Somogyi Néplap, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-25 / 225. szám
Szerda, 1968. szeptember 25. 3 SOMOGYI NÉPLAP I és szerződések tsz-ek és vállalatok NAPIRENDEN az üzemi ellátása Jogok TLf ég ma is gyakran pa- naszkodnak a termelő- szövetkezetek szakemberei és vezetői arról, hogy a gyakorlatban nehezen valósul meg a szövetkezeti gazdaságok és a különféle, velük kapcsolatban álló ipari és kereskedelmi vállalatok egyenjogúsága. Az or- országgyűlós júliusi ülésszakán is több képviselő szólt erről a jelenségről. Féldákat, eseteket soroltak, és sürgették a megoldás keresését. A gazdaságirányítási reform egyik alaptétele, hogy egyenlő jogokat és feltételeket teremt a különböző jellegű vállalatok számára. Nyolc hónap elteltével azt állapíthatjuk meg, hogy a reform szellemében alkotott alaptörvények helyesek és minden lehetőséget biztosítanak az egyenjogúság, a gazdasági demokratizmus kibontakozásához. De hát akkor mi történik a gyakorlatban, amely panaszra és elégedetlenségre ad okot a termelőszövetkezetekben? A szövetkezeti gazdaságok és az ipari, kereskedelmi vállalatok kapcsolatát hosszabb-rövi- debb időre kötött szerződések rögzítik. Sok év óta megrögzött gyakorlat, hogy ezek a szerződések előre elkészített formanyomtatványok, amelyeket az ipari vagy kereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok szakemberei kitöltenek, és — nézetük szerint — a tsz- vezetőknek nincs más dolguk, minthogy ezeket aláírják Ily módon tehát már eleve egyoldalúság alakul ki; olyan helyzet, amelyben a termelőszövetkezetek sok vonatkozásban »előre gyártott« feltételeket kapnak. Még inkább súlyosbítja a helyzetet, hogy számos vállalatnak a szerződéskötésekre vonatkozó belső utasításai gyakran nem egyeznek az alaptörvények szellemével. Betű szerint ugyan nem sértik meg azokat, hiszen ezek a kerettörvények nem határoznak meg mindent szó szerint, éppen azzal a szándékkal, hogy tág lehetőséget adjanak a mindkét fél számára előnyös megállapodásokra. Ám sok vállalati vezető úgy véli, hogy helyzeti energiájuk révén továbbra is lehetséges érdekeik egyoldalú érvényesítése, a gyengébb fél — jelen esetberi a termelőszövetkezetek — rovására. T7 mlegették az országgyű- lésen a képviselők azokat a gyakran előforduló eseteket is, amikor a hiánycikknek számító nitrogénműtrágyát a Gabona Tröszt vállalatai kínálták a termelőszövetkezeteknek azzal a feltétellel, ha bizonyos mennyiségű kukoricaértékesítésre szerződést kötnek. Az ilyen adminisztratív nyomásra emlékeztető megállapodás szorgalmazásakor figyelmen kívül hagyták, hogy ez sérti nemcsak a termelőszövetkezetek, hanem az egész mezőgazdasági termelés érdekeit. Több jellemző példája van a monopolhelyzet —• gyakran már-már erőszakos — kihasználásának. Mezőgazdasági termékeket felvásárló és feldolgozó vállalatok egyikének másikának irányítói így gondolkodnak: »Ezt a tevékenységet mi egyedül végezzük az országban, a szövetkezet máshoz úgy sem tud fordulni, tehát hiába berzenkedik, végül mégiscsak velünk köt megállapodást«. Szűklátókörű és gazdaságilag rendkívül káros gondolkodás- mód ez, amely előbb vagy utóbb a vállalatra is visszaüt. Szerencsére a reform első nyólc hónapjának tapasztalataiból sorolhatunk olyan példákat is, amikor nemcsak a szövetkezeti gazdaságok hanem egyik-másik vállalat is eredn ényes erőfeszítéseket tett az egyenjogúság gyakorlatának megteremtéséért. Több vallaA Gépipari Technikum és a TIT érettségizettek részére gépészeti tasr'rr.atu műszaki raiztanfolyamot indít Beiratkozás személyesen a TIT Dózsa György u. 18. alatti székhazában szeptember 23—26-ig 8—16 óra között. CW357) lat szerződési ajánlatait nem a sablonos formanyomtatványokon teszi meg, hanem érdemi gazdasági tárgyalásokon, az érintett partnerekkel közösen keresik a kölcsönös előnyöket, és ennek alapján rögzítik a szerződéseket. A konzervipar, a tejfeldolgozó üzemek és a különféle élelmiszer-kiskereske- reskedelmi vállalatok tevékenységében több jele mutatkozik annak, hogy fölismerték: az egyenjogú gazdasági kapcsolatok az érdekek kölcsönös tisztelete mindkét fél számára hasznosak, és sok még a kihasználatlan lehetőség a jó együttműködés fejlesztésében. Természetesen a kapcsolatok javításában nemcsak a vállalatokra, hanem a termelőszövetkezetekre is sok tennivaló hárul. Még nem általános, hogy a termelőszövetkezetek kellő mozgékonysággal és hozzáértéssel intéznék üzleti ügyeiket. Teljesen nyilvánvaló, hogy a szövetkezeti vezetők egy, számukra előnytelen szerződési ajánlatra nem válaszolhatnak csak egyszerű Bíró P. József istállójában a legkényesebb ízlésű állatkereskedőt is megnyerő szarvas- marhák lesik a jászolba hulló eleséget. Tiszták, jó húsban levő állatok. Az idős gazda lucernaszénát tesz eléjük. — Gondban leszünk az idén a takarmánnyal — mondja. — Az időjárás eléggé elbánt velünk. Ha a körösből nem juttatnának eleséget a háztájiba, nem tudom, hogyan teleltetnénk át. Kétlem, hogy így is elég lesz-e ... Bíró P. József családjából hárman vesznek részt rendszeresen a Béke Tsz körös munkáiban. Nézzük csaik, mit kaptak a közösből. A teljesített munkaegységekre majdnem 13 mázsa jó minőségű pillangós szénát, több mint 18 mázsa abrakot, 10 mázsa silót. Ezenkívül jócskán volt még részes réti széna, és még ezután kapják meg a kukoricarészesedést. Tehát a körösből kapott takarmánysegítség jelentős az ilyen szűkös esztendőben ... 30—35 vagon siló a gazdáknak Nemes Tiborral, a Béke Termelőszövetkezet főagronó- musával arról beszélgetünk, hogyan segíti a közös a háztájit Göllében. Ebben a községben köztudomásúan előszeretettel foglalkoznak a gazdák most is állattenyész- sel, főként sok szarvasmarhát értékesítenek istállóikból. — Az aszályos időjárás miatt nagy gond a háztáji állatállomány takarmányellátása. Mi ezen úgy segítünk, ahogyan tudunk, amennyire a lehetőségeink megengedik. Réti szénát az első kaszálásból például hatvagonnyit adtunk ki, lucemaszénát 16, vörösherét ugyancsak 16 vagonnal. Még osztjuk a negyedik kaszálású lucerna szénáját az utoljára maradt brigád tagjainak. Mintegy tíz vagonnal kapnak. A réti sarjából még nyolctíz vagonnal adunk a gazdáknak. — Milyen szempontok szerint döntik el, hogy ki menynyit kaphat? — A korábban kiadott csaknem félszáz vagonnyi abraknál és a szálasok egy részénél is a teljesített munkaegység a mérvadó. Ezenkívül a szálas takarmányok egy részét részért takarították be a gazdák. Megtesszük azt is, ha a gazda igényli, hogy szemes abrak helyett sertésnek és baromfinak való takarmánytápot adunk egész évben, a kívánt mennyiség és rrüncaég ssertak. Gyakorlatitiltakozással. Ennél sokkal célravezetőbb, ha ők is kidolgozzák kellő mérlegeléssel ajánlataikat, és megalapozott kalkulációk alapján tárgyalnak. A kapcsolatok helyes módozatainak kialakításában nagy szerepük van a termelőszövetkezetek területi szövetségeinek. Egy-egy ilyen szövetség 50—70 szövetkezeti gazdaságot képvisel. Áttekintésük és elemzési lehetőségük jó biztosíték arra, hogy megfelelően képviseljék a hozzájuk tartozó szövetkezetek érdekeit. Ennek a fölismerése vezeti a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát, amikor napirendre tűzi a szövetkezeti gazdaságok és más vállalatok kapcsolatának vizsgálatát. Jelenleg több tsz-területi szövetség vizsgálja ezt a kérdést. A termelőszövetkezetek az eddigi tanulságok alapján azt várják a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsától és az illetékes kormányzati szervektől, hogy helyes intézkedéseik erősítik a vállalatok gazdasági egyenjogúságának gyakorlatát. H. L. Lucernát etet Bíró P. József. lag tehát helyben bonyolítjuk le a tápcserét — Áz elmondottakon kívül hogyan juthatnak még takarmányhoz a háztáji állattartók? — Ősszel bejelentik a gazdák, hogy ki mennyi silót igényel. Természetesen csak azok * jöhetnek számításba, akik rendszeresen dolgoznak a körösben. Nálunk minden kedden és pénteken van a silóhordási nap. Akkor az igényeknek megfelelően a szövetkezet három fogata kihordja a takarmányt a gazdák udvarába Mázsánkénti elszámoló ára 25 forint, de ebben még a házhoz szállítás költsége is benne van. Tavaly 23,5 vagon silót adtunk ki így a tagoknak, az idén 30—35 vagonnal adunk. Arra serkentjük a tsz- gazdáikat, hogy a törökkoppá- nyiakhoz hasonlóan készítsenek udvarukban silógödröt, hogy egyszerre kivihessük nekik a télire szükséges takarmányt. A tavasszal, ugyancsak igénylés szerint, tíz vagon őszi takarmánykeveréket szállítottak ki zölden a házakhoz, mázsánként — mindent beleszámítva — 18 forintért. Abrakkedvezményt ad a tsz A háztáji segítésének még több formáját megtalálni Göllében. A 25 hold takarmányrépát szinte kizárólag a tagok állatainak termeli a szövetkezet, s az 50 hold tarlórépa zöme is a háztájiba kerül. Ha kedvező időjárású lesz az ősz, a 130 hold takarmány- káposzta december közepéig Gazdagon termett Jutában az olasz hagyma Kombájnnal szedik a hagymát a hetest Egyesült Erő Termelőszövetkezet jutái üzemegységében, A Dunántúlon elsőként itt próbálkoztak meg 30 holdon az Olaszországból behozott hagyma termesztésével. Ez a fajta erősebb az eddig ismertnél és nagyobbra nő. Az Országos Kertészeti Kutatóintézet a talaj kiválasztásától egészen a betakarításig szemmel tartotta a nálunk eddig ismeretlen hagyma termesztését. A munkák technológiáját is az intézet határozta meg. A burgonyaszedő géphez hasonló kombájn holdanként 100 —120 mázsa hagymát takarít be a földekről. Üj vonás a kutatóintézet és a szövetkezet kapcsolatában, hogy a kísérletezéssel járó kockázatot is közösen vállalják. A gazdag termést a MEK útján értékesíti a szövetkezet. A szakemberek szerint a Jutában termelt új hagymafajta a tárolást és a szállítást is jól bírja. is biztosít röldeleséget a háztáji jószágnak. Most indította be a szövetkezet az abrakjuttatási akciót. Eszerint minden olyan sertés után, amelyet a szövetkezet útján értékesít a gazda, a szerződés alapján két mázsa abrakot adnak hivatalos áron. — Hogyan oldják meg a körös állatállomány takarmánygondjait, ha ennyire törődnek a háztájival? — A háztájiban sokkal nagyobbak a gondok, mint a körösben. Az időjárás számottevő kieséseket okozott, de ezt a nagyüzem mindenkor köny- nyebben ellensúlyozhatja. A tsz-tag a háztáji földjén nem képes olyan és annyi másodvetéssel pótolni a veszteséget, mint a közös gazdaság. A körösben is problémát okoz különösen a szálas takarmány- hiány. De talán lesz annyi, amennyi kell a 680 szarvas- marha, a mintegy 200 ló és csikó meg a, juhok áttelelteté- séhez. Napsütéses ősz kell, és akkor a pillangósokból még sokat behordhatunk, és jócskán kapunk srönát a rétről, a sarjából is. Példamutatásból kitűnő Ahogy segítenek a göllei tsz vezetői a ts2Ígazdáknak a háztáji állatállomány ellátásában ; ahogyan kezelik a közös mellett a háztáji jószág ügyét, bizonyítja, hogy a körös meg a háztáji szerves egységet alkot — mindez elismerésre méltó, ' példamutató különösen az idei, takarmányszegény esztendőben. Hernesz Ferenc Panaszbejelentések alapján, a megyei tanács kereskedelmi osztályának . javaslatára értekezletre hívta össze a kaposvári üzemi étkezdék vezetőit a városi tanács kereskedelmi csoportja. Meghívták az illetékes ellátó vállalatok képviselőit is, hogy a konyhavezetők mindjárt választ is kaphassanak kérdéseikre. Az elmúlt években sokat javult az üzemi étkeztetés színvonala és az élelmiszerellátás. Ezt a véleményüket az értekezleten részt vevő konyhavezetők is elmondták. Fölvetettek azonban néhány bosszantó, az ellátást akadályozó tényezőt is. Szóba került az áruszállítók goromba, durva magatartása (élelmiszer-nagykereskedelmi vállalat) a göngyöleg visszajuttatásának tortúrája (Tejipari Vállalat). Minikifli, óriás csirke Az egyik diákotthon konyhavezetője szóvá tette, hogy a megrendelt csirkék közt nemegyszer 1,80—kétkilós tyúkokat is kapnak, holott a tyúk jóval olcsóbb, mégis csirkének számítják fel. A sütőipart a hanyag számlázás és a súlyhiányos minikiflik miatt érte bírálat. Legtöbben a Somogy—Zala megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalattól kapott előre gyártott tészta minőségére panaszkodtak. A korábban kapható tésztánál rosz- szabb és drágább árut szállítottak nekik több ízben is. A minőségvizsgálatra beküldött minta nem az első, hanem még a másodosztályú áru iránt támasztott követelményeknek sem felelt meg. örvendetes, hogy az elmúlt évek tapasztalataival ellentétben egyetlen panasz sem hangzott el a közületi húsbolt mun(Tudósítónktól.) A Kutas! Állami Gazdaságnak 380 hold almásterülete van, és ebből 80 hold még nem fordult termőre. A gazdaság 200 vagon almatermésre számított ebben az évben. A takájára. A MÉK-et pedig megdicsérték a rendelések pontos kielégítéséért. Kié lesz a csülök? Az üzemi étkezdék vezetőinek értekezletét egy másik megbeszélés előzte meg, ahol az illetékesek kimondták: nem lehet rendelésen felül vagy rendelés nélkül megtoldani a kért húsmennyiséget néhány kiló csülökkel, mert ezt a konyhák nehezen vagy nem is tudják hasznosítani. Viszont az sem járja, hogy az üzemi étkezdék vezetői minden alkalommal csak combhúst kérnek a Somogy megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat közületi boltjától. A megyei tanács kereskedelmi osztálya azt javasolta; iktassanak be az étkezdék néha olyan speciális ételeket is, amelyeknek elkészítéséhez a szín húson kívül vagy azzal együtt akár a csülök is felhasználható. Étel bemutató Az üzemi étkezdék konyháit ellátó vállalatok képviselői az elhangzott kifogásokra Válaszolva elmondták, hogy a panaszokat rövid időn belül orvosolják. A Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat kóstolóval lepte meg az értekezlet részvevőit, amit egyben bemutatónak is szánt. Az üzemi konyhák vezetői elé csülökhús felhasználásával készült vagdaltat és pörköltet tálaltak. Az értekezlet részvevői, a konyhavezetők és az ellátó vállalatok képviselődnek megbeszélése annak a reményében zárult, hogy a következő' hivatalos találkozáson még kevesebb kifogásolnivaló hangzik majd el. N. J. vaszi fagyok kárt okoztak az almáskertekben, és emiatt a termés csak 140—150 vagonnyi lesz. Eddig 25 vagon kiváló, export minőségű almát szedtek le. A gazdaság dolgozóinak középiskolások is segítettek a szedésben. így enyhítenek a háztáji állatállomány taharmánygoniján Sülien ÚJSZERŰ SZOLGÁLTATÁS SEGESDEN T eheráru-fuvarozás > a szőlőhegyen (Tudósítónktól.) , A segssd—somogyszohi fogyasztási szövetkezét építő- és tüzelőanyag-telepéről házh oz _ szállítják a megvásárolt árukat. Kedvező visszhangra talált ez a szolgáltatás a vásárlók körében, mert ezzel sok gondot vettek le a vállukról. A szövetkezet a nagy értékű fogyasztási cikkek házhoz szállítását is saját gépkocsiján bonyolítja le. A most vásárolt gépkocsi val hetenként kétszer a se- gesdi szőlőhegyet járják. Innen a háztáji gazdaságok gyümölcs- és szőlőtermését, a kádakba, hordókba összegyűjtött cefrét szállítják el a megren delők kívánsága szerinti helyre. Ezenkívül a háztáji terüle teken termett répát, kukoricát is hazafuvarozzák. Almaszüret a Kutasi Állami Gazdaságban