. mint végső eshetősé­get a mérleg egyensúlyba ho­zására — elismerésre méltó­nak tarthatja bárki ezt a lel­kiismeretes törődést. S amikor a minap azt láttam, hogy szor­galmasan kaszálják az útmen­ti füvet, tudtam, hogy ezzel a takarmányszerzési lehetőség­gel nem éltek mindenütt. Nem Reggel nehezen szakadozott fel a köd. Mint gomolygó fe­hér füst, a délelőtti órákban, is ott bújkált a völgy zúgai- ban, s alig bukott le a Nap, nyomban indult fölfelé. — Furcsa egy idő! Egészen ősz lett... A határban egyre több a fakósárga szín, és jólesik a szemnek megpihenni egy-egy üdén zöldellő, másodnövény- nyel bevetett táblán. Az út mentén a nemrég még fehé­ren virágzó bodzabokrok most sötét, tintakék bogyókat ér­lelnek. És benn a majorban — mintha egy külön kis tele­pülés volna — széna- és szal- makazal-házak sorakoznak. — Az ember végzi a dolgát, és szinte észre sem '"eszi, hogv lassan megint elszalad egy év... persze azt a területet, ahol kukorica után kerül földbe a máig. Legyen ideje a földnek ülepedni, érni. — Az biztos, hogy jó talaja lesz itt a gabonának. — Mondjak valamit? Saj­nálom is, hogy kiszántjuk ezt a 'fényért. A tábla szélén ül a négy traktoros, Balázs Gyula, He­keli László, Szokoli Gyula, Varga Ferenc. Csak Bóza Kálmán gépe járja rendület­lenül a hosszú táblát. Valahol benn a faluban delet haran­goznak. A kockás szalvétából előkerül a fehér házikenyér, az ebéd. És közben beszélget­nek. Az időről, a földről, a ta­A tárcsák repítik, szórják a műtrágyát. fogott megkérdezte: »Ugye, ez az a község, ahol régebben a gazdák saját silógödröket ké­szítettek az udvarokon, hogy az állataikat jó takarmánnyal teleltethessék át?« ... Igen, a beton silógödrök, a néhány köbméteres tárolók még ma is megtalálhatók sok törökkoppányi gazda udvará­ban. És a gödrök most is meg­telnek silótakarmánnyal. Több mint félszáz vagonnyi silóku­korica kerül ki a tagokhoz — vetés után kapták meg a terü­letet —, maguk ápolták és ta­karítják be. A termelőszövet­kezet gépe szállitja a házak­hoz, és a szövetkezet gépével töltik meg a háztáji silógöd- röket. Sok helyütt akkor is éppen csak hogy elég lett volna a szá­las takarmány a közös jószág­nak, ha az idei esztendő ked­vezőbb időjárású. Mert egyre fejlődik az állatállomány a kö­zösben, különösen a szarvas­marha-tenyésztés lendül előre. Az istállók építéséhez adott kedvezmény, az árak alakulá­sa az utóbbi években jelentő­sen fokozta a tenyésztési ked­vet — természetesen ezzel pár­huzamosan kellett növelni a takarmánybázist is. Nem sza­bad azonban szem elől tévesz­teni, hogy a háztáji gazdaság, amely a közösből származó jö­vedelem kiegészítésre hivatott, ugyancsak igényli a támoga­kaszálták le a füvet sok erdei tisztásról, s ott maradt a ta­karmánynak való nem egy ha­lastó és vasútvonal töltésén, árok partján. Kinek kellett volna lekaszálnia? Ütőrnek, vasutasnak, tsz-tagnak? Tény, hogy ebből a fűből nem lett széna, nem kerül a jószág elé... Közeleg a tavaszi kapások betakarításának időszaka, ma­holnap fejelik, tisztítják a cu­korrépát, és törik a kukori­cát a földeken. Most ismét ar­ra gondolok, amit a múlt évek­ben helyenként látni lehetett a határban: a répalevelek nagy halma ott rothadt el a táblán, s a kukoricaszár ott hajbókolt a téli szélben. Az idén ezt a luxust egyik szövetkezet sem engedheti meg magának, mert ha a közös jószág elesége úgy- ahogy biztosítva van is, gon­dolni kell azzal az igénnyel, amellyel a háztáji előáll. Sen­kinek sem lehet közömbös a gazdák istállójában álló jószág sorsa, hiszen abból is pénzt vár a tsz-tag, s a népgazdaságnak is szüksége van a háztájiból kikerülő árura, ezen belül a vágó- és tenyészállatra. A miniszterhelyettes emlé­kezetében Törökkoppány a ta­karmányról való gondoskodás jó példájaként maradt meg. Vajon elképzelhetetlen, hogy ez a törekvés általánossá vál­jon a megyében? Hernesz Ferenc Az idén is bővült a városi vízvezeték-hálózat 1960-tól az elmúlt év végéig harminc kilométerrel bővült Kaposvár vízvezeték-hálózata. Az 52 ezer lakosú városban hozzávetőleg negyvenegyezren kapnak vízvezetékből ivóvi­zet. Az idén hat kilométerrel nö­veli meg a vízművek két sze­relőbrigádja a már meglevő hálózatot. Az idén készültek el a bekötéssel a Daniké Pis­ta, a Pázmány Péter és a He­gyi utcában. Most kezdik meg a Szigetvári utca egy szaka­szának közművesítését. A bő­vítés során még a Jutái út menti rövid utcák kapnak az idén vizet, és kisebb mértékű közművesítésre kerül sor a cseri városrészben. Az idei hálózatbővítési mun­káknál a lakosság is segített: eddig negyvenezer forint érté­kű társadalmi munkával já­rult hozzá a vízvezeték-háló­zat építéséhez. Caküvők, névadók, bankettek és különféle rendezvények megrendezését vállaljuk az újonan megnyílt marcali BAGLAS-HOTEL különtermében snmiun Éttermünk konyhája minden igényt kielégít A kész munkáért fizetnek Október 31-ig térítik meg a téli alma viharkárait A Kaposvári Közúti Építő Vállalatnál az év első hat hó­napjában 36 millió forintot tett ki a terven felül befejezett építkezés. Az első félévre — a munka jellege miatt — mintegy há­rommillió forint veszteséget terveztek. Ám, mivel gyorsan átadták az utakat, ennyi nye­reségre tettek szert A hatmil­lió forintos eredményjavulás lehetőséget adott 454 000 forint részesedési alap képzésére. Ez ötnapi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést jelent De nemcsak az év végén érzik majd a dolgozók zsebükön a változást, hanem már most. év közben is. Ezekben a na­pokban határozta el a vállalat vezetősége, hogy — élve a ren­delet adta lehetőséggel — a nyereségből 120 000 forintot bérfejlesztésre fordít Ha ilyen nagyszerű dolog a koncentrált építkezés, a befe­jezési határidők ' rövidítése, miért nem dolgoztak ennek megfelelően a vállalatok akkor is, amikor még nem kénysze­rítették rá őket gazdasági esz­közökkel. A válasz egyszerű: gzért, mert ennek az elvnek a valóra váltása a munka magas fokú szervezettségét minden dolgozó odaadó munkáját és a szemlélet megváltozását köve­teli meg. A munka ilyen ala­pos átszervezésére — amíg nem volt szükséges — nemigen vállalkoztak. Az Özeinek, vál- I lalatok a könnyebb ellenállás felé haladtak. Az idén azon­ban másképp kellett gondol­kozni. A vállalat vezetői mindjárt év elején, a pártszervezetre, a szakszervezetre és az építés- vezetőkre támaszkodva igye­keztek az embereknek meg­magyarázni, hogy miért van szükség erre a munkára, s ki­nek mit kell tennie ahhoz, hogy a kitűzött célt elérjék. E felkészülésnek az eredménye lett többek között az, hogy nagymértékben megjavult az előkészítés, a minőség, és ide­jében sor került az apróbb, kisebb szaktudást igénylő, de az átadást korábban erősen hátráltató padkamunkák stb elvégzésére, egy sor munkafo­lyamat gépesítésére. E ta­nácskozásoknak, vállalati bér szélgetéseknek köszönhető az is, hogy a munkaverseny cél­ja a mielőbbi befejezés és a minőség javítása lett. Akkori­ban döntöttek arról is, hogy célprémiummal ösztönzik a dolgozókat a feladatok végre­hajtására. A félévi mérleg bizonyára mindenkit meggyőzött arról, hogy a munka gyors befejezése hasznos a népgazdaságnak, a vállalatnak és az egyénnek egyaránt. Ezen az úton járva a második félévben sem csalód­nak. tt. N. A termelőszövetkezeteknek és az állami gazdaságoknak — az ez évben bevezetett új va­gyonbiztosítás értelmében — az Állami Biztosító augusztus 15-e és október 31-e között megtéríti a téli alma vihar­kárait. Arról, hogy mi indo­kolja ezeket a dátumokat, az Állami Biztosító Somogy me­gyei Igazgatóságának vezető kárszakértőjét kérdeztük meg. Elmondta, hogy az almás­kertek akkor a legérzékenyeb­bek a szélviharokra, amikor a gyümölcs fejlődni kezd. Ilyen­kor az alma súlya megnő, s Váróterem — Nagyatádon a főtéren, a leg­forgalmasabb helyen van az autóbusz-váróterem. Erre az épületre sem a 13. sz. AKÖV, sem az utasak, de még a köz­ségi tanács sem lehetnek büsz­kék. Nehéz ugyanis rá meg­felelő jelzőt találni, annyira elhanyagolt állapotban van. Piszkos, talán évekkel ez­előtt meszelt falai egy haszná­laton kívül helyezett istállóra emlékeztetnek. Padlózatát sem moshatták fel az utóbbi években, s a rengeteg szemét, cigarettavég, papír- és étel­hulladék stb. arra utal, hogy kevésbé tud ellenállni a viha­ros erejű széllökéseknek. A gyümölcsöt tartó, viszonylag vékony kocsány terhelése érés idején a legnagyobb, így sok lehullhat, kárbaveszhet a ter­mésből. A biztosítási feltéte­lek szerint a 15 m/mp sebes­ségű szél okozta kár tekinthe­tő viharkárnak. A szél sebes­ségének megállapításában a Meteorológiai Intézet közlései az irányadók. A viharkárok rendezésének végső időpontjául azért jelöl­ték október 31-ét, mert a téli almafajták betakarításának ez a határideje. gazda nélküli asak nagy ritkán takarítanak. Az ablakok egy része kitörve, a meglevők piszkosan, pókhá­lósán hívják fel a figyelmet: a váróteremnek nincs gazdája. Érthető, hogy az utasok még esőben is szívesebben vára­koznak a közeli fák alatt, mint ebben az áporodott levegőjű, elhanyagolt helyiségben. Mind­ez pedig azt jelzi, hogy Nagy­atádon a kulturált autóbusz­utazás feltételeinek biztosítá­sával az arra illetékesek nem törődnek. Pedig ez a legkeve­sebb, amit az utasok elv•'-hat­nak! Sz. L. nap. De a fénye gyenge, sá­padt. . Néhány táblával arrább Ba­logh Ferenc és Szabó Gyula műtrágyát szórnak. — Van még egy gép, az másutt csinálja. Így a napi ötvon hold megvan. És holnap már elindulnak* vetőgépek. Először jön a bal­tacím, majd a repce, aztán a keverék. Ezek kezdik a sort, hogy aztán kövesse őket a ke­nyérgabona. Megállás már nemigen lesz. Az asszonyoknak most a kertészet ad munkáit Zörög­nek a vödrök, szedik az ubor­kát — Bizony ki kell egyenget­ni az ember derekát estére. — De megszoktuk mi már ezt... Telnek a vödrök, szaporod­nak a megrakott ládák. — Ez a másodvetésű ubor­ka jól bejött! . — Nem olyan régóta szed­jük, de mennyi is? Legalább három vagonnal már • elment A fiatalabbak itt kinn a föl­dön, az idősebbek benn osz­tályozzák, válogatják a ter­mést. — Nem lenne itt semmi baj, csak a ládákat nehéz már emelgetni. — Hiába! Nemcsak az idő fordul őszre. Az életünk is... Alig bukik le a nap, máris kilopakodik a köd a völgyből. Itt is, ott is lehullik egy-egy sárga levél. Egy nap ismét eltelt, egy napi munkával is­mét fogyott a tennivaló. És az emberele készülődnek, várják a szüretet Vörös Márta Az asszonyok most az uborkát szedik. Négy traktor kapaszkodik a dombon felfelé. Négy traktor kapaszkodik a dombon fölfelé. Látványnak is szép. Az ötödik tőlük távo­labb rója a táblát, gyűrűshen- gerezi a friss szántást Hegy­hát. Így hívják a balatonend- rédi határnak ezt a részét. Szép munkát végeznek. Mondják, most arra összpon­tosítják az erőt, hogy szep­tember '6-ra készen legvenek a vetőszántásokkal. Kivéve karmányról. Ami bizony ke­vés, és most ez a legnagyobb gond. —. A múltkor nézegettem a majorban. Bizony nem dúská­lunk benne — De hát miit lehet tenni, ha egyszer a mi fejünk fölött nincs födél. Különös egy év ez az idei. — Tegnap is, itt egy szem eső sem volt, p őrzik az eke, a határ másik felén me« ahol a kertészet van, talán még mindig áll a víz. Aztán összehajtják a kockás ruhákat. — Hát akkor gyerünk... Az ekevason megcsillan a

Next

/
Thumbnails
Contents